Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-13 / 164. szám

I 1883. júüsis 13. 4» PETŐFI NÉPE » 1 SPORT* SPORT • SPOR'I Konyári az esélyekről Brüsszelben tartották meg az 1983—84. évi európai röplabda­kupák sorsolását. Mint ismeretes, a Kecskeméti SC bajnokcsapatá­nak nem kell selejtezőt játszania, hanem az izraeli Hapoel Hanapi és az NSZK-beli USC Giessen összecsapás győztesével mérkőzik az első fordulóban. Ennek a ta­lálkozónak a .nyertese már,a leg­jobb nyolc közé kerül a legran­gosabb kupában. Kedden reggel felkerestük Ko­nyán Antalt, a kék-fehérek csa­patkapitányát, s megkérdeztük, hogy fogadta a sorsolás hírét? Nos, elsőként értesülhettünk a hatásról, hiszen a népszerű „Őszi” nem tudott a sorsolás eredményé­ről. Amikor elolvasta az újságot, feliderült az arca .. . — Még soha nem volt ilyen szerencsénk! Nem kell selejtezőt játszani, amelyben gyakran érik kellemetlen meglepetések az esé­lyeseket, ráadásul elkerültük vég­re a törököket is. — Mit tud a várható ellenfe­lekről? — őszintén megvallva semmit. Számomra teljesen ismeretlen a két együttes. Az NSZK váloga­tottja ellen nemrégiben játszot­tunk a debreceni EB-selejtezőn. Fiatalok, lelkesek, lendületesek. A variációs játékban viszont még van mit tanulniuk. Kérdés, hogy játszanak-e a csapatban külföld­ről leigazolt „idegenlégiósok”, mert ez esetben a klubcsapatok jobb játékerőt képviselhetnek, mint a válogatott... — Milyen esélyt szavaz csapa­tának? — Szerintem bármelyik csapat lesz is az elleniéi, bár szinte tel­jesen biztos vagyok a nyugatné­metek továbbjutásában,, bejutunk a legjobb nyolc közé. Tisztában vagyunk a csapat képességeivel, több rangos nemzetközi torna,n felmérhettük erőnket. Nehéz lesz megállítani a KSC-t a BEK-ben, csak ne kerüljünk szembe török csapattad!... — mondta Konyári Antal, a KSC csapatkapitánya. —rajtmár— A Petőfi Népe totó-tanácsadója Befejeződött az Universiade Hetvenhat ország sportolói so­rakoztak fel az edmontoni sta­dionban az Universiade hivatalos záróünnepségére. Kialudt a láng, és ezután Primo Nehiolo, a FISU elnöke hivatalosan is bezárta az egyetemi és főiskolai játékokat. Legközelebb a diák sportolók 1985-ben. a téli játékokon, az olaszországi Bellunóban, illetve ezután a ínyári játékokon a japán Kobe városában találkoznak. Ed- montonban az összes aranyérem több mint felét, 59-et a Szovjet­unió sportolói szerezték meg, őket az éremtáblázatban az Egye­sült Államok 12, s Kanada 9 éremmel követi. Ami a férfi toronyugrás verse­nyei során súlyos kopcnyatörést szenvedett 21 éves szovjet Szer- cjej Salibasvili állapotát illeti, az albertal egyetem kórháza által kiadott jelentés szerint a fiatal sportember haldoklik. A kómából még mindig nem tért magához, s nincs remény arra, hogy felépül. A versenyeket lezáró sajtókon­ferencián Primo Nebiolo is meg­emlékezett a sajnálatos esemény­ről: — A tragédia mindnyájunkat el­szomorított, beárnyékolta az Uni- versiade-t. Mivel , nyilvánvaló, hogy a balesetért senkit nem ter­hel felelősség, vizsgálatot sem in­dítunk. A totó 29. heti, július 16-i szelvényén a félidejéhez érkezett Intertotó Kupa mérkőzései találhatók. Tippjeink: 1. Standard Liege (Belgium)—For­tuna Düsseldorf (NSZK). Intertotó Kupa I. csoport. Kettőjük közül a belga bajnok vette jobban az elmúlt heti fordulót. Tippünk: 1. 2. Slavia Praha (Csehszlovákia) — Szlávia Szófia (Bulgária). Intertotó Kupa. II. csoport. Sikerrel jutottak túl a szombati mérkőzésen és javítottak teljesítményükön. Tippünk: 1, x. 3. FF Malmö (Svédország)—St. Gal­len (Svájc). Intertotó Kupa. III. cso­port. A Gallen erejéből hazai pályán csak döntetlenre futotta. Tippünk: 1.. 4. Pogon Szczecin (Lengyelország) — Werder Bremen (NSZK). Intertotó Kupa. III. csoport. A Pogon értékes pontot szerzett az elmúlt héten, míg a német csapat elszenvedte első vere­ségét. Tippünk: x, 1. 5. AGF Aarhus (Dánia)—Maccabi Tathanya (Izrael). Intertotó Kupa. IV. csoport. A veretlen és a kupa elnye­résére is esélyes izraeli csapatra ne­héz másfél óra vár Dániában. Tippünk: 1, x, 2. 6. FC Luzern (Svájc)— Shimson Tel Aviv (Izrael). Intertotó Kupa. IV. cso­port. Megsemmisítő vereséget szenve­dett szombaton a Lubern, de az izraeli együttesi is vereséggel vonult le saját pályájáról. Tippünk: x, 1. 7. Sloboda Tuzla (Jugoszlávia)—In- tér Bratislava (Csehszlovákia). Inter- totó Kupa. V. csoport. Visszavágó mér­kőzés. Szombaton az Inter győzött, most a Sloboaa következik? . . . Tippünk: 1, x. 8. Bp. Honvéd—SSW Innsbruck (Ausztria). Intertotó Kupa. V. csoport. A múlt szombaton az osztrák csapat győzött. Tippünk: 1. 9. Eisenstadt (Ausztria)—Viking Sta­vanger (Norvégia). Intertotó Kupa. VI. csoport. Az első találkozójuk dön­tetlenre végződött Norvégiában. Most az Eisenstadt esélyesebb. Tippünk: l. lü. Odense Boldklub (Dánia)—Bohe­mians Praha (Csehszlovákia). In ter­totó Kupa. VI. csoport. A két együt­tes egyenlő eséllyel küzd a kupáért. Tippünk: 1, x. 11. IFK Göteborg (a véd ország)--Ad - mira-Wacker Wien (Ausztria). Inter­tofcó Kupa. VII. csoport. A svéd együt­tes is esélyes a kupa megszerzésére. Az osztrák gárda még nyeretlen. Tippünk: 1. 12. Sturm Graz (Ausztria)—Videoton. Intertotó Kupa. IX. csoport. Az oszt­rák csapat győzelem nélkül áll a cso­portban. míg a Videoton megőrizheti első helyét. Tippünk: x, 2. 13. Ruda Hvezda Cheb (Csehszlo­vákia)—Cracovia (Lengyelország). In­tertotó Kupa. IX. csoport. A Cheb esélyes a kupa elnyerésére, szomba­ton győzött a Cracovia otthonában. Tippünk: 1.-hl mérkőzés: 14. TJ Vitkovice (Csehszlovákia) — Eintracht Braunschweig (NSZK). In­tertotó Kupa. X. csoport. A hazaiak közel kerültek a kupa elnyeréséhez. Az NSEK-együttes nyeretlenül utazik vend égi á tó j á hoz. Tippünk: 1. A további mérkőzésekre tippjeink: 1, 1* Egy mondatban... Szenzációs, 17—8 arányú győ­zelmet aratott a magyar ifjúsági vízilabda-válogatott a Szovjet­unió ellen, s a? utolsó találkozón már a döntetlen is elegendő a ikoritinenselsőséghez. ts> Az idén július 23-án rendezik meg az idei úszófesztivált a Balatonon. <ü> Rom- hányi, Szainyi, Csiszár, és Bökfi képviseli hazánk színiéit az ifjú­sági súlyemelő VB-n Kairóban. A labdarúgó második vonal sorsolása Elkészült az 1983—84. évi lab- darúgó NB II. őszi idényének sor­solása. A pontvadászat augusztus 14-én kezdődik és november 27-én zárul. A rajttól a befejezésig egyetlen vasárnapra sem kapnak pihenőt az NB II. csapatai. 16 va­sárnapon folyik a küzdelem, s au­gusztusban még három hétközi, szerdai forduló is pályára szólítja áz együtteseket. Az augusztus 14-i első forduló­ban az osztály újoncai — Szol­nok, Szabó L. SE és a Bakony Vegyész — hazai pályán kezdik a bajnokságot, míg az NB I-ből kiesett két együttes, a Debreceni MVSC és a Békéscsaba idegenben rajtol. Az előző idény két NB I-es csapata a 14. fordulóban, október 23-án Debrecenben találkozik egymással. A labdarúgó NB II. 20-as me­zőnyét Budapest mellett 17 város adja. Budapestnek és Debrecen­nek két-két együttese küzd ' az NB II-ben, a Ganz-MÁVAG és a 22. sz. Volán, illetve a DMVSC és a Debreceni Kinizsi. A labdarúgó NB II. őszi idé­nyének sorsolása: I. forduló, augusztus 14. (17.30 óra): Ózd—Debr. MVSC, Szol­nok—Keszthely, Ganz-MÁVAG— Szekszárd, Eger—Salgótarjáni TC, HMSE—Sopron, Szabó L. SE __.Bé­k éscsaba, Siófok—22. sz. Volán, Nagykanizsa—Baja, Debr. Kini­zsi—Kazincbarcika, Bakony Ve­gyész—Kecskemét. II. forduló, augusztus 17. szere (17.00 óra): DMVSC—Baja. 22. s Volán—Kazincbarcika, Kecsk mét—Debr. Kinizsi, Békéscsaba- Nagykanizsa, Sopron—Siófo "zekszárd—Szabó L. SE, Kész ely—HMSE, Ózd—Eger. Szóin: Ganz-MÁVAG, STC—Bakor /egyész. III. forduló, augusztus 21. (17.( 'r,a): DMVSC—Debr. Kinizsi, K; .incbarcika—Nagykanizsa, Ba -Siófok, 22. sz. Volán—Bakor 'egyész, Kecskemét—Szabó 1 E, Békéscsaba—HMSE, Soprc Eger. STC—Ganz-MÁVAC zekszárd—Szolnok, Keszthely- Ózd. IV. forduló, augusztus 24. szei la (17.00 óra): Szolnok—DMVSI Ganz-MÁVAG—Ózd. Eger- veszthely, HMSE—Szekszár :zabó L. SE—STC, Bakony Ví gyász—Sopron. Siófok—Bekéscs< ba. Nagykanizsa—Kecskémé Debr. Kinizsi—22. sz. Volán, K: 'incbarcika—Baja. V. forduló, augusztus 28. (17.00 óra: DMVSC—Keszthely, Ózd— Szekszárd, Szolnok—STC, Ganz- MÁVAG—Sopron, Eger—Békés­csaba, HMSE—Kecskemét, Szabó L. SE—22. sz. Volán, Bakony Ve­gyész—Baja, Siófok—Kazincbar­cika, Nagykanizsa—Debr. Kinizsi. VI. forduló, augusztus 31. szer­da (17.00 óra): DMVSC—Kazinc­barcika, Baja—Debr. Kinizsi, 22. sz. Volán—Nagykanizsa, Kecske­mét—Siófok, Békéscsaba—Ba­kony Vegyész, Sopron—Szabó L. SE, STC—HMSE, Szekszárd— Eger, Keszthely—Ganz-MÁVAG, Ózd—Szolnok. VII. forduló, szeptember 4. 16.30 óra): Nagykanizsa—DMVSC, Debr. Kinizsi—Siófok, Kazinc­barcika—Bakony Vegyész, Baja— Szabó L. SE, 22. sz. Volán— HMSE, Kecskemét—Eger, Békés­csaba—Ganz-MÁVAG, Sopron— Szolnok, STC—Ózd. Szekszárd— Keszthely. VIII. forduló, szeptember 11. (16.30 óra): DMVSC—Szekszárd, Keszthely—STC, Ózd—Sopron, Szolnok—Békéscsaba, Ganz-MÁ­VAG—Kecskémét, Eger—22. sz. Volán, HMSE—Baja, Szabó L. SE —Kazincbarcika, Bakony Vegyész —Debr. Kinizsi, Siófok—Nagyka­nizsa. , IX. forduló, szeptember 18. (16.00 óra): Siófok—DMVSC, Nagykanizsa—Bakony Vegyész, Debr. Kinizsi—Szabó L. SE, Ka­zincbarcika—HMSE. Baja—Eger, 22. sz. Volán—Ganz-MÁVAG, Kecskemét—Szolnok, Békéscsaba —Ózd, Sopron—Keszthely, STC— Szekszárd. X. forduló, szeptember 25. (15.00 óra): DMVSC—STC, Szek­szárd—Sopron, Keszthely—Békés­csaba, Ózd—Kecskemét, Szolnok —22. sz. Volán, Ganz-MÁVAG— Baja, Eger—Kazincbarcika, HMSE—Debr. Kinizsi, Szabó L. SE—Nagykanizsa, Bakony Ve­gyész—Siófok. XI. forduló, október 2. (14.00 óra): Bakony Vegyész—DMVSC Siófok—Szabó L. SE. Nagykani­zsa—HMSE, Debr. Kinizsi—Eger, Kazincbarcika—Ganz-MÁVAG, Baja—Szolnok, 22. sz. Volán— Ózd, Kecskemét—Keszthely, Bé­késcsaba—Szekszárd, Sopron'— Ózd. XII. forduló, október 9. (14.00 óra): DMVSC—Sopron, STC—Bé­késcsaba, Szekszárd—Kecskemét, Keszthely—22. sz. Volán, Ózd— Baja, Szolnok—Kazincbarcika, Ganz-MÁVAG—Debr. Kinizsi, Eger—Nagykanizsa, HMSE—Sió­fok, Szabó L. SE—Bakony Ve­gyész. XIII. forduló, október 16. (13.30 óra): Szabó L. SE—DMVSC, Ba­kony Vegyész—HMSE, Siófok— Eger, Nagykanizsa—Ganz-MÁ­VAG, Debr. Kinizsi—Szolnok, Kazincbarcika—Ózd, Baja— Keszthely, 22. sz. Volánt—Szek­szárd, Kecskemét—STC, Békés­csaba—Sopron. XIV. forduló, október 23. (13.30 óra): DMVSC—Békéscsaba, Sop­ron—Kecskemét, STC—22. sz. Volán, Szekszárd—Baja, Keszt­hely—Kazincbarcika, Ózd—Debr. Kinizsi, Szolnok—Nagykanizsa, Ganz-MÁVAG—Siófok, Eger— Bakony Vegyész, HMSE—Szabó L. SE. XV. forduló, október 30. (13.30 óra): HMSE—DMVSC, Szabó L. SE—Eger, Bakony Vegyész—Ganz- MÁVAG, Siófok—Szolnok, Nagy­kanizsa—Ózd, Debr. Kinizsi— Keszthely, Kazinicbafcika—Szek­szárd, Baja—STC, 22. sz. Volán— Sopron, Kecskemét—Békéscsaba. XVI. forduló, november 6. (13 óra): DMVSC—Kecskemét, Békés­csaba—22. sz. Volán, Sopron—Ba­ja, STC—Kazincbarcika, Szek­szárd—Debr. Kinizsi, Keszthely— Nagykanizsa, Ózd—Siófok, Szol­nok—Bakony Vegyész, Ganz-MÁ­VAG—Szabó L. SE, Eger—.HMSE. XVII. forduló, november 13. (13.00 óra): Eger—DMVSC, HMSE —Ganz-MÁVAG, Szabó L. SE— Szolnok, Bakony Vegyész—Ózd, Siófok—Keszthely, Nagykanizsa —Szekszárd. Debr. Kinizsi—STC, Kazincbarcika—Sopron, Baja— Békéscsaba, 22. sz. Volán—Kecs­kemét. XVIII. forduló, november 20. (13.00 óra): DMVSC—22. sz. Vo­lán, Kecskemét—Baja, Békéscsa­ba—Kazincbarcika, Sopron— Debr. Kinizsi, STC—Nagykanizsa, Szekszárd—Siófok, Keszthely— Bakony Vegyész, Ózd—Szabó L. SE, Szolnok—HMSE, Ganz-MÁ­VAG—Eger. XIX. forduló, november 27. (13.00 óra): Ganz-MÁVAG— DMVSC,, Eger—Szolnok, Szabó L! SE—Keszthely, Bakony Ve­gyész—Szekszárd, Siófok—STC, Nagykanizsa—Sopron, Debr. Kini­zsi—Békéscsaba, Kazincbarcika —Kecskemét, Baja—22. sz. Volán, HMSE—Ózd. HÍREK, EREDMÉNYEK ­ATLÉTIKA A Népstadionban rendezték meg a Budapest Naigydíj rangos nemzetközi atlétikai viadal „kis- öccseként” szárnontartott ifjú­sági versenyt, amelyen, több or­szág fiataljai is rajthoz álltak. Elindult a százméteres síkfu­tásban a Kecskeméti SC fiatal vágtázója, az ifjúsági csúcstartó Havas Endre is. A döntőben ala­posan bentragadt a rajtnál, s 10.58 mp-es ideje csak a második helyre volt elegendő a győztes bolgár Vandov mögött, örvende­tes viszont, a fiatal versenyző ja­vuló formája a hosszú sérülés után. Tatabányán a serdülő B-kor- osztályú atléták bajnokságát ren­dezték meg. A HKBSE verseny­zői, Mészáros Gyula edző tanít­ványai szép sikerrel szerepeltek a bányászvárosban. Huszonnégy csapat közül a Mészáros, Lom­bos, Túri, Szabó, Illés összetéte­lű íánycsa-pat a második helyet szerezte meg. Túri Ildikó arany­jelvényes szintet teljesített egyé­ni összetettben, míg Harkai Ber­nadett korosztálya legjobb ered­ményét érte el 80 méteres gát­futásban, a B-változat/ú össze­tett versenyben pedig második lett. . Lombos Katalin B-változatú versenyben, és Szabó Tünde a C-változatban végzett a harma­dik helyen. ASZTALITENISZ A 33. vaáutasnap alkalmából a Kiskunfélegyházi Vasutas asz­talitenisz-szakosztálya két szám­ban meghívásos versenyt rende­zett. Férfi egyéniben Gyarmati (Szöv. SE) végzett az élen meg­előzve Csányit (Műanyag), vala­mint a harmadik helyezett Gá- csit (MÁV) és ifjú Benét (Szöv. SE). A párosok küzdelméből a Csányi—Gyarmati kettős került ki győztesen, második a Bene— ifjú Bene, harmadik pedig a Gá- csi—Harangozó és a Lackó J.— Lackó T. kettős lett. CSELGÁNCS A versenyszünetben sem pi­hennek a Kecskeméti SC csel- gáncsozói. Nagysolymosi Sán­dor és Szabó Miklós Mátraházán készül a válogatott kerettel az őszi nagy nemzetközi erőpróbák­ra. E. Kovács Károly sérülése miatt nem utazhatott az edzőtá­borba. A fiatalok közül Deák kapott meghívást a juniorválo­gatottba, de tagja a keretnek a még ifjúsági korú Fekecs is, aki idei jó szereplésével (junior" baj­nokság második helyezés) fel­hívta magára a szakemberek fi­gyelmét. BIRKÓZÁS A mongóliai IBV-re készülő birkózóválogatott keretben két kecskeméti szabadfogású ver­senyző is megkezdte felkészülé­sét Budapesten. Kovács Zoltán 65 kg-ban, Ignácz Zoltán 75 kg- ban küzd a kiküldetésért. A kijevi világbajnokságra is kijelölte dr. Hegedűs Csaba a válogatott keretet, amelyben 62 kg-ban Szabó Dezső (kötöttfogá­sú) és 100 kg-ban Ilonka Ferenc (szabadfogás) kapott bizonyítási lehetőséget. A felnőtt keret au­gusztus 22-től szeptember 24:ig készül Budapesten, majd Mátra­házán. ® Szabó Tünde, a HKBSE Sí atlétája csapatban ezüst-, egyéniben pedig bronzérmet nyert a magyar bajnokságon. (Farkas Tibor feiv.) LABDARÚGÁS Csongrádon rendezték meg a tehetségkutató akció területi selejtezőit. Bács-Kiskun megye csapata a zárómérkőzésen 4—1 arányban alulmaradt Csongrád megyével szemben, s így a har­madik helyet szerezte meg. ’ Az eredménynek csak erkölcsi érté­ke van, hiszen a háromnapos küz­delemsorozatnak a célja, annak: a tizenhat játékosnak a kiválasz­tása volt, akik a jövő hónap kö­zepén Budapesten mérkőznek meg a három másik terület vá­logatottjával. Az ott mutatott tel­jesítmények alapján választják ki azt a kétszer tizenhat játékost, akik augusztus 2C-án Szegeden lépnek pályára egy tévémérkőzé­sen. Így az ország nyilvánossága előtt is bebizonyíthatják tehet­ségüket. Hiramer István és Csernus András edzők a kecskeméti Bo- hácsot, a dunavecsei Mayert és a félegyházi Szöv. SE játékosát, Pappot hívták meg a területi vá­logatottba. Megérkezett a szerkesztősé­günkbe a labdarúgó megyei má­sodosztály és a járási bajnokság 1983—84. évi kiírása, amelyből több érdekesség mellett kiderül, hogy mindkét osztályban az őszj idénv augusztus 28-én kezdődik míg tavasszal március 25-én lép­nek először pályára a csapatok. MHSZ-SPORT A Marcibányi lőtéren bonyo­lították le a dr. Münnich Ferenc nemzetközi sportlövő emlék- versenyt, amely egyben EB-válo- gatónak is számított. Az MHSZ Kiskunsági Erdész- Lövész Klubot öt versenyző kép­viselte. A legjobb eredményt a nők 60 lövéses standardpuska fekvő számában Nagy Mariann érte el, aki 589 találattal az első helyen végzett. Negyedik lett a légpuskások 40 lövéses verse­nyében, csakúgy mint Varga Já­nos a standardpuskások között. Borbély Ágnes 60 lövéses fekvő­számban hatodik lett. Szabó Lász­ló pedig a sportpisztolyosok kö­zött ért el hasonló eredményt. A verseny után az MHSZ-váloga- tott szakvezetői Nagy Mariannt és Borbély Ágnest meghívták a MAI MŰSOR: TV I. MŰSOR: 8.00: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- torna (isin.) SZ 8.05: Szünidei matiné. Kristóf úr álla­tai. SZ. Csehszlovák rajzfilmsoro­zat. XIII/8. rész: Esküvő a huhogó várban 8.10: A hétfejü tündér (ism.) SZ 8.40: Plusz egy fő (ism.) SZ 9.15: Muzsikáló szerszámok. II. rész: A doromb és a duda (ism.) SZ 9.40: A kalózkisasszony. NDK kis- játékfilm-sorozat. VI. rész. Álmo­dozás a nagy utazásról. SZ 10.10: Delta. Tudományos híradó. SZ 10.35: Kint vagyunk a vízből. Francia film (ism.) 12.00: Képújság 16.25: Hírek 16.30: Galambocska. Szovjet tévéfilm­sorozat IV/2. rész. SZ 17.20: A nyelv világa. SZ 18.05: Reklám 18.10: Aratás ’83. SZ. II. rész 18.25: Képújság 18.30: „Nem úgy van most, mint volt régen”. A Muzsikás együttes műso­ra. SZ 18.50: A közönségszolgálat tájékozta­tója 18.55: Reklám 19.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé­torna. SZ 19.15: Esti mese. SZ 19.30: Tv-hiradó 1. SZ 20.00: Jogi esetek. SZ 20.45: A hét műtárgya. Fonó Mária Németújvárról. (1420—30.) SZ 21.55: Zene, zene, zene. SZ 22.45: Tv-híradó 3. SZ ÚJVIDÉKI TV: 17.30: Műsorismertetés (magyaruil) 17.35: Tv-híradó (magyarul) 17.30: Reklám 17.55: Bejelentkezés és akció 18.00: Tv-hiradó 18.15: Gyermekműsor 18.45: Zenés műsor 19.15: Rajzfilm 19-23: Reklám 19.30: Tv-híradó (magyarul) 19.35: Reklám 20.00: Üldözés I. rész (magyarul) 20.50: Tv-híradó 21.10: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.25: Máté evangéliuma 9.06: Anny Schlemm és Eberhard Wächter operaáriákat énekel 10.05: Gyermekeknek 10.35: Válaszolunk hallgatóinknak 10.50: Otto Klemperer vezényli a Phil- harmonia ének- és zenekart 12.15: Házunk tája 13.00: Operaslágerek 13.30: Dzsesszinelódiák 14.09: A felvilágosodás kora, a XVIII. század. A francia forradalom ana­tómiája 15.05: Heinz Holliger oboázik 15.38: Népi műemlékek védelmében 16.03: Nótacsokor 16.49: Kritikusok fóruma 17.05: Bejárás 17.30: Filmzene-részletek 17.42: Lemezmúzeum 19.20: Gondolat. A Rádió irodalmi lap­ja 20.16: Gulyás László: Első szerelem TV II. MŰSOR: 20.01: Formakeresés. A Szegi zeti Stúdió műsora. SZ 20.25: Autó-motorsport. SZ 20.45: Tv-híradó 2. SZ 21.05: Objektív. Fényképek lista világról. SZ 22.05: Az if.iú utód. Angol tévéi c*.ő5: Képújság. 30: A zenéről 30: Háttérbeszélgetés 2.30: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót Kb.: 23.30: A Budapesti Madrigálkórus éne­kel 0.10: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarából alakult rézfúvósegyüttes Ottó Ferenc-müve- ket játszik. RÖVIDEN keretbe, amely az NDK sportlö­vőivel közösen Dunakeszin ké­szül a közeli Európ« -bajnokság­ra. Az MHSZ Kecskemét járási­városi vezetősége szombaton Hel­vécián rendezte meg a járási­városi mesterlövő bajnokság el­ső fordulóját. Az MHSZ honvé­delmi tömegversenyrendszeré­nek ez a „legfiatalabb” verseny- szár.ia, amelyet három év óta rendeznek. Az idei bajnokság a megyei döntőre készülés jegyé­ben került kiírásra. Ebben az évben a Kecskemét járási és városi vezetőségek ösz- szevenása után, Kecskemét já­rás községei is bekapcsolódtak a versenybe. Eredmények: Nők: 1. Varsandán, (DUTÉP), 2. Szabadszállási (Volán), 3. Ki­rály (KZK), ifjúsági fiúk: 1. Pu­hító (Konzervgyár), 2. Sziver (Fémmunkás), 3. Darányi (Vá­rosföld). Férfiak: 1. Hajdú (Vo­lán), 2. Hervai (KZK), 3. Szabó (Városföld), Csapatverseny: 1. Városföld, 2. MEZŐGÉP, 3. Vo­lán. A következő fordulókra jú­lius 23-án Városföldön, augusz­tus 9-én Kerekegyházán kerül sor. A megyei döntőt augusztus 21-én Kunszálláson rendezik meg. TENISZ A BVSC a vasutas nap alkal­mával idén is megrendezte az öregfiúk páros teniszversenyét amelyen Kecskemétről a dr. Nem­esik—dr. Szalai Z. páros vett részt. A volt Davis Kupa-játéko­sokat — Jancsót, Katonát — is felvonultató mezőnyben reme­kül szerepeltek. Megnyerték az összevont korcsoportos verseny­számot, és a vele járó szép tisz­teletdíjat. Döntő; dr. Nemesik— dr. Szalai Z.—Horacsek, Pauii- nyi L.: 7:6, 6:2. SPORTHÁZASSAG Szombaton délután két kecs­keméti sportember fogadott egy­másnak örök hűséget. Marczi Katalin, a DUTÉP SC NB Il-es kézilabdacsapatának kapusa és Járosi János, a Kecskeméti SC bajnok röplabdaegyüttesének sokszoros válogatott röplabdá- zója mondta ki a boldogító igent. búvárúszás Jól szerepeltek az MHSZ- ÉBKM Vízmű versenyzői Du­naújvárosban az országos baj­nokságon. A harmadik verseny­napon Szabó László fölényesen nyert 400 méteres búvárúszás­ban. és 1500 méteres uszonyos úszásban is. Ezzel négy bajnoki aranyérmet szerzett, ami eíiSr- mérésre méltó teljesítmény. A nőknél Zombori harmadik lett 800 méteres uszonyos úszásban. A negyedik, egyben befejező versenynapon a hazaiak szere­peltek eredményesen. A kecske­métiektől Kubina harmadik lett 100 méteres uszonyos úszásban és 800 métSren is, míg Szabó 800-on második. A 4x100 méte­res uszonyos váltóban a kecske­métiek a bronzérmet érdemelték ki. A férfiaknál Szabó László, a nőknél Fa bó Éva (Dunai Vas­mű) szerepelt a legereményeseb- ben: mindketten négy ízben áll­hatták fel a dobogó legfelső fo­kára. PETŐFI: 8.05: Abrahám Pál operettjeiből 8.35: Idősebbek hullámhosszán 9.30: Sudi Farkas Pál népi zenekara játszik, Varga László nótákat éne­kel 10.00: Zenedéleiőtt 12.05: Muzeális nótafelvételeinkből 12.35: Tánczenei koktél 13.30: Rímek és ritmusok 14.00: A Petőfi rádió zenés délutánja 15.49: Messziről — messzire. Művelő­déstörténet felső tagozatosoknak 16.40: Veszélyben 17.10: Könnyűzene Moszkvából 17.30: ötödik sebesség 18.35: Varázskeringő. Részletek Oscar Strauss operettjéblő 19.04: Palóc népdalkörök énekelnek 19.45: Eric Clapton felvételeiből 20.35: Válasz 21.27: Népdalok. 22.04: Házkutatás. Louis Aragon no­velláját — Keszi Imre fordítása nyo­mán — rádióra alkalmazta: Nemes György 22.30: Behér György szerzeményeiből 23.20: Nyáréji muzsika. Könnyűzene éjfélig. 3. MŰSOR: 9.00: Kamarazene 9.40: Zenekari muzsika 10.30: A Stúdió 11 felvételeiből 11.05: Gioconda. Részletek Ponhieili operájából 12.04: Dalok, hangszerszólók — ma­gyar szerzők műveiből 13.07: Rádiószínház 13.54: Zenekari muzsika 15.00: Gasparone. Részletek Millöcker operettjéből 16.06: Üj lemezeinkből 16.49: öt földrész zenéje 17.00: Két szimfonikus költemény 17.10: Donald McIntyre Wagner ope­ráiból énekel 18.15: Magnósok, figyelem! 19.05: Debreceni Dzsessznapok 20.00: Kamarazene 21.11: A főszerepben Jelena Obrazcova VII2. rész. Saint-Seans: Sámson és Delila Közben: 22.00:,,... arcomban lásd arcodat”. Asperján György versei

Next

/
Thumbnails
Contents