Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-30 / 257. szám

PETŐFI NÉPE Bács-Kiskun megyei krónika ÉVFORDULÓ Október 24—29-ig HÉTFŐ: Bácsalmáson rendezték meg a takaré­kossági hónap megyei ünnepségét. — Megemlékez­tek Kiskunhalas és Kiskunfélegyháza felszabadu­lásának évfordulójáról. KEDD: A kistermelés fejlődéséről tárgyalt a me­gyei termeltetési és ellátási bizottság. — Megyei rehabilitációs bizottság alakult. SZERDA: A solti tanács vb irányító és szervező munkáját értékelte a megyei tanács vb. — Hat ci­pőgyár és három cipőipari szövetkezet mutatta be jövő évi termékkínálatát Kecskeméten, a Tudo­mány és Technika Házában. CSÜTÖRTÖK: Ünnepségsorozattal emlékeztek a Kecskeméti Kodály Iskolában az intézmény 23 év­vel ezelőtti megalakulására. — Romány Pál, a me­gyei pártbizottság első titkára látogatást tett Ba­ján és a járásban, ahol a mezőgazdasági nagyüze­mek munkájáról tájékozódott. PÉNTEK: Együttműködési szerződést írtak alá Kecskeméten a megye vezetői és a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem neves professzo­rai. — A Bács-Kiskun megyei Baráti Kör tagjai látogatást tettek Kecskeméten. — Petőfi-emlékhe- lyek küldöttei tanácskoztak Kiskőrösön. Százhúsz &V­vei ezelőtt. £ 1863. október § 30-án született 1 a Szabolcs­U Szatmár me­gyei Szabol­cson, és 67 éves korában, 1930- ban ott is hunyt, el Sze­mere György író. Földbirtokos családból szárma­zott; a fővárosban, illetve Becs­ben járt gimnáziumba, majd Bu­dapesten jogi tanulmányokat foly­tatott, s hosszabb külföldi utazás után. 1887-ben Zemplén megyé­ben lett szolgabíró, de néhány esz­tendő után birtokára tért. vissza. 1910-ben részt vett a Világ című lap szerkesztésében, s ennek ha­sábjain tárcanovellákat közölt. 1914-ben Budapestre költözött, s 1917-től halálig szerkesztette az Országgyűlési Naplót. Műveiben — elbeszéléseiben, regényeiben, drámáiban — a falusi élet prob­lémáit, küzdelmeit festette. Re­gényei közül ismertebbek: A Do- bay-ház, A halász regénye, Az al­ispán űr. Kilencven évvel ezelőtt, 1893. október 31-én Soltvadkerten szü­letett és 1944-ben Auschwitzban halt meg dr. Grätzer István. A munkásmozgalommal egyetemi hallgató korában került kapcso­latba. Tagja volt a Galilei-körnek. A budapesti egyetemen 1917-ben szerzett orvosi oklevelet. Soltvad­kerten 1919-ben nyitott orvosi rendelői. A helyi direktórium .megalakításában tevékenyen részt vett — bőr annak nem volt tag­ja —, tanácsaival segítette annak munkáját. Az elleijtforradalom fe- lülkerekedésével sikerült a köz­ségből elmenekülnie és Horthy amnesztiarendeletéig Budapesten bujkált. Ezután visszatért és foly­tatta orvosi tevékenységét, segí­tette és gyógyította a község sze­gényeit. A rendőri megfigyelés el­lenébe hamarosan kapcsolatot ta­lált az illegális KMP-vel. A sze­gedi csendőrségen mint sejtfele­lős volt nyilvántartva. Gyakran járt Budapestre, amikor illegális és legális pártanyagot vett át fel­ső kapcsolatától, valamint utasí­tásokat kapott a szervezésre és a propagandamunkára. A feladato­kat lelkiismeretesen végrehajtot­ta a konspirádós szabályok szi­gorú betartásával. Röviddel a né­met megszállás után, 1944. április 4-én tartóztatták le a német és magyar fasiszták, internálták és Auschwitzba hurcolták. A köz­ségi tanács volt lakásán 1963-ban emléktáblát helyezett el és utca­névvel örökítette meg emlékét. 9 A fajszi Kék Duna Tsz-ben ezen a héten fejezték be a fűszer- paprika szedését. A szövetkezet tagjai az utolsó négy­zetméterekről gyűjtik össze a jó minőségű termést. m m ® A héten útnak indították a huszonkilencedik vagon rusztikus kisbútort a Kalocsai Asztalos- és Építőipari Szövetkezetből az NSZK-ba. Az idén 26 millió fo­rintnyi lesz a szövetkezet tőkés exportja, ez 4 millióval több, mint 1982-ben. (i A Petőfi Nyomdában a csomagolástechnikai tanácskozás témájá­hoz kapcsolódó kiállítást rendeztek. Konzervdobozokon, bo­ros és pezsgős palackokon, kozmetikai flakonokon mutatták be a csomagolás fontos alkotóelemeit, a Kecskeméten készülő színes, nyomott címkéket. HAZÁNKBAN ELŐSZÖR Építők tárlata A Bácsépszer munkásszállójában', a kecskemé­ti Jász utcában, a Széchenyi Galériában tegnap dél­előtt 11 órakor megnyílt képkiállítás több és más, mint a .megszokott tárlatok. Az Építő-, Fa- és Épí­tőanyagipari Dolgozók Szakszervezetének az or­szágban először megrendezett képzőművészeti be­mutatkozása, amelyet a lelkes szervezők — Száraz József népművelő töretlen hitű munkálkodásával — hagyománnyá szeretnének tenni. Szokatlan újdonsá­ga a munkásszobrászok-festők-grafikusok debütálá­sának, hogy kollektívákat hívtak: tegyék le névje­gyüket. Tizenöt szakkör és csoport — a Herendi Por­celángyártói a sajószentpéteri üveggyárig — 186 festményt, grafikát, szobrot és kerámiát küldött el, ezek közül nyolcvannégy alkotásit ítélt közszemlére alkalmasnak a zsűri, összesen másféltucat díjjal próbálnak kedvet teremteni a többségükben kétke­zi munkából élő amatőröknek a toyábbi alkotás­hoz: külön elismerték a szakkörök munkáját, az egyéni teljesítményt, s további 12 különdíjat is odaítéltek. A közös, csoportos alkotásokért felaján­lott szakszervezeti díjakat a budapesti UVATERV, a tokodi üveggyár és a Herendi Porcelángyár szak­köri kollektívái nyerték el. Az egyéni alkotások kö­zött a tokodi Mezős Béla, a kecskeméti Egervári Endre, és az orosházi Mezős Mihály munkáit érté­kelték a legjobbnak. Az ezen túl két esztendőnként megrendezendő tár­latot Takács László, az ÉFÉDOSZ központi vezető­ségének titkára nyitotta meg. Az alkotásokat no­vember 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők. mmöR Október 10-án, vasárnap KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délelőtt 11 órakor: HÁRY JANOS. Bárletszünet. Este 7 órakor: JÖJf DELRE, crM- B0RAM. MOZI KECSKEMÉT városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor í A FRANCIA HADNAGY SZERETŐJE. Angol Ilim. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: A FRANCIA HADNAGY SZERETŐ­BE. Angol film. Tél 6 és fél 8 órakor: NEVEM: SENKI. Olasz film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 ■s 8 órakor: ÜLDÖZÖK. Amerikai film. Mesemozi: fél 4, háromnegyed i> óra­kor: A CSODALATOS ASZTALOS. Magyar film. KISKUNFÉLEGYHÁZA PetőH mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AKIT BULLDÓZERNEK HÍVTAK. Sz., mb., olasz filmvígjáték. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: KVARTETT. Sz., mb., angol film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: RO­BIN HOOD NYILA. KISKOROS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: FE­KETE SZAKÁLL SZELLEME. Sz., mb., amerikai—angol vígjáték. KALOCSA Otthon mozi: 4, 0 ás í órakor: PRO- - FI. Sz., mb., francia bűnügyi film. Pajtismozi: délelőtt 10 órakor. RÁ­KÓCZI HADNAGYBA, BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 8 cs fél 8 órakor: HURRIKAN. Sz.. amerikai katasztrófafllm. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: CSIZ­MÁS KANDÓK A VILÁG KORUL. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: ANNA ÉS A VAMPIR. Lengyel film. TISZAKÉCSKE Művelődési-ház mozi: 5 és 7 órakor: TALPIG OLAJBAN. Sz., nib., francia film. Zt Október 31-én, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: KIRÁLYI VADÁ­SZAT. Bérletszünet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A színházteremben 8,30 és 14 óra­kor: Filmvetítés gyerekeknek. A Kis­kunsági Nemzeti Park. A ,,Magyar Népmesék" sorozatból. Á Molnár Erlk-teremben 19 órakor: Jazz. klub. A jazz-rock története Hl. Django Reinhardt — Stephane Grap- pelly 1943. Jazz-rock — Lenny White — 1975. Előzetes November 3-án, csütörtökön 17.30- órakor: a Molnár Erik-teremben: Földrajzi körutazás. Moszkva, a Szov­jetunió szive. Előadó: Csák Tamás Kiállítások Pont-Vonal-Folt. A vizuális nyelv alapelemei. Ihász Zsuzsa, Lantos Fe­renc és Kosbor István kiállítása. Molnár Péter és Egyed László festő­művészek kiállítása MOZI Hétfőn, október 31-án, a mozik mű­sora az.onos a vasárnapival, kivéve: KECSKEMÉT Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: SZINDBAD. Magyar film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: KÍNAI NEGYED. Ame­rikai film. Stúdiómozi: 8 órakor: A HÁBORÚ­NAK VÉGE. Francia film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A CSODALATOS ASZTALOS. Magyar film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és8 órakor: SZERELMI GONDOK. Sz., mb„ szovjet film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 órakor: HÜVELYK PANNA. Sz., mb.,-japán mesefilm. 6 és 8 órakor: VISSZAESŐK. Sz., má­' gyár film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 3, 5 és 7 órakor: AZ „I” AKCIÓ. Sz., mb., szovjet film­vigjáták. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél B és fél 8 órakor: KVARTETT. Sz., mb., angol film. Központi mozi: szünnap! Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, október 29-i szám. Olvasóink véleménye. (Tudnivalók a paprikáról címmel dr. Horváth György MÉM- szakértő — Kecskemét — levele.) Magyar Hírlap, október 29-i szám. Zelei Miklós: Nem csin­nadratta. ,(A kalocsai tájmúzeumról.) Űj Tükör, 44. szám. Rajk András: Két komédia — egy dal­játék. Bemutatók Kecskeméten. JKritika a Kelemen László színpadon bemutatott egyfelvonásosokról, illetve a Háry Já­nosról. SZÍNHÁZI BEMUTATÓ A tudós tragédiája Kocsis István neve sikeres elő­adásokat társít a kecskeméti1 szín. házbarátek körében. Bolyai János estéje című monodrámájával nyi­tott a Kelemen László Kamara­színház elődje, a Pinceszínház. Pirótih Gyula sajnos tragikusan rövid művészi pályafutásának ki­emelkedő állomása volt a csak­nem másfél évtizede tartott be­mutató. Szívesen emlékezünk A korona aranyból van. című drá­májára, láthattuk más. műveit is. Az „új, más világot teremtő” kegyetlen sorsú tudós tragédiáját hétfőn este 7 órakor Gágyor Pé­ter rendezésében Csendes László mutatja be. (Vendégként a tava­lyi karoaraszínháizi találkozón is előadta.) Novemberben még két­szer láthatják az érdeklődők Ko­csis István mindmáig egyik leg­jobb művét: 2-án a pántoló ta­gok számára tűzték műsorra, 21-én bérletszünetben játsszák. f HÍREK HÍREK MAJD CSAK TELIK AZ IDŐ . • Ha engem kérdeznek, én leginkább kecskeméti Volán szeretnék lenni. Ké­nyelmes lehet az, ha az ember munkájában a pontosság nem játszik szerepet, a megbízhatóság szót sem érdemel. A Jelek szerint e vállalat tevékenységéből nem hiányoznak ezek az „erények”. A Hunyadiváros lakói az évek során hozzászokhattak ahhoz, hogy csúcsidő­ben sincs több busz, a menetidő olyan mint a totó — vagy talál vagy nem; délelőtt, estefelé egy-egy járat kimaradhat: oda se neki. Pénteken azonban már a csúcsforgalom keUős közepén sem Jött az a 12-es, amelynek kb. 16.40-kor kellett volna Indulnia a Széchenyivárosból. Százak vártak a különböző meg­állókban, élvezve annak a gesztusnak az áldásait, melyek a forgalomszerve­zők nyújtottak. Mert azt hiszem ez egy gesztus volt: hadd érezzék a kecske­métiek egy kicsit pestieknek magukat, amennyiben nekik is órák kérdése, amíg munkahelyükről hazajutnak. A Széchenyi téri megállók mellett tanyát vert körhinta- és céllövölde-tulaj­donos is, bizonyára alaposan tanulmányozta a Volán szervezési gyakorlatát, így jött rá arra, hogy ha itt üzemelteti játékait, a buszra hosszasan várók jó haszonnal kecsegtetik. Javaslom, hogy fejlesszük tovább a jó ötletet. Építsünk a helyi buszmegállóknál diszkót, könyvtárat, állítsunk fel laclpecsenyés sát­rat, esetleg házasságkötő termet. Majd csak eltelik az a kis idő. H. Z. □ w Straszer András felvétele a mű tavalyi vendégszereplésén ké­szült. naptar 1983. október 30., vasárnap Névnap: Alfonz Napkelte: 6 óra 24 perc Napnyugta: 16 óra 31 perc Holdkelte: — Holdnyugta: 14 óra 27 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: erő­sen felhős, párás, főiként éjszaka és délelőtt helyenként ködös idő lesz. Elszórtan kisebb eső is vár­ható. Néhol megélénkül az észa­ki szél. A legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet: 1 és 6 fok kö­zött, a legmagasabb nappali hő­mérséklet 10 fok körül várható. (MTI) LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 34. já­tékheti lottónyeremények a nye­reményilleték levonása után a kö­vetkezők: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvénye 34 fogadónak volt, nyereményük egyenként 266 104 forint; 3 talá­latot 4464-en értek el, nyeremé­nyük egyenként 1013 forint; a 2 találatos szelvények száma 158 026, ezekre egyenként 30 forintot fi­zetnek. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság sorsolási naptára szerint novemberben összesen nyolc lot- tóhúzást — öt számhúzást és há­rom jutalomsorsolást — tartanak. November 1-én a lottó októberi jutalomsorsolását rendezik, ame­lyen a 41. játékhét szelvényei kö­zött összesen 1290 tárgynyere­ményt sorsolnak ki. Főnyeremény egy Lada és egy Skoda személy- gépkocsi. Ezenkívül 15 Hi-Fi-to- rony és 49 színes televíziókészülék is jut a szerencséseknek. Novem­ber 4-én Pincehelyen, 11-én Mart­fűn, 18-án Szécsényben, 25-én Bu­dapesten, helyszíni közvetitéssel a televízió Hargita-stúdiójában húzzák a lottó esedékes heti nye­rőszámait. November 15-én húz­zák az őszi tv-lottó számait, 22-én pedig a tárgynyereményeit. No­vember 29-én a havi jutalomsor­solás lesz. — MAGYAR KIÁLLÍTÁS LISSZABONBAN. A portugál fő­város művelődési központjában, a Gulbenkian alapítvány termeiben péntek este kisplasztikái kiállítás nyílt 26 magyar szobrász művei­ből. A kiállítást az ibériai ország kulturális, művészeti, társadalmi életének vezető képviselői je­lenlétében Azerodo Berdigao, az alapítvány elnöke nyitotta meg. Jelen volt Bobvos György, a Ma­gyar Népköztársaság lisszaboni nagykövete is. — Színes aszfalt. Piros, zöld, sárga aszfaltot is készít — egyelő­re kísérleti jelleggel — a Székes- fehérvári Közúti Építő Vállalat. A színes burkolatot az útépítéshez, útjavításhoz használt, hideg eljá­rással előállított emulzióhoz ke­vert akadékanyagokkal állítják elő, s főként sportpályák, közte­rek, játszóterek díszítésére hasz­nálják. A Novofalt elnevezésű ké­szítményt a családiház-tulaidono- sok is megvásárolhatják, s egysze­rű technikával, házilagos kivite­lezésben is felhasználhatják ud­varburkolat, járda, garázsbejáró vagy sétány készítéséhez. A szí­nes aszfalt kikeverését az építke­zésekhez használt betonkeverővel lehet elvégezni. Az aszfalt a szé­kesfehérvári Házépítők boltjában beszerezhető. — GYERMEKFALU. Szomba­ton dr. Kaposvári Júliái, az SOS gyermekfalu magyarországi egye­sületének elnöke és Hermann Gmeiner professzor, az SOS Kin- derdortf International elnöke egyezményt írt alá egy magyar- országi gyermekfalu létesítéséről. A megállapodás értelmében az élső magyarországi gyermekfalu Battonyán épül fel. (MTI) CITROMMODELL — Mondd, miért nevezed az új ruhádat citrommo- dellnek? Hiszen nem is sár­ga... — Azért, mert úgy kellett az árát kipréselnem a fér­jemtől. — Szoboszlai Gábor rézműves, népi iparművész alkotásaiból nyí­lik kiállítás holnap 17 órakor, a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központban. A míves fémmunkákat november 20-ig te­kinthetik meg az érdeklődők. — Olasz vadászok. A hét, végén a kecskeméti Petőfi Vadásztársa­ság vendégeként olasz vadászok cserkészik az apróvadban gazdag vadasterületeket. A résztvevők jó terítékkel számolhatnak, hiszen riasztásra száz fácánkakas is fel­röppen. — BEÉRETT A KÍNAI KEL. Megkezdték az őszi érésű kínai kel szedését a korai zöldségter­mesztési rendszer taggazdaságai­ban. A hazai és a külpiacon egy­aránt keresett zöldséget fóliába csomagolva hozzák forgalomba; hűtve tárolva 2—3 hétig is meg­őrzi frissességét. A salátához ha­sonló zöldség rangos helyet ví­vott ki magának a korszerű, ka­lóriaszegény ételek sorában; pá­rolva, töltve és főzelékként egy­aránt fogyasztható. — Felfüggesztik a Magyar Ga­lamb- és Kisállattenyésztők Or­szágos Szövetségének önkormány­zati jogát. A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szö­vetsége a jogszabályok és saját alapszabályának sorozatos megsér­tésével jelentős kárt okozott, több személyt pedig jogtalan jövedel­mekhez juttatott — állapította meg a napokban lezárult népi el­lenőri vizsgálat. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság kezdeménye­zésére a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium úgy döntött, hogy felfüggeszti az országos szö­vetség önkormányzati jogát. Az illetékesek lépéseket tettek to­vábbá, hogy az országos szövetség támogatásával törvényellenesen létrehozott, és hosszú időn keresz­tül hivatalos engedély nélkül mű­ködő macskakedvelők és -tenyész­tők budapesti egyesülete beszün­tesse tevékenységét. D Keddi lapszámunkból A lajosmizsei Béke Szak- I szövetkezetben évek óta! nyereséges a húshasznú marhatartás. Az idén is az, pedig a nagy szárazság miatt, csupán 50 százalékos termést hozott a gyep. Ho- J gyan csinálják? Erről ír I munkatársunk keddi lapunk I 4. oldalán. Ugyanitt jelent- I kezünk a tárgyalóteremből: I Betörők és károsultak cím­mel. „Ha üres a színház, akkor sikertelen, ha tele van, akkor jó az előadás. Nincs más mérce, mint ma- ] ga a közönség”, így össze­gezték a sikerről alkotott felfogásukat első kecskeméti nyilatkozatukban az új szín­házi vezetők, olvashatjuk a Jöjj délre, cimborám című I kritikában, amely az ötödik oldalon jelenik meg. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató- Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-ln Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út (. 8001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.

Next

/
Thumbnails
Contents