Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-08 / 212. szám
2 6» PETŐFI NÉPE • 1983. szeptember 8. események sorokban NEW YORK ____________________ A z ENSZ Biztonsági Tanácsának keddi ülésén szerda estig — magyar idő szerint 22 óráig — elnapolták a vitát a dél-koreai repülőgép ügyében. Eddig nem terjesztettek elő semmiféle határozattervezetet. BÉCS Dr. Horváth István belügyminiszter vezetésével, Kari Blecha osztrák belügyminiszter meghívására szeptember 5—7. között küldöttség tett hivatalos látogatást Ausztriában. A látogatásról kiadott közös nyilatkozatban hangsúlyozták: Magyarország és Ausztria a társadalmi rendszerek különbözősége ellenére teljes mértékben megvalósítja a kétoldalú kapcsolatokban a helsinki záróokmány ajánlásait. A két belügyminiszter megbeszéléseket folytatott a bűnügyi reridészeti és a közlekedésrendészeti együttműködésről 1979-ben kötött egyezmény végrehajtásának tapasztalatairól. Megelégedéssel állapították meg, hogy az egyezményt a gyakorlatban maradéktalanul végrehajtják. Dr. Horváth István belügyminisztert szerdán fogadta Fred Sinowatz szövetségi kancellár. WASHINGTON Az Egyesült Államok újabb 100 ezer tonna gabonát és szójababot adott el a Szovjetuniónak a közelmúltban aláírt hosszú távú szovjet—amerikai gabonaegyezmény értelmében. Mint az amerikai mezőgazdasági minisztériumban kedden közölték, az USA az új egyezmény értelmében eddig már 1,75 miilói tonna gabonát (850 ezer tonna búzát és 900 ezer tonna kukoricát), valamint 390 ezer tonna szójababot adott el a Szovjetuniónak 1983—84-ben történő szállításra. Lengyel dollárhamisítók Pénzhamisítást leplezett le a lengyel rendőrség. Három ember körülbelül háromezer darab százdolláros bankjegyet nyomtatott egy egyetemi nyomdában, s ezer darabot forgalomba is bocsátottak. A „névértékben” három- százezer dollárnyi bankót két nyomdász állította elő 1980 elején a lublini katolikus egyetem kiváló berendezésein, állítólag elismerésre méltó minőségben. Az akció fő szervezője egy harminckilenc éves munkanélküli volt. Egy- egy „amerikai" százdollárost 13—60 ezer zlotyért adtak el, vagyis az árfolyamot nagyjából a feketepiaci kurzus körül „lebegtették”. A lublini százasokból még mindig több száz van forgalomban. Sőt egynéhány a határon túlra is eljutott. A nyomozás még folyik, és érdeklődik az ügy iránt az Interpol is. LIBANON Kiújultak a harcok Bejrutban Szerdán délután kiújultak a harcok a libanoni főváros peremkerületeiben. Bejrút muzulmánok lakta negyedeit tüzérségi támadások érték. A nyugati városrészben — ahol muzulmánok élnek T- a harcokkal egyidőben időzített bomba robbant az egyik mecset közelében. A bejrúti rádió szerint sokan meghaltak, vagy megsebesültek. A Libanonban állomásozó francia haderők parancsnoksága közölte, hogy szerdán alknaiövedé- kek csapódtak a fővárosban levő francia állásokra. A DPA hírGenfben szerdán, a palesztin- kérdés igazságos rendezésével foglalkozó ENSZ-értekezlet utolsó napján felszólalt Hollai Imre, az ENSZ-közgyűlés 37. ülésszakának elnöke. Hasznosnak minősítette a mostani konferencián kidolgozott dokumentumokat, majd sürgette, hogy a közel-keleti kérdéssel kapcsolatban az érdekelt felek és a nemzetközi közösség Moszkvában szeptember 5—6- án megtartotta 107. ülését a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen a tagállamok állandó KGST-képviselői vettek részt. A végrehajtó bizottság ülése befejezte azoknak az anyagoknak az előkészítését, amelyeket a KGST küszöbön álló ülésszakán fognak megvitatni. A testület átSANTIAGO A chilei rendőrség kedd este vízágyúkkal szétvert egy tüntetést Santiago főutcáján, s letartóztatott több mint ötven személyt. A tömeg kőzáport zúdított a rendőrökre, éltette a meggyilkolt Allende elnököt, s kifejezte támogatását a Pinochet tábornok lemondásának követelésére csütörtökre meghirdetett nemzeti tiltakozási nap résztvevőinek. A Chilei Kommunista Párt — rejtekhelyen megtartott sajtóértekezletén — szintén támogatásáról biztosította az ellenzéki demokra. tikus szövetség által meghirdetett ötödik nemzeti tiltakozási napot. A szövetség az ellenzéki szocialista pártot, a kereszténydemokrata pártot, a szociáldemokrata pártot, a radikális pártot és a jobboldali demokratikus köztársaságiakat tömöríti. A kommunista párt nem vesz részt ebben a szövetségben, tagja ügynökség jelentése szerint Charles Hernu francia hadügyminiszter délután „megtorló csapásokat” rendelt el a drúz fegyveresek állásai ellen. A Bejrut közelében horgonyzó „Foóh” repülő- gép-anyahajóról nyomban francia bombázók szálltak fel és megkezdték a fővárostól keletre levő drúz pllások bombázását. Az amerikai parancsnokság szintén arról számolt be, hogy szerdán lövedékek robbantak a tengerészgyalogosok repülőtér melletti állásaiban. A Bejrutban tartózkodó amerikai katonaság ilyen ürügyekkel az elmúlt natanúsítson önmérsékletet és soha ne tévessze szem elől a térség realitásait. * Kijelentette: korunk realitása, hogy egyetlen nagyobb horderejű nemzetközi válság sem oldható meg a két nagyhatalom megállapodása nélkül, miként az is elengedhetetlen, hogy a nemzetközi vitákat kizárólag békés eszközökkel rendezzék. tekintette a gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés más kérdéseit is. (Marjai Józsefet szerdán kérésére fogadta Zija Nurijevics Nu- rijev, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, akivel az agráripari együttműködés kérdéseit vitatta meg. Marjai József szerdán visszaérkezett Budapestre. ellenben az augusztusban megalakult demokratikus népi frontnak. (A DNF más tagjai: a baloldali forradalmi mozgalom, a keresztény baloldali mozgalom, az egységes népi akció mozgalom és a szocialista párt egyik szárnya.) A demokratikus szövetség képviselői újból tárgyaltak Sergi'o Jarpa belügyminiszterrel a polgári kormányzáshoz való visszatérésről. A kommunisták értelmetlennek tartják a szélsőjobboldali diktatúrával való párbeszédet. Pinochet tábornok a svájci L’Illustré című folyóiratnak nyilatkozva ismét leszögezte, hogy még további hat évig hatalmon kíván maradni, és nem hajlandó politikai engedményekre. A Dolgozók Országos Parancsnoksága (CNT) szakszervezeti tömörülés kedden felszólította tagságát: vegyen részt a csütörtöki ötödik nemzeti tiltakozó nap tüntetésein. pokíban többször is beavatkozott a keresztény milícia ták és a drúz fegyveresek közötti harcokba, mégpedig a jobboldali keresztény erők oldalán. Az ABC amerikai televíziós (társaság riportere azt jelentette, hogy az amerikai katonaság felkészült a Bejrúttól keletre eső övezetek tömeges ágyúzására. A CBS riportere úgy értesült, hogy hamarosan a libanoni főváros közelébe vezénylik a New Jersey amerikai sorhajót és a Pentagon terveket dolgozott ki újabb kétezer tengerészgyalogos Libanonba küldésére. Francia lap a dél-koreai repülőgépről A Liberation tokiói tudósítója a dél-koreai repülőgép ügyével foglalkozva rámutat, hogy a Japánban közölt részletek alapján egyre több kétely merül fel az iránt, ahogy Washingtonban tálalták a repülőgép-katasztrófa ügyét. így kiderült, hogy a naritai japán irányítóállomás már akkor kapcsolatba lépett a dél-koreai géppel, amikor az Kamcsatka felett repült, s a pilóta tévesen jelölte meg a gép pozícióját. A szakértők hihetetlennek tartják, hogy a japán irányítóállomás ne vette volna észre ezt a tévedést, azt, hogy a repülőgép eltért útvonalától. A dél-koreai pilóta később még többször is kapcsolatba lépett a naritai állomással, de a szabályoktól eltérően nem közölte pozícióját és a japán állomás sem tett fel ilyen kérdést. Pedig ekkor még lett volna idő ahhoz, hogy elkerüljék a katasztrófát. Mindezt nem lehet megmagyarázni az emberi tévedések és köny- nyelmű szabálysértések véletlen sorozatával és komolyan figyelembe kell venni azt a feltevést, hogy a dél-koreai repülőgép szándékosán sértette,,meg a szovjet légi teret — hangsúlyozza a tudósító. A holland parlament támogatja Andropov javaslatát A holland parlament kedden pozitívan válaszolt arra az indítványra, amelyet Jurij Andropov, az SZKP KB főtitkára terjesztett elő. A Demokraták—66 párt által (benyújtott, többségi szavazattal elfogadott, de nem kötelező erejű határozati javaslat sürgeti a holland kormányt: szólítsa fel Washingtont arra, hogy a genfi szovjet—amerikai tárgyalásokon — a szovjet kormány javaslatának megfelelően — vegye figyelembe a brit és a francia közepes hatótávolságú rakétáikat is. Hollai Imre felszólalása a palesztin-konferencián Véget ért a KGST VB ülése Kőzápor Chilében Az igazság az életnél is többet ér — Julius Fucik halálának 40. évfordulójára — Nincs régebbi, mint egy tegnapi újság. Nincs mulandóbb, mint a hírlapírók bármilyen feltűnést keltő, de mégis tiszavirág életű alkotásai. Az újságok alkotóinak dicsősége is múlandó. És mégis: az újságírásnak is vannak halhatatlanjai. Lapkészítők, akik a mindennapokról adtak hírt, de mégis beleavatkoztak az egész történelem menetébe. És akik messze megelőzték korukat. Művük, életútjuk, hagyatékuk örökre fennmarad. Ereklyeként őrzik azt a jegyzőkönyvet, amely a náci Németország fővárosában, 1943. augusztus 25-én készült. Az úgynevezett „népbíróság” 1. számú — értsd: legvérszomjasabb tanácsának — nyilvános tárgyalásáról készült. Elnökként jelen volt dr. Freisler, aki magától Hitlertől kapta az eligazítást az „igazságszolgáltatáshoz”. (A magyar nézők őt megismerhetik a mozikban éppen most vetített Titkos birodalmi ügyek című filmből, ő tárgyalta a Füh- rer-ellenes összeesküvést is.) Az elsőrendű vádlott, akinek abban a „megtiszteltetésben” volt része, hogy ilyen prominens jogtipró jogász elé került: Julius Fucik szerkesztő, Prága XIX., született 1903. február 23-án, Prágában. A tárgyalás szemtanúja, Lidus- ka Plachá Fucik helytállásáról: „Személyi adatainak megállapítása után megkérdezték, miért vonult illegalitásba, hiszen, úgy mondták, semmi baja sem lett volna, és hogyan felelt ő is kérdéssel : „Miért nem élnek már sokan azok közül a társaim közül, akiket rögtön a megszállás napján tartóztattak le, vagyis akkor, amikor még semmit sem követhettek el a birodalom ellen?” Erre, persze, nem kapott választ. A második kérdés így hangzott: Miért dolgozott a birodalom ellen, amikor a történelem bebizonyította, hogy Cseh- és Morvaország mindig a Nagynémet Birodalom része volt? Jula végigsimította a szakállát, ahogy mindig szokta, ha ő vagy más egy jó tréfát mondott, s így felelt: „Uraim, hiszen önök maguk is tudják, hogy ez hazugság, szemtelen hazugság! Önök úgy forgatják ki a történelmet, ahogyan éppen szükségük van rá”. Hosszú ideig csend volt, amíg lenyelték ezt a kertelés nélküli arcukba vágott igazságot. A bíró ezután azt kérdezte tőle, miért kommunista. EiTe Jula beszélni kezdett. A fasizmusról és annak állati kegyetlenségeiről. Julek beszélt és a vádlottból vádló lett. Oly korban nevezte a hazugságot hazugságnak, az igazságot igazságnak, amikor ez fejvesztéssel járt. Arra is ítélték. Másként nem tudták megakadályozni, hogy ez a kemény, ragyogó tollú, tisztán látó, akkor alkotóereje teljében levő. negyvenesztendős férfi ne hirdesse tovább azt az eszmét, amely egész életét betöltötte. A Rudé Právó munkatársa volt a hitlerista megszállásig, az illegális lap szerkesztője Csehszlovákia náci megszállása után. Szervezte az ellenállást. Volt idő, amikor az illegális párt központi lapján kívül egyedül, vagy legfeljebb egykét segítőtárssal ezenkívül még hat földalatti újságot szerkesztett és jelentetett meg. Külön szólt a nemzeti egység fontosságáról a munkásokhoz, a nőkhöz, a fiatalokhoz, az úgynevezett Cseh— Morva Protektorátus valamennyi lakójához. A Gestapo hatalmas apparátussal üldözte, amíg nyomára jutott. És aztán másfél éven át kínozták. Nem törték meg. A börtönben — egy bátor, tisztességes cseh őre segítségével — szeretett hivatásának hódolt. Riportot írt. így jelent meg a felszabadulás után a Riport az akasztófa tövéből. (Magyarul az első kiadásainak Üzenet az élőknek volt a címe.) A pankráci börtönben írt beszámoló megrázó és örökre olvasandó egy korról, amelynek nem szabad megismétlődnie. Erre figyelmeztet a nagy riporter utolsó riportjának utolsó szavaival is: „Emberek, szerettelek benneteket. Legyetek éberek!” Julius Fucik neve fogalommá vált. Műve a megváltozott körülmények között is tovább él. Kivégzésének napja — 1943. szeptember 8-án vették fejét Berlin- Plötzenseeben — a haladó újságírók nemzetközi szolidaritásának napja. Van még nem is kevés ország a földön, ahol veszélyes igazat írni. Az igazságot hirdetni. Julius Fucik mártíromsága arra figyelmeztet: vannak helyzetek, amikor az igazság az életnél is többet ér. Pintér István Vidéken a burmai államfő A hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodó U San Yu burmai államfő és kísérete szerdán a magyar iparral és mező- gazdasággal ismerkedett. A vendégek — akiknek társaságában volt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke -* Székesfehérvárra utaztak, ahol a Videoton számí- tásteöhnikai munkájáról, majd a város határában levő Szabad Élet Termelőszövetkezet gazdálkodásáról tájékozódtak. A magas rangú vendégeket a Videoton Elektronikai Vállalat székesfehérvári gyárában Soltész István ipari miniszterhelyettes, valamint a megye, a város és a vállalat vezetői köszöntötték. Papp István vezérigazgató adott tájékoztatást a csaknem 18 ezer dolgozót foglalkoztató híradás- technikai és elektronikai nagyüzem eredményeiről. Egyebek között elmondta, hogy a Videoton 52 országgal áll kereskedelmi kapcsolatban, s ez annak köszönhető, hogy a fő gyártmányok európai viszonylatban élenjáró technikával és technológiával készülnek. A vendégek útja ezután a Szabad Élet Termelőszövetkezetbe vezetett. Varjas Gyula elnök részletesen ismertette az 1950-ben megalakított, s ma már több mint 3600 hektáron gazdálkodó mező- gazdasági nagyüzem fejlődésének állomásait. A burmai politikusok megtekintették a szövetkezet 400 férőhelyes szarvasmarha-telepét, ahoi a keresztezett Holstein-fríz állomány tehenenkénti tejhozama tavaly ötezer liter fölött volt, s az idén eléri az 5140 litert. A tsz' egyik majorjában a szárító- és a tápkeverő üzemmel ismerkedtek a vendégek. (Délben a székesfehérvári Álba Regia Szállóban a Fejér megyei tanács ebédet adott U San Yu elnök tiszteletére. A magas rangú vendégek programja balatoni látogatással folytatódott: U San Yu és kísérete Balatoníüredre utazott. (MTI) Miskei szlovákok küldöttválasztó gyűlése Bács-Kiskun megye szlovák nemzetiségű településein — Kiskőrösön, Dunaegyházán és Miskén — lezajlottak a kongresszusi küldöttválasztó gyűlések. A rendezvénysorozat kedden este Miskén fejeződött be. A művelődési házban megtartott összejövetelen Búzái József, a nagyközségi pártbizottság titkára köszöntötte a résztvevőket, köztük a szlovák nemzetiségi szövetség, a kalocsai járási pártbizottság és a megyei népfrontbizottság képviselőit. A két kongresszus között végzett munkáról Zsigmond Ferenc népfronttitkár adott számot. Egyebek között hangsúlyozta: A nemzetiségi politika megvalósítása egyre inkább társadalmi üggyé válik hazánkban. Ez Miskén is tapasztalható. Révbe jutott például az anyanyelvi oktatás ügye az óvodában és az iskolában. Ennél azonban többet kell tenni, mondotta az előadó, s arra biztatta a továbbiakban a jelenlevőket, hogy alakítsanak Miskén is nemzetiségi nyelvművelő klubot, tárják fel a szlovák nép- hagyományokat, gyűjtsék össze annak tárgyi emlékeit. Ezt követően megválasztották Horvai Miklósnét küldöttnek a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének novemberben sorra kerülő kongresszusára. R. M. Társadalmi vitára bocsátják az új választójogi törvényt (Folytatás az 1. oldalról.) A törvényjavaslat 'tartalmáról szólva a miniszterhelyettes kifejtette, hogy a jól bevált rendelkezéseket továbbra is fenntartották, megőrizték. Választási rendszerünk tehát a jövőben is az általános, egyenlő és közvetlen választójog, a titkos szavazás elvén alapszik. Emellett azonban számos új rendelkezést is megfogalmazták, például azért, hogy a többes 'jelölés érdekében hozott intézkedések, a bevezetett és alkalmazott politikai módszerek hatékonyabbak legyenek. A törvényjavaslat a politikai módszerek melléit most jogi eszközökkel is biztosítja, hogy a választó- kerületekben a képviselőik és a helyi tanácstagok választásakor mindenütt két, vagy több jelöltet állítsanak. A törvényjavaslat további lényeges új rendelkezése, hogy a társadalmi életben jelentős tevékenységet kifejtő, kiemelkedő személyiségek köréből jelölik a képviselők mintegy tíz százalékát, országos választási listán. Erősítik a társközségek közvetlen érdekvédelmét is: társközségi elöljáróságokat hoznak létre, amelyeknek a közös tanács székhelyén kívül eső társközségekben megválasztott tanácstagok lesznek a tagjai. S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára felszólalásában .rámutatott: a szocialista demokrácia fejlesztésében már eddig is számottevő eredményeket értünk el, de a továbblépés, vívmányaink megőrzése szükségessé teszi, hogy az állampolgárok minél több közügyben kifejthessék véleményüket, álláspontjukat. Az eddigi tapasztalatok is azt igazolták, hogy igazi sikerek csak akkor szülét - hetríek, ha az emberek megértették, milyen célok érdekében kívánják mozgóisítani őket. E célok kijelölése sem nélkülözheti az egyén szempontjait, érdekeit: csak akkor érzi magáénak a feladatot, ha annak szükségességéről, jelentőségéről meggyőzték, s e célok — végső megfogalmazásukban — tartalmazzák az ő elgondolásait, nézeteit. E törvényjavaslat még nem lezárt dokumentum — hangsúlyozta: az illetékesek nemcsak várják de igénylik is az állámpolgári álláspontokat. Annak érdekében, hogy mind többen fejthessék ki véleményüket, a holnapi lapokban közzéteszik a törvényjavaslat szövegtervezetét. A megyei népfrontbizottságok, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa — amelyek szeptember 12-től több száz nyilvános vitát szerveznek országszerte —, illetve a tömegkommunikációs eszközök várják az írásos észrevételeket is. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa októberi ülésén összegzi a viták tapasztalatait, kidolgozza állásfoglalását, és azt a törvény- alkotók elé terjeszti. Dr. Markója Imre igazságügy- miniszter felszólalásában elmondta: a népképviseleti testületek tevékenységében számottevő a fejlődés, döntéseiket élénk és érdemi viták előzik meg. Jó példaként említette az országgyűlés bizottságainak tanácskozásait, de azt sem titkolta, hogy némely testület munkájában még előfordulnak formalitások. A jogalkotás a tartalmi elemek megerősödéséhez, a formalitások kiküszöböléséhez is jobb feltételeket kíván teremteni. Pozsgay Imre zárszavában megállapította: szocialista demokráciánk megerősítésének, továbbfejlesztésének legfőbb haszonélvezői maguk az állampolgárok lesznek. Alkotó, tudatos hozzájárulásuk, részvételük nélkül nem érhet el kellő eredményeket a most kezdődő eszmecsere-sorozat. Felelősségteljes megbízatást vállaltak a felkért vita vezetők is: szabad teret kell engedniük a kibontakozó nézetek ütközésének. Hiszen a választási rendszer kapcsán természetesen egyéb témák is felvetődhetnek. S ez így helyes: az új választási jogszabály összefügg ugyanis közéletünk egészének demokratizmusával is. Az ezzel kapcsolatos véleményekről sem mondhatunk le, már csak azért sem, mert a demokrácia, a vele járó jogok gyakorlása nem szűkíthető le egyetlen, kiemelt alkalomra — hangoztatta. A társadalmi méreteket öltő viták tehát arra is hivatottak, hogy általuk tovább erősödjön, szilárduljon a szocialista nemzeti egység; az állampolgárok társadalmunk iránti elkötelezettsége mélyebb gyökereket eresszen — mondotta Pozsgay Imre. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT <9 Olimpiai selejtező labdarúgó-mérkőzésen: Magyarország—Szovjetunió 0:1 (0:0) A labdarúgó MNK megyei selejtező mérkőzéseinek eredményei: Harta—Bajai SK 4:9 (0:4) Érsekcsanád—Kiskunmajsa 0:0