Petőfi Népe, 1983. október (38. évfolyam, 232-257. szám)
1983-10-23 / 251. szám
IRODALOM önös érdekből is többet kellene tudnunk szomszédainkról. A Duna-táj sokat adott Európának, a világnak. A kultúraközvetítő utakon azonban mintha könnyebben cserélődnének az információk, az ismeretek távolibb vidékek, mint a közelben élők között. Gazdagabbak lennénk, ha a cseh, a román, a szerb, a bolgár, a lengyel művészet legjavával már az iskolában találkoztunk volna. Jobban értenénk a világot, ha a közgondolkodásban már apáink, nagyapáink meghonosították volna az egymásrautaltság parancsoló buzdítását. Még többet tehetne népünk is, ha még tágasabbra tárulnának a baráti kapuk, még több csatornán áradnának a kulturális javak. Sorolhatnók hosszan, ml minden történt a sokban közös sorsú nemzetek, országok barát- kozásáért, a kulturális javak cseréjéért. Csak példaként említjük Baja és Zombor közművelődési intézményeinek kapcsolatait, a kecskeméti és a vajdasági szerb népszínház vendégjátékait. Űjabb gondolatokkal, egy-két nálunk talán kevésbé ismert alkotó nevének megismertetésével, színvonalas művek bemutatásával szeretnénk mi is hozzájárulni szomszédaink, barátaink kultúrájának megkedveltetéséhez. Kérjük olvasóinkat: velünk együtt nézzenek körül Közép- és Kelet-Európábán. KEZET NYÚJTOTT A NEMZETISÉGEKNEK — A ROMÁN ÉS A SZERB NÉPKÖLTÉSZET ELSŐ MAGYAR NÉPSZERŰSÍTŐJE R omán, szerb anyanyelvű diákolk is tanultak a Kecskeméti Jogakadémián, ösz- szebarátkoztak az alföldi fiatalokkal. Fogékonyabb diáktársaikat pedig megismertették nemzetiségeink életével, irodalmával. Egész életre szóló ösztönzést kapott ács Károly is a főiskola szabadelvű légkörében. Az 1841-iben Tisztelte Garibaldi, Cusa fejedelem... CSENDES SZENZÁCIÓ A prágai Cinoherni klub vendégjátéka Budapesten állapított önképzőkörben elnökként és pénztárosként kamatoztatta szervezőtehetségét. Ügybuz©aLmáinak köszönhető az iskolai „ihí.rlapolvasó” megalapítása. Két tanévben közreműködésével készült a Calliope című iheti diáklap. Bámulatos sokoldalúságát bizonyítja: már diákként tanította a francia nyelvet. Is- fcolatársa, Jókai szerint az Athenaeuimban megjelent versei költői ihlettel íródtak. A reformkor eszméin nevelkedett ifjú, Petőfi barátja, a szabadság- harcban fegyverrel védte hazáját. A Solt környéki száguldó csapiatokat irányította. A forradalom leverése után. sokáig osztrák börtönökben raboskodott. Mivel a szabadságharc tapasztalatai megerősítették felfogásában — csak a dunai népek összefogásától várható tartás, demokratikus fejlődés, önálló nemzeti lét —, a szomszédos népek nyelvének tanulmányozásával hasznosította fogsága kínos éveit. Beszélte a szerb, a román, a horvát nyelvet, de értett valamelyest cseh nyelven is. Kiszabadulva többnyelvű kisszótárt szerkesztett. Egy példányát elküldte egyik példaképének, Garibaldi tábornoknak. Az olasz szabadsághős szép levélben köszönte meg a figyelmet, méltatta Ács Károly felvilágosult szemléletét. A magyar népköltészetet már Kecskeméten megkedvelte, hiszen Jókai is, Petőfi is — baráti köre — Ö, Vela, Velúsa, szép ezüst Velúsám, szép ezüst Vélúsám, arany rezgőnyárfám, jó szoluni szőlőm, sztambuli virágom, gyere föl a hegyre, föl a hegytetőre! — Jaj, te Jáncsó, Jáncsóm, jaj, te ezüst pántom, te, akit viselnek nyalkákon a lányok, ne menjünk a hegyre, föl a hegytetőre, sok népdalt ismert. Atyai patrónusa, Szilády Károly nyomtatómester — Ács Károly költeményével avatta fel híres kecskeméti tipográfiáját —, magyar népköltészeti gyűjtemény kinyomtatását tervezte. Az 1850-eis évek második felében* a hazai* biztosításügy megszervezésében jeleskedő hajdani nemzetőr tiszt Jókai biztatására romáin és szebb népdalokat fordított magyarra. A Vasárnapi Újság, a Szépirodalmi Közlöny, a Napkelet, a Hon, az Igazmondó közölte ismertetéseit, fordításait A Virágok, a román (oláh) népköltészet mezejéről című füzetét saját költségén sok ezer példányban ki- nyomat'ta és megküldte a magyar Iskoláknak, ösz- szes románból fordított költeményét 1865-ben három díszes kötetbe foglalva elküldte a román függetlenségi mozgalom nagy vezetőjének, Cusa Vödének. Az abszolutizmus sötét napjaiban csak az Ács Károlyhoz hasonló kivételes egyéniségek vállalkoztak a szellemi közeledés gyorsítására. A románok megbecsülték a magyar, műfordító munkásságát maga a fejedelem is méltatta tevékenységét Illő: mi is tiszteljük a román és a szerb népköltészet öntudatos fordítóját, a közös értékek tiszteletén alapuló együttműködés előhancosát. H. N. hogy tetején tél van, minket betemetne! — Ö, Vela, Velúsa, szép ezüst Velúsám, jó szoluni szőlőm, sztambuli virágom, ha a hegyen tél 'rram, akkor ise félj tőle, fehér köpönyeggel befödlek előle, befödlek, takarlak, alatta megélünk, mikor telet látunk, ott lesz telelésünk, mikor nyarat látunk, ott lesz nyaralásunk! Rráiga legnépszerűbb klubszínházálhan, a jegyeket elkapkodják ugyanúgy hetekkel az előadás előtt, mint például a moszkvai Tagankában. A magyar színházbarátok számára tehát ünnep volt, amikor útlevelük lobogtatása és különböző jegyszerző akciók nélkül, a budapesti Katona József Színház barátságos, intüm nézőteréről figyelhették Közép-Eu- rópa egyik leghíresebb együttesének előadásait. A Katona József Színház vezetőinek már nemzeti színlházbeli tevékenységük idején érethető volt az a törekvésük, hogy a nyelvi és színiházi hagyományukból egyaránt eredő 'bezártságot megszüntetendő, a magyar nézőknek folyamatosan megmu- tattassiálk azokat a nívós európai együtteseket, melyek hozzájuk hasonló művészi utakon, járnak. Mit jelent ez a hasonló ars poetica? Mi köti ösz© Petr Narozny és Jiri Cisler A köpenicki kapitányban. • Jiri Menzel, A nőtlen urak panziója főszereplője. sze Efrosz moszkvai műhelyét, Strehler milánói Piccolo Teatrójával és a napjainkban J. Danek vezetésével működő Cinoherni klubbal? Legalapvetőbben a drámai szövegre támaszkodás. (Ez tehát a közelmúlt forrongó világszínházának .,konzervatívabb”, de a futó divatok elmúltával újra igencsak gyümölcsöző irányzata.) Az ilyen együttesek nem a drámai szöveget, a drámamodellt, vagy a színpadira állítás külső elemeit reformálják, úgy is mondhatnám: nem a műről gondolkodnak, hanem a művel és a színpadi forma jelentéses elemeivel. A könnyen adódó, közhelyszerű megoldásokat elutasítva a cselekedetek pszichológiai logikájának minél mélyebb megfejtésére törekszenek. Az ilyen színiházeszmény — mely a felsorolt vendégtársula- toknaik ugyanúgy sajátja, mint a meghívó Katona József Színháznak —, feltételezi a rendezőik és a színészek magas szintű társadalmi, etikai és szakmai felelősségérzetét, maximalizmusát. Honnan ered az 1965-ben alakult Cinoherni klub legendája és mennyiben igazolódott be jó hírük e halt estén? A társulat a hatvanas évek cseh kulturális fejlődésében kapott lendületet, s később, a mindennapok művészi gyakorlatában is meg tudta őrizni eszményeit, népszerűségét. A Cinoherni klub — három előadása láttán — ugyanúgy jó értelemben profil nélküli színháznak tűnik, mint a budapesti Katona József Színház. Nem esküsznek tehát sem egy drámaíróra, sem egy játékstílusra. Leginkább ars poetica-jellegű Carl Zukmayer német szerző 1931-,ben írt A köpenicki kapitány című színművének előadása volt. A legértékesebb, ezért beilleszkedni képtelen tagjait eltaposó irracionális parancsuralmat a mundérba bújtatott társadalmat gúnyoló „német mese” közös, középkelet-európai „élménye” az etáji népeknek. Voigt, a munkából, az életből a bürokrácia eszközeivel kirekesztett börtönviselt (majd Köpenicki kapitányként tetszelgő és bosszúálló) tehetséges kisember szomorkás története minden pillanatában a társadalom felé mutat, annak hatásmechanizmusát modellálja, annak bürokráciába és az emberek pszichikumába reflexként beépült szabályait tárja fel a főhős sorsának alakulásával és lezárulásával párhuzamosan. A előadást Laddslav Smocek rendezte, akinek egy drámáját most is játssza a Katona József Színház. Nagy érdeme volt a bemutatónak az élményszerűen kimunkált, visszafogott, összehangolt színészi alakítások sora. Szintén rendkívül rokonszenves művészegyéniségeket vonultatott fel a világhírű cseh író, Bohumil Hrábel novelláiból készített színpadi adaptáció: A gyengéd barbár. De a narrátoros forma, a lírizáló sztori és alaphang minden részértéke ellenére sem vált egy kiváló előadás alapjává. Míg az előző estén, a Zukmayer-darabban a társulat alak- és szí- tuációépítő képessége vált nyilvánvalóvá a Hrabal- műnél pedig szövegértelmező intelligenciájuk, a harmadik bemutató során (Sean O’ Casey: Nőtlen urak panziója, rendezte Ji.ri Krejcik filmrendező) a helyzetikomikumok — melyek persze egyben pszichológiai szituációk is —, kidolgozása volt bravúros, mondhatni akrobatikus. Az egyre inkább „elkeseredő” komédia-burleszík jó előadás, kiváló csapatmunka volt, de felejthetetlenné Jiri Menzel, a „civilben” kiváló filmrendező alakítása tette. A magyar közönség mindhárom előadást tetszéssel fogadta. Legnagyobb sikere talán az előbb említett komédiának volt. H. Gy. (A bolgár népköltészetből) Nagy László fordítása Ó, Vela, Velúsa NMKÜH ■MMH Duna-táji forradalmár* 85 éve született Sinkó Ervin, akinek emlékére ma ezt a táblát Kecskemét városa elhelyezi. Neve Közép-Euró- pában, de még szélesebb területen is, elsősorban mint jelentős íróé, esztétáé, gondolkodó emberé .ismert. A közép- és kelet-európai munkásmozgalom, különösen a kommunista mozgalom bonyolult és válságokkal teli útjának ábrázolása áll Sinkó életművének tengelyében. A magyar munkásmozgalom történetének jelentős és fontos szakaszait örökítette meg az Optimisták, a 14 nap című regényeiben és sok más írásában. Maradandót alkotott a szocializmus szovjetunióbeli torzításainak irodalmi és politikai, publicisztikai rajzával is. Valóságos problémákat, az igazsághoz — ahogy ő mondta —, a szegények forradalmának szentnek és mindenhatónak tartott elveihez mérve ítélt és elemzett. Ezért sem véletlen, hogy legnagyobb művei csak keletkezésük után évtizedekkel jelenhettek meg, kerülhettek az olvasók elé, bár majd mindegyiket az olvasók százai ismerték kéz* Részlet Molnár Jánosnak, a Párt- tőr tén éti Intézet igazgatóhelyettesének a Sinkó Ervin-emléktábla avatásakor elmondott beszédéből. iratban. Maradandót alkotott a magyar és a jugoszláviai irodalom kritikai elemzésében, irodalomtörténeti és esztétikai írásaival. Sinkó Ervin közép-európai forradalmár volt, a monarchia válságának kiéleződésekor keletkezett ama nagy értelmiségi generáció tagja, akik a század tízes évei után mély belső eszmei, erkölcsi, politikai eszmélés során jutottak el a munkásmozgalom, a munkásosztály forradalmi szerepének felismeréséig és váltak a monarchia forradalmi munkásmozgalmának er- jesztőivé, az 1917—19 közötti években vezetőivé. Sokukat elkeserített, kiábrándított, nem egyet a munkásmozgalommal is szembefordított a bukás és az ezt követő terror. Vagy éppen később az emberiség megváltásaként üdvözölt orosz- országi forradalmi mozgalom számos és egyre súlyosabb torzulása. Sinkó nem tartozott ezek közé, bár ő belülről és igazán tisztán látta a sokasodó problémákat. Tanulságos, eredményekben gazdag, a magyar munkásmozgalomhoz ezer szállal kapcsolódó élete természetesen tenné méltóvá, hogy most megemlékezünk róla. ® Konjovic: A professzor portréja (1936). A Vajdaság életében klasszikusnak tekinteti festője, Milan Konjovic a termő közép-európaiság egyik jellegzetes képviselője. Eltép- hetetlenül kötődik szülőföldjéhez, a szépséges zombori tájak végigkísérték életét. Magába szívta a prágai Szépművészeti Akadémián tanultakat, egy ideig Kokoschka tanítványa volt, két évig Bécsben élt, beutazta egész Közép-Európát, dolgozott a Duna mentén, a két világháború között egy ideig a kecskeméti művészfelepen. Kiállított Budapesten, Bukarestben, Varsóban . .. RADOJ RALIN* Két festő A sors ugyanabban az évben, bár más-más helységben adott nekik életi.. egyaránt az ,ecset iránt ébresztett bennük vonzalmat, mindkettőt rajziskolába irányította, sőt, egyazon fedél alatt is laktak. Aztán így szólt: „Eddig!” és hagyta, hogy azután ki-ki önállóan bontogassa a tehetségét. Az egyik jólnevelt és lelkiismeretes, kitűnő tanuló és a professzorok szemében feddhetetlen volt, a másik — hanyag, rendetlen, széltoló. A kitűnő jelesén végzett. A széltoló éppcsak, hogy összehozott egy hármast. A kitűnőt mindjárt egy képtár igazgatójává nevezték ki, s ezt saját alkotásainak egész sorával gyarapította; kö- rülutazta a világot, hogy tapasztalatokat cseréljen, a nyilvánosságot évente új kiállítással lepte meg. A széltoló fejest ugrott a vidéki életbe, és ott eltűnt: tanítóskodott-e vagy cégtáblákat festett, vagy elhunytak arcmásait festegette nagy méretben: többé semmit sem hallottak felőle azonkívül, hogy egyszer az újság állítólagos korai haláláról adott hírt. Mindenki biztosan idült alkoholizmusára fogta a dolgot, holott nem ivott és vegetáriánus volt. Ám a század második felében, amikor bizonyos új festők és szentségtörő műkritikusok léptek színre, kórusban és rajongással kezdték emlegetni Széltolót. Félelmetes festő, millió színárnyalat, kozmikus világégés, a népiség kisugárzása, egyetemes jelentőség. Valamennyi ebben a szellemben. • Bolgár kőltő. 1923-ban Szllvenben született. Lírai verselt érzelmi telítettség jellemzi, szatíráit bátor szó kimondás. Hazájában rendkívül népszerűek csípős tárcái, elbeszélései is. Kitűnőt gyakran meghívták, hogy meséljen emlékeiről, nyilatkozatokra kérték, tisztelettel és megbecsüléssel halmozták el, mint Széltoló kedves barátját, lakó- és harcostársát. Ha vendég érkezett külföldről, nosza vitték Kitűnőhöz, hadd merítsen hiteles adatokat a nagy mesterre vonatkozólag. Kitűnőből tanársegéd, docens, profesz- szor, érdemes művész lett... De vásznaira már senki sem volt kíváncsi, pincétől a padlásig meglelt velük a lakása, a műterme és a nyaralója. Eveken keresztül nem is volt egyéb, mint Széltoló legjobb barátja. Addig tűrte, míg egy napon túlcsordult a pohár, és sorra előszedegette a nemlétből, megtisztogatta a fél évszázados portól legócskább vásznait, amiket nem mutatott be egyetlen kiállításon sem. Az aláírás ügyes utánzásával úgy tálalta őket, mint Széltoló fejlődésének korai szakaszát. A kritikusok, hiszen végleg és visszavonhatatlanul beleszerettek Széltolóba, majdhogynem zseniálisnak minősítették a képeket. Hosz- szú cikkeket írtak róluk, a képtárak versengtek, hogy megvásárolják azokat. Kitűnő ismét pofára esett. Az ő szdm- lájára dicsérték a másikat! Megint a másikat! De az üzlet magával ragadta és újabbnál újabb Széltolónak tulajdonított vásznakkal hozakodott elő. Ki emlékezett már arra az idős látogatók közül, hogy miket állított ki negyvenöt évvel ezelőtt! Nagy dolog a művészet, de ilyen nehéz sorsot is kínálhat olykor az embernek. Péntek Éva fordítása
