Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-06 / 236. szám
1983. október 6. » PETŐFI NÉPE * 5 Író, festő, nyelvész, ^epagógos. .. Hídként két kultúra között » Móricz szülőháza. Neve ismerősen cseng a képzőművészek, írók, nyelvészek és politikusok között egyaránt, s bizonyára lapunk olvasói is emlékeznek azokra a cikkekre, melyek a Varsóiban, élő, kiskunhalasi kötődésű professzorról jelentek meg e hasábokon az elmúlt évtizedben. A hetvenhét éves dr. Csorba Tibor — a krakkói Jagelló Egyetem nyugalmazott nyelvésze — Halason kezdte pedagógusi pályáját annak idején. Itt volt az első önálló kiállítása, itt írta első könyveit, s itt kezdett — a német nyelv közvetítésével — lengyelül tanulná. — Miért? — A magyar és a lengyel nép sorsában, történelmében nagyon sok a közös, illetve hasonló vonás — vallotta. — Egymáshoz való kapcsolatukat békésnek, ba- rátinák. sőt testvérinek titulálták az évszázadok, mégis meg voltam róla győződve, hogy nagyon keveset tud e két nép egymás gondolkodásmódjáról, kultúrájáról. Ezen szerettem volna változtatná, azért kezdtem el lengyelül tanulni. S azt hiszem, végül is sikerült kicsit híddá lennem a két kultúra között... A .harminca® évek közepén ösztöndíjasként Varsóban tanult, majd a negyvenes években végleg Lengyelországba költözött, s azóta sokoldalú tehetségét „két hazája” szolgálatának, kapcsolataik javításának, elmélyítésének szenteli. Nagyszerű segítőtársat talált nemes céljához: Felesége, dr. Helena Csorba .lengyel föld szülötte, de kitűnően beszél magyarul. — Helena szociológus — magyarázta az idős professzor. — Londonban ismerkedtünk meg, 1936-toan, az új nevelés világligájának kongresszusán. Hasonló az érdeklődési körünk, a felfogásunk, s ő is azt vallja, hogy két hazája van ... Csorba Tibornak a napokban nyílt kiállítása1 a kiskunhalasi Szilády Galériában. A tárlaton látható harminchat festménye a magyar és lengyel tájak jellegzetes hangulatát prezentálja, az ak- varell eszközeivel. A nagy érdeklődéssel kísért, ünnepélyes megnyitóra feleségével érkezett. — Hogyan telnek nyugdíjasnapjai? — Munkával. Délelőttönként festék, míg a délutánjaimat a nyelvészetnek, az irodalomtörténetnek, az írásnak szentelem. Ezen kívül általában négy-öt előadást is tartok még havonta, «különböző kulturális intézményekben. De a Lengyel írók Szövetségében és a PEN Clubban — amelynek tagja vagyok — ugyancsak akad tennivaló ... — Néhány éve a Pro litteris hungaricis emlékplakettel tüntette ki a Magyar írók Szövetsége, műfordítói és irodalamtörtémészi munkásságáért. Milyennek ítéli a mai magyar irodalmi alkotások lengyel fordításait? — Eléggé esetlegesnek. A magyarok rendszeresebben érdeklődnék a lengyel irodalmi alkotások iránt, mint fordítva. Nem is mennyiségi, mint inkább minőségi problémák mutatkoznak; konkrétabban arról van szó, hogy nem eléggé értékorientált a lengyel nyelvre átültetett alkotások szelektálása. Az írószövetségben azért küzdők évek óta, hogy ne harmadrangú művöket fordítsanak le, hanem a legjobb, legtehetségesebb magyar írók, költők munkáit. S köziben igyekszem is népszerűsíteni, megismertetni őket a lengyel „szakmával” és az olvasókkal. — Északi hazájában milyen elismerésben részesítették sokoldalú tudományos és művészi tevékenységéért? — Kitüntettek a Polonia Res- tituta tiszti keresztjével, az Edukáció Narodova (nemzeti nevelési) Érdemrendjével, és a Mosoly Érdemrenddel. — Ez utóbbi, ha jól tudom, egy nemzetközi kitüntetés, amit a lengyelek alapítottak, s évente csak néhányati érdemlik ki a világban, mindenekelőtt azok, akik a legtöbbet tesznek a gyermekekért, tmgyis elsősorban orvosok, pedagógusok, tudósok, művészek. — Igen. S büszke vagyok rá, hogy én voltam az első magyar, aki ezt megkapta. — Milyen szálak kötik —a kulturális kapcsolatokon kívül Magyarországhoz ? — Itt él három húgom és az öcsém, vagyis a rokonság. No és a halasi ismerősök, barátok. Megható az a szeretet, ahogy fogadnak ... — Hamarosan megjelenik egy új könyve könyvesboltjainkban ... — Közösen írtuk a feleségemmel. A címe: A lengyel ifjúság sorsa Magyarországon a második világháború idején. Egy szociológiai és történelmi tanulmány, amit lengyeL nyelven már kinyomtattak, s remélhetően itt is nemsokára a boltokba kerül. — Ha így hetvenhét esztendő távolába visszatekint, milyennek látja az életét? — Érdekesnek. Az irodalom, a festészet, a nyelvészet és a pedagógia .minid csodálatos dolgok. S mindezekkel úgy foglalkozhattam — foglalkozhatom —, hogy közben segítő kezet nyújthatok óbban, hogy két nép mindjobban megismerje egymást, egymás kultúráját. írtam regényeket, elbeszéléseket, írtam tanulmányt A halasi csipke múltja, jelene címmel, szerkesztője voltam a lengyel—magyar nagyszótárnak, mely 1958ban jelent meg az Akadémia Könyvkiadó gondozásában... Hosszú a lista. Emellett számtalan kiállításom volt, s népszerűsíthettem a magyar nyelvet és irodalmat egy másik ország egyetemén. És ma is festek, írok, fordítok, s olyan érdeklődő, kedves embereknek mutathatom meg alkotásaimat, mint amilyenek e Bács-iRis- Kisikun megyei városban élnek. Hát kell ennél több? Az öröm kölcsönös: örömmel köszöntjük ismét itthon, Bács- Kisfcuniban Csorba Tibort. Akva- relijeit október 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Szilády Galériáiban. Koloh Elek ELŐTÉRBEN A FALUMONOGRÁFIÁK ' Helytörténeti kutatások A megyei tanács művelődésügyi osztálya több mint egy évtizede évente rendszeresen meghirdeti a helytörténeti és honismereti pályázatot. A fokozódó érdeklődés egyik bizonyítéka, hogy az idén kereken kétszer annyi pályamű érkezett be, mint általában az elmúlt tizenkét esztendőben. Ezúttal összesen negyvennégy tanulmány, feldolgozás került a nem éppen könnyű helyzetben lévő bíráló bizottság asztalára. A Báes-Kiskun megyei Levéltár tudományos munkatársa, Fehér Mária elkészítette az eddigi mérleget. Már első látásra imponáló és ugyancsak érdekes az összegzés végeredménye. Eddig kétszázhatvannyolc munka járult hozzá a múlt és a közelmúlt alaposabb megismeréséhez. A legnagyobb számban a község- és járástörténetek vannak jelen az immár kisebb könyvtárra rúgó tanulmányok között. Különösen előtérbe kerültek a hagyományos és olykor kísérletező, sajátos arculatú falumgnog- rátfiák. De tekintélyes szerepet kaptak — számbeli arányukat tekintve — a művelődéstörténeti munkák, valamint az ipari üzemek, téeszek és állami gazdaságok történetei. Továbbá kedvelt témái a kutatóknak a várostörténetek, a kimagasló személyiségek munkásságának bemutatása, a munkásmozgalom-történet és a szocialista mezőgazdaság átalakulásának sokféle folyamata. E rövidre szabott tájékoztató jellegű cikk keretében, érdemes megemlíteni néhány kiemelkedően színvonalas, szakmai körökben nagy érdeklődést kiváltó pályamunkát cím szerint is: A Duna-melléki ellenforradalom története. Pataji katolikusok és a Tanácsköztársaság. A Ferenc- csatorna története. A Forrás évtizede. Nagybaracska története. Kalocsa társadalmi-politikai viszonyai 1918—19-ben. Szívesen folytatnánk a felsorolást, ám bizonyára ennyi is meggyőzhet bárkit arról, hogy a megyei tanács és a kecskeméti levéltár jó ügyet szolgál a tanulmányok egybegyűjtésével, s természetesen azzal, hogy elősegíti hasznosításukat. —a —y Nemcsak iskola — otthon is Ojsighlr: „Augusztus 22-én nyílik az új gyógypedagógiai Intézet, amely végre megoldja Kecskemét és a megye gyógypedagógiai ellátással kapcsolatos gondjait.” (Petőfi Népe, 1983. augusztus 2.) Szükség volt rá Utolsó simításaikat végzik a munkások a csupaüveg épület hátsó homlokzatán és udvarán. Bent már csak a jellegzetes új illat emlékeztet a nemrég befejezett munkálatokra. Süppedő fotelok, vidáman fickándozó halak a kivilágított akvárium zöldjében — és gyerekzsivaj fogad a tágas előcsarnokban. Sétálni indulnak a nyolc év körüli apróságok. Az egyik tétova tekintetű kisfiú azonnal barátságot köt velem: hozzámbújik. Hogy mennyire szükség volt az új létesítményre, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy már hat évvel ezelőtt másfélszáz oldalnyi akta gyűlt össze az Egészségügyi Minisztériumban a megyei KÖJÁL jelentéseiből, amelyek a Csá- nyi utcai tarthatatlan állapotokat taglalták. Aktákból azonban egy kunyhó sem épül fel. Kereken százmillióba került az új frv<»)al- koztató iskola és nevelőotthon. Anyagiakban nem mérhető A megyei tanács és a Művelődési Minisztérium támogatása mellett anyagiakban nem is mérhető az a segítség, amelyet a város üzemei, szocialista brigádjai nyújtottak kommunista műszakok szervezésével, berendezési tárgyak készítésével. Az önkéntes segítő kezek nyoma fogad a kollégiumi részben is. Kalauzom, a gyermek- felügyelő fiatalember mondja el: — Az itt látható textil faliképeket és hímzett párnákat mind mi csináltuk nevelőtársaimmal, így sokkal barátságosabbá váltak a szobák és ez nagyon fontos. Igazi otthont akarunk teremteni a gyerekeknek. Ügy látom, ez máris sikerült. A tízszemélyes hálókban a kis szekrényeken kedves játékállatok ülnek, növények virulnak a virágtartón. Minden szobának külön zuhanyod4” van, a társalgókban rádió, televízió. Korszerű a foglalkoztatótermek felszerelése is. Lemezjátszó és egyéb oktatástechnológiai berendezések segítik a tanítást és a tanulást. A technikafoglalkozások színtere az egyszerű háztartási ismeretek elsajátításához szükséges eszközökkel ellátott műhely, külön a lányok és külön a fiúk részére. A tornaterem és a kulturált étkezést lehetővé tevő ebédlő láttán rossz ólomként idé- ződik fel a higiénikus orvos Csá- nyi utcai felmérés»- „A tanulószobák kicsik, zsúfoltak, a gyermekek étkeztetése is itt történik. A földszinti W. C.-csoport nincs ülőkével ellátva, állapota — hasonlóan az emeletihez — rossz, bűzös. Kézmosási lehetőség nincs.” Háromtól tizenhat éves korig Kevesen vannak tisztában az értelmi képesség „imbecil” sérült- ségi fokának jelentésével. Ezért nézzük meg a régi iskola ezzel kapcsolatos kritériumait. „Kik kerülhetnek a foglalkoztató iskolába? Akik hat—nyolc éves korukban a társas alkalmazkodás olyan fokára jutottak, hogy kislét- számú csoportban tarthatók: társaikra magatartásukkal veszélyt nem jelentenek, akikkel beszéd útján kapcsolat teremthető, akiknél a mozgászavar nem akadályozza az önálló helyzetváltoztatási, akik a szobatisztaságot elérik.” Nos, ebben is változást hozott az új iskola: óvodai tagozattal bővült. A hat éven aluliak Dedig — különösen a csecsemőotthonból érkezett állami gondozottak — korántsem szobatiszták és nem is beszélnek még. Az ő esetükben az időben elkezdett korrekciós nevelés nagyobb hatásfokú, mint az állandó sikertelenséggel járó —. s végül esetleg az önbizalom telies elvesztését okozó — normál óvodai csoportos foglalkozás. Ugyanez vonatkozik természetesen az iskolás korúakra is. — Megoldódott-e az új intézménnyel valamennyi szellemileg sérült gyermek elhelyezése? — kérdezem Végh Jánosné igazgatót. — Kétszáznegyven fős a nevelő- otthonunk és majdnem ennyi imbecil gyermek él Bács-Kiskun megyében. Nemcsak, hogy el tudjuk helyezni őket, de az új rendelkezés szerint bentlakásos nevelésben kell részesíteni valamennyi hozzánk tartozó gyermeket, háromtól tizenhat éves korig. Megszűnt az eddig szükséges rosszként élő heti hatórás foglalkoztatás, amit szerte a meevében — többnyire gyógypedagógiai szakképesítéssel nem rendelkező — helyi pedagógusok végeztek, s csak az év végi vizsgákra hozták el tanítványukat. Családi nevelés — az intézetben A gyermeküket otthonról elengedni féltő szülőket a megyei tanács levélben értesítette és szólította fel a rendelkezés betartására. A húzódozókat az első -•’ülői értekezlet győzte meg arról, hogy fölöslegesen aggódtak: nagyon meg voltak elégedve az itteni körülményekkel. Minden pénteken hazavihetik gyermeküket — hiszen a családi nevelés sem kevésbé fontos —, s ehhez utazási kedvezményt is kapnak. Az állami gondozott gyerekeket az intézetben ismertetik meg a családi élettel: hétvégeken a nevelők saját otthonukba viszik haza őket. — Szívet szorító ezeknek a kis emberkéknek a rácsodálkozása a számunkra természetes dolgokra — mondja az igazgatónő. — Ragaszkodó hálájuk pedig kárpótlás az értük folytatott nehéz küzdelemért. A fizetésért ezt nem lehet csinálni. Ha a pedagóguspályához elhivatottság kell, ez itt fokozottan érvényes: tanáraink legtöbbje 15—20 éve végzi ezt a fáradságos munkát. Ez azt hiszem, elég bizonyíték. Lépéskényszer Élég. De felötlik a kérdés, mi lesz ezekkel a gyerekekkel, ha kikerülnek az iskola védőszárnyai alól? — Sajnos, ők — a tudomány, mai állása szerint — sohasem lesznek alkalmasak önálló életvitelre — igazolja kétségemet az igazgatónő —, de megfelelő irányítással a termelésben is foglalkoztathatók. Egy részük a szülők mellett, azok munkahelyén he-, lyezkedik el. A kecskemétiek gondját az ÉPSZISZ vállalta magára: családi hátterű védőmunkahelyet létesített. A fiatalok a félnapi munka után napköziotthoni ellátásban is részesülnek. A vidéki jobb képességű gyerekek egy része a városföldi munkásszállás hátterű védőmunkahelyen vállalhat munkát. Egy részük... visszhangzik bennem. S a többiek? Belőlük válnak a kallódó, az értelmetlen gúnyolódásnak kitett sérült emberek. Ha a folyamat megszakad, kérdésessé válik az addigi fáradozás haszna. Szakadatlan törődést, gondoskodást igényelnek ők továbbra is. A következő lépésben ezt kell- megoldani. Szabó Klára tt Környezetismereti foglalkozás az egyik óvodai csoportban. Az első ebéd Űj házasok, mind a ketten dolgoznak, s üzemi konyhán kosztolnak. Vasárnaponként a szülőknél vendégeskednek. Bármennyire is húzták-ihalasztották, egyszer mégiscsak sor került az első önálló ébédre. [ — Ne búsulj — vigasztalja lám- palázas feleségét a férj. — Megcsináljuk azt az ebédet segítség nélkül is. Mert 'mi kél! mindenhez? Ifjúi lelkesedés. Márpedig az van. Figyeld meg, elkápráztatjuk a nagymamát, olyan tüneményes izét... te, mit is főzünk akkor? — Hát... Tudod, húst nem vettem. Ahhoz későn keltünk fel — borong a fiatalasszony. — Nem kéül pánikot kelteni — biztatja az edzettebb idegzetű férj. — Lehet vasárnapi ételt csinálni hús nélkül is. Mi van itthon? — Még a múlt hónapról maradt meg hat tojás, van egy kis krumpli ... — Ne is folytasd ... Anyukáimtól tanultam, hogy kell tojáspörköltet készíteni. Hadd süssem én meg. Meglátod, megnyalod a szádat utána! — fogadkozik derűs optimizmussal a férj. Az asszonyka alig leplezhető, kétkedő mosollyal szereli le a kezdeményezőt. — Nem... ne... inkább én. A főzés klasszikus asszonyi dolog. Látszik, ellentámadásra összpontosít, nehogy a rámenős ifjú apa kiragadja kezéből a fakanalat. összeráncolja homlokát, majd ihletre kapva felujjong. — Megvan, kitűnő! Rakott krumplit főzök. Te is szereted, én is ... Most mindjárt kiszaladsz tejfelért a piacra... Mi az, még zoknit se húztál? Egy-kettő, köcsög a kézbe, pénz van nálad elég, egyik lábad itt — a másik ott. Fél óra múlva mindketten átszellemült képpel toporognék a kellékék körül. — Akkor pucolom a krumplit — ajánlkozik az ember. — Csak ne szólj bele. Olyan laikus vagy — hárít a menyecske, és visszahúzza a majdnem átnyújtott kosarait. Ezt egészben kell megfőzni, aztán hámozni, s úgy karikára vágni. Nem figyeled, milyen, mikor az üzemi konyhán eszed? — Azon ám kolbász is van! — tromfol káförvendően a férj, de meg is bánja. — Lassan forog az eszed, most mehetsz ismét a piacra — kapja az utasítást. — De ne csiricsáré kolbászt vegyél! Ifjú férjuram róbog. A piac viszont már elmúlt. Mire visszaér, fényesen gömbölyűdnek egy tányéron a főtt tojások. A nagy kondénban fortyog a krumpli. — Míg a többit elvégzem, vigyázhatnál a gyerekre — kap új feladatkört az apa. Mintha meghallotta volna a háromhónapos baba, hüppögni kezd, majd szívhez szóló sírásba csap át. — Úgy látom, máris akadt dolgod — néz hátra válla fölött a féleség, mialatt a vizet önti le a burgonyáról. — Húzd át a kocsit a másik szobába. Vállalkozol rá, ■hogy tisztába tedd Gsiimibit ? ... De két szemed a gyerek! — Mi az hogy! —dagadozik a férfi brusztja az előlegezett bizalomtól. Egy percen bélül — visz. sza-visszalesve — emelgeti a babust a kocsiból. Persze, ez nem megy olyan egyszerűen. Mikor felveszi a fiúcskát, hiába akarja a hasára szőreit pelenkával kivenni a járműből, jön vele a gumi- papilan, a fianeltalkairó, a csörgő, de még a kispárna is. Anniikor a párnát elvenné fél kezével a kicsike feje hátrabicsakiik. Márpedig a háztáji csecsemőápolása alapkiképzésnél lelkére kötötték: gyereket mindig a tarkója s feje, valamint a kis popija gyöngéd fogásával kéil tartani. Tehát — gyorsain Vissza a kéz a fej alá, a párna pedig bosszantóan lengedez alul. Kiizzad apuka, mire Csiimbi- ke az ágyra kerül. Ott már kőny- nyű a dolga. Annál is inkább, mivel a kisfiú bátorítóan mosolyog. Ficánkol hurkás lábacskáival, mintha mondaná: „Csavard már le a nedves péLenlkát!" — Az most a legfontosabb. — Ne taníts engem, kisfiam — adja a nagyot az atya, és diadalmasan lobogtatná a vizes, meleg holmit. De mintha parazsat ért volna, ijedten kapja vissza a kezét. Alig bir átdadogni a mamához. — Anyuka, ez a gyermek, hogy is mondjam ... nemcsak nedves ... Mit csináljak? — Na és, mit félsz tőle, nem harap! — csitítja magától értetődően az asszonyka. Mire apuka lélegzetvisszafojtva lát munkához. Kezdetben mintha csalánba nyűtlkáina, aztán mind vígabban. — Megtanuljuk ezt is, ugye kisfiáim? Nem születik az ember egyszerre pelenkázózseninek, •nem igaz? Ugrik a szekrényhez tiszta pelenkáért. Megmutatja ő mindjárt anyukának, hogy nem kell any- nyiit pepecselni. Pillanatok kérdése az egész. — Nono, azért rohanni sem kell! — ugrik vissza félútból. A kicsi hasa «akaratlan maradt, réklije meg a szájára húzódott. Megfázik, meg talál fulladni. így ni, csak semmi pánik! Megfontoltan hozza a pelenkát. Magának mondja. — Ezt így háromszögbe kétrét hajtjuk, s ráterítjük ... Bennem bízhatsz, kisfiam. Most gyere rá a pelenkucira. Lábacskáik szét, középső csücsök fel, jobb csücsök hasra, a bal ennek a tetejére, s kissé alád. Most köréd a gumi, rékli ráhajtva, kész! — Okvetlen púderozz!... Mit csináltok annyi ideig? ... Siess, most már segíts hámozni! — hangzik a sürgetés. A papa szégyenlősen kezdi újból kibontani az apróságot. Még szerencse, hogy a parányi ember olyan tapintatosan félrefordífja a fejét. ... Mire evéshez látnak, a rakotlkrumpii jó silóillata még a falakat is átjárja. De esznek — farkasétvággyal. A férj béhúz- za nyakát, sunyit az asszonyra, nem szól-e a pelenkázásért. Nem. nem kifogásol, sőt engesztelőén jegyzi meg. — Tudod, miért ízlik annyira az első ebéd? _? — Mert fél négykor ritkán ebédelünk. Tóth István
