Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-21 / 300. szám

1983. december 21. • PETŐFI NÉPE • 5 Irodalom hanglemezen A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kiadványai között az utóbbi hat-nyolc esztendőben jelentős mértékben megnövekedett a prózai lemezek száma. Ez alighanem annak az örvendetes közönségigénynek köszönhető, amely már kezdetben is megmutatkozott az eleinte szór­ványosan megjelenő prózai felvételek iránt, s amely később egyre fokozódott. A kereslet növekedését jól tük­rözik Tóth At ti Iának, a vállalat osztályvezetőjének erre vonatko­zó szavad: — Kiadványaink között, mint ismeretes, a Hungaroton márka­névvel jelzettek komolyzenei és irodalmi felvételeket tartalmaz­nak. Az utóbbiak nagyobb része vers, elsősorban a magyar költé­szet legjelesebb alkotóinak mű­veiből készült válogatás, más­részt dráma, drámarészlet, mese, illetve irodalmi igényű prózai le­mez. Hangsúlyozni szeretném, hogy irodalmi, vagyis művészi igényű kiadványokról van itt szó, tehát nem sorolom ezek közé a kevésbé igényes prózafelvétele­ket. (Ezért használom szíveseb­ben az irodalmi lemezek kifeje­zést a prózai felvételek helyett.) Ha tehát a Hungaroton-kiadvá- íiyokat tekintjük, érdemes felfi­gyelni az utóbbi időben eladott példányszámok gyors változására, üt-hat esztendővel ezelőtt ugyan­is az eladott irodalmi lemezek száma még megközelítően a ti- zedrésze volt az összes eladott Hungaroitcn-f el vételnek. Tavaly .ez az arány már egyharmad rész­re növekedett, 1983-ban pedig már a közönség által megvásá­rolt lemezek felét az irodalmi kiadványok képezték. A kere-ilet tehát az elmúlt - öt-hat. esztendő alatt nem várt mértékben meg­növekedett. — Hány ilyen kiadvány jelenik meg évente? bátorodva elhatároztuk, hogy jö­vőre a régi magyar harangok hangját vesszük fel. — Az eddigi sikeres irodalmi lemezek felsorolása helyett talán hasznosabb volna a közeljövő­ben, a karácsonyi vásárra meg­jelenő és sikerre számító kiadvá­nyok közül megemlíteni néhányat. — Ügy hiszem, nagy sikere lesz Haumann Péter lemezének, ame­lyen a művész Karinthy Frigyes népszerű így írtak iti című kö­tetéből ad edő egy válogatást, kö­zöttük olyan ritkábban megszó­laltatott részleteket is, mint Mó­ricz Zsigmond, Karinthy Frigyes, Herczeg Ferenc írásainak paró­diája. Nagy vállalkozásunk lesz a Madách-évfordulóra megjelente­tett háromilemezes kiadványunk, amelyen Az ember tragédiájá­nak 1938-ban készült rádiófelvé­tele lát napvilágot Németh Antal rendezésében, a főszerepben Abo- nyi Gézával, N. Tasnády Iloná­val és Uray Tivadarral. Az annak idején 30 kislemezre készült fel­vétel egyébként a magyar hang- lemezgyártás történetében az el­ső teljes drámafelvélel, amelynek egyik apró érdekessége, hogy pél­dául a londoni színben az akkor 78 esztendős Máikus Emília ala­kítja a . cigányasszonyt. Különle­gesség a Színészmúzeum sorozat­ban megjelenő Cscrtos-lemez ... De talán a legjelentősebbek ez­úttal is a meselemezek, amelyek közül kiemelném Márkus László újabb, már a felépülése után ké­A MŰVELT NÉP A MŰVELT NÉPÉRT Könyv a kosárban A/f a már eszünkbe sem jut, XVA hogy könyvet másképp is lehetne vásárolni, mint ön­kiszolgálva magunkat, laza csuklómozdulattal a kosárba eresztve a megkívánt kötetet, de hogy ez legyen a helyzet, ahhoz az kellett, hogy valaki­nek eszébe jusson az önkíná­lás bevezetése. Preszter Sán­dornak hívják az illetőt, s új­donsült igazgatóként „találta ki” az akkor sem új ötletet: a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat tizenkét évvel ezelőt­ti megalakulásakor történt mindez., Az élet kényszerítette erre a lépésre a könyvkereske­dőket, és nem az a cél, hogy leszámoljanak „a régi szép időkkel”, amikor a barátságos ügynök ismerte vevőkörének legszemélyesebb kívánságait is — minthogy azokban a korok­ban nem tömegek vettek re­gényt, verset, novellát. Maguk a szakemberek egész addig tamáskodtak az önki­szolgálást illetően — attól tar-, tottak, pusztán üzleti aktussá csupaszodik a vevő és az el­adó viszonya —, amíg kedve­ző tapasztalataik után egy amerikai szerző tanulmánya felmérések, kimutatások, sta­tisztikai számítások segítségé­vel meg nem győzte őket. hogy ha valahol, hát épp a könyv­eladásban a leghatékonyabb az önkiszolgálás. A legszemé­lyesebb csevégés sem pótolja a leendő olvasó személyes ismer­kedését a könyvvel, s lehet, hogy az az egy mondat kész­teti a vásárlásra, amelyet vé­letlenül lapozott fel. Nos, tizenkét esztendő alatt egymilliárd forinttal növelte forgalmát a Művelt Nép, s ez a lehető legjobb bizonyítéka ak­kori döntésük helyességének. Talán szentségtörésnek látszik a könyv kapcsán üzletpolitikáról szót ejteni, de végtére is ke­reskedelmi vállalatról van szó (legalábbis felettes szerveik annak tekintik őket), amely­nek nyereséget kell nrodukál- nia, mert ez az alapja a fej­lesztésnek, a továbblépésnek. Nos, tényleg kiváló üzleti ér­zékre vall, hogy kihasználják a korábban parlagon hagyott lehetőségeket. Néhány eszten­deje elképzelhetetlennek tűnt volna könyvet venni a nagy­ábécében — ma ez mindenna­pos. Az igazgató ezzel kapcso­latos szándéka világos: „nem az a célunk — bizonygatja —, hogy a kolbász mellől Dosz­tojevszkijt is le lehessen akasztani, bár nem baj, ha ott va' Stratégiánk lényege az, hogy mindenki belássa: a könyv a mindennapi életnek éppen olyan része, mint a kol­bász, a kenyér”. A napokban Pesten tartott sajtótájékoztatón e szavak hal­latán a tudósítók egyszerre gondoltak arra: nagyon is ha­sonlóan viselkednek újabban a könyvek, már ami az árukat illeti... A Művelt Nép direk­tora nem rejtette véka alá vé­leményét: a népgazdaság mai helyzetében annak is örülnek a kiadók, ha a korábban meg­szokott összegű állami támo­gatásból gazdálkodhatnak, s e helyzetben csupán kettőt te­hetnek. Kevesebb könyvet je­lentetnek meg, mert csak eny- nyire futja, vagy pedig ugyan­annyit adnak ki — drágábban. A kiadók felelőssége abban rejlik, hogy milyen műnek te­remtenek nyilvánosságot (vég­ső soron rájuk is vonatkoznak a gazdasági szabályzók, nyere­séget kell „termelniük”). Az világos, hogy a krimit drágán is megveszik, és nem kell cso­dálkozni, ha bizonyos szerzők munkái érintetlenül porosod­nak — a baj az, ha mindent alárendelnek az „ezt kívánja a közönség” hamis értékrendet mutató elvének. „A helyzet az — fejtegette Preszter Sándor —. hogy nagyjából ki lehet számítani, mennyit költ az át­lagember a könyvre. Az is elő­re felmérhető, hogy melyik kötet lesz a legnépszerűbb — bizonyos, hogy a fél-pornográf Illatos kert helyet követel ma­gának a házikönyvtárban, mint ahogy az is bizonyos, hogy ennek a magas ára más könyvek élvezetének lehetősé­gétől fosztja meg az olvasót, mert egész egyszerűen nem marad másra pénze”. A jövőt felvillantva rokon­szenves elképzeléseket vázolt fel a Művelt Nép vezetője. Be­vezetik — jelentette be — a folyamatos kedvezményes vá­sárt: a két évnél régebben megjelent köteteket féláron, illetve 5—30 forintos egység­áron kínálják — eddigi taoasz- talataik szerint elsősorban a kispénzű fiatalok válogatják össze fantasztikus ízléssel a remekműveket ilyenkor. -A gyermekkönyv-szolgálat beve­zetésekor a szülőket tájékoz­tatják a megjelent munkákról, a Helikon könyvklub-hálózat pedig — terveik szerint — a legigényesebb olvasókat tömö- rítené. A Planétás könyv első példányai a Skála Metró má­jus 2-i nyitásakor jelennek meg. A lé.iyeg: havonta hu­szonöt kártyaszerű — egyik ol­dalon fényképes, másikon szö­veges — „könyv” jelenik meg bizonyos előre meghatározott témakörben — egyelőre a konyhaművészetre és a kiskert- művelésre gondoltak —, ame­lyeket dobozban lehet rend­szerezni. Más országokban jól bevált ez a módszer remélik, hogy a százezer példány ná­lunk is gazdára talál. B. J. — Megközelítően tíz irodalmi és nyolc—(tíz meselemez. De meg­jelennek még egyéb, szintén eb­be a kategóriába tartozó, úgyne­vezett közművelődési kiadványok is, például nyelvleckék, valamint olyan érdekességek, mint az egyik nemrég megjelent lemezünk, amelyen a légi magyar gőzmoz- donyok hangját rögzítettük. (Kö­zülük egyik-másik masina olyan öreg volt már, hogy kizárólag c-sak a felvétel kedvéért, erre az egyetlen, utolsó alkalomra fűtöt­ték be.) Az ötlet sikerétől fel­szült felvételét, amelyen Szabó Magda vermes meséjét, a Bárány, Boldizsárt mondja eil a népszerű művész.1 És megjelenik kará­csonyra egyebek közt a gyerekek, által annyira szeretett Bors néni, Dayka Margit lemeze is, valamint Csukás István nagysikerű darab­ja, az Ágacska felvétele... Ügy vélem, karácsonyi kiadványaink­nak ezúttal is sikerük lesz a fel­nőttek s a gyerekek körében egy­aránt. Sz. Gy. ..... .KARINTHY: ÍGY ÍRTOK TI . BAJAI HELYZETKÉP: HOL TARTUNK A TÖRTÉNELEMTANÍTÁSBAN? A nagyvilágtól a kisházáig Több mint száz esztendeje már annak, hogy a Kármán Tibor-féle tanterv jóvoltá­ból a történelem is „önálló arculatú tan­tárgy” lett iskoláinkban. Sajnos, még eny- nyi idő után sem mondhatjuk, hogy törté­nél em tan í tá su nk, tö rténelemsze mléletü nk kielégítő színvonalú. Mennyiben segíthet e gondunkon a pe­dagógusi tevékenységnek, illetve a tárgyi feltételeknek a javítása? E kérdésekre ke­resték a választ .nefnrf|jtoen fiáján, a vá- ... rosi-járási pártbizottság végrehajtó bizott­sági ülésén. A testület tagjai örömmel nyugtázták, hogy a sok bizonytalankodás után végre kezdi visszanyerni becsületét a történe­lemoktatás. Ennek egyik fontos bizonyíté­kát látták például abban, hogy újra fölke­rült a kötelező érettségi tárgyak listájára. Az új jelenségnek kijáró figyelemmel foglalkoztak azzal, hogy immár a történe­lem is „szertáros” tantárggyá vált: az ál­talános és a középiskolák egymás után alakítanak ki szaktantermeket, amelyek­ben térképek, diavetítők és egyéb ■audio­vizuális eszközök állnak a diákok rendel­kezésére. Sajnos, e folyamat kissé akadozó. A kö­zépfokú oktatási intézménye^ közül példá­ul még csak kettő dicsekedhet szaktan- teremmel, s a meglevők között is akad hiá­nyos felszereltségű. (A különféle szemlél­tető eszközök pedig igen-igen nagy segít­séget adhatnak az érdeklődés felkeltésé­hez, a gyors tájékozódáshoz — ezt éppen az a régebbi és újabb kiadású történelem- tankönyveket, különféle plakátokat és hanglemezeket felvonultató kiállítás is jól érzékeltette, amelyet a testületi ülés előtt tekinthettek meg a végrehajtó bizottság tagjai.) Az előbbrelépés egyik fontos állomása­ként említették azt is, hogy Baja iskolái­ban- kizárólag szaktanárok tanítják a tör­ténelmet, s hogy arányuk a járás falvai­ban is eléri már a 85 százalékot. Örvendetes tény ez, ám önmagában nem garantálja azt, hogy az iskolákban min­denütt megfelelő formában, megfelelő színvonalon foglalkoznak ezzel a tudatfor­málás szempontjából oly fontos tantárgy- gyal. Amint azt a jelentés készítői megfo­galmazták, „A nevelők tanítási gyakorla­tában számos esetben kísért a régi taní­tási módszerek kizárólagossága, így pél­dául a magyarázatok túltengése. Több esetben pedig a korszerűtlen, dogmatikus történelemszemlélet a fékező hatású. Az ellenőrzések azt bizonyítják, hogy a neve­lőknél lassú ütemű a szemléletváltás: csak a legelhivatottabbak, a legsokoldalúbbak érték el a kívánt szintet az új módszerek alkalmazásában.” Éppen e szemléletváltozást sürgették a testület tagjai, akik közül az egyik meg­kérdezte: mit tesznek a történelemtanárok a hazaszeretet elmélyítése érdekében? S ezen belül: a szűkebb pátria, a kis haza alaposabb megismertetéséért. Azért pél­dául, hogy_ fiataljaink tudatában ne csak annyit jelentsen Baja: kevés a diszkó! A válaszból kiderült, hogy vannak eredmé­nyek ezen a területen is: a tanulmányi ki­rándulások névén például. Egyik-másik is­kola arra is vállalkozott az elmúlt nyá­ron, hogy diákjai számára honismereti tá­bort szervezzen. Káposztás János mi falunknak is meg­volt a maga bolond­ja. Mindenki nevet­te és egy kicsit sajnálta is, ahogy ez már lenni szokott. Páros napokon az alvégen járt, hét derekán a szurdo­kában, a szombat aztán el­hozta hozzánk, a felvégre. Misának hívta kicsi és nagy. Nyakában lisztesta­risznya lógott, kezében ko­sarat és egy furkósbotot szorongatott — ez utóbbit a kutyák és a gyerekek vé­gett. Nagyon félt a kutyák­tól, azt meg egyenesen nem tudta elviselni, ha iskolá­ból jövet körülugráltuk, nyelvet öltöttünk rá, vagy éppen arra ösztökéltük, hogy imádkozzék. Városra költöztünk csak­hamar, s én csak a nyári vakáció idején találkoztam Misával. Gimnáziumba jár­tam, komoly fiatalember­nek tartottam magam, s más hangra váltottam, ha a bolond öregapámék ud­varába vetődött. Amíg két merőkanálnyi lisztjére és a tíz fillérre várt, ami már kijárt neki, még beszélget­tem is vele. Nagy búzakék szeméből ilyenkor csak úgy sugárzott az öröm. Anyám után kérdezőskö­dött. Öt nagyon szerette, mert sohasem zavarta el, a gyerekeket is szétkerget­te, ha észrevette*, hogy csú­folják. Emlékszem az utolsó nyárra, amelyet a falum­ban töltöttem. Egyik au­gusztusi délután Hússal, az akköri szívem választottjá­val sétáltunk a faluhoz bú­vá kis akácos szélén. Benn a bokrosában halljuk, hogy valaki matat. A lány les- kelődő legényekre gyaní­tott, én kutyára. Ahogy széthajtottam magam előtt az odatévedt bodzabokor ágait, Misát pillantottam meg, amint az egyik fa tö­vében kuporog és zsebéből pénzt rakosgat egy kapart gödörbe. Treza néni gondozta ak­kortájt Misát. A falutól öt pengőt kapott, s övé volt, amit koldulással gyűjtött össze a szerencsétlen. Hal­lani lehetett, hogy a néni rosszul bánik vele. — Lóm. a bolond is rájött — gon­doltam. Léptem volna visz­sza, de ekkor hátrafordult, s észrevett. — Szép ruhát akarok búcsúra! — vihogta felém. Ám ekkor, ki tudja hon­nan, Treza néni csörtetett elő féktelen ordítozással. Piszkolta, tolvajozta Misát. Rohant egyenesen a fához. Tíz körömmel kaparta a földet, s szedte kötényébe a pénzt, amelyet ki tudja, mióta rejtegetett oda a sze­rencsétlen félnótás. Aztán, amikor többet nem talált, elviharzott, ahogy jött. Még le is köpte a földön zokogó Misát. Odamentünk hozzá. Nem használt azon­ban sem a jó szó, sem a lányka cirógatása. Ekkor eszembe jutott valami. Pénztárcámból egy ezüst pengőt vettem elő. Vele szemben egy másik fa tö­vében lyukat kezdtem ka­parni a földben. Odajött. Markába nyomtam a pénzt és mondtam neki, itt rejt­se el, Treza nem találja meg. Arca felderült. Láza­san kaparta a földet a pen­gőre, s olyan kacagásba kezdett, amilyet azóta sem hallottam. Sok esztendő futott ar­rébb, hogy újra a falum­ban jártam. Misa után nem is érdeklődtem, megval­lom, eszembe sem jutott. A hatvanas évek derekán aztán Bácsborsódon jár­tam. Abban a kedves kis községben, ahol a hírneves bácskai Latinovits-kastély- ban kapott helyet a vidék egyik szociális otthona. Sok szépet és jót hallottam az öregekkel való törődés­ről, igényes környezetről, amelyben élnek. Felkeres­tem őket. Éppen ettek a hagy és napfényes ebédlő­ben. Nem akartam hinni a szememnek. Az egyik asz­talfőn ülő mintha Misa lenne. Kérdezősködni kezd­tem. Nem tévedtem. Ö ült ott sötét ruhában, öregebb arccal, de éppen olyan vi­lágoskék szemekkel, ahogy utoljára láttam. Izgalmas lett számomra: vajon rám ismer-e vagy sem? Elve­tettem aztán a gondolatot, hiszen magam is megvál­toztam a vagy harminc esz­tendő alatt. A csoda mégis megtör­tént. Misq tekintete rám tévedt. Felugrott. Szinte fel­döntött mindent maga kö­rül. Kirohant az ebédlőből. Megdöbbentünk. Előbb ar­ra gondoltam, hogy a felis­merés, mert ebben bizo­nyos voltam, valami lelki összegubancolódást váltott ki szegényből. Indultunk utána. De már jött is visz- sza. Két ujja között magas­ra emelt egy ezüst pengőt. Felém tartotta. — Tessék — nyújtotta felém. — Köszö­nöm — mondta, amikor át­vettem tőle. — Van már ruhám, szép uras ruhám, televízió is van itt! — büsz­kélkedett magas, krákogó hangjával. A körülállók nem értet­ték. Csak mi ketten tud­tuk Misával a fényes pénz­darab történetét. Pár év múlva Misa meg­halt, erről az otthon igaz­gatója levélben értesített. A pénz felső részén egy kis lyukat fúrattam, rézdrótot húztam át rajta, s a kará­csonyfadíszek közé került. Előbb gyermekeim, évek óta unokáim lesik-várják, hogy vajon gyertyagyújtás­kor ott lesz-e a fán a „Misa pénze"? Merthogy új ne­vet kapott. , Felvidéki István Ezüst pengő "'^v m ' ' .A>\' 'A '"í- h'- A: A- S'^a KÉPERNYŐ Klub 2. Létérdekünk a párbeszéd. A kapcsolatteremtés, a véleménycsere minden formája a békét szolgálja. Tudnunk kell, miit tartanak rólunk barátaink. a rendszeriünket kisebb-nagyobb fenntartással szem­lélők. Mi sem titkoljuk nézeteinket, ha külföldi fó­rumokon szót kapunk. Az ismeret a megértést segá- ti. á Klub 2. bemutatása azért ás figyelmet érdemel, •mert tudtommal először sugárzott televíziónk Ma­gyarországon, 'kapitalista országból érkezett stáb által, magyar közreműködőkkel készített vitaiműsort. Érződött, osztrák szomszédaink és honfitársaink egyaránt a kapcsolódási pontokat keresték. A no­vember 17-én Ausztriában egyenes adásban köz­vetített eszmecserét ugyan rövidített formában lát­hattuk. hallhattuk, de aligha valószínű, hogy úgy­nevezett kényes kérdéseket hagytak volna ki a ma­gyar változat készítői. Politikánk vitathatatlan eredményeit a 'bécsi tudósok, sajtóemberek sem vonták kétségbe, inkább az okokat kutatták. Szó sincs arról, bogy lelkesen tapsoltak volna a meg­hívott magyar résztvevők minden megállapításá­nak, de sokkal tárgyilagosabb volt a véleménycse­re, mint ezt 10—15 éve a legderűlátóbbak remél­hették. □ □ □ Komoróczy Géza té­vés személyiség, pedig — megbocsásson — ha netán kezébe kerülnek ezek a sorok, aligha te­kinthető férfiszépség­nek. Nem is a küllemé­vel akar hatni a nézők­re : ügyszeretetével cö- vekeli a készülékhez mindazokat, akiket a tévéegyetem — jaj me­gint tanítanak! — fel­irat nem riaszt el. Né­mi túlzással: a fél éle­tét adná ez a tudós azért, hogy minél többen meg­kedveljék az ókori kelet történetét, minél töb­ben csodálják az alkotó embert. Meg akar győz­ni bennünket az egyip­tomi, babilóniai történe­lem szépségéről, az év­ezredekkel ezelőtt te­remtett értékek időt­állóságáról. A legszívesebben ké­zen fogná minden hall­gatóját és személyesen kalauzolná a hettita bi­rodalomban Ur váro­sában ... Példás igé­nyességgel válogatták e kitűnő sorozat szem­léltető anyagát, hatá­sosak az előadott, iro­dalmi alkotások, de mit sem érne mindaz, ha nem ez a régész hi­tetné el velünk: szegé­nyebb lenne világké­pünk az ókori kelet is­merete nélkül. Emlí­tettem. keveslik a nézők a tévés személyiségeket, a szakemberek keresik a nagyhatású rábeszélők, meggyőzök személyiség- jegyeit. Szíveskedjenek tanulmányozni Komo­róczy Géza előadói stí­lusát. □ □ □ , Szerettem volna megkérdezni a pesti illetékesek­től. hogy — például — a Módi ’83 fizetett hirdetés-e. Sajnos egy órája hasztalan próbálkoztam a távhí­vással. Várnak a kéziratra, ezért csak megkockáz­tatom: gyanítom. Más műsoroknál is. Az egyikben szinte kizárólag csak a 'nagy kozmetikai cég termé­keiről esik szó, a másikban különféle szalonok por­tékáit népszerűsítik. Elképzelhető, hogy valamilyen módon jelzik a hirdetésjelleget, de — ha van is ilyen megjelölés — elkerülte a figyelmemet. Nyil­ván másokét is. Tisztelettel kérem: félreérthetetle­nül közöljék, hogy reklámiműsort vetítenek-e vagy sem. Még akkor is. ha szórakoztató formáiban, tá­jékoztatásiként, netáfi szolgáltatásként tálalják az információikat. Ez a legutóbbi Módi különösen 'bosszantott. Haj­dan az úriasszonyok lapja közölt olyan affektáló, mit vegyek fel reggel, délben, este csevelyeket, mint a bemutatott, a Váci utca környékéről öltözködőlk- nek. A lakosság többsége még ma sem a butikokban, méregdrága szalonokban válogatja össze öltözéke darabjait, ízlésük talán lenne, de pénzük kevés. Rájuk is gondolhatna a Módi. Heltal Nándor

Next

/
Thumbnails
Contents