Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-26 / 253. szám
1983. okió!» .0. 9 PETŐFI NÉPE • 5 Lorca és Biok egyfelvonásosai 1 ' 1 r L Don Cristobal, aki nem látjí d K(2f7íürClSZl/í/íClZDCllí és Pierro, aki látja a holdat Federico Garcia Lorca 1931- ben Don Cristobal című tragikomédiájának és Biok 1906-ban elkészült és a világhírű orosz rendezőnek, Mejerholdnak ajánlott színpadi művének, a Komédiáséinak egy előadásba ötvözése kiváló ötlet, nagyigényű művészi vállalkozás, mely külső és belső párhuzamok egész során alapszik. • Ecsedi Erzsébet és Gazsó György (Don Cristobal). Mindkét poéta általában a színház és különösen bizonyos fajta színházeszmény szerelmese volt egész életében. Biok maga is játszott amatőr előadásokban. Egyetértett a radikális orosz színházi avantgarde átfogó reformterveivel, szoros kapcsolat fűzte a zseniális és erőszakos Mejerhold- hoz. ,1917 után részt vett a Színházi Bizottság munkájában, majd a Nagy Drámai Színház igazgatója lett. Talán a köztársaságpárti spanyol költőről sem közismert, hogy 1932-től alapítója és rendezője, valamint „canavaccio szállítója” volt a La Barraca egyetemi színtársulatnak, mellyel évekig járta a spanyol falvakat. gyűjtötte a folklórt, majd drámáin keresztül visszaoltotta azt a népi talajba. Áttérve immár a belső párhuzamokra; nem véletlen egybeesés az sem, hogy e színházi ars poeticájukat megfogalmazó darabjaikban a több évszázados hagyományú, az ókortól az olasz népi színjátszásba majd onnan tovább fejlődő commedia deli ’arte poétikájához fordultak. Mindkét költő tehát — részben — a hagyományos jellemvonásokkal, funkciókkal bíró Pierrók, Ko- lumbinák és konvencionális cselekedeteik technikájával akart egy immár a huszadik századi emberhez szóló, áttételesebb formát építeni. Lorca drámája három, elkülönülő szálból van összeszőve (Don Cristobal története, az igazgató és a költő vitája és Pierro vágyakozó verse). Ugyanilyen, szándékosan megtört szerkezetet találunk Bioknál is. A kiépülő lírai szituációt többször megszakítja a színpadi alakként megjelenített szerző — ő persze nem azonos Blokkal —, aki azért dühöng, mert alakjai elszabadultak, s nem az általa írt „reális” történetet játsszák a lány és a fiú boldog egymásratalálásáról a téli Péter- váron. A műveket tehát rokonítja; megidéződik, megelevenedik bennük az a művészi modell, melynek terrorja ellen az egész alkotás irányul. Ily módon gördül tehát előre a darab és nem a szituációs konfliktusok segítségével. A Komédiásdi végül is milyen gondolatsor végiggondoltatására alkalmas és alkalmas-e egyáltalán? Biok drámájának Mejerhold által rendezett pétervári előadása a kortárs kritikus szerint; „Rendezői szórakozást, játékot láttunk. A Komédiásdi — tréfa ...” A Don Cristobal egy térhez, időhöz jobban köthető, epikus szituációba ágyazott, publicisztikai darab, mondhatnánk, agitka. E program-szándék a kezdő és zárójelenetben ki is mondatik (. .. üdvözöljük ma színházunkban Don Oristobalt, akiben a színjátszás legősibb lényege él). A darab azonban nem csupán a Spanyolországban honos, élő nyelvként létező népi-vásári játékstílus propagálása. E „nappali” darabban, melyben állandóan nosztalgikusan emlegetik a titokzatos éjszakát és holdat, végig kísért egy líraibb dráma és színjáték igénye. A pátoszos kezdő és zárószituáció miatt érezhető is némi egyensúlyzavar a szerkezetben, mivel a Don Cristobal által képviselt népi színjátéknak úgy kell diadalt aratni, hogy ettől a lírai hang igénye ne váljon művészileg érvénytelenné. A drámát színházi ars poeticájaként választotta és ehhez illő odaadással és szenvedéllyel játszotta a rövid idő alatt jó együttessé forrott fiatal társulat. Vándorú László rendező és csapata csak jelentéses tér-, gesztus-, hang- és zenelemeket használt: e mindenre kiterjedő stilizációval gazdag asszociatív teret hoztak létre. Szinte ijesztően pontosan megkoreografált játékukkal — melyet időnként sterilnek éreztünk —, nemcsak nevetést akartak kicsikarni. Ügyeltek a lírai- szomorkás elemekre, a két szál egyensúlyára is. Jó ötletekkel töltötték ki a drámai partitúra réseit. Például szellemes utalásokkal, némafilm-paródiával, „eredeti" bohóctréfák beépítésével. Arról pedig, hogy a színdarabot láthatólag elveik, programjuk kifejeződésének szánták, annyit jegyzek .meg, hogy a commedia deli ’artenak nálunk sajnos nincs színpadi hagyománya, nem élő gesztusnyelv —-így Lorca darabjára, a stilizáció stilizá- ciójára mint követendő útra hivatkozni kissé problematikus. De ezt a kérdést majd a közönség reakciója fogja eldönteni. A Komédiásdi színpadképe (díszlet: Kulifay Tamás) hangsúlyosan, jelszerűen ugyanazokból a tér- és színkódokból építkezik, mint a Don Cristobalé. A zárt szituációjú „éjszakai” drámához jól illenék a fekete és fehér színű elemek, a sötétség és gyertyafény erő® érzelmi hatású ellenpontja. A két mű azért is egybekomponálható, mivel a Komédiásdi e színpadi esete összefüggésében felfogható a Don Cristo- balban vágyként élő, lírai ént kivetítő drámamodell megvalósulásának. Itt Pierro, Kolumbina, Harlekin már nem állandó tulajdonságokkal bíró jellemek, hanem szinte jelekké, lírai funkciókká mosódnak el. A szerkezet tanulsága szerint a művészi mondandó inkább a darabbeli szerző által képviselt „két lábbal a földön álló” egyértelműsítő művészet- és életeszmény tarthatatlanságát érzékelteti a törvényeit vesztett világban és nem a kortárs szimbolista költők csodavárását gúnyolta ki, mint sokan vélték. E bizonytalansági effektust hangsúlyozzák a maszkok, a kiszámíthatatlan gyors átváltozások. E tanácstalanságot a dolgok és személyek lényegének meghatároz- hatatlanságát ők azzal nyomaté- kosítják, hogy a három szerelmespár érzelemvariációit is Pierró- val és Kolumbinával játszatják el. Ezzel is hangsúlyozzák, hogy a imű egy lírai személyiség etüd- sorozata a kapcsolatteremtés kilátástalan témájára, mely most a férfi—inő viszonyban mint formában jelenik meg. De a válasz keserűsége túlnő ezen a problematikán. A racionális igazságtevés csődjének sugallója az a rendezői változtatás i®, hogy az eredeti műtől eltérően, itt Kolumbina és a Halál is megjelenik, eldönthetetlen- né téve ezzel, hogy Pierro vagy a Szellemidézők látják-e a valóságot. A komikum és a tragikum egészséges egyensúlya itt is megmarad, az aktatáskás, hivatalnok- szerű Szellemidézők egyénített figuráiban, valamint a szerző és az ügyelő spontánnak ható kettősében. Bár a Komédiásdi látványvilága erős hatású és átgondolt, inkább csak hangulatok rajzolódnék ki, de folyamatba zárt intellektuális és drámai eseménysor nem alakul ki, részben a dráma, részben a színészi játék szuggesz- tivitásának fogyatékosságaiból eredően. A lírai drámák nemigen tudtak meggyökeresedni a világszínpadon. Már csak ezért is tiszteletet érdemel ez az intelligens talajhoz kötési kísérlet. Az előadásokban örömmel ismerkedtünk meg olyan színészekkel, mint Ecsedi Erzsébet, Kárpáti Denise, Mihály Pál, Kovács Gyula. H. Gy. ® A Komédiásdi záróképe. í KÖNYVESPOLC N épmű veszetünk életbentartásáért Az Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központ igazi csemegével szolgált a magyar múlt iránt érdeklődőknek. Megjelentette Lükő Gábor kötetét, mely az alábbi címet viseli: A Kiskunság régi képfaragó és képmetszö művészete. Különös, eredeti kutatásokon alapuló műve nagyban hoz- ■ zájárul a magyar népi kultúra jobb megismeréséhez. A szerző évtizedeken keresztül munkálkodott a gyulai, debreceni, bajai és kiskunfélegyházi múzeumban, mint a néprajzi gyűjtés és kutatás megszállottja. E mostani kötetét mesterének, a sokoldalú Karácsony Sándornak ajánlotta, ta- nítványi elfogultsággal és szeretettel. Lükő a harmincas években indult néprajzosok nagy nemzedékének tagjaként indult annakidején, többek között Gunda Bélával, Tálasi Istvánnal és Ortu- tay Gyulával a szép célok megvalósításáért. Gyűjtési területe a Kiskunságon kívül Erdélyre, Moldvára és a Dunántúlra is kiterjed. Évtizedek óta izgatja a keleti népi világ, azon belül az összehasonlító népköltészet, a hiedelmekkel és a sámánizmussal kapcsolatos kutatások. Ezekben ő maga is régóta jeleskedik. Többek között erről árulkodik az 1942-ben megjelent könyve, A magyar lélek formái. E legújabb vaskos kötete — mely dicséretére válik Bács-Kis- kun szellemi életének — összegezése, szintézise egy gazdag életműnek. A hetvenkét éves szerző a társtudományok — a nyelvészet, néprajz, poétika és történelem — eddigi eredményeinek fel- használásával vizsgálja szúkebb hazánk képfaragó és képmetsző művészetét. Hangsúlyozzuk:'tudományos felkészültséggel és el- mélyültséggel. „Népünk szívét vágjuk fel, aráikor művészetének titkos törvényeit kutatjuk” — vallja a néprajztudós, miközben nagyszerű elméleti összefoglalását adja választott tématerületének. Ismerteti a faragások és metszések műfajait, ami ez esetben a tárgyak rendeltetésszerű felhasználásának a csoportosítását jelenti. Mert igaz ugyan, hogy a nyereg, az ostor, a beretvatok, valamint a guzsaly és a kopjafa őrizhet egyazon vagy hasonló motívumokat, a felhasználás más-más megoldásokat kíván, különféle díszítési elemeket hordozhat. Lükő Gábor összesen száz- nyolcvan népművészeti tárgyat ismertet, elemez. Ez jóval több, mint amennyi e témakörben valaha is „bonckés alá” vettek nálunk kiadványban a kutatók. A könyv külön érdekessége és értékének növelője, hogy a szerző ,a fotókat többnyire maga készítette. A Dunavecséről, Kecskemétről, Szabadszállásról, Izsákról és a környék sok más településéről származó tárgyak sokoldalú elemzése több kövekeztetésre jo- ' gosítja a szerzőt. A keleti eredet, a más népek művészetével való rokonság felismerése például. A stílusról szólva megállapítja Lükő, hogy a metszett képek motívumkincse gazdagabb, mint a fa- ragottaké, s a művek plaszticitá- sa meglehetősen változó. Mindent egybevetve azt sugalil- -ja a vaskos kötet, hogy az említett népművészeti tárgyak ösz- szességükben a keleti kultúrában gyökerező egykori világkép későbbi továbbéléséről, művészi formába öntéséről tanúskodnak. A műhöz Szabó László kandidátus írt utószót, melyben többek között a néprajztudós életművének fokozottabb megismertetését szorgalmazza. V. ML <9 Mángorló hátsó oldala. Hétfőn reg- \ 7 r . | Srof környék V 2LY2LU2Ln ki villában egy fürdőköpenyt viselő férfi áll a kandalló előtt, s jó étvággyal eszik. Időnként bort fölt magának. Abban a pillanatban, miikor a lemez felé nyúl, hogy feltegye a lemezjátszóra, egy ismeretlen lép be az ajtón. — Bocsánat, de az ajtó nyitva volt — mondja és meghajol. — A „Smith Testvérek” cég képviselője vagyok, ön Gray igazgató? A kandalló előtt álló férfi kelletlenül megfordul. — Igen. az vagyok, miről van szó? — Van nálam egy kis számla tavalyról, igazgató úr. Mindössze száz dollárról szól. . . — Rendben van, holnap az irodából elküldöm a pénzt. — Ön már többször is megígérte ezt — jegyzi meg szerényen, de határozottan az ügynök —, és ezért határoztam el, hogy közvetlenül önhöz fordulok. Azonkívül így lehetőségem van arra, hogy személyesen is megismerkedjem ügyfelünkkel. — És nem találja úgy, hogy ez meglehetősen arcátlan mód az ismerkedésre? — Lehet, mi azonban gyakran találkozunk olyan ügyfelekkel, akik megrendeléseik gyors teljesítését követelik, azután pedig a fizetéssel nem sietnek, önnek ez az adóssága is már nemsokára egy év óta szerepel a könyveinkben . . . — Kérem, távozzék. A számlát küldje el az irodába. Nincs nálam pénz. — Nem tesz semmit — válaszol udvariasan a cég képviselője. — Ezt a lehetőséget is előre láttam. Bár azt reméltem, hogy sikerült négyszemközt elintéznünk az ügyet a bírósági végrehajtó beavatkozása nélkül, aki személyesen ismeri önt és az ajtó előtt várakozik. A fürdőköpenyes férfi olyan gyorsan felugrott, hogy a borosüveg a szőnyegre pottyant. — Hát ez aztán már szemtelenség! — kiáltotta. — Itt van a pénze. Hordja el magát, és soha többé ne kerüljön a szemem elé! ... Nem mindenki hagyja el azért a várost, hogy pihenjen, a napsütést és a csendet élvezze. Olyanok is akadnak, akik egészen más ok miatt utaznak kis fürdőhelyekre vagy nyaralóhelyekre. Joy Stock éppen ezekhez tartozott. Szívesen tett váratlan látogatást üres házakban, hogy megnézze, mj van ott. Az így talált tárgyakat könnyen értékesíteni lehetett, s ez busásan megtérítette taz utazás költségeit. Toy pénztárcájában négy százas volt. Az olyan ember, akinek teli a bugyellárisa. ha elkapják. könnyebben állíthatja azt, hogy ő csak tévedésből mentbe a házba, vagy az egész csupán tréfa volt. Saját tapasztalatából tudta: a rendőrség sokkal rosszabbul bánik az olyan (alakokkal, akiknek egyetlen fitying- jük sincs. Gray igazgató házába bejutni gyerekjáték volt. Nem kellett hozzá más, mint egy nagyszerű tolvajkulcs. Mivel a villa üres volt nem kellett sietnie. Legelőször — a jó (modornak a társaságban szokásos szabályai szerint — megfürdött, majd fürdőköpenyibe bújt — ez nyilván a házigazdáé lehetett — és átkutatta a lakást. A hűtő- szekrényben talált egy kevés szárazkolbászt, kenyeret, vajat és még egy üveg egészen új burgundi is akadt. Minthogy a reggel hideg és szeles volt, tüzet rakott a kandallóban, elhelyezkedett egy karosszékben, sőt már azt is elhatározta, hogy feltesz egy lemezt. — És éppen ebben a pillanatban — mesélte később cimboráinak — megjelenik az ajtóban ez a tökfilikó, és pénzt követel, valamilyen adósságot. Az igazgat megvallva, alaposan megszeppentem. Már egy héttel ezelőtt kiszemeltem ezt a magányosan álló kis házat, állandóan figyeltem és tudtam, hogy senki sem mutatkozik ott. Teljesen nyugodtan, bemegyek, nem sietek és ekkor egyszerre csak beállít ez a mamlasz a pénzért. Mitévő legyek? Szerencsére a házigazdának tartott, odakint az ajtó előtt pedig ott állt a végrehajtó, aki személyesen ismeri a házigazdát. Még jó, hogy tömött pénztárca volt a zsebemben .. . Mihelyet elment ez az alak, azonnal olajra léptem. Nos, mint mondani szokás, üzemköltség mindig előfordulhat. ... Mint a kedves olvasó bizonyára már kitalálta, 'az az ember, akinek az álháztulajdonos odaadta a pénzt, egyáltalán nem a „Smith Testvérek” cég'képviselője volt — hanem valójában a ház igazi tulajdonosa.! — Ugyan mi mást tehettem vol-na? — mesélte azután az alkalmazottainak Gray igazgató. — Lenyomom a kilincset. Az ajtó nyitva. Belépek a szobába — és a kandalló előtt egy betörő ül az én fürdőköpenyemben. Markos legény. Ráadásul még pisztoly is lapulhatott a zsebében. Elmenni már késő volt, úgy kellett tennem, mintha a háztulajdonosnak tartanám őt. Legjobban pedig ez a végrehajtó-tréfa sikerült. Az az alak megijedt, hogy ,a végrehajtó felismeri. És végeredményben még kerestem is ezen az ügyön! I. Schelenschmidt Fordította: Gellért György látogató MAGYAR ALKOTÓK A SZOVJETUNIÓRÓL Kiállítás a Szovjet Tudomány és Kultúra Házában © Pusztai Ágoston és Kelemen Kristóf plasztikái. kiállítás lényegét úgy fogalmazta meg nyitó szavaiban, hogy az a Szovjetunió iránti tisztelgés, vallomás a két nép emberi, érzelmi kapcsolatairól. Nem hivalkodó, ám geprezentatív, intim és bensőséges. Az alkotások műfaja a, legkülönbözőbb : festmények, szobrok, grafikák, érmék, plakátok láthatók a ház kiállítótermében, s az előterek falain. A művészek több nemzedéke van jelen Uitz Bélától, Mészáros Lászlótól, Bort- nyiik Sándortól a legfiatalabba- kig: Pusztai Ágostonig, Szemethy Imréig. A kiállítás nem deklarál, nem tematikus: magyar tájakat, paraszt-házakat is láthatunk vo- logdai, moszkvai városképek mellett. A kiállítás rendezője. Sós László, a nehezebb utat választotta: olyan alkotásokat gyűjtött össze, amelyek rejtetten sugallják a két nép barátságát, sőt azon túl azt a hitet is, hogy az emberiség legnagyobb értéke a humánum; az ember képes a létét megvédeni, h3 barátságban, egyetértésben él társaival. Gy. L. Az az épület, ahová egy kiállítás ünnepélyes megnyitójára tértünk be, egyszerre bensőséges és reprezentatív. A burkolatok, a bútorok, a berendezés, a helyiségek harmóniája, szépsége a magyar belsőépítészek alkotó fantáziáját dicséri. Az épület: .a Szovjet Tudomány és Kultúra Háza, amelyet száz- és százezrek ismernek országszerte. A kiállítás: Magyar művészek a Szovjetunióról. A megnyitón Ivan Ivanovics Bagyul, a szovjet nagykövetség tanácsosa mondta el, hogy a ház belső terének kialakítása magyar alkotók munkája, vagyis a ház kezdettől fogva közös tevékenységet folytat velünk, magyarokkal. A kiállítás a Szovjet Tudomány és Kultúra Házának tízéves évfordulója alkalmából nyílt meg a két ország képzőművészeti szövetségének és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság közös rendezésében. Ez a kiállítás, amelyen ötven magyar képzőművész kétszáz alkotása szerepel, sorban a százhetvenedik. Kiss István, -a Magyar Képzőművészek Szövetségének főtitkára a 9 Patay László; A vihar szele.