Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-10 / 188. szám
1983. augusztus 10. • PETŐFI NÉPE t 7 SPORT - SPORT «SPORT \ • * / HÍREK, EREDMÉNYEK — RÖVIDEN Döntetlenek napja Sokan voltak kíváncsiak a nemzetközi nagymesterverseny második játéknapjára is. A forduló sokat ígérőén kezdődött: az első lépések után úgy tűnt, minden táblán késhegyig menő küzdelem van kibontakozóban. A folytatás azonban ezúttal nem igazolta a várakozást. A versenyzők többsége az ellenfélre ráijesztő kezdés után ovatos versenytaktikát választott: elsőként a Grószpéter—Bárczay, majd a Károlyi—Horváth játszma ért véget gyors döntetlennel. A nagymesterek, Mihajlcsisin és Garda találkozóján egyik fél sem mert kockázatot vállalni a bonyolulttá váló állásban, így a játszmát döntetlenre adták. Hasonló eredményt hozott a Lukács—Eslon találkozó is. A svéd versenyzőnek az sem segített, hogy cipőjét is levetette a zavartalan koncentrálás érdekében. A forduló egyetlen győzelmét Zajcsik nemzetközi mester érte el a magyar bajnokcsapat, a Bp. Honvéd éltáblása, dr. Hazai László ellen. A szovjet sakkozó az első két fordulóban előzetes híréhez\ méltó magabiztos, nagyvonalú játékot mutatott. Nyolc órakor már csak egyetlen páros küzdött, Plachetka nagymester és a magyar Székely Péter, aki eddig a legtöbb időt töltötte a tábla mellett. A nagymester mindent megtett az előnybe kerülésért, ám amint ez lenni szokott, ő került hátrányosabb állásba. Mindkét versenyzőnek csak percei voltak az utolsó lépésekre, ekkor a magyar versenyző pontatlan volt, s a játszma lépésismétléssel döntetlenül ért véget. Még javában tartott a forduló, amikor megérkezett a csütörtökön kezdődő magyar bajnoki döntő első résztvevője: Arthur Koelle, volt ausztrál ifjúsági bajnok. A sovány, szakállas melbournei fiatalember foglalkozása geofizikus, s jelenleg tanulmányúton tartózkodik Európában. A kecskeméti versenyt felkészülésnek is szánja a decemberben kezdődő ausztrál bajnoki döntőre. A 2. forduló lapzárta után befejeződött játszmái: Plachetka (csehszlovák)—Székely döntetlen, Lukács—Eslon döntetlen. Szerda délelőtt az első három forduló függőben maradt játszmáinak befejezésére kerül sor. L. D. ATLÉTIKAI VB Parádés verseny hármasugrásban Helsinkiben az első atlétikai világba jndkság második napján három számban avattak bajnokok. A leggyorsabb vágtázónőnők Marlies Göhri bizonyult 10.97 mp-vel, 2. az ugyancsak NDK-beli Koch, harmadik pedig az amerikai Williams lett. A férfiak versenyét a Jesse Owens utódjaként emlegetett amerikai Carl Lewis nyerte, honfitársai, Smith és King legyőzésével. A férfiak hármasugró versenyét hosszú ideig emlegetni fogják szakberkekben. Több sorozaton keresztül az amerikai Banks állt az élen, de ia lengyel Hoffman beérte, majd utolsóra 17.42 métert ugorva, a 24 éves, 190 cm magas atléta megszerezte a győzelmet. Ebben a számban a magyar Bakosi 16,83 méteres ugrással a hetedik helyet szerezte meg. A többi magyar közül Forgács bejutott a 400 méteres női verseny középdönitőjébe, Béla Emese viszont kiesett a női magasugrás selejtezőjében. Megvan a verseny két legbal- szerencsésebb versenyzője. A kubaiak kétszeres olimpiai bajnoka, Alberto Juantoréna, miután könnyedén érkezett célba a 800 méter előfutamaiban, figyelmetlenül lépett, olyan súlyosan megütötte a lábát, hogy hordágyon kellett elszállítani a stadionból. A másik hordágyra szintén olimpiai bajnoknak volt szüksége. Az olasz Sara Simeoni, a női magasugrás egykori Világcsúcstartója a 187 cm-rel kísérletezett, amikora léc előtt megtorpant, s a szivacsra vetette magát. Az izmai mondták fel a szolgálatot. Valószínűleg mindkét világnagyság társai előtt utazik haza Helsinkiből. WELTMEISTERSCHAFTEN IN LEICHTATHLETIK HELSINKI 1983 A Petőfi Népe totó-tanácsadója A totó 33. heti, augusztus 13—14-i szelvényén ismét svéd X. liga, a rajtoló NSZK Bundesliga I., valamint az utolsó helyeken kát Bundesliga 2. mérkőzés található. Tippjeink : 1. Gefle—öster Vaxjö. Svéd I. liga. Az öster a bajnoki elmért küzd, míg a Gefle a kiesés elkerüléséért. Tippünk: 2. 2. IFK Göteborg—IF Elfsborg. Svéd I. liga. A két együttes közül a Göteborg áll előkelőbb helyen és idegenbeli győzelmével bajnokesélyessé lépett elő. Tippünk: 1. 3. Halmstad—AIK Stockholm. Svéd I. liga. A hazaiak „összeszedték" magukat és felzárkóztak a középmezőnyhöz. Tippünk: X, 2. 4. Hammarby—BK Hacken. Svéd I. liga. Az újonc vendégek nagyon gyengén szerepelnek, bár az elmúlt fordulóban sikerült győzniük ás javítottak mérlegükön. Tippünk: 1. 5. FF Malmö—IK Brage Barlangé, Svéd I. liga. A Malmö győzelmével listavezető lett. A Brage döntetlen eredményt ért el. Tippünk : 1. 6. Mjallby AIF—örgryte Göteborg Svéd I. liga. Nem megy a láték a hazaiaknak, a kiesés ellen kell küzdeniük. Tippünk: x, 2. 7. FC Köln—Arminia Bielefeld. NSZK Bundesllga 1. Az elmúlt Idényben a Köln gárdája szerepelt jobban és az előkelő 5. helyen végzett, míg a Bielefeld együttese 8. volt. Tippünk: 1, x. 8. Mö.rhengladbarh—Fort Düsseldorf. NSZK Bundesliga 1. Mindketten biztosan maradtak tagjai az Idei bajnokságnak. Tippünk: X, 1. 9. VFL-Bochura—Kick Offenbach NSZK Bundesliga 1. A hazaiak nem remekeltek az elmúlt bajnokságban. Az Offenbach újonc az élvonalban. Tippünk: 1. 10. Bayern München—Bayern Leverkusen. NSZK Bundesllga 1. Az elmúlt idényben nagy különbség mutatkozott a két együttes között, a házigazda müncheniek javára. Tippünk: 1. 11. VFB Stuttgart—Braunschweig. NSZK Bundesllga 1. A Stuttgart az igen előkelő 3. helyen zárta a szezont, míg a vendégek éppenhogy el tudták kerülni a kiesést. Tippünk: 1, x. 12. Hamburg VS—1. FC Kaiserslautern. NSZK Bundesliga 1. A hazaiak csak a jobb gólkülönbséggel nyerték a bajnoki elmet. A .vendégek is az élmezőnyben végeztek. Tippünk: 1, x. 13. 1. FC Nürnberg—Bayer Uerdingen. NSZK Bundesliga 1. A nürnbergiek is mérsékelten szerepeltek az elmúlt idényben. Az újonc vendégekre nehéz 90 perc vár a tapasztaltabb nürnbergiek otthonában. Tippünk: 1, x. + l mérkőzés: 14. Mannheim—Werder Bremen. NSZK Bundesliga 1. Az újonc hazai együttesre komoly erőpróba vár, a tavalyi második helyezett Bremen ellen. Tippünk: 2, x. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, x. D. I. :CSKE A III. FORDULÓ EREDMÉNYEI Székely—Lukács döntetlen. Bárczay—Mihal jcsisin (szovjet) 1:0. . A többi mérkőzés lapzártakor — öt órai küzdelem után — még javában tartott. Farkas a kezdőcsapatban A szeptember 7-én, a Népstadionban sorra kerülő NSZK elleni mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott kedden Ausztriába utazott. Szerdán Bádenben szerepelnek, szombaton pedig a Sturm Graz lesz az ellenfelük. Mezey György már az elutazás előtt közölte a szerdai, bádeni találkozóra a kezdő tizenegyet. Ez a következő: Zsiborás — Farkas, Kardos, Ga- raba, Péter — Hannich, Kurucz, Burcsa, Pölöskei — Kiss S.. Dajka. — A mérkőzésen természetesen mindenki szereplési lehetőséget kap. A néhány napos túra elsőrendű célja, hogy kipróbáljuk a meghívott játékosokat, s azokat az elképzeléseket is, amelyeket az NSZK ellen szeretnénk megvalósítani. A. két mérkőzés mellett öt edzést is tartunk Ausztriában. A továbbiakban még egy nemzetközi próbamérkőzésre nyílik lehetőség: augusztus 31-én várhatóan Nyilasi csapata, az Austria Wien ellen játszunk. Mint ismeretes, szeptember 7-én két feladat vár a magyar labdarúgásra, a Szovjetunió elleni olimpiai selejtező és az NSZK elleni találkozó. Ezután alakul ki a két gárdából az őszi EB-mérkőzésekre az A-válogatott- keret. Figyelem Nyilasit, Póczikot és a többi külföldön szereplő labdarúgónkat, ha kedvező híreket kapok róluk, számítok rájuk. MA: LABDARÚGÁS Előkészületi mérkőzések: Kecskeméti SC—SZEOL AK, Kecskemét, Széktói Stadion, 16.30. Honvéd Bem SE—Kecskeméti TE, Cegléd, 17 óra. Miske—SZEOL AK ifj., Miske, 17 óra. KÉZILABDA MNK női mérkőzés: Jánoshalma—Goldberger SC, Jánoshalma, 17 óra. ÁTIGAZOLÁSOK Az Akasztó csapatából Kecskés után újabb .játékosok távoztak el. Thurzó, Kozma és Török Kerekegyházára tart. A KTE leigazolta Miskéröl Bedzsu- lát, Dunaíföldvárról Péter Elemér kapust. Gara, a KSC egykori NB 11-es játékosa, aki legutóbb az ÉGSZÖV csapatában rúgta a labdát, a li'la-fehérek játékosa lett. A KTE egy évre kölcsönadta a Lajos- mizsének Gyulait és Lengyelt, Kecelre pedig — ugyancsak egy évre — Ra.cz Tibort. Nagyikőrösre távozott Nagy Jenő. BIRKÓZÁS A KSC két fiatal birkózója, Ignácz és Kovács Z. augusztus 1'5-ig a romániai IBV-keret edzőtáborában készül a versenyre. Ignócznak komoly esélyei vannak arra, 'hogy az utazó csapatba kerüljön. LABDARÚGÁS A KTE labdarúgópályájának felújítási munkái miatt, a vasárnapi KTE—Lajosmizse, valamint az augusztus 2:8-1 KTE—Szentes 'mérkőzéseket a Széktói pályán rendezik meg. Szeptemberben már a ^KTE-ipályán játszik ismét a csapat. Lakiteleken elkészült a két éve épülő új fubball- pálya, amelyet szombaton avatnak fel. A helyi csapat ellenfele a magyar öregfiúk válogatottja lesz. ATLÉTIKA A főivárosban rendezték meg a Vasas Kupát, amelyen külföldi versenyzőik is rajthoz álltaik. Az utöbbi időben jó formában versenyző kiskunfélegyházi Kiskirály az 5 ezer méteres férfi síkfutásban 14:28.4 mp-el a harmadik helyen végzett. Tabajdi József, a Kiskunhalasi AC veterán hosz- szútáv,futója a csehszlovákiai Breznóban vett részt meghívásos ihegyi maratoni versenyen. Az abszolút versenyben 13. lőtt, ám a veteránok között nem talált legyőzőre, s elnyerte az első helyezettnek járó értékes serleget. KÉZILABDA A kézilabda NB II. 'őszi rajtja előtti héten a DU- TÉP SC női és férficsapatai felkészülési tornákon vettek részt. A női csapat Jászárokszálláson a Vasas Kupán veretlenül lett első. Eredményeik: DV- TßP—Váci Forte 27—21, DUTÉP SC—Gyöngyösi SE 46—21, DUTEP SC—Jászárokszállás 43—18. DUTÉP SC—Jászárokszállás ifj. 25—6. A torna döntőjét ismét a váciak ellen vívták. DUTÉP SC—Váci Forte 21—19. A végeredmény: 1. DUTÉP SC, 2. Váci Forte. A legtechnikásabb játékos díját Peszmet Zsuzsa (DUTÉP SC) kapta. ■ A DUTÉP SC férficsapata az NB Il-es Sárszent- rnihály meghívására a MEDOSZ Kupán vett részt, ahol az NB I-es Veszprémi Építők is játszott. Eredmények: Veszprémi Építők—DUTÉP SC 20—20, Sár- szentmihály—DUTÉP SC 31—26, DUTÉP SC—Pá- kozd 32—21. Végeredmény: 1. Veszprémi Építőik, 2. Sárszentmühály, 3. DUTÉP SC. RÖPLABiDA Az EB-döntőre készülés hajráját kezdte meg a héten 'mindkét magyar röplabdaválogatott. A szeptemberi kontinensviadal főpróbájaként két nagy nemzetközi tornát is rendeznek Európában. A férfi- válogatott hétfőn a romániai Zalauba utazott, ahol részt vesz a hagyományos Tómig Kupán. Az ellenfelek között lesznek a házigazdák, a szovjet B-válo- gatott és Csehszlovákia együttesei. A legjobb magyar .csapatnak hat kecskeméti ^—'Demeter.J árost,. Konyári, Cantos, Nagy P. és Szabó Z. — is tagja. A csapattal tartott Beregszászi Szabolcs, a Kecskeméti SC röplabdaszakosztályának vezetőedzőtje ás. A női ifjúsági válogatott Koreában az IBV-n, szereplelt. A távoli országba elutazott a kerettel Bőtus Margit, a DUTÉP SC tehetséges röplabdázója is. Befejeződött a megyei férfi és női bajnokság. A táblázatot böngészve kiderül, hogy számos találkozó elmaradt, s a hiányzó eredmények meglehetősen komolytalanná teszik a .mérkőzéssorozatot. A férfiak versenyében a H. Mezőfi SE második csapata bizonyult a legjobbnak, 2. a KSC serdülő együttese lett. Á nőknél a DUTÉP ifjúsági csapata két ponttal előzte meg a serdülőket. Némi színvomaljavulást jelenthet, hogy a következő bajnoki idényre Mélykút és Izsák csapatai is jelezték részvételi szándékukat. ÖKÖLVÍVÁS Balassagyarmaton rendezték meg az országos utánpótlás-baj.nökságot. A kiskunfélegyházi öklözök közül a 7;1 kg-os Rác.z Ferenc szerepelt a legeredményesebben. Az elődöntőben ugyan nagy küzdelemben alulmaradt a későbbi győztes Kertésszel szemben, de végeredményben, a harmadik helyen végzett súlycsoportjában. MHSZ-SPORT Kecskeméten, az MHSZ iőterén rendezték .meg a Hírős Kupa lörvészversenyt, ahol a Bp. Honvéd, az Ú. Dózsa, a Győri Dózsa, a Debreceni Dózsa, az MHSZ FÉG DK és. a Kiskunsági Erdész Lövészklub 150 versenyzője vett részt. A Hírős Kúpját a Kiskunsági Erdész DK sportolói megvéd ték. A Kiskunsági Erdész Lövészklub versenyzői hat első helyezést szereztek, a megrendezett 24 verseny- számból. Ifjúsági leány standard pu. 60 fekvő: 1. Borbély Ágnes 590 kör, 3x20 ossz. 1. Borbély Ágnes 564; ifjúsági fiú standard pu. 3x20 ossz.: 1. Varga János 554; felnőtt férfi kisöbű spu. 3x40 ossz.: 1. Kemény Gyula 1148; sportpiszt. 60 űöv.: 1. Szabó László 563; légpisztoly 60: 1. Szaibó László 575 kör. A Mályi-tónál rendezte meg augusztus 6—7 -én a Magyar Honvédelmi Szövetség és a Magyar /Köny- nyűbúivár Szövetség a felnőtt és ifjúsági könnyűbúvár összetett honvédelmi bajnokságot. Az országos döntőn az MiHSZ kecskeméti könnyűbúvár klubjának sportolói egy első és egy harmadik helyezést szereztek. # A falusi dolgozók spartakiádjának Kalocsán rendezett járási döntőjén a 100 méteres síkfutást a dunavecsei Hajdú Sándor nyerte. A képen: Szondi Miklóstól, a KISZ járási ‘bizottságának titkárától veszi át az eredményért járó dijat. (Klima Győző felvétele) • » FALUSI SPARTAKIÄD tjét község százhúsz versenyzője vett részt Kalocsán, a falusi dolgozók spartákiád j ának járási döntőjén. Eredmények, atlétika, férfiak: 100 m: 1. Hajdú (Dunavecse), 400 m: Hegedős (Dunavecse), 800 m: Nagy (Marta), 1500 m: Csapiovics János (Fájsz), súly-lökés: Kraíczer (Fájsz); gránát hajítás: Bényei (Dunatetétlen); magasugrás: Hajdú (Dunavecse); távolugrás: Hajdú; spartakiádváltó: 1. Dunavecse, 2. Dunatetétlen. Nők: 100 m. Tóth (Dunavecse); 400 m' Göndöcz (Dunavecse); súlyíökés: Tóth B, (Dunavecse); gránáthajitás: Tóth iB.; magasugrás: Baranya (Dunatetétlen,); távolugrás: Vajda (Solt); spartakiádváltó: 1. Dunavecse, 2 Dunatetétlen. Kézilabda, férfiak' 1 Dunavecse, 2. Dunatetétlen. Nők: 1. Dunavecse, 2. Dunatetétlen. Kispályás labdarúgás: 1. Fájsz. 2. Dunavecse, 3 Miske. A férfi csapatversenyt Dunavecse nyerte, a második helyezett. Dunatetétlen, a harmadik Fájsz. A nőknél az első két helyen hasonló a sorrend, míg a harfnadiik 'Miske lett. TÖMEGSPORT Második alkalommal rendezte még a Hírős tömegsport-egyesület a Hírős Kupa kispályás labdarúgótornát. A nagyszabású vetélkedőre az ország minden részéből érkeztek csapatok. Szeged. Tatabánya«, Budapest. Szolnok. Balmazújváros, Lenin- város és Kalocsa színeiben is pályára léptek labdarúgó együttesek A mérkőzéseket a Hírős SE sporttelepjén. a Molnár Erik Általános Iskolában és a Kereskedelmi Szakközépiskolában bonyolították le. A férfiaknál a Kőbányai Petőfi végzett az élen, 2. lett Debrecen, 3. pedig Balmazújváros. A házigazdák a hatodik helyet szerezték meg. A legjobb kapus Nagy Károly (Debrecen.), a legjobb góllövő Tiba János (Debrecen), míg a legsportszerűbb csapat a Kecskeméti Kiegészítő lett. A nők küzdelméből Veszprém került ki győztesen, megelőzve a Zalaegerszeg és a Kecskeméti „Amazon” csapatát A legjobb kapus Kauzli (Zalaegerszeg), a legjobb góllövő Zoboki (K. Amazon), a legsportszerűbb csapat a Kecskeméti IGV'lett. Az Alföldi Cipőgyár kecskeméti és kiskunsági gyárának ifjúsági találkozóján 200 fő vett részt, s elindultak a tatai gyáregység csapatai is. Eredmények- iárőrverseny: 1. Kecskemét, kispályás labdarúgás: 1 Tata 2 Kkfháza. 3. Kecskemét. Kézilabda 1. Kecskemét. 2. Kkfháza, 3. Tata. Atlétika, nők: HO m- 1. Simonná (Kecskemét), 400 m: Siimonné Férfi: 1(10 m 1 Vörös (Kecskemét), 800 ■m: 1 Kovács Miklós, (Kkfháza) Asztalitenisz, nők: Báníhídiné (Kecskemét). Férfi: Magány (Kkfháza). Csapat: 1 Kiskunfélegyháza, 2. Tata. Kecskemét (holtverseny) összesített végeredmény: 1. Kecskemét, 2 Kiskunfélegyháza, 3 Tata. SAKK Megkezdődött Kalocsán a hetedik Piros Arany verseny A több mint 80 sakkozó 'között több külföldi i,s szerepelt. Érkeztek versenyzők Lengyelországból, az NDK-bál és az NSZK-ból is. Az A-csoport- ban négy forduló, után a dunáharaszti Kovács áll az élen 3,5 ponttal, 2 Keszi (Bp. Postás) és Csűri (Komló) 3—3 ponttal A B-esoportban a lengyel Nagrac- ka százszázalékos teljesítménnyel vezet. MAI MŰSOR: TV I. MŰSOR: 8.90: Idősebbek is elkezdhetik. 8.95: Szünidei matiné. Kristóf úr és állatai. Csehszlovák filmsorozat. 13 12. rész: A tűzvész. SZ 8.10: Allatmesék. 4. rész: A medve és a szúnyog (ism.) SZ 8.25: Muzsikáló szerszámok. 6. rész: Hangszerpótló zenék (lsm.) SZ 8.45: Párhuzamok (lsm.) SZ 9.10: Táncolni akarok. Szovjet kLs- film (lsm.) SZ 9.35: Kaiózkisasszony. NDK kisjáték- film-sorozat. 5/5. rész: Végre a hajón. SZ 10.05: Delta. Tudományos híradó (lsm.) 10.30: Bírói tévedés. Spanyol tévéjáték (ism.) SZ 11.25: Shirley Bassey műsora. Angol zenés film (Lvm.) SZ 12.10: Képújság 16.20: Hírek 16.25: A modern szobrászat mesterei. Angol képzőművészeti filmsorozat. 3/2. rész: Táj a kublzmuson (lsm.) 17.25: A nyelv világa. SZ 18.10: Képújság 18.15: Reklám 18.20: Reflektorfény. Osztrák zenés film (lsm.) SZ 18.50: A közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek Is elkezdhetik. Tv- torna. SZ 19.15: Esti mese. SZ 19.30: Tv-híradó. SZ 20.00: Jogi esetek. SZ 20.45: Hívj a messzeségbe. Szovjet film. SZ 22.15: Apokrif ikonok. A pécsi körzeti stúdió műsora. SZ 22.45: Tv-híradó 3. SZ TV II. MŰSOR: 17.30: Atlétikai VB. Közvetítés Helsinkiből. SZ 20.30: Balzac—Káló Flórián—Wolf Péter—Mészöly Dezső: Pajzán históriák. Zenés játék két részben. 23.10: Képújság. ÚJVIDÉKI TV: 15.55: AtléUka-VB. 16.35: Tv-híradó magyarul 16.50: Atlétika-VB. 18.00: Tv-híradó szerb-horvátul 18.15: Atlótíka-VB. 19.25: Reklám 19.30: Tv-híradó magyarul 20.00: Kispolgárok. Gorkij drámájának .tévéváltozata . KOSSUTH: 8.20: Mai kulturális programok 8.25: Solferinói emlék. Beszélgetés és dokumentumok a Vöröskereszt történetéről 8.54: Beszélni nehéz . . . (ism.) 9.06: A New York-i Metropolitan Opera sztárjainak felvételeiből 9.45: Kis magyar néprajz 9.50: Tarka mese, kis mese 10.03— 10.34: Gyermekeknek 10.34 : Válaszolunk hallgatóinknak 10.49: Zenekari muzsika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Reklám 12.45: Házunk tája. A Falurádió műsora 13,00: Operaslágerek (ism.) 13.30: Dzsesszmelödiák. J4.29: Most jelent meg: Világirodalmi könyvszemle 15.05: Winnetou. Kari May regénye rádióra alkalmazva 15.35: Orosz Júlia operettfelvételeiből 15.38: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: Reklám 16.03: Zenekari muzsika 16.49: Kritikusok fóruma 17.05: Gyengélkedő gyógynövények. Riport 17.30: A Tátrai vonósnégyes felvételeiből 18.15: Hol volt, hol nem volt.,. 18.25: Mai könyvajánlatunk (ism.) 18.28: Hallgatóink figyelmébe! 19.15: Gondolat. A Rádió irodalmi lapja 20.20: Wolfgang Windgassen opera- áriákat énekel 20.40: Nótaest 21.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Francia madrigálok 22.50*» Kihaló mesterségek 23.00: Brahms: A-dúr szerenád 23.38: Népzenekedvelőknek (ism.) 0.10: Tardos Péter táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Lakatos Miklós népi zenekara játszik, Máté Ottilia nótákat énekel 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.) 8.35Idősebbek hullámhosszán: Dallamok, emlékek 9.30: A Debreceni Dzsessznapok felvételeiből 10.00— 11.27: Zenedélelőtt 11.27: Orosz nyelvű hírek 11.35: A Szabó család (ism.) 12.05: Népdalok 12.35: Tánczenei koktél 13.25: Útikalauz Üdülőknek 13.30: Rímek és ritmusok 14.00: Pompadour. Részletek Fali operettjéből 14.35: Slágermúzeum 15.21: Reklám 15.24: Fúvósátiratok 15.50: Messziről messzire. Művelődéstörténet felső-tagozatosoknak 16.35: Néhány pere tudomány 16.40: Veszélyben 17.10: Rock-rltnuts.ban 17.30: ötödik sebesség 18.35: Johann Strauss operettjeiből 19.25: Intcrmikrofon. Szomszédolás sok zenével 19.45: A Kajagoogoo együttes felvételeiből (Ism.) 20.35: Válasz. Ifjúsági kulturális körkép 21.27: Nos/.ta'glalvullám 22.41: Népdalok 23,20: Zenés játékokból. 3. MŰSOR: 8.55: Műsorismertetés 9.00: A Berlini Filharmonikus zenekar játszik 10.30: Mag var művészek operafelvé- telelböl 11.30: Fúvószene sztereóban 12.05: Bécsi klasszikus muzsika 13.36: Lassus: V. bűnbánati zsoltár 14.17: Magyar tájak dalaiból 14.40: Jurij Mazurok operairiákat énekel 15.10: Kamarazene 16.00: Gershwin-művek 16.49: Kodály: Székely nóta 16.53: öt földrész zenéje: Ecuador 17.00* Händel-művek 17.37: Reflektorfényben egy operaária (ism.) 18.15: Magnósok, figyelem! 19.05: Glenn Gould zongorázik 20.11: Zenekari muzsika 21.00: A főszerepben* Jelena Ohrazco- va VII 6. rész Bartók: A kékszakállú herceg vára. Egvfelvonásos opera Idegosztály, avagy a főorvos macskája. Kőváry Fmő Péter novellája rádióra alkalmazva 22.28: Kamarazene *