Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-09 / 213. szám

\ 1983 sSeptember 0. 0 PETŐFI NÉPE • 1 SPORT - SPORT • SPORT Reménytkeltő döntetlen i A viiójgb^paki ezüstérmes és az Európá-bajnoki címvédő NSZK ellen kiérdemelt 1—.1 hosszú hóna- pok után a magyar labdarúgó-vá­logatott első kiemelkedő eredmé­nye. Utoljára 1981, október 31-én, a 4:1 arányú győzelmet hozó, Nor­végia elleni VB-selejtező lelkesí­tette így fel a Népstadion szur­kolóseregét. Azóta a híres sport- létesítményben nyerni tudott Auszt­ria, Peru és Görögország váloga­tottja is. s csak Luxemburgot si­került legyőzni. Megszakadt a tavaszi Anglia, Görögország, Dánia (vereségszé- ria). Az NSZK elleni döntetlen és a játék megannyi kiábrándulás után már némi reményt is adott. A hivatalosan ezúttal bemutat­kozott Mezey György szövetségi kapitány bátor kézzel nyúlt a fia­tal erőkhöz, s a válogatott újoncai, Farkas, Róth és Mészáros egyér­telműen igazolták a szakvezető választását. Ebből a gárdából, mi­re jövőre az igazán nagy tettek ideje elérkezik (az idei 3 EB-mér- kőzés jó alkalom a csapat továb­bi formálására) olyan alakulhat, amely feledteti az idei tavasz csalódásait. A szerdán látott le­génységhez még több fiatal erő csatlakozhat, mint például Pölös- kei és Hajszán, s Mezey nem zárta be az ajtót más, kipróbált és elismert játékosok előtt sem — ha azok sorozatban jó teljesít­ményt nyújtanak. A szövetségi kapitány öröme azonban nem teljes: nagyon bán­totta az olimpiai együttes veresé­ge. Külön kiemelte, különösen azért fáj a Szovjetunió elleni 0—1, mert egy céltudatosan, alaposan 0 Nyilasit jó játéka és gólja di­cséri. • Müller egy isten — hirdeti a felirat. Hansi nem ezt bizonyította készülő gárdát ért a vereség, olyan együttest, amely hónapokon át igen sokat tett a Los Angeles-i szereplésért. A kapitányról,. akarásáról hű képet ad, hogy a 0—1 utáni kese­rű órákban sem mondott még le az olimpiai részvételről, mert gárdáját képesnek ítéli arra, hogy idegenbeli bravúrral (Görögor­szág és a Szovjetunió) behozza azt, amit szerdán elveszített. Ok­tóber 5-ig, görög stadionokban sok minden tisztázódhat, addig ugyanis ott játszik a magyar és a szovjet olimpiai együttes is. Mindenesetre a legközelebbi fellépésekre megszűnik a váloga­tott „kettős szereposztása" — ezentúl már külön, következnek- az „A”- és az olimpiai csapat mérkőzései. Az olimpiaiak szep­tember 21-én küzdenek a görög- országi Dramaban, az „A”-csapat pedig legközelebb október 12-én lép fel, amikor is a Népstadion­ban EB-mérkőzésen Angliát fo­gadja. A szigetországiak ellen leg­alább olyan negatív az utóbbi ta­lálkozók mérlege, mint az NSZK ellen volt — a megcsillant remé­nyeket erősítené, ha legközelebb, Anglia ellen is megszakadna az utóbbi évek vereségszériája. Természetesen, mint minden találkozóból, a kedd—szerdai nemzetközi erőpróbákból is le­szűrhetek tanulságok. Ezek közül az egyik legfontosabb: góllövők kerestetnek! Az „A”- és az utánpótlás-válo­gatott NSZK elleni mérkőzésén, • Farkas Tibor, a KSC egykori jobbszélsője ezúttal címeres mez­ben mutatkozott be, biztatóan. az olimpiaiak Szovjetunió elleni kilencven percében a három ma­gyar csapat erejéből mindössze egy gólra futotta — azt is a Bécs- ben játszó Nyilasi érte el. A leglényegesebb, hogy az NSZK elleni nem akármilyen pró' •ha nem gyarapította tovább a bo­rús felhőket a magyar válogatott felett, hanem inkább napsugara­kat csalt elő. Az őszi folytatás EB-mérkőzései remélhetőleg to­vábbi „derűs égboltot” biztosíta­nak ... LABDARÚGÓ MNK Egy mérkőzés félbeszakadt MA: Simának ígérkezett a szerdai MNiK-forduló, aztán mégis egé­szen másként alakultak az ese­mények. A KSC—Tisza'kécske mérkőzésen — nyilván a hazaiak gyenge bajnoki szereplése miatt —■ alig százan foglaltak helyet a lelátón, amikor Horváth játékve­zető jelt adott a kezdésre. A két csapat nem is erőlködött túlságo­san, és már 4—0 arányban veze­tett az NB Il-es együttes, ami­kor egy összecsapás után, a játék­vezető szabadrúgást ítélt. Sánta, a tiszakécskei csapat játékosa azzal fejezte ki nemtetszését, hogy leköpte a bírót. A játéknak ezzel vége is lett. Parázs mérkőzést vívott a Ba­jai SK is Hartán. Az első játék­rész után aligha gondolták vol­na, hogy a bátran támadó hazaiak négyszer is betalálnak az NB li­es csapat hálójába, s így végül „víziilabdaerediméninyel” zárul a találkozó. Érsekcsanádon a járási bajnokságban játszó hazaiak a rendes játékidőben gól nél­küli döntetlenre álltak, s csak a hosszabbításban tudott nyerni a megyei II. osztályú csapat. Az MNK-mérközések jegyző­könyve: KSC—Tiszatkécske 4—0 (3—0) fél­beszakadt. Vezette: Horváth. Gól­szerző: Supka 4- Kiállítva a 72. percben Sánta. Bajai SK—Harte. 9—4 (4—0): Harta, 200 néző. Vezette: Szabó. Kisícunmajsa—Érsekcsanád 1—0 (0—0). A mérkőzést eldöntő gól a hosszabbításban esett. FOGATHAJTÁS Országos bajnokság és haj- tóderby a keceli lovaspályán. 10 órától: megnyitó, vala­mint a bemutatás és díjhaj­tás kezdete. KOSÁRLABDA Nemzetközi Duna Kupa mérkőzés: Bajai SK—Klos- ternenburg (osztrák), Baja, Posta S. sportcsarnok, 18 órakor. A Jelky Andás Kupa férfi ifjúsági kosárlabdatorna első napja: Baja 9.30-tól. HÉTVÉGI ELŐZETES AKIK VÁLLALJÁK A VESZÉLYT Autók a levegőben... A hetvenes évek elején rendkívül nagy sikerrel járta Európa országait egy francia autós kaszkadőr- csoport, melynek vezetője Gil Legnis volt. Ha fel­léptek. nem maradt el a siker Csehszlovákiában, ahol régóta fejlett a motorosélet, ebben az időszak­ban néhányan .már próbálkoztak a cirkuszok kere­tein belül sikeres bemutatókkal, de egységes, szer­vezett csoport még. nem volt az országban. Ekkor gondolt egy merészet Josef Aron, és a legkiválóbb hazai kaszkadőrökkel létrehozta a prágai Autoro- deo Groupot, amely most első ízben szerepel ha­zánkban, A kiskunfélegyházi bemutató előtt kértük meg Áron igazgató urat, hogy ismertesse a csoport múltját és tevékenységét. — 1973-:ban kaptuk meg a működési engedélyt, és négy éven keresztül tökéletesítettük tudásunkat. Az 1977. évi bemutatkozásunk átütő sikerrel járt. Első fellépésünkre, melyet a vietnami szolidaritási akció keretében rendeztünk, több mint húszezren váltottak jegyet a prágai Rudo Hviezda motoros stadionjába. Szerencsénkre éppen jelen volt néhány külföldi impresszárió, akiknek ugyancsak megtet­szett a műsor és azonnal előnyös külföldi szerződé­seket ajánlottak fel. Jelenleg tizenegy kaszkadőr tagja a csoportnak. Közülük csak a harmincnégy éves István Ondra számít alapító tagnak. Magyarországra, ahol már tizennégy előadást tartottunk, a Szovjetunióból ér­keztünk., ahol nagy közönségsikerünk volt a meg­tartott hatvanháram előadáson. Qgyesszában pél­dául ötvenezren nézték meg bemutatónkat, Kijev- ben pedig tizenhárom alkalommal léptünk fel telt­ház, azaz húszezer néző előtt. Eddigi magyarországi bemutatóinkat is élénk érdeklődés kísérte. Csütör­tökön Kiskunfélegyházán, az Alpári úti pályán sze­repeltünk. Pénteken és szombaton Kecskeméten, a KTE-pályán lépünk fel. Az előadások 17 órakor kezdődnek. A kilencvenperces műsorban 45—50 látványosság­ban bővelkedő számot láthatnak majd az előadá­sainkra látogató nézők, melyeket Skoda, Ford, Zsi­guli, Moszkvics autókkal, Yamaha- és CZ motorok­kal mutatunk be. A gyermekeknek különleges meg­lepetéssel kedveskedünk. Farkas Tibor HOVA „ÚSZIK” A DUNA KUPA? Nagy lehetőség előtt a bajai kosárlabdázók A hétvége kiemelkedő sportese­ményei közé tartozik a Duna Ku­pa nemzetközi férfi kosárlabda­torna újabb kettős fordulója a bajai dr. Pásta Sándor főiskolai sportcsarnokban, pénteken és szombaton este 6 órától. — Milyen színvonal jellemzi a kupát? — kérdeztük Porzó Ist­vántól, a B9K technikai vezető­jétől. — Magasabb, mint azt előzete­sen reméltük ... Csehszlovákiát a bajnokság első és második he­lyezett csapata képviseli. Azt hiszem, ez önmagában elárulja az általuk felvonultatott játék­erőt. A két bécsi csapat profesz- szionista játékosokat szerződte­tett. Náluk játszik a többszörös Európa-válogatott, 210 cm magas Köss és az amerikai, 207 cm ma­gas Maloy. Igazi kosárlabda-cse­megében lesz részük a szurko­lóknak mindkét napon. A fő­mérkőzések előtt bonyolítjuk le a már hagyományos Jelky And­rás ifjúsági tornát, melyen a legjobb hazai csapatok vesznek részt. — Miként tud helytállni a Du­na Kupában a bajai csapat? — Eddig nem lehet okunk a panaszra — mondta Kovács Jó­zsef vezetőedző, egykcwi hetven­szeres válogatott —, hiszen 50 százalékosan szerepeltünk ... Csehszlovákiában szoros küzde­lemben alul maradtunk a zsolnai és a brnói csapattal szemben, de itthon már mindkét esetben győztesként hagytuk el a pályát. A tavalyi bajnokság 4. helyezett­jének, a 12-szeres vidékbajnok Bajának ez volt az első nemzet­közi bemutatkozási lehetősége tétmérkőzéseken ... Sajnos ru­tintalanság és az önbizalom hiá­nya jelentkezett a csapatnál. — Lesz-e változás a csapatban? — Az utóbbi évek legjelentő­sebb átalakulását élte át tavasz- szal a gárda. Két ponterős kez­dőjátékosunk — Hosszú István és Kovács László (a fiam) — sorka­tonai szolgálatra vonult be. ök már a Bp. Honvédben játszanak. Egyetemi tanulmányainak befe­jeztével végleg hazatér a 202 cm magas, válogatottat is megjárt Likár László. így most szerkeze­ti átalakítások történtek, s tak­tikailag is lesz egy-két meglepe­tésünk az őszi szezon kezdetére. — Milyen esélye van a csapat­nak a bécsi kosarasok ellen? — Jó néhány válogatott mérkő­zésen játszottam már az osztrá­kok ellen — mondta Agfalvy György csapatkapitány, 99-szere6 válogatott. — Bátran mondha­tom, van keresnivalónk. Kulcs- fontosságú kérdés, hogy az ame­rikai profikat ki tudjuk-e szorí­tani a palánk alól, s ezzel kizök* kenthetjük őket „dobógép-centri­kus” játékstílusukból. — ... És hogyan tovább? — Szeptember 17—18-án uta­zunk Ausztriába a visszavágók­ra, ahol eldől, hogy melyik csa­patnál marad egy évig a Duna Kupa ... Kovács Zoltán Idegenben az NB Il-es csapatok A labdarúgó NB H-ben mind a BSK, mind a KSC idegenben küzd majd a bajnoki pontokért. A helyzetük nem túlságosan ró­zsás. A BSK győzött vasárnap, s most a bajnokságra törő HMSE- hez utazik. Vitathatatlan, hogy a Hódmezővásárhely nagyon jó csapat, de pánikra semmi ok, hi­szen a BSK gárdájában is több van, mint amit a jelenlegi he­lyezésük mutat. A KSC házatáján a vereség után érthető a nagy elkeseredés. A vasárnapi ellenfelük, a Ganz- MÄVAG még nem nyert mérkő­zést ebben a szezonban, de ez nyilván senkit sem téveszt meg. Kemény küzdelem vár vasárnap a kecskeméti kék-fehérekre Bu­dapesten. A területi bajnokság érdekes­sége, hogy mind a négy csapat itthon játszik, vagy legalábbis a megyében. Kiskunfélegyházán ugyanis Honvéd Kun B. SE—La- josmizse megyei rangadó lesz. Kiskunhalas a Nagyszénás ellen a győzelem reményében léphet pályára. A szurkolókat leginkább érdeklő híreket a KTE-től kap­tuk. A kecskeméti lila^féhérek vasárnap az SZVSE ellen már a Városi (KTE) pályán játszanak. Puskás három mérkőzésre szóló eLtiltása lejárt, tehát vasárnap már ott lehet a csapatban az ugyancsak játékra jelentkezett Garával együtt. Valószínűleg hiányzik viszont Meszlényi, akit Martfűn 1—0-ás hazai vezetésnél állított ki a játékvezető. A megyei labdarúgó-bajnok­ságban az eddig mutatott telje­sítmények alapján a Bácsborsód —Harta mérkőzés lehet a legér­dekesebb, mert a többi találko­zón az esélyesek általában hazai pályán játszanak. Egyéni bajnokság Baján A Magyar Országos Horgász Szövetség szeptember 10—11-én rendezi meg Baján a XX. orszá­gos egyéni halfogó bajnokságot. Az első fordulóra szombaton reggel 7.30-tól 10.30-ig kerül sor a Sugovica-parton, a Türr 1st* ván-emlékmű és a Galagonyás környékén. A második forduló 15 órakor kezdődik, s 18 órakor fe­jeződik be a Futrinka utca előtti Duna-szakaszon. A harmadik, befejező fordulót vasárnap 7.30- tól 10.30-ig tartják a Sugovicán. / MAI MŰSOR: TV I. MŰSOR: 15.0«: Iskolatévé. Stop! Közlekedj okosan! 1. rész. Bevezetés, körülte­kintés (ism.) — SZ 15.10: Ültess egy fát, nem éltél hiába! Szovjet úttörők a környezetvéde­lemért. (ism.) — SZ 15.45: Kéznyomok. Rövidfilm. (Ism.) 10.30: Hírek 16.35: Ütőn. NSZK filmsorozat. „Tel­jes gázzal’’ SZ 17.30: A Bolgár Népköztársaság nem­zeti ünnepén SZ 17.50: Képújság 17,55: Reklám 18.00: Ablak 19.00: Reklám 19.10: Idősebbek is ’elkezdhetik. Tévé- torne SZ 19.15: Esti mese SZ 19.30: TV-híradó SZ 21.40: A hét műtárgya. Szt. Anna har­madmagával Eperjesről (1520) Ma­gyar Nemzeti Galéria) SZ 21.45: Midzogucsl-sorozat. Szansó tiszttartó. Japán film 23.40: TV-híradó SZ TV II. MŰSOR: 20.00: A príma donna, mint primadon­na. Sass Sylvia, (ism.) SZ 20.40: A világ animációs filmjeiből: 1. Szofi és a skálázás. Francia film SZ 2. Bábok és emberek. Cseh­szlovák bábfilm 3 tételben SZ 21.00: Reklám 21.05: TV-híradó 2. SZ 21.25: A tengerpart hölgyei. Francia filmsorozat V'2. rész: A búcsúzások lépcsője 1913—14. SZ 22.50: MAFILM-m agazin 23.00: Képújság ÚJVIDÉKI TV: 16.30: Műsorismertetés (magyarul) 16.35: Heti műsorkalauz 16.Ő5: Intermezzo 17.00: Tv-híradó (magyarul) 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-híradó 17.45: Gyermekműsor 18.15: Művelődési műsor 18.45: Népi zene 18.15: Rajzfilm 19.25: Reklám 19.30: Tv-híradó (magyarul) 19.55: Reklám 20.00: Seriff Meklaud — amerikai so­rozatúim 21.10: Jó estét — jugoszláv show 21.55: Tv-híradó 22J15: Műsorzárás KOSSUTH: 8.20: Mai kulturális programok 8.25: Egy kis figyelmet kérek! Dar- vasi István jegyzete 8.35: A Svájci Olasz Rádió énekka­ra énekel 9.13: Modern írók portréi. Hriszto Botev (Ism.) 9.33: Jó a dal 9.53: Lottósorsolás 10.05: Hétszínvirág. A Gyermekrádió magazinja (Ism.) 10.35: Rónay György versei 10.40: Népi hangszerszólók 11.00: Randevú a Jókai Klubban 12.40: Reklám 12.45: Filmzene-részletek 13.00: Bellini operáiból 14.05: Életünk, ahogy éljük. Riport 14.30: Kóruspódium 14.43: Magyarán szólva... (Ism.) 14.58: Hallgatóink figyelmébe! 15.05: Révkalauz. A Gyermekrádió műsora 15.35: Népdalkörök pódiuma (Ism.) 16.00: Húszas stúdió. Esztelenek és szesztelenek. Riport 17.05: A Bolgár Népköztársaság Nem­zeti Ünnepén 17.55: Jascha Heifetz hegedül 18.12: Reklámkalauz 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk (Ism.) 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 19.15: Verbunkos muzsika 19.35: Játékos randevú a Naposparton 20.35: Operettkedvelőknek. Nlco Dos- tal operettjeiből 21.30: Velük élünk II. rész. Riport 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Pablo Casals gordonkáztk 23J.7: Opcraegyüttesek OJ10: Melódiakoktél PETŐFI: 8.05: Burka Sándor tárogatón Ját­szik 8.20: Portrésor és Interjúlánc VIII. rész (Ism.) 8.35: Most érkezett. ., Tánczene Bulgáriából 9.10: Fúvósindulók. A Lipcsei Rá­dió fúvószenekara játszik 9.21: Háttérbeszélgetés (Ism.) 9.51: Reklám 9.53: Lottósorsolás 10.00— 11.30: Zenedélelőtt 11.35: Tánczenei koktél 12.35: Édes anyanyelvűnk (Ism) 12.40: Népdalcsokor 13.25: Intermikrofon. Szomszédolás sok zenével 14.00: Dallamról dallamra. I. rész 15.30: Könyvről könyvért. Irodalmi rejtvényműsor 15.40: Egészségűnkért! 15.45: Elton John felvételeiből 16.35: Jó utat! A Csúcsforgalom ma­gazinja 17.30: Ötödik sebesség 16.35: Gramofonalbum. Régi slágerek a korongon 19.15: Üjdonságainkbó! — magyar könnyűzenei felvételek 19.35: Reklám 19.40: Régi nóta, híres nóta 20.35: A cirkusz története VI. rész 21.35: Ritmus! A1 Bano és Romina Power felvételeiből 22.05: Dj nótafel vételeinkből (Ism.) 22.30: A szereplők valóságos szemé­lyek. Riport 23.20: Lonnie Donegan 1977-es leme­ze 3. MŰSOR: 8.55: Műsorismertetés 8.57: A kiállítótermek programjából! 9.00: Dzsesszarchlvum. Bix Beider­becke felvételeiből 10.01: Traétta: A rivális szolgálók. Há- romfelvonásos opera 12.04: Zenekari muzsika 12.55: Pillanatképek 13.07: Fiataloknak! (Ism.) 13.56: Kamarazene 14.40: Századunk zenéjéből 15.40: Világújság. Nemzetközi sajtó­szemle (Ism.) 16.00: A II. Budapesti Nemzetköz! Orgonaversenyröl jelentkezünk . .. 17.05: Szegedi Ifjú muzsikusokkal Spanyolországban. Az Ifjúság! Rádió műsora 17.35: Bartók-kórusok 18.00: Kamarazene 18.50: Heltal Jenő versel. (Iám.) 19.05: A Bolgár Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 19.49: Oper:t-muvészlemezek 20.41: Üj kamarazene-felvételeinkből 21.41: Irodalmunk a felszabadulás után: Tóték. Örkény István komé­diájának rádlóváltozta (Ism.)

Next

/
Thumbnails
Contents