Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-22 / 301. szám

1083. december *8. • PETŐFI NÉPE • 3 SZÓLAMVEZETŐ, KARMESTER, ZENEI ISMERETTERJESZTŐ Sorsával elégedett KÖNYVESPOLC William Golding: Beavatás Legismertebb regénye A legyek ura, melyből remek film is készült. Ez a könyve volt, ami egycsapásra világhírűvé tette. De bizonyára nem mindennapi élményként emlékeznek a könyvbarátok a többi — magyarra is lefordított — alko­tásaira sem, így a Ripacs Martinra, A toronyra és A piramis­ra. Kiteljesedő életműve a kortárs világirodalom jókora, ezerszínű csokrának egyik legékesebb virága ma már, s ép­pen ezért, meglepőnek kevésbé volt mondható a hír, mely néhány hete szerteröppent az öt kontinensen: az idei irodal­mi Nobel-díjat William Golding kapta. dűl marad. Sorsát egy régi mat­KECSKEMÉTI UTCÁK, TEREK, VÁROSOK (VII.) T égkondí- -L' cionált emeletes au­A Kossuth tér muzsikus Még körül sem néztem Maczel- káéknál, amikor csengett a tele­fon: a Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozatán tanító asszony­lánya hívta. Tudatta: minden rendiben, hamarosan indul az olaszországi zongoraversenyre. Reméli, eljut a második fordulóig. Zenetanár férje majd vigyáz a gyerekre, ha tovább maradna. A házigazda színházi szólamvezető felesége, a Kodály Intézet, gaz­dasági főnöke, most „az anyu”, néhány gyakorlati tanáccsal se­gíti Noémit és már pöröghet is a magnó. Mi mással kezdhetném: — Muzsikus család? — Asztalosmester édesapám szívesen hegedült, ha ideje en­gedte. Értett a cimbalomhoz is, jó néhányat csinált. Raktáros bá­tyám hanmonifcázott. Csodálha­tó, hogy már, kiskoromban fi­gyelték: van-e érzékem, hajla­mom a muzsikához? Fölfedezték: jó a ritmusérzékem. Dobolni ta­nítottak. Tízévesen szülővárosom­ban, a hódmezővásárhelyi kötött­árugyár zenekarában játszottam. A tulajdonos gyári zeneiskolájá­ban tanultam meg a hangszerjá­ték alapjait. Az ütőhangszerek után a fuvolát is megkedveltem. Néha tánciskolában doboltam. — A felszabadulás után ho­gyan alakult a sorsa? —i Kitűnő minősítéssel szabó, segédi oklevelet szereztem 1950- ben, de közben rendszeresen .mu­zsikáltam. Meghívtak a szegedi rendőrzenekarba. Hasznos volt valamennyiünk számára, tovább­képezhettük magunkat, ahogyan akkoriban mondták. Váratlanul ért 1954-ben a döntés: feloszlat­ják az együttest. — Nehezen talált új állást? — Török János barátomnak köszönhettem, hogy gondoskodni tudtam családomról. Szobafestést vállalt, neki segítettem. Később a vásárhelyi tiszti klubban játszot­tam, összehoztam egy tánczene­kart. Valahogyan megéltünk. — Mikor hívták Kecskemétre? — 1959-ben! Habozás nélkül igent mondtam, jól tettem. Ré­szese lehettem a kecskeméti szín­í hagy, zenei korszakának. Ki­óíílö áhékéá mű.vészeknék tapsol­hatott a közönség. Csajányi György, Karizs Béla, Juhász Pál, Gyólay Viktória. Galambos Erzsi sok nézőt vonzott. Jó erőkiből állt a zenekar. Róna Frigyes nagysze­rűen értette a dolgát. Legszíve­sebben Seregi László nagyope­rett-rendezéseire emlékszem. Mindig kikérte véleményünket. A zenészek teljesítményét minden tekintetben a színészi játékkal azonos fontosságúnak tartotta. — Tudtommal a szimfonikus zenekar alapító tagja. — Megteremtése sokat jelentett a város kulturális életében, A gondok, a megalkuvások ellenére fönnmaradt. Országos fesztiválo­kon is megállja helyét. Előbbre A protekció Még egyszer ellenőriztem a ne­vet, a címet, azután határozottan megnyomtam a csengőgombot a bejárati ajtónál. Az ajtó nyom­ban kinyílt. — Jó napot — mondtam illen­dően. — ön Povojnik úr? — Igen . . . De ön? Mit óhajt... — kérdezte a férfi az ajtóban. — Ez az ön aktatáskája? — emeltem fel egy kopott bőrtáskát. — Az autóbuszon találtam és benne volt az ön igazolványa is, a neve a címe. . . . Gondoltam, visszahozom önnek. Kérem, nézze meg, nem hiányzik-e belőle vala­mi. — Igen! Az enyém! Köszönöm! Mennyit kerestem! De jöjjön csak be — mondta az örömtől izgatot­tan. — Tudja, ezek az iratok annyira fontosak nekem. Kétség­be voltam esve, amikor észrevet­tem, hogy nincs meg az aktatás­kám. Azt hittem, ellopták ... Elmosolyodtam. — Az ülés alatt találtam. Ne haragudjék, hogy ki­nyitottam. Meg akartam állapíta­ni, kié hogy becsületesen vissza­juttathassam neki... — És idefáradt a lakásomra! Ma már kevés az ilyen rendes, becsületes ember, mint- maga... Foglaljon helyet, megkínálnám egy pohárkával... — Köszönöm, ne fáradjon, örü­lök, hogy segíthettek önnek, de már megyek is. — Nem, nem, kérem, maradjon. Hiszen magát, mint becsületes megtalálót jutalom illeti! Enged­je meg, hogy ezt az ötszázast. .. — nyomott a kezembe egy bank­jegyet. — Dehogy, szó sem lehet róla! — tiltakoztam. — Akkor mégis, hogy hálálhat­nám meg a szívességét? Mit te­hetnék? is tarthatnánk, de ez összetett ügy. — Miért szervezett fúvósötöst? — Feltűnően kevés kisegyüttes alakult Bács-Kiskunban. Nagyon jó fúvósok jöttek össze Kecske­méten, már nem is tudom, mi­ként határoztuk el megalak ulár- sunkat. Most szüneteltetjük a fel­lépéseket, de bízom benne: újra a közönség élé lépünk. Először 1961. április 4-én, a megyei dísz- ünnepségen léptünk fel. Eredeti fölá-Llásunk: Maczelka Ferenc (fu_ vola), Lukács János (oboa), Ko­vács Sándor (Oboa), Kovác, Já­nos (kürt) és Sípos Károly (fa­gott). A hamarosan csatlakozott T.iibay Tibor (kürt), Boros János (•klarinét) 1972 óta játszik köz­tünk. Mintegy 80—100 alkalom­mal léptünk pódiumra. Különö­sen nagy sikerünk volt a budai Várban. Maga a zsűri elnöke, Farkas Ferenc Kossuth-díjas ze­neszerző méltatta kisegyüttesünk tökéletes hangzását. A próbák, a föllépések fölüdülést jelentettek számunkra, mert azt játszottuk, amit mi választottunk. Sajti Pé­terrel. Bojtor Katalinnal Kecs­keméti Kamaraegyüttes néven szerep lünk. — Sokirányú tevékenységének valamennyi mozzanatát érintőle­gesén sem étnlíthetjük. A szívé­hez legközelebb állókról szóljon néhány mondatot. :^ • — A Népművelési Intézet fú­vószenekari karmesterképzőjén szerzett ismereteimet a lajosmi- zsei úttörőegyüttesnél hasznosí­tottam, amíg nem szűnt meg a lelkes zenekar. Órákat adok a kecskeméti zeneiskolában. Leg­inkább státus szerinti munkám foglalkoztat. Kosa Gábor szemé­lyében muzikális, ambiciózus kar­mester irányítja ősztől a színhá­zi zenekart. Örülünk a .megnöve- kedett feladatoknak, a Háry si­kerének. örülnénk, ha a színhá­zi zenekar visszaszerezné régi hírnevét. Ehhez méltó feladatok és további erősítések kellenének. Mindent összevetve: elégedett vagyok. —i —r — Hát. . . tulajdonképpen van egy apróság . . . — Mondja csak! Mindent meg- tes^k önért, amit tudok! — Szóval. . . tudja, amikor meg­néztem az iratait, láttam, hogy ön az oktatásügyi minisztériumban dolgozik. Tudja, a fiam az idén fejezi be az általános iskolát, és gimnáziumba szeretne menni... — De hiszen ez igazán semmi­ség! Ne aggódjon, vegye úgy, hogy a fiát máris felvették. Legyen nyugodt! — Köszönöm, nagyon szépen köszönöm önnek — szorítottam meg melegen a kezét. De most már valóban mennem kell... Vi­szontlátásra, Povojnik úr! * Egy villámgyors pillantás a névtáblára — jó helyen járok. Biztos kézzel nyomtam meg a csengőt. — Oriesnik úr? — kérdeztem a kopasz emberkétől, aki ajtót nyi­tott. Igenlően mormogott. — Megtaláltam a pénztárcáját — mondtam könnyedén. — Sze­retném visszaadni. . . Tehát ön Jeronym Oriesnik, az építőanyag­telep vezetője, ugye? — Igen, én vagyok — mondta. — El sem tudja képzelni, menti­re örülök, hogy megtalálta a pénz­tárcámat! Nem hittem, hogy el­vesztettem. Már éppen feljelentést akartam tenni a rendőrségre ... — Csakhogy megtaláltam és el­hoztam önnek — folytattam ren­díthetetlenül. Hiszíen nem éppen aprópénz, ami benne van. — Pontosan 2700 korona! — mondta Oriesnik. — Beleizzadtam, amikor észrevettem, hogy nincs meg a pénztárcám. Tudja, a fele­ségem. — Bocsánat — szakítottam fél­be a szóáradatot. — Kérem, szá­molja meg a pénzét, és ellenőrizze az iratokat! Oj könyve, a Beavatás (erede­ti címe: Rites of passage), a na­pokban jelent meg a hazai könyv­piacon — az immár Golding- szakértöként emlegetett — Göncz Árpád fordításában. Ez a regénye egyébként 1980-tbaíi született, s egy esztendővel később Pooker McConnel-díjjal jutalmazták ér­te Angliában. Jellegzetes goldingi alapállásra építkezik a Beavatás is: Külön­féle emberek „záratnak” össze egy sajátos feltételekkel és sok szempontból korlátozott lehető­ségekkel bíró területecskén (szi­geten, sziklaszirten, vagy ez eset­ben egy hajón). S az efféle szituá­ció valóban izgalmas kérdéseket vet fel : Hogyan viselkednek, vál­toznak át ezek az emberek? Ho­gyan deformálódhatnak értelmi­leg és érzelmileg? Hogyan éb­rednek fel bennük a szunnyadó, bűnös ösztönök? — Mármint az új klíma, a szokatlan környezet hatására. Nos, a Beavatás egy öreg, megtépázott harcikakasra emlé­keztető, nehézkesen mozgó és un­dok bűzt szuszogó angol hadiha­jón játszódik, mely utasokat, te­lepeseket szállít az anyaország­ból Ausztráliába. Az időpontra csak következtetni lehet: vala­mikor a múlt század elején, a na­póleoni. háborúk vége felé, né­hány évvel azután, hogy Lord Nelson admirális a trafalgari üt­közetben megsemmisítette a spa­nyol—francia flottát, miközben halálos sebet kapott. Valójában Golding új könyve egy napló, amelyet a déltengerek felé döcögő öreg vitorlás előkelő, „jó ágyból származó”, rangos csa­ládfával és ígéretes reményű -kar­rierrel dicsekvő utasa, bizonyos Edmund Talbot ír, nagy hatal­mú lord keresztapjának. A fiatal úr aprólékos gonddal Véti papír­ra g hosszú utazás számára leg­érdekesebb eseményeit és utas­társainak jellegzetes tulajdonsá­gait. Kicsit vontatottan-, nehézke­sen indul e -regény, akár a szín­helyéül szolgáló hajó. Aztán hir­telen feltámad a szél, megdagad­nak a vitorlák, vagyis felgyorsul­nak az események és egyre elra- gadóbbá — magával Tagadóbbá — válik a Beavatás. Bár maga a sztori egy-két mondatban elme­sélhető: Az utasok között van egy Colley nevű pap, aki melles­leg -nem nagy népszerűségnek ör­vend, sem utastárs'ai, sem a hajó tisztjei között. Mindezt többnyi­re furcsa megjelenésének, hajbó­koló gesztusainak, s a papokkal szembeni előítéleteknek köszön­heti. így a sok ember között egye­Gyakorlott ujjai gyors mozdula­tokkal átpergették a pénzt, majd az iratokra is vetett egy futó pil­lantást. * — Minden rendben van! Na­gyon hálás vagyok önnek... — mondta, és közben az ötszázast, amelyet kivett a pénztárcából, fe­lém nyújtotta. — Ez az öné. Szigorúan néztem rá: — Csak tartsa meg a pénzét! — De hát. . . ön nem fogad el jutalmat? — kérdezte értetlenül Oriesnik. — Hát akkor, hogyan háláljam meg ezt önnek? — Tudja — hajoltam közelebb hozzá —, éppen most építek egy nyaralót, és ha esetleg lenne ön­nél raktáron 20 mázsa cement, nagyon szívesen megvenném. Csak azért említettem, mert lát­tam az irataiból, hogy építési te­lepvezető . . . — Csak ennyit akar? Drága ba­rátom, már holnáp jöhet, de rög­tön teherautóval . .. A zsúfolt autóbuszban lelegán- san öltözött őszülő férfihez pré- selődtem. Egyik kezében tömött aktatáska volt, a másikkal a ka­paszkodót fogta az utasok feje fö­lött. Ebben a kényelmetlen hely­zetben zakója kinyílt, és látni le­hetett belső zsebében levő vastag bőr pénztárcáját. Tudtam, hogy újra eljött a pillanat. Két napig követtem mindenho­vá. A második napon már tudtam, kicsoda, és azt is tudtam, melyik központi hivatalban dolgozik. Ott már több mint egy hónapja fe­küdt egy kérvényem, és szinte biztos volt, hogy az ügy nem in­téződött el. így tehát tovább kö- vettém emberemet, és amikor is­mét autóbuszra szállt, utánanyo­multam és úgy intéztem a dolgot, hogy közvetlenül mellé kerülhes­sek a tömegben ... Gábriel Hocman rózszokás pecsételi -meg, misze­rint ; amikor a hajó áthalad az Egyenlítőn, egy kiadós, mocskos •lében való fürdésben kell része­síteni azok közül valakit, akik életükben először kelnek át e Földünket felező, képzeletbeli határsávon. Ez a „beavatás". Azaz rites of passage, ami szó- szerint úgy is fordítható, hogy az átkelés rítusai. A matrózok dur­va tréfákat űznek a pappal-, aki mitsem tud e furcsa szokásról, részegen-, otrombán sértegetik, majd leitatják és megerőszakol­ják. Mert fogalmuk sincs arról, hogy vannak olyan érzékeny 'lel­kű emberek, akik „bele tudnak halni a szégyenükbe”. Ennyi. Mármint röviden a re­gény sztorija. Ám a dolog — a világ, az élet — közel sem eny- myire egyszerű, különösen az em­beri -lélek mélységeiben kutató Golding számára. Finom jellem- ábrázolással, s a különböző jel­lemek ütköztetésével elgondol­kodtató összképet fest e regényé­ben is az olvasó elé. S ez a kép már azt mutatja, hogy a mogor­va, papgyűlölő Anderson kapi­tány, a züllött hadnagyok, illetve a közömbös, a gyarlóságuk kopott gönceiben enyelgő, vagy felsőbb­rendű mivoltuk hitében tetszel­gő utasok mind, mind előidézői bizonyos -tekintetben Colley tra­gikus sorsának. Mert vannak ugyan emberek — tart viharlám­pát az igazság fölé Golding — akik könnyen túlteszik magukat a goromba tréfákon, a sértése­ken-, tettleg ességeken, ám van­nak -gyengébb atkatúak, gyen­gébb lelkületűek is, „akiknek a félénksége oly mérvű, hogy a mások haragja halálra sebzi őket...” S ez a felismerés jócs­kán megváltoztatja az „összezár­tak” jellemét, -értékítéleteit, min­denekelőtt a naplóíró Talbotét. Az említetek ellenére, az öreg hadihajó komótosan döcög úti- célja, Ausztrália felé, mintha mi sem történt (?) volna. William Golding új regényének — azaz Edmund Talbot útinaplójának — végén, mintegy összegzésként ez olvasható: „Ez naplóm utolsó napja, keresztapám ... Afféle tengeri história kerekedett belő­le, de olyan, amibe se vihar, se hajótörés, sem elsüllyedt hajó, se - tengeri -mentés nincsen, ellenség­nek se híre, se hamva, nem dö­rögnek benne ágyúk, nincs hő­siesség, zsákmány, vitéz védeke­zés, merész roham! Mindössze egyetlen puska sül el, s az is csak egy mordály ... (Árkádia, 1983.) Koloh Elek Újdonságok a szovjet filmstúdiókból A Mosefilm st-údii6ban készült a nemrég ein-u-ny-t Alekszandr Alov és társa, Vlagyimir N-au-mov világhírű ren-dezöpáros műve, Á part. Az adap­táció ala-pja J-urij Bondarev magyarul! is olvasható regénye. Szöra-koztató vígjáték A szerelem előérzeté. Rendezője Tovik Sahvargyi- jev. Alök-szej Arbuzov színdarabja nyomán forgatta Sza-vva K-u-lis A ré­gi Anbat m-esái címmel új filmjét. A történet nálunk is ismert. A Magyarországon is kedvenc Lud­milla Gurcseniko legújabb filmje, A fiatalság receptje. K-arel Capek. A Ma>kropol-usz-ügy című könyve alap­ján készítette Jievgenyij Ginsburg az utópisztikus történetet egy 300 éves asszonyról. Jurij Na-gibin A Berendej.erdö című elbeszélése nyomán készült A művész felesége című film, Alekszandr Pank­ratov rendezésében. Mai történet sze­relemről, hivatásról, hűségről és /te­hetségről. A köztársasági stúdiókban is több újdonság látott napvilágot. A Belo- r.uszf iim-nöl -forgatták a Személyes le­számolást Alekszandr Karpov ren­dezésében. Központi hőse egy ,,ké­nyelmetlen ember”. Ugyanennek a stúdiónak a produkciója a Viharszü­net, amelyet Viktor Turov irt és ren­dezett. A cselekmény 1923-ben játszó­dik egy kis faluban. Türkimén filmesek készítették a Ka­rakum sivatag, 45° árnyékban című filmet, Hodsakuli Nar-lijev rendezésé­ben. Egzotikus miliőben játszódó mai történetet dolgoz fel, főszereplői: Je­len a Drapako, akit a Csendesek a haj­nalok egyik ka-tonalanyaként ismer­tünk meg, és a nálunk is járt neves színész-rendező, -Kj-rill Lavrov. A fiatal és még fiatalabb nézőik számára is több új film készült. Lát­ványos, színes, zenés film A csoda- doktor tanítványa. Rendezője Borisz Rizarev. Karantén az óvodában, az ötévesek között. Erről szól Hja Frez Karantén című komédiája, amelyben a többi között Tatjana Pelcer, Ligyija Fe- doszejeva-Su-'ksina és Pavel Kadocs- nyikov látható a felnőtt szerepekben. Fiatalokhoz szól, a címe és a képek szerint vidáman, A nős agglegény. Vlagyimir Ragovoj rendezte, sok ifjú színész, közreműködésével. A felsoroltak közül minden bizony­nyal találkozunk majd néhánnyai a magyar mozikban. tóbuszok szu­szognak mel­lettem, galambszárnyak szaggat­ják a csendet: a múltat hallga­tom. Keréknyikorgás, cipekedő két­keziek zihálása, kőfaragók véső­zenéje, magyar és olasz szó, áll­ványozók kopácsolása. Nagy La­jos király (vagy tán Mária ki­rálynő, netán a fiatal Zsigmond?) korából. Templomot épít a me­zővároska népe. Kürtszó, csengettyű, fegyver­zörej, lódobogás: a királyt kö­szöntik a plébániaegyház kegyurai a Hunyadi fiúk. Félrevert harangok, jajgató emberek: ég a város, reng a föld, jön a török, jön a krími tatár, jön a dúló vasasnémet, jön a véreit bosszuló rác, jön a kuruc, jön a labanc és újra és újra jönnek a ítéglahordó, falmagasító építők. A teremtő ember momentuma számomra a történelmi emlékek­ben gazdag főtér. Legrégibb épülete a Miklós püspök tiszteletére szentelt — már említett — órapárkányos, többször átalakított templom. In­nen indultak a hajdani főutcák, a bejáratától számított távolság­gal arányosan csökkent a telkek értéke. Első írásos említése 1475- ös keltezésű. (Udvari, kántori la­kásában született Kelemen Lász­ló, az első magyar játékszími igaz­gató.) A XVI. század végén építették átellenben a város hazát. Az 1746-ban emeletesre -bővített, majd 60 év múltán déli szárny­nyal megtoldott, erősfalú, zöld- refestett városházát 1892-ben bontották le. (Itt dolgozott Kato­na József, trónörökös korában megtekintette II. József.) A kö­vetkező év tavaszán helyezték el a Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint készülő új városhá­za alapkövét. Az 1898-ban fel­avatott -középület „szembenézett” a -mindenfajta építkezést tiltó tö­rökök en-gedelmét okos agyafúrt­sággal megszerző reformátusok által 1680—84 között épített templommal. * Részlet a városi tanács ösz­töndíjával készült tanulmányból. A milleniumot követő pénz­hajszában mindkét egyház ba­zárokkal, üzletekkel vette körüli ősi épületeit. Az egykor Katona Józsefet is oktató iskola -telkén — 1892-ben — készült el az első katolikus bérház. Á második vi­lágháborúban kiégett, igénytele­nül, jellegétől megfosztva hely­reállított épület évtizedek óta a Városi és járási rendőrkapitány­ság székháza. Századunk elején bontották le Teles Ede és Tőry Emil 1906- ban elkészült Kossuth-emlékmü- ve helyén állt üzleteket. (A haj­dani híres cukrászdában vásárolt szüleinek -néhány perccel halála előtt süteményt a Bánk bán szer­zője, itt tanakodott 1849 vészter­hes júniusában az osztrákok elől me,nek"’lő Vörösmarty Mihály írótársaival. Kiskunsági élmé­nyeiről Bismarck innen számolt be feleségének írt levelében.) A szabadsághős emlékműve előtt olvasta fel először, 1919. március 22-én, Tóth László a Tanácsköz­társaság kikiáltását -tudató táv­iratot. A tanácsháza homlokzatán márványtábla örökíti meg Sinkó Ervin városparancsnok, Asztalos János a múlt századi demokrata politikus érdemeit. A tér sarkán helyezték el az 1956-os mártírok emlékművét. Társadalmi munkával, az 1960- as évek elején parkosították a sokáig piacként funkcionáló te­ret. A Biczó Piroska által vég­zett ásatások eredményeként alakíthatták ki csaknem egy év­tizede — a -tér históriai hangula­tát kiemelő „romkertet”. 1879-ben, a második kecskemé­ti utcanévadásnál került Kossuth Lajos neve a formálódó főtérre. Ekkor örökítették -meg hasonló módon Eötvös József, Katona Jó­zsef, Losonczy László, Mátyási József, Petőfi Sándor, Szlemenics Pál és Vörösmarty Mihály élet­művét is. Fontos városi közterü­letet az országban az elsők kö­zött -neveztek el a -polgári átala­kulásért, a nemzeti függetlensé­gért, a feudális előjogok eltörlé­séért mindhalálig küzdő politi­kusról. Heltai Nándor T L-,r Vnlr <’>V4 'VtM'V ‘■ ^ • '■*»!* A PRÁGAI NEMZETI SZÍNHÁZ A centenáriumát ünneplő prágai Nemzeti Színház az átépítési munkák befejezése után díszelőadással nyitotta meg újra kapuit. A történelmi épület helyreállításához három kilogramm színaranyat használtak fel, eredeti formájukban állították helyre a díszítőeleme­ket és átalakították a színpadot. A színház régi épülete mellé 500 nézőt befogadó kamaraszínházat is építettek. A hatemeletes, fém- vázú épületet ötezer, egyenként 35 kilogramm súlyú, 60x80 centi­méter nagyságú üveglap borítja, a mozgatható színpad 19x23 méter területű. • Az új kamaraszínház hatemeletes, Uvegfalborítású épülete. Megjelent ACOOPTOURIST1984. évi nyári programfüzete, amely 40-féle új ajánlatot tartalmaz Kérje irodánkban! 6000 KECSKEMÉT, Kéttemplom köz 9. Telefon: 20-357 Telex: 26-479 Jó utazás, jó pihenés!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents