Petőfi Népe, 1983. augusztus (38. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-16 / 193. szám

1983. augusztus 16. 0 PETŐFI NÉPE # 5 Nyolcadik esztendeje látta vendégül Pécs az ország legna­gyobb gyermekszínjátszó együtteseit, és azokat a vezetőket — nevelőket —, akiknek szakmai fejlődésére a munkahely nem sajnálja az időt és költséget. Olyanok is voltak, akik saját pénzükön mentek el, hogy tanulhassanak. Az idén négynaposra apadt talál­kozón huszonhárom hazai és egy cseh vendégcsoport mutatko­zott be, amely a tanácskozás végén páratlanul tanulságos mód­szertani bemutatót is tartott. A mai gyermekszínjátszás A hazai mezőnyt a színjátszó közösségi formák változatossága, műfaji és stílusbeli sokszínűsége jellemezte. Iskolai osztály, úttö­rőraj, napközis csoport, iskolai szakkör, dramatikus kör és mű­velődési házi művészeti csoport egyaránt eljuthatott Pécsre, ha munkáját a zsűri kiemelkedőnek ítélte. A fesztiváltól távol állt a versengés szelleme: elsősorban módszertani bemutató volt, s ér­telmét a tanácskozásokon közö­sen leszűrt tanulságok adták. Az előadások a gyermekszínjátszás megújítására való törekvés jegyé­ben jöttek létre. Lényege, hogy jól-ro&szul betanult, kosztümök­ben felmondott előadások helyett saját élményvilágukat alkotó módon, saját eszközeikkel meg­jelenítő drámajátékokkal lépje­nek színre a gyerekek. Az új szellemű gyermekszínját­szásnak volt olyan időszaka is, amikor a közösség előtti szerep­lést sokan szükségtelennek tar­tották, csak az önismeretet, az alkotó és kapcsolatteremtő kész­séget fejlesztő, elmélyült közös­ségi játékot tekintették fontos­nak. Az idei fesztivál mintha en­nek a szemléletnek adta volna meg a kegyelemdöfést. A jó pro­dukciónak is szinte mindegyike számolt a gyerekek megmutatko- zási vágyával, s a közönségigény - nyel is, hisz a szülők, a roko­nok — különösen kisebb, zártabb településeken — számot tartanak az efféle bemutatkozásokra. A produkciók jóságát ilyenkor azon mérheti a szakember, hogy a gyerekek mennyire azonosulnak a szerepükkel, mennyire tudnak az adott játék szellemében akár még az előadáson is rögtönözni. Az egyik előadást éppen egy ilyen rögtönzés mentette meg. A kissé túlszerkesztett életjátékba műszaki hiba csúszott: a szerep­lők már beálltak a diszkójele­nethez. de nem akart megszólal­ni a magnetofon. Néhány má­sodpercnyi kínos feszengés után végre az egyik fiú elkiáltotta magát: — Mi az, lányok nem tudtok táncolni? Felszabadult nevetés a színpadon és 'a néző­téren. s végre megszólalt a ze­ne is. A műsorban szereplő másik életjáték meg sem kísérelte, hogy drámának tüntesse föl ma­gát. Rendezője az önismereti mű­helymunka hívének vallja ma­gát. Személye szerint egyébként hivatásos színházi rendező. Sa­játos módon éppen ebben a mun­kában volt a legkevesebb teatra­litás. A legfeszültebb figyelem mégis a látszólag szerkesztetlen jelenetsort kísérte, melynek egyetlen témája a pubertás volt, a nemek közti kapcsolat, az egymás iránti érdeklődés kibon­takozása. A bemutatkozó huszonhárom csoport közül egynek volt még hivatásos művész a vezetője, s még egy társulat teljesítménye mögött volt érzékelhető hivatá­sosok közreműködése. Szerencsére nem kell azt mondanunk, hogy az amatőr rendezők eleve ver­senyképtelenek. Egy fiatal tanító — alapfokú rendezői vizsgával és valamelyes színjátszói múlttal a háta mögött — olyan mesefel­dolgozásokat varázsolt a színpad­ra másodikos falusi gyerekekkel, hogy ha e fesztiválon dobogó lett volna, ők bizonyára a legfelső fokra kerülnek. Talán még azt az állítást is meg lehet kockáz­tatni. hogy a kivételes egyéni mű­vészi tehetséggel meg nem ál­dott pedagógus-rendezőknek sem kellett szégyenkezniük. Rendezői- leg képzetlen nevelők is figye­lemre méltó bemutatókat tartot­tak. Távol áll tőlem, hogy a há- lyogkovácsságnak akarják reklá­mot csinálni, de amíg a pedagó­gusképző főiskolákon csak elvét­ve nyílik lehetőség rendezői is­meret és gyakorlat szezésére, s amíg a közművelődés nyújtotta lehetőségekkel is csak viszony­lag kevesen akarnak vagy tud­nak élni. a hazai gyerekszínját­szás derékhadának kell tekinte­nünk a gyermek iránti felelősség- érzetből a nevelésnek ezzel az eszközével is próbálkozó, felké­szültségét legföljebb önképzéssel fejlesztő nevelők tömegét. De le­hetőség szerint kísérjék figye­lemmel a szakmai fórumokon elhangzó vitákat, értékeléseket, s • Páskándi Géza meséjét a bagi kisiskolások keltették életre. • A brnói vendégek egy An- dersen-mesét játszottak. vessék össze mások tapasztalatait a sajátjukkal. Az évenkénti pé­csi fesztivál e fórumoknak ez idő szerint legjelesebbike. Tanulsá­gai bárcsak mind szélesebb kör­ben terjednének!’ T. I. Közös nyelven Beszélgetés a békéről — Bort, búzát, békességet! Nem ismerte Eliza Kehlet e jó­kívánságunkat, de a lényegiét fel­fedezte magáinak. — Szentendrén jártunk — me­sélte —, eljutattunk a Kovács Margit-emlékmúzeumfoa. Ott ju­tott eszembe, hogy nemcsak az eszperantó világkongresszus miatt volt érdemes eljönni Magyaror­szágra. Különösén az a relief ha­tott rám, amely három jelentős dolgot szimbolizál: a bort, a ke­nyeret és a békét. Ügy érzem, hogy az itt élők mindennek bir­tokában vanmalk, s szívesen kí­nálják másoknak is. Amit innen hazaviszünk, az ez az érzés. És ez nagyon fontos. Mert ahogy az italt és az ételt nem nélkülözheti a test, a béke éppoly nélkülözhe­tetlen a lélek számára. Hívők és nem hívők Eliza Kehlet Dániában szüle­tett, ma Belgiumban lakik és Luxemburgban dolgozik: tolmács az Európa-parlamentben. Vele és néhány társával beszélgethettem azok közül, akik az eszperantó v ilágkongresszus küldötteiként a Magyar Nők Országos Tanácsá­hoz ds ellátogattak. Ok a magyar nőmozgalomra voltak kíváncsiak, én meg rájuk. E különféle és különös emberekre, akik úgy is mint nők, s úgy is mini eszpe- rantisták — nem találok erre jobb kifejezést —: mindenekfe- lett békeérzékenyek. Különféle a hitük, az eszményük, más-más a jövőképük, de van hitük, van eszményük, s a jövőt — elsősor­ban a gyerekeik jövőjét — nem­csak elképzelni képesek, hanem cselekednek is érte. A holland Jelly Koopmans- Schotanus asszony például, aki­nek négy fia, három unokája, s egy dédunokája van (az utóbbi csecsemő kivételével az egész család — mondhatni — anya­nyelvi szinten sajátította el az eszperantót), hivatására nézve evangélikus lelkész, de — mint mondta — ezenkívül, illetve ez­zel együtt az eszperantó és a bé­ke papja is. — Rotterdamban élek, valami­kor énekesnő voltam. Az utóbbi években a Lelkészt hivatásomnak teszek eleget a legjobb tudásom szerint Sók összejövetelt szerve­zek, nemcsak hívőknek. Számom­ra az a legfontosabb, hogy a bé­káért a 'hívők és nem hívők ösz- szefogjanak. Anya és lánya Az NDK-beli neves színésznő, Wera Dehler az édesanyja mel­lett foglalt helyét, s leginkább vele társalgott. Édesanyja, Ruth Paintner-Trump is színész volt nyugdíjazásáig, ő Müncheniben él. — Akkor szaíkiadt ketté a csa­lád — mondta Wera Dehler —, amikor Berlin is kettészakadt. Nálunk az enyhülés családi szük­séglet is. — Nyolcvanhárom éves va­gyak — mondta az édesanyja —, átéltem két háborút, nem akarok újabbat. Én is Berlinben születtem — mondta Ursula Grattapaglia, akit a nevéről ólasznak hittem. Ursula Grattapaglia Olaszország­ba ment férjhez, majd a család­dal együtt kivándorolt A brazil fővárostól nem messze, Golasban telepedtek le. Ursula tíz éve egy szociális Intézményt vezet, egy­fajta árvaházat, amelyben legin­kább olyan gyerdkek találtak ott­hont, akiknek a szüleit valame­lyik helyi háború pusztította el. — Egy huszonegy és egy hu­szonnégy éves fiam van — mond­ta. — Eszmél ás ük óta eszperan- tlsták, főként azért mert nem akarom, hogy bárki ellen fegy­vert fogjanak. Ezért eszperantista a többi gyerökem is, a neveltje­im. Indiaiak, afrikaiak, fehérek, feketék, valamennyien testvérük­nek érzik a másikait. Mert ez így van rendjén. KECSKEMÉTI UTCÁK, TEREK, VÁROSOK* (IV.) Horganylemez táblák a házakon U ecskemét tehát az ország első helyei közé sorozan­dó”, lelkendezett Szabó Richárd az Életképek 1845-ös folyamának negyedik kötetében. Adatokban, pontos megfigyelésekben gazdag, ám vitatható szemléletű ismerte­tése szerint „a város egy nagy területű térségre van elszórva, épen úgy, mintha valaki marká­ból borsóként szórta volna szét. A’ házak álljanak kiljebb, bel­jebb, mint a’ részeg embernek lábai... Űjabb időkben azonban biztosságilag rendeztetnek az utczák ’s a’ hatóság Is több gon­dot fordít az utczák kiigenyesí- tósére. A’ város szélén elterjedő úgynevezett ’széles’ s minden újabban keletkezett utczák sza­bályos renddel építvék. Az úgy­nevezett Mária-város legszabá­lyosabban épült része Kecske­métnek. A’ belvárosnak igénye­sebben fekvő utczáit is eltorzítja az, hogy az egyik ház széliében, a másik keresztben építtetett... Kecskemét több nagyobb ’s szám­talan apró keresztül-kasul egy­másba vágó utczákra van fel­osztva, mellyeknek nincsen ne­vük.” * Részlet a városi tanács ösztöndí­jával készült tanulmányból. LE A VASKALAPPAL A Bach-korszakban — mint ír­tam — okos parancsra megszá­mozták a házakat, ám a lassan gyarapodó városban újabb utcák alakultak és a filoxéra-vész után megpezsdült élet megkövetelte a majdnem naprakész utcaelneve­zéseket. A tanács nehezen moz­dult, hiába noszogatta a Kecske­mét újdondásza: „A budapesti tervezetben láttuk, hogy a még nem létező városrészek utcáinak is van már neve, minálunk a nemsokára kinyitandó utcáknak sem adatott név. Olyan nehéz az a vaskalap, hogy nem bírjuk le­emelni a fejiiinkről.” Számtalanszor ülésezgetett egy bizottság, noha az 1860-ban „di­csérendő pontossággal” elkészí­tett belterületüli fölmérés meg­könnyítette dolgukat. Parázsló vitában döntötték el: négy kivé­telével meghagyják a régi elne­vezéseket és szinte valamennyi új utcát megkeresztelnek, elte­kintve attól, hogy küllemükkel azt megérdemlik-e vagy sem. BÁRÁNYBÓL katona 1873-tól az elnevezések nem­csak a gyakorlati eligazodást szolgálták, hanem mind gyak­rabban egy-egy nagy, a legtöbb­ször az adott helyhez kötődő életmű iránti tiszteletet tanúsí­tották. A Bánk bán szerzőjének Bárány utcai szülőházára fölke­rült a horganylemez táblára: Ka­tona József utca. A színészként a Nagykávéház utcában elszállá­solt költő nevét hirdette a Petőfi utca, Vörösmarty érdemeire a volt Hemző utca emlékeztetett. (A parlaginak érzett Kalaip ut­cát Ötemetőnek keresztelték.) A csaknem nyolcvan új, vagy először megjelölt utca, tér, köz, sor között olyan máig élő elneve­zéseket találni, mint — például — a Csongrádi út, a Déllő köz, Halasi út, Hegedűs köz, Kurucz tér, Hosszú, Tabán, Tél és a Ta­vasz utca. Jeleseink közül a hétköznapi halhatatlanság szá­mára is megörökítették Eötvös Józsefet, Koháry Istvánt: a tö­rök ellen is harcoló földesurat, Kossuth Lajost, Losonczy László költőt, Mátyási József felvilágo­sult poétát, Széchenyi Istvánt, Szlemenics Pál jogtudóst, Tatay András jogakadémiai tanárt AZ ÍZLÉSSÉRTÓ CINKE Az újságolvasó, legföljebb né­hány ezres közvélemény gyöke­resebb változtatásokat várt. A falusias ruházatát városira cse­rélő Kecskemét fölkapaszkodott polgárai szégyellték a mezei gaz­dálkodásra utaló neveket. „Olyan utcanevek is megmaradtak, ame­lyek az ízlést mélyen sértik. Ha valaki meglát a postán egy ilyen levelet ’N. N. úrnak Kecskemétre a Cinke utcába, a ’Tehén’, a ’Pi­pacs’, a ’Bika’ utcába, kétségte­lenül Ázsiában keresné Kecske­métet, ha nem tudná, hogy a magyarok Európába költöztek, s valami kis községnek gondolná, ha olyan hírős város nem volna. E nevek megjárták eddig, mert a nemigen válogatós népköltészet teremtette, avagy a régibb kor­ból való maradványok, de, hogy ezeket a hatóság sanctionálja, s hogy erről még vörös alapon fe­kete betűkkel egy írt 20 krajcá- ros bizonyítványokat öntetni és kifüggesztetni az a vaskalap két­ségtelen bizonyítéka.” (Kecske­mét, 1879. július 27.) GYlK TÉRKÉPEN A mérges újságcikkből tehát tnegtudható: szépelgő, nagyzoló, érzelmes eleink szívesebben elő- kelősködtek volna ünnepélyeske- dő elnevezésekkel. A Kecskemé­ti Lapok munkatársa így vigasz­talódott 1879. augusztus 10-én: „Bármi legyen is eszerint az ut­ca neve, az nem határoz, hogy Gyík va^y Fürj utca-e, csak tud­hassuk mindenkor, hogy hol já­runk, ez pedig teljesen el lesz érve és mi örömmel üdvözöljük a közgyűlés ezen határozatát — tudniillik az. utcanév- és ház- szám-táblák elkészíttetését) —, valamint azt is, hogy a város tér­képe sokszorozva lesz. A réginek és az újnak a keve­réke a számozás. Föltüntették a tized számát, az utcaneveket és a minden tizedben elölről kezdődő házszámot. Heltai Nándor Lesz olyan idő... Párizsban egy kis bérelt szo­bában él Anna Ambles, egyetemi hallgató. Minden béketüntetésen részt vesz, s hisz a jövőben. — Lesz olyan időszak — mondta hittel —, amikor na­gyobb lesz a barátság és *&z egyetértés az emberek között. Én a németekre sem úgy gondolok, mint ellenségekre. — De ön nem élt a háború alatt. — Az anyám igen. Az édesa­nyám zsidó. Tudom, hogy sokat szenvedett... Ép nem azt aka­rom, hogy Franciaországban ne legyen háború, én azt akarom, hogy sehol se legyen. — Ml, eszperantisták — mond­ta még a dán Eliza Kehlet — szükségképpen vagyunk békehar­cosok. Tudom, hogy van különb­ség Keiet és Nyugat között az eszperantó tekintetében is, hiszen itt az állam támogatja ezt a mozgalmat, nálunk meg szinte kizárólag magánvállalkozók fe­dezik a költségeket. De azért higgye ed, mi is megtesszük a magunkét odahaza. Elhiszem Továbbá tudom, hogy ameny- nyire beszélgetőpartnereim szá­mára fontos a béke, legalább annyira fontosak a békemozga­lom számára ők maguk. Aczél Gábor Lakatos András-Láng Zsuzsa r. (14.) A véletlen furcsa játéka, hogy éppen a ma­gyarországi totójáték bevezetésének 35. évforduló­ján derült fény arra a nagyszabású totócsalásra, amelynek vizsgálatát 1983 márciusában fejezte be a rendőrség. Jóllehet a Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság nyilván nem ilyenfajta „jeles” eseménnyel akarta emlékezetessé tenni az évfordulót, az OTP- nek kulcsszerepe volt a totócsalás felgöngyölítésé­ben. Az igazgatóság 1982. július 23-án levélben érte­sítette a Budapesti Rendőr-főkapitányságot arról, hogy a Nyári Totó Kupa 7 fogadási hetében a fo­gadások módja és a nagy nyeremények magas szá­ma miatt visszaélést gyanítanak. Nem lehet kizár­ni, hogy a szervező (vagy szervezők) a mérkőzések szervezőivel (vagy kulcsembereivel) összejátszva jutnak nagy nyereményeket hozó biztos tippekhez. A gyanút a következő tények látszottak alátámasz­tani: A 25. fogadási héten az országban 5 darab 13+1 találatos szelvény volt. A 34-es számú totó-lottó kirendeltségből külön jegyzéken nagy összegű fo­gadás érkezett be — 84 darab kollektív szelvényen, azaz 107 ezer 487 hasábon, amelyért a fogadók 268 ezer 717,50 forint részvételi díjat fizettek be. A 84 szelvény közül 5 darab 13+1 találatos, 56 darab 12 találatos, 23 darab 11 találatos szelvény volt. A szelvényeken elért találatokra és azok hozamai­ra 5 millió 283 ezer 951 forint nyeremény jutott. A 26. héten az összesen 54 darab 13+1 találatos totóból 53 budapesti volt, és ezen a héten is a 34-es számú totózóból külön jegyzéken 72 kollektív szel­vény érkezett be. A 102 ezer 516 hasáb kitöltéséért a résztvevők 256 ezer 290 forintot fizettek. A 72 szelvény közül 42 volt 13+1 találatos, 25-ön értek el 13 találatot, 3 pedig 12-es volt. A telitalálatok azon a héten 4 millió 202 ezer 618 forintot értek összesen. Az említett két hetet vizsgálva a kollektív szel­vényekről megállapítható volt, hogy a fogadások egyéni szisztéma alapján nagy számú fix (6—3 tipp) és háromeséllyel felerősített játékokat ját­szottak. A többször ismétlődő azonos kitöltésű szel­vények egy részéből arra lehetett következtetni, hogy egyetlen játékszervezőről van szó, aki több kollektívával játszik, illetve valószínűleg saját tippjeit megvételre másoknak felajánlja. Ezt a feltevést támasztotta alá egyébként egy bu­dapesti lakos bejelentése is, aki a 26 héten egy 16 ezer 402,50 forint részvételi díjjal befizetett kol­lektív szelvényre letiltási javaslatot tett. Kérését azzal indokolta, hogy a szelvénnyel — egy általa futólag isimert férfival — közösen játszottak, a be­fizetést is közösen állták, de a nyeremény kifizeté­sének időpontjáig az ismeretlen nem jelentkezett; gyanúsítható tehát, hogy egyedül akarja eltenni a pénzt. A bejelentő megemlítette még, hogy tudo­mása szerint a kiskunfélegyházi fogadó több ki- rendeltségben szervezi még az általa összeállított különleges játék megjátszásához a fogadókat. Az ügy pikantériájához tartozik, hogy az a beje­lentő, aki le akarta tiltani az előbb említett, felte­hetően közösen játszott szelvényt, a nyereményt felvette és letiltási bejelentését írásban vissza­vonta. (A letiltó Bodnár Dezső, a csoporthoz tartozó aktív totózó volt. — A szerk.) A 27. héten 13+1 találatos szelvény nem volt. De hasonló körülmények között a 9-es, a 34-es és az 55-ös totózóból 35 darab 7, 0, 6 indexszámú, azo­nos kitöltésű kollektív szelvény érkezett be. Szem­betűnő volt az is, hogy: a 9-es totózóból: 18 452 202 18 452 203 a 34-es totózóból: 97 866 368 97 762 165 az 55-ös totózóból: 97 874 122 97 892 500-as számú kollektiv szelvényeken fix tippként egyönte­tűen a 2-es, 5-ös, 7-es és 8-as számú mérkőzések szerepeltek. A 28. fogadási héten az összesen 84 darab 13-t-1 találatos szelvényből 74 volt budapesti, ezek közül 71 darab az 55-ös totózóból összesen 310 ezer 777 forint 50 fillér részvételi díjjal került játékba. Zö­mük 6, 0, 7 és 8, 0, 5 indexszel, általában az 1, 2, 3, 4, 5, 10, 11-es számú mérkőzéseket kiemelt fix tippként beállítva. A 71 szelvény össznyereménye azon a héten 4 millió 141 ezer 600 forint volt. A 29. héten 57 darab 13+1 találatos szelvény volt összesen az országban, ezek közül 32 volt budapes­ti, és 25 a szegedi körzeti irodánál. A budapesti 32 nyertes kollektív szelvényt ez al­kalommal különböző helyeken fizették be, de 31 totószelvényen az azonos indexszám és azonos fix tippek miatt valószínűsíthető volt, hogy azonos fo­gadók játszották meg őket A kiemelt fix tippekkel megjátszott mérkőzések a 29. héten az 1, 2, 3, 4, 5- ös szánni mérkőzések voltak. A befizetett részvé­teli díj 218 ezer 852 forint 50 fillér, az össznyere- mény 2 millió 461 ezer 265 forint volt. A szegedi körzeti irodánál — egy kecskeméti tár­saság — július 18-án, vasárnap délelőtt 25 kollek­tív szelvényen 230 ezer forint részvételi díjat fize­tett be, amelyből valamennyi 13+1 találatot ért el. A nyertes szelvények értéke 2 millió 133 ezer 199 forint volt. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság július 23- án tehát írásban kérte a BRFK-t, hogy bejelentése alapján tegyék meg a szükséges intézkedéseket. Egyébként a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság a Magyar Nemzeti Bajnokság és az olasz bajnokság szünideje alatt a totójáték folyamatosságának biz­tosítása érdekében 1955 óta az MLSZ-szel együtt­működve rendszeresen megrendezi a Nyári Totó Kupa mérkőzéssorozatát. A nyári hazai totóakciót több szempont is indokolja. Elsősorban az, hogy a holtidénybeli játékszünet tetemes bevételtől fosz­taná meg az OTP-t, vagyis a népgazdaságot; más­részt az, hogy a rendszeresen fogadó, szenvedélyes totózók nem szívesen tartottak volna nyári szüne­tet, egyszerűen igényelték az év 52 hetében a fo­gadási lehetőséget (Folytatás a következő lapszámunkban )

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents