Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-14 / 243. szám
1983. október 14. O PETŐFI NÉPE • 3 SZERKESZTŐSÉGI VITAFÓRUM Ördögi körben GYERMEKÉVEK-GYERMEKÉLET Szüretelnek a madarasi zenészek Imrehegyi szemmel — a körzetesítésről mm - mm mmwí ' mniMl É j n , ' | i Egyetértünk azzal, hogy közsé- günk. népességmegtartó erejét csak komplex módon szabad vizsgálnunk. Lakosságunk csökkenését önmagáiban a körzetesítéssel, az önálló igazgatóság megszüntetésével, az összevont osztályok létrehozásával néni szabad és nem is alkarjuk magyarázni. Imrehegyre a hatalmas tanya- világ. volt jellemző. A kedvezőtlen kereseti lehetőségek, a hiányos alapellátás stb. arra késztette az itt élők egy részét, hogy máshol keressék a boldogulást. A falusi ember ezer szállal1 kötődik környezetéhez. Azonban nálunk is emelkedett az a minimális követelményszint, melyet lakóhelyükön támasztanak az állampolgárok. Az érzelmi kötődés önmagában kevés ahhoz, hogy a hátrányos helyzetet kiegyenlítse. Nem elég a gazdálkodás lehetősége, nem elég, hogy minden utcában aszfaltút van, hogy olcsón vásárolható közművesített telek, hogy jó a közlekedés, töb- bé-keygsbé biztosított az alapellátás. A helyi és a községünkben dolgozó fiatalok itteni letelepedéséhez szükséges, hogy gyermekeik oktatását, nevelését megjelelő színvonalon és körülmények között tudják. Ördögi körbe kerültünk. Azért nem lehet az Osztályokat megbontani, mert kevés a gyerek, de fiatalokat éppen az tart vissza a letelepedéstől, hogy Imrehegynek nincs önálló iskolája, és összevont osztályba járnak a gyerekek. Ügy látjuk — és ennek sokan szenvedő alanyai is voltak —, hogy az összevont osztályból kikerülő gyerekek igenis hátrányban vannak kortársaikkal szemben. összevont Osztályból lépnek felsőtagozatba, ahol szakrendszerű oktatás folyik, és másik községbe is kell járniuk. Most egy pedagógus tanít minden tantárgyat egyszerre, két osztályban. Bármilyen hivgtásszerető és rátermett is legyen, belefárad, ha napi 3—10 órára kell készülnie. (A magnós órára is kell!) Természetesen itt is megnövekedett a követelményszint, nemcsak a felsőtagozaton. Sokan megkérdezték már tőlem: vajon a mi falunk nem érdemli meg, vagy nincs rá pénz, hogy visszakapjuk a negyedik pedagógust? Ezzel ugyanis megoldódna az osztott tanítás gondja. Miért hoztuk és hozzuk összefüggésbe az iskola átszervezését a népességcsökkenéssel? Azért, mert Imrehegy önállóságát már több ízben meg akarták szüntetni. Az emberekben megrendült a bizalom. E cél megvalósítását látták abban, hogy körzetesítették a felsőtagozatot 1971-ben, 1978- ban pedig megszüntették az önálló igazgatóságot és összevonták az 1—3., 2—4. osztályokat. Ebben a hangulatban sokan úgy gondolták: egy megszűnő községben nem érdemes építeni, nem érdemes lekötni magukat, bizonytalan lefhet a megélhetés. Jobb befektetni valamelyik fejlődő településen. A kis létszámú, nehezen letelepedő értelmiséget tovább csökkentették azzal, hogy megszüntettek egy pedagógus1 státuszt. Ha a népesség mozgását figyelemmel kísérjük, kísértetiesen egybeesnek a nagyobb csökkenések. ezen időpontokkal, illetve a rákövetkező évekkel. Nem az volt a szándékunk, hogy csak itt keressük az okát annak, miért fogyott eze-r fővel a falu lakossága, nem is az, hogy a körzetesítés eredményeit lebecsüljük. Az viszont tény, hogy a falu lakosságának íbizalmát csökkentette a körzetesítés. Az osztályösszevonással tovább nőtt gyermekeink hátrányos helyzete: esélyegyenlőségről szó sincs. Lehet, hogy csak szép álomnak tűnik az osztályok megbontása a külső szemlélőnek. Nekünk ez sokkal fontosabb kérdés annál, hogy az ezredfordulóig várjunk. Mit tettünk, hogy a lakosság csökkenése megszűnjön, és visz- szajöjjenek az elköltözők. Az elmúlt években több mint 550 hektár részes és rekonstrukciós szőlőt telepítettünk. Az angóranyúl- telep és a melléktevékenységek létrehozásával növeltük a munka- lehetőséget — választékban és minőségben egyaránt. A közművelődés fellendítése érdekében felépítettük társadalmi munkával a klübkönyvtárat. Év végére befejezzük az óvoda bővítését. Mindezek alapján úgy érzem, tényleg gyorsan fejlődik és gazdagodik községünk — annak ellenére, hogy 1960-ban kétezer- tizenhármán, s jelenleg csak ezenheten lakják. Csürke József irrvrehegyi tanácselnök Zárszó helyett Tegnapi és mai lapszámunkban két hozzászólás jelent meg a körzetesítés utóhatásairól. Nem tagadjuk egy percre sem, hcxty a szakrendszerű oktatás kiterjesztése semmivel sem pótolható módon javította a továbbtanuló tanyai gyerekek esélyegyenlőségét. De túlhajtá- sokhoz is vezetett néhol a helyes program megvalósítása. Ezeket talán fölösleges is volna felemlegetni, ha nem lehet, ne legalább utólag változtatni, ha végzetszerűek lennének. De nem azok. Kell megoldásnak lenni, hogy a népesedés ügye, a kistelepülések jövője se szenvedjen csorbát. Aligha lehet beletörődni abba. hogy majd csak valamikor, kétezerben szerezhesse vissza önállóságát és osztott jellegét egy kisiskola. S a legfontosabb: az ilyesmit egyre kevésbé lehet „felülről” kimondani, elintézni. A helyben élők véleménye nélkül nehéz olyan politikát folytatni, amely nemcsak értük van, hanem velük együtt valósul meg nap mint nap, s egyebek között a társadalommal és természettel való szép harmóniában szolgálja a szétszórt, történelmi hátrányokkal terhes kisebb lakóközösségek boldogulását. Demokratikus módon — szocialista módon — kell helyben dönteni illetékes kérdésekben, támaszkodva a nagyobb — például megyei — közösség szakmai, szellemi és más segítségére. így érhetik el a kis települések azt, hogy mind kevésbé szoruljanak majd külső támogatásra, s mind önállóbban és önellátóbban intézhes. sék dolgaikat. Lehet, hogy furcsa, de mindezeket a gondolatokat a kulturális — és nem belpolitikai — oldalon megjelent cikkünk váltotta ki (szeptember 13. 5. old.). S lehet, hogy futcsa, de az első hozzászóló nem a nagyobb betűs főcímre hivatkozott válaszában. (Békésen és jól — együtt). Hanem a kisiskola kontra körzetesítés megkérdőjelezett ellentétéből in. dúlt ki. Holott cikkünk az érem két oldalát igyekezett számba- venni. Ezzel együtt úgy érezzük, hogy olyan feszültségek oldásához járulhat hozzá az eszmecsere, amelyek feleslegesen rontják pedagógusok, helyi vezetők és néhány kisközség lakóinak közérzetét. S arra is felhívhatja mindenki figyelmét a vita, hogy bizony ugyanazt a dolgot is többféleképpen látjuk, s az emberek érzéseit, kötődéseit, törekvéseit sohasem szabad behelyettesíteni csupán statisztikai számokkal. A helyes döntéshez több kell. Halász Ferenc A NÉPMŰVÉSZET MESTERE „Azt festem, amit megéltem” ® Az egyenruhás gyerekek hangszerrel a kezükben leptek ki az autóbuszból... (Archív felvétel) Esztendők óta őrzök egy képet magamban: minden kész már az úttörőünnepség megkezdéséhez, csak a zenekar késlekedik! Igaz, a megye déli széléről jönnek, Madarasról, de mennyi időt vesz igénkbe majd az elrendezésük, a kották kicsomagolása... és már csak percek vannak hátra! Azután döcögve ugyan, de begördül az autóbusz, az egyenruhás gyerekek hangszerrel a kezükben léptek ki a járműből, egyetlen irányító szó nemi hangzott el, mégis pontosan elrendeződtek. Geiger István zenekarvezető felemelte a kezét, és felhangzott egy szép úttörő-induló! Olyan összehangoltan, nagyszerűen csinálták, hogy azótai is vártam az új alkalmat a velük való találkozásra. Az elmúlt napokban végül sikerült a csaknem húszéves zenekar néhány tagjával összejönnöm. Igaz, nem a próbateremben, hanem' a helyi Béke Termelőszövetkezet szőlőjében, szüretiben. Kezük ragadt az édes szőlőitől, de vidámak, beszédesek voltak. — Azért jó a zenekarban — mondta Szvorény Erzsi —, mert együtt vagyunk és muzsikálunk! — Az enyém a legszebb hangszer, a klarinét — folytatta Mar- tinkó Csilla. — Igyekszem mindig pontosan játszani, mert nekem naigyon fontos, hogy tagja legyek a zenekarnak. — Amikor harmadikos kisdobos voltam, egy iskolai ünnepélyen. hallottam őket és nagyon megtetszett! Arra kértem a szüléimét, iratkozhassak be a zeneiskolába, az előképzőbe. Most tenor-kürtös vagyok — mesélte Bartos Sándor. — Én a fesztiválokat, a fellépéseket szeretem — összegezte Rapcsák Robi, aki ugyancsak klarinétos. — A fellépéseken pedig mindig sokat tanulunk, jobban összeszokunk! — Hol jártatok legutóbb? — Zánkán. Mi képviseltük a megye úttörő fúvószenekarait. És bekerültünk az első tíz helyezett közé, (megkaptuk a Kiváló Zenekar minősítést. — Mennyit gyakoroltak hetenként? — Mi valamennyien zeneiskolába járunk, és csak ha ott jód haladunk, lehetünk a zenekar tagjai. Gyakorolni vasárnap délelőtt szoktunk, fél 10-től 12-ig. Nagyon szeretünk együtt zenélni. A dűlőúton egy piros autó tűnt fel, a gyerekek kiabáltak, hogy itt a Sikari Laci! Kiderült, hogy valamennyien ismerik, hiszen 6 is tagja volt a zenekarnak, és most katona-zenész Geiger Lászlóval és Héjasi Lászlóval együtt, a Magyar Néphadsereg Központi Zenekarában. A madarasi űttörőzenekarnak évente átlagosan harmincöt „hivatalos” fellépése van, azon kívül iskolai és egyéb ünnepélyeken mutatkoznak be. Amikor tagjai befejezik az általános iskolát, legtöbben zenével kapcsolatos pályát választanaik. Jelenleg tizennyolc fiú játszik honvédzenekarban, sokan bejutnak konzervatóriumba is. A helyi zeneiskolában már tanít a zenekar alapító tagja’, Szklenka Éva — Szente Károlyné — szolfézsra oktatja az új tagokat. Az újakat, akik összesen negyvenketten vannak. Néhányan már kinőttek az úttörőcsapatból, a zene szeretete azonban erős bennük, és vasárnap délelőtt ott vannak ők is a próbán. Ilyenformán az úttörőzenekarnak nemcsak utánpótlása, hanem ifjúsági tagozata is van. S. K. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK Ki ugrik nagyobbat? Zsurek Évi Hetényegyházáról küldött levelet. „Nagyszerűen sikerűit a szeptember 29-i ünnep! Az úttörőtanács döntése alapján tábortüzet gyújtottunk, és minden raj műsort mutatott be, hogy minél emlékezetesebb maradjon számunkra az úttörőév első közös eseménye”. Örülünk, hogy Ilyen emlékezetes, szép ünnepséget rendeltetek! Várjuk a további beszámolókat. * * • Nevet választott a bugaci úttörőcsapat addig névtelen osztálya: úgy döntöttek, hogy Pribojszky Mátyás, a neves citeraiművész nevét veszik fel. „Nagy volt az öröm — írja Bajnóczi Mónika rajtitkár —, mert Matyi bácsi elfogadta a meghívást, és eljött hozzánk! Valamennyien egyenruhában, dallal vártuk, és Fodor András Bűvölt bűvölő — című versét mondtuk el tiszteletére. A bensőséges ünnepet felejthetetlenné tette számunkra a névadónk csodálatos citeramuzsikája.” • * * A Bajai Tanítóképző Főiskola gyakorlóiskolájának tudósítója, Lantos Péter ugyancsak jól sikerült eseményről ír: ünnepélyes keretek között tartották meg a csapatzászló ünnepét! Az eseményt egyenruha-szemlével kötötték össze, majd nagy izgalommal őrsi akadályversenyen mérték össze erejüket, tudásukat. Az állomásokon ügyesen oldották meg a feladatokat, a közeli laktanyában pedig együtt igyekeztek az elméleti és a gyakorlati Ismereteket elsajátítani. Péterék egy harckocsi belsejét Is megnézhették, majd Igazi katonai csajkából ették a katonák-főzte babgulyást! Délután Béke’83 elnevezéssel egy nagy szabású számháborúban vettek részt a laktanya gyakorlóterén. Fáradtan, de élményekben gazdagodva értek haza. * * • Kecskeméten a Leninvárosi Általános Iskola vendége volt az elmúlt napokban a Népek Barátsága Együttes: kubai, Chilei, szovjet dalokat énekeltek az iskola' úttörőimdk — írja Pollák Edit. 'Elmondták, hogy tizennégyszer jártak Kubában, az országot gyönyörűnek látták. Egyórás előadásuk ebben az iskolában is nagy sikert aratott, a tanárok körében éppen úgy mint a gyerekeiknél. Tévedés azt hinni, hogy a sportoláshoz csak drága felszerelés birtokában érdemes hozzáfogni! Az iskola vagy a lakás udvarán remek játék egy őrsi összejövetel alkalmával a következő: Jelöljetek ki egy alapvonalat, majd 50 centiméterenként egészen négy méterig vonalkázzátok be, vagy más módon készítsetek jeleket. Ezután kezdődjön a verseny! Mindenkinek öt kísérlete legyen. Aki belép az alapvonalon, annak nem érvényes az ugrása. A talajra érkezéskor pedig az ugró testének utolsó nyomától visz- szafelá mérjétek le a távolságot az alapvonalig. (Az öt ugrás eredményét össze Is lehet adni. De úgy is lehet ezt játszani, hogy az győz, aki a legnagyobbat ugrotta.) áű ■too ■>50 Hosszú volt az út az első porba rajzolt, falra pingált virágoktól az első olajképig. Azután gyorsabban ment minden. Nem sokáig kellett várnia az első tárlatára. Felvette tagjai közé a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja. Megye- szerte megismerték a nevét, különösen a gyermekek között nagyon népszerű a festő, mesemondó, babakészítő Bözsi néni. Nemrég kapta meg a Népművészet Mestere kitüntető címet... Gubányi Imréné nyugdíjas koráig úgy élt, mint a többi kiskunsági földműves. Azután, szinte egyik napról a másikra, lényegesen megváltozott az idős asszony élete. A faluból városba (Hornok,mégyrőil Kalocsára) költözött tavaly, s ma már csak festészettel, szakkörvezetéssel fog- , lalkozik. — Milyen volt a gyermekkora? — Mint a legtöbb falusi parasztgyereké. Sokat játszottunk, pásztoikodás, libalegeltetés közben sárból állatfigurákat formáltunk, rongylabdát, csutka- és rongybabát csináltunk ... Nagyanyámtól sók szép régi népmesét, népdalt tanultaim. Nyolcévesen már öregtányán cselédesked- tem, majd a bödi tanítónőhöz mentem szolgálni. — Mikor festett először? — Pontosan nem emlékszem, de az bizonyos, hogy alig múltam tízesztendős, amikor már egész szobákat pingáltaim egyedül. A tanító meg a kántor mondogatta is a szüleimnek, hogy taníttassanak, de a szegénység nagyobb úr volt a tehetségnél. 1 — Később? — Tizennyolc évesen mentem férjhez, egy szegény legényhez. Sebesülten tért haza a háborúból az uram, nem sokkal később pedig meghalt, öt kisgyermekkel maradtam özvegyen, de végül szakmát adtam mindegyikőjük kezébe. Mikor felnőttek, s egyedül maradtam, újra elővettem az ecsetet, ötvenkét éves koromban festettem képet először. Titokban. Kezdetben csak népviseletbe öltözött lányokat, majd tájképeket, népszokásokat is .. . Volt ügy, hogy napi tizenhat-húsz órát dolgoztam. Azután egy napon — 1977-ben — felkeresett dr. Bánszky Pál művészettörténész, s az ő biztatására mutattam be műveimet a kecskeméti Naiv Művészek Múzeumában. Az első kiállításomat elég sóik követte azóta. Jó néhány képem Amerikába, Japánba, Kanadába, illetve az NSZK-ba került. — Milyen témák foglalkoztatják leginkább? — Én a témáimat mindig a múltból merítem. Csak be keLl hunynom a szememet, s látom ifjúságom legszebb éveit, a várva várt ünnepeket, a különböző paraszti munkákat... Csak azt festem, amit megéltem, s bár elég nehéz volt, mégis könnyen áttekinthető az én életem. Szeretném. ha nem merülnének feledésbe a régi népszokások, ünnepek, hanem évszázadok múltán is átragyognák a hétköznapok szürkeségét. — A kalocsai művelődési központ gyermekfoglalkozásai, a „hétvégi vigadók” ma már szinte elképzelhetetlenek Bözsi néni nélkül. — Szeretek gyerekek között lenni. Mesét, dalt, játékokat tanítok nekik, s közben figyelem arcocskájukat, kíváncsi tekintetüket, örömüket. Elmondom, megmutatom az apróságoknak, amit tudok, s talán ezzel is sikerül a régi népszokásokból átmenteni valamit az utókornak. Én ezeket a meséket, dalokat, játékokat még a nagyanyámtól tanultam, s olykor elképzelem, hogy a gyerekek, akik körülvesznek, egyszer majd nagymamaként vagy nagypapaként mesélik el, mutatják meg mindazt, amit tőlem láttak, hallottak . Tamás László Miért száradt le a denevér lába? (altáji népmese) Manapság a denevér csak éjszaka röpdös. De volt olyan idő, amikor nappal is szárnyra kelt. Röpült, röpült és hirtelen a szürke héjával találkozott. ' — Jó, hogy jössz — szólt a héja —, már három éve kereslek, barátocskám. — Miben lehetek a szolgálatára? — Minden madár megfizette már a sasnak járó adót, csupán te tartozol még vele. — £n? Hát nézd meg, madár vagyok én? — ereszkedett le a fűre a denevér. Elmosolyodott, kivillantotta a fogait ás elfutott. — Ez végső soron négylábú állat — gondolta a héja. A denevér az erdőcskével koronázott domb felé futott, de egy bokorból hirtelen elészökkent az ezüstróka. — Hogy vágy barátocskám? Hetedik éve kereslek. — Miben lehetek szolgálatára? — Minden állat befizette már a medvének járó adót, csupán tőled nem kapta még meg. — Tőlem? Nézd meg, négylábú vagyok én? — Széttárta a szárnyát ás elröpült. Azóta a rókától rettegő denevér végképp abbahagyta a futkosást, ijedtében a lába is elszáradt. De nappal sem mer röpdösni, mert tart a héjától. Így él most a szürkületben, ijedtében elszakadt a négylábúaktól, de nem tartozik a madarakhoz sem. REJTVÉNYFEJTŐKNEK Az elmúlt héten közölt fejtörő helye? meg- fejtése: IBOLYA. A helyes megfejtők közül könyvjutalmat nyertek: Krizsák Gyöngyi, Kele- blai; Kovács Bea Nemesnádudvar; Borsodi Pál, FUlöpháza; Vincz? Tibor, Kecskemét; Kállai Tamás, Baja; Kormányos Anikó, Dunapa- taj; Péli Viktória, Solt- vadkert; Hortl Rita, Er- sekcsanád; Tóth István. Nyárlőrlnc; Bole mányi János, Kiskőrös. Valamennyiüknek postáztuk a nyereményt. Ezen a héten betüdo- mtnót közlünk. Rakjátok úgy össze a dominókat, hogy egy híres magyar író nevét kapjátok megfejtésként. A? író nevét, és annak az Ifjúsági regényének a címét kérjük beküldeni, amelyet bizonyára olvastatok, sőt, a megfilmesített változatot Is láttátok... (Segítség: ebben a regényben írják az egyik szereplő nevét csupa kisbetűvel, büntetésképpen.) A beküldési határidő: október 25. Most Is levelezőlapon kérjük a megfejtéseket, a szokott címre: Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecskemét 6001 PL: 76. A levelezőlap címoldalára írjátok rá: Üttörőrejt- vény! A helyes megfejtést beküldők között tíz könyvel sorsolunk ki. M X R F N C N o L E E R Bókkon Gábor: Salamon, a rák „Mondhatom, az emberek nagyon ostobák!" — tgy füstölög hangosan Salamon, a rák. „Rám mutatnak ]visítva: még ilyen csodát, Hátrafelé megy, szalad |ez a kerge rák!” „Merre van az előre?! Nem lehet vitás! Amerre tén lépkedek: Salamon, a rák! Az emberek meg persze — furcsa egy szokás —, Fordítva mennek! Hja. hrit bolond a világ!"
