Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-11 / 189. szám
/ Szőlőtermesztés, borgazdálkodás Beszélgetés a szerkesztőségben A megye szőlő-bor ágazata milyen gondokkal küzd és milyen jövő elé néz? Miképpen lehet elmozdulni a mostani, éppenséggel nem szívderítő helyzetünkből? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kerültek terítékre a Árak és minőség PETŐFI NÉPE: Közismert a megállapítás: jó minőségű szőlő nélkül jó bort készíteni nem lehet. Azt is mondják, a bor minősége a szőlőtőkén dől el, vagyis a fajta és termesztéstechnológia a meghatározó. Az ágazatban miért nem uralkodik a minőségi szemlélet? Csipkó S.: A szőlőtermelés technológiája kifejezetten a mennyiséget szolgálja. Nem ismerek olyan módszert, amely a minőséget tenné első helyre. E biológiai oldalt a közgazdasági is erősíti. Borsódy M.: Régi fajtákat termelünk a terület nagyobb rászán. Mintegy 8—9 tonna hozamra van szükség hektáronként a termelés gazdaságosságához. Bizonyos fajtáknál a nagyobb termés a minőség ellen hat. Az új telepítésekre ez nem jellemző, ám ez csak később válik érzékelhetővé. A mennyiségi szemléletnek táptalaja volt az a közgazdasági körülmény, amit mi is tudomásul vettünk, és érvényesítettük a szőlőfelvásárlási árainkban. A nagy mennyiséget termelő járt jól, s nem az, aki adott a minőségre. Az okok között még az is szerepel, hogy évenként nagy a termésingadozás. Péter L.: Már az is abszurdum, hogy tavaly négy százalékkal emelkedett hazánkban a s^őlöfelvásár- lási ár, amikor pedig nagy termés volt, nemcsak itthon, hanem Európában mindenütt, a kereslet viszont csökkent. Erre például az osztrák szomszédaink úgy reagáltak, hogy a termelőknek csaknem feleannyit fizettek a szőlőért, mint 1981-ben... I PETŐFI NÉPE: Most a tavalyihoz hasonló a helyzet. Az átvételi árakban is lekopírozzák a múltbélit? Borsódy M.: Nem tehetjük, az ágazati és a népgazdasági érdekek miatt sem. Az átvételi árakat fajta, típus és mustfok szerint differenciálni kell. Pfenning Gy.: Mégpedig a mennyiségi ösztönzést minőségire átalakítva. Azaz „széthúzni” a felvásárlási árakat. Például egy fajtánál megtartva a 8 forintos átlagárat, de a minőség szerint négy-tizenkét forint közötti kilónkénti ár legyen. Nagy L.: Ehhez partnerek vagyunk, azonban szükséges, hogy ezt a mozgást kövessék a borforgalmazási árak is, úgy, hogy megtérüljön a többletköltség, érdemes legyen jobb minőségű szőlőből jobb minőségű bort készíteni. Sümegi J.: A megjegyzés a hibás árképzési gyakorlatra utal. Ugyanis elvileg 1973 óta a szabadárkategóriába tartozik a szőlő és a szőlőből származó termék. Ugyanakkor gyakorlatilag nem az, mert egyeztetési kötelezettség van a szőlőfelvásárlás árainál és bejelentési kötelesség a boráraknál. Az arányok betartása miatt tehát szabályozott, így csak korlátok között érvényesülhet a szabad ár. Borsódy M.: Itt az ideje a rendteremtésnek. Az árak és a fajtákra jellemző minőség összehangolása a feladat. Kettős céllal. A szőlőárak ösztönözzék a rotációs telepítésnél a fajtaváltást, így a piaci igények közvetlenül hatnak. Másrészt, amit azonnal elérhetünk: a szüret időpontjának helyes megválasztása. Meg kell szűnnie a korai szüretnek, amikor még a szőlő nem teljesen érett és a fajtára jellemző cukorfok és egyéb jellemzők nem alakultak ki. A felvásárlási árakban ezt úgy érvényesítjük, hogy aki éretlen szőlőt ad el, az ráfizet, még akkor is, ha hektáronként többet szüretel le és így nagyobb az értékesített mennyisége, mintha a teljes érést megvárja, s jó minőségű szőlőt ad el. I PETŐFI NÉPE: Évszázaddal ezelőtt még meg is büntették azt, aki szeptember 29-e előtt szüretelt... Erre helyi törvény volt... Pfenning Gy.: ... amikor csak jobbára kis parcellákon magángazdaságokban termesztették a szőlőt. De most is el kell érnünk, hogy 12—13 cukorfoknál még ne kezdjék meg a szüretet. Különösen ne tegyék ezt a háztáji kisgazdaságok, szakcsoportok, akik 2—3 nap alatt le tudnak szüretelni. Sümegi J.: A nagyüzemek pedig a gazdaságossági számítást ne termésmennyiségre alapozzák, hanem pénzben értékeljenek a költségek, bevételek összehasonlításával. Például abból kell kiindulni, hogy 60 ezer forint az egy hektárra fordított évi költség. Hogy hány tonna termés kompenzálj, illetve teszi nyereségessé a termelést, azt a minőség szerinti ár és az évjárat határozza meg. Péter L.: Az ágazat nagy tartaléka a szüret időpontjának optimális megválasztása, amelyet nem befolyásolhat a munkaerő é3 egyéb mellékkörülmény. Létrejött a különleges minőségű borok kategóriája és ez szükségessé tenné még azt is, hogy válogatott szüretelés történjen. I PETŐFI NÉPE: Meg tudja ezt fizetni a szőlőfelvásárló, a borászati üzem? Péter L.: Nem. Eddig legalábbis .. . Csipkó S.: Ugyanis a bort nem a fogyasztó minősítette, hanem a hivatal. Ez egyébként az árakban tükröződik is Az új rendelkezés szerint az árképzés nem kötődik majd hatósághoz, amitől én sokat várok. Mindenekelőtt azt, hogy a fogyasztóra bízzák a bírálatot, a választásával, a vásárlásokkal. Egységesebb szemléletet! Sümegi J.: Egy alapvető gondot említek, amely a minőségi szőlőtermesztést gátolja. Abból kell kiindulni, hogy jó fajtát telepítsünk jó termőhelyre. Az alföldi borvidéken vannak kitűnő területek és alkalmas fajták. Azonban a fix összegű telepítési támogatás az említett elvet nem segítette. Ugyancsak nem teszi lehetővé a korábban telepített szőlő fix amortizációs kulcsából és a nyereségági fejlesztési alapból képzett pénz sem a normális rotációt. A korábban telepített szőlő alacsonyabb értékű, és a három százalékos amortizációs kulccsal ebből az alacsony értékből kicsi fejlesztési alap képződik. Ezen változtatni például a 2—6 százalék közötti, mozgó arportizációs kulcs bevezetésével lehetne. Az állami támogatást pedig egybe kellene hangolni a telepítések jelenlegi tényleges költségével. I PETŐFI NÉPE: Nemrég olvastam, hogy a FAO előterjesztése szerint a világ idei borterszerkesztőségünkben rendezett kerekasztal- beszélgetésünkkor. A résztvevők: dr. Horváth Gyula, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának munkatársa, Pfenning Gyula, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának helyettes vezetője, Borsódy Miklós, a Középmagyarországi Pincegazdaság vezérigazgatója, dr. Nagy Lajos, a pincegazdaság kereskedelmi igazgatója, Péter László, a MONIMPEX főosztályvezetője, Csipkó Sándor, a keceli Szőlőfürt Szakszövetkezet elnöke, Sümegi József, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság főborásza, Papp-Szekeres József, a Kiskunhalasi Állami Gazdaság igazgatóhelyettese. Sümegi József Pfenning Gyula Dr. Nagy Lajos mése várhatóan 365 millió hektoliter lesz, megközelíti az 1981-es rekordot. Túltermelés van, a fogyasztás kevésbé emelkedett, sőt csökkent a gyengébb minőségű boroknál, viszont nőtt a kereslet a minőségi borok iránt. Ehhez kellene alkalmazkodni a magyar termelőknek is. A tennivalók ugyancsak sürge- tőek. mind biológiai, mind közgazdasági szempontból. A hazai bornak ugyanis csaknem felét szeretnénk minden évben exportál, ni. Európában túltermelés van. Nálunk is? Pfenning Gy.: Nincs. Ismereteim szerint 6,2—6,5 millió hektoliter borra szüksége van az országnak. Csak az a kérdés, hogy ezt milyen minőségben tudjuk piacra dobni. Ésszerűtlenség lenne a telepítések leállítása, sokkal inkább a korszerűtlen ültetvények kivágását, és jó fajtákkal való újratelepítését érdemes szorgalmazni. A megyében gazdasági és társadalmi szempontból nagy tétje van a szőlőágazatnak. A növénytermelés értékének harmadát ez adja, s mintegy százezer ember kapcsolódik a szőlőhöz. Tehát az itt élő emberek életszínvonalának megtartásában is nagy a szerepe. Horváth Gy.: A megyében'jó a telepítési kedv, a fajtaösszetétel is kedvezően módosul. Mindezt nem volna szerencsés figyelmen kívül hagyni. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy az általánosan érvényes elvonások, és állami támogatások csökkenése közepette, a telepítésekhez az ágazat megkapta az állami hozzájárulást. Csipkó S.: Ez az, ami kevés és egy szemléletbeli hibát is tükröz. Ugyanis ebben az ágazatban a munka nem fejeződik be a szőlőtermeléssel, hanem csak a borászattal, illetve az értékesítéssel. Mint ahogy van a szőlészetnek országos fejlesztési terve, legyen a borászatnak is, amelyben a fejlesztésekhez szükséges állami támogatások is szerepelnek. Ne a máról holnapra élés jellemezze ezt a munkát. Nagy L.: Magyarországon nincs túltermelés, hanem a termőalapokhoz szükséges tároló-, feldolgozó- és forgalmazó kapacitás hiányzik. A szőlőt megtermeljük, de a végterméket, a bort már nem tudjuk forgalomba hozni akkor és olyan minőségben,, amilyent a piac igényel. És gyenge a háttéripar is... Elegendő a támogatás? PETŐFI NÉPE: Az utóbbi megjegyzésekből az derült ki, hogy a borászat helyzete kedvezőtlenebb, mint a szőlészeté. A szőlőbor ágazatot a népgazdasági terv és támogatási rendszer nem tekinti egységesnek. -Ez vezetett — egyebek között — oda, hogy jelenlegi versenyképességünk nem megfelelő, nincsenek ehhez meg az eszközökben, tárgyakban mérhető feltételek. Ezen segíteni kíván az állam legutóbbi intézkedéseivel, például ami a tárolótereket illeti, vagy az adózást. Hogyan értékeli ezeket a jövedelmezőség, az export és a minőségi bortermelés szempontjából? Sümegi J.: Az országban mintegy kétmillió hektoliter bortárolóval kevesebb van a szükségesnél. Ha ez megépülne, az évjáratok közötti terméskülönbségeket egyensúlyba tudnánk hozni. Most állami támogatással jelentős tárolóépítésre van lehetőség. Papp-Szekeres J.: Ne haragudj, ez nem támogatás, csupán közvetett elengedése az építési adónak és illetéknek. Amelyik beruházás ilyen szempontból nem adóköteles, például a fémtároló felállítása, arra nem vonatkozik. Sümegi J.: De vonatkozik, legalábbis úgy tudjuk, kiterjesztik azokra is ... Papp-Szekeres J.: A Pénzügyminisztériumban személyesen érdeklődtem, és a válasz: nem. És még egyszer mondom, állami támogatásnak sem foghatom fel, az alatt ugyanis azt érteném, ami a bekerülési költség csökkentését teszi lehetővé. Az nem támogatás, hogy az építési költség tetejébe tett adót és illetéket kompenzálják. Ügy lehet felfogni: adóval nem büntetnek bennüket, ha a gazdaságunk pénzéért építünk tárolót. PETŐFI NÉPE: Patthelyzetbe kerülünk, ha ezt a kérdést nem tisztázzuk, vagy az egyik álláspont helyességét nem bizonyítjuk, másrészt elégedetlenség és követelőzés rejlik a megjegyzés mögött, s ez a mostani pénzügyi, népgazdasági helyzetben aligha fogadható el. Papp-Szekeres J.: Nincs szó követelődzésről. Arról igen: mi szükséges ahhoz, hogy termelhessünk, mégpedig a piaci igények szerint. Eddig úgy volt, hogy kell a. bor, ezért támogatással telepítették a szőlőt. Most pedig, úgymond, csak követeléssel lehet tudatni, hogy ehhez kellenek a tárolók, a palackozók a korszerű feldolgozók? Ami szükséges a minőségi bortermeléshez és exporthoz, az nem követelés. Csipkó S.: Tegnapelőtti gond a tárolóhiány. A szőlőágazat tényleges helyzete követeli a tárolóteret. Az pedig mosolyogni való, hogy év közben kapunk adóelengedéssel, úgy fogalmazom, ami talán mindannyiunk számára elfogadható: „kompenzációs támogatást”, kis segítséget a tároló építéséhez. De csak erre az évre! Ez a másik rendkívül nagy gond. Mi lesz jövőre? Csökkent a jövedelmezőség PETŐFI NÉPE: A szőlő-bor ágazat képtelen olyan nyereségszinten dolgozni, hogy megoldja gondjait? Péter L.: A magyar bor jövedelmezősége csökken. Az utóbbi 12 évben a tőkés értékesítési ár hat és fél százalékkal nőtt, míg a bor önköltségét jelentősen meghatározó hazai felvásárlási árak 62,5 százalékkal növekedtek! Amilyen piaci helyzet most van, ilyennel a szakma még nem találkozott. Előfordul 30—40 százalékos árzuhanás is. E túlkínálati helyzetben csak a kiváló minőségű bort lehet eladni. Nem számíthatunk változásra belátható időn belül, így a következő években sem. Tehát, hogy versenyben tudjunk maradni, ahhoz tóbb állami segítségre van szüksége az ágazatnak. Nem követelés ez, inkább újbóli figyelemfelhívás, a következő ötéves terv előkészítéséhez is. Pfenning Gy.: Literenként az asztali bornál ötven fillér, a pecsenyeboroknál 1—1,5, a minőségieknél 2,50 forint a nyereség. Ennyiből a fejlesztéseket nem lehet megoldani. Nagy L.: örülnék az említett nyereségszintnek, Csipkó Sándor Papp-Szekrrrs József amely csak exportszubvencióval együtt számolva reális. Ugyanis belföldi forgalomban az asztali borok — s a pecsenyeborok is csaknem — veszteséggel értékesíthetők. Papp-Szekeres J.: Fogadjunk el egy átlagszámot: hat forintba kerül egy liter tároló megépítése. A borászati költségek és eladási árak mellett nem dönthet úgy az üzem, hogy tárolót épít, mert ez gazdaságtalan, a megtérülés miatt. Ezért mondom: nem elegendő a „kompenzációs támogatás", hanem valódi kell, hogy úgy építhessünk: az eredményességben elért pozíciónk ne romoljon. Egyébként pedig minden fórumon, felülvizsgálatokon stb. az eredményt vizsgálják ... Pfenning Gy.: A mostani támogatást egy kezdetnek foghatjuk fel. Papp-Szekeres J.: Az eredményünket elviszi az építés költsége, s elszegényedésünket növeli. Az állam még nem segített rajtunk. Nagy L.: A tárolóépítés kényszer, a leggazdaság- talanabb beruházás. Pfenning Gy.: A borászati ágazatot, a tárolóápí- tést hasonló támogatásban kellene részesíteni, mint a telepítést. Az említett nyereségből — aminek elhangzott kiegészítése helyes — nem lehet a fejlesztéseket megoldani. Csipkó S.: És nemcsak az eladási árcsökkenés rontja a jövedelmezőséget, hanem az ipari termékek árának emelkedése is. Az ellátás hiánya pedig nehezíti nfünkánkat, nem kapunk üveget, zárót... Nagy L.: Egy konkrét példa. Eddig 3,80 forintért vásároltunk a gyártól — ha egyáltalán hozzájutottunk — literes fehér üveget. Most az orosházi üveggyár 6 forintért adja. Az üvegbetét díja 3,50, vagyis palackomként — csak ebből — 2,50 forint a veszteségünk ... / Sümegi J.: De a járulékos költségek is nőttek. Például a papírgyár a boroskarton-dobozokat az év elején egyszerre legyártja és elküldi az egy esztendőre elegendő mennyiséget, amit nekünk kell készletezni ... Nagy L.: Gyenge a háttéripar, és mi rákényszerülünk a feltételeik elfogadására. Alkalmazkodás itthon és külföldön PETŐFI NÉPE: Ügy gondolom, hiba lenne figyelmen kivül hagyni, 'hogy van állami segítség, másrészt, hogy nemcsak a magyarok gondja a pangó piac. A többi európai országban tudnak a jelenlegi helyzethez alkalmazkodni? Péter L.: Felsorolom az állami segítséget: az exporttermeléshez a korszerűsítési támogatás felemelése 26 százalékra; lehetőség nyílt néhány millió hektoliter átmenő készlet raktározására; új üzletkötések a szocialista piacon; és a tárolóépítési támogatás. Mindez csepp a tengerben. A harminc- negyven százalékos borárzuhanás világjelenség, ugyanakkor jó. ha mi tíz százalékos engedményt tudunk adni. Árban nem vagyunk versenyképesek. Az állami beavatkozás a konkurrens országoknál sokkal jelentősebb. A belföldi és exportár-támogatás is. PETŐFI NÉPE: Franciaországban és Olaszországban a nem történelmi borvidékeken megtiltották a szőlőtelepítést. Spanyolországban az állam csak a bortároláshoz ad támogatást ... Az EGK országai az asztali minőségű borok lepárlásához 630 millió dollár állami támogatást adtak — már két éve! Borsody M.: Az alacsony alkoholtartalmú bort nálunk is le kellene főzni. Abból alkoholt készíteni és azt felhasználni, nem pedig importból beszerezni szükségleteinket. Vagy sűrítményt gyártani, aminek használata viszont gazdaságtalan. A jelenlegi pénzügyi szabályozók mellett nem lehet az említetteket megoldani, ugyanis olyan költséget jelentene, hogy „inge, gatyája” rámenne az üzemeknek. Ebben a vonatkozásban is egyre sürgetőbb a szabályozórendszer-módosítás. Reálisan nézve a tárológondokat, egyhamar nem tudjuk megoldani, s hogy minél több üres tároló legyen a szüretre, nincs más lehetőség. Péter L.: A fejlett bortermelő országokban a termés 50—60 százaléka úgynevezett átmenő készlet. Hazánkban ez elképzelhetetlen, holott enélkül nincs alkalmazkodóképesség és minőségi bortermelés. Csipkó S.: A forgóalap-szabályozási rendszer arra kényszeríti az üzemeket, hogy ne készletezzenek. Az exportnál ez kész öngyilkosság. A szabályozás nem segít, a tárolótér kicsi, a palackozási technológiák fejlettsége nem tart lépést a konkurrens országokéval. Hogy legyünk mi versenyképesek? S ha ezt feltárjuk, és állami támogatást igénylünk, miért tűnik ez követelődzésnek? Borsódy M.: Hiba, hogy évente csaknem „ki kell söpörni” a pincéket, pénzügyi, szabályozási okokból, holott a minőség szempontjából követelmény a több éves érlelés. Sümegi J.: A pénzügyi szabályozás a bort úgy kezeli, mint a kukoricát, a napraforgót, vagy bármely egyéb terméket. Holott ezektől eltérő, mert az idő múlásával értéke nem csökken, hanem növekszik. Az állami gazdaságok és a pincegazdaságok az elmúlt öt évben egymilliárd forint forgóalap- feltöltési hitelt vettek fel, többet nem tudnak, mert kamatai nagyon terhelik az ágazatot. A borárak egyébként emiatt is növekednek, magasak. PETŐFI NÉPE: Az exportárak meg alacsonyak. A termelők nem tudják olcsóbban előállítani a bort? Sümegi J.: Az utóbbi öt évben az alapanyag-előállítás költségei 39 százalékkal, az egyéb anyag- költségek 53 százalékkal növekedtek. Az ipari és egyéb költségek említett változását az adó kiszámításánál — a palackozás nyereségét befolyásoló tényezőként — nem vehetjük figyelembe. Árletörés — kijátszásokkal PETŐFI NÉPE: Az ágazat helyzetéről elmondott gondok nem újkeletűek. Eddig miért nem sikerült orvosolni? Ugyanis az exportpiaci helyzet miatt kerülnek most elsősorban erőteljesen felszínre. Olyan időszakban, amikor éppen nem a legjobbak lehetőségeink a jövedelmezőség növelésére, vagy akár a beruházásokhoz. Mégis lenni kell megoldásnak, akár szervezeti téren is ... Horváth Gy.: Sok függ a dolgozók szakmai önbecsülésétől, lendíthet az ágazaton a feldolgozási technológia szigorú betartása, valamint a szélesebb körű, teljesebb integráció. Bár jó integrátor a megyében a pincegazdaság, mégsincs teljes egység a különböző szektorok, borászatok között/ Kü- lön-külön sok esetben egymás ellen is „dolgoznak” az üzemek. Az alföldi borvidék érdekében éppen úgy, mint a hazai és külföldi értékesítéshez olyan gazdasági érdekeltségű együttműködésre lenne szükség, amely a termeléstől a forgalmazásig ösz- szefogná az üzemeket. Borsódy M.: A nyugati országokban működnek a borászok szövetségei. Nálunk, szocialisía viszonyok között is létre lehetne hozni hasonló érdek- képviseletet, olyat, amelyik egyetlen tulajdonviszonyt sem sért. A termelésben az együttműködés jó, rendszerek dolgoznak stb., szerintem a forgalmazási körben trancsírozódunk szét... I PETŐFI NÉPE: Megyei szervezetről lenne szó? Borsódy M.: Megyei és országos is lehetne. Az NSZK ilyen szervezetét mintaként választhatnánk. Csipkó S.: Már találkoztam a nyugatnémet szövetség elnökhelyettesével, s betekintve munkájukba, úgy gondolom, érdemes volna létrehozni hasonlót hazánkban is. Sümegi J.: Vannak már ilyen szervezetek az országban. A szőlészet-borászati szakbizottságot, az iparági tanácsot tartom hasonlónak. Sorolhatnék még egyéb érdekvédelmi szervezetet, csakhogy „igazi jogosítványunk”, komoly beleszólásunk nincs a termelésbe sem, és a kormányzati döntések meghozatalába sem. I PETŐFI NÉPE: Mit értenek érdekeltség alatt, és milyen érdekeket kellene képviselni? Csipkó S.: A termelők és a forgalmazók, vagyis az ágazat érdekeit. Ez a szervezet feltárhatná valódi helyzetünket, segíthetne a döntéshozatalokban. Most minden forgalmazó külön-külön kilincsel és győzködik a főhatóságoknál, bizonygatva igazát. Alig valami eredménnyel. Erőinket egyesíteni kell a célok érdekében. Péter L.: Még a Borkülkereskedelmi Társaság is az említett körbe sorolható, azonban, hogy úgy mondjam „hatalma”, ereje nincs. Sümegi J.: Az érdekeltségi szervezet minden borvidéken hiányzik. Ütőképes integrátorrá éppen a Borkülkereskedelmi Társaság válhat. Feladata lehetne egy-egy termötájon képviselni a szőlő-bor ágazat összes érdekeit. Ma például a szakbizottságok nem ismerik, hogy egy-egy megyében milyen az összetétele és mennyisége az eladásra felajánlható bornak. Sajnos, a külföldi vevők jobban tudják, és azt kell mondanom, kijátsszák egymás ellen a magyar borászati üzemeket. Péter L.: Ezzel a megállapítással vitatkozom. Korábban a külkereskedelmi vállalat mondta meg, hogy melyik pincéből, mit vásároljanak. Elvileg most is, csak a vevő onnét veszi, ahol a jobbat találja. A kínálati piac miatt versenyhelyzet van!... Sümegi J.: Állítom, hogy az exportőrök kijátszanak bennünket, éppen a versenyeztetés ürügyén. Ugyanis minden termelő, eladó a legjobbat mutatja és rálicitál — árban alámegy — a másikra. Ha az alföldi borvidék gazdaságai egyeztetnének a kereskedők"'megjelenése előtt, másként ’tudnánk fellépni, és szerintem az áraink sem lennének olyanok, mint most. Péter L.: Ezzel egyetértek. Versenyképes az alföldi bor PETŐFI NÉPE: Az érdekeltségi szervezet létrehozásának indítékai — különösen az utóbbi évekre gondolok — nemcsak figyelemre méltók, hanem remélhetőleg cselekvésre is késztetik a megszervezésben illetékeseket. Meglepő az egység hiánya, az ágazati érdekek helyett az üzemiek előtérbe kerülése. De vajon mennyire egységes az alföldi borvidék és milyen az ázsiója? Horváth Gy.: Az alföldi borok minősítése, értékelése nem megfelelő. A több évtizeddel ezelőtti helyzet szerint beskatulyázták, mondván, hogy itt csak gyengébb minőségű bort tudnak termelni. Ez a vidék azóta nagyot változott, különösen az elmúlt évtized telepítéseinek, az új szőlőfajták, az alkalmazott technológiák hatására alkalmassá vált minőségi borok termelésére, sőt ez kerül egyre inkább előtérbe. Országos elismerést és rangot érdemelnek az alföldi borok. Sümegi J.: Az alföldi borvidéket ma már nem lehet egységesnek tekinteni, mint 30 évvel ezelőtt. A telepítések olyan mikroklimatikus, borvidékjel- legű egységet alakítottak ki, amelyeket külön kell értékelni. Létrejött a Kiskőrös—Kecel—Kiskunhalas körzet, vagy említhetem a Hajós—’Csátalja— Vaskút térségét, amelyeket többre tartok, mint egy átlagos alföldi borvidéket. Minőségben például lényegesen jobb, össze nem hasonlítható mondjuk a ceglédi körzettel. Ugyanakkor egy-egy ilyen egységben 7—8 ezer hektár szőlő van, s ha hozzáteszem, hogy a somlói borvidéken 800 hektáron termelik a szőlőt, ez is disszonáns arány. Az eddig egységesnek értelmezett alföldi, történelmi borvidék megbontása előnyös lenne az exportértékesítésben, de a belföldi kereskedelmi forgalomban is. Pfenning Gy.: Ilyen szempontból vizsgálódtunk a megyében, s megállapítottuk, hogy 15 kis termőtáj különíthető el. Ezekről a helyekről származó borok jellegzetesek. S hogy végül is hány kis termőhelyet lehet elkülöníteni, arról néhány éven belül döntenünk kell. PETŐFI NÉPE: Beszélgetésünk végéhez érve mondhatom, hogy a szőlészek, borászok, ennek az ágazatnak elhivatott képviselői nemcsak felvillantották a tényeket és tennivalókat, hanem megoldási lehetőségeket is vázoltak. Köszönjük, hogy az ágazat jövőjéért érzett felelőséggel a résztvevők őszintén elmondták gondolataikat. Csabai István Borsody Miklós Dr. Horváth Gyula
