Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-26 / 279. szám

PETŐFI NÉPE ft 1983. november 26. Várkonyi Péter a közel-keleti országokba utazik Dr. Várkonyi Péter külügymi­niszter ma Ali Akibar Velajati külügymfaiszter meghívására hi­vatalos látogatásra: Irániba utazik. Külügyminiszterünk Inamból — ugyancsak hivatalos látogatásira — Kuvaitba. Szíriába és Jordá­niába utazik, ezen államok kül­ügyminisztereinek meghívására. események sorokban MOSZKVA __________________________ Az SZKP Központi Bizottságá­nak Politikai Bizottsága legutób. bi ülésén »Ifogadta és maradékta. lan támogatásáról biztosítottal azt a nyilatkozatot, amelyet Jurij Andropov, az SZKP KB főtitíká- ra, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke tett csütörtökön az új amerikai kö­zepes hatótávolságú rákéták nyu­gat-európai telepítésének meg­kezdés ével kapcsolat ban. PRÁGA ___________________________ Be fejezte kétnapos tanácsko­zását a CSKP KB kilencedik ülé­se- Megvitatták a Központi Bizott­ság elnökségének a nemzetközi helyzet értékeléséről szóló beszá-' mólóját és az 1984-es tervjavasla­tot. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára zárszavában -a többi kö­zött megállapította, hogy Cseh­szlovákia külpolitikájának alap­vető irányvonala továbbra is a békéért, az enyhülésért, a fennál­ló nemzetközi problémák építő megoldásáért ás a leszerelésért folytatott küzdelem. ŰJ-DELHI ________________________ Al lster McIntyre, akit két hét­tel ezelőtt neveztek ki a grenadai „ideiglenes kormány” elnökévé, betegség miatt legalább négy hó­napig nem tudja ellátni hivatalát. A váratlan fejleményt csütörtö­kön Űj-Delhiben a Brit Nem­zetközösség titkársága jelentette be. - v ATHEN___________________________ Gö rögország mindaddig nem hajlandó tárgyam .Törökország-, gal- amíg Cipruson tartózkodik a megszálló török hadsereg1 — mondta csütörtökön a kormány szóvivője Athénban. Gyakorla­tilag elutasította a ciprusi kér­désre vonatkozó brit javaslatot, hogy tartsanak hármas találko­zót, amelyen Görögország, Tö­rökország és Nagy-Britaonia ven­ne részt, mint a Ciprus függet­lenségét az 1960-as szerződés ér­telmében szavatoló három hata­lom. ÜLÉSEZIK A SZOCIALISTA INTERNACIONÁLÉ A szovjet—amerikai párbeszéd folytatását sürgetik BRÜSSZEL A Szocialista Internacionálé végrehajtó irodájának brüsszeli ülésén a résztvevők „mély sajnál­kozásukat” fejezték ki az euroha- dászati tárgyalások felfüggesztése miatt. Határozatukban felhívást intéztek a Szovjetunióhoz és az Egyesült Államokhoz, folytassák mielőbb a párbeszédet. A határozat javaslatot Kalevj Sorsa finn szociáldemokrata kor­mányfő, a Szocialista Internacio- nálá leszerelési kérdésekkel fog­lalkozó különbizottságának elnö­ke terjesztette elő. Támogatta és sürgette olyan nemzetközi szerző­dés megkötését a NATO és a Var­sói Szerződés országai között, amelyben azok lemondanak a ka­tonai erő alkalmazásáról. Támo­gatta atomfegyvermentes öveze­tek létesítését minden olyan or­szág részvételével, amely ezt igényli. Csütörtökön Bonnban nyugat­német—francia csúcstalálkozó kezdődött, amely tegnap folytató, dott. Délelőtt Pierre Maiuroy ta­lálkozott a Kőhl-kormány pénz­ügyi és gazdasági miniszterével: Gerhard Stoltenberggel és Otto Lambsdorffai, majd a két kül­döttség plenáris ülést tartott. Több részlet szivárgott ki a csü­törtöki tárgyalásokról. A nemzet­közi helyzet és a kelet—nyugati viszony megvitatása során köz­ponti szerepet kapott annalk .mér­legelése. hogy tegven-e Fraímcia­BEJRÜT Az éleződő amerikai—szíriai feszültség jegyében, két nappal Jichak Samir izraeli miniszter- elnök látogatása után fogadja a jpyő. héten, elnök Dzse­majel Ububoriri^lfelífőt, aki a genfi megbékélési konferencia megbízásából az Egyesült Álla­mok részvételével megkötött iz­raeli—libanoni megállapodás fe­lülvizsgáláséihoz!, módosításiához kívánja megnyerni a Fehér Ház támogatását. Donald Rumsfeld, az első kö­zel-keleti körút járói hazatért amerikai elnöki megbízott bejrú­ti hivatalos körök szerint — a Libanonban állomásozó Szíriái Lionel Jospin francia szocialis­ta pártvezető „az erőegyensú­lyon alapuló béke” mellett fog­lalt állást. Szintén sürgette a szov­jet-amerikai párbeszéd folytatá­sát- de nem mutatott hajlandósá­got arra, hogy Franciaország eb­be bekapcsolódjék a maga atom­fegyvereit illetően. A holland munkáspárt képviselője ezzel szemben olyan indítványt terjesz­tett elő, amely felszólítaná az Egyesült Államokat, mondjon le a Pershing-rakéták telepítéséről, a Szovjetuniót pedig arra, hogy csökkentse saját kezdeményezé­sére SS—20 rakétái számát, és ne telepítsen harcászati rakétákat az NDKrba és Csehszlovákiába. A szocialista és szociáldemok­rata pártok többségének vélemé­nye szerint az eurohadászati tár­gyalásokat folytatni kelil, sőt ki kell terjeszteni azokat -minden fegyverfajtára, esetleg a hadásza­zsákutcába jutott ügyében. — és ha igen. milyet. Francois Mit­terrand elnök állítólag most fel alkarja karolni Pierre Trudeau kanadai miniszte rel nők n ek azt a javaslatát. hogy az öt at-oimihata. lom, vagyis az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Kína, Nagy-Bri- tannia és Franciaország, tartson értekezletet, elsősorban az utöb. bi három ország nukleáris fegy­verzetével kapcsolatban. Bonni értesülések szerint a francia el­nök csúcsszintű konferencia-so­rozatot akar indítványozni, ?jme_ lyen a leszerelés egész probléma­csapatok eltávolításában jelölte meg kormánya célját. Az An- Nahar című bejrúti lapban idé­zett hivatalos körök arra számí­tanak, hogy az Egyesült Államok erőteljes katonai, csapással, .moz­dítja M a holtpontról a libanoni ren4gjés „ügyedet r v - Az Al-Raalth című damaszku­szi lap tegnapi oikkíe szerint Reagan elnök már szeptember­ben .az amerikai katonai beavat­kozást kiváltó libanoni polgár- háborús harcok idején) meghoz­ta döntését a Szíria elleni táma­dásra. Az Egyesült Államok fel­hatalmazta Izraelt a nagyarányú agresszió végrehajtására — foly­tatja a lap. ti fegyverekről folyó tárgyalások­kal összevontan. Állást foglaltak az atomfegyver-kísérletek és a gyártás megszűntetése, az atom­fegyverek szintjének befagyasz­tása mellett- Állást foglaltak az atomfegyverek elsőként történő használatáról való lemondás mel­lett is, valamint azért, hogy az atomfegyverkezést ne terjesszék ki a világűrre. Mint ismeretes, a Szovjetunió már korábban meg­tette erre javaslatait. A résztvevők nagy jelentőséget tulajdonítanak a januárban ösz- szeülő, biztonság- és bizalomerő­sítő intézkedésekkel foglalkozó stockholmi értekezletnek, amely — mint mondották — az egyetlen fórum maradt, ahol a bizalmat helyre lehetne állítani kelet és nyugat között. Haladást remél­nek és sürgetnek a bécsi haderő­csökkentési tárgyalásokon is. Sikeres közvetítés BEJRÜT Abdel Halim Haddam szíriai és Szaúd Al-Fejszal szaúd-arábiai külügymi­niszter közös damaszkuszi sajtóértekezletén tegnap bejelentették, hogy a köz­vetítő tárgyalások ered­ményeként megállapodás született az Észak-Lidanon- ban kirobbant palesztin testvér-harc beszüntetéséről, az állandó és sziláid tűz­szünet életbe léptetéséről és arról, hogy Tripoli-ból és környékéről két héten be­lül kivonják az egymással szemben álló palesztin fegy­vereseket, Jasszer Arafat híveit és ellenfeleit. A tűzszünet ellenőrzése és a kiürítés megszervezé­se a Rasid Karami volt libanoni miniszterelnök ál­tal irányított helyi koordi­nációs bizottság feladata lesz. ,, A megállapodás értel­mében demokratikus pár­beszéd útján, békés eszkö- zöikkel rendezik az El-Fa- táh palesztin szervezet, • a palesztin ellenállási moz­galom belső problémáit, állítják helyre a PFSZ- egységét. Francia javaslat az atomhatalmaknak? ország közvetítő kísérletet a kö­zép -hatótávolságú fegyverek köret megvitatnák. Dzsemajel a Fehér Házba készül NICARAGUA — VESZÉLYBEN A következő áldozat? Nemrég levelet kaptam nicaraguai barátnőmtől. Azt írja, decem­berre gyermeket vár. Másfél éve, amikor Managuában megismerked­tünk, már gyülekeztek a viharfelhők a kis karibi ország felett: meg­szaporodtak az ellenforradalmi szabotázsakciók, a provokációk. Ma- filena akkor bátyjáért és vőlegényéért szorongott, akik a hondurasi határvidéken teljesítettek szolgálatot. O Bevetésre induló ellenforradalmárok egysége a hondurasi határ közelében. katonai szövetség 1963-,ban ala­Aggasztó jelek Megtehet, olcsó szentiimentalliz- mus, de nekem egyre e születendő gyermek sorsa jár a fejemben, almikor az Egyesül-t Államok gre. nadai inváziója után felforróso. dott közép-amerikai helyzetről, a Nicaraguát körülvevő fenyegetés nyomasztó légköréről, a- .mester­ségesen felszított háborús pszi­chózisról érkező hírekéi hallga­tom. Amikor látóim a hírügynök­ségek fotóit a milicisták kiképzé­séről, a managua-i utcán futóár­kot ásó. óvóhelyet építő asszo­nyokról. Amikor olvasom. a világ, sajtó szenvtelen találgatásait: va jón Nicaragua lesz-e a következő áldozat? Vajon -megkockáztat-e a harciasságából politikai tőkét felhalmozni kívánó amerikai el­nök egy újabb karibi inváziót? Beigazolódnak-e a legpesszimis­tább jóslatok arról, hogy tálán napokon-heteken, belül megindul a támadás Nicaragua ellen? Vagy azoknak lesz igazuk, akik szerint Reagan — legalábbis egyelőre, az 1984-es elnöválasztásiig — meg­elégszik azzal, hogy Nicaraguá­nak és Kubának szóló' „-példát statuált” Grenadán? Az aggasztó jelek mindenesetre szaporodnak. Ma már a közép, amerikai válság tárgyalásos meg­oldásán fáradozó Con tadora - cső - port tagjai is kénytelenek elis­merni. hogy Grenada után nagy­mértékben csökkenitek a békekez­deményezések. Nicaragua és a szomszéd állam közötti viszony rendezésének esélyei. S hiába sza­vazta nemrég a washingtoni hon­atyák immár második alkalom­mal az ellen, hogy az Egyesült Álla-moik anyagilag támogassa a Nicaragua határainál készülődő elleinforradalmárokait, a CIA és különböző fedőszervei közvetett úton továbbra is hathatós segít­séget -nyújtanak a „e-ontráknak” egyre vakmerőbbé -váló akcióik­hoz. (E támogatás nélkül az el­leni,orrad almároik nem hajthatták volna végre tökéletesen- szerve­zett szabotázsakciókat Cortiintó olajkikötője. vagy a főváros re­pülőtere ellen.) • • Uriigy-teremtés A Fehér Ház is tisztáiban van persze azzal, hogy a „contrák”,ön­magukbáin legfeljebb lassan rom­bolni. gazdaságilag -meggyengíte­ni képesek a sandinista kormány- za-tot, mégdönteni aligha. Nicara­gua határai mentén- azonban nem­csak ők Jülniaik -készenlétben. Az USA és Honduras iimlmár szerző­déssel is megpecsételt katonai szövetségének első ákitusaiként a Nagy Fenyő közös hadgyakorlat­ra már 11 ezer amerikai tenge­részgyalogos érkezett Hand urasba, ahol nagy erőkkel folyik egy tá- maszpontendszer kiépítése is. A puskaporos hordó felrobbantása . hoz, Nicaragua megtámadáséihoz fitost már bármilyen- olcsó ürügy, koholt provokáció, vagy aká,r — s többek -között ennék demonst­rálására szolgált a grenad-ai pél­da — a „biztonságukért aggódó szomszédállamök felkérésére” is elegendő lehet. Minden jel szerint ezt az ürü­gyet igyekeztek megteremteni a CONDECA, a Közép-amerikai Vé­delmi Tanács félélesztés-évél. (Az USA térségbeli érdekeit szolgáló kiüt, ám 1969, a hírhedt hondu­rasi—sailivadori , ,fu t ballhábo.rú ’ ’ óta nem működött.) Áz elmúlt hónapban újra összeüllek a. tag­államok — Salvador. Guatemala, Honduras, és Panama — hadügy_ miniszterei:. Az ülésen a- kiszivár­gott értesülések szerint egy -niica- raguaii katonai beavatkozás eshe­tőségét vitatták meg, akár oly mó­don. hogy az ellenforradálmárok bábkormánya -kérné a szövetség segítségét, akár úgy, hogy „végső válsághelyzetben” maga a szövet, ség kérné Washingtoni -közvetlen beavatkozását. Egy ország — készültségben Megvannak hát az eszközök, s bármikor megteremthető az ürügy Nicaragua leröhanására. Csakhogy a sandinisták országa nem Gre­nada! S miközben a téség fő ve­szélyforrásának kikiáltott rmania- guai kormányzat még e pattaná­sig feszült helyzetben is erőfeszí­téseket tesz a tárgyalásos rende­zésre, egyben- -folyamatosan, növe­li védelmi képességét. A súlyos gazdasági gondok ellenére rá­kényszerültek a kötelező katonai szolgálat bevezetésére, a tartalé­kosok behívására, fegyvervásór. 1 á sra, üzemanyag- takarékosság - ra, az élelmiszerkészletek felhal­mozására. Az U-SA vitathatatlan hadi technikai fölényével Nicara­gua hosszú évek geri 1 la-harcaiban megedződött, összekováésolódott hadserege, s a- lakosság jó részé­nek mozgósítására képes népi mi­líciája áll szemíbe-n. A baljós, feszültséget sugalló hírek hallatán újra és újra eltű­nődöm: politikai és katonai érde­kek, nyereségek és áldozatok szö_ vevényének hidegvérű mérlegelé­se vajon milyen- eredményre ve­zet? Megindul-e a-z invázió Ni­caragua pllen? Nem tudom. Foly. ton csak az ju-t eszembe, hogy amikor hamarosan megszületik egy csecsemő Manaiguában, nem géppuska-ropogás lesz-e az első zaj. ami a külvilágból behallat­szik a szülőszobába . . . Elekes Éva ORSZÁGOS SZÖVETKEZETI KONFERENCIA Lépést tartanak a haladással Tegnap délelőtt Debrecenben megkezdődött a második orszá­gos szövetkezeti konferencia. A Szervezési és Vezetési Tudomá­nyos Társaság, valamint az Ag­rártudományi Egyesület által ren­dezett kétnapos tanácskozáson a három szövetkezeti ágazat két és félmillió tagjának képviseletében több mint hatszáz szövetkezeti szakember vesz -részt. A konferenciát Szlamenicky István, az OSZT soros elnöke, a SZÖVOSZ elnöke nyitotta meg, majd Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tartott bevezető előadást. Elismeréssel szólt a szövetkezetek tagjainak, dolgozóinak munkájáról, a-mely- lyel jól szolgálták és szolgálják a párt által kitűzött politikai és gazdasági feladatok megvalósítá­sát. A szövetkezeti mozgalmon belüli változásoknak, így az el­múlt évtizedben végbement cent­ralizációnak az eredménye, hogy a szövetkezetek erősebbek lettek, sikeresen lépést tartanak a mű­szaki-technikai haladással, ja­vult a szakemberképzés színvona­la, de van hátránya is a centrali­zációnak: lazább a tulajdonosi közérzet, gyengültek a demokra­tizmus szálai. A teendőkről szólva Havasi Fe­renc elmondotta, hogy a fogyasz­tási szövetkezetekre megkülön­böztetett feladat vár a falusi la­kosság ellátásában, az ipari szö­vetkezeteiknek nagyobb részt kell vállalniuk a lakásfelújításokból, vagy a .városrekonstrukciókból, több figyelmet kell fordítaniuk a lakossági szolgáltatásokra. A Központi Bizottság titkára ezután hazánk gazdasági helyze­téről beszélt. Elmondotta, hogy az él-múlt években tett erőfeszíté­sek nyomán sikerült megőrizni az ország fizetőképességét, megállí­tottuk az eladósodást, s kedvező tendenciák tapasztalhatók a kül­kereskedelmi mérlegünk alaku­lásában is, bár az idei rendkí­vüli aszályos esztendő sokat ron­tott a helyzeten. Céliaink között szerepel, hogy kitűzött progra­munkat sikeresen megvalósítsuk, ám ehhez nemcsak több és jobb munkára van szükség, hanem ar­ra is, hogy a nemzetközi hely­zetben csökkenjenek a feszültsé­gek. Havasi Ferenc ezután így folytatta: — A ma reggeli lapokban olvas­hattuk Andropov elvtárs nyilat­kozatát az amerikai rakéták tele­pítésének megkezdésével össze­függésben kialakult helyzetről. Népünk, és — ahogy erre And­ropov elvtárs is utalt — a máso­dik világháborúban sokat szen­vedett Európa népei nagyra érté­kelik, hogy a kontinensen csak­nem négy évtizede béke van. Pártunk, kormányunk, közvé­leményünk egyetértéssel fogad­ta és támogatta a Szovjetunió számos, megegyezést kereső ja­vaslatát, így most is egyetértünk Andropov elvtárs nyilatkozatával, támogatjuk a veszélyek elhárítá­sát célzó intézkedéseket. A nyi­latkozattal összhangban mi is osztjuk azt a meggyőződést, hogy van lehetőség a béke megszilár­dítására. Az adott gazdasági és küipoli- ti-kai^helyzetben -nekünk is vé­gig kell gondolnunk lehetőségein­ket, tennivalóinkat, hogyan tud­juk még jobban mozgósítani bel­ső erőforrásainkat — hangsúlyoz­ta befejezésül a Központi Bizott­ság tit-kára. A plenáris ülésen további há­rom előadás hangzott el. Mészá­ros Vilmos, az OKISZ elnökhe­lyettese A vállalkozási készség és a hatékonyság növelése a szövet­kezetekben, Szilvasán Pál, a SZÖ­VOSZ elnökhelyettese A szövet­kezeti és személyi érdekeltségi és a demokratikus irányi rendszer, Lehocüki Mihály, a TOT főtitkár­helyettese Együttműködés a szö­vetkezeti ágazatok, szövetkezetek és állami vállalatok között cím­mel tartott előadást. Délután három szekcióban folvtatódott a tanácskozás. A szekcióüléseket ma délelőtt folytatják, majd ajánlások elfo­gadásával fejeződik be a kétna­pos tanácskozás. Egyszerűbbé válik a lakcímváltozás bejelentése • A Miniszter tanács 1983. októ­ber 17-1. döntése -nyomán a jövő év január 1-én- új lakcímlbejelein- tési jogszabályok lépnek hatály­ba, Ezek az ország területén élő magyar állampolgárok és az itt letelepedett külföldiek részére egyszerűbbé és kevésbé időigé­nyessé teszik a lakcímbejelentést — jelenítették be tegnap, a Ma­gyar Sajtó házában -rendezett saj­tótájékoztatójukon a Belügymi­nisztérium, a Minisztertanács Ta­nácsi Hivatallá- éS-az Állalmi, Né. pességnyiilvántartó Hivatal illeté­kesei. Nagy Károly, a Belügyminisz­térium rendészeti osztályának ve­zetője tájékoztatójában! egyebek között elmondotta : az eddigi nyolc­féle. három, illetve négy szel­vényből álló bejelentőlapok he­lyett egyetlen szelvényből álló, mindössze tíz adatra- kérdező, úgynevezett „Jelen-tőilap” kerül forgalomba. Ez rriind az állandó, mind az ideiglenes lakcím válto­zásának bejelentésére alkalmas. Egyszerűbbé válik a- lakcímbeje­lentéssel kapcsolatos éljárás is. mivel a-z állampolgároknak az új lakcímet és az előző megszűnését egy helyen, az új lakhely szerinti illetékes tanácsi szervnél kell majd bejelenteni. Változnak az ideiglenes lakcímbe j elentésre vonatkozó szabályok is: az eddig 15 nap helyett csak 30 napon túli tartózkodás esetén kell az ideig­lenes lakcímet bejelenteni. A lakcímbejelentés adatai — az állami népességnyiivénitartás. hoz kapcsolódóan — számítógépes feldolgozásra- kerülnek, ezért a jelentőlap rovatainak pontos ki­töltése mind az állampolgárok­nak, mind az ügyintézőinek érde­ke. A jövőben ugyanis a külön­böző nyilvántartások számára az állami népességnyilvántartás szá­mítógépes rendszere szolgál­tatja majd az adatokat, s ezzel lehetővé válik, hogy kevesebb munkával pontosabb adatokhoz jussanak. Egyszerűsíti az új lak. címbejelentési rendszer a gépi fel­dolgozást is. ugyanakkor ponto­sabbá és megbízhatóbbá teszi a központi adatbázist. Az új típusú jelentőlapokat — amelyek 1984. január 1-től lesz­nek kötelezően használatosak — a postahivatalokban és a taná­csok ügyfélszolgálati irodádban lehet majd beszerezni. Az érvény­be lépő lakcímbejelentési jogsza­bályokat a Magyar Közlöny 52. száma közli. Hasznos munkaközösségek az állami gazdaságokban Beváltak a vállalati munkakö­zösségek az állami gazdaságöknél, tevékenységük hasznos a mező­gazdasági üzemek eredményes gazdálkodásában — állapította meg Klenczner András, az Álla­mi Gazdaságok Országos Központ­jának vezérigazgatója tegnap a MEDOSZ elnökségének ülésén. Jelenleg 45 gazdasági munkakö­zösség működik, megközelítőleg 500 állami gazdasági dolgozó vesz részt ezekben az egységekben. Az állami gazdaságok már ko­rábban is aktivizálták dolgozóikat munkaidőn kívüli gazdasági te­vékenységre. Megközelítően 72 ezer saját alkalmazottai létesítet­ték szerződéses kistermelési, kap­csolatot az állattenyésztésben és a növénytermesztésben. Ebben a formában a kistermelők tavaly 2,7 milliárd forint értéket állí­tottak elő. Az elmúlt évtől vált lehetővé a gazdasági munkakö­zösségek élétrehívása, E formá­ban leggyakrabban belső lakatos, építő, javító munkákra állnak össze a dolgozók. Ily módon a gazdaságok könnyebben megsza­badulnak a külső vállalatok mun. katársaival járó hátrányoktól. Sa­ját dolgozóik rendszerint gyor­sabban és olcsóbban végzik el a munkákat, s a többletjövedelem révén maguk is jól járnak. Ép­pen ezért előnyös lenne — hang­súlyozta a vezérigazgató —, ha még több munkaközösség alakul­na a gazdaságoknál. Ehhez szük­séges lenne a GMK-k működésé­vel összefüggő szabályozók egy­szerűsítésére, áttekinthetőbbé té. telére. Ehhez az Állami Gazdasá­gok Központja és a MEDOSZ kö­zös javaslatot készít az illetékesek számára. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT O Röplabda Kecskeméti SC—Tungsram SC 3:0 (6, 3, 13). Kecskemét, 500 néző. Vezette: Pados, Grábner. 52 perces mérkőzésen biztosan nyert a KSC.

Next

/
Thumbnails
Contents