Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-08 / 289. szám

1983. december 8. • PETŐFI NÉPE 0 8

KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET BAJÁN

Réztábla a halászléfőző falán

Kérdezősködésemre, merre van a Kodály Zoltán utca, három bajai felelt úgy: menjek végig a parton, a vízügyi főiskola felé, s amikor a lakótelepi házak előtt, jobb oldalon meglátom a fehér falú, egyszerű szépségével tüntető halfőzőt, épp ott járok, ahová igyekszem: a minap alakult Vén Duna Közművelődési és Szabadidő Egyesület tevékenységének színterén.

Csodálkoznék, ha az újvárosi lakótelep tervezés sóért Yhl-idíijiat kapna bánki is: épp olyan fantáziátlan egyhangúsággal sorakoznak az Ötemeletesek, mint ibárhol az országban, ajhol házgyári épü. leteket telepítettek. A közművelődés új formáit keresve jó néhányszor jártaim már itt; az általános iskola (legújabban: nevelési központ) igazgatójától tudom, hogy ötezernél .többen, költöztek már ide, sok a fiatal pár, a gyerek. A közösségi létesítmények égető hiányát az iskola próbálja meg intézményesített formáiban pótolni: 'népművelő feladattal alkalmaz pedagógusit; előcsarnokában tárlat óikat rendez, aulájában mozielőadásokalt tart, könyvtárát kinyitotta' a lakótelepre, technikai szaktantermeiben szívesen látja az ügyeskezű otthonsaépítőiket. Eny. nyi minden önmagáiban itöbb, mint amit lakótelepen megszokott (elvár?) az ember, a negyed százezres kecskeméti Széohenyivárosibán fele ennyinek is örülnénk.

A Vén Duna Közművelődési és Szabadidő Egyesültet titkára Papp Vilmos. Soha nem volt népművelő, nem dolgozott kultúrházhan: a maga részéről ezt szerencsés előnynek tartja, mert így „legalább nem szabály szerint” dolgozik. Harminc körüli fiatalember, a DUTÉP geodétája, négy éve közös képviselő, nem ügyetlen, a rajzban. Olyasvalakiként, áki falun nevelkedve a szábadlabb, tálgalhb térségekhez szokott, Papp Vilmos sem szereti a „lakógépet”, ahogy sokan a lakótelepet nevezik, de. ha imár ide vetette a sors, megpróbálja saját képére formálni a környezetét, annyira, amennyire csak lehetséges, s mert ez csak másokkal együtt megy, hát köze? erővel.

Baján a halászléfőzés hallatán dobban egyszerre a szív, egyáltalán nem véletlen,, hogy réztáblára vé- sették Erdei Ferenc himnikus szavait: „Halászlét főzni nemcsak alkalmi mesterkedés egy-egy hétviégi kirándulás alkalmával, hanem népi szertartás, aminek hagyományai, megszentelt törvényei vanntak, s az ilyen alkalom a hétköznapok fölé emelkedő ünnepi esemény. Törzsi szertartás, törzsként akár családi, akár munkahelyi, akár baráti kollektívákat értve.”

Meg: 90 lakásos társasházközösséget — övék iaz alig két és fél hónap alatt megépített, az ő fogalmazásukban „kisközösségi hagyományőrző hely míves kivi télben”.

— Ép.p ez a munka a bizonyíték, hogy bár az ember beletörődött a lakótelepi életbe, legalább a szűkebb környezetét szeretné vonzóvá tenni — mondja Papp Vilmos.

Furcsának hangzik tálán, a halászléfőző létesítéséhez az Országos Közművelődési Tanács adott támogatást.

— A lakótelepi kisközösségi közművelődés témakörében nyújtottam be pályázatot, s a korábbi spontán kezdeményezéseinkhez, új terveinkhez 147 ezer forinttal járult hozzá az OTP.

A titkár által’ említett korábbi kezdeményezések 1980 nyaráig nyúlnak vissza. Akkor teremtettek kapcsolatot a nemzetközi zománcművészéti alkotótábor művészeivel. Kátai Mihály, Túri Endre, Ko. vács Ferenc vállalta az együttműködést, ennek, eredménye az lesz, hogy Túri Endre színes tűzzománc- pávaálakot készít, ezzel Kodály Zoltánnak, utcájuk névadójának állítanak emléket, amely egyúttal az épület míves dísze is Lesz. A költségeket a bajai Városi Tanács és a Vén Duna Közművelődési és Szabadidő Egyesület fedezi.

Tizenkilencen alapították az egyesületet. Könyvtáros és tanár, esztergályos és 'műszaki rajzoló — itt lakó változtatni akarók. Amint azt egyikük fogalmazza: a törvény kínálta lehetőségeket kihasználva szervezik a közművelődési és szabad idős tevékenységeket, s ebben mindenkinek segítenek. Az egyesületi keret — mondják — az anyagi támogatás fogadására is módot nyújt, s a pénzzel távolabbra tolhatják magúktól a lakótelepi korlátokat.

Ezek egyike: az ötven-hatvan négyzetméteres lakás. A családok számára is kicsinek bizonyulnak, hát még nagyobb közösségnek. Sókba kerülne, s nem nagyobb az erre a célra.esetleg felhasználható garázs is. Viszont van a közelben egy épület — ebben szeretnék berendezni klubházukat. Két hónapja henyújtott kérelmükben ennek, a szomszédságukban levő elfalazott „régi kazánba znak” a használatbavételét kérték. Ha megkapják — a tanács támogatja őket —, a következő lépéshez gyűjtik az energiáit.

— Azon gondolkozunk, hogyan használhatjuk fel, hogyan hasznosíthatjuk a videokomimunikáció eszközeit — avat be terveikbe Papp Vilmos.

— Zártláncú tévére gondol?

— Igen, a, kisközösségi rendszernek ez is az egyik szolgáltatása1 lehetne.

A titkár lelki szemei előtt már az a szellemi műhely is oft lebeg, amely a, kultúrálödás kiscsoportos feltételeit teremti meg. 'Nincs kizárva, hogy „bekebelezik” a Tóth Kálmán 'irodalmi kört. az viszont eszükbe sem jutott, hogy olyasmit vállaljanak, ami művelődési ház dolga, ímert az ő kínálatuk éppen a „különös”. Fotópályázat kiíráséit fontolgatják a bajai Duna-tájról, az anyag album formájában, talán felkelti valamelyik kiadó érdeklődését. A „Tájvadásza ton", arra számítanak, a fotósok felfedezik azokat a tájaikat, amelyeket képzőművészeti alkotások az utóbbi fél évszázadban ábrázoltak, s talán néhány új részlet is megihleti őket. Jövő nyárra pedig a hagyományápolást célzó baráti találkozót szerveznek: Erdei Ferenc emlékének tisztelegve ha. lászlléfőzés ürügyén hívják egybe a 'baráti társaságokat és- a munkahelyi közösségeket,

Lehetséges, hogy szokatlan a Vén Duna Közművelődési és Szabadidő Egyesület célja, munkája. Számomra azt példázza: so'k út vezet az értelmes élethez, sok módja van annak, hogy kitörjön az egyhangúságból a lakótelepi ember. Ha erre a ha. l'ászlé az alkalom, ákikor az — Erdei szavaival — a „hétköznapok fölé emelkedő ünnepi esemény” legyen. Ballai József

HARMATI SÁNDOR:

Munkásemlékek

26. Követelnek a kvagyisok

.4 Szociáldemokrata Párt városi végrehajtó bizottsági ülésén a jobboldaliak elítélték a sárkány-akciót, mint kommunista manővert, és nem akartak tudni semmiféle Munkanélküli Egységbizottsági ól. Óva intettek minden párttagot az ilyen akcióktól, mert — mint mondták — felesleges ingerelni a hatóságokat.

A testület tagja volt a kiváló orvos, dr. Jáhn Ferenc is, akiről később tudtam meg, hogy az illegális kommunista mozgalom aktív harcosa.

Jáhn elvtárs vitába szállt az akciót ostorozókkal, és mint orvos vázolta a hónapokon át munka és jövedelem nélküli családok döbbenetes helyzetét. Szólt arról is, hogy a szeméthegyekre kényszerültek egészségi állapota egyre kalászt rófálisabb. Követelte, hogy a városi képviselőtestület szociáldemokrata frakciója lépjen fel a munkanélküliek megsegítését követelve.

A vita során én is felszólaltam, hiszen jól ismertem a szeméttelepről élők helyzetét és hangulatát. Elmondtam, hogy a szeméthegyekre kényszerítetf önérzetes munkásokat sérti, ha az ínségkonyhára küldik őket, mint a koldusokat. Kifejtettem, hogy a szemétbányába szorultak és családtagjaik kikopnak a ruházatukból, s hogy a kilakoltatás réme is fenyegeti őket. Megemlítettem, hogy a sárkány-akció kezdeményezőit nem ismerem, de akár kikről van is szó, jól ismerik a munkások hangulatát, és jelszavaik pontosan kifejezik a követeli seiket. Javasoltam, hogy a végrehajtó bizottság képviselő frakciója feltétlenül interveniáljon.

Az ülés után Jáhn elvtárs megkeresett, és mivel egyfelé, a kispesti Zrínyi utcában laktunk, velem tartott. Útközben a vita egyes részleteiről beszélgettünk. A doktor helyeselte, amit felszólalásomban elmondtam. Már beszélgetés közben is éreztem, hegy a bizalmába fogadott.

Bizonyos idő után a doktor meghívott a lakásán levő rendelőjébe, ahol más elvtársakkal is megismerkedtem, többek között Konok Ferenccel, Váradi Józseffel, Oláh Sándorral, Borsos Józseffel, Házi Árpáddal és másokkal.

Még 1930 áprilisában — a pontos dátumra is emlékszem, 17-én történt — általam nem ismert emberek a szeméttelep területén rópgyűléseket szerveztek. A szónokok bírálták a kormányt és a tál os vezetőit amiért semmit nem tesznek a munkanélküliek él dekében. Hangsúlyozták, hogy mindaddig semmire sem lehet számítani, amíg a munkanélküliek ki nem kényszerítik a szükséges intézkedéseket. Ennek érdekében javasolták, hogy a szeméttelepre szorultak egységesen és haladék nélkül, tüntető menetben vonuljanak a Városháza elé, és követeljék a közmunkák beindítását, a lakbérmoratóriumot, a munkanélküli segélyt.

A kvagyizók hangulata már napok óta feszült volt, mert az a hír járta, hogy a bányászást önálló foglalkozásnak fogják nyilvánítani és községi adót kell utána fizetni. A tüntetés szervezői erről a hírről nyilván értesültek, így éppen a legalkalmasabb időpontban indítványozták a tüntetést. Eckert barátommal természetesen én is a felvonulókkal

tartottam. A Városháza előtti meglehetősen tágas térséget zsúfolásig benépesítettük. Mindenki beszélt, panaszolta tarthatatlan helyzetét. A nagy hangzavar csak akkor hagyott alább, amikor Bárói Gyula és Nyers Rezső, a két szociáldemokrata városi képviselő a Városháza erkélyén megjelent. Barai és Nyers csendre intve a zajongókat, azt kérték, hogy a tüntetők három képviselője hozzájuk csatlakozva mondja el a követeléseket dr. Molnár polgármesternek.

Emlékezetem szerint a polgár- mester a küldöttség előterjesztésére a következőket válaszolta: „A közmunkák megindítását a pogármesteri hivatal már tervbe vette, és az anyagi alap megteremtése érdekében a kormány illetékeseivel folynak a tárgyalások. Eredmény rövidesen varható. A többi követelést — lakbérmoratórium, a kilakoltatások leállítása, a munkanélküli családok egészségügyi ellátása, és így tovább — a városvezetés megvizsgálja, és javaslatait a kormány, illetve a városi képviselőtestület elé terjeszti.”

Időközben Bartics rendőrfelügyelővel az élen a városi rendőrség egységei is a helyszínre érkeztek. Dolguk azonban ezúttal nem akadt, mert a polgármesteri ígéretekben bízva a tüntetők békésen eltávoztak.

A polgármesteri ígéretekből — talán említeni sem kellene — semmi nem valósult meg.

A hideg idő elmúltával a kva- gyi eladása egyre nehezebbé vált. Az amúgy is sovány kereset tovább apadt. Súlyosbodott az országos válság is, mind több munkásmegmozdulásról érkezett hír. Különösen fokozta az izgalmakat a Ganz-gyáriak kemény küzdelme az úgynevezett bedó- munkarendszer bevezetése ellen. Többen azok közül, akik a bedó- rendszer diktálta felfokozott munkatempónak már koruknál fogva nem tudtak megfelelni, és* ezen a címen küldték el őket, a kvagyisok közé kerültek ..,

(Következik: 27. ÉHEZŐ MUNKÁSOK AKCIÓI.)

Illúziókká vált nézetek

Kolumbuszinak legkevésbé mondható az a felifedezés, miszerint sok minden megváltozott művelődési, művészeti életünkben az elmúlt évek folyamán. Egy valami maradt csak alapjaiban töretlen: társadalmunk felfogása, megítélése a művészetek küldetését illetően. Konkrétabban az alkotások valóságtükröző feladatáról van szó, illetve egy másik elvárásról, amit — jobb híján — a művészetek társadalomformáló erejeként szokás emlegetni.

A lényegesebb változásokat tekintve, célszerű mindenek előtt a műalkotások befogadása — durvábban: fogyasztása — terén megdőlt, vagy megdőlni látszó nézetekről szót ejteni. Illúziónak bizonyult egyebek között az a tétel, hogy a valóban igényes, gazdag esztétikai értékeket felmutató, úgynevezett elit művészetekhez egészen alulról indulva, lépcsőzetesen kell „emelni a tömegeket”. Ezt számtalan gyakorlati példa cáfolta. Íme egy: nem igaz, hogy a könnyűzene rajongóiból egy idő után törvényszerűen válnak komolyzene-kedvelők. Járhatóbb útnak látszik, ha a könnyű műfajok, a kommersz művészetek színvonalának tudatos emelésére fordítunk nagyobb figyelmet, egyszerűen levéve az „étlapról” a blőd, semmitmondó, bugyuta produkciókat. Az már más kérdés, hogy kik és hányán lépnek e járhatóbbnak tetsző útra, ,s hányán kerülik el üzleti érdekből, tájékozatlanságból, vagy éppen sárbaragadt szemléletük „jóvoltából”. Az azonban kétségtelen, hogy a népművelés mellett, alapvető feladatok hárulnak közoktatásunkra is azokon a kanyargós, gidres- gödrös sikátorokra emlékeztető utakon, melyeken az igényesebb művészetek és a tömegek közeledését reméljük.

Kérdőjelektől görnyeteg ma már az az elmélet is, hogy ha az emberek sokadalma nem háztájizna, nem maszekolna,

* JkJtA G X» .«1»« '

akkor művelődéssel töltené szabad idejét. Hiszen a szabad idő csak lehetőség a művelődésre, s közöl sem törvényszerű, hogy adott esetben többen, tömegesebben élnek, élnének e lehetőséggel. Sőt, ma már egy másik jelenség is megkérdőjelezi e tételt: a kultúra drágulása. Tehát nemcsak szabad idő, egyre inkább tömötteb b erszény is kell a művészetek „fogyasztásához”, s ebből a szemszögből nézve, kedvező feltételeket éppen a

mellékfoglalkozásokból eredi)

többlet jövedelmek teremtenek, teremthetnek. Szerencsére eleddig nem jellemző e két feltétel egymást kizáró, végleteket mutató csapdája, miszerint vagy szabad ideje, vagy pénze van valakinek a műélvezethez, bár: az tagadhatatlan, hogy — a kultúra drágulási ütemét és a „második gazdaság” egyre nagyobb térhódítását figyelve — mind jobban vigyázni kell a jövőben a helyes arányok megtartására.

A fentiekkel összefüggésben említhető az az Illúzióvá vált nézet is, 'hogy a szocializmusban nem termelődhet újra a sznobizmus. Hiszen egyre népesebb „újgazdagék” serege, s ez kétségtelenül inspiráló az előkelősködő,. úrhatnám mentalitás gyors terjedéséhez.

A szocializmus elosztási modellje — a szocialista társadalmak többségéhez hasonlóan —, évtizedeken át nálunk is azt az elvet követte, hogy a kultúra ingyenes (pontosabban: majdhogynem ingyenes), mert társadalmi érdek a tömegek és az értékes művészetek közeledése, reménytelibben : összefonódása. Így a művészeteknek otthont adó intézmények (múzeumok, színházak, mozik stb.) jóformán csak az álTami dotációkból éltek, fejlődtek. Mindezt az a — ma már szintén megdőlni látszó — nézet dúcolta alá, miszerint, ha az állami támogatások összegét fizetés- emelésként szétosztanánk, sokan (anyagiasságból!) „fogyókúrázni" kezdenének, ami a kultúra „fogyasztását” illeti. Csakhogy az elmúlt évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy többről van itt szó, mint. puszta anyagiaskodásról.

Konkrétan: bár az affinitás fokozatosan nő a művészetek iránit, az emberek többsége még ma sem tekinti létszükségletnek a kultúrát.

Másrészt indokolja a fenti nézet korrigálását az is, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tudja olyan mértékben dotálni kormányunk a művészeteket, ami színvonaluk további progresszivitását garantálná. Itt említendő többek között a vállalatok, szövetkezetek kultúratámogató lehetőségeinek csökkenése is, ugyancsak a nadrágszíjak ösz- szehúzását követelő gazdasági helyzetünk miatt. Továbbá politikailag is a visszájára fordulhat — mondja ma már a fáma —, ha az embereknek nincs reális mércéjük az eszmei (művészeti-esztétikai) értékekhez. Nos, a jelek szerint, a kultúra fokozatos drágulását tapasztalva, ez a mérce lesz a pénz (?). Tagadhatatlan, hogy mindez kicsit falsul hangzik első hallásra, ám az érvek kézenfekvőeknek látszanak: amit ingyen, vagy majdhogynem jngyen kap az ember, azt becsüli meg a legkevésbé; közömbösen, sőt gyakran pazarlóan viselkedik Iránta. S mi tagadás, vajóban sokan osztják azt a kétes szemléletet napjainkban, hogy ami olcsó, az már jó nem is lehet. Ismétlem: kézenfekvőnek látszanak ezek az érvek, bár az említett mentalitás éppen a sznobok „anyajegye'.

Illúzióvá olvadt tehát néhány nézet. Éppen ezért legokosabb, amit tehetünk, ha újragondoljuk az évek, évtizedek gyakorlatán elbotlott, vagy korrigálásra váró tételeket, s a megváltozott feltételeket, lehetőségeket mérlegelve, jobb távlatokat ígérő utakon próbálkozunk kilábalni kulturális életünk gondjaiból is . . . Koloh Elek

Hangverseny

felnőtteknek,

gyerekeknek

Négyszáznegyven-féle felnőtt és ezerháromszáz- ötven-féle ifjúsági bérletsorozatot hirdetett meg or. szágszerte az idén a Filharmónia. Nagyvárosokban, megyeszékhelyeken és kisvárosokban, iparvidéke, ken, munkás-településeken. Színházakban, egyetemi aulákban,, szállodái báltermekben, művelődési (házakban' csemdiükieik fed nagyzenekari művök, szimfóniák és kamaraiművek. Népszerű előlaidók, rangos zenekarok, kiváló karmesterek adnak koncerteket. Sokszor közreműködnek a helyi félhivaltásos zenekarok, müvész-itanárok is. A vidéki nagyzene - karok tevékenységének pedig 90 százaléka a Fii. harmónia szervezte hangversenyeken bonyolódik le.

Egy-egy fellépésre világhírű zenekarok, szélisták is bekapcsolódnak az ország zenei életébe. Vidéken is ad hangversenyt a Liana Iszakadtze hegedű_ művésznő vezette grúz kamarazenekar, az örmény karrfarazenekar, és az I nuovi virtuosi di Roma kamarazenekar. A szólisták közül említsük meg a japán M'ayuimi Fujikawa hegedűművész, a szovjet Lazarij Berman és a Franciaországban élő Cziífra György zongoraművész, a bolgár Alexandrine Mil. cseva és a szovjet Nyeszterenko énekeseik. Ruggiero Ricci olasz hegedűművész nevét. A világhírű szovjet Jurij Sziimonov, a nálunk népszerű Uri Mayer és Günter Neuhold kanmesterek neve is jelzi a színvonalat.

Pécsett, Debreceniben. Szegeden-, Győrben kétféle felnőtt bérlet közül is választhatnak a zenebarátok. Valamennyi megyeszékhelyen, s azon kívül jó néhány városban — Komlón, Bonyhädon, Pakson, Barcson, Nagykanizsán. Soproniban, Tapolcán. Pápán .Mosonmagyaróváron, Abonyban, Ceglédén, Nagyikőrösön. Vácott, Gyöngyösön, Kisváráén, Vá_ sárosnalményiban, Hajdúszoboszlón, Püspökladány, ban, Gyulán, Orosházán, Szarvason, Maikon, Csöng,. rádoin, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Baján, Kalocsán, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Karcagon, Jászberényiben — bérleti rendszerben had ihat. nak hangversenyeket az ott dalkók. Népszerű és olcsó a szocialista brigádok számára, rendezett hangverseny-sorozat — Komlón, Dunaújvárosiban, Óz- don, Salgótarjániban, Kazincbarcikán, Miskolcon. A nagyobb városokban 309—350 rendszeres hanigtver. senylá tóga tót tartamaik számon, a kisebb helyeken általában százat. Szegeden, Pécsett, Miskolcon. Győrben, Debrecenben és Szcimbathedyen csak a tereim befogadóképessége szab határokat.

Az ifjúsági hangversenyek célja, hogy jó zeniével, rangos előadássail a jövő zeneszerető közönsége nevelődjön. Ezért a zene metllett gyakran jutnak szó. hoz a társiművészetek, a vers, a próza, a tánc, a mozgás. Egyetemistáknak, középiskolásoknak és sza'kimunkástainulóknlak, álltadános iskolásoknak rendez 3—4 előadásból álló sorozatot 1350 helyszínen a Filharmónia. A negyedik összevonit hangver. senyt ott tartják meg, ahol adott a helyszín műsorok rendezésére.

K. M.

FILMJEGYZET

T elitalálat

A film rendezője, a 25 éve komédiákat író Leo- nydd Gajdaj, a mai szovjet filmművészetben a műfaj legjelentősebb képviselője.

A fiilmvígjáték egy „ősi” megjelenési formáját, a bohózatot fejlesztette filmjeiben — tökélyre. Mostani alkotása is e bohózat-sorozat egy jól sikerült darabja.

ötlete nem igazán új. Sok mű alapgondolata a szerencse forgandósóga, az emberi gyengeségek és a bürokrácia mechanizmusainak kigúnyolása.

A moszkvai pályaudvar peronjáról elindul a vonat, amelynek kupéiban Gajdaj készülő „társasjátékának” minden kellékét elhelyezte. Nagyszerű helyzetkomikum, szóviccek, gégék, jól megrajzolt vagy szándékosan eltúlzott emberi jellemek — s innen fut szét a sok variációjú, többszálú cselekmény is.

A nyertes lottószelvényért két csapat játszik, he. lyi túrájuk egy izgalmas versennyé változik, melyben a más-más színű figuráik egy csapdákkal ra. vaszul felszerelt kainyangós útvonalon újra és újra előrehaladnak. Rendkívüli, .megpróbáltatásokkal tér. hes útjuk végén, megérkeznek Mangalba, ahol a nyertes versenyzőket (az egymásra .találó szerelmeseket) a Sportlottó nyereménye várja.

A film „jutalma” azonban az a .sajátos vidámság é's életöröm, amely a rendezőnek köszönhető. A személyeket, s tárgyaikat ügyesen helyezi el — természetes hatásra törekedve —. ellrnés fordulatait, s fondorlatait szinte a semmiből teremti meg. Egyik- másik filmbeli figura szinte isimerőlsinek tűnik, családfáiknak gyökerei a némafilm világéiba nyúlnak vissza.. Ezek az önmaga számára hasznosított hagyományok ma már Gajdaj stílusának részévé let. tek. A hagyományos módszerek ápolásai s tovább- fej lejtése mellett, a már 60. életévét is betöltött rendező állandóan keresi az aktuális témákat. Meg. győződése, hogy az emberi természet — s a moziba járó közönség — továbbra is fogékony a humorra.

Leonyiid Gajdaj, akii néhány igazán mulatságos víg játékkal megajándékozta már a magyar közönséget (Halló, itt Iván cár. az „I” akció s a Tizein, két szék című fűimmel), hitvallásának M'akszim Gorkij szavait tekinti: „Komoly hangvételben be. szelni a társadalom visszásságairól annyit jelent, mint megőrizni őket. A társadalom hibáiról ironikus, könnyed formában kell beszélni, mint a ne. vetsé'ges jelenségekről.” Károlyi Júlia