Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-14 / 165. szám

1983. július 1«. © PETŐFI NÉPE • 5 TANÍTÓK A TANÍTÁSRÓL: Több, mint szakmai feladat „A focihoz és a neveléshez ná­lunk állítólag mindenki ért: mi újat adhat hát ez ügyben (diplo­más szakembereknek!) egy nyári előadássorozat?” — Nem provo­katív vitaindítónak, inkább csaík afféle hangulatteremtő tréfálko­zásnak szántam ezt a mondatot, amikor Baján beszélgetni kezd­tem néhány tanítónővel, a Taní­tók XVIII. Nyári Akadémiájának résztvevőivel. Nehéz év után Utólag már megválthatom, hogy a könnyed csevegés felé terelő hangütésem mögött bizonyos fokú kishitűség is munkálkodott: alig hittem, hogy az ötnapos együtt- lét vége felé a kilencedik és a ti­zedik előadás között lesz kedve bárkinek is szakmai kérdésekkel bíbelődni. Mint később kiderült, e feltételezésemmel nem álltam egyedül: kezdetben maguk a szer­vezők sem remélték, hogy a de- mográfai hullám tetőzésének és az ötnapos tanítási munkahét be­vezetésének évében — tehát egy különlegesen nehéz időszak után —, minden eddiginél nagyobb számban, több mint másfélszázan jönnek el a bentlakásos tanfo­lyamra. S milyen lelkesen! A beszélge­tésre vállalkozók csoportja is csak lassan gyülekezett a megbeszélt színhelyen, mert szinte mind­egyikőjüknek volt még valami­lyen kérdése az előadói pulpitus mögül kilépő minisztériumi veze­tőhöz. — Lassan azért összejöt­tünk, s elhangzott a kérdés, ami­nek tréfás felhangjait elengedték fülük mellett a válaszolók: vas­kos jegyzeteikben lapozva, ko­moly igyekezettel kereste ki-ki a legmegfelelőbb példát arra, hogy csakugyan, mivel is sikerült gya­rapítania a szakmai felkészültsé­gét?! A pedagógus it legyen kíváncsi! Legelőször a kiskunhalasi Gye. nisse Sándorné szólalt meg: — Engem nagyon elgondolkoz­tatott ez ajz előadás, amelyet az Országos Pedagógiai Intézet egyik osztályvezetője tartott a képes­ségfejlesztés személyiséglélektani és pedagógiai, pszichológiai kérdé­seiről. Rádöbbentem, hogy valami fontos dologról eddig megfeledkez­tem. Szorgalmasan látogattam ugyan a tanítványaim családját, ám, sajnos, eközben félmunkát végeztem: mindig csak én be­széltem. Igyekezvén mindenben kielégíteni a szülői kíváncsiságot, részletesen beszámoltam arról, melyik tárgyból hányasra áll a gyerek, milyen a tanáraihoz és a társaihoz való viszonya, továb­bá, hogy az osztályközösségnek a középpontjában, avagy a perifé­riáján látom-e gyakrabban —, s eközben én magam elfelejtettem kér déseket feltenni. Márpedig a ta­nítványaim személyiségének meg­ismerése elképzelhetetlen anélkül, hegy tudnám: miként viselkedik az iskolán kívül, egy másik kör­nyezetben? Például minek örül otthon? Vagy: mit mond és mit csinál akkor, ha valamiért dü­hös? És ami talán még ennél is fontosabb: csak így tudok képet alkotni arról, hogy milyen be­állítottságú, milyen karakterű emberek maguk a szülők, s hogy miben, mennyire számíthatok a segítségükre? A „nem” — ismeretlen?! Ez az utolsó kérdés valahogy megállt a levegőben. Pontosab­ban megállítottuk és körbejártuk: miben is lehet partner manapság a szülő? És: milyen széles azok­nak a köre, akik vállalják ezt a partnerséget? S akik vállalják: az intenzitás milyen fokán? A kiskunmajsai Rácz Ottilia pozitív példákkal kezdte: fiatal házaspárokat említett, akik együtt járnak a szülői értekezletekre, a bemutató tanításokra, az osztály­kirándulásokra. A makói dr. Bugyi Istvánné viszont úgy véli, hogy az igazi segítségnek másféle formában kellene érkeznie: — Nem biztos, hogy aiz a jó szülő, aki naponta megjelentik az iskolában. Én sokkal fontosabb­nak tairtom ennél azt, hogy le­gyen gondjuk az otthon kialakí­tására, megteremtésére, bizonyos szokások kialakítására. Sajnos, ebben a vonatkozásban nagyon nagyok a hiányosságok. A fiatal szülők gyakran maguk is fegyel­mezetlenek, és érthetően alakul­nak hasonlókká a csemetéik is, akik számára egyszerűen ismeret­len a „nem” fogalmai A szeretet: kötelességtudás is — Sok szó esett arról is, hogy a család hagyományos funkciói közül miket vehet át, illetve mi mindent kell feltétlenül átvennie az iskolának — fűzi tovább a gondolatsort Szabó Istvánné orosházi tanítónő. — Eléggé terje­delmes lista állt így össze, amely­ről nem hiányzik egyebek mellett az életrend kialakítása sem. A gye­rek egyre több időt tölt az isko­lában, nekünk kell tehát gondos­kodni arról, hogy célszerűen tel­jék a napja. S persze nem elő­írásokkal, ihkább jellemneveléssel A szorgalomra, a fegyelmezett­ségre való szoktatással. Mégis, van valami, amit soha, semmi­lyen körülmények között nem pó­tolhat az iskola, a szülői szere­tet. De ezzel is baj van. S nem azért, mert a fiatal szülők nem szeretik a gyermekeiket. Inkább azért, mert rosszul szeretik. Az oly gyakran ostorozott kényeztetés helyett mást említenék ezúttal, főként az anyáknak címezve: a szeretet sokkal több, mint a gyer­mek rohamszerű, vagy végnél­küli cirógatása, csókolgatása, ba- busgatása. A szeretet: gondosko­dás. A szeretet: kötelességtudás. Számontartása annak, hogy aki gyermeket vállalt, az vállalta egyben a rendszeres etetését, a folyamatos tisztántartását, és még sok egyebet. Tudni kell tehát főz­ni, mosná, ruhát javítani, bekötni egy vérző sebet, mesét mondani — hosszan sorolhatnám. S mind­ezt mintha egyre kevesebben tud­nák. Éppen ezért meggyőződésem, hogy a tanítók akadémiája mel­lett nyitni kellene egy szülők akadémiáját is. Ha már az isko­lában nem készítjük fel diákjain­kat alaposan arra, ami pedig a iegfontosabb: az élet továbbadá­sára, az utódok felnevelésére. Ezen eltűnődöm. Tréfásan azzal kezdtem, hogy nálunk a neve­léshez mindenki ért. S mosit meg kell ismételnem komolyan, mint egy pedagógusokat továbbképző tanfolyam fontos tanulságát: ége­tő szükség, hogy minél többen^ s minél alaposabban értsenek hozzá. Káposztás János Szívügyük a munkahelyi művelődés Széchenyi Galéria A bajai Kirakat Galéria, a halasi Szilády Ga­léria sikeres bemutatkozása után a megyeszék­hely is kiállította művészeti „nyalka ver- bunkját”: Megszületett a Széchenyi Galéria. Kétszeresen jelképes az elnevezés: egyrészt a lakónegyedet jelzi, ahol helyet kapott, másrészt a lángelméjű államférfi művelődé­si törekvéseit, nemzetnevelő igyekezetét idé­zi. Négy év elteltével ideje, hogy sort kerít­sünk a számvetésre, a megtett út elemzésé­re, a lelkes, fáradhatatlanul munkálkodó szervezők segítségével. HOGYAN KEZDŐDÖTT ? Az ötlet Száraz Józseftől, az SZMT Művelődési Központjának főelőadójától származik, aki jó part­nerekre talált feletteseiben. De nemcsak bennük, hanem a BÁCSÉPSZER vezetőiben is, akik fel­ajánlották a nemes célra a munkás- és diákszál­lás nagytermét, a Jász utcában. Dr. Gátay Ferenc igazgató ezt mondja: — A vállalatok támogatják a focit? Rendben van! Támogassuk hát a művészetet is! Elvem, hogy az ember akkor él igazán, ha érti a szakmáját, van saját világnézete és korszerű műveltsége. Ha mind­három megvan valakiben, gazdagnak mondhatja magát. Ha csak kettő, eltengődhet. Ha viszont csak egy, akkor kimondottan szegény. Ha kapaszkodót keres a ma embere, akkor ne az italboltba mene­küljön. Találjon támaszt a szépségekben. Ezért tá­mogattuk kezdettől a galéria ügyét. Az igazgató azután ezt mondja: — Amikor 1979-lben megnyílt a legelső tárlat, legalább kétszázan ott voltak, örültünk a siker­nek. Megmutatkozott az eredménye a jó kapcsola­tainknak. A Bányai Júlia Gimnázium, a kertészeti főiskola, a SZÜV. a KÖJÁL egyaránt partnerünk. KÉT VÉLEMÉNY Zacskó József, a BÁCSÉPSZER szb-titkára egyik szervezője a Széchenyi Galériának. Nem titkolja az elégedettségét, örömét a sikeres rendezvényso­rozat miatt. — Bevált módszerünk, hogy a különféle szak­szervezeti rendezvények háttéréül rendezzük a ki­állításokat. Így az is megnézi, aki különben nem jönne el. Megfigyeltük, hogy az ilyen ember is fel­figyel a látványra. Megtetszik neki, érdeklődik, és legközelebb ismét eljön. Ez igazi sikernek számít! Száraz József, az ötletadó és segítő így nyilatko­zik: — Szívügyünk a munkahelyi művelődés. Kísér­leteztünk, értő partnereket kerestünk. Itt megta­láltuk. Kezdettől a kortárs művészet megismertetése, megszerettetése volt a cél. Sokoldalúságra törek­szünk ezért. így került sor eddig a nép- és ipar­művészet, a festészet és szobrászat szerepelteté­sére. Amatőröket, hivatásos alkotókat és naiv mű­vészeket egyaránt bemutatunk. A megnyitókon komplex műsorokat adunk. Szerepelt már itt cite- razenekar, vonósnégyes, táncegyüttes, volt filmve­títés, szavalat, tárlatvezetés. Elvünk a korszerű köz- művelődés gyakorlati megvalósítása. • A legelső, nagyon sikeres tárlaton Reich Károly grafikusművésznek ezt az Illusztrációját is láthatta a közönség. EGY KIS LELTÁR Érdemes egy pillantást vetni a vendégkönyvük­be. Sok mindent elárulnak teleírt lapjai. Gyors fel­sorolást a tártatok egy részéről. Bemutatkozott a Helvéciái Állami Gazdaság ké­zimunka-szakköre. Gyönyörködhettek Németh Nel­li csodálatos festményeiben. Bemutatták az orszá­gos karikatúrapályázat díjnyertes műveit. Megis­mertették a közönséggel Kalmár Pál szobrait, Er­délyi Tibor fafaragásait, és a szekszárdi Lőrincz Aladárné szőtteseit. A közönség elé tárták Szőrös József népművész fafaragásait. Alkalmat adtak Ba- gi Béla festőművész bemutatkozására. Kiállították Kanyó Ferenc fotóművész képeit. Sikeres gyér- mekrajz-kiállításban gyönyörködhetett a közön­ség. Stb. stb. .. MONDAT A VENDÉGKÖNYVBŐL Romány Pál, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke kö­zösen nézte meg az egyik legutóbbi tárlatot. Érde­mes idézni bejegyzésükből: „Alakul talán egy új kecskeméti művészeti mű. hely? Kívánatos, hogy a vállalatok és tanácsi szer­vek jó, értő, érdemes mecénásai legyenek az itt élő alkotóknak”. Varga Mihály NÉPSZAVA-KÖTETEK Hagyományokat. folytatva a közelmúltban napvilágot látott a Nép­szava Lap- és Könyvkiadó gondozásában a Hétköznapok című antoló­gia. A kötet a Népszava kulturális rovatában megjelent írásokból ké­szült válogatás: szellemi körképet ad arról, mi foglalkoztatta irodalmi és kulturális életünk résztvevőit az elmúlt két évben. Á kötet nyolc ciklusában verseket, elbeszéléseket, irodalmi és kép- zűművészeti kritikákat, riportokat gyűjtött egybe. Az antológia illuszt­rációit a lapban rendszeresen publikáló művészek Hincz Gyula, Reich Károlyt Csohány Kálmán, Czinke Ferenc, Károlyi András és mások — készítették. A könyv szerkesztője Gerö János. Mindennapi használatra készült dr. Horváth Ferenc összeállítása Anyakönyvi igazgatás címen. Az új kézikönyv az államigazgatás szak- szerűségét hivatott segíteni a maga módján. Egyes anyakönyvi bejegy­zésekre mintákat is tartalmaz, s gyakorlati tanácsokat ad a különös figyelmet érdemlő eljárásokhoz. Szó esik a személyi igazolvánnyal kapcsolatos feladatokról és az adatszolgáltatásról is. Törvényerejű rendelet és tavalyi rendelkezés ol­vasható az anyaikönyvekről, a házasságkötési eljárásról, valamint a név­viselésről, s megtalálhatók a hazánkban élő nemzetiségiek utónevei is. Nem vázák... Medicina in Pannónia címmel nyílt időszakos kiállítás a közelmúltban a budapesti Semmelweis Orvostörténeti Múzeumiban. A kiállításon bemutat­ják a nagy római birodalom pannó- niai provinciáinak egészségügyi be­rendezéseit, a korabeli orvoslás esz­közeit, felszereléseit. A képen látható tárgyak sem vázák, hanem orvosságos üvegek. Villámcsapás Az ég borús, viharos. Vadul zuhog az eső, dörög, villámlik. ösélmény ez, lenyűgöző, sok beteg áll a csukott ablak mö­gé, hogy átérezze az elemek 'tombolását. A város fölött húz el a Prá­gába vagy onnan Budapestre igyekvő repülőgép. Napsütéses időben azt ugyanígy szokták bámulni. Megszokhatatlan cso­da a vihar is, a gépmadár is, amiben emberek ülnek. Ide­geink még hallatlanul mere­vek — az elménk sokkalta fürgébb. Az idegrendszer sok ósdi és örök élményt őrizhet. Utóbbiak közül a vihar rette­netét. Lassan elvonul a vihar. A felhőik mögött megcsillan a nap. Elül a szél, eső utáni friss levegő tódul be a termekbe a gyorsan kinyitott ablakokon. Szirén ázás hallik, mentőautó fordul be a kórház kapuján. Egy férfit emelnek ki belőle hordágyon. Pokolian néz kf. Családtagjai kísérik. A főorvos már a folyosón megnézi. — Mi történt a beteggel? Egyszerre hárman válaszol­nak. — A közelében csapott le a villám! Megégett! Földhöz csapta. Mi szedtük fel. — Hol? — A réten! — Miiért ilyen sáros? Csupa sár! Sáros az a rét? — Nem, doktor úr, leföldel­tük. — Hogy-hogy? — Hát a villám is áram, nem? Lehet, hogy már meg is halt volna, ha nem földeljük le. — Földet szórtak rá? Mivel? — . Lapáttal, meg kézzel, mindennel! — hadarják. — Amivel tudtuk! Az orvos döbbenten hallgat­ja őket. A beteget elküldi, mosdassák meg a földtől. Má­sik két orvossal együtt bemo­sakszik, megy a műtőbe. Ott­hagyja a rokonokait a folyosón. Dühös. Dühös? Nem düh ez. Felin- dultság. Villámcsapás, arn/i be­levágott — őt érte. A legfia­talabb orvos mulat az eseten. Csakugyan hihetetlenül nevet­séges. — Le van földelve a készü­lék? — mutatja a műtősnőnek az egyik műszert. — Holnap hozzon egy zacskó virágföldet, biztos, ami biztos, legyen ... A főorvos csak azt mondja, a nagyanyja a haláláig nem vetkőzött le a ítévébemandók szeme láttára! Azitán hozzák a beteget. Áléit, de él. Megkezdik a mű­tét előtti vizsgálatokat. Odakint a folyosód padom a rdkonok kétségek közt vergőd­nek. Emberséges emberek ők — most rettegnek: lehet, hogy ártottak a földeléssel? De hát úgy tudták ... Szeretnék, ha valaki meg­nyugtatná őket. De csak fel­tűnik egy-egy fej egyik-másik ajtóban, folyosói sarkon, meg­nézik őket, néha kuncognak is... Ez a három ember: szenzá­ció. Lesik őket, minit az imént a vihart, s a következő pil­lanatban majd a magasban el­húzó repülőgépét. Értik, s még­sem értik őket! Gulay István Magyar emlékházak Törökországban Múzeum lett két törökországi emlékhelyünk, a kütahyai Kos- suth-ház és a tekirdagi Rákóczi- ház: mindkét épület felújítását tavaly fejezték be az Országos Műemlék Felügyelőség szakembe­rei. Az 1848—49-es magyar szabad­ságharc bukása után Kossuth Lajos délre, a Balkánra mene­kült a császári seregek elől. Rö­vid bulgáriai tartózkodását köve­tően néhány hónapig Törökor­szágban, az Isztambultól háram- százlhúsz kilométerre levő kis­városban, Kütahyában is élt. A házat, amelyben lakott, a török állam vásárolta meg magántulaj­donosától, majd pedig restaurál- tatta. A házban a török hatóságok felkérésére magyar szakemberek állandó kiállítást hoztak létre. A kütahyai Kossuth-anyagot a Ma­gyar Nemzeti Múzeum — az Iparművészeti és Néprajzi Mú­zeum közreműködésével — állí­totta össze. Az emlékházban az 1848—1849-es szabadságharc ko­rát idéző bútorokat, fegyvereket, zászlókat, ruhákat, képeket, ira­tokat és könyveket helyeztek el. A Kossuth-háznál ismertebb és a magyar turisták által egyelőre látogatottabb a tekirdagi (rodos- tói) Rákóczi-ház. Az 1798-as trencsényí csatavesztés után a túlerőben levő császáriak a pes­tistől megtizedelt kuruc csapato­kat lépésről lépésre visszaszorí­tották. Rákóczi Ferenc segítséget keresve elhagyta az országot, de a távollétében megkötött szat­mári békét nem fogadta el. Egy ideig Lengyelországban és Fran­ciaországban talált menedéket. Törökországba, ahová a Porta hívta meg, 1717-ben érkezett. Azt remélte, hogy az osztrák—török háború lehetővé teszi a szabad­ságharc újbóli megindítását, A két háborús fél azonban békét kötött, és a török kormány Ro­dostót választotta a fejedelem lakhelyéül, III. Ahmed szultán 1720-ban megvásárolta Tekirdag egyik ör­mény utcájának házait, és ezeket jelölte ki a bujdosók szálláshelyé­ül. Az utcát ma Macar Sokaknak azaz Magyar utcának nevezik. A ház bejárati ajtajától balra már­ványtáblát helyezett gl az utókor, • A Rákóczi-ház Tekirdagban. amelyen török és magyar nyelven az olvasható: „E házban élt 1720- tól 1735-ig II. Rákóczi Ferenc ma­gyar fejedelem, aki 1703-tól 1711- ig a magyar nép szabadságharcát vezette, s később török földön ta­lált menedéket. Ezt az emléktáb­lát a szabadságharc 250. évfordu­lóján a Magyar Népköztársaság állította”. A múzeumnak helyet adó „ebéd­lőházat”, a fejedelem annak ide­jén olasz és török mesterekkel építtette, és saját festésű színes stukkókkal díszíttette. A ház ere­deti tárgyainak többségét Kassán őrzik, róluk a szakemberek hű másolatokat készítettek, hogy végleg benépesítsék a Márvány­tengerre tekintő szobákat. Híres a fejedelem karosszéke, amely híven mutatja: idős gazdája jól értett az asztalosmunkához. „És az ő gyönyörű szakálla sokszor tele forgáccsal, hogy maga js ne­veti magát” — írta Mikes Kele­men, akinek írÓ6zobája a hagyo­mány szerint az ebédlő mellett volt. A törökországi emlékházaik méltóképpen fogadják .tehát láto­gatóikat, amely a két ország fej­lődő kulturális kapcsolatainak egyik .nagy eredménye. A Kütahya és Pécs, Tekirdag és Sárospatak között kialakult testvérvárosi vi­szony pedig kedvezően hat egyéb kapcsolataink.a is. Remélhetőleg teljesül az a r'Äi magyar kérés is, hogy nemzeti könyvtárunk meg­nyitására szervezett kiállításhoz a török múzeumok adják kölcsön a náluk esetleg fellelhető Corvi­nákat. A díszes kivitelű kódexek láthatóságát megengedő törvény- javaslatot r.uc; dolgozzák, ki Tö- rökországbr Érni Péter

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents