Petőfi Népe, 1983. november (38. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-02 / 259. szám

1983. november Z. O PETŐFI NÉPE • 5 GAZDAG GYŰJTEMÉNYEK ÉS LEHETŐSÉGEK Múzeumi óra — Az ősközösségben az emberek egyformák vol­tak, olyasmi akkor még nem volt, hogy az egyik ember szegényebb, a másik meg gazdagabb — mondja az egyik kislány. — Hogyan élt, dolgozott az ősember? Milyen volt a testtartása, a külseje? Hogyan változott meg az élete, miután megtanult bánni a tűzzel? Milyen anyagból készítette fegyvereit, használati tárgyait? — záporoznak tovább Nagy Angéla muzeológus kérdései, apró karokat lendítve a magasba. Korabeli tűzszerszámok, a vadászat, a halászat és a földművelés kezdetleges eszközeinek rajzait vetíti a falra az episzkóp. — Adjátok körbe, s nézzétek meg e tárgyakat kö­zelebbről, valaha az ősember használta őket... A nebulók szemében kíváncsi ragyogás, arcukon izgalomról árulkodó grimasz rándul, lázasan össze­súgnak, miközben kézről kézre jár a csiszolt kővé­ső, a kőbalta, s néhány bronzból készült régészeti lelet. Azután szó esik a barlangrajzokról, keletke­zésük okairól, az ősember hiedelmeiről, szertartá­sairól. A vizuális szemléltetést most auditív váltja fel: a magnó dobok, csörgő kísérte, furcsa éneket játszik; részleteket a szid indiánok szertartásainak hanganyagából. A történelemóra végén a kalocsai I. számú Általános Iskola ötödikesei, még szemre­vételezik a szomszédos teremben őrzött mammut- csontokat . . . Tavaly tartották e falak között az első múzeumi órát, miután elkészült a ház — körülbelül hatvan személy befogadására alkalmas, korszerű technikai eszközökkel felszerelt — közművelődési terme. Az elsőt még huszonöt tanítási órá követte az elmúlt tanévben, s több mint harminc szakköri foglalko­zás. Ezenkívül előadások, tanácskozások és hely- történeti vetélkedő színhelye is volt a Viski Károly Múzeum. — Átnéztem valamennyi általános iskolai és gim­náziumi tankönyvet, s kiválogattam azokat a témá­kat, amelyek tanításához kimondottan jó lehetősé­geket kínál múzeumunk — magyarázza Nagy An­géla. — Ilyen például az őskor, az ókor, a honfog­lalás kora, vagy az Élet Pannóniában témakör ... Már eddig négy Iskola jelezte igényeit, vagyis vár­hatóan jóval több múzeumi órát tartunk a tavalyi­nál ebben a tanévben. — Hogyan készül fel az órákra? — Történelmi és néprajzi szakirodalom alapján. Igyekszem a tantervhez igazodva, de annál részle­tesebben, és élménydúsabban összeállítani a tanórák anyagát. Különösen a gimnazisták számára. A „többletet” egyrészt a témák néprajzi kiegészítése jelenti, másrészt a szemléltetés megannyi lehető­sége. — Csak történelemórákat tart? — Igen, mivel történelem-néprajz szakos vagyok, s az iskolák is többnyire ezt igénylik. De volna rá mód, hogy rajzot és földrajzot is oktassanak e falak között. Az utóbbihoz különösen jó feltételeket kínál egyedülálló ásványgyűjtemányünk. — Mikor alakult a múzeumban működő szakkör? — Tavaly. Jelenleg huszonöt tagot számlálunk, valamennyien gimnazisták. Egyébként a pontos ne­vünk: Ifjú történészek szakköre. Most még a „lel­© XIX. század végi kalocsai kamra (kiállításrészlet). © Vége a múzeumi órának. tározásnál” tartunk, vagyis alaposan áttanulmányoz­zuk múzeumunk kincseit, de hamarosan megkezd­jük a közös gyűjtőmunkát is. Az oktatási, nevelés; és képzési cél megvalósításá­hoz a múzeumi környezet már önmagában is kitűnő motiváció. Az élményszerűséget csak fokozzák a le­tűnt időket reprezentáló tárgyi leletek, s a néprajzi vonatkozású tárgyak. Ha pedig mindezt összevet­jük az iskolák zsúfoltságával, felszerelésük hiányos­ságaival, kétségtelen, hogy csak a hasznos, jelentős, élménygazdag jelzőkkel illethetjük a múzeumi órá­kat. A környék iskoláinak csaknem valamennyi osztá­lya megfordul legalább évente egyszer e kalocsai múzeumban. Többségük „egyszerű” látogatási cél­lal; rajfoglal'kozás vagy osztályfőnöki óra kereté­ben. Dr. Bárth János, a Viski Károly Múzeum igazga­tója örömmel konstatálja az intézmény közműve­lődési szerepének — ide sorolandók a múzeumi órák is —dinamikus javulását, bár megjegyzi, hogy ezen­kívül a másik két funkciót: a gyűjtést és a feldol­gozást sem szabad figyelmen kívül hagyniuk. Saj­nos, mindössze két szakképzett muzeológusa van e háznak, vagyis a személyi feltételek „nem mond­hatóak rózsásnak”. A múzeumi órák számszerű gya­rapodásának tehát, Kalocsán is vannak korlátái. Végül nézzük a kínálatot! Alig két esztendeje, hogy egy ásványtani és egy numizmatikai állandó kiállítással gazdagodott — megújult — a Viski Ká­roly Múzeum. Tóth Mike (1838—1932), az egykori jezsuita fő­gimnázium polihisztor pedagógusa, hosszú kalocsai tanárkodása alatt létrehozott egy — a középiskolai ásványtárakat tekintve — világviszonylatban is ritkaságnak számító, háromezer darabból álló ás­ványgyűjteményt, amit most már a múzeumban őriznek. Íme néhány az értékes kövek közül: csi­szolt és csiszolatlan tünkisz, zafír, smaragd, gyé­mánt, spinell, rubin, opál, füsttopáz, ametiszt, onyx, aohát, lila fluorit... Görög, római, bizánci, ázsiai, afrikai és amerikai pénzek, Európa több mint ötven országának, város­államának több százéves veretei ... Számszerint nyolcezer-ötszáz éremritkaságból áll a múzeum nu­mizmatikai gyűjteménye. A földszinti folyosót a kalocsai származású, Ró­mában élő festőművész, Prokop Péter csaknem fél­száz festménye díszíti. Népek, életformák, hagyományok a kalocsai Sár­közben címet viseli, a négy nagy termet megtöltő, néprajzi kiállítás, mely a 18-ik századtól napjainkig mutatja be e vidék etnikumának népművészetét, történetét. Gazdagok a múzeum raktárai is. Szép számmal őriznek bronz-, vas- és avarkori tárgyakat; külön­böző korok fegyvereit, használati eszközeit, külön textilraktár van, s a ki nem állított néprajzi ritka­ságok száma is több mint nyolcezer. — Tehát a mú­zeumi órákhoz, számtalan „kellék” áll rendelkezés­re, a szemléltetés, az élményszerűbb oktatás lehe­tősége, úgymond tálcán kínálja magát... Koioh Elek KÉPERNYŐ Tévé, közvélemény, építészet Már a gondolat is földerít: ha tíz—tizenöt évvel ezelőtt terjed el a televízió, otthonosabbak len­nének falvaink, városaink. Talán, teszem hozzá a játszadozás köz­ben, hiszen az ízlés, a közgondol­kodás csak befolyásolhatja a város- és falutervezést, az épít­kezéseket. Szeretném, ha bizonyítás mel­lőzésével elfogadnák véleménye­met: jó néhány műemlék jellegű épülettel, szépen megformált, szívet-lelket gyönyörködtető ka­puval, lámpával, dísztárggyal sze­gényebbek lennénk, ha Ráday Mihály nem találja ki az Uno­káink sem fogják látni. j. soro­zatot. Hivatkoznak rá, a dönté­sek kiailalkításakor, akarva-aka- ratlanul számításba veszik, pél­dának tekintik szemléletét, báto- rítónak sikereit. Legyen minél több megőrzésre érdemes épület ötven—száz év múltán, ezt szor­galmazza az Unokáink is látni fogják .. . című hasonlóan kiváló sorozat. Az elmúlt héten is sikerült Oss- kó Judit szerkesztő-műsorveze­tőnek kézben tartani a szétesés­re hajlamos, nehezen megfogha­tó tárgyát. Az építészeti kritika mint olyan — ez kiderült a köz­vetítésiből is — nálunk esetleges, tanulságai nehezen általánosít­hatók. Inkább hiányával és nem színvonalával tündököl. Okos, megfontolandó tapasztalatokról számoltak be a jól kiválasztott meghívottak: Borvendég Béla, a Magyar Építőművészek Szövet­ségének elnöke, Rózsa Gyula mű- kritikus és Kutas Lajos Zalaeger­szeg tanácsának elnöke. Indulat nélkül szóltak az építészet he­lyenkénti háttérbe szorításáról. Megértették: nem pénzkérdés el­sősorban a jobb, a tartósabb, a célszerűbb épület. Sajnos, kevés szó esett a szakmai szempontok érvényesülését nehezítő okok­ról. Az elkészített variációk mér­legelésénél csak ritkán hallatják szavukat a tervezők, mivel a ve­zetői szintű vagy testületi meg­beszélésekre általában csak ve­zetők hivatalosak. A testületek pedig a vélt kereskedelmi, válla- lalati érdekeket az építészeti ér­dekek elé helyezik, mivel bizo­nyos mértékben a beruházók ki­szolgáltatottjai. (Más városiban építik fel az áruházát — például — ha nem kapják meg a kisze­melt területet.) A zalaegerszegi tanács azon kevesek közé tarto­zik az országban, amely városfej­lesztési kérdésekben szigorúan ragaszkodik a szakemberek köz­reműködésével kidolgozott ter­vekhez, szembeszáll a kivitelezők terrorjával. A „szabályos” tévéfcnitikától eltérő gondolataim azt jelzik, hogy — nyilván másokban is — az Unokáink is látni fogják... ezúttal is érdekelte a leendő nagy­papákat. * * * Nagyon rokonszenvesen nyi­latkozott dr. Abrahám Kálmán, építésügyi és városfejlesztési mi­niszter. Baló György szerkesztő­riporter, az egyik legjobban kér­dező tévés személyiség, makacsul vissza-visszatért a közvéleményt joggal borzoló, idegesítő fogya­tékosságokra. A miniszter vál­lalta a felelősséget, noha a dol­gok természetéből adódóan a gon­dok korábbi mulasztásokban gyökereznek. Az 1960-as évek elhibázott fejlesztési politiká­ját nyögjük most és még jó da­rabig. Zentay László érzékeny kamerája jól mutatta, hogy a fe­gyelmezett közéleti férfiút is meg­viselték a hajszás évek. Kemé­nyebbé váltak vonásai, titkollha- tatlan ideges rebbenések jelez­ték belső feszültségét. Nem köny- nyű az építésügyi és városfejlesz­tési miniszter dolga, helyzete. Ép­pen a láttatott, érzékeltetett tel­jes felelősségtudat, a pontos vá­laszokból körvonalazódó szak­mai tájékozottság győzte meg a nézőket arról!: jó kezekben van a tárca, bízhatunk abban, hogy né­hány év múlva kevesébb gond nyomasztja az építtetőket és a minisztert. f „Adni akartam...” A művészeti életben a díszlet­tervezők még mindig nem kapták meg az őket megillető megbe­csülést. A Szegedi Stúdió csak dicsérhető Varga Mátyás Kos- suth-díjas portréjáért. Bátrabban vállalhatták volna azonban ere­deti elgondolásaikat. Az önma­gukban igen hangulatos, látvá­nyos előadá&betéték elvették az időt a szegedi szabadtéri játékok, a Nemzeti Színház, az Operaház díszlettervező művészének ala­posabb bemutatásától. Megtud­tuk, hogy hajnalban szeret dol­gozni, nem mentes a legnagyob­baktól idegen szerepjátszástól („adni akartam”), de adós ma­radt az életmű helyének körvo­nalazásával. Legalább kérdéses­sé kellett volna tenni — a szá­momra — elifogadhatatlaoiUl kon­zervatív szemléletének érvényes­ségét. Az így is érdekes műsort Weisz Károly rendezte, a forga­tókönyvet Tandi Lajos írta. —i —r HONISMERET — HELYTÖRTÉNET­KECSKEMÉTI UTCÁK, TEREK, VÁROSOK (VI.) A Rákóczi út A széles, egyenes, úgynevezett sugárút eszméje 1886-ban vető­dött fel. „Utánozzuk az Andrássy utat”, javasolta a fővárosi példán felbuzdult újságíró a Kecskemét 1890. április . 13-ii számában. Les­tár Péter már polgármesterré vá­lasztása előtt kijelentette: „a su­gárutak meg ikell csinálná”. Az állomás bővítésére fölaján­lott kormánysegély 'teremtett al­kalmat a vasúti állomásház és a Temető nagy utca kiszélesítése tárgyában benyújtott polgármes­teri előterjesztés megtárgyalására 1893 decemberében. Harminc mé­ter szélesre tervezték. Az 1896. március 23-án (tartott közgyűlés mondta ki: „úgy a vasúttól, mint a vásártérről a városba irányuló személy- és teherforgalom meg­könnyítésére és a város emelke­désének előmozdítása végett az egész város területét átszelő szé­les utca létesítendő.” A megvalósítás utódjára, Kada Elekre várt. Évtizedekre szóló feladat volt. A régi egyágú utca a Wesselényi utcánál (kettévált, majd egy nagy háztömböt megkerülve, a mostani megyei kapitányságnál újra egye­sült. Kacskariingózott jobbra-bal- ra, mivel a volt zsinagóga szoro­san tapadt a régi nyomvonalhoz, később egy toldaléképülettel kel­lett a Rákóczi úthoz illeszteni. (A Városi mozi előtti téren látható földszintes házsor jobbról szegé­lyezte a Kistemető utcát.) A századforduló éveiben több épülete révén a hírős városhoz kötődő Leohner Ödön tanácsára a fiatal Márkus Gézát (1872— 1912) bízták meg a sugárutak mintegy megnyitó keres­kedelmi kaszinó tervezésével. 1902 őszétől viszonozták a sze­cessziós saroképület Zsolnay-ke- rámíái a« városháza napsugaras üdvözletét. Sajnos, az állami „be­ruházó” a magyaros formaitörek- (ésű művészeik helyett Wagner Gyulát bízta meg az igazságügyi palota tervezésiével. A követ ha­zudó téglás, nagyzdló tömböt 1903-ban adták át. A zsinagóga melletti bérházat (2) és az egy­kori Leszámítoló Bankot (4) 1907—1908-ban építették. 1910 ok­tóberében kezdték meg az Űri kaszinó (3) alapozását. Gyorsan haladtak: díszítésére afkövetkező év őszén már teljes számban fel­vonulhatott az új kecskeméti mű­vészikolónia. (Azóta tönkretet­ték, megrongálták Iványi-Grün- wáld nagyméretű táblaképét, Hermann Lipót, Falus Elek mun­káját.) A Keoskemétvidéki Gaz­dasági Egylet hatalmas palotával (5) bizonyította jelentőségét. A kecskeméti családból származó korábbi reformminiszter, Darányi Ignác avatta föl, országos gazda- gyűlés keretében 1911 júniusá­ban. Mindkettőt közösen tervezte Jánszky Béla (1884—1945) és Szi- vestsy Tibor (1884—1963), bár- a kaszinó inkább Jánszky, a sarok­ház pedig Szivessy stílusát mu­tatja. Az első állandó moziban (tervezte ifj. Ecker József) 1913. november 7-én (tartották az első előadást. Vélt kivitelezési gon­datlanságok miatt sokat cikkez­tek az 1928-ban. Vojitka József tervei szerint elkészült városi bér- házról. (1950 óta a megyei rend­őr-főkapitányság székháza.) Az 1911-63 földrengés, a pol­gár mester korai halála, majd a világháború megakadályozta a a nagyszabású tervek valóra vál­tását: nem épült föl a közműve­lődés palotája, a Gorkij munkás­ház, a díszes, víztorony, s Rákóczi szobra . sem készült el. A foghí­jak beépítése a felszabadulás után, 1953-ban kezdődött meg. A mostani 42 méteres szélessé­gében századunk első évtizedében kialakult, negyedszázadig piac­ként is hasznosított utat későn, 1904. március 24-én nevezték el a vezérlő fejedellemről. (Szegeden — például — már 1830-ban, Kis­kunfélegyházán 1900-tól utca hir­dette a kuruc szabadsághős ne­vét.) Számos kiváló ember élt, járt a mostani Rákóczi út területén. Mátyási József ’ domborművével díszített (Imre Gábor munkája), 1943-ban fölavatott emléktábla tudatja a bíróságon, hogy évti­zedekig itt, „viskói uradalmában” lakott a híres költő, akinek 1795- ben itt ajánlotta Csokonai Vitéz Mihály „örökös barátság szent kézfogását”. „Egy kortsmát meg­vette m háznak a temető uttzában.” Szomszédjai szárazmalommeste­rek voltak. Többször megszállt a városi bérházban az előtte feltá­ruló látványt „az ország leg­szebb útvonalaként” méltató Mó­ricz Zsigmomd. Az áitt lakó Vá­sárhelyi Zoltánt 1930-ban Kodály is meglátogatta. A Rákóczi út 3-ban — többek között — Kosz­tolányi Dezső (1912), Basílides Mária (1912), Bartók Béla (1913), Várnai Zseni (1919), Weöres Sán­dor, Kassák Lajos (1965), Németh László, Veres Péter (1966), Ma­rina Vlady (1969) is szerepelt. A Cifrapalotában olvasott föl Ka­rinthy Frigyes (1929) és Tamási Áron (1962). A húsbolt helyén volt az asz­talos- és íamunkások egylete. A börtönből 1919 novemberében el­hurcolt és meggyilkolt kommu­nisták, szocialisták emlékét őrzi Herczeg Klára 1959-ben felava­tott szobra, a harcba induló pro- letárasszcny. (Építésztervező: Kör­ner József.) 1944. december köze­pétől a Rákóczi út 3-ban műkö­dött a Magyar Kommunista Párt városi szervezete, majd bizottsá­ga. 1962-ben költözött ide a Ha­zafias Népfront megyei elnöksé­ge. Évtizedekig, tavaly decembe­rig a Cifrapalota volt a szak- szervezetek megyei székháza. Heltai Nándor HOLNAPTÓL — EGY HÉTEN ÁT Szovjet filmek fesztiválja A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójához kötődő szovjet filmek fesztiválja hagyományt teremtett immár kulturális éle­tünkben. Fesztivál ez olyan értelemben, hogy a legutóbbi évek film­termését mutatják be a nagyközönségnek, de nem osztanak díjakat; a mű kerül a középpontba, s nem az azt helyettesítő propaganda. Mint minden rendezvénysorozat, úgy ez is bizonyos értelemben kampány, hisz néhány nap leforgása alatt több tucat szovjet film látható a magyar mozikban. Az idei — november 3-tól 10-ig tartó — filmhétén is olyan jelen­tős alkotásokat tűznek ismét mű­sorra filmszínházaink, minit a Hamlet, a Sztalker, az őszi mu­raion, a Ruszlán és Ludmilla, a Háború és béke, a balett-Sparta­cus, Eizenstein Viva Mexiko!-ja George Czulkor A kék madár, vagy a sportrajongóknak szóló Olimpia Moszkvában című fil­mek. A programban, amely a fővá­rostól a legkisebb magyar faluig terjed, hét új filmet vetítenek: a többi között Gleb Panfilov Gor- kij-adaptációját, az idei moszk­vai filmfesztivál nagydíjas alko­tását, a Vassza Zseleznovát, Inna Csűr {kovával a főszerepben. Pjotr Todorovszkij Rita asszony meny­asszony című filmjében a negy­ven év felé közeledő nő töretlen feltét formálta vígjátékká a ren­dező. A főszerepet Ludmilla Gur- csen'ko alakítja, aki tavaly a ma­rnia i filmfesztiválon a Ritáért megkapta a legjobb nőd alakítás díját. Igor Talankin Csillaghullás című filmje a második viiláglhá- borúban játszódik. Szokványos történetet dolgoz fel: a sebesült katona beleszeret egy fiatal ápo­lónőbe. Mihail Belikov Röpke éj­szaka című alkotása is fesztivál­díjas, 1982-toen Marnnhei miben nyert nagydíjat. Bemutatják még Eldar Rjazanov Kétszemélyes pályaudvar, Algimantasz Pujpa Ördögfajzat és Juldr Rajzman Ma­gánélet című filmjeit. A Bács-Kiskun megyei feszti­válprogramot szervező moziü- zemi vállalat az erre az alkalom­ra megjelentetett füzetében nem titkolja célját: a közönség széles rétegeivel szeretné megismertetni a már klasszikus és a most be­mutatásra váró alkotásokat, ez­zel is kereszt mets ze tét adva a szovjet filmművészet törekvé­seinek. Az idei programban az egyes köztársaság filmstúdiói is bemutatkoznak. Bács-Kiskun megyében az Ukrán SZSZK film­jeit vetítik, annak a köztársaság­nak produkcióit, ahol szovjet testvérmegyénk, a Krím is talál­ható. Az ukrán filmművészek vi­szonylag hamar letették névje­gyüket az orosz filmtörténetben. Ezelőtt 73 évvel készítette el az első ukrán filmet Ä. K. Tedeckij. Az igazi lökést itt te az 1917 utá­ni felnőtté válás adta. mígnem 1930-ban egy új korszak kezdő­dött az ukrán film történetében, amikor is Vertov elkészíti az első hangos filmet. A szovjet filmek fesztiváljá­nak kiemelkedő alkotása Juli.j Rajzman filmje, a Magánélet. A rendező, aki nemcsak a szovjet, de az egyetemes filmművészet, megbecsült nagy öregje, ízig-vé- rig mai témát dolgozott fel. Ab­rikoszovot nyugdíjazzák, s most, ezekben a számára nehéz napok­ban döbben rá igazán, hogy mi­lyen keveset is törődött környe­zetével, az emberekkel, a család­jával. Most keserűen veszi tudo­másul, hogy milyen messze is ke­rült a hétköznapok világától. Mint magánember tehetetlen, őrlődik. Rajzman hiteles társa­dalmi erkölcsrajzot ad filmjé­ben, amelyben méltó partnere a főszereplő Mihail Uljanov, aki a tavalyi velencei filmfesztiválon a legjobb férfialak!tás díját kap­ta, a feleség szerepében Ilja Szav- vina látható. A Bács-Kiskuniban műsorra ke­rülő alkotások közül külön is említést érdemel Jurij Iljenko Erdei ballada című filmje, A ren­dező egy klasszikus ukrán verses drámát dolgozott fél, amelyben a Tavasz Tündére (Ludmilla Jeti­men ko) beleszeret egy favágóle­génybe (Viktor Kiremljov). A kis erdei házban élnek, amikor egy­szereseik a fiú ráun a fátyolos tündérszerelemre, s elhagyja Mavkát egy nagyhangú paraszt- lányért .. . Mavka egyedüli ma­rad. de a mesék törvényei sze­rint már nincs számára vissza­út a tündénvilágba. Bűnhődnie kell mindkettőjüknek. Iljenko felnőtteknek szóló mesét gyúrt össze nemes alapanyagból. A film lírájával, költői fényképezésé­vel, a szép Jefiimenkovak kelle­mes emlék marad a nézőnek. Az erdei bállada típusú filmekből kevés van az egyetemes filmtör­ténetben, amelyben a mese, a ro­mantika igényes rendezésiben szá­míthat nagy közönségsikerre. Az Evilági Babilon a húszas évek Ukrajnájában játszódik, egy istenhátamögötti kis falu­ban. A történet egy szépasszony, két agglegény, egy pásztor és az új világot hozó matróz körül fo­rog, s ahol ugyanúgy megtalálha­tó a személyes ellentétek szülte szenvedély és józanságot követe­lő, kitartó politikai harc. A főbb szerepeket a rendező, Iván Miko- lajcsík és Ljubov Polisuk játsz­sza. Ugyancsak ebben az idő­szakban játszódik a kalandokban és izgalmakban gazdag Hintó géppuskával című film, amelyet Jevgenyij Sersztobitov rendezett, a két főszereplő: Sztanyiszlav Korenyev és Alekszandr Sztrigal- jev. A történelmi tablók iránt ér­deklődők figyelmét bizonyára nem fogja elkerülni a Bölcs Ja- roszlav című monstre-filim. A gyerekeik körében pedig újra si­kert arathat a már tavalyról is­meri Fekete tyuk. Kovács István • Mihail Uljanov és Ija Szavvina Rajzman Magánélet cimti film­jében.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents