Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-09 / 187. szám
.. augu rf. V tMjé » HARMINC ÉV — EGY HULLÁMHOSSZON Jubilál a szolnoki stúdió A hírközlési világév egyik — az UNESCO főigazgatója által megfogalmazott jelmondatát: a kommunikáció egyesíti a világot — érdemes hazai, sőt „vidéki” szempontból is továbbgondolni. Erre két jubileum kínál alkalmat. Az egyik: 90 éve kezdte meg rendszeres adását Budapesten a Telefon Hírmondó, amely új korszakot — a rádiózásét — nyitott a tömegkommunikáció történetében. Hatvan esztendővel később pedig, harminc évvel ezelőtt megszólaltak a Magyar Rádió vidéki stúdiói — Nyíregyházán, Miskolcon, Győrött, Pécsett és 1953. augusztus 9-én Szolnokon. SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Közéletben — köznyelven! KÖNYVESPOLC Pártdokumentumok A Kossuth Könyvkiadó jóvoltából, immár ötödik alkalommal vehette kézbe az olvasó az elmúlt heteikben azt a vaskos kötetet, amely A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai címet viseli. Töhb miaut 1200 oldalon tömény valóságot és történelmet szemlélhet az érdeklődő, ha fellapozza a kiadványt, amely az MSZMP KB Pánttörté- neti Intézetének a kiadásában látott napvilágot. (Szerkesztette: Vass Henrik.) Ebben a kitűnő, sokak érdeklődésére számöttantó sorozatban az MSZMP politikájának állandó és változó elemeit, sajátos vonósait ismerhetjük meg közelebbről. E legújabb kötetben nem kevesebb, mint százhuszonkitenc dokumentum kapott helyet. Ezek: a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság és a KB titkársága, valamint a iküilöniféie — szövetkezetpolitikai, i'.-júságpolitikai, agi- tációs- és propaganda- munka közösségek — állásfoglalásai találhatók meg. Ezenkívül, határozatok és közlemények .gazdagítják o történészek számára is hasznosan forgatható kiadványokat, így e legutóbbit is. 1 Ami első látásra szembetűnő: a legfelsőbb pártszervek tanácskozásain az utóbbi öt évben — e kötet az 1975—1980 közötti időszak tort éné seit fogja át —, a gazdasági élet, a nemzetközi helyzet és az időszerű belpolitikai témák egyaránt arányosan szerepeltek. Érdemes megemlíteni, hogy a tervgazdálkodás, a különféle ipari átszervezés, valamint a háztáji és kisegítő gazdaságok helyzete és szerepe éppen úgy a közfigyelem előterében állott, mint a kisiparosok tevékenysége és a munkaerő-gazdálkodás. A vaskos kelet érdeklődő olvasója hamnar rájön, hogy irányító pártszerveink, testületeink napirendjén ismétlődően szerepeltek olyan témák, melyek a demokratizmus erősödését szolgálták. Talán nem feltűnő hazabeszélés részünkről, ha az újságíró szemével nézve .gazdag tartalmú kiadványban különös figyelmet, megkülönböztetett érdeklődést tanúsítunk az MSZMP KB Agitó- ciós és Propaganda Bizottság által készített állásfoglalásoknak. Ezekből egy-két konkrét téma: a történettudomány helyzete, a köz- gazdasági kutatás mai állása, a szociológia, a régészet, az állam- és jogtudomány soron következő feladatai. Csupa olyan tényeket, valós állapotokat tárnak az érdeklődők elé ezek a dokumentumok, amelyek segítségével a magyar nép, a magyar társadalom és államigazgatás legutóbbi éveinek történéseit jobban megismerheti bárki. Ebben a — sajnos terjedelme, vastagsága miatt nehezen kezelhető — kötetben, töhb más (mellett még olvashatunk a tudományos kutatásról, az újságírói munkáról, a művészeti élet időszerű kérdéseiről, a párt oktatásról, a tagsági könyvek cseréjéről és sok más, sokakat érintő témáról. A d okument u m ok meg szü letés ük után leg inkább a Népszabadságban, a Pártéletben és a Társadalmi Szemlében jelentek meg. Tegyük hozzá, hogy néhány kivételével, melyek első alkalommal láttak napvilágot e kötetben. És még azt is. hogy gazdag jegyzet- anyag teszi teljessé a könyvet. V.‘ M. Felcsendült a szignál Éppen vasárnap este volt, amikor a szolnoki Málinovszki _ úti kultúrház lenszalmával belelt szoibác&kájából felcsendült az első szignál, majd a köszöntő, amit nyolc és fél ezer család hallgatott meg otthonában. Ettől kezdve este hat órától a postaközpont átkapcsolt a központiról a helyi adóra, és rövidesen már húszezer lakásba jutott el a szolnoki rádió műsora. — Sorra alakultak a termelőszövetkezetek — emlékezik visz- sza a múltra Zsemle Ferenc nyugdíjas, Szolnok első kommunista polgármestere. — Szerettük volna, ha az összefogás hírei, a négy termel őszövetkezeti város (Túr- keve, Mezőtúr, Karcag, Kisújszállás) jó termelési módszerei elterjednek, s felfigyel rájuk szőkébb pátriánk parasztsága. Ezért kértük a kormányt, hogy engedélyezzen nekünk a vezetékes rádión önálló megyei műsort. Az engedélyt tehát megkapták. A szerkesztőség első vezetőije Márton Sándor, riportere Varga Viktória és Demcsák Katalin (ima is aktív újságírók, rádiósok), technikusa pedig Kövér Gyula volt. Az új stúdióépület 1955-ben készült ,eL s azóta innen, a városiközpontból rajzanak ki a riporterek, hogy a Közép-Tisza- vidék városaiból-, községeiből össaegyűjtsék az esti információs műsor, az Alföldi Krónika any,agát, illetve a hétvégi reggeli adások riportjait. Az Alföld rádiója A szolnoki stúdió — mivel Szegednek és Debrecennek még nincs rádiojia — 12 főnyi újságíró gárdája rendszeresen járja az alföldi megyéket. (Kecskeméten, Békéscsabán. Cegléden. Nagykőrösön helyi tudósítók is dolgoznak a rádiónak.) A heti 12 órás adásidőben tervszerűen bemutatják az alföldi megyéket, társadalmi, gazdasági, kulturális életüket. A helyi önálló műsoron kívül a Magyar Rádió központi adásaiban általában heti 3 alkalommal szerepelnek a főműso- ' rokban a vidéki stúdiók, de még W Bőd László karcagi születésű festőművésszel beszélget legutóbbi ceglédi kiállításán Pálréti Ágoston. gyakrabban úgynevezett bedolgozó mű során y ag okkal. Az adőkörzetben megközelítőleg egymillió ember él, akiknek mintegy 10 százaléka többé-ke- vésbé rendszeresen hallgatja a szolnoki adást. Az ötnapos munkahétnek megfelelően hétfőtől péntekig a napi 17—18.30-ig és a szombat reggeli 7.30—9.30, valamint a vasárnapi 8—10 óráig tartó műsorokban a rádiósok igyekszenek minden hallgatói réteghez szólni. A hazánkban élő nemzetiségieknek román és szlovák pyelvű műsort is adnak. Emlékezetes pillanatok A jubileum napján, augusztus 9-én Tanú a mikrofon címmel 17.0“ órától dokumentumműsorban idézi fel a szolnoki stúdió az elmúlt 30 év emlékezetes rádiós pillanatait. A tallózó összeállítás felidézi a „madzagos” hőskorszak körülményeit, az új stúdió és az önálló hullámhossz (1350 khz-es középhullám, a skálán a Petőfi- adótól jobbra) megteremtését, áztvh történelmi tényt, hogy Szóin ókr őr Tó d ült' ’él1 ’ Magyar Rádió második újjászületése. Ugyanis 1956. november 4-én innen hangzott el a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnökének, Kádár Jánosnak a felhívása a magyar néphez. A következő év augusztusában, az új kenyér ünnepén a kisújszállási Nagykun Napok keretében megtartott hatalmas méretű munkás-paraszt találkozón már a konszolidáció eredményeiről és politikájáról beszélhetett Dobi István és Kádár János. Ezt követően a békés építőmunka néhány jeles eseményét eleveníti fel a műsor; Az ünnepi-adásban hang- felvételről megszólal Örkény István, illetve Illyés Gyulának Munka ,a munkával című versét a kö.ltő előadásában hallhatják az érdeklődők. Az összeállítást a vidéki stúdiók kaba-révetél'ke- dőjének néhány részlete zárja: Ez a mi rádiónk! címmel. P. A. Egyre gyakrabban halljuk a biztató szót: kapcsolódjék ki-ki a közéletbe, mondjon véleményt, segítsen alakítani közös sorsunkat. Ám a ^beleszólás joga”, de még a részvétéi szándéka is kevés ehhez, ha hiányzik a pontos — tárgyhoz és helyzethez mért — önkifejezés képessége, gyakorlata. Mert áz ember gondolhatja magában a legszebbet, akarhatja a legjobbat, llehetnék akár korszakalkotó ötletei: a külvilág csak annyit észlel, a kívülálló csak annyit foghat fel mindebből, amennyit ő maga meg tud fogalmazni belőle. De hát „közéletül” tanulni kell. Honnan tanulhatunk? — azokból a mintákból, amelyeket a közélet aid. S máris itt a baj: ezek a minták bizony távol állnak a mintaszerűségtől. Unalomig ismert példa (mégsem tanulunk belőle): Ha én kérdezem a téeszelnök sógoromat, hogyan állnak az aratással, effélét válaszol: „Az a bajunk, hogy az aratáshoz nincs elég szakember”. De ha „lentről” kérdik, vagy mikrofont dugnak az orra alá, akaratlanul (és óhatatlanul) így formálja: „Szövetkezetünk számára hátráltató tényezőként jelentkezik az a körülmény, hogy az aratási munkálatok elvégzéséhez nem rendelkezik elegendő számú szakemberrel”. A tartalom ugyanaz, a terjedelem két és félszeres; s a forma — mintának — ijesztő. Amiből van rövidebb Is, hosszabb is (elég — elegendő), abból a hosszabb kell; ahol az egyszerűbb helyett bonyolultabb is akad (aratás — aratási munkálatok elvégzése), ez tolakszik a szövegbe; s ha a mindennapit hi'vaitaliosítam lehet (nincs — nem rendelkezik) a nyersen őszintét takarvat;ni (az a bajunk — hátráltató tényezőként jelentkezik), bizony ez szalad a szánkra, err.e fut a toltunk. No, de miért? Amikor a földeken az emberek kapálnak és egyelnek, miért kell az irodában arról beszélni, hogy „A földeken a kapál ásóik és egy élések munkálatai folynak”? Hát nem személyek mozognak, cselekszenek, hanem „történnek” a dolgok, személytelenül, esetleg emberek nélkül? Vigyázzunk: ez az „embernélküliség” egyszercsak embertelenségbe csaphat át! Aminthogy az ügyintéző hivatalokban (sőt a szolgáltató munkahelyeken is már) idestova nincs Kiss Péter é.s Kovács Éva .csak „ügyfél” meg „kérelmező” meg „panaszos”; ha az ügy szabálysértési, akkor „elkövető”, ha a végzés elmarasztaló, akkor „kötelezett”. Sosem felejtem el ezt a mondatot: „Az volt a baj. hogy a vá- jártaníolyaimra beütemezett elvtársakat a .szállítá8ná,l dolgoztatták,”. — Valóban hiba persze, hogy aki elméletben a jövesztést tanulja, nem azt gyakorolja, hanem csillét tologat. De még nagyabb baj. ha az, aki emberekkel foglalkozik, ügydara bokát, aktamelíékleteket lát bennük. Könnyen kinevetjük i — műhelyértekezleten, lakógyűlésen, olykor rádióriport alanyaként — azt a dolgozót, aki a nagy elszá- nássa.l megkezdett mondatot cifrázza, kanyargatja, be sem tudván fejezni a végén. De hát kitől tanulta? Miért is nem beszél a maga nyelvén? Mert „művelten" akar szólni, „köznyelven”; s a közéleti meg hivatali megszólalásokból azt hiszi: ez a köznyelv, ez a megszólalás illeme. Nem nevetni kell, hanem jobb mintát adni! S ez a kisebb-nagyobb (de főleg a középszintű vezetők dolga és felelőssége. Hogy ne bújjanak a papírjaikba, mert az elő^ re megírt és iskolásán felolvasott szöveg még az agyakig sem hatol, nemhogy a szívekig! S mint Példa, nem bátorít, hanem elriaszt. Pedig a közéletben mindenkire szükség van; ott a „beszélő” és a „hallgató” szerepének állandóan cserélődnie kell. Mert ezt tanulni és gyakorolni kell. Mint a futást. Szaladni persze mindenki tud. De a futásnak módja és stílusa van. S a közélet olyan „mezei futóverseny”, amelybe mindenki benevezhet; — csak hát az alapszabályokat tanácsos ismernie. Deme László 9 A hajnali szolnoki piacon Váczi Szabó Márta érdeklődik a kínálatról és árakról. • Tanú a mikrofon: Kassák Lajos nyitja meg a szolnoki Damjanich Múzeum 1966-os szociofotó-kiállítását. Klagenfurtban a ,,Hortobágy" i isivé ao-BEPl yge natm ad-sfc «V Az ausztriai Klagenfurtban megrendezett néptáncfesztiválon fellépő svéd, jugoszláv, spanyol és helyi együttesek mellett nagy közönségsikert aratott a debreceni DATE-MEDOSZ Hortobágy néptáncegyüttese. Lakatos András-Láng Zsuzsa (7.) Nem sokkal később Zoli még egy külön kollektívát is alakított, de azért a kapcsolat nem szakadt meg közöttünk. Sőt később azt is megtudtam, hogy Sárközi és Kaszner időnként hozzájuk is betársult. Volt olyan eset, amikor én js. Erre azért volt szükségem, mert a kijárók általában csak két, három tippet ismerték, amit ők intéztek, és ezeket játszották meg fixre. Tehát a közös játék mellett megpróbáltam még biztosabbra menni. Még én is töltöttem ki olyan szelvényeket magamnak, ami más volt. mint a közös játék. Erre azért volt szükség, mert a totókupa — nem is tudom, hány hét, talán tíz, bár ezt mint totózó- nak illene tudnom — ideje alatt azt hiszem, hogy csak két vagy három hét volt olyan, amikor a lerendezett eredményekből nem ment el egy sem. Általában egy-kettő mindig úszott. Ha pedig egyforma lett volna minden szelvény, akkor tulajdonképpen soha nem nyertem volna. Hozzáteszem, hogy ,még a közös játékunk sem volt egyforma. Három-négyfajta játékot próbáltunk. Töltöttünk ki •kulccsal is, aztán másikon ráemeltünk kettőt, és plusz hozzáraktuk a fixekhez. Nagyban kezdtünk el játszani. Ez idő alatt egy-egy hét befizetése 6— 700 ezer forint volt. Ehhez képest a csapatoknak kifizetett összeg nem sokat jelentett: Körülbelül heti 200 ezret. Ez tulajdonképpen csak arra kellett, hogy biztosítsuk a megbeszélt eredményt. Mint ahogy ezt már a Kék fényben is nyilatkoztam, szinte kivétel nélkül úgy történt, hogy teljesen ismeretlenül odamentem egy csapat valamelyik játékosához és megkérdeztem tőle: „Mit csináltok a hét végén?” Eleinte még magam is csodálkoztam, hogy a játékosok már a hét közepe táján tudják, hogy mit csinálnak majd a hét végén, mi lesz a mérkőzésük eredménye. Véleményem szerint már ekkor tudták, hogy kinek mennyiért adták el a meccset. Ha nem is az egész csapat, de az biztos, hogy jó néhányan. Akik pedig tudták, azoknak voltak rokonai, barátai, közeli ismerősei, és elindultak az információk. így aztán egy-egy eladott mérkőzést többször is megpróbáltak eladni, egy rókáról több bőrt lenyúzni. Ilyenkor a hét végi eredményt már 2 ezer forintért is meg lehetett tudni egy-egy játékostól. Tudom, hogy most erkölcsileg el kellene ítélnem őket, de érdekes módon nem tudok az általam intézett mérkőzések közül egy olyat sem mondani, amikor a játékosok meggyőződésük ellenére adták volna el a meccset. Nem tudok olyan esetet, amikor úgy érezték, hogy nyerni tudnak, és mégis vesztésre adták volna el a mérkőzést. Szerintem minden esetben felmérték a helyzetüket, és ha már úgyis vesztésre álltak, azt gondolták, legalább keresnek egy kis pénzt. Nekem teljesen mindegy volt, hogy a felajánlott összegért ők nyernek-e vagy veszítenek. Nekem csak az volt a lényeg, hogy hozzák a megbeszélt eredményt. Az igaz viszont, hogy a felajánlott pénzért könnyebb volt veszíteni vagy döntetlenre játszani, mint nyerni. Például lementem Szombathelyre, megkerestem egy játékost — név szerint még ma ,sem tudom, h-ogy ki volt —, és megkérdeztem tőle, hogy mit játszanak a hét végén. Erre ő azt mondta, hogy egyedül nem tud erre válaszolni, bár úgy érzi, nagyon rosszak, és ki fognak kapni, összehívott sebtiben még öt játékost, és miután megbeszélték a dolgokat, abban állapodtunk meg, hogy kikapnak. Tőlem pedig kaptak 50 ezer forintot. A 'Nyári Totó Kupa utolsó hetében történt, hogy a nagybótonyi focistáknak az Erzsébet volt az ellenfelük. Várhatóan a Nagybátony volt a nyerő, hiszen ők fölkerülőben voltak. Az egyik játékosuk ennek ellenére azt mondta, hogy mivel ez az utolsó mérkőzés, és ők a következő héten már a bajnokságban játszanak, megegyeznek a döntetlenben, mivel .semmi értelme annak, hogy osszerugdossák egymást. Ezért egyébként 80 ezer forintot kaptak tőlem. De azért mondok még valamit a védelmükben. Tudok nem egy olyan csapatot, akik megsértődtek akkor, amikor a vezetőjük vagy vezetőik megvettek nekik egy mérkőzést, amelyet egyébként a játékosok véleménye szerint ők a pályán is meg tudtak vólna nyerni. Jobban örültek volna annak, ha ezt a pénzt az egyesület nem az ellenfélnek adja, hanem köztük osztja szét a győzelem után. Nevek nélkül elmesélnék egy idevágó történetet. Megkerestem egy csapatot, ahol több emberrel is beszéltem, és egybehangzóan az volt a véleményük, hogy különböző okok miatt ki fognak kapni. Megkérdeztem tőlük, hogy ez biztos-e, mert komoly pénzzel játszom a totón. Azt felelték, hogy igen. sőt biztosítékot is adnak rá. Pénzt, a saját pénzüket, amit nem kell visszaadnom akkor, ha nem jönne be az eredmény. És nem jött be. Hogy miért? Mert a mérkőzés során olyan helyzet alakult ki, hogy felcsillant a győzelemnek a halvány reménye. Ez szárnyakat adott a csapatnak, és bár tudták, hogy komoly pénzt kaptak volna tőlem a vesztésért — nem beszélve a bukott kauciójukról —, mégis megnyerték a mérkőzést. Ezért az a véleményem; hogy nem akarták ők eladni a meccset, ha nem az lett volna előtte a meggyőződésük, hogy kikapnak. Lehetőségük volt nyerni, és ezt nem hagyták ki. Alapvetően a focistákban vap annyi becsület, hogyha a labda eléjük kerül, akkor azt nem akarják mellé rúgni. Gólt szeretnének lőni. Üigy tudom, hogy az olasz totóbotrány egyik főszereplője, Paolo Rossi, bár tudott a bundákról, mégis azt mondta, hogy ő meglövi meccsenként a maga két gólját, aztán a bundázóik ehhez igazítsák a végeredményeket. Döntetlennél rúgjon az ellenfél i.s kettőt, ha pedig győzniük kell, akkor hármat. Én mindenesetre nem haragudtam meg, ha azért ment el egy fix tippem, mert a döntő pillanatban az e.gyik játékos nem tudott uralkodni a lábán és eleresztette. Meg aztán úgyis a mienk maradt a mérkőzés előtt átvett kaució. Persze nemcsak így biztosítottuk be magunkat a vá.ratlan fordulatok ellen. Pócsi László segített abban, hogy néhány bíró a mi kérésünknek megfelelően vezesse a mérkőzéseket. Pócsival azonban később lazább lett a kapcsolatom. mert volt egy olyan érzésem, hogy a saját zsebére is játszik. Mi fizettük neki a különböző kiadásait, taxit, egyebeket, de úgy látszik, hogy neki ez kevés volt. Minket mindig informált arról, hogy melyik bíróval egyezett meg az eredményről. Később azonban már csak a mérkőzések után mondta ezt meg, és ha nem a kívánt eredmény jött be, visszaadta azt a pénzt, amit mi a bírónak küldtünk. Ebből magamban azt a következtetést vontam le, hogy Pócsi valószínűleg nem mindegyik bíróihoz mert odamenni. Ha bejött a kívánt eredmény, akkor eltette a pénzt, ha nem. akkor azt mondta, hogy nem tudott megállapodni a bíróval. Ilyenkor aztán mindent visszaadott. Végül is összességében sok pénzről volt szó. Nálam azonban semmi nem maradt meg. (Folytatás a következő számunkban.)
