Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-15 / 166. szám

1983. július 15. • PETŐFI NÉPE • 5 fiatalokról - fiataloknak Amikor 1848-ban Gyárfás visz- szakerült Halasra, a közigazgatás­ban dolgozott, itt betekinthetett a levéltárba. Kezébe került az a kéziratcsomag, mely Halas törté­netét tartalmazta Toót Jánostól. Ez ösztönzőleg hatott történetírói munkájára. A Budapesti Szemle 1861. évfolyamában jelent meg el­ső írása. A jászkunok történetére vonat­kozó kutatásait már korábban megkezdte. Az ország összes levél­táraival kapcsolatban volt. Baráti köréhez akadémikusok és az egy­szerű emberek sokasága tartozott. 1875 decemberében királyi táblabíróvá nevezték ki Buda­pestre. Ezt a hivatalát haláláig betöltötte. Nyári szabadságra min­den évben Kiskunhalasra jött csa­ládja körébe. Mint történetírónak, fő munká­ja a „Jászkunok története”, mely­ből a 3. kötet megjelenését már nem érhette meg. Halála után egy hónappal hagyta el a mű a nyom­dát Szolnokon. Munkásságát méltányolta az Akadémia is, midőn 1878-ban őt levelező taggá választotta. Szék­foglaló előadását 1879. január 14-én tartotta meg „Dobó István Egerben” címmel. Ettől az időtől kezdve tevékenyen részt vett az akadémiai üléseken. A Magyar Történelmi Társaságnak alapítása óta választmányi tagja volt. „Gyárfás István munkaszerete­tét — írja barátja, Szilágyi Sán­dor — csak a hazaszeretete múlta felül, s nem hosszúra nyúlt, de becsülettel megfutott pályájával állandó emléket hagyott maga után”. Kitartással, lelkesedéssel dolgo­zott. mert híven akarta szolgálni hazáját. Nagyon-nagyon szerette ezt a földet és a népet. Emlékét tisztelettel őrizzük. Fekete Dezső FARAGÁS, HÍMZÉS, AGYAGOZÁS, KIRÁNDULÁS... Népművészek a gyerekek között IS 1 , "1 © Szabó János népművész a napközisek gyűrűjében. Évek óta azon serénykednek a kalocsai Művelődési Köz­pont és Ifjúsági Ház népművelői — a helyi úttörőházzal karöltve —, hogy mennél érdekesebb, tartalmasabb progra­mok közül válogathassanak a dolgozó szülők vakációzó gyer­mekei. A napközi ne csak „megőrző” legyen! E cél szülte a művelődési központ kézművestáborát, amely az idén (jú­nius húszadika és augusztus húszadika között) kilenc héten át várja a szünidejüket töltő diákokat. Gyárfás István annak az ifjú történetírói nemzedéknek volt a tagja, amely a XIX. század máso­dik felében lelkesedéssel és biza­kodással lépett az elődök útjára. Iskolai tanulmányait Halason kezdte, a gimnáziumot is itt fe­jezte be. Jogi tanulmányait Deb­recenben végezte el. Édesapja halála után (1847. jú­lius) hazajött özvegy édesanyjá­hoz Halasra. Itt aljegyzőnek vá­lasztották meg. de ügyvédi mun­kával is foglalkozott. A szabad­ságharc mozgalmas napjai alatt ő viselte azt a tisztséget, amely a csapatok szervezésével, a Halason elhelyezett granicsár foglyok ellá­tásával, a kormánybiztosokkal foglalkozott, de részt kellett ven­nie a rögtönítélő törvényszék munkájában is. A szabadságharc bukása után menekülnie kellett. Szeged felé vette útját, Debrece­nig jutott el, de ott sem volt ma­radása, visszafordult és hazajött. Édesanyjának köszönhette, hogy nem zárták be. Később a jászkun kerületeknél titkár lett: egy ideig Jászberény­ben lakott, de onnét csakhamar kinevezték Halasra kirendeltség­kapitánynak. A gazdálkodás, a sok közéleti tevékenység mellett tudo­mányos kutatással is foglalkozott, majd 1862-ben a kerületnél tábla­bírói kinevezést kapott. Ezt a hi­vatalt 1871-ig viselte. Tavaly igen sok foglalkozásve­zető érkezett az ország különbö­ző részeiről. Ezen a nyáron in­kább a környék népművészeit hívták meg, akik egy-egy hetet töltenek a gyermekek között.. — Általában hatvan—nyolcvan vakációzó keresi fel házunkat délelőttönként — tájékoztatott Molnár Ágnes, a művelődési köz­pont ifjúsági előadója. — Több­ségük alsó tagozatos, akiket még nem mernek felügyelet nélkül otthon hagyni a munkába menő szülők, s beíratják a napközibe. Egyébként sok közülük a hátrá­nyos, illetve veszélyeztetett hely­zetű gyermek is. — A népművelő számára ez milyen sajátos problémákat je- •lent? — Nehezebb bánni velük. Fo­kozottabb figyelmet, gondosko­dást igényelnek, s nehéz olyan programokat találni — vagy lega­lábbis nagyon gondosan kell vá­logatni —, amelyek lekötik őket. — Mennyi ideig tartózkodnak a művelődési központban a nap­közisek egy-egy délelőtt? — Tíztől délig. Minden alka­lommal két-háromféle progra­mot kínálunk, s ki-ki választhat tetszése, hangulata szerint. Agya- gozhatnak. hímezhetnek, farag­hatnak, készíthetnek játékokat vagy repülőmodelleket. attól függően, hogy melyik népművész tartja a foglalkozást. Emellett szabadtéri játékokon, szervezett múzeumlátogatáson, filmvetíté­sen, daltanuláson vagy más (hosz- szan lehetne sorolni) programo­kon is részt vehetnek, ha inkább ehhez van kedvük. Véleményem szerint több tekintetben is igen hasznos ez a kézművestábor . . . — Éspedig? — Azon kívül, hogy szakavatott mesterek irányításával fejlődhet a gyermekek manuális készsége, több nevelési cél is megvalósítha­tó a foglalkozások során, s erre — pedagógusok segítségével — tudatosan törekszünk minden nyáron. Csak néhányat említek: esztétikai nevelés, a népi hagyo­mányok megismertetése, az egyé­ni és közösségi felelősség erősí­tése ... Lehetőség van arra, hogy a tehetségesebb gyermekeket megismerjük, s így bevon­hassuk őket a művelődési központ állandó jellegű mű­vészeti csoportjainak, szakkörei­nek munkájába a későbbiek­ben. Végül: akik nyaranta el- jö^ííek ebbe a táborba, közben megismerkednek e házzal, ottho­nosan mozognak, tájékozódnak falai között, s azt tapasztaltuk, hogy a tanév kezdete után is szí­vesen betérnek hozzánk . .. Au­gusztus első hetében kirándulá­sokká^ bővül a kínálatunk. A művelődési központ autóbuszával a Duna-partra, strandokra visz- szük azokat a gyerekeket, akik­nek kedvük van hozzá . . . Amikor Kalocsán jártunk, Sza­bó János a népi díszítések, a csont- és fafaragás mestere tartott fog­lalkozást a kézművestáborbara­— Ma búzakalászból fonunk különböző játékokat, díszeket — magyarázta a gyerekek gyűrűjé­ben. — Holnap majd faragunk is a nagyabbakkal... Jól érzem ma­gam közöttük, szívesen tanítga- tom őket, s közben reményke­dem, hátha akad egy-kettő, aki majd az idős fafaragók (amilyen jómagam is vagyok) nyomdoká­ba lép... K. E. Julianus baráttól Farkas Bertalanig Emléket állítanak azoknak a magyar utazóknak, földrajzi fel­fedezőknek, akik hozzájárultak Földünk megismeréséhez, az egyetemes földrajztudomány és kultúra gyarapításához. A Ma­gyar Földrajzi Társaság — más tudományos közintézmény közre­működésével — kialakítja a Ma­gyar utazók, földrajzi felfedezők című állandó kiállítást, amelyen tudománytörténeti gyűjteményé­ből minden érdeklődőnek bemu­tatja hazánk fiai áldozatos gyűj­tőt, kutatómunkájának eredmé­nyeit, relikviáit. Afc első ilyen jellegű tárlatot — amelynek Érd ad otthont a város egyik műem­léképületében — ez év őszén, a múzeumi és műemléki hónapban nyitják meg a közönség előtt. A XIII—XVIII. századi tár­gyak közt láthatók majd az ős­hazát kutató Julianus barát, a Csendes- óceán északi részének és Madagaszkár belsejének föld­rajzi feltárásában részt vett Be- nyovszky Móric munkásságának tárgyi emlékei. A XIX. század és a századforduló felfedezések­ben gazdag időszakát különösen sok dokumentum szemlélteti. A legújabb kori magyar expe­díciókról és kutatásokról — a többi közt Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós világűrbeli munkásságáról — is tájékoztat­ják majd a látogatókat a ki­állítás rendezői. Műteremben • A Hosszúhegyi Állami Gaz­daság támogatja Vass Csaba szobrászművészt, akinek Madon­na gyermekkel című munkáját mutatjuk be — még a műte­remben. (Straszer András fel­vétele) „ÚGY VESZEM ÉSZRE, KEDVÜK IS VAN HOZZÁ...” Építőtáborozók Kalocsán Kora délután, rekkenő hőség­ben érkeztünk a Kalocsai Állami Gazdaság kalocsai kerületébe. Ha nem kérünk útbaigazítást a por­tán, bizony nehezen találtuk vol­na meg a gazdasági épületek kö­zött megbúvó, mindössze két hosszú faházból álló építőtábort. Vezetőjével, Habony Viktóriával a kapuban találkoztunk: pár per­ce búcsúzott a Tolna megyei na­pilap munkatársaitól. Kérdő pil­lantásunkra rögtön elmondta, hogy a diákok a szekszárdi Garay Já­nos Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola, a lengyeli szak- középiskola és a gyönki, gimnázi­um tanulói. — Tavaly dolgoztunk itt elő­ször, azelőtt a gazdaság vendég- munkásokkal oldotta meg a mun­kaerőhiányt. Nem kis büszkeség­gel mandhatom, hogy az idén is kimondottan Tolna megyeieket kértek a táborba. Ebben a tur­nusban harminckét fiú és tizen­két lány dolgozik. — Milyen munkát kaptak? — A múlt évben csak srácok­kal jöttünk, de hiányolták a tár­saságot, így most vegyes csapatot szerveztünk. A fiúk, úgy mint tavaly, kukoricát öntöznek, a lá­nyok pedig éppen kapálnak. Na­pi hat órát dolgoznak két mű­szakban. — Mivel töltik W szabad időt? — A programot részben az ál­lami gazdaság szervezi. Az elő­ző turnust például a „kanálszín­ház” szórakoztatta, most társas­táncosokat várunk Kecskemétről. Vasárnaponként a Szelidi-tóhoz kirándulunk. Ha jó idő van, a gazdaság busza egyszer-kétszer hétköznap is odaszállítja a tár­saságot. Szerveznek játékos ve­télkedőt, .jövészveinsenyt, város- / nézést Kalocsán, filmvetítést, szó­val nem unatkoznak a gyerekek. Egyébként munka után, vagy előtt maguk is baméhetnek a városba. — Az ellátásról, tudom, a diá­kokat szokták kérdezni, de kí­váncsi vagyok ön szerint milyen a „kaja”? — Már jó pár táborban meg­fordultam, van összehasonlítási © Telepítés után. alapom. A gyerekek meg vannak elégedve a koszttal. .Előfordult már, hogy a délelőttösök után haj­nalban meleg kuglófot vittek a földekre. Kamaszokról van szó, az étvágyukat nem kell külön ecsetelni, Éjszakára zsírt, lek­várt, kenyeret hagynak az ebéd­lőben az „étkesebbeknék”. — Mennyi pénz kerül a végén a borítékba? — Az előző turnusban három- négyszáz forintot kerestek' tizen­egy nap alatt. A norma nem va­lami magas, általában túlteljesí­tik, kivéve talán az utolsó na­pot ... A beszélgetés után körülnéztünk a táborban. A stúdió „lágy” disz­kózenét közvetített, a tisztára mo­sakodott délelőttösök a ház előtt, tenyérnyi árnyékban hűsöltek. Legtöbben felégett bőrüket kene- gették különféle csodaszerekkel. Nász Rita, a szekszárdi óvónő­képző szakközépiskola másodi­kosa most van először építőtá­borban. — Hatan jöttünk az osztályból, itt is egy brigádban dolgozunk. „Melegen” telnek a napok, fürdő­ruhában is alig lehet kibírni. így délutánonként már nem tűnik ne­héznek a kapálás, de amikor csi­nálni kell...! Kovács Gyula szekszárdi pe­dagógus vezetésével indultunk helyszíni szemlére. A kocsiban állt a levegő, vágyakozva néztük a kukoricatáblákat locsoló ön­tözőberendezéseket. Árnyékot csak a poros dülőutak mellett árválko­dó fák adtak. Néhány kilométer után hatalmas porfellég tűnt fel, amelyből olykor-olykor egy trak­tor körvonalai bontakoztak 'ki. Tisztes távolból követtük. Út­közben megtudtuk, hogy egy- egy munkaterület három-négy ki­lométerre esik egymástól. Beér­tük a traktort: két gazdaságbeli dolgozó és három fürdőnadrágos, gumicsizmás fiatalember kászá­lódott le a gépről. A munka felől érdeklődtem, ők pedig a benn­fentesek magabiztosságával ma­gyarázták az öntözőberendezés szerelésének és üzemeltetésének csínját-bínját. László Zoltán, Eszenyi Tamás és Dér László a szekszárdi Garay gimnáziumból jött, most végez­ték az elsőt. Kilencen Vannak egy osztályból. Kovács Gyula, aki egyébként a kosarasedzőjük, aján­lotta Kalocsát. Egyelőre nem bán­ták meg a választást. A munka egyszerű, hamar belejöttek. Elé­gedettek az ellátással és a szabad­idős programokkal is. Túl sok időt nem vesztegettek ránk: arrébb kellett fektetni a csöveket. Mi a véleménye a „beosztottak­ról” Török Ernő öntözősnek, aki a műszaki munkálatokat irányítja? — Dicséret illeti ezt a három gyereket, csak egyszer kellett megmutajjai, mit csináljanak Megmondanám, ha nem így vol­na. Ügy veszem észre, kedvük is van hozzá ... És egy sztori még a múlt'nyár­ról. Kálóczi László traktoros me­séli: — Elkel a gumicsizma, néha még az esőkopeny is. Tavaly ket­ten beragadtak a sárba, másik két gyerek próbálta őket kimen­teni, de ők is térdig süllyedtek az iszapba. Sosem felejtem el, trak­torral kellett őket kihúzni... Kormos Emese • Pihenőben. Az aratás ma is férfipróba Borotvaélesre kalapálni a kaszát, asztal si­maságára vágni a tarlót, eltéphetetlenül erős kötelet csavarni a kévék alá — s tenni mind­ezt napkeltétől napnyugtáig, olykor a legki­sebb pihenő nélkül: férfit próbáló feladat volt hajdan. És bármennyit változott is időközben a vi­lág, az ma is: mert ne higgye senki, hogy a kombájn keverte port nyelni sokkal könnyebb mint a kaszanyél végén hajladozni. Sőt — mint ez kiderül majd az alábbi beszélgetésből — jócskán kijut a megpróbáltatásokból még azoknak is, akik látszólag a „frontvonaltól” távol, a viszonylagos kényelem posztjairól irá­nyítják a minden nyáron újra kezdődő „ke­nyércsatát”. — Kényelem? — kérdez vissza Korcs De­zső, az érsekcsanádi Búzakalász Termelőiszö­vetkezet húszegynéhány esztendős növényter­mesztési ágazatvezetője. — Ma reggel négy óra helyett csak öt órakor kellett kiugranom az ágyból: nekem ez volt a kényelem. De ezt is csak azért engedtem meg magamnak, mert a feleségemmel tegnap ünnepeltük a házas­ságkötésünk nyolcadik évfordulóját, s a mesz- sziről jött vendégeknek mégsem mutathattam ajtót este tíz órakor. Kivételesen gépkocsival indultam dolgozni, mert egyébként autóbusz- szal teszem meg azt a mintegy harminc kilo­méternyi távolságot, ami Kalocsát — ott la­kom — Érsekcsanádtól elválasztja. — Miért jön el olyan korán? Ügy tudom, hogy a kombájnok reggel nyolc óra előtt nem harapnak a gabonába. — Igen, itt a Duna közelsége miatt eléggé sokára szárad fel a harmat. Márpedig addig nem indulunk, amíg nem roppan a szem, mert különben még ilyen melegben is száríta­nunk kell, ami pedig drága mulatság a mai olajárak mellett. Éppen az ilyen, és ehhez ha­sonló meggondolások miatt, nekem alaposan szét kell néznem a táblákon. Két héttel ezelőtt kiadós vihar söpört végig a falu határán, s ez mindent összekavart; megdöntötte a táblák egy részét, s most ezeket előre kell sorolnom, mert gyorsabban gyomosodnak. Magyarán: minden reggel rögtönöznöm kell a haditervet. — Ebben már nem támddhat zavar? Dehogynem. Főleg akkor, ha a magas pá­ratartalom miatt kénytelenek vagyunk bekap­csolni a szárítót. Sajnos, a környékünkön elég gyakori az áramingadozás, sőt az áramkima­radás is, ami a berendezés gyenge reléit mód­felett megviseli. Sok miatta a leállás. — És a gépek? — A kombájnokkal szerencsénk van. Igaz, eleinte, amíg az alkatrészek nem voltak elég­gé bekopva, amíg se a kasza, se á vágóasztal nem fényesedéit ki, addig gyakran meg kellett állni — s tolatás után — újra fogni a vágó­asztallal, Ahogy mi maradjuk: betúrt a gabona — nem csúszott, csak torlódott a matt felüle­ten. — Alkatrészek? — Szerencsére el vagyunk látva. Az első na­pok valamelyikén elszakadt egy ékszíj. Fél óra alatt fent volt az újabb. — Most délután három óra van. Mikor indul haza? — Nem tudom. Ha végzünk, rohanok a ba­rackosba, mert telefonáltak, hogy fogytán a láda. Aztán még tárgyalnom kell a Gabona­forgalmi Vállalat embereivel, hogy a hét vé­gén hánytól hányig legyenek a helyükön. Vé­gül a napi teljesítményt is adminisztrálnom kellene. Talán úgy hat óra felé elindulok ... — Otthon? — Fürdés, vacsora és alvás. — Szabadság? — Majd" decemberben, az asszonnyal és a két gyerekkel együtt. Figyelem az arcát. Panaszos árnyalatnak még a nyomát sem látom rajta. Korcs Dezső teszi a dolgát: állja a férfipróbát. —káposztás— Gyárfás István emlékezete

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents