Petőfi Népe, 1983. december (38. évfolyam, 283-307. szám)

1983-12-16 / 296. szám

TÖBB, MINT HÁROM ÉVTIZED, KÉTSZÁZÖTVEN SZEREP Budai László köszöntése „Vannaik — és jó hogy így van — sztárok. Olyanok, akiknek a nevét széles körben ismerik. És akiknek a kedvéért soikak köze­lítenek a színházhoz. Ám olya­nok is akadnak bőven szeren­csére, akik bár szerényen mun­kálkodnak, de nélkülük nem ke­rülhetne sor a tervszerű és rend­szeres előadásokra.” A fenti szavakat Komáromi Attila, a Katona József Színház igazgatója mondta tegnap dél­előtt, amikor sor került Budai László búcsúztatására, nyugdíjba vonulása alkalmából. A sokak által ismert színész Budapesten született 1923-ban. Huszonkét éves korától kezdve él választott hivatásának. A kecs­keméti közönség több mint há­rom évtized óta nem kevesebb, mint kétszázötven szerepben lát­hatta. Többek között tapsolt ne­ki a Szent Johannában, a Ham- letben, a Gül Babában, az Én és a kisöcsémben és a Lakodalmak­ban. A párt, szb, a KISZ-tlitkár, az intézmény gazdasági vezetője, valamint a pályatársak je­lenlétében az igazgató adta át Budai Lászlónak a művelődési miniszter által adományozott Szocialista Kultúráért kitüntetésit, valamint a Katona József Szín­ház emlékplakettjét. V. M. A jövő iskolájának bútorai Megérinthető, használható kiállítási tárgyak • Egyre többen írják alá a békefelhívást. 150 éve, 1833. december 16-án született Homburg von der Hőhé- ben német apától és magyar anyától Lotz Károly, a századvég ünnepelt festője. Életében min­dent megkapott, amit az ország nyújtani tudott. Már ötéves ko­rában magyar földre került, és gyermekkorának emlékei oly mély nyomot hagytak emlékeze­tében, hogy első műveiben a ma­gyar népélet és táj festője lett. Művészi pályája törés nélkül, egyenletesen ívelt felfelé. Életé­nek két uralkodó műfaja a fal­festészet, s a táj- és népélet- festés volt. 1884-ben Készült főműve, az Operaház nézőterének gyűrű- alakú temperafestménye, mely az ókori görög istenek legendás gyülekezetét ábrázolja az Olym- puson, s amely a zene felma- gasztalása. Az alakok gátlásaiktól felszabadulva, szárnyak nélkül repdesnek. Nincs még egy olyan falképünk, melyen a díszítés az épülettel ennyire harmóniában állna. Lotz főműve a magyar fal­festészet egyik csúcsa; méltán ér­demelte meg azt a nagy ünnep­lést, amelyben részesült. Az egyház is szívesen és sokat foglalkoztatta Lotzot. Az ő műve többek közt a pécsi székesegyház két kápolnájának, továbbá a bu­davári Mátyás-templomnak a középkori stílusokat felújító fali­dísze. Dicsősége teljében, 1904. október 13-án, 71 éves korában halt meg. Képünkön: Homéroszt ünnepli a görög nemzet c. fest­ménye. A HELYI ÖSSZEFOGÁS SZÉP PÉLDÁJA Formatervezett, hajlékony szé­kek, variálható, trapéz felületű asztalok, kívánt szögbe állítható rajzállványok és sok-sok más praktikus iskolabútor látható teg­nap óta a kecskeméti Erdei Fe­renc Művelődési Központban. Mindez a Mátravidéki Építőipari Szövetkezet Gyöngyösi Részle­gének és egy svéd könyvtári be­rendezéseket gyártó cég fél év­tizedes együttműködésének ered­ménye. Van, amit teljesen készen szállítanak a skandinávok^ (a szé­kek hihetetlenül rügálmas, a test formájához igazodó fájának tit­kát például nem árulják el), más részüket a megvásárolt licenc alapján gyártják a gyöngyösiek. A Keceli és a Mezőhegyesi Ne­velési Központot már az ő bú­toraikkal szerelték fel. A széle­sebb körű elterjesztés érdekében hívták meg a tegnapi megnyitóra a megye általános és középisko­láinak igazgatóit. Meghallgatták a két nevelési központ munka­társainak tapasztalatait, és be­szélgethettek a tervezőkkel, bel­sőépítészekkel. Természetesen meghívták a rendezők azokat is, akiknek, s akikért készültek ezek a bútorok: a gyerekeket. Ök nemcsak kipró­bálhatják a kiállítási tárgyakat, hanem ötleteikkel meghatároz­hatják a fejlesztés további irá­nyát. A bemutatott termékek makettjeiből tantermeket rendez­hetnek be, a rajzasztalon újakat tervezhetnek. A legjobban sike­rült alkotói ötleteket a háttér­paravánon sorakoztatják majd fel. A kiállítás ideje alatt — de­cember 28-ig — napközis cso­portok tartanak foglalkozásokat a művelődési központ modern „tantermében”. Sz. K. Kollégisták a békéért Az országos aláírásgyűjtő akciók keretében Bács. Kiskun megyében is nagyszabású békedemonstrá- ciók, nagygyűlések zajlanak december 12^ és 20. kö­zött. Ifjúmunkások, fiatal értelmiségiek, diákok ez­rei mondják ki valamennyiünk közös óhaját: nem akarunk háborút! Békében szeretnénk élni, tanul, ni. dolgozni, és ezt kívánjuk leendő gyermekeink­nek, unokáinknak is. Ezeket a gondolatokat fogalmazták meg keddien Kunszenümiklóson a 620. sz. Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet és a vendégül látott kiskőrösi PetőfdJkoL légdium s2akmuinkástanuiLá. kollégistái azon az egész délután tartó találkozón, ahol a nagyközség állami és pártvezetésének képviseletében megjelent Mó­zes Ernő párttitkár. Dr. Dombóvári Ottó, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottsága titkárának lelkesítő szavai után a részt­vevők aláírták az Országos Béketanács és a KISZ Központi Bizottság által kiadott békefelhívást A találkozó zárórészében az úgynevezett ,,pol- casiino”-tban a kérdezz—felelek játék keretében gya­rapították politikai ismereteiket a szakmunkásta­nuló fiatalok. MŰSOR December 16-&n, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délelőtt lil,S0 órakor: HÁRY JANOS. Bénletszünet. Este 7 óraikor: KIRÁLYI VAD ASZ AT. Bérletszünet. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ Uj ABC-áruház nyílt Bácsalmáson Szép ajándék teszi emlékeze­tessé az idei karácsonyt Bácsal­máson, ahol tegnap délután két órakor új ABC-áruházat nyitot­tak meg a vásárlók előtt. Az „ajándék” értékét növeli, hogy a helyi erők összefogásának szép példáját láthatjuk benne: a mintegy hétmillió forintos beru­házáshoz fél—félmilliót adott a Bácsalmási Állami Gazdaság, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság, a kunbajai szőlőgazdaság és az Ál­lami Gazdaságok Kereskedelmi Társasága, a bajai BÁCSHÜS Kö­zös Vállalat pedig mintegy 120 ezer forint értékben küldött hű­tőberendezéseket. A 440 négyzetméteres alapterü­letű üzlet gazdája természetesen a helyi áfész, amely e segítséget egyebek mellett azzal viszonozza, hogy az említett gazdaságok áruit — így a Bácsalmási Állami Gaz­daság által szállított tőkehúst, a Kunbaján készült üdítő italokat és a hosszúhegyi borokat, pezs­gőket, — állandóan kínálja. A mintegy kétmillió forintos készlettel nyitó ABC-üzlet egyik erényének a sokoldalúság ígér­kezik, amennyiben a húst, illetve zöldséget, gyümölcsöt árusító részleg mellett megtalálhatják a vásárlók az iparcikkeknek azt a körét is, amelyek a háztartáshoz szükségesek. K. J. Nincs előadás. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Révay József-teremben 19 óra­kor: Anonymus-klub. Counitry-est. Előadó: Moldován Lász­ló. Kiállítás Kilenc dél-alfóldi művész kiállítása. Iskolabútor-kiállítás. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: D. B. COOPER ÜLDÖ­ZÉSÉ. Sz., mb., amerikai bűnügyi film. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: A MATRÓZ. A KOZÁK ES A HAMISKARTYAS. Sz., mb., szovjet film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: D. B. COOPER ÜLDÖZÉSE. Sz., mb.. amerikai bűnügyi film. Mesemozi: háromnegyed 6 óraikor: A KÉT BORS ÖKRÖCSKE. Magyar mesefilm. A Városi mozi épületében a Mese- mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást. Stúdiómozi: 7 órakor: AZ OBER. WALDI TITOK. Kétrészes, sz„ olasz film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 óraikor: KLU- TE. Sz., mb., amerikai bűnügyi film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: GEOR­GIA BARATAI. sz., mb., amerikai film. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: HOSSZÚ VAGTA. Sz., ma­gyar—amerikai film. Központi mozi: 4, 6 és 8 óirakor: JOB LAZADAsa. Sz., magyar—nyu­gatnémet film. TISZAKÉCSKE Művelődési-ház mozi: 7 órakor: FEKETESZAKALL SZELLEME, Sz„ nvb., amerikai—angol vígjáték. Megyénk az országos sajtóban Téli tárlat Kertgazdaság, 5. szám. Buchalla Botond dr.: Zöldségtárolási kísérletek megnövelt ionkoncentrációjú légtérben. (A szerző a kecskeméti kertészeti főiskola munkatársa.) — Gergely Ist­ván dr.—Faragó Márta: A talajvíz hatása az M9 és vad alanyú Jonathán almafák termésére. (A szerzők a feldolgozáshoz a/, adatokat a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Fejlesztő Vál­lalat kecskeméti telepén beállított műtrágyázási kísérlet par­celláiból kapták.) — Fehér Béláné dr.: A spárga néhány bel- tartalmi mutatójának változása a vegetációs időszakban. (A szerző a kecskeméti kertészeti főiskola munkatársa.) Utazási Magazin, 12. szám. Karácsonyi levél. (A karácsonyi asztalra kerülő finom bajai halászléről.) Magyar Építőművészet, 5. szám. Moravánszky Ákos: Mester- iskolák. Fiatal Építészek Köre V. ciklusa (1978—1980). (Bemu­tatja a kiskunfélegyházi születésű Csikós Zoltánt is.) Kertészet és Szőlészet, 50. szám. Szent-Miklóssy Ferenc: Hosszúhegy tovább fejlődik. (Képes riport a Hosszúhegyi Ál­lami Gazdaságról.) — Brunner Tamás dr.: Gyümölcstermesz­tés. Intenzitásnövelés és a kézi munka csökkentése. (A cikk a Kecskeméti Országos Kertészeti Napok Gyümölcstermesztési Szekcióülésén elhangzott előadás alapján készült.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Gyorshajtás miatt hárman meghaltak December 14-én 17 órakor Baja külterületén a bácsbokodi úton Mlinkovics József 20 éves tech­nikus (Bácsbokod, Hunyadi u. 24. szám) személygépkocsival nem a látási, és útviszonyoknak meg­felelő sebességgel közlekedett. Egy jobbra ívelő útkanyarban át­tért a menetirány szerinti bal ol­dalra, ahol összeütközött egy vele szembei* érkező IFA-nyergesvon- tatóval. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője, vala­mint a személygépkocsi két uta­sa, Heksch Gyula 30 éves mű- velődésiház-igazgató (Bácsbo- kod, Petőfi u. 59. szám) és Csin­talan István, 28 éves kárpitos (Bácsbokod, Lenin u. 44.) olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. A bajai Türr István Múzeum ad otthont az idén a Bács-Kiskun me­gyei képzőművészek hagyományos Téli tárlatának. A kiállítást holnap délelőtt 11 órakor nyitja meg dr. Kin_ esés Ferenc, Baja város Tanácsának elnöke. Az érdeklődök január 31-ig -?Anuiozd?}( aÁSaui e Satu szetét reprezentáló tárlatot. Tűzesetek December 14-én három tűzeset történt a megyében, amelyek kö­zül egy 'halált is okozott. Kecskeméten, a Felsőcsalános 4. szám alatt Molnár Magdolna lakóházának egyik szobájában kigyulladt az ágy és a rajta levő ágynemű. A tűz következtében Molnár Magdolna életét vesztet­te. A tűz okát a rendőrség és a tűzoltóság szakemberei vizsgál­ják. Csátalján, a Dózsa György ut­ca 25. szám alatt a községi ta­nács tulajdonában levő raktár- helyiség gyulladt ki, valamint a benne tárolt tűzifa. A vizsgálat eddigi megállapításai szeriéit a tűz az elektromos hálózat rövid­zárlata miatt keletkezett. Jánoshalmán a Petőfi Tsz 75x12 méteres csibenevelő épü­lete gyulladt ki. Elégett a csibe­ól teljes berendezése, és elpusz­tult 9600 darab naposcsibe. Az anyagi kár háromszázezer forint. Ankét a szerkesztőségben NAPTÁR 1983. december 16. péntek Névnap: Etelka Napkelte: 7 óra 26 pere Napnyugta: 15 óra 54 perc Holdkelte: 13 óra 47 perc Holdnyugta: 2 óra 57 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Állomás jelenti: December 14_én Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet mínusz 6,8 (az 50 éves átlag plusz 0,9), a legmagasabb hő­mérséklet mínusz 2,9 Celsius-fok volt. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 10,1, 13 órakor mínusz 4,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérsék­let mínusz 10,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1028,6 milli­bar (süllyedő) volt. December 14-én Baján a középhő­mérséklet mínusz 4,6 (az 50 éves át­lag plusz 1), a legmagasabb hőmér­séklet mínusz 3,2 Celsius-fok volt, 0,3 milliméter csapadék hullott. Teg­nap reggel 7 órakor mínusz 5,6, 13 órakor mínusz 2,5 Celsius-fokot mér­tek. A legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 6 fok, a tengerszintre átszá­mított légnyomás 1027,7 millibar (süllyedő) volt. — Hámori Ottó búcsúztatása. Hámori Ottónak, a Film, Színház, Muzsika főszerkesztőjének ham- vasztás előtti búcsúztatása de­cember 21-én, szerdán 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Ba­rátai, harcostársai háromnegyed 12-től búcsúzhatnak tőlje. — TORNYAI JENŐ KITÜN­TETÉSE. Több nemzedékkel is­mertette, szerettette meg a ma­gyar és világirodalom értékeit négy évtizedes munkássága alatt Tornyai Jenő, a kecskeméti Övó- nöképző Intézet tanára. Nyugál­lományba vonulása alkalmából a művelődési miniszter a Szocia­lista kultúráért kitüntetésben ré­szesítette a hatvankét esztendős pedagógust. A takarékpénztári finanszí­rozású lakásépítés helyzetét a ter­vek teljesítéséinek kilátásait. a lakásárak alakulásának okait, a csökkentés lehetőségeit, a lakás­építésben részt vevőik érdekelt­ségi és együttműködési viszo­nyait vitattuk meg tegnap a Pe­tőfi Népe szerkesztőségében ren­dezett an'kéton. A témával kap­csolatban elmondta véleményét Tóth Ferenc, a megyei pártbizott­ság gazdaságpolitikai osztályá­nak munkatársa. Gaborják Jó­zsef, a megyei tanács tervosztály­vezetője, Csányi Sándor, a me­gyei beruházási vállalat igazga­tója. Zilahy Lászlóné, az OTP lakásépítési és hitelezési Lgazgai- tóságának osztályvezető főmér­nöke, Dudás Ede, az OTP megyei igazgatója, dr. Fáy Ferenc, a DU_ TÉP vezérigazgató-helyettese, Kákonyi József, a DUTÉP vál­lalkozási főosztályvezetője és dr. Bán Izabella, a kecskeméti városi tanács igazgatási osztály­vezetője. A vitában elhangzottak­ra lapunkban visszatérünk. Egy iskola hagyományai Múltja is alig van. máris ha­gyományt teremtett a kecskeméti Molnár Erik Általános Iskola: minden évben megemlékeznek névadójuk születésnapjáról. Idén először, kétnaposra bővül ez az eseménysorozat. Ezáltal is szeretnék megismertetni mia­gukat a város lakóival. Ma egyebek között nyílt tanítási nap, honismereti vetélkedő, sportdél­után szerepel a programiban. Utóbbin a szülők és érdeklődők aktívan is részt vehetnek. Hol­nap a megyei művelődési köz­pont színháztermében adnak a diákok keresztmetszetet tanórá­kon kívüli iskolai tevékenységük­ről. Irodalmi színpadok, szak­körök. énekkarok mutatkoznak be — Nyugdíjastalálkozó. 121 nyugdíjast hívtak meg az Iroda- gépipari és Finommechanikai Vállalat vezetői a ma délután négykor kezdődő, a vállalat ebéd­lőjében tartandó nyugdíjas­találkozóra. A hagyományos és minden évben sikeres rendezvé­nyen ezúttal a volt dolgozókat megvendégelik, megajándékozzák és tájékoztatják őket a gyár éle­téről is. Az összejövetelen a fü- löpszállási citerazenekar gondos­kodik a hangulatos szórakozásról. — Jégzajlás a Dunán. A Duna szigetközi szakaszán csütörtökön már erős volt a jégzajlás, míg a Duna-ágakat összefüggő és nap­ról napra vastagodó jégtakaró borítja. A Rába folyó is beállt a torkolati szakaszon. A Lajta ma­gyarországi szakaszán 20 centi­méter vastag a jég. A Fertő-tó magyar és osztrák oldalán egy­aránt összefüggő a jégmező, s a jég vastagsága a magyar oldalon elérte a 15 centimétert. Az ás­ványrárói vízügyi kikötőben ké­szenlétbe helyeztek két mozgé­kony, kis merülésű jégtörőhajót, amelyeket szükség esetén a győri kikötő jégmentesítésébe vetnek be. Ezek a hajók törik fel a je­get az ásványrárói kikötőben is. (MTI) — Megfelelő kínálat tüzelő­anyagokból. A korán beállt és kitartónak bizonyult hidegben november végén, december ele­jén ugrásszerűen fokozódott a kereslet a tüzelőanyagok iránt, s a megnövekedett igényeket — a minőségi szenek kivételével — a kereskedelem ki is tudja elé­gíteni. Szénből a TÜZÉP-telepek készlete meghaladja a 180 ezer tonnát, s ez több mint 70 száza­lékkal magasabb a tavalyinál. Brikettből csaknem 80 ezer ton­na van, ez az elmúlt évinek mint­egy két és félszerese. A válasz­ték javulására azonban továbbra sem lehet számítani; a legjobb minőségű hazai szenekből, s im­portszenekből nem tudják ma­radéktalanul kielégíteni az igé­nyeket. Tüzelőolajból is jók a készletek, ás a házhoz szállítá­sokban legfeljebb az erős hava­zás vagy útjegesedés okozhat át­meneti zavarokat. — Új mezőgazdasági szakbolt. A Kiskőrös és Vidéke ÁFÉSZ december 14-én 400 négyzetméter alapterületű mezőgazdasági szaik- üzletet nyitott Kiskőrösön. Az üzlet növényvédő szereket, mű­trágyát, mezőgazdasági kisgépe­ket, borászati cikkeket, és vető­magvakat forgalmaz. A szövetke­zet a kecskeméti AGROKER Vál­lalattal közösen üzemelteti a szak­üzletet. MEGOLDÁS — Szerintem az ön szá­mára az lenne a léig jobb megoldás, ha visszatérne a feleségéhez. — Érteim ügyvéd úr, de nem találhatnánk esetleg egy rosszabb megoldást? egymás és a nagyközönség előtt. — NÉPMŰVÉSZETI VÁSÁR. SZENT. ENDRÉN élő iparművészek és a Pest megyei népművészek alkotásai, bői rendeznek karácsonyi vásárt de­cember 17-én, szombaton délelőtt 10 órai kezdettel a Szentendrén műkö­dő Pest megyei Művelődési Otthon­ban. Míg a szülők vásárolnak, a kisgyermekeknek a színházteremben rajzfilmeket vetítenek, a nagyobbak, nak pedig délután a Menta együttes közreműködésével táncházat rendez­nek. — Bolhapiac Lafiteleken. De­cember 18-án, aranyvasárnapon bolhapiacot rendez a lakiteleki művelődési ház. Mint beharan­gozó meghívójukban írják, a pia­com nemcsak eladni és venni le­het majd, hanem cserélni is. Pél­dául magnetofont ruhára, galam­bot könyvre, hanglemezt farmer- nadrágra —, de a cserélni szán­dékozók fantáziájuk szerint bő­víthetik e kört. A piacon Dugár János, a Népművészet Ifjú Mes­tere tart bemutatót Hogyan lehet olcsón szép játékot készíteni? címmel. Holnapi lapszámunkból * I Család—Otthon—Szabad idő rovatunk a negyedik oldalon ezúttal a nőket ér­deklő témákkal foglalko­zik. Szó esik a szépítkezési módszerekről, egy új tor­náról — amely az aerobic mellett hódít — a streching- röl és egy divatos pulóver kötési technikájáról is. Az ötödik-hatodik oldalon a Kép és Hang című jövő heti rádió- és tévéműsor­ból \ jlu-zthatja ki minden­I ki a kedvére valót. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlV n Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34.— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi űt 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X. L

Next

/
Thumbnails
Contents