Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-11 / 215. szám
— MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET SZOBRÁSZOK, FESTŐK, GRAFIKUSOK... Alkotöotthon a Műkertben Több mint hetven esztendeje, hogy a művészetszeretetéről közismert, legendás hírű polgármester, Kada Elek támogatásával felépült Kecskemét piktorkolóniája a Műkertben. A hat mfí- vészvillából, kilencműtermes bérházból és festőiskolából álló művésztelep első lakói — és megálmodói — között volt például Iványi-Grünwald Béla, Herman Lipót, Olgyay Ferenc, később pedig Kassák Lajos, Uitz Béla, Kmetty János, hogy csak néhányat említsünk a két világháború közötti magyar képzőművészet élcsapatából. A felszabadulás után sokáig romosán, üresen álltak a művésztelep lakószobái, műtermei, mígnem a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának gondozásába került e hajdani festőkolónia. Azóta alkotóotthon néven emlegetik, s képzőművészberkekben ismét egyre népszerűbb. Az ország megaimnyi részéről, sőt külföldiről is érkeznek szinte minden esztendőben szobrászok, festőik, grafikusok; évente általában száztíz—százhúsz képzőművész látogat Kecskemétre, hogy a Műkertváros nyugodt, barátságos zöldövezetében rejtőzködő alkotóoltthoinbain töltsön néhány hetet. A hazai művészeken kívül — ahogy arról dr. Fekete Lászlótól, az alkotótelep vezetőjétől értesültünk — az év hátralevő hónapjaiban szovjet, jugoszláv és francia vendégeket is várnak. Jelenleg öt festő: Bernáth (y) Sándor, Kornis György, Zsombor István, Alexin Andor. Rábai Ferenc, egy grafikusművész: Abrahám Rafael és egy textil- művész: Szirtes Alfréd dolgozik az alkotóotthonban. Néhány tájikép társaságában tíz—tizenkét „táncos vászon’’ tarkítja a Komis György festőművész lakrészéhez tartozó műterem falait. Finoman kimunkált, karcsú alakok, lágy mozdulatok, sajátos hangulatú hátterek, érdekes fényhatások . . . Balett- témájú képeit egy hollandiai önálló kiállításra készíti, amelyet még az idén megnyitnak az amszterdami Pieter Brueghel Galériában. — Mindig a nagyméretű, figura tív kompozíoiók vonzottak, tájképeket csak ritkán festek, mintegy pihenésiképpen, ha nyaralok. Ezek a balettképek megrendelésre készülnek, általában tására, amelyet a Petőfi Sándor utcai képcsarnokban rendeztek. A nyolcvanegy esztendős festő ebben a hónapban veszi majd át gyémántdiplomáját a Képzőművészeti Főiskolán, ahol hatvan éve végzett, Vaszary János tanítványaként. A főiskola után a Párizsi Képzőművészeti Akadémia növendéke lett, Ernest Laurens volt a mestere. Vallomása szerint nagyszerűen érzi magát a művészeti álláp kecskeméti alkotóotthonában. Járt már az ország jó néhány alkotótelepén, és meggyőződése, hogy 0 Kornis György más témák foglalkoztatnák — vallja az ötvenhat éves festőművész. — Igaz, annak idején, amikor Párizsban tanultam, mint minden fiatal, én is lelkes látogatója voltam a balett-termeknek, és később, Pesten, a Táncművészet című lapnak igen sok illusztrációt készítettem, vagyis mindig érdekelt, mindig szerettem a táncot, most is élvezettel vetem vászonra gondolatokat ébresztő mozzanatait... Zsámbar István festőművész Budapestről érkezett. Több mint tíz esztendeje rendszeres látogatója az alkotóottshoinnaik. A megyeszékhely képzőművészet iránt érdeklődő lakói, bizonyára emlékeznek még a tavalyi kiállíli Abrahám Rafael a legjobb feltételeket a képzőművészek számára litt teremtették meg. Alexin Andor műtermében gigantikus vázLatkép látható. Egy nyolc méter hosszú, öt méter magas olajfestmény vázlataim dolgozik, amely az orosházi ősök letelepedését ábrázolja. A hatalmas képet negyvenkét kisebb festmény öleli körül, amelyek a város történelmének egy-egy jellegzetes eseményét villantják fel. A festő becslése szerint még körülbelül tízévi kemény munka vár rá, mire elkészül a mű . .. Az alkotóotthon egyik legrégebbi lakója Abrahám Rafael. A neves grafikusművész húsz esztendeje rendszeresen visszatérő vendége Kecskemétnek. Itt, a mű- vósztelepen nyílt az első önálló kiállítása 1964-ben. Az ezt követő években Oslóban, Indonéziában, Damaszkusz ban, Szófiában, Rómában, Koppenhágában, Londonban és más városok tárlatain szerepeltek grafikái, színes rézkarcai, fametszetei, szita- és ofszetnyometai. Litográfiái közül a Mesterségek dicsérete című sorozatát például bemutatták Tokiótól Montrealig a világ megannyi nagyvárosában. A közelmúltban tért haza Hamburgból, legutóbbi önálló kiállításának színhelyéről. És ma, az Erdei Ferenc Művelődési Központban nem kevesebb, mint száz alkotását bemutató kiállítása nyílik Ábrahám Rafaelnek. — Egyszerűen nem megy az alkotás máshol, csak itt Kecskeméten. Itt készültek legjobb képeim, például a legutóbbi munkám is, a Dürer-emléksoro- zat, amelyet nemrég vásárolt 'meg a nürnbergi Dürer Múzeum. Az utóbbi időkben egyre inkább foglalkoztat az a gondolat, hogy Kecskemétre költözöm. Számomra éppen az ilyen környezet inspiráló, e vidék hangulata, emberei, az alkotóotthon meghitt nyugalma... — vallja Abrahám Rafael. — Szürrealisztikus montázs- kompozícióim münden »részletét külön-külön rajzolom meg, s ezeket a grafikákat, képi elemeket komponálom egésszé. Grafikáimat a szabályos és szabálytalan formák ellentéteire és feloldásaira ém'tem, s igyekszem olyan mueonddal megrajzolni minden egyes részletet, hogy ha azokat egymás mellé rendezem, ne csak ’esztétikai élményeket adjanak, de pondola tokát, is ébresszenek a kéDzőművészét kedvelői1 ben ... A műkertvárosi alkotóotthonban vendégeskedő művészek általában egy-egy nagyobb megrendelésen, egy-egy önálló kiállítás anyagának összeállításán dolgoznak az itt töltött néhány hét során, s ehhez a tapasztalatok —, s a művészek véleménye — szerint, valamennyi feltétel megvan. Bizonyára ezzel magyarázható, hogy aki egyszer ide ellátogat; újra meg újravisz- szatér. Koloh Elek Panel és kultúra VERESS MIKLÓS: Gyerekkori filmtekercs A szem egy furcsa kristály átvetni rajta majd a Dráva-parti kastély honnét egy tank kihajt X Gesztenyevirág-csillár a poros útig ér csörög az ötven fillér hogy fagylalt vagy kenyér 5 már hozza a komornyik a taplót és kovát mert a film nincs tovább és sötétek a tornyok és alattuk a fák Forog a kacsaláb VADDOHANY (Klossy Irén grafikája) Az utolsó pillanatban ugrottam fel a vicinálisra. Rögtön az ajtó mellett szabad volt a pad, leültem. Vélem szemben egy idős parasztnéni nyugtatta kezét a szatyrán. Amikor megmozdult a vonat, egy nagy fekete bukszából elővett egy karórát, megnézte. — Pontosan indulunk — mondta. — Mostanában pontosabbak a vonatok. Vállat vontam. Aztán tekintetemet újra a nénire kaptam. — Olyan gyakran utazik a néni, hogy ennyire tudja? A nagy bukszát. elrejtette szatyrába, amit körülölelt, mint egy gyermeket.-- Gyakran bizony, mert én hontalan vagyok. Értetlenül bámultam rá. Hogyan ? Hontalan ? Magyarországon? Vagy csak huncutkodva ugrat, gondoltam. De tekintete nyugodt volt, árnyéka sem rejtőzött benne a viccelődésnek. — Hogyhogy hontalan? — Hát csak úgy, hontalan, otthontalan. — Nincs családja? A néni elmosolyodott, hüvelyk- és mutatóujjával végig- símított ajkán, — Jaj, dehogyinincs! öt gyermeket neveltem én fel Békésben. Most mind itt él Pesten, no meg Pest körn"ékén. A mosoly kibújt ráncai közül, arca tükrözte a boldogságot. Döbbenten néztem rá. — Ugye nem érti? Nem is csodálom. Ritka sors az enyém — mondta egy pillanat múlva, amikor látta, hogy arcomról nem tűnik el a csodálkozó kétkedés. — Mondom, öt gyermeket neveltünk fel. De öt évvel ezelőtt meghalt az uram, s vesztemre azon az őszön én is leestem ji lábamról, valami kórt elkaptam, úgyhogy hónapokig; nyomtam az ágyat. Jöttek a gyerekek haza, persze, hogv jöttek, hol az egyik, hol a másik egy-két napra. Mert akkor már mind itt. dolgozott. Az is különös, hogy mind mesz- szire röppent a szülői fészekből Előbb a középső fiú jött fel. az aztán mint a mágnes húzta maga után a többit. Mire észbe kantunk az urammal, már csak ketten voltunk. Baj nem volt, fiatalabbak voltunk, a munkát, is bírtuk. Hanem az uram halála után az. a néhány hónán, amit betegen töltöttem az ágyban kornyadozva, az bizony rettenetesen ho"”'ú volt. Csak töprengtem hogv mi is lesz énve- 1om A gyerekek nem szaladgálhatnék le állandóan Periről, mert nekik is megvan a maguk Bába Mihály: A hontalan baja. A szomszédasszony se gondozhat örökké, az is olyan vén, mint én vagyok. Nem marad más, be kell mennem az otthonba. Egy pillainiatra elhallgatott, ölében megigazította szatyrát, amit egy pillanatra sem engedett el, aztán egy leheletnyi örömmel a hangjában folytatta: — Karácsony előtt jobban lettem. Mire lejöttek ünnepelni a gyerekeik, már fel is keltem, örültem, hát hogyne örültem volna, hogy ott vannálk köröttem. Csak később fogtam gyanút, hogy mind ott van. Merít minden ünnepre jöttek, de hol az egyik, hol a másik. Egyszerre? Soha. Csák nem vagyok halálomon, hogy leszaladtak? Ki tudja, mit írt nekik az orvos?! Elszomorodtam, de nem szóltam, vártam. Ünnep első napján, délután, amikor csak úgy ültünk, beszélgettünk, az unokák meg kiint az udvaron, a kertben szánkóztak a nagy hóban, azt mondja a kisebbik lányom: mama, ez így nem mehet tovább. Egyikőnk ise tud itt lenni magával állandóan, de azt se várhatja el tőlünk, hogy ott rettegjünk, hogy mi van a mamával, nehogy úgy járjon, mint Bencéné, akit egy hét múlva találtak meg holtan nz ágyában, amikor rátörték az ajtót. Megmondom őszintén, pilyeregni kezdtem, hogy megemlítette azt a szomorú esetet. Ha ez a sorsunk, mondtam a lányomnak. Na, lett erre hadd el hadd, hogy így, hogy amúgy, a sorsot is lehet irányítani. Egyszerre beszéltek a lányaim, a fiaim, a menyeim, a vejeim, Befogtam a fülemet, felét sem értettem annak, amit mondtak. — Elrontották az ünnepi hangulatot — jegyeztem meg. — El, el alaposan. És jó, hogy így történt. Azt mondja az idősebbik fiam: mama, a házat eladjuk, a pénzt beteszi a takarékba,. jön vélünk, egy percre sem hagyjuk miagára. Hol az egyikőnknél, hol a másikónknál fog lakni, lameddig jólesik. Szóval körbe-körbe-karik’ába. A házra már vevő is van. Ügy, gondoltam, és mondtam is: szóval eladnátok a fejem fölül a tetőt. Nem úgy van az, a ház fele az enyém, az apátok részére meg haszonélvezetem van. Arról lemondok, azt eladhatjátok máris, de az enyémet nem. Jaj, de nem akarom untatni hosszú történettel — nevetett. — Mire lámpát gyújtottunk és becsalogatták a gyerekeket az udvarról, beláttam én is, hogy jobb a békesség, hogy nincs értelme az én makacskodásomnak, mert ki tudja, hogy kílábalok-e még egy betegségből. Szóval beleegyeztem. — Eladták a házat, szétosztották a pénzt egymás között, kocsit, meg isten tudja mit vettek rajta, és a néni most meg hontalan — mondtam csipkelődve. — A pénz fele megvan. A másik felét meg én osztottam szét. Nem elfajzott gyerekek. Jól keresnek, szépen élnek. Még a Laci fiam is, akinek nem sikerült az első házassága. No, szóval a tavaszt én már az idősebbik fia- méknál töltöttem, a nyarat a lányomnál, az őszt a kisebbik lányomnál. De minek folytassam, vándorlók egyik gyermekemtől a másikig. Nem vagyok sokáig egyiknél se, hogy meg ne unjanak. Mert azit nem szeretném, ha láb alatt lennék. Az a szerencsém, mondom, hogy mind itt, a közelben lakik. Nem kell sokat vonatozni. Vidám hangú kalauz kérte a jegyéket. Amikor rápillantott a nénire, majdnem harsányan felnevetett: — Jó napot, Mariska néni, már megint költözik? — Letelt az idő, fiam, megyek tovább. — És most melyik gyermekéhez? — A lányomhoz. A kisebbikhez. — Hej, de jó sora van magának, Marislka néni. Csak utazgat, élvezi az életet. — Ahhoz már öreg vagyak. Meg aztán mit is tehetnék, utazni muszáj, hontalan vagyok, fiam. — Hontalan? — nevetett a kalauz. — Maga, Marislka néni, akinek annyi otthona van, ahány gyermeke?! Még ilyet! — csattogtatta j egylyukasztóját, s nevetgélve lépett tovább. — Jó ember — intett a néni a kalauz után. — Ha nincs utas leül mellém és elbeszélgetünk És én úgy szeretem, ha meghallgatnak. A gyermekeimnek nincs idejük, rohannak, örökké csak rohannak. Néha egy hét is eltelik. hogy szót váltunk, hogy elbeszélgetünk. Zökkent a vonat, fékezett. A néni kinézett az ablakon, aztán gyorsan felállt. — Én már itthon vagyok. Minden jót — búcsúzott sietve. Szidjuk és dicsérj,ük, áihítjiuk és ha tehetjük, elhagyjuk a szürke panelok lakósejtjeit. Tudományos tanácskozások és társasági csevegések középpontjában áll a lakótelep. Hajlamosaik vagyunk arra, hogy mint annyi mást, ezt is speciálisan magyar találmánynak fogjuk fel. Pedig ezt sem mi fedeztük fel. A lakótelepek az ötvenes évek végén jelentek meg a világ nagy városainak perifériáin. Ez a településforma az emberi szükségleteknek csak egy szűk körét igyekszik kielégíteni. Nem akar város lenni, annak csak néhány feladatát vállalja. A lakásokon kívül csak a legszükségesebb alapellátás feltételeit hozza létre. A lakótelep elválaszthatatlanul kötődik a városhoz. Ebből következik, hogy a lakótelep problémáit sem megérteni, sem megoldani nem lehet önmagukban. Magyarországon a hiány- gazdálkodás jegyében indultak a nagy lakásépítési programok. Ennek következtében a tervezők reménytelenül kíséreltek meg újra és újra komplex városokat építeni. A beruházási eszközök hiányaiban minden, ami fölösleges — az uszoda, a sporttelep, a bevásárlóközpont és a művelődési ház — áldozatául esett a takarékosságnak. Helyükre lakások épültek, amelyeket csak a statisztikában és a tervezési normákban létező átlagállampolgárok átlagigényeire méretezték. Szinte egyetlen olyan konkrét család sem létezik, amelynek valóságos igényeit fedné a mozdíthatatlan betonfalakkal örökre elrendezett házgyári lakás. Itt kell berendezkednie a munkája' után fúró-faragó, barkácsoló hivatalnoknak, az otthon dolgozó értelmiséginek, és az egész napos zaj és nehéz munka után csendben pihenni vágyó munkásnak, pedagógusnak. Ennek képtelenségét jől példázzák a lépcsőházakban rendszeresen dúló zajviták. A lakótelepi lakás más életformát alakít ki, mint a hagyományos lakóövezet. Kicsi a fürdőszoba, nincs lehetőség a nagymosásra, szárításra, nincs hely nagyobb élelmiszerkészle- tek raktározására, de hiányoznak a feltételei a társasági életnek is. Ilyen körülmények között sokkal nagyobb szolgáltatási kapacitásra van szükség, mint más területeken. Sokkal több közösségi létesítmény kellene, hisz a társadalmi kommunikációnak nincs más tere. A liftben vagy a szemétle- dobónál elhangzó köszöntéseket és félszavakat nem tekinthetjük tényleges kommunikációnak. Azt már a fentiekben említettük, hogy a takarékosság első áldozatai azok a létesítmények. amelyek teret adhatnának az emberi kapcsolatoknak. Ezek pedig nem csak leltei szükségletek, hisz az élő emlber: kapcsolatok hiánya negatívan befolyásolja a munkaerő kondicionált6ágát. együttműködési készségét, így végsősoron teljesítményét is. Nem sok esély van arra. hogy a közeljövőben pótoljuk a hiányzó közösség: létesítményeket. Valamilyen megoldást azonban találni kell. A közművelődés mai gyakorlatában erre két lehetőség van: vág" olyan szervezeteket hozunk létre, amelyek sajai épület nélkül, az iskolák, óvodák, népfront- és pártihelyiségek igénybevételévé, szerveznek közösségi művelődési alkalmakat, vagy lehetőséget adunk arra, hogy egy-egy lakóközösség maga alakítsa ki művelődésének, szórakozásának lehetőségeit és szervezeti kereteit. Mindkettőre sok példát látunk már. Budapesten, Kaposváron, Salgótarjánban kulturális információs és szervezési egységek alakultak. Katalizáló, összekötő szerepet tölthetnek be az egyes intézmények között. Ezzel olyan energiákat szabadítanak fel, olyan lehetőségeket teremthetnek meg, amelyekhez nem kellenek nagy beruházások. De gomba módra szaporodnak az alagsori szárítóhelyiségekben, kerékpártárolókban és még ki tudja, hol kialakított lakóhelyi, lépcsőházi klubok többek közt ’ Kecskeméten is. Létrehozásuk, működtetésük azonban nem egyszerű feladat. Számtalan bürokratikus előírás, ügyrendi szabály akadályozza a cselekvést. A köziigazgatás és a szakigazgatás még nincs felkészülve ilyen méretű társadalmi öntevékenység támogatására. Sok segítséget jelent ez, hogy az Országos Közművelődési Tanács és a Hazafias Népfront idejében felismerte e mozgalom jelentőségét, és pályázatokkal, szakmai tanácsokkal, jogi segítséggel, és nem utolsósorban jelentős pénzeszközökkel támogatja azokat, akik nem akarják ölhetett kézzel megvárni, míg valamilyen társadalmi intézmény jóságosán a segítségükre nem si®t. Ez a magatartás igen fontos eleme annak, amit úgy szoktunk nevezni, hogy a kultúra demokratizmusa. önmagában sem a lakóklubok, sem a szabad idős szervezetek nem oldhatják meg a lakótelepek kulturális, közművelődési gondjait. Ki kellene alakítani egy olyan szervezetet, amelyben mindkét forma a ma- , ga eszközeivel, de önálló partnerként venne részt a lakóterület ellátásának megszervezésében. Ehhez adhatnának aztán nagy segítséget a már meglévő vagy később felépítendő intézmények. Pallagi Szabó Ferenc Szappanos István linómetszetei 0 Álom. W Portré.
