Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-26 / 279. szám

Üjra és újra örömmel tölt el bennünket, kecskeméti és Bács- Kiskun megyei lokálpatriótákat, amikor a régebbi évtizedek, az el­múlt évszázadok «itt élő, kima­gasló személyiségeire emlékezhe­tünk. Azokra, akik a haladást sürgették, s akik nagy-nagy igye­kezettel munkálkodtak a ■,kisebb és nagyobb közösségek érdekében. Ilyen ember volt Vargha Ferenc, a jogtudomány jeles művelője is. Kecskeméten született 1858. október 26-án; tehát éppen százhuszonöt esztendővel ezelőtt. A tudós férfiú, akinek az emlékét őrzi az utókor, jogi tanulmányai­nak befejezése után Kassán, Gyű. Ián, Komáromban, majd pedig a fővárosban dolgozott, különféle beosztásokban. Majd 1891-ben Kecskemétre költözött, ahol há­rom éven át tevékenykedett. Ezt követően ismét a főváros­ban élt. Többek között a bünte­tő perrendtartás kidolgozásában, az új esküdtszéki törvény és az új ügyviteli szabály megtervezé­sében jeleskedett. A további évei­ben volt táblabíró, főügyészhe­lyettes és koronaügyész. Szorgosan munkálkodott a jogi szakirodalom gazdagítása érdeké­ben. Elsősorban több jelentős jo­gi könyv szerzőiéként tartja szá­mon az utókor. írt a bűnvádi per- rendtartásról. az esküdtbíróságok munkájáról, a bírói függetlenség­ről és a sajtószabadságról. MŰSOR Olvasóink időnként KS-jegyzésű silkikékikel, fényképekkel találkoz­hatnak lapunk hasábjain. A rövidítés a fővárosiban dolgozó Közpon. ti Sajtószolgálatot takarja. Ez a szerkesztőség látja el bizonyos tá­jékoztató anyagokkal a megyei újságokat. Az együttműködés további tökéletesítése érdekében tegnap megbe­szélést tartott a KS koordinációs bizottsága, amely az MSZMP Köz­ponti Bizottsága képviselőjéből, hét megyei lap főszerkesztőjéből' és a Hírlapkiadó Vállalat vezetőiből áll. A tanácskozás résztvevőit fo­gadta Kecskeméten’ Romany Pál, MSZMP Bács-Kiskun megyei Bi­zottságának első titkára, és dr. Gajdócsi István, a megyei tanács el­nöke. akik eszmecserét folytattak a bizottság tagjaival időszerű tájé­koztatáspolitika! kérdésekről. Ezt követően dr. Lőkös Zoltán, a Köz­ponti Sajtószolgálat főszerkesztője köszönetét mondott F. Tóth Pálnak, lápunk nyugalmazott főszerkesztő-helyettesének eddig kifejtett mun. kásságáert és helyére bizottsági tagnak választották a Petőfi Népe fő- szerkesztőjét, Sztrapák Ferencet. Délután Kiskunfélegyházán folytatódott a tanácskozás. A vendégek megismerkedtek a helybeli Lenin Tsz bugaci területén végzett mun­kájával, s az idegenforgalom továbbfejlesztésének lehetőségeivel is. BEMUTATÓ: MA ESTE Száz arannyal díjazott népszínmű Ma este 7 óra után néhány perc. cél kiáll a kecskeméti színház függönye elé Csendes 'László, azaz a Konferanszié és imigyen szól: „Amit ma este látni fognak, nem .mindennapi dolog Egy népszín­művet mutatunk be, A falu rosz- szá-t. És ezt a darabot nem lehet csak úgy eljátszani, mint a Ham- let-et... Vagyis nem egészen úgy. Sőt. Merem állítani, hogy másként... Hogy miitől félek? Nem tudom. De azért hadd jut­tassam eszükbe, hogy ez a mű, nem egészen száz évvel ezélőtt elnyerte a Nemzeti Színház száz arannyal iáró pályadíját. A zsűri elnöke Szigligeti volt, tagja két színész. Feleki és Szigeti, továbbá két író, Vadnay és Gyulai Pál.” Madaras és Kiskőrös után ma Lakiteleken folytatódik a népdal­körök, citerazenekairok megyei minősítő hangversenysorozata E zárótalálkozón tizenhárom együt­tes mutatja be műsorát a Petőfi Sándor Művelődési Házban dél­után 3 órai kezdettel. Fellépnek a tiszakécskeiek, a kisszállásnak, a bugaciak, a bácsbokodiak, a la- josmizseiek, a csata!jaiak. a nyár- lőrinciek, a dávodialk. a bodoglá- riaik, a katonatélepiek, a kerek­egyháziak és persze a helybeliek is. A hangverseny után. a műve­lődési ház irodalmi színpada Ta­mási Áron Énekesmadár cíímű székely népi játékát mutatja be. HMM» Q Mulatság a javából. (Straszer András felvétele) A közönség hajdan tüntető, ön­feledt lelkesedéssel tapsolta Ei­num Rózsit (Blaháné játszotta), Göndör Sándort (Tamási alakí­totta) és a többieket. Miiként fogadják a mai nézők az Örkény István átigazí fásában mától megtekinthető előadást ? Holnap többet tudunk. Érdekes közönségvonzó kísértet, szentigaz. Bízzunk. A főbb szerepeket Jablonkay Mária, Tardy Balázs, Juhász Ti­bor, Lakky József, Fon Gabi. Mé­zes Violetta alakítja. A díszlete­ket és a jelmezeket Rátkai Erzsé­bet tervezte. Muzsikál ifj. Farikas László é® cigányzenekara. Ren­dező: Gallkó Balázs. H. N. November 26-án, szombaton KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A FALU ROSSZA. Katona-bérlet. Előzetes November 28-an, hétfőn este 7 óra­kor: A FALU ROSSZA. Somlay-bér- let. November 29-án, kedden: Nincs előadás. November 30-án, szerdán este 7 órakor: A FALU ROSSZA. Déry- né-bérlet. December 1-án, csütörtö­kön délután 4 órakor: A FALU ROSZ- SZA. Bérletszünet. Este 7 órakor: A FALU ROSSZA. Bárletszünet. De­cember 2-án, pénteken este 7 órakor: A FALU ROSSZA. Bérletszünet. De­cember 3-án, szombatom délelőtt 11 órakor: HÁRY JÁNOS. Bárletszünet. Este 7 órakor: KIRÁLYI VADÁSZAT. Bérletszünet. December 4-án, délután 3 órakor: A FALU ROSSZA. Bértet- szünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 10 órakor a Hunyadivárosi Általános Iskolában: Qyermakdélelőtt. Bene­dek Elek: Házasodik a daru c. mesé­jéhez, Ádám Jenő — Szabó Lőrinc: Hop-hop-hop c. verséhez és az Egy­szer egy királyfi c. népi mondóká­hoz síkbábkászitás és játék. Vezeti: Komonyi Ottilia. Kiállítások I.uzsicza Lajos festőművész kiállítá­sa. Túri Endre festőművész tűzzomán­cai. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KLUTE. Sz., mb., ame­rikai bűnügyi film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor: MENNYEI SEREGEK. Színes magyar film. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FELÉNK VAGYOK, DE HÓDÍTANI AKAROK. Sz., mb., fran­cia filmvígjáték. Pajtásmozi: fél 4 órakor: SZEGÉNY DZSONI ÉS ARNIKA. * Mesemozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: KRISZTA SZÜLETÉSNAPJA. Sz., magyar mesefilm-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mese­mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: ÖLOMIIDÖ. Színes nyu­gatnémet film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és háromnegyed 8 órakor: DONALD KACSA ES A TÖBBIEK. Színes amerikai rajzfilm. 8 órakor: SZEXIS HÉTVÉGE. Sz., mb., olasz—francia film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: KÖPENY. 6 és 8 órakor: A MALAJI TIGRIS. Sz., olasz—francia—nyugatnémet ka- 1 an dilim. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: KÉ­MEK A LOKÁLBAN. Csak 16 éven felülieknek! Szines, magyarul beszé­lő francia—olasz bűnügyi film. . KALOCSA Otthon mozi: 4 és 7 órakor: FITZ- CARRALDO. Kétrészes, sz., mb., nyugatnémet kalandftlm. BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél S óraikor: az Álarcos lovag legendá­ja. Sz., mb., amerikai westernfilm. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: EZÜSTNYEREG. Színes olasz wes- ternfüm. TISZAKÉCSKE Művelődési-ház mozi: 5 és 7 óra­kor: EZ IGEN. Sz.. mb., amerikai filmvigjáték. Rádióbeszélgetés megyei résztvevőkkel Ma délután 13.30 árai kezdettel a Kossuth-rádió adásában be­szélgetés hangzik el a sertéstartás, ezen belül a kistermelés sze­repéről, helyzetéről. A Bács-Kislkun megyei tapasztala tokát .mondja el dr. Matos László, a megyei tanács elnökhelyettese, dr. Horváth Gyula, a pártbizottság munkatársa, Simon Gyula, a Bajai Mezőgazdasági Kombinát vezérigazgatója, dr. Vedres Ferenc, a kiskunimajsai Jonaitihón Tsz elnöke. Varga István kecs­keméti kistermelő. Bíró Imre, a Bács-Kislkiun megyei Állatfor­galmi és 'Húsipart Vállalat igazgatója. Az Állatíforgalmi és Hús- pari Trösztöt Mike Imre vezérigazgató-helyettes, a Magyar Rá. diót Berta Béla képviseli. HÉTFŐN AZ ELSŐ Hangversenyek a Kodály-iskolában A HÉTVÉGE SPORTJA Az európai színvonalra valló, szembeötlően ízléses plakátok a Petőfi Nyomda munkáját dicsé­rik; szövegük a kecskeméti Ko- dály-iskola új kezdeményezését hirdeti: hangversenysorozatot in­dítanak. Céljuk többrétű: szeret­nék a Filharmónia ajánlatán kí­vül is bővíteni a muzsika, bará­tainak koncertlátogatási lehetősé­gét így fi próbálnak szereplétsd- bemutatkozási alkalmat teremte­ni a_művésztanároknaik, s persze örülnek, hogy ily módon kihasz­nálhatják az intézet páratlan szépségű dísztermét, az április negyedikén avatott orgonát. Első alkalommal hétfőn (no­vember 28-án) este 7 órakor népe­síti be a közönség a koncertter­met, ekkor Danyilova Galina (he. gedű), Radványi Mária (zongora) és Bartos Csaba (gordonka) mű­vésztanár lép fel. Műsorukat ez­úttal Beethoven-művektoől állítot­ták össze: felcsendül a D-dúr szo­náta, a C-moll szonáta és az Esz- dúr trió. Az évadban — neun végleges terveik szerint — négy hangver­senyt rendeznek. Következő alka­lommal — december 12-én — Le- hotka Gábor orgonaestjére invi­tálják a zenebarátokat. Jövő évi estjeik egyikén a zeneművészeti szakközépiskolai tagozat vegyes. kana és zenekara is bemutatko­zik. Szombaton LABDARÚGÁS nb 1-es mérkőzések: Vasas—Rába ETO Bp. Fáy utca 13 órakor, Jv: Né­meth, Ferencváros—Videoton Bp. Üllői út 116 órakor. Jv: Pádár. ZTE— MTK-VM Zalaegerszeg. 16 órakor, Jv: Nagy B. SZBOL AK—Haladás VSE, Szeged 13 órakor. Jv: Drigán. Csepel SC—Tatabányai Bányász, Cse­pel, 13 órakor, Jv: Büki. Nyíregyhá­zi VSSC—Diósgyőri VTK, Nyíregy­háza, 13 órakor, Jv: Huták. NB.s ifjúsági és serdülő bajnokság: Tatabányai Bányász—Bajai SK. Ta­tabánya, ifj. 13 órakor, serdülő 11.30 órakor, H. Szabó L. SE—Kecskeméti SC, Mezőtúr 13 órakor. Megyei I. osztályú bajnokság: (el­maradt mérkőzés) : Kiskunfélegyhá­zi Szövetkezeti SE—Tass Kkfháza. 13.30 órakor, Jv: Papp. CSELGÁNCS Serdülő rangsorverseny, Debre­cen, Dózsa csarnok, 10.30 órakor. KOSÁRLABDA NB I-es nőd mérkőzés: Kecskemé­ti SC—BSE Kecskemét, Városi sport- csarnok, 10.30 órakor, Jv: Gergely és Szabó III. NB I-es férfi mérkőzés: Kecskemé­ti SC—Csepel, Kecskemét, Városi sport- csarnok, 16.30 órakor, Jv: Juhász, Kosaras. NB Il-es férfi mérkőzések: Vaskú­ti Bácska—Karcagi SE Vaskút, 12 órakor. Kkfházi Lenin Tsz SK—Békés­csabai MÁV, Kiskunfélegyháza, 11.30 órakor. NB Il-es nőt mérkőzések: Baja! Ta­nítóképző—Törökszentmiklósi SE, Ba­ja, Posta S. Sportcsarnok 11 órakor. Kkfházi Vasas—Békéscsabai Afész, Kkfélegyháza, 13 órakor. KÖNNYÜBÜVARSPORT Országos uszonyos- és búvárúszó ifjúsági és serdülő bajnokság: Kecs­kemét. Fedett uszoda 8 és 15 órakor. RÖPLABDA NB I-es férfi mérkőzés: Tungsram SC—Kecskeméti SC, Bp. Megyeri út, 13 órakor, Jv: Zsillé, Herpay. NB I-es női mérkőzés: DUTÉP SC— Haladás VSE, Kecskemét, Buday D. ált. tsk. 11 órakor, Jv: Bots, Juhász. Nb Il-es férfi mérkőzés: Külker SC—Mezőfi SE, Bp. Pajzs u. 11 óra­kor. DUTÉP SC—Esztergomi Medicor, Kecskemét, Buday D. ált isk. 16 óra­kor. NB Il-es női mérkőzés: Kalocsai SE—'Szegedi Építők Spartacus, Kalo­csa, 15 órakor. A Hírős Tömegsport Egyesület vá­rosi labdarúgó teremtornája, Kecs­kemét, Kertészeti Főiskola, 7 órakor. ASZTALITENISZ Megyei ifjúsági leány és fiú Tízek Bajnoksága, Kecskémét. Lánchíd ut­cai ált. isk. 9 órakor. Vasárnap LABDARÚGÁS NB I-es mérkőzések: Ü. Dózsa—Pé­csi MSC, Bp. Megyeri út 10.30 órakor. Jv: Divinyi. Bp. Honvéd—Volán SC Bp. Kispesti pálya. 10.30 órakor, Jv: Kurmai. NB II.es mérkőzések: Kazincbarcikai Vegyész—Kecskeméti SC, Kazinc­barcika 13 órakor, Jv: Mester (Benikő, Gáspár). Bajai SK—22. sz. Volán SE, Baja, 13 órakor, Jv: Varga L. (Vuk- man, Márton). kosárlabda NB I-es női mérkőzés: Kecskeméti SC—Diósgyőri VTK, Kecskemét, Sport- csarnok, 16.30 órakor, Jv: Szász, Far­KÖNNYÜBÜVARSPORT Országos uszonyos- és búvárúszó ifjúsági és serdülő bajnokság, Kecs­kemét, Fedett uszoda, versenyek: 8 órakor: Záró ünnepség: 13 órakor. ÖKÖLVÍVÁS NB I-es csapatmérkőzés: Tatabányai Bányász—'Kecskeméti SC, Tatabánya, Városi sportcsarnok 10 óraikor. RÖPLABDA NB I.es női mérkőzés: Haladás VSE—DUTÉP SC Szombathely. 12 órakor, Jv: Zsillé, Huszti. SAKK Megyei egyéni vlllámverscny: Kecs­kemét, Művelődési Központ, 9 órakor. ASZTALITENISZ Megyei újonc leány és fiú Tizek baj­noksága: Kecskemét, Lánchíd utcai ált. isk. 9 órakor. Sport- és kultúrközpont Drágszélen több mint négyszá­zan, Mis'kén 2300-an élnek. 13 millió forintosra tervezett beru­házással 1988-ig: sport- és kultu­rális központot létesítenek a két falunak. Az öltöző építése már fo­lyamatban van. a hozzá tartozó helyiségekkel együtt jövő év má­jus 1-én átadják. A cél érdekében természetesen sok társadalmi munkát vállalt és végez a két köz­ség lakossága. Megyénk az országos sajtóban Népszava, november 25-i szám. Tóth Jenő: Érdemes hajtani (A kecskeméti BÁCSÉPSZER eredményeiről.) Népszabadság, november 25-i szám. Kovács Dezső: Évadnyi- [ tás Kecskeméten (A Katona József Színház eddigi bemutatóit összegzi.) — H. K.: Községfejlesztés politikai munkával (A császártöltési párttaggyűlés beszámolója.) Rádió- és Televízióújság, 48. szám. Liska Dénes: Négy pén­teken: Jókai-vetélkedő a képernyő (A vetélkedő első forduló­jában, december 2-án, Budapest, I. kerület, Kecskemét és Pá­pa csapatai vesznek részt.) Kertészet és Szőlészet, 47. szám. Dr. Marosán István: Román kistraktor (A kecskeméti és a szegedi AGROKER Vállalatnál kaphátó újdonságokról.) — Sipos Béla: A válogatós kertész (Énis Henrik Kalocsa környéki almáskertjéről.) Gyermekünk, 11. szám. S. E.: Mesék, versek, lemezen (A kecskeméti Szokolai Péter kislemezét is bemutatja.) Munkaügyi Szemle, 9. szám. Dr. Szoboszlai Attila: A Finom­posztó Vállalaton belüli ösztönzési rendszer (A főosztályvezető a bajai vállalat ösztönzési módszerét ismerteti.) NAPTAR 1983. november 28. szombat Névnap: Virág Napkelte: 7 óra 4 perc Napnyugta: 15 óra 58 perc Holdkelte: 22 óra 3 perc Holdnyugta: 12 óra 3 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nyu­gat felől tovább növekszik a csa­padékot hozó felhőzet. A késő délutáni óráktól már többfelé várható eső, eleinte helyenként még ónos, később havas eső. A megélénkülő, majd gyakran meg­erősödő délnyugati szél fokozato­san megszünteti a ködöt. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Állomás Jelenti : November 24-én Kecskeméten a kö- zéphőmérséklet mínusz 2,2 (az 50 éves átlag plusz 2,3), a legmagasabb hő­mérséklet plusz 2,8 Celsius-fok volt, a nap 6,3 órán át sütött. Tegnap reg­gel 7 órakor mínusz 9,1, 13 órakor- plusz 3,3 Celsíus-fokot mérteik. A leg­alacsonyabb hőmérséklet mínusz 9,1 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1028,4 mUllbar (csökkenő) volt. November 24-ém, Baján a középhő­mérséklet mínusz 3,4 (az 50 éves átlag plusz 3), a legmagasabb hőmérséklet plusz 6 Celsius-fok volt, a nap 5,1 órán át sütött. Tegnap reggel 7 óra­kor mínusz 9,2, 13 órakor mínusz 4,3 Celsius-fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet mínusz 9,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1028,3 millibar (süllyedő) volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott 47. heti lottó- sorsoláson a következő számokat húzták ki: 18, 43, 44, 50, 83 A tárgy nyereményben a 45. hét szelvényei vesznek részt. — Vásárnaptár. HoLnap Abony- ban, Kalocsán és Monoron tarta­nak országos állat- és kirakodó- vásárt. Autóvásárra Kecskemé­ten, Kisújszálláson, Szarvason és Szegeden várják az érdeklődőket. — Ajándékműsor nyugdíjasok­nak. A városföldi klubkönyvtár­ban ma délután öt órától buda­pesti ifjú népművészekből álló együttes ad műsort a község nyugdíjasainak. A tizenöt részt­vevő között szerepel: Buday Ilo­na, Birinyi József, Mackó Mária, Dunai Judit, akik a Népművészet Ifjú Mesterei. — Cjkőkori kunyhómodell. Új­kőkori települést tártak fel a ré­gészek a Szolnok megyei Öcsöd határában. A sok ezer lelet között egy archeológiái ritkaság, egy agyagból készült kunyhómodell is található. A ritka becses tár­gyat készítői bekarcolással és festéssel díszítették. — BABITS MIHÁLY születésé, nek centenáriuma alkalmából a Babits Emlékbizottság és a Mű­velődési Minisztérium emlékestet rendezett pénteken a Zeneakadé­mián. Az este Sőtér Istvánt aka­démikus mondott ünnepi köszön­tőt, majd válogatás hangzott el a költő műveiből. A közönség hang- felvételről hallhatta a XX. száza­di magyar irodalom kiemelkedő személyiségét, Babits Mihályt, aki Esti megérkezés című versét mondta el. BEMUTATÓ A KORONA PÓDIUMON ,,A nemzet csalogánya” címmel a Blaiha Lujza életét, fontosabb szerepeit és nagysikerű dalait fel. elevenítő műsort mutattak be pénteken a Korona Pódiumon. Blaba valamikor szintén a nem­zet színházának megteremtéséért küzdött, s napjaink színháztörté, netánek is ez az egyik legaktuáli. sabb kérdése. A tervek szerint ezt a pódiumdarabot a.z országban másutt is bemutatják majd. s a bevételből hozzá kívánnak járul­ni az új Nemzeti Színház felépí­téséhez. A műsort Vámos László rendezte. A szereplők Mikes Lil­la mellett Tiboldi Mária (Blaha Lujza megtestesítője). A műsor­ban részletek hangzanak el Mó­ricz Zsigmond, Csiky Gergely drá­máiból, valamint Jókai Mór, Kiss József, Ady Endre írásaiból is. — VASÁRNAP BUDAPESTEN kezdődik meg a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szö­vetségének IX. kongresszusa. RÖVIDEN Mindent rövidre kérek — mondja a vendég a borbélynál. — Hogyhogy mindent? — A hajamat is, a szöve­get is ... Emlékezés Fürst Sándorra Fürst Sándor, a Magyar Kom­munista- és Ifjúsági Mozgalom kiemelkedő személyisége születé­sének 80. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget tartottak tegnap a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi, Panteonjában. A Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága nevé­ben Fürst Sándor urnájára Bor­bély Sándor, az MSZMP Közpon­ti Bizottságának tagja, a mun­kásőrség országos parancsnoka és Somogyi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja he­lyezte él' a megemlékezés koszo­rúit. A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség Központi Bizott­sága képviseletében Szórádi Sán­dor, a Központi Bizottság titkára és Horváth Attila, a Köziponti Bi­zottság tagj a koszorú zott. — A gabonaprogramért. Több mint fókniilliárd forint értékű erő- és munkagépet készített soron kívül a magyar mezőgaz­daság számára a győri Rába Ma­gyar Vagon- és Gépgyár. A ga­bonaprogram megvalósításának soron levő munkálataihoz szük­séges gépek gyártására a nyár közepén kapták a megrendelést, s máris készen van a kért 127 da­rab 250 lóerős erőgép, továbbá a több mint 600 talajművelő és ve­tőgép. — Közlekedési baleset. Kis­kunhalason november 23-án a Linhardt Antal u. 35. számú ház előtt Trancsik István 38 éves mű­vezető (Kiskunhalas, Kilián Gy. u. 49.) segédmotor-kerékpárral későn vette észre az előtte, az út­test jobb oldalán világítás nél­kül parkoló személygépkocsit, és nekiütközött. A baleset következ­tében a segédmotor-kerékpáros súlyosan megsérült.­0 Vízállásjelentés: Dunaszentbe- nedeknél a folyó vize bokáig ér. (Pásztor Zoltán felvétele) Holnapi lapszámunkból lJ A negyedik oldalon levő | PN-magazinunkat a nem­zetközi politikáról irtuk. így I képe$ összeállítást közlünk I A békéért címmel és meg­tudhatjuk azt is, milyen egy olasz terrorista hétköznap­ja. Az ötödik oldalon — | Művelődés—Irodalom— Művészet — a száz éve szü-1 letett Babits Mihály, a hal­hatatlan alkotó előtt tisztel- I giink és egyúttal a mai ér-1 deklődők figyelmét is sze-' retnénk ráirányítani a poé­tára. aki életének egy rövid, ám élményekben gazdag, termékeny szakaszát me- | gyénkben — Baján — töl- ■ tötte. EK PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó : Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34.— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Thumbnails
Contents