Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-10 / 188. szám

1983. augusztus 10. • PETŐFI NÉPE 0 5

Itt csak WEffX'ÖME TO BAJA!

angolul beszélnek!

kó, néptánctanulás, filmvetítés, tréfás vetélkedők. A hétvégeken kirándulunk: bejártuk már Pécset és környékét, voltunk Kalocsán, Bugacon, Kecskeméten,- a gemenci erdőben, most pedig Szegedre készülünk a szabadtéri játékokra.

Kormos Emese

Némi túlzással akár a fenti táblát is kiakaszthatták volna július 25-én a bajai Radnóti Miklós Kollégium kilincsére. Ekkor nyílt meg ugyanis itt a háromhetes megyei angol nyelvű tábor. A kapuban a magyar és az angol nemzeti zászló fogadja a vendéget, beljebb lépve az előtérbe, a faliújságon angolul tájékoztatják a résztvevőket a házirendről, mellette függ a „time-table”, az órarend, s még sok más, a tábori élettel kapcsólatos hasznos információ. A szervezők remek helyet választottak: a szokatlan architektúrájú diákotthon, amely ellentétben a legtöbb kollégium sivárságával és jellegtelenségével, leginkább egy családias hangulatú szálloda benyomását kelti. Ilyen rendezvény még nem volt a megyében, így mielőtt tüzetesebben körülnéztünk volna, dr. övegesné Térjék Évát, a tábor vezetőjét kértük, hogy elöljáróban mondjon néhány szót a táborról.

— Negyvenhat magyar és tizennégy angol gimnazista érkezett. A magyar gyerekek, így van ez más nyelvi táborokban is, olyan jó képességű tanulók, akik tökéletesíteni szeretnék nyelvtudásukat, sokuknak ezzel távolabbi céljuk is van. Ami az angolokat illeti, az UNESCO-n keresztül eljutottunk a"' Central Bureau of Educational Visits and Exchanges elnevezésű irodához, s az 5 közvetítésükkel hiräettük meg a tábort Angliában. Ügy értesültem, hogy mintegy négyszáz jelentkező közül válogattak igen komoly követelmények alapján. Az iskolaigazgató javaslata mellett szükségük volt a diákoknak még egy ajánló támogatására is. Természetesen előre tudtak az itt rájuk váró feladatról, mégpedig arról, hogy a magyar gyerekek nyelvtanulását az általunk támasztott igényeknek megfelelően segíteniük kell: Az ország legkülönbözőbb pontjairól jött fiatalokat egy pedagógus házaspár, Lesley és Karl Flint kísérte Magyarországra. Rajtuk kívül a Magyarok Világszövetségén keresztül még itt van négy magyar származású tanuló is, egy Kanadáiból, hárman pedig szintén a szigetországból. Velük teljesen egyénileg foglalkozunk, mivel van köztük olyan, aki tökéletesen beszél magyarul, de olyan is, aki egy kukkot sem ért.

Az utóbbi megjegyzés áll József Bozserra is, aki Angliában él. Magyar szülők gyermeke, de otthon nemigen beszélik az anyanyelvet. Már többször volt Magyarországon látogatóban a nagyszülőiknél, de velük is csak az édesanyja segítségével tud szót érteni. A tábort élvezi, úgy érzi, jó barátokat fog szerezni, nem beszélve arról, hogy itt megalapozhatja magyar nyelvtudását is.

Magyarságismeret - külföldieknek

A kollégium egyik társalgójában kellemes hangzavar fogad bennünket. Az asztaloknál ötös csoportokban folyik a diskurzus, a magyar gyerekek szinte egymás szavába vágva magyaráznak, természetesen angolul. Közben egy csendesebb zugban Bálint Lászlótól, a bajai III. Béla Gimnázium igazgatójától érdeklődöm:

— Ügy hallottam, a táborban magyarságismeretet is tanítanak.

Hogy közelebb kerüljünk egymáshoz

Karl Flint, az angolok egyik vezetője történelemtanár. Véleménye idekívánkozik az írás végére:

— Mi otthon •* Kelet- Európáról Szinte semmit sem tudunk, ezért használtuk ki ezt az alkalmat. Egészen más mindig csak az újságokban olvasni egy országról, mint eljönni és megnézni, az itt

élő emberekkel személyesen is

beszélgetni, megízlelni egy másfajta életet. Ha visszatérek, minél több honfitársamnak szeretném elmondani, hogy valójában milyen is Magyarország. A feleségem zenetanár, őt a Kodály- módszer vonzotta. A diákokat is különböző cél vezérelte: nekik ez egyrészt nyaralás, jól akarják magukat érezni. Azután csábította őket az új barátságok lehetősége is. Nyugati országbéli barátot könnyen szerezhetnek, de ke- let-euróipaival csak kevesen dicsekedhetnek. Most, amikor Európa jövőjét veszély fenyegeti, nagyon fontos, hogy átlépjük a határokat, tapasztalatokat szerezzünk, jobban megismerjük egymást.. A nyelvtanulás mellett én még ebből a szempontból is igen nagyra értékelem a bajai tábort.

— Igen, de persze nem az órarend keretében. Úgy is mondhatnám, hogy ez az egész programot átható feladatunk. Az a célunk, hogy az angliai gyerekek — nemcsak a magyar származásúak — minél több . ismeretet szerezzenek hazánkról. Elsősorban a kirándulásokon látható történelmi emlékekhez, a különféle esti programokhoz, például a magyar építészetet, a zenét vagy az irodalmat bemutató előadásokhoz, beszélgetésekhez vagy éppen a tánc- és daltanuláshoz kapcsoljuk a magyarságismeretet. Az élményszerűség sokkal többet jelent, mintha száraz adathalmazokkal tömnénk a gyerekek fejét.

S hogy erre valóban igényt tartanak az angol diákok, az rögtön ki is derült akkor, amikor néhány szót váltottam Serena Cobley-'val; aki az Oxfordshire-i Witney-ből jött Bajára. Most végezte a középiskolát és jogásznak készül. Azért jelentkezett a táborba, hogy megismerkedhessen egy számára eddig teljesen ismeretlen életformával. Történelemiből tanultak valamit Magyarországról, de az itteni kultúráról semmit sem tud, pedig a legjobban ez érdekli, főleg a tánc és a zene. A délutáni szakkörök közül a hímzést választotta, magyar motívumokat tanul. Meglepődött azon, hogy a magyar fiatalok milyen jól beszélnek angolul, s hogy sokkal

(9 Kis pihenő ebéd előtt.

többet tudnak Angliáról, mint ők Ma gy a ro rs zá g r ó 1.

Az angol diákok nemcsak a múltunkkal ismerkednek, hanem bepillanthatnak a mai magyar valóságba is. Szerepel a programban állami gazdaság, ipari üzem, kórház, tanács látogatása is. A tapasztalatokat — az érdeklődési körnek megfelelően — majd egy riportban kell összefoglalniuk a tábor végéig.

Kommunikációs kényszer- helyzetet teremtünk

A meglehetősen szűkszavú és tartózkodó angolok után szinte alig tudtam jegyzetelni a szófukarnak éppen nem mondható Szűcs Erzsébet, Szarka Bernadett és Urbán Erika lelkes szóáradatát. Mindhárman a bajai III. Béla Gimnázium tanulói, most lesznek negyedikesek, ök mesélték, hogy a délelőtt tanulással telik; 20 perces előkészítő órákat tartanak a magyar pedagógusok, majd immár az angol diákokkal együtt a szituációs beszélgetések következnek. Abban mindannyian egyetértenek, hogy az elején bizony erőlködni kellett, hogy egy épkézláb mondatot összehozzanak. Szerintük ennek az az oka, hogy az iskolában nem sok alkalom adódik kötetlen beszélgetésekre, elmegy az idő a feleléssel, a dolgozatokkal. Itt rá vannak utalva arra, hogy megszólaljanak, s most már a tanároknak sem kell noszogatni őket, nem külön ülnek az angol és a magyar Csoportok, természetes, hogy nettó csak a beszélgetések ideje alatt maradnak együtt, hanem utána is, a szabad időben.

Ez az első tábor az országban — egészíti ki még az elmondottakat dr. övegesné Térjék Éva —, így módszertanilag is teljesen új eljárásokra van szükségünk. Arra törekszünk, hogy kommunikációs kényszerhelyzeteket hozzunk létre, hogy a magyar gyerekek kénytelenek legyenek angolul beszélni. Erre a 'beszédgyakorlatokon kívül számtalan alkalom adódik, például a közös napos- és ebédlő-ügyeletben vagy a délutáni műhelyfoglalkozásokon.

— Már sok szó esett a nyelv- tanulásról. Mivel töltik a gyerekek a szabad időt?

— Az angol fiatalok délelőtt, míg a mieink tanulnak, valamilyen sportot űznek. Délután az úttörő-házban a már előbb említett műhelyfoglalkozásokon fotózhatnak, hímezhetnek, batikolhatnak és teljes felszerelés áll rendelkezésükre a kerámia- és tűzzománc-készítéshez. Az esti programok is változatosak: disz» Négy-öt magyar diákra jut egy angol beszélgetőpartner.

(Somos László felvételei)

Értelmiségiek falun

„NEM ÉLHET AZ EMBER CSAK MAGÁNAK”

„Általában fél hatkor kelek, s kezdem az etetést. A malac, baromfi rendszeres törődést igényel. Aztán irány a munkahely. Hétre kellene bejárni, de félórával előbb már bent vagyok. Délután hasonló a helyzet, ötig tart a munkaidő, ám ritkán fordul elő, hogy olyankor hazamehetnék. Hat előtt legtöbbször nem sikerül.

Sok szó esik mostanában a hétvégi napokról, a szabad szombatokról. Nekem tavasszal, különösen nyáron nem hozott könnyebbséget a változás, inkább csak a késő őszi, téli napokon. Pihenés? Csak amikor alszom, de nekem az elég. Régebben is így volt. A feleségemmel együtt végeztük az egyetemet, amikor már gyerek is volt. Persze, nem csupán az itteni munkám köt le a gazdaságban. Benne vagyok a népfrontbizottságban, dolgozom mint tanácstag, és tagja vagyok a pártvezetőség- nek. Nem kevés elfoglaltságot jelent mindez együttvéve. De valamennyit szívesen csinálom; nem élhet az ember csak magának.

Szeretem a könyveket. Ha fáradt vagyok, olyankor is szánok

valamennyi időt olvasásra. Elsősorban a történelem, az irodalom érdekel, meg a népművészet, a folklór. A televíziót ritkán nézem, legfeljebb a politikai műsorokat. A színházba viszont bérletünk van. Köny- nyen mehetünk az előadásokra, van gép. kocsink. Érdekelnek a múzeumok, a műemlékek is.

A család leginkább csak a vacsoránál van együtt, meg a hétvégeken. Sajnos, a rokonok mesz- sze vannak, ritkán jutunk el hozzájuk. Nyaranként megyünk üdülni, leginkább a Balatonnál voltunk eddig.

Nekem nincs mellékállásom, nem fusizok, nem veszek részt kisvállalkozásban. Illetményföldem viszont van, a szőlőt imádom, szeretek vele foglalkozni. Van más szenvedélyem is: a régészet, az éremgyűjtés. Ezt tízéves korom óta csinálom, szép gyűjteményem van. Egyébként kertes családi házban lakom, a feleségemmel és két gyermekemmel. Jó a kapcsolatunk a szomszédokkal.”

IMRE LÁSZLÓ kertészmérnök, Kunfehértó

.MINDEN RENDEZVÉNYEN OTT VAGYOK”

„Koránkelő lévén, hat körül már az iskolában találhat meg bárki. Olyankor csend van, zavartalanul készíthetem elő. gondolhatom át a napot előre. Közben szól a rádió, hallgatom a híreket. És ne nevessen ki senki, de naponta végignézem a honismereti gyűjteményünket. Olyasmi ez. mint amikor a gazda végigsétál reggelenként, esténként a kertben vagy az ólak körül. Aztán a napi munkám az iskolában. Délután szakkört vezetek, este sok esetben a művelődési ház. Minden rendézvényen ott vagyok.

A szabad szombat? Egy olyan teljesen nyugodt napot jelent, amikor mindent elvégezhetek, amit máskor nem lehetett. Ez nekem kikapcsolódás is egyben. A szombat a számvetésnek az ideje nálam, és a jövő hét tervezésére is jó. A vasárnap aztán a pihenésre, a kikapcsolódásra való. Igazán akkor felejtem a fáradalmakat, az esetleges bosszúságokat. Egyébként a szabad szombat tapasztalataim szerint az iskolás gyerekeknek és a nevelőknek is egyaránt nagyobb hétközi megterhelést jelent.

Más elfoglaltságaim? Mit mondjak? Nekem mindig szerencsém volt. Benne lehettem az országos és a megyei politikában. A Hazafias Népfrontban megyei és országos szinten dolgozhattam. Jelenleg is a megyei honismereti bizottság elnöke vagyok.

Nincsen különösebb anyagi törekvésem, nem akarok meggazdagodni. Van szép házam, sikerült kívül-belül esztétikussá tenni — a feleségem jó társam ebben —, nem lehet hiányérzetem ilyen tekintetben. Nekem nem kell "háztáji, hobbikért. Ügy érzem nincs szükségem ilyenekre, hogy színes, változatos életet teremtsek meg magamnak, magunknak. Ezzel függ össze, hogy különösebb szenvedélyem nincsen.

Olvasni szeretek, de arra kevesebb idő jut. Kell a levéltári kutatásokra ... Néha szép- irodalomra is akad egy-egy óra, de ez bizony kevés. Moldova György könyveit például' nagyon szeretem.

Az újságokat is szeretem. Először a Bajai Hírlapot olvasom el, hiába csodálkozik bárki. Hiszen azért, mert legszűkebb hazája eseményei, történései után érdeklődik, még gondolkozhat — Veres Péter szavával — ,népben-nem- zetben’ valaki. Nekem — mint említettem — alkalmam volt és van az országos ügyekbe betekinteni. De a bajai járásra azért jobban oda akarok figyelni. Ez természetes szerintem.

A bajai mutáció után a Petőfi Népe következik, majd a hetilapok. Kedvelem a Lakáskultúrát is.

Mit mondjak még? A kiegyensúlyozott, viszonylag teljes, élethez kevés dolog kell. Szeresse az ember választott hivatását, tudjon áldozni érte, képes legyen elviselni a kudarcokat, a csalódásokat. És tudja összeegyeztetni a magánéletet szerteágazó törekvéseivel, munkahelyének gondjaival, örömeivel. És ne mondjon le az ember soha eredeti szép elképzeléseinek, terveinek megvalósításáról.”

MAND1CS MIHÁLY iskolaigazgató, Csávoly Lejegyezte: Varga Mihály

Lakatos András-Láng Zsuzsa

(8.) Lehet, hogy ez mindenkinek hihetetlennek tűnik majd, de tény, ami tény, hogy eljátszottam. A vizsgálat során is csialk az derült, ki. hogy egyszer rendeztem az A ran yh omokban egy mulatságot. De meg kell mondanom, hogy ehhez a fizetésem is elegendő lett volna. Nyolcezer forintot kerestem, a városföldi Dózsa Tsz-nél, ahol részlegvezető voltam. Amit vennem kellett, azt a fizetésemből is meg tudtam venni. Nem

voltak különösebb igényeim. Általában reggel bekaptam egypár falatot, és úgy megjártam Debrecent, hagy közibén egy falatot sem ettem, egy kortyot sem ittam. Egészen egyszerűen én nem azért totóztam, mert venni akartam valamit, és nem ás azért, mert még többet akartam nyerni.

Persze, most utólag úgy látom, hogy abba kellett volna hagynom akkor, amikor nyertem 7—800 ezer forintot vagy egymilliót. Nem szabadott volna folytatnom. Tulajdonképpen bármennyit is nyer az ember, úgyis visszabükja. Törvényszerű, hogy el bulk ja azt, amit így nyert. De hát már mondtam, hogy ez egy szenvedély. Olyannyira, hogy segítségül hívtuk a legmodernebb technikát is.

Lőrincz József megpróbálta számítógépre dolgozni a Ihiztos nyerés variációit. Azonban ehhez is sok pénz kellett volna.

Sokan azt mondják, hogy a nyeréshez sok pénz kell. Én azt mondom, hogy ez nincs így. Sokszor 1 millió sem elég, nem biztosíték a nyeréshez.

Például, miután vége lett a Nyári Totó Kupának, Lőriincz Jósika azt mondta, hogy játsszunk tovább is. Angol hét következett, és egy nagyon jó kulcsot dolgozott ki a Jóska. A nyerés feltétele az volt, hogy ne legyen ötnél több egyes. Nyolc lett. Mi pedig nagyon nagy pénzzel játszottunk, 800 ezer forinttal, és mégis óriásit buktunk. De ekkor sem volt megállás.

A következő 7—8 héten át is nagyobb összeggel játszottunk, és egyre fogyott a pénzem. Lőrincz sem állt már valami jól, ezért szóltam Patakinak és Pereinek, hogy szánjanak he. Pataki nem akart, mert nem szerette volna maradék pénzéit is elbukni.

Perei viszont megígérte, hogy beszáll egy 300 ezer forintos játékba. Úgy volt, hogy vasárnap reggel hozza a pénzt, én pedig Lörin.czcel Pesten találkozom. Józsi elő is készítette a hat szelvényt, de aztán miért, miért nem, Perei nem hozta a pénzt, így nem tudtuk befizetni. Józsi azonban biztos volt a dolgában, és azt mondta, hogy húzzak ki három szelvényt,

és azt fizessük be. Ennyi pénz még éppen volt nálunk.

Ezen a héten nem volt teliitalálatos szelvény. Azaz volt egy: nekünk, de az nem volt befizetve. Ott szorongattuk a 13-fl-et a kezünkben, ami közel 5 millió forintot fizetett volna.

Nem mentegetni akarom magam, de ha valaki nekem azt mondta, hogy he alkar szállni játszani, akkor én először lebeszéltem róla. Egyrészt azért, mert megfigyeltem, hogy ha új ember játszik, akkor az a hét nekem úszott, másrészt pedig a totó olyan, mint a kártya. Itt semmi sem biztos.

Ha valaki felajánlotta volna, hagy itt van 1 millió forint, csinálj inekem egy 13+1-et, akkor én azt nem mertem voln,a vállalni. Hogy miért? Mert bármit csinál is az ember, bárhogy is tölti ki a szelvényt, mindig lehet valami, amin elcsúszik.

A tudás mellett, az információk begyűjtése mellett, az eredmények előre rendezése és a nagy be- fizetésdk mellett imóg óriási szerencse is kell. ahhoz, hogy a 13-j-l összejöjjön. A szerencsét pedig nem lehet tudni ,élőre ler ende zni, információkat begyűjteni^ megfizetni.

Hozzáteszem még azt ds, hogy én sem értettem mindenhez. A kollektív szelvényeket természetesen ki tudtam tölteni, de például a kulcsokat már nem ismerem. Nem is foglalkoztam vele. Ebben a nagy zseni a Lőriincz volt. Én nem is foglalkoztám vele. Mindenki csinálja azt, amihez ért.

Amióta' én totózom, azóta sok olyan embert ismertem meg, aki naigy ipénzzel nyert még nagyobbat, mondjuk úgy 6—800 ezret, de ezek imimd rövid idő alatt eljátszották a nyereményüket. Tapasztalatom szeriint csak annak maradt meg a pénze, aki tényleg véletlenül, 5 forintos szelvényen nyert, és ezután nem játszott többet. Vagy csak újból 5 forinttal.

Az igazi — ez így nem jó, inkább úgy mondanám —, a szenvedélyes itatósnak az a baja* hogyha nyer, akkor is tovább játszik, mégpedig nagy pénzben.

Senki nem hiszi el magáról', hogy ezt a nagy pénzt is el tudja játszani.. Mindenki arról próbálja meggyőzni a másikat, hogy ha nagy pénzzel játszik, akkor nem bukhat meg. Pedig ez abszolút nem törvényszerű.

Azt én is megfigyeltem, hogyha 4—5 -héten keresztül nagy befektetéssel játszik valaki, akkor bejön egy telitalálat. De ez a nyeremény általában kevesebb, mint az előző hetekben befektetett pénz. Ha mégis több, akkor jön, a következő buktató: a jövő héten még bátrabban fizet be az ember, és ekkor már törvényszerű a bukás. Aztán újabb próbálkozás, hátha megint bejön, és csak azt veszi észre a totós, hogy megint nincs egy fillérje sem. Állandó izgalom így az élet.

Van egy vicc, aminek az a lényege, hogy egy ember hétfő reggel bemegy az orvoshoz, és azt mondja, hogy teljes idegkiimerültsége van, mire az orvos csak annyit kérdez tőle, hogy totóziik-e?

Hát valahogy így voltam én is. A kezdet kezdetén imég nem idegesített, de aztán egyre jobban. Később, amikor imár komolyabb összegeiket fizettem be, nagyon kimerített a játék. Ha nem nyertem, azért, ha -pedi-g nyertem, akkor az idegesített, hogy vajon mennyit fizet.

Ha nem jött -be valamelyik eredmény, akkor a másnapi újságokból próbáltam rájönni, hogy miért nem. •

Mert előfordult, hogy valakik ráígértek a mi pénzünkre. Ez akkora illetlenség volt, hogy később soha nem derült ki. Persze azt hittem, hogy a mi játékunkról sem tud senki,

Aimíg totóztaim, úgy éreztem, hogy ez a téma egyszerűen -nem foglalkoztat senkit. A bundáikról pedig nemcsak a totózók, hanem mindenki, akinek bármi köze is volt a labdarúgáshoz, teljesen nyíltan beszélt. Nyílt titok volt, hogy melyi-k csapat kinek, és mennyiért adott el mérkőzést. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ez egyetlen illetékest sem érdekel.

(Folytatás a következő lapszámunkban.)