Petőfi Népe, 1984. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-22 / 18. szám
¥ MŰVELŐDÉS 1 IRODALOM • MŰVÉSZET Művészeti díjasok Több mint egy évtizede, hogy a Bács- Kiskun megyei Tanács művészeti díjat alapított, s azóta évről évre kitünteti azokat a hivatásos vagy amatőr művészeket, akik alkotómunkájukkal, illetve a kulturális közéletben végzett aktív tevékenységükkel hozzájárultak Bács-Kiskun művészeti hagyományainak gazdagításához. Eddig mintegy félszáz alkotót — írókat, költőket, festőket, grafikusokat, színészeket, építészeket — jutalmaztak művészeti díjjal. Szerdán -a megyei tanács ülésén, ünnepélyes keretek között adták át Bács-Kiskun 1983. évi művészeti díját Hubay Miklós írónak, Horváth Mária grafikusnak és Kovács László fotóművésznek. Hubay Miklós Haladó hagyomány, hogy azokat az országos hírű, nem Bács- Kisikunban, élő művészeket is kitüntetik a tanács művészeti díjával, aki'k munkásságukkal valamilyen formában kötődnek a megye művészeti életéhez. Nos, ilyen Hubay Miklós kétszeres Jó-. zsef Attila-díjás ít'ó is, a Magyar írók Szövetségének elnöke. Közismert 'kötetei: A megváltó mutatvány, a Római karnevál, A zsenik iskolája és A szív sebei. Az elmúlt esztendőben nagy szerepet vállalt abban, hogy a Totnay Károly és a magyar Mi- chelangeló-kutatás című állandó, kiállítás Kecskeméten (a Tudomány és Technika Házában) kapjon otthonit. Rendszeres kapcsolatot tartva a Római Magyar Intézettel, számos Tolnay Károlyra vonatkozó dokumentumot köszönhetünk Hubay Miklósnak. Horváth Mária A Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermének alapító tagja, animációs tervező, grafikusművész. A rajzfilmkészítós valamennyi részterületét jól ismeri. A Magyar Népmesék-sorozat három filmjének rendezéséért, Horváth Mária elnyerte a filmstúdió és a televízió nívódíját, s az elmúlt években három rek- lámfilmiét is nívódíjjal jutalmazták. Első egyedi alkotása, Az éjriakq csodáig tavalyelőtt azOt- tawátíán mégféndézett Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon második díjat nyert. Grafikái gyakran láthatók Bács-Kiakun kiájlljüj tó termeiben. Művészi tevékenysége mellett figyelmet érdemlő közéleti feladatokat is vállal: Ö kezdeményezte a lakótelepi házak, gyermek- festményekkel történő díszítését a Széchenyi város ban, s részt vett e lakótelep gyermekorvosi rendelőjének festésében, dekorációs munkáiban. Horváth Mária, a kecskeméti műterem művészeti tanácsának tagja, művészi tevékenységével, a nemzetközi filmpiacon is hírnevet szerzett. Kovács László Fotó- és festőművész, a Bajai Tanítóképző Főiskola művészeti tanszékének docense. Tagja a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, az Országos Fotótanácsnak és a Magyar Fotóművészek Szövetségének. Elnöke a nagyhírű bajai Duna Fotóklubnak, amely nemrég ünnepelte fennállásának negyedszázados. évfordulóját. Kovács" 'László fotóművészig munkásságát számos díj, kitüntetés fémjelzi. Hosszú ideje íésztvevője a megyei fotókiállításoknak, ahol szociográfus érzékenységre valló, gyönyörűen kidolgozott munkái a valóságáb- rázclás követendő példáit mutatják. Nevéhez fűződik a bajai TK Galéria létrehozása, irányításával kiválóan dolgozik a főiskola fotóköre, részt vállal az alkotótáborok szervezésében (Hajós, Nagybarácska), rendszeresen tart ismeretterjesztő előadásokat ... — Vagyis hosszan lehetne sorolni azokat a tevékenységeket, amelyeket a megye és a város művészeti közéletének érdekében évek óta tesz. A Pa nem festője O Révész Imre: Parasztpár Kétszer is átnéztem a Kris- ton Szidónia gondos válogatásában készült. , Magyar Képzőművészét 1945—1975 című bibliográfiát. Lehetséges, hogy a könyvtári kiadványban tárgyalt három évtized alatt egyetlen önálló kiadvány' sem jelent meg Révész Imre munkásságáról? így igaz, pontos a könyvészeti jegyzék. A Művészeti Lexikon sem említi a Sátoraljaújhelyen 1859- ben, azaz 125 éve született festőművészt. A Magyár Életrajzi Lexikon is csak Nagy Lászlónak a Kiskunság 1955. 2. számában olvasható közleményéről tud. A Magyar festészet a XIX, században című, valamint huszadik századi festőnagyságainkat bemutató írepifezentujtív albumok a nevét sem említik, noha mindkettőt a műalkotások epikai tartalmaira, szociális, forradalmi üzeneteire fogékony, a realizmus hagyományos fölfogását kedvelő Pogány ö. Gábor válogatta. A Nemzeti Galéria korszak- áitekintő állandó kiállításán azonban jelen van Révész Imre, és a Kecskeméti Galériában is látható több műve. Művészete azonban nemcsak hírős városi kötődései miatt figyelemre méltó számunkra, noha pályakezdése jóval többet ígért, mint amennyit a végső összegzés mutat. A viharsarki szegényparasztság kétségbeesett, dacos Dósát idéző indulataival a közvéleményt xiadóztató Panem (Kenyeret) 1899-ben készült. Teatralitásai ellenére a Petőfi a nép között és a Petőfi a táborban a művész társadalmi elkötelezettségét tanúsítja. Az ezredévi ünnepségek után kiállított — most a Kárpát-Ukrajnai Képtárban látható — Menekülő az 1848 49-es szabadságharc nyílt, csakazértis vállalása, tüntető kiállás. És ez 'a bécsi, párizsi tanulmányai alatt a festészet megújulásaira, a piktúra új felfedezéseire érzéketlen művész, Renoir, Cézanne, Manet, , Rjepin, Degas, Gaugain, Chagall, Utrillo kortársa évtizedekig humoros életképeket, népieskedő zsáner- idilleket festegetett. igaz, jó technikával. Mégis méltánytalanság volt éppen őt 'kijátszani az ezerkilenc- százhúszas években a kecskeméti művésztelep — így-úgy —képzőművészeti közéletünket erjesztő európai kitekintésű vézető mesterei, irányzatai ellen. A minden újtól, a minden mástól, a minden gondolattól viszolygó ellenforradalmi korifeusok rá hivatkoztak Uitz Béla, Iványi Grünwald Béla, Perlrott Csaba- Viimos és a többiek „tyúkszemművészete” ellenében. Révésztől várták „a 'legszertelenebb művészi szabadság” kiszorítását, a jobboldali Kecskeméti Közlöny vezércikkírója szeriint „a magyar ég". megdicscítését, másként szólván a legvadabb nacionalizmust és maradiságot. Révész műveltebb, jobb ízlésű, tisztességesebb volt annál, hogy megnyilatkozásaival mintegy visszaigazolja, ha úgy tetszik meglovagolja a kurzust. Ö a maga módján szerette a népet, irtózott a harctól. Arról nem ő tehet. hogy az igazi művészek többsége távol tartotta magáit a feneketlen konzervativizmust magasztaló hírős várostól, a művészeket nélkülözésre kényszerítő Kecskeméttől. A Képzőművészeti Főiskola tanáraként 1920 augusztusában vette át gyakorlatilag. néhány év múlva hivatalosan is a kecskeméti művésztelep vezetését. Első, nagyobb szabásig kiállításukat 1924. júniusában rendezték az akkor megnyitott múzeumban. Joggal állapította meg Telepy Katalin a Kecskemét múltja a képzőművészetben című kiállítás 'katalógusában: a Révész-tanítványok közül „nem egy művész értékét az idő devalválta”. A felszabadulás után itt 1955- ben rendeztek nagy Révész-kiál- lilúst. Magángyűjteményekben őrzött képei közül is jó néhány a falakra került. A katalógus rámutatott a Kiskunságról, a halála előtt négy esztendővel. 1940- ben Kárpátaljára költözött művész életművének legértékesebb- le're,' tiszteletre méltó törekvéseire. eredményeire: Tudatja: jó néhány alkotását az Ermitázs- ban őrzik. Heltai Nándor * Edgar. Állati Pete: Alom az álomban Vedd még e csókot, édesem/ Mostan megyek, elbúcsúzom És ez legyen a búcsúszóm: Igazat mondtál énnekem. Bús álom az én életem: Eltűnt reményem csillaga. Mindegy, nappal vagy éjszaka. Való volt-e, vagy látomány •Születésének 175. évfordulóját ezen a héten ünnepelték a világ irodalomszerető emberei. | Afft.'jmir mi sein rnáfúdt hyotnán. ,Mindenf mi van e bús világon, Alomba ködló f urcsa álom. Altok viharzó part előtt, A u-ityerár lihegve bőg. Kezemben emlékek, romok. Arany fövény, arany homok. — Nézem, hogy hullanak ezek A könnyű, sem mi porszemek És könnyezek — és könnyezek! ó Istenem! bárhogy fogom, A porba hull lágy homlokom! Ö Istenein! nem menekül Egy szem se a vizek elül? Hat minden-minden e világon Álomba ködló furcsa álom? (Kosztolányi Dezső fordítása) SZÓT KÉR: A. Lengyel László Huszonki- | lene • éves. Kecskeméten él. Képzettsége szerint tanár —■“j jelenleg tanácsi alkalmazott. Novelláival most lép a nyilvánosság elé. Ezt írja magáról : „A világ pontosan annyira kerek, mint amennyire négyszögletes azoknak a lelke, akik az életben sok — általuk — fontosnak vélt dolgot fedeznek föl, és mindenáron kényszeríteni akarják a többieket is, hogy elismerjék „találmányaikat”. A dolgok általában nem szorulnak felfedezésre. Még kevésbő,lefedezésre. Nélkülünk, emberek nélkül is vannak —, de ezt nagyon nehéz elviselni... Az életet élni kell. Azt mondom élni — nem pedig döngetni, ütni- verni. A lehetőségekkel is csak élni szabad, soha visszaélni.” enki sem szerette, mert örökösen hazudott. Nem, nem is hazudott, inkább ostobaságokat beszélt. Néha jó volt hallgatni, amikor pihentetett, szórakoztatott a hadarásával, de máskor dühítette az embert minden egyes szavával. — Haj, kedveseim — mondta egy kiadós nyári zápor után — akkora jegek hullottak a veteményemre, akár egy szép sárgadinnye! — Bizony — bólogatott máskor —, a vejem igazgató a városban! — Pedig tudtuk jól, hogy legföljebb csak ládákat igazgat egy raktárban, merthogy rakodó a Dudás veje. Nevették, akik hallották ezeket a beszédeket, de Dudást ez egyáltalán nem zavarta. Váltig állította, hogy másfél kilós cső kukoricája termett az őszön, csak nem tudja most megmutatni, mert már lemorzsolta. Esküdözött, hogy télen négymázsás disznót vágtak, százhúsz liter zsírja lett, úgyannyira, hogy el is a.dják a fölösleget, ha eljön az ideje. Beszélt, beszélt,. de mert senki sem cáfolt rá — nem is tudott a nevetés miatt —, ontotta tovább a képtelennél képtelenebb meséket. Egy idő után legyintettek, ha csak megszólalt is. i Egy őszön, amikor a parázna szél lelopta a fákról a levélruhát, hazug Dudás éppen szokásos sétaútján volt. Ilyenkor körbejárta megszokptt helyeit, a bolt környékét, a kocsmát, a nagykút környékét, és Sar- kadi bácsi műhelyét, ahol mindig volt forgalom, mert a falusiak idejártak apróbb-nagyobb javítanivalóikkal, vagy csak egy kiadós beszélgetésre. Jött Dudás, messziről virított jpiroskás, elégedett képe, látszott, majd szétfeszíti már a beszélhetnék. A kis műhely ajtaja sarkig nyitva, éppen lovat patkóitok. Ketten dolgoztak itt, Sarkadi Sándor és Szabó Lajos. Az egyik lakatos, a másik kovács. Tisztelték őket a faluban, szinte babonásan, mert garabonciás ügyességgel dolgoztak. Nem állt előttük megoldhatatlan feladat. Kitűnő, összeszokott kettős, már egy szemsarokból indított cinkos villanás is elég volt a kész tervhez, bármi ugratásra. — Aggyon Isten! — köszönt Dudás, és a választ meg sem várva kezdte sorolni, hogy is volt. amikor még huszonötben meagyóayította a szomszéd tehe. nét. pedig az már dögrováson volt, tejet se adott, nem is evett. — Az ám, de jöttem én! Kiküdtem mindenkit az istállóból, oszt komák, ha hiszik, ha nem, megsimo- aattam. rám nézett azzal a szom,orú szemével, nagy búsan. Igen jólesett neki a. szeretet, a tenyeremből szénáztattam, na, osztán elég az hozzá ... A tüdőmérő — Mondhatja, ugye, Sarkadi koma? — vágott közbe Szabó kovács, kérdve a másik mestert. — Mondhatja, hát! — bólintott Sarkadi. Dudás meghőkölt. Nem értette, mi készül, de érezte, hogy ellene készül valami. — Akkor is mondhatja, ha nem igaz? — Akkoris hát, Szabó koma! — Mi a? Tán nem hiszik? — vörösödött el hazug Dudás. Kérdezzék meg Berecz doktor úrtól! — Ammán meghalt — dünnyögött Szabó kovács. — Arrul én oszt nem tehetek! — váltott lilába Dudás. — Ennye, de rossz színben van! — mustrálgatta a hazudóst a kovács. — Jó van kend? — toldotta a szót Sarkadi bácsi. — Jó hát, az égvilágon semmi bajom nincs, mi a fene lenne? — Ki tudja, ameddig meg nem próbálta? — folytatta Szabó. — Énnye, az áldóját maguknak, hát mingyán eltemetnek élve! Jó vagyok, na! Dudás egyre nyugtalanabbul topogott. A ló is készen, megpatkolva várta, hogy hazavezessék, de gazdája is rihegve-röhögve várta, mit agyait ki a két mester a hazug Dudás ellen. A füllentős ember is régen elment volna már haza, dehát igy, vesztesen, csak nem akaródzott elindulnia. Szabó kovács pipát tömött magának, szépen, akkurátusán, majd nagy szotyakolva rágyújtott, és dünnyöqve, szinte csak félvállról így szólt: — Hászen megpróbálhatjuk, egészséges-e. — Na, oszt hogy? — kérdezett vissza mérgesen Dudás. — Éppen megvan a módja ... — tekerte a szót Sarkadi is. — Azt szeretném -látni! A lovas már rettentően élvezte a helyzetet, röhögve leste, mi lesz most. Az lett, hogy a kovács befordult a műhelybe, majd kisvártatva egy patent kis szerkezettel jött elő. Doboz, a végén kis lapátkerékkel. — Hát emmi? — csúszott magasra Dudás szemöldöke. — Tüdőmérő — mondta nagy tudományosan Sarkadi. \ — Na, ezen a lükön fújjon kend bele, de olyan erősen, ahogy csak bír, osztán ha megpördül a kerék, egészséges, ha nem, a fene megette, mert akkor beteg. De csak akkor fújjon ám, ha akar, mer ez nem kötélező! — szavalta a kópé kovács. Nehéz ám a betegséggel szembenézni! Szabó úgy is tett, mintha vinné vissza a műhelybe a mérőt. — Ájjon meg. Olyat fúvók én bele, hogy ha megpördül, máma meg se áll! — Hát, próbálja! — forgatták a szemüket nagy ártatlanul a mesterek, de már majd megpukkadtak * a visszafojtott nevetéstől. — Mutassa meg kend, hogy kell! — szólt ravaszul a hazudós —, legalább megtudjuk, egészséges-e a mester. — Na, így-e — és Szabó ügyesen belefújt a kis dobozba, a kerék veszett pörgésbe kezdett. — Tessék, Dudás uram, hát fújjon kend is akkor. Dudás óvatosan fogta kezébe ellenfelét, a kis „tüdőmérőt". Darab ideig forgatta, szemlélgette, majd hirtelen a szájához kapta, és irtóztatót belefújt. — Csak a nadrágja szét ne repedjen! — vigyorgott össze á két mester. Persze, hogy Dudás nem tudta a titkos kis lyukat, amit be kell fogni, máskülönben csupa korom lesz az ember szája környéke, orra alja, bajsza, arca. A finom korom megült az erőlködő ember arcán, mulatságos rajzolatokban összegyűlve a ráncokban. De a kerék megpördült. Dudás büszkén abbahagyta a fúvást, majd győztesen nézett körül: — Na! i — Hát jó van, hát egészséges kend! No, tévedtünk, koma! — nevette el magát Szabó kovács. — Ennek bizony örülni kell — mondta Sarkadi is. — Tudtám én! — rikkantotta Dudás, alig leplezve örömét, — Na, Isten álgya, megyek is tovább! — Isten álgya kendet! — szólt barátsággal a kovács is, a lakatos is, de még a lovas is, akinek tréfán termett víg kedvét a mesterek szemvágásai tartották féken, legalább addig, mig Dudás hallótávolon . fcívii! ért. Ment is a hazug büszkén, rakta csizmáit a fagyos göröngyökön, délcegen, mint legénykorában, amikor vékába állva emelt a vállára egy tömött búzászsákot — fogadásból, vagy amikor a felborult szekeret egyedül billentette helyre. \
