Petőfi Népe, 1984. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-19 / 15. szám
1984. Január 19. • PETŐFI NtPB • 9 FILMJEGYZET Kína-szindróma 'Nem újdonság, hogy a politika gyakorlati valósága, vagy lehetséges következményei termékenyítik meg a filmet, de az már ritkább, hogy egy aktívan politizáló társadalmi dráma azzal fenyegetőzzék, hogy katasztrófa filmmé válik. Nem is akármilyenné, hiszen a műfaj klasszikusainak (pL Hurrikán, Pokol torony) pontosan kiszámítható lélektani hatását olyan nagy kérdés1 felvetésével változtatja jelentéktelenné, mint egy atounkatasztrófa. A színhely Kaliforniában, a vontán! 800 megawattos atomreaktor telepe. Ide érkezik a tv-nipor- ternő, aiki nem is titkolja, hogy konyhaművészetről és állatkerti sétákról szóló tudósításai után szeretne Izgalmas közéleti kérdésekről js szólni. Az erőmű mindennapi életéről készül stábjával fűmet forgatni. Maguk is meglepődnek, amikor titokban működtetett kameráikkal olyan eseményeknek lesznek véletlen tanúi, melyek könnyen előidézhetik a Kiná- sziindrómát. (A furcsa összetétel a szakmai nyelv, ben egy olyan folyamatot jelöl, amelynek következtében a nukleáris baleset során a föld felszíne megolvad, átfúródik annak belseje is, akár a föld túloldalán fekvő kontinensig.) A telep vezetői szeretnék titokban tartani az esetet, mert a biztonsági ellenőrzés millióikba kerülne. Gyilkosságokkal tarkított harc Indul a kópiákért, K közben megismerhetjük a rendkívüli szituáció ki- 'a'Laifcuilásának korántsem rendkívüli előzményeit; a korrupciót, az, önzést és felelőtlenséget, A leleplezésit csiak nehezíti a tv vezetőinek hozzáállása, akiket erősebb kapocs köt a hatalomhoz, mint az Igazsághoz. A kapcsolóterem vezetője, Gödéit életveszélyes feladatra vállalkozik, amikor megpróbálja a hibát elhárítani. A veszélyeztetettség fokozásának „kitűnő”, s még alig használt eszközét alkalmazza James Bridges, a film rendezője, amikor hatásaiban arra épít: a mérnök terve könnyen kudarcot vallhat, s akkor nemcsaik a saját (vagy mindössze néhány ember) élete forog veszélyben, hanem millióké is. Bár a fűm nem teszi fel nyíltan és közvetlenül a kérdést az atomenergia békés, vagy háborús célokra történő felhasználásáról — látszólag csak előállításának bonyodalmai közepébe csöppenünk —, felvetett gondolatai mégis- idáig vezetnek. Lehetséges-e egy olyan réteg politikai ítélőképességében megbízni, amely ilyen- problémák közepette az erkölcsi ítélőképesség töredékével sem rendelkezik? Jack Lemmon — Godell, a kapcsolóterem vezetőjének szerepében — olyan karakterű figurát alakít, amely eddigi szerepkörei között már nem számít Újnak. Nálunk a közelmúltban nagy sikerrel — az Egyesült Államokban pedig nagy politikai botrányok közepette — bemutatott Eltűntnek nyilvánítva című filmjében is az igazság elkötelezettjeként folytat nyomozást (valaki oldalán). Itt is, ott is kezdetben csak egy amerikai átlagpolgár, telve az emberekbe és intézményekbe vetett idealista hittél, kutatásai közben szembesül csak a brutális és véres fizikai, valósággal. Az 1978-ban született film — a társadalmi dráma és politikai krimi szabálytalan ötvözeteként — ha nem is folyamatosan meggyőző szenvedéllyel, de már a 80-as évek kiemelt kérdéseiről! szól. Kínos, ha egy filmnek olyan veszélyhelyzetek .előállításához kell folyamodnia, mint egy atomlkatasztráfa, s hogy nemcsak hatásvadászatból, azt napjaink történelme bizonyltja a legjobban. Károlyi Júlia HÁROM BETŰ 175 éve született Edgar Allan Poe A néptánc útjai napjainkban Beszélgetés Tímár Sándor koreográfussal A 70-es évek elejétől, majd kétévtizedes megtorpanás után, a népzene és néptánc hódításának új fejezete bontakozott ki hazánkban. Néhány nem hivatásos táncegyüttes, a gyöngyösi Vidrócki Együttes, a Jászsági Népi Együttes, a Szeged Táncegyüttes, hogy csak a legjobbakat említsük, a Tímár Sándor koreográfus vezette Bartók-együttessel az élen, bizonyítani tudták, hogy a népzene és néptánc része lehet — és kell, hogy része legyen — mai életünknek, műveltségünknek. Három betű — és mily sokat jelent: így kezdhetnék a Poe-ira való emlékezést. Vagy akár így is: A modern irodalom születése. 175 éve ugyanis (nemcsak Edgar Allan Poe, a fiatal amerikai irodalomnak első világirodalmi rangú — s alighanem mindmáig legnagyobb — írója és költője jött a világra, hanem személyével mindaz, amit máig, modernnek érzünk. Mégpedig a legkülönbözőbb tekintetben. De ne vágjunk elébe: a gyermek, aki 1809 január 15-én Bostonban egy épp o,tt időző déli vándorkomédiás házaspár fiaként megszületett, majd korán árvává lett, hiába kapott jó nevelést egy ugyancsak déli dohánykereskedő jóvoltából —, korán bekövetkezett haláláig zabolátlanul élt. Angliában volt kisiskolás, de az egyetemről már ugyanúgy kártyaadósságok miatt tanácsolták el, mint a West Point-i katonaiskoláról. Újságíró lett, szerkesztő, kritikus, esztéta,, novellista, és. nagy költő, közben folyvást vándorolt, ivott, szerelmeskedett és noha rengeteget dolgozott, sokszor szinte nyomorban élt, negyvenéves korában pedig, máig is tisztázatlan, mondhatni rejtélyes körülmények között halt meg. És ezzel a mindennél elégedetlen, Amikor Szelei Sándor meghalt, és a felesége negyven évesen ott maradt utána özvegyen, Módra Bálintné azt jósolta, hogy az asz- szony nem fog még egyszer férjhez menni. — Aztán miért, Juliska néni? — Mert úgy szerette az urát a drága, hogy senki férfiért meg nem tapossa az emlékét. A tanyai asszonyok mind bólogattak, mert ismerték Szelei Sándor meg Varró Veronika házasságát, tudták, hogy nem volt abban még egy pissz sem soha. Aztán meg a temetésen is úgy sírt szegény asszony, hogy a két lánya meg a két fia, akik hazajöttek négyfelöl, alig tudták támogatni. Nem telt le azonban még a gyászév se, a tanyákon az a hír kapott szárnyra, hogy Kaptás Imre, aki öt évvel ezelőtt özvegyült meg, s azóta egyedül élt a Csókás dűlőben tanyáján, sokat forgolódik Verőn körűig Először a városból látták őket együtt hazajönni, aztán Kaptás Imre összevágta Verőn téli tüzelőfáját, majd az asszony teregette a friss tavaszi szélben a mosott ruhát a Kaptás-tanyán. Az emberek nem ítélték el őket. — Nem öregek még, hadd szeressék egymást! Előnek élő a párja! Úgy volt vele mindenki, hogy ha .már összehozta az isten az hajszolt, önpusztító, különös élettel összefért a szépség addig páratlan (mert tudatos!) tisztelete, a l’art pour l’art elvének hirdetése, és mi több: megvalósítása. Poe nagyszerű formaművész, az angol nyelv szépségéinek soha ‘nem látott kibontakoztatója: a ritmus, zeneiség, hangulatteremtés, szómágia máig fölül nem múlt mestere, a romantikus érzelemgazdagság megverselöje, akinek hatása nélkül nemcsak az angol és amerikai költészet fejlődése elképzelhetetlen, hanem a formán elindítója volt a szimbolizmusnak, tehát az első dekadens és mégis megejtően szép „izmusnak”, a modernség első mozdulásának ... Versei máig is szólnak — magyarul is; szinte fordíthatatlan remekművének, A holló-nak átültetését tucatnyi költőink próbálta meg, s Tóth Árpád immár klasszikus fordítása költői köztudatunkba is szervesen beépült. Mint ahogy többi verse is, hogy csak még egy párat említsünk: A harangok, A győztes féreg, Ulalume, Város a tengerben, Álom az álomban. Halhatatlan tehát, mint (mondhatni) az első modern költő — no de nem kevésbé fontos, ami finom lírájával épp ellentétes: vaskosan nyers, sőt olykor horror elemekkel építkező prózája is. Elbeszélésed szintén iskolát teremtettek; szűkszavúan iszonytató írásai, köztük a detektív- történetek első, s mindmáig fölül nem múlt példái: a tiszta logika “és a megfoghatatlan (olykor már kafkad) szorongás légútiakat, miért ne kerüljenek ösz- sze.- Kaptás Imre meg Varró Verőn úgy határozott, hogy még aratás előtt megtartják az esküvőt. Aztán az egyik délután Imre megjegyezte, hogy az ólat szeretné kibővíteni, mert úgy gondolja, érdemes volna több disznót tartani, jó pénz az. — Dehát ott az a nagy ól! — állt meg az udvar közepén Ve-' ron, s a maga tanyájára gondolt. — Melyik ól? — Hát az enyém. — Hiszen itt fogunk lakni özén tanyámon. > — Itt? — hűlt el az asszony. — Tán nem? — Én meg abban voltam, hogy az enyémben. Aznap kissé hűvösebben váltak el egymástól, s Varró Verőn szemén látszott, amikor elköszönt, hogy fölmérte a házat is, az udvart is. Ahogy az asszony elment, Kaptás Imre körbejárta a tanyáját. Bólogatva nézte az épületet, melynek tetejét tavaly ilyenkor szedte rendbe; az istállót vizsgálva is arra gondolt, hogy ilyen jó istállója senkinek sincs a tanyákon; de kiváltképp a ház mögött telt meg a szíve, amikor a gyümölcsfáit vette szemügyre: ezekről a fákról ő tíz mázsa almát szokott eladni minden évben. Aznap Varró Verőn sem aludt sokat. Visszaemlékezett azokra a körében játszódnak, mégpedig egyszerre. Ez a ridegen szigorú és mégis szorongó elme nem riadt vissza a szélsőségesen vad- romantikus fantasztikumtól sem: egészen a sci-fi világáig merészkedett előre, meginitcsak évtizedekkel megelőzve a műfaj európai megalapítóit. Ismét más műveivel pedig olykor már szinte a szürrealista próza előfutára, Nem véletlen^ hogy e prózát máig kiemelkedőn Babits szólaltatta meg magyarul... És Poe közben mindenit mérlegel, elemez, osztályoz; útmutató kritikai . személyiség, az esszének is mestere, alti mellesleg önnön költői géniuszát is megmagyarázza: mintegy megtagadva saját ihletét, megírja, miként „agyalta ki" A ’holló egész félelmetes látomását ... Nem, Amerika nem adott még nagyobb írót, több arcú klasszikusa pedig tán az egész világirodalomnak sincs. És ez, a modem elidegenedést alighanem először kifejező és egyéni bizonytalanságát mindegyre mámorba fojtó, tragikus sorsú, de szépet és szörnyűt egyaránt megíró nagy alkotó egyike azoknak, akik (elvontság és modernség ellenére) sosem távolodtak el olvasóiktól: Poe az a költő és író, akit a kezdő olvasó is azonnal élvezni tud, de akiinek műveiben az irodalom ínyenced is mindig megtalálják ízlés és eszme, forma és tartalom oly magasrendű egységét, amely csak a klasszikusok sajátja... napokra, amikor még fiatalon az urával kettesben építették a tanyaházat. Igaz, csak vert falú volt, de úgy állt, mintha kőből lett volna. Aztán az udvart járta körül gondolatban, ahol becsukott szemmel is eltalált mindenhova, még azt is tudta, hány lépés a csirkékig, mennyi a fészerig. Másnap, amikor találkoztak, először közömbös dolgokról kezdtek beszélgetni, aztán Kaptás Imre egyenest az asszonynak szegezte a kérdést. — No, hogy döntöttél? — Hát... úgy gondoltam, hogy maradok. — Értem — bólintott Kaptás Imre. — És te? — Én sem tudnék elmenni innen. Álltak és hallgattak. Kaptás Imre az almafáira gondolt, Varró Verőn pedig az urára, aki mikor az utolsó szarufát tette föl a tetőre, akkorát rikkantott örömében, hogy a szomszéd tanyában is meghallották. — Akkor? — nézett a férfi az asszonyra. — Isten veled, Imre! — Isten áldjon, Verőn! Kezet fogtak, és Szelei Sándorné hazament. Egy hét múlva, amikor híre ment, hogy mégsem keltek egybe, Módra Bálintné jóslata jutott mindenkinek az eszébe. Valaki megjegyezte: — Mégiscsak szerette az a Verőn az urát. Tóth Tibor A tiszta folklórral összeforrt s abból építkező néptánomozgalom kiemelkedő koreográfusa és táncpedagógusa Tímár Sándor. Huszonkét évig volt a VDSZ Bartók Béla együttes irányítója, 1980-tól a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője. — A néptánc helyes, művészi színpadra állításáról már a félszabadulás előtt viták folytak, mindez máig ható vitatéma. Mi az ön véleménye? A néprajzkutatók már régen különválasztották a folklórt és a folklorizrnust. A folklór paraszti környezetben megszületett, szájhagyomány útján továbbélő dalok és táncok, szokások, tárgyi művészet, mély olykor kibontakozik, értékké kristályosodik, olykor feledésbe merül vagy ,Jel- hígul”, összességében azonban óriási tapasztalatot, művészi értéket rejt. A folklorizmus mindezeknek tőlük idegen környezetben való megjelenése, gondoljunk csak a városban viselt népi öltözékekre, a városi lakásokban található népi bútorokra. Néptáncaink legtöbbjét rögtönzött formában táncolták, hangulattól, alkalomtól függően. A rögtönzés egy embernél is számtalan, s mindig új formát hozott felszínre, gondoljuk csak meg, mennyi változatot hordozhatott egy nagyobb közösség, s e gazdag formavilág milyen sokrétű belső tartalom tükröződése. Ügy érzem, ezt a gazdag és bonyolult világot lemásolni lehetetlen vállalkozás, még megközelíteni sem egyszerű dolog. — Az ön táncai mégis élnek, úgy érezzük, akik táncolják, azoknak ez az anyanyelvűk. — Tízegynéhány éve kialakult módszerem lényege az újraalkotás. Mit tekintek a tánc élő használatának, továbbadásának? Azt, hogy a táncokat ugyanúgy próbáltuk megtanulni, ahogyan valamikor a parasztok, csak a folyamatot kissé meggyorsítottuk. Ahogy nyelvet tanul az ember, előbb szavakat tanultunk, megfigyeltük a szavak kapcsolását, majd a szókapcsolásokból mondatok lettek. Ha így megtanultuk a táncokat, megértettük szerkezetüket, már könnyű volt másoknak továbbadni. így tanulták meg a városi fiatalok viszonylag rövid idő alatt úgy a táncokat, hogy szórakozássá válhatott. Otthon vannak a táncban. Szárszó, 1943 Múltunkat megismerni, reálisan tájékozódni az elmúlt évtizedek történetében feltétlenül szükséges ahhoz, hogy értékelni tudjuk a jelent, hogy tisztán lássuk azokat az előremutató folyamatokat, amelyek már a felszabadulás előtt jövőformáló igénnyel és felelősséggel irányították a figyelmet a független és demokratikus Magyarország megteremtésének történelmi szükségességére. Ebben a folyamatban igen fontos szerepe volt annak a tanácskozásnak, amelyet 1943 augusztusában Balatonszárszón tartottak a népi írók kiadójának, a Magyar Életnek és a református egyház évtizedes haladó hagyományokkal bíró Ifjúsági szervezetének, a Soli Deo Glóriának a felhívására. Mintegy hatszázan jöttek akkor össze Szárszón, többségük diák, de sokan a munkás- és parasztfiatalok, a szegényparasztok és az értelmiségiek közül. Legtöbben az írók voltak, közülük is azok, akik már a harmincas évektől a magyar nép, mindenekelőtt a parasztság sorskérdéseit boncolgatták, s műveikben nagy politikai bátorsággal és éleslátással keresték a pusztulással fenyegető helyzetből kivezető utat. Erről a negyven évvel ezelőtti tanácskozásról jelentetett meg dokumentumkötetet a Kossuth Könyvkiadó. A könyv azonban jóval gazdagabb a tanácskozás anyagának ismertetésénél, ugyanakkor — érthetően — kevesebb is annál. Több, mert dokumentumokat közöl a ’43-as találkozó előzményeiről, a munkás-paraszt, értelmiségi fiatalok 1942. februári találkozójáról és annak előkészületéről is, amely meg 1941- ben megkezdődött. Gazdagabb a kötet a ’43-as szárszói tanácsko— Sok éve oktat, mi a táncpedagógus tapasztalata? — Hitelességről volt szó, s itt fontosnak tartok még egy dolgot hangsúlyozni. A táncokat nem betanítom, a tánckultúrát adom át. Soha nem annyit tanítok a táncosoknak, amennyi egy adott koreográfiához kell. Ha valaki például szatmári táncot ad elő, • Tímár Sándor próba közben. meg kell tanulnia a csak arra a vidékre jellemző tánomódot. Ez a biztosítéka annak, hogy hiteles legyen a színpadon, s amit előad, művészileg is értékes legyen. — Művészi koncepciója közismerten túlnőtt az amatőr mozgalmon, hivatalosan elismertté vált a népművészet hagyományai ápolására leghivatoftabb, de valljuk be, az utóbbi évtizedben zsákutcába jutott Állatni Népi Együttesnél. Hogyan látja ezt? — Rábai Miklós személyében az együttesnek táncos művészeti vezetője volt, az őt követők is táncosok voltak. A vonal folytatásaként, korábbi tevékenységem alapján esett rám a választás. Azt hiszem, természetesnek lehet venni, hogy az együttes tagjai kritikusan fogadtak, mert előzőleg amatőr együttessel dolgozzásnál abban is, hogy közli — immár a felszabadulás utáni időkből — a résztvevők némelyikének visszaemlékezését és szemelvényeket ad a konferencia egykori sajtóvisszhangjáról. Érthetően kevesebb is a könyv annál, ami negyven évvel ezelőtt Szárszón történt. Csak egy dokumentum- film tudná visszaadni ugyanis a résztvevők, felszólalók, vitázók, a hallgatóság személyiségét, hangulatát, az úgynevezett szabadfoglalkozások, kötetlen beszélgetések savát-borsát. Mi történt Szárszón ’43 augusztus 23-tól 29-ig? Válaszként idézzünk Kállay Gyulának a könyvhöz írt előszavából: . „Szárszó olyan összejövetel, olyan tanácskozás volt, amely hosszú és alapos előkészítő munka után a fasizmus és a háború elleni harc, a munkásosztály, a parasztság és a haladó értelmiség összefogásának, egy népi demokratikus Magyar- ország megteremtésének a jegyében jött össze. Szárszó előkészítő munkát végzett. Széles körű vitafórum volt, különböző világnézeti és politikai álláspontot képviselve, a kommunista Nagy Istvántól a „harmadik utas” Németh Lászlóig. Ezt látva, helyesen ismerte fel Veres Péter, hogy ami ott és akkor történt, az elsősorban „ébresztő és erjesztő munka volt”. Az ország és lakói állapotáról, a háború utáni lehetséges és szükséges kibontakozásról kétségtelenül Erdei Ferenc előadása volt a tudományosan leginkább megalapozott, politikai, elméleti és gyakorlati realitást sem nélkülöző beszéd. Nem tagadható — s ezt a résztvevők, majd a vissza- emlékezők sem vitatják —, hogy Németh László „jövő-dramatizá- lása” váltotta ki a legtöbb hozzászólást. Nem az egyetértést. A vitát, sőt az elutasítást. Veres Péter rendkivillii életismeretével, vette született intelligenciájával és hihetetlen tárgyi tudásával jó nótám, tánckarral és kis zenekarral. Úgy gondolták, a munkát itt sem tudom másképp elképzelni. Az együttesben a tánckart, a nagyzenekart és az énekkart örökül kaptam, a hármas egység megváltoztatása a hagyományok felborítását eredményezte volna. A múlt értékeinek megőrzését kötelességemnek éreztem. Az úgynevezett parasztzenét játszó kis zenekar alkalmazásával azonban bővült a zenei anyag. — Az elmúlt év folyamán az együttes kórusát többször hallhattuk koncertpódiumon. — Ha azt mondjuk: éneklés, elkerülhetetlen, hogy ne gondoljunk a nagy alkotókra, Kodály Zoltánra, Bartók Bélára, Bárdos Lajosra, a színvonalas kóruskultúra megteremtőire. Ez azonban nem jelenti azt, hogy másképp nem lehet énekelni. Ha táncot kí9ér a népdal, a táncosok egyszólamban énekelnek, legalábbis a magyar néptánc gyakorlatában. Táncaimhoz az egyszó- lamú éneklés illik legjobban. Ha képzett kórustól ezt várják, ez számukra nem igazán művészi feladat. A konfliktus egyik forrása ma az, hogy a kórus szívesen vállalja a munkát a táncosokkal, ugyanakkor komoly zenei feladatokra is vágynak. Ezért alakítottunk olyan gyakorlatot, hogy az önálló kari munka nagyobb hangsúlyt kapjon. Így az énekkar önállóan, vagy a nagyzenekar kíséretével ad hangversenyeiket. A tánckar és a kis zenekar eközben új műsort tanul,_ esetenként szerepel. Mindez a művészi színvonal emelkedését eredményezi. v. e. hány ponton „helyére tette” a Németh László által elmondottakat. Az úgynevezett harmadik útról például így vélekedett: „A harmadik oldalról csak annyi a szavam, mint már egyik tanulmányomban megírtam, hogy harmadik oldal mindig és mindenhol van, de sohasem történelem- csináttó erő... A történelmet egymásnak feszülő szélsőségek csinálják, s ezek bizony harcaikban és elvakult indulataikban nemigen hallgatják meg, hogy jajj kérem én csak harmadik oldal voltam, nem tartozom az ellenfélhez. A tömegmozgalmak belső logikája: aki nincs vélünk, az ellenünk. Ez a politika ábécéje.” A már említett kommunista Nagy István hozzászólásában úgy vélekedett Németh László előadásáról: „Amit Erdei Ferenc s általában a konferencia ... társadalmunk továbbfejlődését, a magyarság megmaradását illetően feltárt, s bizalomkeltően megjelölt, azt Németh László összekuszálta, zavarossá tette. Az ő előadásával a konferenciára bevonult a halál hangulat”... A harmadik utasságról szólva Nagy István többek között megjegyzi: „Nem más ez, mint nemzeti öngyilkosságra való felhívás .. Rendkívül érdekes és izgalmas könyvet vesz kezébe az olvasó, ha a Szárszó, 1943 című kötetet akarja megismerni. Csupán Ízelítőt, jelzést szándékoztunk adni mindabból, ami a konferenciát jellemezte, előkészítette és követte. Harminc évvel a találkozó után, 1973-ban újra összejöttek Szárszón az egykori résztvevők — akik megérték azt az évfordulót. Darvas József mondott beszédet, emlékezve az egykori konferencia „erjesztő” hatására s utalva arra, hogy a történelem nem embereket, felszólalásokat, hanem eszméket igazol, vagy vet el. Gál Sándor Krlstó Nagy István Mi erősebb a szerelemnél? KÖNYVESPOLC v
