Petőfi Népe, 1984. január (39. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-25 / 20. szám

$$: A PETŐFI NÉPE IZSÁKON B Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1899. január 25-én született Fityeházán, és 67 éves korá­ban, 1966r ban hunyt el Pé­csett Matécz János, a ma­gyar és a nem­zetközi mun- kásmozgalom harcosa. Délszláv szegényparaszt csa­ládban született; öten voltak testvérek. Már elemi iskolás ko­rától kezdve napszámosként, ké­sőbb pedig kubikusként dolgo­zott. A nyomor és a munkanél­küliség elől 1926-ban Belgiumba vándorolt ki, ahol csakhamar belépett a kommunista pártba. Pártsejtet szervezett, s dolgozott a Vörös Segélyben is. Politikai tevékenysége miatt 1930-ban ki­utasították az országból; haza­tért szülőfalujába, ahol illegális kommunista szervezetet létesített. 1933 májusában nyolc társával együtt letartóztatták, s három évre bebörtönözték. Kiszabadu­lása után tovább folytatta moz­galmi tevékenységét, 1936-ban megszervezte a nemesgulácsi kő­bányászok munkabeszüntetését, később pedig a megye több ara­tósztrájkját. A nyilasok 1945 februárjában letartóztatták, de sikerült megszöknie. A felszabadulás után azonnal megalakította a párt helyi szer­vezetét, amelynek titkára lett. 1951—52-ben a pártközpont mun­katársa, 1952 augusztusától, 1957 februárjáig a Magyarországi Dél­szlávok Demokratikus . Szövetsé­gének főtitkára volt; 1949-tői 1962-ig Zala megye országgyűlési képviselője. Megkérdeztük... — Miért tiltották meg az 52-es számú főút mellett, a Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó területen a szánkózást, síelést, hiszen ez a határrész kitűnően alkalmas erre? A sokakat érdeklő kérdésre Tóth Károlytól, a Nemzeti Park igazgatójától kaptunk választ: — Már évekkel ezelőtt, az út másik oldalán új helyet jelöltünk ki a téli sportot kedvelők számá­ra. Az 52-es főúton Dunaföldvár felé haladva, a 21-es kilométer- szelvénynél a KMP kutatószál­lása (volt iskolaépület) mellett balra kanyarodva, stabilizált úton, alig 120 méter megtétele után érhető el a kiépített, gép­kocsi parkolására is lehetőséget nyújtó megállóhely, mely erdei ülőgarnitúrákkal, esőbeállóval bővült. Az új parkolótól a zöld­del jelzett túraútvonalon, három— négyszáz méteres séta után ér­hető el a szánkózásra kijelölt te­rület a 10—15 méter magas, eny­he lejtésű homokdombok lánco­lata. A dunaföldvári út északi része — a régi és sokak által szívesen felkeresett sí- és szánkóterep 1979-től a szigorú nemzetközi vé­dettséget élvező bioszféra-rezer­vátum magterülete,, amely a tu­dományos kutatás céljait szolgál­ja. Itt az emberek jelenlétükkel megbolygathatják még télen is a homokbuckák felületét, sérülést szenve'd a növénytakaró és a kö­vetkező évben erőteljes gyomoso- dás indul meg, ami az eredeti flóra kipusztulásával fenyeget. Ezért itt tilos a szánkózás, amit táblák is jeleznek. A szigorú ol­talom érdekében ja módosított tú­raútvonal is elkerüli e vidéket. Az új sí- és szánkópálya az út déli oldalán egyébként a régivel teljesen egyenértékű. A Nemzeti Park igazgatósága ismételten ké­ri az odalátogatók megértését és együttműködését a természet vé­delme érdekében. —rapi— Hétvégi vigadó Újságíró—olvasó találkozónak ad otthont az Izsáki művelődési ház. A Petőfi Népét ez alkalom­mal Sztrapák Ferenc, lapunk fő- szerkesztője, Banczik István (sport). Csabai István (gazdaság- politika) és Váczi Tamás (belpoli­tika) rovatvezetők képviselik. Az ankét ma 17 óra 30 perckor kez­dődik a nagyközség művelődési házában. Előadás a történelem oktatásáról A politikai előadók akadémiájának keretében tegnap délután dr. Molnár János, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatóhelyettese tartott előadást, A felszabadulás utáni tör­ténelem oktatásának időszerű kérdései címmel. A megyei párt- ' bizottság propaganda- és művelődési osztályának szervezésében lezajlott előadáson a'megyei, városi és nagyközségi pártbizott­ságok munkatársai, a pártszervek vezető propagandistái, vala­mint a művelődésügy irányítói, szakemberei, és a pedagógus- társadalom képviselői vettek részt. i VEVŐK VAGYUNK Gyártókat keres a ruházati kereskedelem Női, férfi és gyermek pamut. fehérneműk, gyenmekzokmik, pamut­vászon. gyajúszövetek, sportos és tükörlbársony öltönyök, hímzett textil felsőrészű nőd szandál, szabóceruza, üvegfejű gombostű — 235 termék közül egyebek 'közt ezek­re keres gyártót a ru­házati és cipőikereske- delem a Rákóczi úti be­marta tóházhan kedden megnyílt „Vevők va­gyunk” hiánycikk-be­mutató segítségével. A kiállítás megnyi­tását megelőző sajtó- tájékoztatón elmon­dották: a Termeltetők Tanácsába tömörült ke­reskedelmi vállalatok immár hat éve rend­szeresen keresnek gyár­tókat ebben a formáiban ilyen cikkekre, s az eredmény évente mint­egy 4 és fél milliárd fo­rint értékű hiányt pótló cikk termelése volt. A ruházati és. ciipő- kereskedelmi vállala- latok a termeltetés­nek eddig inkább más módszereit választot­ták, főleg a külföldi cé­gekkel való együttmű­ködést. Így kerülhet­tek az üzletekbe egyebek közt a kooperációiban gyártott Triumph és Felírna fehérneműk, für­dőruhák, a márkás far­mereik. vagy a Viet­namban. bérmunkában gyártott kötött alsó- ruházati cikkek és férfi­ingek. A ruházati kereske­delem a bemutatótól azt várja, hogy a kia­dott katalógusban fel­tüntetett 235 termék legalább egy részének hazai gyártása megol­dódjék. és „valamelyest csökkenjen az a négy- százalékos különbség, amely a kereskedelem igényei, és az iparág felajánlása között ta­pasztalható. Sziky Károly előadásában ma estétől lát­hatja a közönség Csengey Dénes monodrá­máját. A Cellá-t Jancsó Miklós rendezte. (Straszer András fotója) Egyévesek a Tarjányi Ötös ikrek MŰSOR Egyévesek Tarjányi Sándorék ötös ikrei, akik tavaly áprilisban háromhónapi gondos orvosi ke­zelés, ápolás után egészségesen tértek haza az Orvostovábbképző Intézet szülészeti és nőgyógyá­szati klinikájáról. A kiskunfélegyházi családi házban — amelyet a városi ta­nács vásárolt a számukra — jó körülmények között, megfelelően fejlődik mind az öt gyermek. Miként édesanyjuk elmondta: mindannyian jól érzik .magukat, egészségesek. A gyermekek test­súlya, magassága némileg kü­lönböző, bár mindegyikük jó ét-' vágyú, a gyümölcsféléket különö­sen kedvelik. Szilvia és Melinda több mint hét és fél kiló, Sándor súlya meghaladja, Erikáé és "Haj­nalkáé megközelíti a hét kilót. Egyiküknek 8, a többieknek 5—6 foga bújt ki. Kúsznak-másznak, felállnak, egyikük félénkebben, másikuk bátrabban próbálgatja az első -lépéseket. Már kezdenek beszélni, tisztán ejtenek egyes szavaikat. Élénken figyelnek, mo­sollyal nyugtázzák a gondosko­dást. Életük, napi programjuk úgy zajlik, mint a többi hasonló korú gyermeké. \ Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, január 24-i szám: Tóth Benedek: Megtesszük, ami tőlünk telik. (Az öt Bács-Kiskun megyei szövetkezeti el­nök — Beslity István, Kosa Antal, Ndgy Béla, Kapás Ferenc és Deák István — nyilatkozatából az elmúlt gazdálkodási év tapasztalatai derülnek ki, és szó esik az új feladatokról, lehe­tőségekről is.) Kertészet és Szőlészet, 3. szám. Gál Gyula: Kistermelők aka-. démiája. (Bács-Kiskun megye téli mezőgazdasági rendezvé­nyeiről írt a megyei tdnács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője.) — Sz.M.F.: A központ: Kisfái. (A Ker­tészeti Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézetét mutat­ja be a cikk, fotókkal.) — Kistermelők II. országos virágkiállí­tása és -kötészeti versenye. (Az 1983-ban Kecelen lezajlott ver­seny ismertetése, fotókkal.) MHSZ Élet, 2. szám. Bács-Kiskun megyei hírcsokor, (öreg­csertő, Kalocsa, Kecskemét MHSZ-életének eseményeiből.) Polgári Védelem, 1. szám. Gellert József: Vonattűz „oltása” Kiskunhalason. (A MÁV szegedi igazgatósága és a Bács-Kis-^ kun megyei Tűzoltóparancsnokság közös gyakorlatáról.) Január 25-én, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután, 3 órakor: CSALÓKA- PÉ­TER. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Este 7 órakor: A CÉLLÁ. Bérlet- szünet. V ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT U'5 óraikor a Jedlik Ányos-terem­ben : Kis tudósok köre. Körösi Cso­rna Sándor életútja. 17 órakor a Molnár Erik-tér ©miben: PedagógiusikliU'b. Kocsis Pál emléke. (Pál_napi emlékeiket idéz fel az elő­adó. özvegy Kocsis Pálné). 1(8 órakor a Jedlik Anyós-terem­ben: As vány gyűjtők baráti köre. Az ősvilági élet mai nyomai. Elő­adó: Vincze Péter geológus. Kiállítások: Simsay Ildikó festő­művész kiállítása. Somogy népművé­szete — vásárral egybekötött kiállí­tás. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. KÍNA-SZINDRÓMA. Amerikai film. Árpád mozi: fél 5 és fél 8 órakor: PROFESSZOR KURUZSLÓ. Kétré­szes lengyel film. Otthon mozi: délelőtt 1.0, fél 6 és fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. A MANDERLEY-HÁZ ASSZONYA. Amerikai, filim. Mesemozi: háromnegyed 6 - órakor: A LEGKISEBB TÖRPE ÜJABB KA­LANDJAI. Szovjet mesefilm. A Városi mozi épületében a Mese- mozi gyermekmegőrző jelleggel ta-tt előadást! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi imozi: fél 4 és fél 7 .órakor: A POSTAS MINDIG KÉTSZER CSEN­GET. Kétrészes, sz., mb., amerikai' film. KISKOROS Petőfi mozi: szünnap * KALOCSA Otthon mozi: 4, 6 és 8 órakor: E. T. Sz., mb., amerikai tudományos-fan­tasztikus film. TISZAKÉCSKE Művelődési ház .mozi: 7 "órakor: BŰNÖS ÉLETEM. ‘ Sz., „mb.,. lengyel film. • Zene helyett pénzt A kalocsai művelődési központ és a helyi szakmunkásképző in­tézet január 27-én délután négy órai kezdettel hétvégi vigadót rendez.. A műsorból természetei sen nem hiányzik majd a far­sangi hángulat, de lesz politikai kaszinó is. A résztvevők díaso- rpzat segítségével megismerhetik a város műemlékeit és szervez­nek sakkszimultánt is. Kiskunfélegyházán, január 22- . én hajnali 1 óra körül a Kiskun­ság étterem előtt egy — akikor még ismeretlen — nő leszólította a vendéglőből kilépő R. G. 62 éves nyugdíjast. Kérte, hogy kí­sérje el a lakására és hegedüLjön az ott lévőknek. A „szolgáltatá­sért” 290 forintot ajánlott föl, amit a lakáshoz énve át is adott. A konyhában a nő (élettársa je­lenlétében) egy feLkapott baltá­val arra kényszerítette R-t, hogy vetkőzzön le és értékeit adja árt. A fenyegetés hatására R. a í ké­résnek eleget tett. Átadta kar­óráját és ruházatát. Ez utóbbi zse­béből 1600 forint készpénzét (ben­ne a kapott 209 forinttal) kivet­ték, majd a férfit felszólították, hogy öltözzön fel és távozzon. A sértett a bűncselekmény el­követése után a rendőrségen fel­jelentést tett. Az elmondottak alapján rövid időn belül elfog­ták a bűncselekmény elkövetésé­vel alaposan gyanúsítható Rab Róza 45 éves többszörösen bün­tetett előéletű, foglialkozásniélkü- lit (Soltvadkert, Szarvas dűlő 52.) és Agárdi János 37 éves szintén büntetett előéletű. sggedpiÄS* kast ^Kiskunfélegyháza,^ Bercsé­nyi u. 4. sz.). A sértett karóráját és kesztyűiét a házkutatás során lefoglalták: . Az ügyben I rendőrség az elfcö-* vetek őrizetbe vétele mellett folvtátia a nyomozást. Óvatosabban! Tegnap délelőtt a 44-es föúlon. a nyárlőrinci elágazásnál Futó Ár,pád (kecskeméti lakos) a PU 85-99 . forgalmi rendszámú Wartburg tí­pusú személy­gépkocsija- / val Kecske­mét irányába laladva az előt­te közlekedő és fokozatosan lassító kamion miatt fékezni kényszerült. A havas, jeges úton a Wart­burg megper­dült és áttért a menetirány szerinti bal gidaira. Éppen- ákk-or ért oda m m JB y \F mt lív- 1 •« HÍREK NAPTAR: 1984. január 25., szerda Névnap: Pál Napkelte: ? óra 20 perc Napnyugta: 116 óra 33 perc Holdkelte: 0 óra 09 perc * Holdnyugta: Ilii óra 04 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL — Évi 1200 vagon takarmány- táp. A kiskunfélegyházi Lenin Tsz a múlt év szeptemberében takar­mánykeverő üzemet létesített, ahol hatféle sertés- és négyféle baromfitápot állítanak elő. Ta­valy összesen háromszáz vagont szállítottak ki az üzemből, az idén azonban teljes kapacitás-kihasz­nálással számolnak: évi 1200 va­gonnal gyártanak, tizennégy ta­karmányboltot látnak el. A gaz­daság üzemeltetésében levő el­árusítóhelyeken pedig — húsz mázsán felüli vásárlás esetén — házhoz szállítást is vállalnak. — A NAPOKBAN FELVÉTE­LIZNEK a külföldi egyetemekre, főiskolákra pályázó magyar fia­talok. A Szovjetunióban, Bulgá­riában, Csehszlovákiában, Len­gyelországban, a Német Demok­ratikus Köztársaságban, Romá­niában tanulhatnak tovább. A Művelődési Minisztérium tájé­koztatása szerint a több mint félezer jelentkező közül mintegy kétszázat vesznek fel. — A KOSZALINI nemzetközi filmtalálkozón elismerő oklevél­lel kitüntetett „Utcaiabirintus” című tévéfilm rendezője, Anto- ■niewicz Roland hamarosan hoz­zákezd legújabb filmjének forga­tásához, amelyben két tekintélyes parasztpolitikus: Rácz Gyula és Nánási László életútját mutatja be. A „Két magyar parasztegyé­niség” címmel készülő produkció hazánk felszabadulásának ' 40. évfordulója tiszteletére kerül majd bemutatásra a mozikban és a tv-ben. — TÖBB KONYHABÚTOR módosított változatával és újabb termékkel jelenik meg az idén a hazai piacon a Tisza Bútoripari Vállalat 4-es számú szolnoki gyá­ra. Elsőként a nagy népszerűség­nek örvendő, BNV-díjas Niko-' letta konyhabútorok elemes vál­tozatának gyártását kezdték meg, már előjegyzést felvesznek rá a Domus és a Bútorker boltjaiban. egy szemből jövő másik kamion. Vezetője, Scheuch Vilmos (bu­dapesti lakos) azért, hogy élke-7' rülje a nyilvánvalöniak látszó üt­közést, erőteljesen fékezni kez­dett. A latyakos útojj* a kerekek rendkívül rossz tapadása miatt, a súlyos kamion megállni nem tudott, és bal oldali részével a. személygépkocsinak ütközött, i Szerencsére személyi sérülés, nem történt, de- a gépkocsikban keletkezett anyagi kár jelentős, eléri a 199 ezer forintot. — A HORTOBÁGYI Nemzeti Parkban korszerűsítették és köz­ponti fűtéssel látták el a tudo­mányos kutatóknak berendezett szállásokat. Ezek Nagyivánban, a Halastavaknál, illetve Szálka­halmán vannak; a nemzeti park igazgatósága a roskadozó, öreg épületeket, útőrházakat rendbe­hozva teremtett helyet a pusztá­ra érkező szakembereknek. — ÚJ, VARIÁLHATÓ Jém- zsalurendszert fejlesztettek ki a Dunai Vasműben; a gyártmány házipróbán, a vállalat konverté- res acélművének építésénél bi­zonyított először: a fa zsaluzat helyetti alkalmazásával 60 száza­lékkal csökkentek a rfiunka költ­ségei. Egy-egy zsaluelem mini­málisan , kétszázszor használható fel, zárt profilkerete igen jól bír­ja az igénybevételt, nem defor­málódik. VEVÖFOGÁS — Száz korona büntetést fizet gyorshajtásért! — Adok önnek kétszá­zat, biztos úr, de kérem, írja ide, hogy 150 kilomé­teres sebességgel hajtot­tam. Ugyanis el akarom adni az autómat, és- egy ilyen írás jó benyomást keltene a vevőben. HÍREK Ű- I A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoroló­giai Állomás jelenti: Január 23-án Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet mínusz 3 (az 50 éves átlag mínusz 2,8), a legmagasabb hő­mérséklet mínusz 1,8 Ceisius.fok volt, csapadék 1,4 milliméter hullott. Teg­nap reggel 7 órakor mínusz 2,2, 13 órakor 0 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 990,3 millibar (süllyedő) volt. Január 23-án Baján a középhőmér­séklet mínusz 3,5 (az 50 éves átlag mínusz 2,7), a legmagasabb hőmér­séklet mínusz 1,6 Celsius.foik volt, 5,1 milliméter csapadék hullott. Teg-r rap reggel 7 órakor mínusz 1,2, 13 órakor plusz 0,6 Celsius-fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6,4 fok, a tengerszintre át­számított légnyomás 987,5 millibar (süllyedő) volt. — A NÉPHAGYOMÁNYOK VONZÁSÁBAN című kiállítás a kiskunhalasi Gőzön István Mű­velődési Központban — ezúttal Lajos Ferenc grafikusművész legújabb rajzaiból, ad válogatást. A tárlatot holnap este hat óra­kor Udud István, a fehérgyar­mati városi tanács művelődési osztályának vezetője nyitja meg. Ezt követően Pap Gábor művé­szettörténész Fejezetek a .magyar képírás történetéből címmel ve­títéssel kísért előadást tart. — Mezőgazdasági könyvhónap. Február 3-án, ' délután 15 órai kezdettel Soltvadkerten, a műve­lődési házban rendezik meg a me­gyei mezőgazdasági könyvhóna- pot. Ez alkalommal Gál Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági osz­tályvezetője tart előadást: Hely­zetkép Bács megye mezőgazdasá­gáról a Vr. ötéves terv utolsó- har­madában • címmel. Az ÁFÉSZ- könyvesboltok — amellett, hogy a szakkönyvek bőséges kínálatáról is gondbskodnak — gazdag prog­rammal készülnek az eseményre. — Szőlőtermesztés — videofil­men. A Kiskunhalasi ' Állami Gazdaság 1300 hektáros szőlőül­tetvényéből több mint félezer hektár részesművelésbe van ki­adva és 200 hektár az a terület, amelyet a gazdaság dolgozói il­letményföldként kaptak. Így az idén 1000 család dolgozik majd a nagyüzem szőlőjében. Hogy a munka az eddigieknél is gazda­ságosabb^ hatékonyabb legyen, a gazdaság a téli hónapokra video-, filmes oktatást szervezett. — Autósok figyelmébe! Oldja a jeget és tisztítja a gépkocsi ab­lakát a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet új vegyü- lete. Az újdonság télen és nyá­ron egyaránt hasznosítható, hi­szen nagyobb koncentrációban a jég- és a páraképződést gátolja, vízzel hígítva pedig fényes abla­kot garantál. Áz új szer mecha­nikus szórófejjel ellátott, Nután- töl-thető flakonokban kerül majd forgalomba. — ÁRU-E A KÖZEGÉSZSÉG- ÜGY? címmel holnap este hét órakor Kecskeméten, az Űttörő- és Ifjúsági Otthonban dr. Losoncz Mihály, a megyei kórház főigaz­gató-főorvosával beszélgetnek a megyeszékhely fiataljai. A talál­kozót, amelyre minden érdeklő­dőt várnak, a Szervezési és Ve­zetéstudományi * 1 Társaság ifjúsá­gi bizottsága szervezte. Holnapi lapszámunkból ] A csengődi Aranyhomok I Szakszövetkezet elnökével, I dr. Borbényi Imrével a'gaz- | daság terveiről beszélgetett I munkatársunk. Az írás a I negyedik oldalon olvasható, I ahol a Tudomány—techni- I ka összeállítással is jelent- I kezünk. Ebben — a többi I között — megismerkedhe-1 tünk az izsáki „automata- I pezsgővel". Az ötödik oldal I a Megyeszékhely, amelyben írunk egy elárverezett lakás történetéről, a február 1-től március 15-ig sorrakerülő tanácstagi beszámolókról és I.apszéllien több kö/érdrk- I lúdésre szamottarto a hírt I közlünk. ■■■■■ PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács-Kiskun megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preüszingér András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-11.1 „Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102.— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: ;25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Thumbnails
Contents