Petőfi Népe, 1983. szeptember (38. évfolyam, 206-231. szám)
1983-09-02 / 207. szám
ÜLÉSEZETT A MÉSZÖV ELNÖKSÉGE Százharminc évvel ezelőtt, 1853. szeptember 2-án iszüle- teitt Rigában és 79 évesen, 1932- ben hunyt el Lipcsében Wilhelm Ostwald, Nobel- díjas német fizikus-kémikus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az elektrolitoldatok elméletének egyik megalapozója. Egyetemi doktori disszertációjának témája az oldatok kémiája, optikai, kémiai sajátosságai vizsgálata volt. Huszonnyolc évesen nevezték ki a rigai műegyetem professzorává, majd a lipcsei egyetem fizikai-kémiai professzori katedráját foglalta el. Rendkívül sokoldalú tudós volt. Eleinte elsősorban a kémiai affinitást tanulmányozta, majd a reakciósebességet, az egyensúlyi reakciókat. : ;jn belül is az észteresítési folumatot. A kémiai egyensúlyok kutatása eredményeként állította fel a róla elnevezett lépcsőszabályt. Megalkotta <az elekt- rolitos disszociáció elvét is; jennek alapján magyarázta a savak és bázisok erősségét. A kémiai Nobel-díjat 1909-ben nyerte el a katalízis területén végzett munkásságáért, valamint a kémiai egyensúlyok és a reakciósebesség alapvető vizsgálatai során elért kimagasló tudományos eredményeiért. ' MŰSOR Szeptember 2-án, pénteken MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 érakor: KVARTETT. Angol fűm. Árpád mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 érakor: A NÉMA FRONT. Színes szovjet film mb. Otthon mozi: délelőtt 10. fél 6 és 8 árakor: TITKOS B1RODAX1MT ÜGYEK. Nyugatnémet film. Mesemazi: háromnegyed 6 órakor: VARÁZSSAPKA. Színes szovjet me- sefiim-össizeállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást. Stúdiómozi: 8 órakor: FONTAMA- RA. Színes olasz film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 órakor: SZUPERZSARU. Olasz íilmvígjáték. sz., mb. Háromnegyed 6 és 8 órakor: BRITANNIA GYÖGYINTßZET. Angol filmszatíra sz. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: RÉGI NYÁR. Zenés magyar film sz. KISKÖRÖS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: VÉGÁLLOMÁS. Nyugatnémet bűnügyi film sz., mb. BAJA Uránia mozi: fél 4. fél 6 és fél 8 órakor: GYILKOS BOLYGÓ. Amerikai film, sz., mb. Központi mozi: 4. 6 és 8 órakor: FEL A FEJJEL. Magyar filmvígjáték. TISZAKÉCSKE Művelődési-ház mozi: 8 órakor: ÖR1ZETBEVÉTEL. Francia bűnügyi film sz., mb. Hiányosságok a vagyonvédelemben Eredményeket vagy gondokat összegezhetnek-e megyénk általános fogyasztási és értékesítő szövetkezetei az első félévi gazdálkodásuk értékelésekor? A kérdés nem véletlenül fogalmazódott meg így a tegnap délelőtt Kecskeméten tartott MESZÖV-elnök- ségi ülésen, ahol egyebek mellett e témáról tanácskoztak. Mert kétségtelen, hogy összességében mindhárom szövetkezeti ágazat elismerésre méltóan dolgozott. A fogyasztási szövetkezetek nyeresége a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva 8 százalékkal, a takarékszövetkezeteké 15,6 százalékkal növekedett. A lakásépítő- és fenntartó szövetkezetek az idén 168 lakással gyarapodtak, amelyek közül 93 szövetkezeti formában épült. Az eredmények mellett azonban mind az értékelt hat hónap, mind az azóta eltelt idő alatti tevékenységet mérlegre téve szólni kell a kedvezőtlen jelenségekről is. Mindenekelőtt anróil, amelyeket a szövetkezeteiknek „házon belül” kell felszámolniuk: a vagyonvédelem hiányosságairól. Az áfészek forgalmának 6,4 százalékos emelkedése mellett az elismert hiány 12,5, a normán felüli hiány összege pedig 37,4 százalékkal növekedett az előző félévhez képest. Ezért is határoztak úgy az elnökségi ülés résztvevői, hogy a szövetkezetek igazgatóságainak javasolják, kérjenek hathatósabb segítséget a szövetségtől. Ugyancsak ez vonatkozik azoknak az objektív körülményeknek a kivédésére, illetve ellensúlyozására, amelyek kedvezőtlenül hatnak az áfészek gazdálkodására. , K. K. Osztrák baromfi-nagykereskedők Kecskeméten Tegnap az Osztrák Baromfi Export-Import Egyesülés képviselői — akik évente 220—(240 imüMlió schilling értékű baromfi ipari terméket vásárolnak Magyarországon — Kecskeméten jártak, s ellátogattak a Baramfitfeldolgozó Vállalathoz. A vendégeket: dr. J. Verient, az egyesülés igazgatóját, J. Tennert, az egyesülés kereskedelmi tanácsosát, K. Göbelt, a Konsum kereskedelmi cég igazgatóját, F. Rescht, a Kornfeind és H. P. Kollert, a Geflögel baromfi- feldolgozó cégek tulajdonosait dr. Tobak István, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat vezérigazgatója fogadta. Üzemlátogatás után üzleti jellegű megbeszélésekre került sor. Ebből az alkalomból feltettünk néhány kérdést Jakob Teimer kereskedelmi tanácsosnak: — önök régi partnerei a magyar baromfiiparnak. Mi a magyarázata a sok évtizedes jó kapcsolatnak? — Ennek gyökerei még a múlt századira nyúlnak vissza. Maga az egyesülés három évtizede vásárolja a imagyar baromfit, amit Ausztriáiban nagyon szeretnek. Csirkéből az ország szükségletének 4 százalékát, libából 85, kacsából 70 százalékált az önök hazájában vesszük meg. — Fejleszthető-e a baromfikereskedelem a két ország között? — Amikor Budapesten a TERLMFEX Külkereskedelmi Vállalatnál járok, ha csak lehet, Kecskemétre is ellátogatok. Itt mindig azt nézem, van-e valami újdonság. Van az idén is: pecsenyekacsá- melíl és -comb tálcán. Biztos vagyok abban, hogy nagy sikere lesz majd az osztrák vásárlók körében. — Mi várható a világpiacon, az értékesítés szempontjából? — Jelentősen növekedett az exportálni akaró országok számla. A magyar baromfi ízre, minőségre azonban továbbra is versenyképes, s az is marad, ha előállításának gazdaságosságát is folyamatosan javítják. N. O • Krebsné Tuska Zsuzsanna vezetésével — képünkön áll — évek óta eredményesen működik a solt- vadkerti Kossuth Lajos Általános Iskola kerámiaszakköre. A művész-tanár saját alkotásai is szép sikerrel szerepelnek a kiállításokon. 1983 különösen jelentős esztendő a soltvadkerti alkotó számára: megyei művészeti ösztöndíjas. Művészeti ösztöndíjas Patrondobozok exporthoz • A kecskeméti Petőfi Nyomdában 350 ezer darab szifonpatron, dobozt készítenek a Szénsavtermelő Vállalat répcelaki üzemének megrendelésére. A négyszín nyomású dobozokba csomagolt patronok angol és kanadai üzletekben kerülnek majd forgalomba. Tanévnyitó Az MSZMP Bács-Kiskun megyei Oktatási Igazgatóságán szeptember 5-én, délelőtt összevont tanára értekezlet lesz, majd a tanszékek vezetői megtartják ez- évi első ülésüket. Ugyancsak hétfőn, az Erdei Ferenc Művelődési Központ- ban, délután fél háromkor ünnepélyes tanévnyitóra kerül sor. Ugyanitt adják át a szakosító tagozatok hallgat óinak a felsőfokú politikai »végzettségről szóló bizony!tányokat is. A megyében ezekben a napokban több mint ezertiétszáz „diák” kezdi meg a tanévet a politikai Oktatás valamelyik szintjén. Tudományos konferencia A Kodály-módszerről Zakopanéban Az állattenyésztés genetikai, tartástechnológiái, takarmányozási és közgazdasági kérdéseivel foglalkozó magyar—egyiptomi tudományos konferenciát rendeznek szeptember 5—10. között a Gödöllői Agrártudományi EgyeKözlekedési balesetek Baján, a Damjanich és a Szamuely út kereszteződésében Kom' lósl Sándor 7 éves általános iskolai tanuló (Baja, Szarvas u. 5.) az álló kocsisor mögül kiszaladt az úttestre, ahol egy személygépkocsi elütötte. A baleset következtében a kisfiú súlyosan megsérült. Hajóson, a József Attila Tsz földútjáról Jakab Péter 31 éves fejőgulyás (Miske, Damjanich u. 15.) segédmotorkerékpárral figyelmetlen vezetés következtében az árokba hajtott, ahol felborult. A férfi súlyos sérülést szenvedett. Kiskunhalas külterületén Savanya István 18 éves magángazdálkodó (Kiskunhalas, Felsőöregszőlők 222 a.) pótkocsit vontató erőgéppel balra kanyarodáskor egy erőteljes kormánymozdulat miatt járművével együtt felborult. A temen. A tanácskozáson százhúsz magyar és hatvan egyiptomi szakember vesz részt, 125 — az állattenyésztési kutatások legújabb eredményeit ismertető — előadás hangzik el. traktor vezetője nem, utasa viszont súlyosan megsérült. Felhívás! A Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányság kéri azok jelentkezését a Kossuth tér 3. I. emelet 131. számú helyiségben, akiknek ismeretlen tettesek ellopták 1983. májusában az Alföld Áruház előtti parkolóból a lezáratlan férfi-kerékpárját; júniusban a kecskeméti Botond utcában levő élelmiszerbolt elől a piros színű női kerékpárját; június közepe körül az új megyei kórház parkolójából a lezáratlan női kerékpárját, illetve júliusban az Árpád krt. 21. számú ház elől a fekete színű férfi kerékpárját. A varsói magyar kulturális intézet, a Lengyel Tudományos Akadémia mellett működő zenepedagógiai kutatóintézet és a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógia Intézet kapcsolata mind eredményesebb együttműködést tesz lehetővé. 1979-ben Katowicében szervezett tanfolyamon jó néhány lengyel énektanár, karvezető ismerkedhetett meg a magyar zenei nevelési módszerekkel. A Woiciek Jankowski vezetésével működő Kodály Kör is sokat fáradozik a magyar zeneszerző életművének* alaposabb megismertetéséért. Az idén Zakopanéban rendeznek továbbképzést a Kodály-mód- szer iránt érdeklődők számára. Olyan sokan jelentkeztek a tegnap kezdődött tanfolyamra, hogy még egy turnust kell majd indítani. A háromtagú tanári karból ketten kecskemétiek: Ittzés Mihály, a Kodály Intézet igazgató- helyettese, s Nemes Klára is a Kéttemplom közi intézetben tanít. Szesztay Zsolt a nyári Kodály- szemináriumok vendégelőadója, debreceni főiskolai tanár. Megyénk az országos sajtóban Népszava, szeptember 1-i szám. Halastó Nagybaracskán (Kiss Árpád képösszeállítása). Alföld, 9. szám. Hatvani Dániel: Erre csörög a dió. (Regény- részlet.) Lúdas Matyi, 35. szám. Felnőttek nézhetik is, gyerekek csak fizethetnek! (Babó László, kiskunmajsai olvasó küldte be a Tücsök és Bogár rovatba.) Szabad Föld, 36. szám. ősi diákvárosok találkozója. (A szeptember 9-től 11-ig Debrecenben megrendezendő találkozó egyik résztvevője Kecskemét.) — Sárdi Ferenc: Izgalmas versenyek, szoros eredmények a TOT Kupa döntőjében. (Bács-Kiskun megye az éremtáblázaton a harmadik, a ponttáblázaton az első helyet szerezte meg.) Pedagógusok Lapja, 14—15. szám. (szig): Még van hely a kecskeméti gyermekotthonban. (A Zója utcai oktatási intézményről.) Szövetkezet, 35. szám. A Hirös Napok programjáról. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1983. szeptember 2., péntek Névnap: István Napkelte: 6 óra 83 perc Napnyugta: 18 óra 24 perc Holdkelte: 0 óra 92 .perc Holdnyugta: 16 óra 27 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás Jelenti: Augusztus Sl-én Kecskeméten a közé phömérséklet 21,2 (az 50 éves átlag 18,7), a legmagasabb hőmérséklet 26,2 Celsius-fok volt, a nap 9 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 17,6, 14 órakor 26,8 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 15 (ok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,9 millibar (süllyedő) volt. Augusztus 31-én Baján a közép- hőmérséklet 21,2 (az 50 éves áUag 19), a legmagasabb hőmérséklet 27,4 Celsius-fok volt, a nap 9,2 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 17,9, 14 órakor 27,3 Celslus-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 16,6 lók, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1017,7 millibar (süllyedő) volt. — Helyreigazítás. Tegnapi lapszámunk Anyakönyvi hírek-rova- tában, a nyomda hibájából egy sor felcserélése miatt sajnálatos elírás történt. A helyes szöveg: házasságot kötöttek Király Endre és Molnár Erika, Molnár Sándor és Piroska Terézia. Az érintettektől elnézést -kérünk. • Tévesen közöltük tegnapi Lapzárta rovatunkban a Bajai SK— Debreceni Kinizsi labdarúgó-mérkőzés eredményét. Az eredmény helyesen 1—0, a Debrecen javára. — NEMZETKÖZI GYEPGAZDÁLKODÁSI KONFERENCIA. Hazánkban 1,3 millió hektár művelhető gyepterület van, amelynek mintegy felén — megfelelő gazdálkodással — jelentős mértékben növelni lehetne a fű-, illetve szénahozamot. Ennek megvalósításához kíván segítséget nyújtani az a Nemzetközi Tudományos Gyepgazdálkodási Konferencia, amelyet szeptember 5-től 9-ig tartanak Debrecenben — közölték csütörtökön a sajtó képviselőivel a MTESZ budapesti székházában. A tanácskozáson, amelyre több mint kétszáz résztvevőt, köztük 17 országból mintegy 60 szakembert várnak, négy szekcióban folyik majd a munka, áttekintve az ökológia, a terjesztés, a hasznosítás és a műszaki-gazdasági témák legfontosabb kérdéseit, továbbá szakmai bemutatókat is tartanak majd. (MTI) GYORSLISTA A gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 1983. augusztus 31-én megtartó« sorsolásáról. Az Országos Takarékpénztár a gépkocsi-nyereménybetétkönyvek 89. sorsolását augusztus 31-én Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 3 ooo forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1983. április 30-lg váltottak és 1983. július ai-én még érvényben voltak. .Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsi-nyereménybetétkönyvek között vannak olyanok, amelyek számában — nyomdatechnikai okokból — az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kell hagyni. A gyorslista közvetlenül a húzás után készült, ezért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A sorsolás eredményének pontos adatait a szeptember 5-én megjelenő hivatalos nyereményjegyzák tartalmazza. A Jegyzék megtekinthető az OTP-fiÓkokban, postahivatalokban és takarékszövetkezetekben. A nyertes betétkönyvet, vagy az azt helyettesítő „igazolás”-.t a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fióknál, postahivatalnál, vagy takarékszövetkezetnél kell bemutatni. A gyorslistán az alábbi rövidítéseket használjuk: Trabant Combi Spectál — te Trabant Limousin Speclál — ti Wartburg de Luxé — wd Wartburg de Luxe, tit — wt Wartburg Limousin — wd Dacia — d Skoda 120 L — s 10 000 forint összegű betétkönyvek: 2 007925 te 2 017268 Wt 2 027591 tC 2 035798 ti. 2 044240 Wd 2 052344 ti 2 059068 ti 2 0595IS te 2 069958 te 2 070343 ti 2 073192 te 2 074437 ti 2 081604 tC 2 083144 te 2 0841535 ti 2 084977 te 2 0863i3'B td 5000 forint összegű betétkönyvek: 2 526588 tC 2 567172 ti 2 603026 Wd 2 604935 te 2 606139 wd 2 612416 ti 2 614946 td 2 830779 s 2 634 214 ti 2 642938 ti 2 657715 ti 2 673782 td RÁTERMETT . . . — Hogyan akarsz te velünk játszani, hiszen kicsi vagy még, semmihez nem értesz! — Akkor én leszek a vezető! LÁZÁR GYÖRGY BEFEJEZTE SZABADSÁGÁT. Lázár György, a Minisztertanács elnöke befejezte évi rendes szabadságát. (MTI) — Eltemették Borbély Györgyöt. Tegnap mély részvéttel kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben Borbély Györgyöt, a Magyar Távirati Iroda Állami-díjas műszaki igazgatóját. A végső tisztességadáson megjelentek munkatársai, barátai, tisztelői, családtagjai. A gyászszertartáson az MTI vezetősége nevében Burján Sándor vezérigazgató búcsúzott. (MTI) — ÚJ CSEMEGEKUKORICA. Gyarapodott a martonvásári <ne- mesítésű csemegekukoricák családja: a közelmúltban állami elismerést kapott a negyedik Mar- tonvásáron nemesített csemege- kukorica, az MV Ideál. Az újdonság kitőnü minőségű, kellemesen, édes, jól tűri a mélyhűtést, és a tartósítást, s éppen ezért különösen alkalmas hűtőházi és konzervgyári feldolgozásra. Középkorai érésű, 16—20 centiméter nagyságú, hengeres alakú, aranysárga csöveket érlel. Vetőmagjának elszaporítása 1már megkezdődött, s egy-két éven belül megfelelő mennyiségben áll a termesztők rendelkezésére. (MTI) i Ritka zsákmány 9 Kecskemét közelében meglehetősen ritka vadászzsákmányt, egy jól fejlett vaddisznót sikerült puskavégre kapnia Virág Gézának, * kecskeméti Petőfi Vadásztársaság tagjának, aki elmondta, hogy nyár eleje óta figyeli a matkói határban az állat nyomait és közel harminc éjszakát töltött lesállásban. Türelme nem volt hiábavaló, tegnap éjszaka sikerült leterítenie az állatot. (Karáth Imre felvétele.) c Holnapi lapszámunkból Család—Otthon—Sza- I bad idő összeállításunkban — a 4. oldalon — a többi között Írunk a cukorbetegek I helyes táplálkozásáról és arról, hogyan változik meg | a kisgyermek viselkedése, ha óvodás korba lép. A hor- I gászok a titokzatos halról, a | compóról olvashatnak hasz. nos tudnivalókat. Ugyanitt I folytatjuk a Pótmérközést. Ha pedig a holnapi ötödik, hatodik oldalt kiveszik a | lapból, máris megvan a jövő heti rádió- és televízióműsor, Kép és Hang cím- I mel. ] PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv n Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, KUlső-Szegedt út (. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka latváa Index: 25 063 HU ISSN 0133-235 X. SOKAN JELENTKEZTEK