Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-26 / 175. szám

1983. július 26. O PETŐFI NÉPE • 5 ÖNÁLLÓAN ÉS FELELŐSEN (I.) Alkotó értelmiség Az utóbbi évtizedben tovább növekedett az irányító szervek és szellemi alkotóműhelyek önállósága és felelőssége, ami jelentős ele­me a szocialista demokráciának. Az önállóság és felelősség mindig is fontos eleme fejlődésünknek, ami az MSZMP Központi Bizottsága 1983. április 12—13-i ülésének elemzései jegyében különös jelentőséget kap. A sokoldalúbb történelemszemléletért Az elmúlt években a történelmi szemlélet jelentőségét felismertük a politikai munkában. Ezzel lé­nyeges adósságot kezdtünk el le­róni, és a jövőben bizonyára tö­rekedni fogunk hasonló buktató­kat élkerülni. Az utóbbi két év­tizedben sok helyen az egyetemes és nemzettörténeti kutatások, a tanulságok elemzése mellett a helytörténeti munkálatok is új lendületet kaptak. Nagyon fontos, hogy az orszá­gos szervek és a különböző intéz­mények messzemenően segítik azokat a kutatásokat és munkála­tokat, amelyek azt szolgálják, hogy a szűk pátrián túlható jelen­tőségű történelmi események is megfelelően helyet kapjanak tör­ténelmi szemléletünkben. Rendszeresen tapasztaljuk, hogy társadalmunk növekvő része in­tenzíven érdeklődik a történelem, az ideológia iránt. A fiatalok kö­zött azonban gond, hogy egyes köreikben nem elegendő a széles körű érdeklődést kielégíteni, azt először szükséges felkelteni a nem­zet vagy a szűkebb környezet je­lentős fejlődési tendenciáit meg­határozó kérdések iránt. Éppen ezért is indokolt annak intézmé­nyes feltételeit megteremteni, hogy értelmiségi-utánpótlásunkat addig is gazdagabb és sokoldalúbb történelmi, ideológiai szemlélettel bocsássuk útjára, ameddig a jó irányban korszerűsödő marxizmus —leninizmus-oktatásunk a meg­felelő tantervek, tankönyvek és más dokumentumok révén is ezt biztosítani tudja. Ebben nem vol­na szerencsés esztendőket veszí­teni, márpedig — érthető okok miatt — a tantervek kialakítása, új feladatok beiktatása — szük­ségképpen időt vesz igénybe. Fon­tosnak tartjuk, hogy a felsőokta­tási oktató-nevelő munkában sür­gősen kapjon megfelelő helyet szocialista építőmunkánk legfon­tosabb általános és speciális gaz­dasági, társadalom-, művelődés-, egészségügy- és szociálpolitikai stb. eredményeinek, gondjainak, tanulságainak feldolgozása. Folytonos áldozatvállalás Problémáink sorából külön is kiemeljük a nacionalizmus veszé­lyeit, amelyről így szólt Kádár János: „A burzsoá nacionalizmus komoly veszély, az imperializmus egyik fontos kártyája és aduja, a szocialista eszmével szemben a rendszer ellenségeinek egyik fon­tos fegyvere. Nos, aki a naciona­lizmus hullámain evez, az gon­dolkodjon egy kicsit: valóban ő maga hajtja-e a hajót, vagy csak a hullám sodorja talán oda. aho­vá még ő maga sem akar eljutni.” Az értelmiségpolitika szerepe, jelentősége is megnövekedett az elmúlt években. Alkotó értelmisé­günk kizárólagos többsége a szo­cialista építőmunka új feladatai­val megfelelően azonosul, az új kérdések iránt növekvő érzékeny­séget tanúsít. Ez igaz még akkor is, ha a reális gondokról sem fe­ledkezhetünk meg. Az agrárértelmiség, a műszaki értelmiség az új problémák meg­oldásának felelősségét nem ritkán nehéz körülmények között is vál­lalja. De hasonló a helyzet a tu­dományos kutatóhelyeken is. A gyakorlatot közvetlenül szolgáló kutatások országos példáinak hosszú sora említhető. Mindehhez járulnak a napi aprómunka áldo­zatvállalásai, közéleti, társadalmi helytállások formájában. Szocialista nemzettudat Több iskolában társadalmi munkával épült tornaterem, tor­naudvar. Egyiknél az iskola igaz­gatónője volt a hivatalos „kivite­lező”, mert minden társadalmi munkában történt. Fekvőbeteg­ágyaink kétharmadával „valamit csinálni kellene”, hogy — nem ideális, de — optimális feltételt biztosítunk a gyógyításhoz. Indokoltnak látszik, hogy né­hány ideológiai jellegű kérdés is kapjon nagyobb helyet a tudomá­nyos kutatómunkában. Egyebek között ilyen témák: békemunkánk és az ifjúság békére nevelésének feladatai, szocialista nemzettuda­tunk törtéhelmi és mai elemei az értelmiségi hivatás ma és a lát­ható jövőben, az értelmiséggé vá­lás folyamata, a szocialista műve­lődéspolitika általános és nemzeti tényezői, a párt és az ifjúság kap­csolata, különös tekintettel a párt­építésre. Azokkal az értelmiségiekkel, akik részt vesznek közös vívmá­nyaink létrehozásában, alapvetően fontos a napi alkotó munkakap­csolat. Csak velük együtt lehet jobb belátásra bírni vagy —. ha nincs más lehetőség — elszigetel­ni a kívülállók, a cinikusok, az irreálisan követelőzők, az olykor ellenzékieskedők, a világfájdal­mukban szenvelgők szűk körét. Dr. Koncz János (Következik: Szellemi műhely, munka.) KÖNYVESPOLC Csörsz István: Sírig tartsd a pofád — Te, megjelent állítólag egy baromi könyv, Fogd be a pofádat kisanyám, vagy valami hasonló oltári címe van. a beatről meg a pesti galerikről írta egy magyar fa­zon, azt .mondják dugig van döglesztő bal­hékkal és menő szövegekkel, de már nem lehet kapni sehol... — hadarta annak idején osztálytársam, Szöcske, a gimná­zium vécéjében, miközben lángoló fülei mögé vizezte kunkorodó, arasznyi hajtin­cseit. Szóval, több mint tíz évvel ezelőtt hal­lottam először Csörsz István Sírig tartsd a pofád című könyvéről, s amikor végre sikerült megszereznem, olyan áhítattal la­pozgattam, mint a Szentírást. Azóta sok minden megváltozott; új ge­nerációk nőttek fel. új zenei irányzatok születtek, a hosszú haj és a szakáll nem megbotránkoztató már, a farmer kifut a divatból, változott a gazdasági szemlélet, változtak a társadalmi megítélés „néző­szögei”. és így tovább, lehetne sorolni nap­estig. Minden bizonnyal ez késztette arra Csörsz Istvánt, hogy tíz év elteltével újra megszólaltassa régi hőseit, a pesti „alvi­lág” hajdani beatnikjeit; Zord Khánt, Maxot, Patkányt, Börlábút és a többieket, így a közelmúltban ismét megjelent a könyv — a Magvető Könyvkiadó gondo­zásában —, mintegy százötven oldalnyi második résszel „kövérebben”. Egy évtized múltán js érdekes, tanulsá­gos olvasmány — ezt bátran kijelenthe­tem. pedig hol van már a régi áhítat! — Minden valószínűség szerint azonban, a különböző korosztályok mást értenek, mást éreznek e könyvet olvasva, attól függően, hogy „lángoló fülű” teenagerként vagy megbotránkozó tanárként, szülőként vol­tak részesei a beat, a „hippizmus” hatá­rainkon belüli sa.rjadásának, elterjedésé­nek, Nem beszélve a tizenévesekről, akik számára ez a kor (az ötvenes évek végétől a hetvenes évek elejéig) már „történe­lem”. A beatmozgalom szinte a világ vala­mennyi országának ifjúságára hatott. Ze­néjével, irodalmával, új szemléletével épp­úgy, mint külsődleges (ruházat, frizura) megnyilvánulásaiban. Csörsz István azon­ban a hosszú hajú fiataloknak csak egy szűkebb, periférikusabb rétegével foglal­kozik könyvében. Valamennyi hőse azoik közé sorolható, akiket a mai pedagógia hátrányos vagy veszélyeztetett helyzetű fiatalként emleget, közhelyszerűében: akiknek „nehéz, hányatott gyermekkoruk” volt. Legtöbbjüket az „utca nevelte”, s az előítéletek tajtékhabján sodródtak az al­világi árral. Munkakerülés, alkoholizmus, nevelőintézet, erőszakos nemi közösülés, verekedés, börtön ... De tudtak rajongani. szeretni, komolyan megnyilatkozni is, csak éppenséggel kevés mindent vettek komo­lyan. Holott saját bőrükön érezték, mek­kora ár az éhség, a hideg, a megvetés... Vállalták. Nem hősiként, inkább áldozat­ként, többségük nem is tudatosan, inkább makacsságból vagy akaratgyengeségből. Mégis (ezt el kell ismerni!) elősegítette ez a nemzedék, hogy egy „rugalmasabb szem­lélet” legyen természetes társadalmunk­ban. Egy olyan szemlélet, amely nem a kül­ső máz „foltjai” alapján, hanem a pers­pektívák, a tényleges produktumok szerint ítél meg embereket, jelenségeket. Zord Khán: A beatmozgalmat leegysze­rűsítették az utcán lődörgőkkel és a hosz- szú hajjal, .pedig ez így nem igaz. És nem 'Volt politikái mozgalom, hanem egy rossz gondolkodásmóddal szálltak szembe, és megpróbálták ezt a külsejükkel kifejezni. Mert a szavuk nem ért semmit. A beat- mozgalomnak mindig is ez volt az erős oldala, a külsőség ... Rá volt írva arra az emberre, hogy nekem valami sántít az ügyben. És márpedig igenis hogy sántított! Csörsz István könyvének második (új!) részében már tapasztaltabb, megfontoltabb, érettebb fejeken lobog a hosszú haj. A ga­leritagok megnősültek — Zord Khán is —, s élik mindennapi, bár ellentmondásokban ma sem szűkölködő életüket. Megváltoz­tak. Olyannyira, hogy ők, akik egy évti­zeddel ezelőtt még megbotránkoztatták az idősebbeket, ma megbotránkoznak. Max: Véleményem szerint a hippizmus korszaka lejárt. Eltűnt. A púnknak ehhez semmi köze, a szipósoknak pedig még any- nyi sem. Én egyértelműen megvetem őket Ellentmondás? Inkább dialektika. Dia­lektika., amely azt állítja, hogy minden mozgásban, változásban van, s az ellent­mondások szülik a fejlődést. A magyar beatnikeknek sikerült úgy „felfűteni a Na­pot”, hogy ma már .sugarai alatt nudizik megannyi „prűd” konvenció. Zord Khán minderről eképpen véleke­dik: „Ha megvizsgáljuk dialektikusán, akkor a beatmozgalom is fejlődött, Csak nem olyan irányban, amire föl lehetne tekin­teni ... Például ami bizonyítaná azt, hogy akkor azoknak a vaskalaposoknak nem volt igazuk. Manapság mi történt? Látvá­nyos újgazdagokkal ,van tele a világ. Min­denki mutogatja a lakását, de most már úgy, hogy aki szóban nem tudja elmonda­ni, az kívülről úgy festi és úgy alakítja, hogy kénytelen az ember megállni és föl­nézni rá, mint a Kába-kőre. és kijelenteni, hogy a kurva életbe!...” Mert egyszerűen nem lehet szótlanul el­menni bizonyos dolgok, jelenségek mellett ma sem. Nem lehet a „sírig” tartani... Koloh Elek SHOW A FILMMÚZEUMBAN Gondolatok a M.A.S.H.-ről Elvonul előttünk a háború, katonás, feszes lép­tek helyett félig lecsúszott (vagy letolt) nadrágban, maga körül mindent és mindenkit halállal fricsíráz­va — és közben jót röhög önmagán. Robert Altmannak, az új-hollywoodi iskola képvi­selőjének (A hosszú búcsú, illetve a Bonnye és Clyde rendezőjének) 1970-ben felajánlották a M.A.S.H. forgatókönyvét. Óriási kasszasiker€ volt filmjének, amely lényegében a legszabálytalanabb show, a leg­szabálytalanabb (koreai) háborúra történő utalások­kal. A hetvenes évek .közepére Nyug.at-Európa intel­lektuális újhullámai .már megtörtek, amikor Holly­wood olyan tartalmakat kínált a legfűszeresebb, vagy éppen a legfogyaszthatóbb tálalásban, mint Steven Spielberg, George Lucas ősi, de nagyon is korszerű rettegései és félelmei, Robert Altman egyetemes, llátszólag önkontroll nélküli showja, Francis Ford Coppola kísérletei, s mindezt a bűn­tudattal és erőszakkaL a horror, a sci-fi, a burleszk és a western, vagy ezek átfogalmazásának jegyé­ben. — E tartalmiak a létező legősibbek, céljuk azonban nem a társadalmi valóság változtatása, csak a kifejezés igénye. A cselekmény helyett egy szituációt állít fel a M.A.S.H. rendezője, ami nem más, mint a megha- scnlott Gyógyítás a meghasonlott Háborúban, A te­rep egy óriási képtelenség, ezen járnak-ikelnek, ope­rálnak és hülyéskednek a film hősei. A két tiszt: Hawkeye és Trapper John, az anarchizmus és ci­nizmus egyenruhájába bújt katonák. Természetsze­rűen ellenük játszanak az álhősiesség, katonai idea­lizmus fanatikusai. Altman tökéletesen ismerj e sajátos terepet, minden felszíni és felszín alatti je­lenségét. A tudat és ;a valóság repedéseiből, töréseiből lát­ványos muzsika szivárog, a Mozgó Katonai Sebészet műtőjében vér ... Show a talaj, amelyen járnak, de show kering minden épkézláb (egészséges, „nem vérző”) emberben, és show lesz bármi, amihez hoz­záérnek. Hot Lips fürdése képi show, dorbézolása hangzó show (a lehallgatókészülék jóvoltából). A M.A.S.H. epizódok soraként nyerhet értelmet. Egyforma jelentőségű a dorbézolás, a fürdés, a fut- ballképsor. Painlers „utolsó” vacsorája ... rögtön­zés, mely Altman munkamódszerében is .komoly szerepet kap, olyan showimenekre épül, mint Elliot Gould, Donald, Sutherland, akik ösztönösen jól és igazán alkotó módon élnek a rendezés kínálta sza­badsággal. — Robert Altmannái a látványos, show- központú magatartás távolságtartóbb, mint másnál bármely avantgárd megnyilatkozás. A hangosbeszélő közli: „A ma esti film a M.A.S.H. Kísérjék figyelemmel katonai sebészeink bohóckodó ugróndozását, amint útközben vágnak és varrnak végig a frontvonalon, robbanó bombák és süvítő golyók árnyékában operálnak és amputálások és penicillin .között még a szerelemre és .nevetésre is találnak időt”. Károlyi Júlia (lernyák Jenő felvétele) VÉDETT NÖVÉNYEINK Kornistárnics A tármicsfélék a sodortszirmúak rendjének egyik családja. Számos, szép virágú faja ismert, de mifelén.k igencsak ritkán díszíti a mezőt szep­temberben nyíló virágjával az egyet­len itt honos, a kornistárnics. Láp­réteken fordul elő, ezt a szép pél­dányt a Kiskunhalas környéki Bo- gárzón sikerült lefényképezni. Ha valakit az a szerencse ér. hogy ».ta­lálkozik” vele. semmiféleképpen le ne tépje! Eszmei értéke kétezer fo­G. NAGY ILIÁN: Hétköznap Felszállt a vonatra. A peronon ült le, mert ol­vasás közben cigarettázni akart. Elővette köny­vét, rágyújtott. Az ajtók nyitva maradtak. Nem állt föl, hogy becsukja. Egyedül volt. Nem hal­lotta a zakatolást, nem érezte a sebességet, nem nézte a tájat. A W. C.-ből kicsapó bűz tompán áramlott át az orrán. Olvasott. Nem keresett és nem talált titokra a könyvben, csak futott sze­me a sorokon, hogy teljen az idő. Egy férfi jött át a másik kocsiból. Rövid ideig nézte a fiút, majd a távolabb eső ajtóhoz lépett. Lesétált a legalsó lépcsőfokra, megkapaszko­dott a fogódzóban, és mereven nézett kifelé. A fiú szeme sarkából figyelte, de meg se mozdult. Szólni kellene neki, jöjjön föl, s csukja be az ajtót. A kalauz, ha itt lenne, biztosan felhívná. Pláne egy rendőr; meg is büntetné. Üjra a köny­vet nézte, folytatta az olvasást. Még kiesik ez a hülye ! Mit csinálnék akikor? Miért nem hagy békén? Mj a fenének jött éppen, ide, és .miért áll ott? „S erre, arra, egészen mindegy, merre tar­tunk, kit csönd, kit nagy zaj vár a parton, s el­süllyedünk, ha nincsen partunk” — olvasta. Hát igen, tanultunk egyet s mást, illetve tanítottak. Add át a buszon a helyed az idősebbnek! Ha elrepedt sínre találsz, s jön a vonat, jelezz a nyakkendőddel! Aki elesett, segítsd fel! Ez itt biztos öngyilkos akar lenni. Vagy csak szellő­zik? Még három megálló. S azután? Azután semmi. Jöttek-mentek a peronon, észre sem vették őket. Miért nem szól már valaki? Az úristenit, miért? Olvasott. Mit zavartatom itt magam? Teljesen bediliztem. Jövünk-megyünk, eszünk- iszunk, böfögünk — és kész. A madár röpül, amíg le nem lövik. Vannak madarak, és vannak vadászok . . . Óriási koppanást hallott. Vagy csak képzelte? Nem tudta eldönteni. Az ajtóra pil­lantott. Nem állt ott senki. Nem ugrott fel, nem rohant az ajtóhoz, nem nézett ki, nem húzta meg a vészféket, nem ordított. Lapozott egyet. SZÉPEN MAGYARUL — — SZÉPEN EMBERÜL A tucat mint mértékegység A tucat köztudomásúlag nem egyéb, mint tizenkét darab vala­mely árucikkből vagy más tárgy­ból; zsebkendőből, dobozból, gombból, miegymásból. Nem le­het hát kifogásunk a rádióripor­téi' ellen, aki megelégedéssel je­lenti. hogy a tavaszi ifjúsági napok programja „több tucat ol­dalt” tesz ki. Egy folyóiratban olvastuk, hogy évente két tucat könyv jelenik meg, amelyeket ér­demes alaposan áttekinteni. Beszélünk és olvasunk azon­ban rosszallólag tucatáruról, más szóval: bóvliról, azaz nem vala­mi finom minőségű áruról. De ismerünk tucatembereket is, akikről ugyancsak különöseb.b tisztelet nélkül szólunk, mert je­lentéktelenek, semmiben ki nem emelkednek, átlagemberek. így aztán nem csodálkozhatunk azon, hogy a tévé híradásából úgy értesültünk: „másfél tucat garázda elem ellen” indítottak el­járást. Valóban megérdemlik a hőbörgők, hogy kellő megvetés­sel említsük őket. De ártatlan gyerekek csoport, járói legfeljebb bizalmasan mond­hatjuk azt, hogy „egy tucat gye­rek játszik a tisztáson”. Nem szí­vesen hallottuk azonban a tévé­ben egy tisztviselőtől a megnyug­tató hírt: „több tucat gyerek ke­rült családi körbe”. Egy kissé stílustalan fogaímazásmód, nem szeretjük, ha gyermekeinket tu­cattal mérik. Azt pedig már bántónak érez­zük, ha azt olvassuk, hogy „éven­te sok tucatnyian vesztik életü­ket a légcsőbe csúszott idegen testtől, amely elzárja a levegő út­ját”. Szinte már kegyeletsértés, ha az igazságos harcnak — mint a tévében hallottuk — „több tu­cat áldozata van”. Bennünket, hallgatókat sem igen tiszteltek meg, amikor egy erősítő beren­dezésről szólva a tévében „több tucat hallgató ellátásáról” tettek említést. Tapintatlan stílus ez. A hallgató okkal érezheti ma­gát sértve az újságírók nevében, ha a tudósító azt jelenti, hogy „több mint egy tucat újságíró” vett részt a Parlamentben a ki­tüntetési ünnepélyen. A tudomá­nyos kutatók nevében tiltakozom magamban, amikor egy könyvis­mertetésben az olvastam, hogy a szerző „fél tucat magyar 'reto- rikust ismertet”. Nem hiszem, hogy a nők öröm­mel fogadták volna azt a hír­adást, amely szerint „az egyik teremben vagy tucatnyi lány, fia­talasszony szorgalmasan veri az írógépet”. S végül mint olvasó háborog- tam azon, hogy a kritikus egy irodalomtörténeti munkát ismer­tetve a fejezetekben felsorolt szerzők listáinak olvastán azzal vádolja a szerzőt, hogy csak úgy „sodorja-pörgeti az' írókat, költő­ket. Tucatjával”. A tapintat elemi követelmé­nyének szellemében legalább az ártatlanul elpusztuló, a szolgál­tatásra várakozó, a dolgozó, a ku­tató, az alkotó embert tiszteljük meg a .megvető, a becsmérlő vagy éppen megszégyenítő „tucat” stí­lustalan jelző helyett a legalább közömbös ■néhány, több, számos, nagyszámú stb. szavak valame­lyikével. Az emberség nevében joggal kérhetjük felebarátainktól, hogy ne a darabszemlélet alap­ján vegyenek számba vennünket. Szende Aladár BUDAPEST, BECS, KECSKEMÉT Tóth István életmű-kiállítása Szerény számítások szerint legalább harmincezren tekin­tették meg Tóth István mű­csarnoki kiállítását. A kriti­kusok által is jól fogadott fotótárlatot hamarosan a bé­csiek is láthatják. Az osztrák fotószövetség vezetői e na­pokban határoznak arról, hogy az osztrák fővárosban mikor nyitják meg a külföl­dön is elismert magyar fo­tóművész életmű-kiállítását. Örömmel tudatjuk, hogy a szakszervezetek megyei bi­zottságának kezdeményezé­sére 1984-ben Kecskeméten is bemutatják a Budapesten kiállított képeket. „Elsősorban nekünk beszél erről a földről, ezekről az emberekről, ám olyan han­gon, hogy értik másutt is a világban’’, írta egyik mélta- tója. Aligha tévedünk, ha azt jósoljuk, hogy a kecskeméti kiállítást az ausztriai siker is fényesíti. H. N. Tóth István: Fcjcr Csaba.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents