Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-04 / 286. szám
7~ MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET a megye KIVÁLÓ NÉPMŰVELŐ „Ha összeadok és kivonok, a végeredmény: igen” Csorváson született, 1927-ben. E viharsarki faluban járt elemi iskolába, majd szülei példáját követve napszámosként, földművesként dolgozott. Könyvszerető, olvasott fiatalemberként ismerték a környéken, s lényegében ennek köszönhette, hogy egy napon nagyot fordult az élete: felkérték a községi népkönyvtár vezetésére. Azóta — ahogy mondani szokás — sok víz lefolyt a Dunán. Maholnap három évtizede, hogy a Katona József megyei Könyvtár igazgatóhelyettese. Nemrég vette át a Művelődési Minisztériumban a legrangosabb szakmai elismerést, a Kiváló Népművelő kitüntetést. Kovács Pálnak hívják. — Hogyan vezetett az útja Békésből Bács-Kiskunba? — Csabáról elküldték egy tanfolyamra. Szentendrére, a Szabad Művelődési Akadémiára, amelyet később Népművelési Iskola névre kereszteltek. Mindez 1949-ben történt. Egy évvel később szemi-s náriumvezetőnek hívtak a fővárosba, a Mármarosi úti Könyvtáros Iskolába, majd Szegeden, illetve Debrecenben tanítottam. Közben felvettek a pesti Pedagógus Főiskolára, ahol magyar szakon szereztem diplomát. 1954-iben kerültem Kiskunhalasra, a járási könyvtárba, oktatási előadónak. Az volt a tervem, a vágyam, hogy visszakerüljek Békés megyébe, de csak Halason volt könyvtárosi állás. Még ugyanebben az esztendőben Kecskemétre hívtak, a megyei könyvtárba, igazgatóhelyettesnek. Azóta itt élek, s ebben a „székben" dolgozom. — Nem bánta meg az évek folyamán, hogy nem tért vissza — ahogy tervezte — szűkebb szülőhazájába? — Az első esztendőkben nagyon vágytam haza, hiszen sok tekintetben más ez a vidék, más mentalitású emberek lakják ... Azután megnősültem, s lassan megszoktam, gyökeret vertem itt. Ma már kecskemétinek vallom magam, s nem is tudnám elképzelni, hogy máshol éljek. — így, visszatekintve, milyennek látja az ön mögött kanyargó életutat? — Bizonyos tekintetben eléggé szokványosnak. Az, hogy napszámosból könyvtáros, majd vezető beosztású ember lettem, közel sem számított egyedi jelenségnek az ötvenes években. Ha pedig azt nézem, hogy lassan három évtizede ülök ugyanabban a székben, nos, a mi szakmánkban ez sem mondható ritkaságnak. Mindent egybevetve, meggyőződésem, hogy jó úton haladtam... — Vagyis elégedett, boldog ember? — Ha összeadok és kivonok, a végeredmény: igen. Ezt érzem, ha a családomra gondolok, s ha a szakmámra, akkor is. Vagy ha összehasonlítom a három évtizeddel ezelőtti kort a mával, ha végiggondolom, milyen hatalmas változáson ment át e vidék művelődési-művészeti élete, ha látom, hogy kitűnően felkészült, lelkes fiatal kollégák vesznek körül.. . És szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen mindig voltak e pályán olyan kiváló emberek körülöttem, akiknek az egyénisége, műveltsége, hivatásszere- tete ösztönzően hatott rám, s persze a munkámra. — A könyvtáros szakma mely területét szereti leginkább? * — A módszertani munkát és az olvasószolgálatot. Még ma is oda állok néha a pult mögé, kiszolgálni, aki betér a könyvtárba. Mert ez nagyszerű dolog ... — Milyennek Ítéli könyvtárhálózatát? — Közepesnek. Meghatározó tényező egyébként e vidék sajátos településszerkezete, a kisközségek tanácsainak korlátozott anyagi lehetősége; a könyvállomány fejlesztésének a színvonal javításának gondjai.. . Másrészt viszont imponáló fejlődés is megfigyelhető. Például: 1970 óta a könyvtárak könyvállománya, valamint a főfoglalkozású dolgozók száma megkétszereződött a megyében, s több település új könyvtárral gazdagodott. Vagyis eléggé összetett, bonyolult dolog ez, amit nem lehet egy-két mondattal elintézni; külön „misét” érdemelne ... — Hobbija? — Kertészkedem. Ezen kívül szívesen búvárkodom a megye eseménytörténetében, s persze gyermekkori szerelmemhez, a könyvhöz sem maradok hűtlen szabadidőmben. — Jövőre megszűnnek a járások. A könyvtárhálózatban is ...? — Igen, komoly átszervezési munkák várnak ránk a -közeljövőben, de a jelek szerint sikerül majd megoldanunk — legalábbis reménykedünk benne — különösebb zökkenők nélkül. — Véleménye szerint, milyen tulajdonságokkal kell bírnia egy kiváló népművelőnek? — Hű, ez nagyon nehéz kérdés ... Nézze, én említhetek néhányat, így például a szorgalmat, az alaposságot, a szervezőkészséget, az új iránti fogékonyságot, és így tovább, de ezek csak általános személyiségjegyek, amelyek szinte bármely szakma kiváló gyakorlásához követelményként elso- rolhatók. Ha pedig azt mondom, hogy szeretni kell, rendíthetetlen hivatástudattal, az eléggé közhely- szerűnek hangzana. Persze, ahogy minden közhelyben, ebben is rengeteg az igazság . .. Koloh Elek / apjaiinkban a szellemi itartadékok kiaknázása társadalmunk létkérdése. De milyen is műveltségeszményünk, s vajon mennyire egyezik ez a valósággal? Gyermelklkorom emlékeiből sejlik föl a kisközség köztiszteletben álló, idősödő -házaspárja: a bíró férj és a pedagógus feleség. Csodájukra jártaik, hisz klasszikus zenét hallgattak, kezűikben (kottával, sétáikon és kávézás közben németül csevegtek, eredetiben olvasták az ókori görög költőket, szobáik falát értékes festmények díszítették, ök voltak a műveltség megtestesítői nálunk. Kedves emberek, de -akiknek magatartásán, viselkedésén mégis érződött a csak kiváltságosoknak járó, műveltség táplálta felsőbbrendűség. A másik modellre egyik kortársam a példa. Mindenütt a társaság középpontja, tarsolyában a kultúra, a művelődés, a művészet legfrissebb információi, felszínen hányódó kérdései, sőt. Pletykák a művészeti élet kulisszái mögül, színésztörténetek, zajló vagy robbanás előtti irodalmi botrányok. Sokak számára ő testesíti meg a korszerű műveltség típusát. Mintha ma a -tájékozottság, az informáltság és a műveltség közé egyenlőségjelet tenne a közvélemény egy része. De vajon az arisztokratikus, viagy más néven régi humán műveitségmodell és a mai jól- értesültség, bennfentesség között van-e és hol van új tartalmú. korunk kihívásaira válaszadó képességgel rendelkező szocialista műveltségeszmény? Tiszta képlet bizonyára nincs — öröklött eszményekből, társadalmi és egyéni adottságokból és a föltérképezett jövőhöz igazított elképzelésekből ötvöződik mai műveltségképünk. „A fejlett szocialista társadalom építésének egyik lényeges feltétele, hogy a szocialista ál'lam és társadalom kulturális nevelő funkciója mind teljesebben kibontakozzék, és jelentőségében egyenrangúvá váljék a gazdasági építő funkcióval. Hosszabb távon rnagá— képet és hangot ötvöző — információkat. A korszerű műveltség nem zárja -ki, sőt igényli a napi tájékozottságot, az információik nem csupán a szűk szakmaii igényekhez kötődő ismeretét. Része a naprakész tájékozottság, de gondoljunk bele, hogy korunkban Az éhség állapota nak a gazdasági fejlődésnek az ütemét is jelentős mértékben a dolgozók szocialista öntudata, általános és szakműveltsége, önállósága és alkotó- képessége határozza meg" olvasom egy akadémiai tanulmányban. Tény, hogy a rohamosan változó kor, mindenekelőtt a tudományban robbanásszerűen átrendeződő értékek kikezdik a statikus műveltségeszményt. A tudományos-technikai forradalom korunk realitása — kihívására minden társadalom olyan mértékben képes pozitív módon válaszolni, amennyire ás amennyiben arra iskolai és iskoláin kívüli oktatási rendszere képessé teszi. A dilemma ma igen kegyetlen. Aki művelt szeretne lenni, annak a fölgyorsult idő szorításában kell szákmai ismereteit újra és újra megújítani, fölfrdssítem, és (kiegészíteni : általános műveltségét gyarapítani, személyiségét gazdagítani; politikai-közéleti érzékenységét ébren tartani a napi információáradat folyamatos telex—tévé—géppuska- ropogásai közbeni. Kezdjük a vég'én. Sajnos, vagy nem,, .ténykérdés, hogy napjaink műveltségforrása televíziócentrikus. El kell ismernünk, hogy a tévé szolgáltatja a iegfogyaszthatóbb TANDORI DEZSŐ Téli kanyar Xtii mik' |-]R m-i .a Ugyan milyen telünk lesz az idén itt az aiagútkanyar két felén a Lánchíd-főhöz szokott madaraknak, kik ideszülettek és megmaradtak? Már kosztos-évszakukra gondolunk, tűnik őszünk, mint nyarunk s tavaszunk, hulló lombból a tavaly-aggatott poharak tűnnek ki emitt-amott. Idő, tüneményünk, gondolj velünk, latyak-lábolókra, míg etetünk! A nagyobb alagútkwnyarba még csak most fordul a bár-sose-jönne évszak, és még csak tükrözött idei fény biztat a sötétebbik út felén. OLÁH JÁNOS Visszatérés Ez a fészektől elváló és visszatérő vonal ott jár a jövőben: egyre tágabb köröket írunk a mélyarcú otthonok fölé, fénybe hunyt szemünk az önmagába mélyült völgyhöz lesz hasonló. S Néhány veszélyes kanyar, aztán a jólismert nappalok fogadnak, a visszatérés csalódott arca. A z úton elhullajtott szalmaszálak, a fehéren izzó por vakítja a szemet.' Az út amoda vezet, a hótól szikrázó hegyek mögé, aztán leereszkedik egy csöndes völgybe, ahol apró fehér faluk kéményei füstölög- , nek. A porban számtalan lábnyom, valamennyi tisztán kivehető: a járlókelők jó erősen odacsapták lábukat, mivel a föld égette a talpukat, felforrósította a vérüket. Az öreg megállt, hogy megpihenjen, aztán úgy ült le, ahogyan a parasztemberek szoktak: egy kissé előredőlve, mintha meghajolna a föld előtt. Kioldozta megfakult tarisznyáját, kendőt terített a térdére, darab kenyeret, marók juhtúrót, öklömnyi paradicsomokat rakott rá. Sokáig ás csendben evett, mintha a földdel beszélgetett volna. Lassan, alaposan megrágott minden fa: latot, hogy kisajtoljon az ételből valami ízt. Aztán széles tenyerébe gyűjtötte a morzsákat, és beleszórta a tarisznyába — jó lesz a madaraknak. Amikor jóllakott, lerázta a kendőt, ás újra felkerekedett. Űjból találkozott a lábnyomokkal, azok pedig elvezett <k a völgybe. Közelben, s távolban mindenütt kaszásokat és asszonyokat látott, akik agyagkorsóban hordták a friss vizet a SZLAVCSO CSAMOV : Ember a csillagok alatt férjüknek. Ö is így szokott dolgozni a feleségével, akit úgy szeretett, mint a földjét és az ekéjét. Ismerősök jöttek szembe. Csak egy-két pillanatra állt meg velük, röviden viszonozta köszönésüket, mondta, hogy a legkisebb fia gyerekét megy megnézni, akit az ő nevére kereszteltek. Aztán tekintetét a hegycsúcsokra szegezve továbbsietett. A legkisebb fia a völgy legtávolabbi falujában lakott, s az öreg egy évben csak egyszer szokta meglátogatni, rendszerint télen. De most a rekkenő hőségben is útnak eredt, hogy megnézze a kis jövevényt, aki még akkor is viselni fogja a nevét, amikor ő már nem fog járni a csillagok alatt. Esteledett. Az öreg megint leült egy kicsit pihenni az útszélre. Az erdőből árnyékok kúszlak elő, a lábához feküdtek, és hűvösen átölelték. Énekeim kezdtek a madarak. tücskök kísérték őket. A föld pedig hallgatott a csillagok halvány fényében, mint ahogyan hallgatni szokott akkor is, amiamikor kőiékor terem, és akkor is, magához vesz minket. A sötétbe borult erdő fái zött elő-elővillantak a falu nyei. Az öreg közeledett a fia házához. Szíve egyre hevesebben dobogott. Amikor odaért, megtorpant egy pillanatra, aztán nagy lélegzetet véve belépett. A csecsemő felsírt. Rózsaszínű volt az egész kis emberke, szagos és puha. Az öregember kérges tenyerébe vette és közelebb vitte a szeméhez. — Egészen magára üt — mondta egyszerre a fia ás menye. Hajnalig vigyázta az unokája álmát. Vele virrasztott a fia és menye is. Alighogy pirkadt, szedelőzköd- ni kezdett hazafelé. Hiába marasztalta a fia, hasztalan tartóztatta a menye, hogy maradjon még. Dologidő .volt, s az öregember ilyenkor nem tudott tétlenül ülni. Disznóólak, juhkamrák ' mellett vitt el az útja, ahonnan trágya es frissen fejt tej savanyítás egyetlen hónap alatt olyan in- formációözöm lep el bennünket, amilyen őseimlket régen egy emberöltő alatt sem. Ezeket a naponta folyamatosan érkező ismereteket, híreket — éppen ment felszíni jelenségként jutnak el hozzánk — kötni kell meglevő szaktudáshoz, értékelni és szelektálni szükséges, feldolgozni, szervesen beépíteni tudatunkba. Óriási a felelőssége ebben a szituációban a tömegkommunikációs eszközöknek. A tévé, a rádió, az újság és a könyvek egyelőre készételeket, gyakran ikcnzerveket kínálnak. Ezért az egyén felelőssége sem kisebb, akit meg kell tanítani a választás művészetére. Hogy érdeklődése, igénye, képessége és ízlése szerint el tudjon igazodni ebben az áradatban. Ám egymásra épül-e ez a hatalmas erőtartalékokkal rendelkező tömegkommunikációs struktúra? A televízió, rádió híradása fölkelti-e az érdeklődést, hogy a másnapi újságokban keressük a háttéranyagokat, a bővebb elemzéséket; a tévésorozatok nyomán ki tudja-e elégíteni a könyvkiadás az alapművek iránti keresletet; a kiállítások gyarapodásával a műpártolás aktív bekapcsolódást jelent-e a művészeti közéletbe ?! A Magyar Tudományos Akadémia két esztendővel ezelőtt megjelentette a távlati műveltségkoncepció alapjául szolgáló tanulmánygyűjteményét. Az egyáltalán nemasci- fi birodalmában járó elképzelések igen konkrétan fogalmazzák meg az ezredforduló műveltségképének legkarakteresebb jellemzőit. Kiderül, hogy az anyanyelv magabiztosabb birtoklása mellett egyre fontosabb az idegen nyelveik ismerete; kiderül, hogy a matematika —, amely kétezer éve alapvető része volt a műveltségnek — 2000-ben szükségszerűen ismét az lesz; a természettudományok igencsak differenciálódnak; a történelemtanítás a nemzeti tudat formálására koncentrál; az esztétika az értékek befogadására alkalmas nyitott személyiség modelljét tűzi ki; a szomatikus képzés a test és a szellem harmonikus összhangját szeretné megteremteni; a technikai ismeretek birtoklása pedig gépesített világunkban készít fel a magabiztos eligazodásra. A szocializmus művelt embere képes kezelni, értékelni, világképébe fogadni, és alkalmazni az új ismereteket. A gyermekkorban ebben a tanár, az oktatási rendszer segít, a felnőttkorban viszont ezt önállóan kell végezni, a tömegkommunikáció hatásaira, az olvasmányok, az utazások élményeire, a természet- tudományi, a technikai és a társadalmi impulzusokra építve. A korszerű műveltség aktív műveltség, célirányos, mobil és problémacentrikus. Ahogy Marx György fogalmazza: „A műveltség nem jóllakottság, hanem éópen az éhség állapota’’. Tanúi Lajos NYÁRI ALKOTÓTÁBOR '83 Kiállítás, Tisza ■uousm . r<J(U ,rusl szaga áradt. Amióta az eszét tudta, jól ismerte ezt a szagot. Mentében hol egv álmos gazdát látott, amint egy rakoncátlan csikót hajtott ki mérgesen az udvarból, hol egy korán kelő fiatal menyecskét, aki teljesen elves/.ett a szemet csipegtető szárnyasok között. A levegő friss volt, csípős, és az üregnek olyan érzése támadt tőle, mintha forrásvizet ivott volna. Valahol belül, a lelke legmélyén egy ének kezdett sarjadni. Az erdőnél fejszecsapások hangja fogadta. A koronájukat a felhők közé fúró hatalmas fák sejtelmesen susogtak. Körös-körül frissítő hűvös és gyantaszag ... Az öreget ámulatba ejtette az erdő, és az odafent úszó felhők számára ismeretlen, titokzatos világa. öles termetű favágókat pillantott meg, és álmélkodva figyelte, mint énekelnek a fejszék a kezükben. Egészséges piros arcuk volt, nem úgy, mint a falujabeli- eknek. Azoké szürke és barázdált, akár a föld. Aztán újból elindult. Sietett, ám nem érzett semmi fáradtságot. Könnyedén lépkedett, felemelt fajjel. \ kis rózsaszínű emberkére gondolt, aki majd ugyanúgy fogja szerelni ezt a földet ilt. a csillagok alatt, mint a nagyapja. (Zahemszky László fordítása) • Batári László: Ókécskei öreg ház. Sorrendben immár a hetedik volt az idei nyár, amikor alkotótábor nyílt Tisza- cécskén, a nagyközség közkedvelt üdülőkörzetében. Ez áv júliusában tizenkilenc képzőművész érkezett az ország különböző részeiről — kilenc festő, egy grafikus, egy szobrász és egy fotós —. s kitűnő feltételek mellett, inspiráló környezetben dolgozhattak egy hónapon át. A hagyományokhoz híven, a „nyári termést” őszi tárlaton mutatják be: a napokban • nyílt meg a helyi művelődési központban a Nyári alkotótábor ’83 címet viselő kiállítás, melyet december 18-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. A felvételeket Tóth Sándor készítette. • Kucs Béla: Tornászok (kisplasztika). W Bozsó János: Tálas. m Vati József: Ház fákkal. Bagó Bertalan: Öreg tanya.
