Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-27 / 176. szám
Százharminc évvel ezelőtt, 1853. július 27- én született, és 68 éves korában, 1921-ben halt meg Vlagyimir Korolenko orosz regényíró, elbeszélő. Apja ősi kozáknemzetség sarja, járásbíró volt; anyja lengyel kisbirtokos családból származott. 1871-ben a páter várj technológiai főiskola hallgatója lett, majd átiratkozott a petrovszkojei mező- gazdasági és erdészeti aKadémia- ra, ahonnan azonban kél évvel később — egy tiltakozó memorandum aláírása miatt — kizárták, letartóztatták, s csaknem egy évtizedre száműzték. Az 1880-as évek közepétől kezdett rendszeresen publikálni. írói hírnevét a Makár álma című elbeszélése alapozta meg: ennek hőse egy részeges, félvad, de eszes paraszt. A századfordulótól kezdve kizárólag publicisztikával, folyóirat szerkesztésével foglalkozott. Művészileg, eszmeileg legkifor- rottabb műve a Kortársam története; az önéletrajzi elemekkel átszőtt. nagyszabású korrajz 30 esztendőt fog át. E művén 1906-tól haláláig dolgozott, s Herzen memoárjaihoz hasonlóan összefonódik benne a történelem és a személyes sors. MŰSOR 1983. július 27-én, szerdán MOZI KECSKEMET Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: LUXUSBORDÉLY PÁRIZSBAN. Sz., mb., fi&aciá film. Árpád mozi: fél ■*, háromnegyed 6 As 8 órakor: FÉNYJEL A HÍDNÁL. Sz.. mb., szovjet film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: FÉNYJEL A HÍDNÁL. Sz.. mb., szov- iet film. Fél 6 es fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. NOSFERATU. Nyugatnémet film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: KACOR KIRÁLY. Sz.. magyar mesefiim-összeállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR. Sz.. zenés amerikai film. KISKÖRÖS Petőfi mozi: szünnap! KALOCSA Otthon mozi: 4 és 6 órakor: CSAK SEMMI PANIK. ITT VAGYOK. Sz.. magyar kalandfilm. 8 órakor: ADJ KIRÁLY KATONÁT. Magyar film. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 8 órakor: CSAK SEMMI PANIK. ITT VAGYOK. Sz.. magyar kalandfilm. Megyénk az országos sajtóban Népfront, 7. szám. Tóbiás Áron: Homokországban a kultúra vára. (Lakitelek kulturális életéről.) — Környezetvédelem. (Kis hír a Petőfiszálláson megrendezett környezetvédelmi hétről.) — A szerkesztőség postájából. Dr. Nádasdi Miklós: Sikeres lakóhelyi fórumok tapasztalatai. (Bács, Kiskun megyei példák.) Élet és Irodalom, 29. szám. Décsi Ágnes: Kodály-ka- lauz. (Breuer János művének ismertetése.) Magyar Sakkélet, 7. szám. Hazai események. Glatt Gábor: A DUTÉP SC nemzetközi versenyei. (Az eseményre Kecskeméten 1983 április 11—23. között került sor. — Kádas győzött Kecskeméten. (Tavaly ősszel rendezték meg a DUTÉP, a Volán SC és a Zalaegerszegi TE nemzetközi versenyét.) Műszaki Élet, 15. szám. P. Gy.: Megyei szervezeten együttműködése. (A MTESZ Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei szervezeteinek közös, végrehajtó bi. zottsági üléséről.) Pesti Műsor. 29. szám. Bozsán Eta: Végzősök — musical-osztály II. (Dézsv Szabó Gábor szeptembertől a kecskeméti Katona József Színház tagja.) KUBAI SZAKEMBEREK A MEGYÉBEN Uj paradicsomfajták magyar segítséggel A megyeszékhelyen tartózkodik az a háromtagú kubai küldöttség, amelynek vezetője Otmar Mendez, a kubai mezőgazdasági minisztérium főosztály- vezetője, tagjai Olympia Gomez, a havannai Liliana Dimitrova zöldségtermesztési kutatóintézet főigazgatója. valamint helyettese, Tomas Depestre Manzo. Elkísérte étket dr. Báldy Béla, a neves kecskeméti genetikus és nemesítő, aki öt év óta a kubai intézetben vezeti a 'Paradicsomfajta-kísérleteket. Tegnap a vendégek ellátogattak a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézetbe, majd a Kecske- mét-Szikraj Állami Gazdaságba, ahol Magyar Ferenc igazgató köszöntötte a szakembereket. A karib-tengeri ország kutatói nagyra értékelik a hazánkban, elért eredményeket, és különösen azt, hogy sajátos gondjiaik megoldásához jelentős segítséget kapnak tőlünk. Ennek köszönhető, hogy ma már sikerült két olyan- paradicsomfajtát is előállítani, a,mélyük a forró kubai nyárban, és 4—5 olyat, amelyik a száraz télben magas termést ad, A magyar—kubai mezőgazdasági és tudományos kapcsolatok fejlesztéséért, az elért eredményekért az álLami gazdaság igazgatója Kiváló Munkáért kitüntetést nyújtott át a kubai szakembereknek. Ezután üzemlátogatásra került sor. A vendégek a napokban még felkeresnek több gazdaságot, feldolgoz» üzemet, közöttük a Kecskeméti Konzervgyárat is. 9 A Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaság paradicsomtábláit is megnézték a kubai delegáció tagjai a vendéglátók társaságában. (Tóth Sándoi felv.) Tóth István köszöntése — Becsülöm fotóművészeti alkotó tevékenységét, a közművelődést üzemi kiállítások rendezésével, munkahelyi fotószakkö- rök támogatásával segítő munkáját — köszöntötte e szavakkal Borsodi György. az SZMT vezető titkára tegnap Kecskeméten Tóth István Balázs Béla-díjas fotóművészt hatvanadik születésnapján, majd átadta a Szakszervezetek Megyei Tanácsa üdvözlő levelét és ajándékként Tö- rőcsik Jolán szép faképét. A rövid ünnepségen kialakult baráti M ..Hogy is volt, mit tervezel?” (Hegedűs István SZMT-titkár, Borsodi György, Tóth István és Dulity Tibor, az SZMT központi iskola igazgatója.) (Tóth Sándor felvétele) beszélgetésen tudtuk meg, hogy az SZMT-díjas Tóth István legutóbbi, budapesti kiállításához Kádár János és Aczél György is gratulált. HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ Ésszerűtlen útlezárások „Érdeklődéssel olvastam a Petőfi Népe egyik júliusi számában a Közlekedési gondok Kecskeméten című cikket. Az abban foglaltakkal teljes mértékben egyetértek azért is, mert az egyik említett építkezésnek házunk lakói is szenvedő alanyai. A cikkben közölt kép sarkába „belógó” ház lakói vagyunk, s az udvarban levő 11 gépkocsit szinte bezárták. Sem a kivitelező — a BÁCSÉPSZEE — sem a városi tanács illetékes osztálya nem értesített bennünket a munkáról, az ezt megelőző hatósági bejárásra sem hívtak meg bennünket, holott ezt rendelet írja elő. Teljes mértékben elítéljük a tanács illetékes dolgozóinak magatartását, akik emberek megkérdezése nélkül döntenek azok sorsáról. Az ő leikükön szárad az is, hogy egy időben, egy körzetben minden logika nélkül ennyi út van lezárva. Csak megemlítem: egyszerre kerültek ki az útelzáró deszkák a Kada Efek, a Szarvas, az öz. a Budai, a Csokonai és az Er- dösi utcára. Akik ismerik a környéket, tudják, hogy ezek a lezárások milyen káoszt és balesetveszélyt jelentenek. A helytelen szemléletből fakad az is, hogy a Centrum Áruház építkezése miatt a Nagykőrösi utca eleje legalább háromszor került lezárásra — a DUTÉP egyes szakágai kü- lön-külön végezték a szennyvíz-. a csapadék, és a gázvezeték építését — bár ezt megfelelő munkaszervezéssel egyetlen útlezárással is megoldhatták volna. Sorolhatnám tovább a megyeszékhelyen meglevő anomáliákat, a KRESZ szabályainak semmibevételét, a vállalati érdekek mindenek fölé helyezését. Jó lenne, ha a hatóság nemcsak a vállalatok, kivitelezők érdekeit tartaná szem előtt, hanem gondolna az állampolgárokra, Kecskemét lakóira is.” Mészáros László Kecskemét, Budai u. 39. Olvasunk-e eleget? Az országos átlagnál Bács-Kis- kunban több könyv jut ezer lakosra számítva. Ezek után a szociológusok arra kíváncsiak, hogy mennyire élnek ezzel az olvasók. A tapasztalatok szerint ugyanis csökkent a könyvkölcsönzők száma, de ugyanakkor nőtt a házi könyvtárak könyvállománya. Így ennek figyelembevételével mérik fel majd az olvasottságot. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Közlekedési balesetek A sűrű eső és a személygépkocsi üzemképtelen ablaktörlője ellenére sem a látási viszonyoknak megfelelő sebességgel Közlekedett július 24-én a Kelebia belterületén vezető 5501. számú úton Hevesi József 44 éves segédmunkás (Bácsalmás, TeleKi szőlők 31. szám alatti lakos), és ezért este nyolc órakor elütött két — az úttest menetirány szerinti jobb oldalán, tehát szabálytalanul gyalogló — szaKmunkastanulót. A balesetnél, amelyhez hozzájárult, hogy az autó jobb első lámpájának tompí. tott világítása nem működött, mindkét tanuló' megsérült, egyikük súlyosan, másikuk könnyebben. Nem adott elsőbbséget Kecskeméten, a Lugossy István utca és a Széchenyi körút kereszteződésében július 25-én délután negyed ötkor Holló Mátyás József 55 éves vízvezeték-szerelő (Kecskemét, Vásári u. 8. szám alatti lakos) személygépkocsijával közlekedve egy, a védett útvonalon haladó segéd- motorkerékpárosnak, emiatt ösz- szeútköztek. A segédmotoros nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Növényvédelmi előrejelzés Az amerikai fehér szövőlepke már az első nemzedék fejlődésekor országszerte erős fertőzést okozott. Most \ ismét igen nagy számban repülnek a lepkék, és az előzetes laboratóriumi mérések, valamint a kezdeti szabadföldi tapasztalatok szerint is rendkívül sok tojást raknak — jelzi a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központja. Mindezek alapján most már biztosra vehető, hogy az évtized legerősebb fertőzöttsége van kialakulóban. Ez a export biztonságán kívül — mivel a külföldi vásárlók a szállítmányok szövőlepke-mentességét kívánják — a megtámadott fák .lombozatát közvetlenül is veszélyezteti. Tavaly az Alföld dél-keleti részében voltak szövölepkehernyók által le- kopasztott, lerágott fák, most azonban az ország északi és nyugati vidékei kivételével szinte mindenütt előfordulhat ugyanez. Nagyon fontos tehát a védekezés jó időzítése. A fészkek leszedését és elégetését, vala.minta rovarölőszeres permetezést már most — a kis hernyófészkek kialakulásakor — meg kell kezdeni. A jelek szerint elhúzódó rajzásra számíthatunk, ezért többször is meg kell ismételni a védekezési munkákat. Megnyílt a Keve Motel Motelt nyitott Ráckevén a DU- NATOURS. A kétcsillagos motelben 36 kétágyas, zuhanyzós szoba van, melyekben pótágyak is elhelyezhetők. Az impozáns épület a Duna-parti strand közelében áll, s a sportokat kedvelő vendégék csónakázással, széllo- vaglással is tölthetik itt idejüket. Akik horgászni kívánnak, azoknak felszerelésekkel és a szükséges engedélyekkel állnak rendelkezésükre. A motel belső kialakítása^ igén tetszetős, az építők a tetőteraszon éttermet rendeztek be, a hallban snackbár és ajándéküzlet kapott helyet. Orgona Augsburgnak A Művészeti Kézműves Vállalat műhelyeiben elhelyezték az utolsó sípokat az augsburgi Panc- ratius Templom részére épített alkotáson. Az orgonának már a tervezése is másfél—két évig tartott. A szakértők először megvizsgálták a helyszínen az akusztikus viszonyokat, majd eldöntötték, hogy milyen legyen az orgona szerkezete, hangszíne. Ezután kerülhetett sor a szerkezet megtervezésére, majd megépítéseié, amely szintén másfél—két évig tartott. , ... A megrendelők igényeinek megfelelően a hangszer mechanikus működtetésű. Negyven játékból, regiszterből áll, azaz 2500 sípot, kellett beépíteni a szerkezetbe, ^melyeket mintegy 15—20 kilométernyi fenyőfa léc köt ösz- sze a billentyűzettel. Az utolsó simítások után szétszedik az alkotást, majd hat pótkocsis kamionból álló konvoj szállítja a helyszínre. Augsburgba, ahol a vállalat szakemberei újra, ezúttal véglegesen összeállítják. A vállalat kapacitása egyébként további öt évre lekötött, újabb megrendeléseknek tesz eleget. Előbb a Pannonhalmi Apátság, majd a budapesti Evangélikus Teológiai Akadémia részére építenek orgonát. Ezt követően készítenek egy hatalmas. 80 regiszteres, 5000 sípos hangszert a Fel- szabadulás téri Ferencesek Templomának. (MTI) HÍREK • HÍREK NAPTÁR i»83. július 27., szerda Névnap: Olga Napkelte: 5 óra 15 perc Napnyugta: 20 óra 26 perc Holdkelte: 22 óra t perc Holdnyugta: 7 óra 18 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás Jelenti: Július 25-én Kecskeméten a közép- iiómérséklet 20,5 (az 50 éves áUag 21), a legmagasabb hőmérséklet 27,1 Cel- sius-fok volt, a nap 8 órán át sUtött. Tegnap reggel 8 órakor 19,9, 14 órakor 27,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1016,8 millibar (emelkedő) volt. Július 25-én Baján a középhőmérséklet 21,2 (az 50 éves átlag 21), a legmagasabb hőmérséklet 26,7 Cel- sius-fok volt, a nap 9,6 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 18,1, 14 órakor 27,4 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,7 millibar (emelkedő) volt. — Fogadóóra. Tóth István, a 9. számú országgyűlési választókerület képviselője július 29-én (pénteken) 10—12 óra között a kiskunmajsai Nagyközségi Tanács hivatalos helyiségében képviselői fogadóórát tart. — FELVÉTELI. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola magánének tanszaka felvételt hirdet érettségizett fiatalok részére. Korhatár: 24, a képzési idő 4 év. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet, az iskola tanulmányi irodáján, kedden és csütörtökön 9— 12 óráig (Budapest VI., Nagymező utca 1.). — Csemege. A Kalocsai Állami Gazdaságban megkezdődött a csemegekukorica betakarítása. A 712 hektárról 7100, a kistermelői területről pedig 400 tonnát várnak. A géppel letört kukoricacsöveket a tartósítóipar dolgozza fel. Jelentős részét a Kecskeméti Konzervgyár kapja, ahová az üzem és a gazdaság ütemterve szerint folya. matosan szállítják a termést. — Elkészült a marcali víztározó. A Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság tervei szerint és kivitelezésében elkészült Somogy megye legnagyobb víztározója Marcali határában. A mintegy 480 hektárnyi felületű tározó több mint tízmillió köbméter vizet gyűjt össze 260 négyzetkilométernyi területről. Üzembe helyezésével tisztul a Balaton vize, a tározó rendeltetése ugyanis, hogy felfogja azt a nitrogén- és foszforszennyeződést, ami a földekről mindeddig a tóba mosódott. Levelesen is telepíthető Értékesítik a növényházban hajtatott új szőlőfajtákat a Kecskemét-Szikrai Állami Gazdaság lakiteleki törzstelepén. A konténerekben nevelt mintegy 40 ezer gyökeres vessző 40—50 centiméteres zöld haj tással kerül kiültetésre, s egy ideig a táptalajból él. Az oltványból, amit főleg a háztáji kerttulajdonosok vásárolnak, eddig már harmüncezret eladtak, de favbrit, narancsízű, ezerfürtű és különleges borszőlőfajták megrendelését még fogadják. — Virággyűjtők. A gazdagon virágzó japánakácosokban megjelentek a gyűjtők. A fürtös virág szirmait ugyanis gyógytea-keve- réknek használják és évente erre a célra több vagonnyit szednek le, főleg a diákok. — Szüretelik a Csabagyöngyét. Megérkezett az első szőlőszállítmány a ZÖLDÉRT felvásárlótelepeire a háztáji ültetvényekről, de a nagyüzemek is jelzik már szedést szándékukat. A kereskedelem az idén mintegy 35 vagonnyi étkezési szőlő felvásárlásával számol. — Párolják a barackpálinkát. Az idei kajszibarack-termésből a becslések szerint mintegy száz vagonnyit dolgoznak fel a megye szeszfőzdéi. Több helyütt már töltik a cefrével az üstöket, s csepeg az aromás ital. — Nemcsak autósoknak! A Magyar Autóklub rendezésében július 30-án, délután két órától a kiskunfélegyházi Honvéd-pályán nagyszabású, érdekes technikai sportrendezvény lesz. A programban szerepel hazai és külföldi autó- és motormatuzsálemek bemutatója és ügyességi verseny is. — PETŐFI A KÉPZŐMŰVÉSZETBEN a címe annak a kiállításnak, amelyet július 29-én 15 órakor Losonci Miklós művészet- történész nyit .meg a kiskőrösi művelődési központ kamaratermében. A bemutatásra kerülő alkotások az országos pályázatra beérkezett művek. Köztük látható a költő bronz mellszobra, amelyért a Kecskeméten élő Pálfy Gusztáv harmadik díjat kapott. — KÜLÖNLEGES BRONZLELETEK. A Borsod megyei öcsalános község határában a Várdombon Fidrus István, szőlőművelés közben érdekes bronzlqle- tekre bukkant. Egy nagyméretű, mintegy tizenöt centiméteres tokos, füles bronzbaltát, egy bronzból készült lángolt levelű harminchárom centiméter hosszú lándzsahegyet, és egy gombos végű, kezdetleges bronzsarlót talált. A Herman Ottó Múzeumból kiérkező régészek megállapították, hogy különlegesen értékes, e tájon ritka leletet mutatott be a becsületes megtaláló. A bronztárgyak az időszámítás előtti XV. vagy még azt megelőző századból valók és ilyen leletek a megyében még nem kerültek elő. A terepbejárás során a régészek őskori és újkori cserepeket is találtak, a terület feltárását a régészek ősszel folytatják. [ Holnapi ^ lapszámunkból A Vajdaság homokpusztái közt fél évtizede épült egy ifjúsági tábor, ahol az utóbbi hetekben harminc Bács- Kiskun megyei fiatal is serénykedett — erről szól a Jókedv és hólyagos tenyér című írás a 4. oldalon. Ugyanitt hírt adunk a BÁCSMOBIL Szövetkezet kereskedelmi tevékenységéről. Az Irányjelzöben az autózás veszélyeiről olvashatunk. Alig kezdődött el a szervezés, máris 130 belépési nyilatkozat érkezett a Hazafias Népfront kecskeméti városi bizottságához, miként segíti a Városszépítő Egyesület céljainak megvalósulását tagként? Miért vállalt közreműködést az új társadalmi szervezetben? Ezt kérdeztük néhány belépőtől — a válaszok a Megyeszékhely összeállításban olvashatók, az ötödik olda- _ ion. Itt adunk közre néhány ■ hírt is a lakáshivatalból. — Szépül az avasi kilátó. Alpinisták vették birtokukba a híres miskolci kilátót, melynek rekonstrukciója befejező szakaszához érkezett. Az öt bátor borsodi hegymászó úgy tervezi, hogy augusztus végére befejezik a munkát. A 76 méter magas kilátó erkélyeiről és körpresszójának ablakaiból újra gyönyörködhetnek a látogatók Miskolc panorámájában és zavartalan lesz a tévé-adótorony működése. — Kisegítő gyógyszertárat alakítanak ki a csólyospálosi orvosi rendelő épületében egy volt rendelő- és egy raktárhelyiségből. Az augusztus 20-ra megnyíló gyógyszertárban állatgyógyászati szereket is lehet majd kapni. UDVARIASSÁG — Tessék a húsos tekercs, meg a korsó sör. — De kérem, én nem ezt rendeltem; a szomszéd asztalnál ülő fiatalember rendelte. — Vagy úgy! Akkor cseréljenek helyet! A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat, Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség, Kiadóhivatal: Kecskemét, szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-m Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon : 20-466 Igazgató: Ablaka Istváa index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.