Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-31 / 180. szám

PN MAGAZIN Szakítás AJÁNLÁS — Ebben a hőségben még olvasni sincs kedvem! —- jelenti ki fülem hallatára az újságosbódénál valaki. — Legfeljebb valami érdekeset, könnyűt, amire oda sem kell figyelni, mégis érthető. Aztán az sem baj, ha az ember nyomban elfelejti. .. Hát tessék! Ezek után legyen bátorsága az újságíró­nak magazint készíteni, hinni abban, hogy csupa érde­kes, könnyű írást sikerült összegyűjteni. S azzal az ígé­rettel ajánlani az olvasóknak, hogy különösebben nem kell elgondolkodni rajtuk. Az Esti Hírlapot áruló diá­koknál vagy az Északi-sarkkörön is túl expedíciózó hegymászóknál sokkal bölcsebb és mélyebb tartalmú témákon törheti tovább mindenki a fejét. Például azon, mit is főzzünk ilyenkor, amikor az ember még enni is fáradt! Ámbár, előfordulhat, hogy mire e sorok megje­lennek. enyhül a kánikula, — kívánja ezt mindany- nyiunknak az oldal összeállítója: Kovács Klára AZ ÉRZÉKENY CSÁRDÁS ESETE Gyorsított eljárással... NYÁRIDŐBEN TÚRÁZNAK A JEGES ÉSZAKON Kecskemétről a Spitzbergákra Enyhén ittas állapotban tért be június 11-én, a déli órákban Sz. L. (helybéli lakos) a k-i csár­dába. A halászlé mellé a pincér­től „megrendelte" a vendéglő ve­zetőjének élettársát is, aki a fél­re nem érthető invitálást vissza­utasította. A csalódás úgy elkese­rítette Sz. L.-t, hogy a halászlé­nek csak a felét fogyasztotta el jóízűen, a maradékot fitymálni kezdte, s hangosan becsmérelni. Majd egy darab halat elcsoma­golt, kijelentve, hogy ezt pedig elviszi a KÖJÁL-hoz, vizsgálatra. Távozása után röviddel a csár­da vezetője gépkocsiba ült, azzal utolérte a kedves vendéget, akit egy kis beszélgetésre hívott. Az Az Üdülőben már vagy egy hete jöttek-mentek egymás mellett a nya­ralók szótlanul, legfeljebb ha kGszBn- tek egymásnak. Aztán egy este, ami­kor eget beborító, esőt Jósló felhők miatt a szokottnál is mordabb, nyo­mottabb volt a társaság, valaki fel- sikoltott: tele a szobája hatalmas, fe­kete szárnyas hangyákkal! Pillanatok alatt oda futott az egész folyosó, né­hány perc múlva az emeleten, sőt más épületszárnyakban lakók Is oda­Estisek A címszereplők ezúttal nem valamelyik felsőoktatá­si intézmény egyik tagoza­tára járnak, hanem vala­mennyien középiskolások. Délutánonként ők árulják Kecskemét forgalmasabb út­vonalain az Esti Hírlapot. A fél négyes gyorssal minden­nap befut a nagyállomásra Bu­dapestről mintegy 1700 példány. A hírlaposok vezetőjének, Komfós Zoltánnénak elmondása szerint ebből hat-ihétszáz újságot e diá­kok kapnak. Már negyedórával a szállítmány érkezése előtt össze­gyűlik a maroknyi csapat. Mind­hárman lányok, és a kecskeméti közgazdasági szakközépiskolában tanulnak. — Miért vállaltátok ezt a min­dennapos rohammunkát? — Szeretnék tíz napra külföld­re utazni — mondja Sinkó Klára —, azért gyűjtöm a pénzt. Négy héten keresztül napi százötven lapot kell eladnom, s akkor négy és fél ezer forint körüli összeget kapok. — Délután, ha az idő is nekem kedvez, három óra alatt 150 fo­rintot szedek össze — szólal meg Fülöp Andrea, aki ruházkodásra szeretné költeni a keresetét. — Esőben viszont még este nyolckor is vadászom a vevőket. — Legtöbbször csak lassan gyű­lik a pénz — mondja utolsóként Badacsonyi Bea — de akadnak gavallérok is, akiktől több bor­ravalót kapok. Én gitározni sze1 retek, és valószínűleg egy új hangszert veszek majd. Percek múlva megérkezik a gyors. A zsákokba gyömöszölt hír­lapokat hamar szétosztják. Az első vevő én vagyok. Aztán már indulnak is tovább a lányok, hogy a kecskemétiek minél rövi- debb idő alatt megtudják a leg­frissebb híreket. eszmecsere hamar véget ért, mert a vendéglős egy pofonnal befe­jezte. Nem múlt el ilyen gyorsan a következmény: Sz. L.-t orr- és arccsonttöréssel még sokáig ápol­ták. A gyorsított eljárással lefoly­tatott ügyben a bíróság öt hónapi, három évre felfüggesztett sza­badságvesztéssel és háromezer fo­rint pénzbírsággal sújtotta az erős kezű, ám érzékeny szívű csárda- vézetőt. A rendőrségi krónika ar­ról nem szól, vajon mi esett ne­ki ennyire zokon. Az-e, hogy élet­társát a vendég molesztálta, vagy az, hogy a halat a KÖJÁL-lal akarta megvizsgáltatni?! K. K. sereglettek, s megkezdődött az irtás. Visongva, kuncogva. S a végén — természetesen — előkerültek a büty­kösök, az üvegek is. Az eseményre megérkezett gondnok pedig — az össze­bújó párok láttán — azon tűnődött, vajon valamelyik társkereső szolgá­latnak — újítási díj igénye nélkül — érdemes lenne-e javasolni: szerezze­nek be hangyákat. Garantálja, ezek a legjobb kerítők! — vács — Lenyűgöződ ve az egyik községi posta vezetőjének szakmaszere­tetétől, az újságíró kétkedőén fag- gatózik: — Ugyan ,mi az érdekes, a szép ezen a pályán, hiszen nap mint nap ugyanazt a monoton, gépies munkát kell végezni? — Dehogy! — tiltakozik a fő­nök —, itt mindig történik vala­mi, s mindig akad valamilyen sztori. A múltkor például jön a távirdász, mutat egy sürgönyt, amelyet egy tizenöt év körüli, a helyi állami gazdaság építőtá­borában dolgozó fiú adott fel. Egy másilk községbe „a” -kislány­nak címzett távirat szövege: „Ű'j nőm van, szakítottam Veled!” Azért megható, hogy addig sem akarta bizonytalanságban hagy­ni volt szerelmét, amíg hazaér! Bár gyanítom — ismerve a nő­ket. magam is az lévén — hogy inkább az új kislány sürgette, sürgethette, valahogy így: — Legalább -már öt perce kije­lentetted, hogy engem szeretsz, ^s még mindig nem szakítottál a másikkal?! . . . —cs—a Az itthoni 36 fokos hőségben már rágondolni is jó, milyen kel­lemes. hűvös lehet az idő a Nor­végiához tartozó Svalbard-szi- geteken — régebbi és ismertebb nevükön a Spitzbergákon. Erre a 62 050 négyzetkilométer nagy­ságú. az Északi-sartakörön is túl­nyúló, négyötöd részben jéggel borított területre szervezett ex­pedíciót a Magyar Televízió kö­zösen a hegymászó-szövetséggel. A 15 tagú csapat -már jó ideje a helyszínen tartózkodik, dolgozik, ahol a naptár szerint sarki nyár van: állandó nappal, s enyhe fagy. Persze lehet, hogy a túrá­zóknak ez utóbbi -miatt van ép­pen melegük. Az expedíciónak tagja a 30 éves kecskeméti dr. Sidó Zoltán, a Repülőorvosi Kutató Intézet or­vosa is, aki hármas minőségben került be a.z utazó csoportba. Egy­részt az esetleges gyógyítás vár rá másrészt orvosi kutatásokat végez, és -természetesen részt vesz a hegymászásban is. Noha dr. Sidó Zoltán nem alpi­• Dr. Sidó Zoltán — még ide­haza. nista, a hegymászóknak a ROV- Kl-beli felkészítése, ellenőrzése közben végigcsinálta a teljes tesztsorozatot, és eredménye nem volt rosszabb, mint társaié. Az úticsomagja viszont nehe­zebb, hiszen a szükséges szemé­lyes felszerelés, a 45 napra ele­gendő élelem, s a puska mellett viszi még az orvosi műszereket és — a gitárját is­Az expedíció a tervek szerint a nyolcvanadik szélességi körig jut el. S igaz. a szigetcsoport nor­vég felségterület, bármely nemzet létesíthet rajta kutatóbázist. A beutazási engedély: az ott-tar- tózkodás idejére elegendő élel­miszer! A magyar hegymászók mintegy 80 kilométerre távolod­nak el az utolsó kiépített bázis­tól. s e táborhelyüktől indulnak napi feladataik elvégzésére. Tapasztalataikat a tévések ka­merával- is megörökítik. Lapunk­ban azonban a filmbemutatót megelőzően, az expedíció visz- szatérése után, beszámolunk az utazásról. (váczi) „Én is szeretnék nyerni! ” Kisizsákon Aranyi Gyula nem hódol semmilyen káros szenve. délynek. Se nem iszik, se nem dohányzik, de még csak fekete­kávét sem fogyaszt. Egyetlen hobbija a létramenés. * * * — Láttalak a tévében, apu! Mentél egy létrával — top,pant hatéves fia Aranyi Gyula kisi-zsá- ki szobafestő elé, miután a papa a július 8-i „Leg— leg ... leg ...” című -műsorban, ország-világ előtt bemutatta, hogy ő csakugyan lét­rára termett. Az érdes bitumen, a Budapest Sportcsarnokban, igaz, kissé visz- szafogta a lendületben, egyszer meg is billent, de szerencsére nem esett el. Létragyorsasági idő­eredménye így öt ven méteren 120 másodperc volt. A 27 esztendős, száz kilogramm súlyú, erőteljes Aranyi Gyulának persze volt, és ma is van módja gyakorolni a létrajárást. 1972-ben egy falubelije, Gáspár László rá­beszélésére választotta a szoba­festő és mázoló szakmát, amely­re aztán Véber György tanította meg Izsókon. Az első nap létrá­zással telt el. A fokokra hogyan lépjen? Előre-, hátraeséskor föl­det érés. Dőlés jobbra. Dőlés bal­ra. Amikor .mindez jól ment, az­tán következett a meszelés, a hen- gerezés és a v-onalzás. 1977-től a Sárfehér Tsz dolgo­zója Gyula, aki a kisebb üzemi, gazdasági és szociális épületek­ben, s a 26 helyiségből álló köz­pontban, festéskor létráról dol­gozik. A létrázás mun-kája és egyben kedvtelése is. A kisizsáki ember és az MTV közti eddigi, négysze­ri táviratváltás a jelentkezéstől, a próbától a bemutatóig viszont arra vall, hogy a televízióban még láthatjuk őt. — Igen, a feleségem és a ba­rátaim biztatására indulok ismét Rózsa György műsorában. Au­gusztus 12-én lesz a következő felvétel, és körülbelül egy hónap­ra rá az adás. Addig készülök.. Létraljárás közben választok egy olyan ritmust, amit tovább bírok gyorsítani, úgy, mint a futók. A fő, hogy ne legyek majd lámpa-1 lázas, és ne szorítsam túlságosad magamhoz a létrát. A legjobb, időm száz méteren — itt, Kis­izsákon mérték — három és .tfél perc. Ezt szeretném tartani... — Sikerül? — Remélem. A „legek” között én is szeretnék nyerni! K—I VIRÁGCSOKOR HELYETT.,. T anácstalan jogtanácsos Három évtizedes jogászprakszissal — vélhetnék — aligha érheti, meglepetés a bonyolult családi, munkahelyi, vagyoni viszonylatokban- eligazodni ké­pes téesz-jogtanácsost. Ebben a hitben élt a to-i kö­zös gazdaság jogsegélyszolgát,tatója is, egészen ad­dig a napig, amíg fiatal és csinos adminisztrátor kolléganője fel nem -kereste „panaszával”. Az Ujjú hölgy élt azzal a lehetőséggel, hogy -mun­kakörén és -idején -kívül szólamunkat végezhet a termelőszövetkezetben. Kapott, is két -hosszú sort, s kora tavasszal megmetszette, mint ahogy a gondos gazda. Amidőn elérkezett a kötözés ideje, azonmód ment, hogy tegye a dolgát. Nagy meglepetésére mind a két szőlősoron ikelllő helyre voltak rögzítve a vesz- szök, a fölösleges hajtásokat is eltávolították. Még­pedig olyan, tökéletes kivitelezésben, hogy a leg- sasszeműbb ágazatvezető se talált volna abban hi­bát. A „kárvallott” elébb a sorszomszéd-okat faggatta, netán tévedésből munkálkodtak a felségterületén. De erről szó sem völt. (Persze, a „szájhagyomány” útján terjednek olyan esetek, hogy valakik „téve­désből” a más háztájijában ‘törték le a kukoricát. De az, hogy kapálni, idegen- földre tévedtek volna, még sohasem fordult elő.). Azután hozzátartozóit vette vallatóra, hátha azok segítettek be. Senki sem vállalta a cselekedetet. Cél­zásokat tett ismerőseinek, hátha az illető elárulja magát. Semmi. Ütja ezután vezetett a jogsegély­szolgálathoz. Hallgatva az esetet, a jogtudor igencsak sajnálta, hogy nincs -melléig érő szakálla, meg dús, konyuló bajusza/ min-t hajdani elődeinek. Merthogy e szőr­zetek alá könnyedén elrejthette volna mosolyát. Töprengve az ügyön-, ugyanis erre a végkövetkezte­tésre jutott: Miután a jó cselekedet elkövetője -inkognitóban kívánt ma-ra-d-ni, nincs kizárva, hogy valamely ifjú és félénk fiatalember így akarta az eladó sorban lé­vő leány figyelmét fölkelteni. Vélhetően romantikus lélek az illető, s abban -bízik, hogy e tettével min­den más „legyeskedőt” leköröz. Elvégre változnak az idők, s virágcsokornál, éjféli szerenádnál jobb szószóló az elvégzett munka: ez a legény aranyat ér ... A -magyarázat tetszett is a lánynak, csak a lelki nyugalmát nem hoziía vissza. Mert azóta azon töp­reng, ki lehet a szorgos ifjú? Hisz — motorizált vi­lágban élünk — nemcsak a falubéli legények jöhet­nek számításba... De ebben a kérdésben, már a jogtanácsos is ta­nácstalan volt. Az „igazit” — mégha ilyen furfangos is — a szív­nek kell megtalálni ... Dr. S. J. TCSSili. ■•Ctms.7V .T f f 9 Nem lehetne a tűzoltás helyett inkább fürödni a vízben? Q Édes anya­nyelvűnk, óh! — Szerencsére még senki sem csengetett be azért, mert szeretné gyer­mekét megfer­tőzni. (Tóth Sándor felvételei) • De nehéz egy „családfő" sorsa! 0 Totálkár. Kerítő hangyák > Hoc, hoc katona, hatan ülünk egy lóra.

Next

/
Thumbnails
Contents