Petőfi Népe, 1983. július (38. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-20 / 170. szám

1983. július 20 • PETŐFI NÉPE • 5 Tömegkultúra - a tömegek kultúrája? Van egy szívszorító jelenet Jancisó Miklós Buda­pest muzsikájáról szóló filmjében. Ablak mögül szolmizációs jeleket mutogatnak a gyerekeik, hangot nem hallunk, s csak az „olvashatja” le a dallamot, s hívhatja elő hozzá a szöveget önmagából, aki tud Szolmizálni: „Fölszállott a páva...” Pedig — Kodály hazájában — a dal ismert; or­szágos közművelődési népmozgalom jelképe volt ez a történelmi szabadságszimbólum. Vajon hányán fejtették meg Jancsó e rejtvényét? Hányán marad­tak fönn egyáltalán, hogy lássák ezt a filmet, amely­ben a felszabadult nép további — szellemi, tuda­ti — felszabadulását sürgette Jancsó Miklós? Bizony, nem kevés a veszélye manapság a mi társadalmunkban, hogy „ablak mögül mutogat” a művész, s csak a „szolmizálni tudók” férkőzhetnek a közelébe, csak ők hallják meg üzenetét, pedig az általános iskolában tanítják ehhez a „játékszabá­lyokat”. Lebecsülő nézetek Nem véletlen tehát, hogy a XII. pártkongresszus határozatának végrehajtását elemző félidős értéke, tések során — a januári Országos Agitációs, Pro­paganda- és Művelődéspolitikai Tanácskozással kezdődően, még jelentékenyebb érvénnyel az MSZMP Központi Bizottságának legutóbbi ülésén — nagy hangsúllyal esett szó a tömegek művelődé, séröl, kultúrájáról. Mivel alapvető feladatunkká vált, hogy a gazda­sági helyzet szorító nehézségein a meglevő anyagi kereteken belül legyünk úrrá, csakis az eddig még kiaknázatlan erőforrásokhoz folyamodhatunk. Lét­szükségletünk a műveltebb, tudatosabb ember, mert könnyebben, hamarabb érti meg saját hely­zetét — s a társadalomét, a világét, és nem várja meg, amíg a gazdasági kényszer lép működésbe, ha­nem inkább elébe megy a teendőknek. Mindez azonban mégsem teljesen nyilvánvaló. Mert az anyagi természetű gondok, a gazdasági feladatok elsődlegesek ma, a kultúra, a műveltség sokak szemében afféle másodlagos, ..most nem idő­szerű" mozzanattá fokozódott le. Annál is inkább, mivel a szabad idő megnövekedett ugyan, de a többlet jelentős részét a család ellátásához — .miért tagadjuk? — sokszor nélkülözhetetlen túlmunka kö. ti le, s a maradékot pihenésre fordítják az embe­rek. Igencsak megválogatnák, hogy kimozdulja­nak-« otthonról, s hova menjenek, mire költsenek; keltsenek-e kultúrára egyáltalán? S bár a statisz­tika — összességében — nem mutat visszaesést a kultúra „fogyasztásában”, helyénvaló a Központi Bizottság határozott állásfoglalása: „Nem engedhe­tünk teret az általános műveltséget, a kultúrát, a művészetet lebecsülő nézeteknek.'” Ilyen körülmé­nyek között méltán sürgette Aczél György a januá­ri országos tanácskozáson „az igazi értékek társa­dalmivá válását, a kultúra demokratizálódását”, elutasítva a tömegek s a kultúra találkozásának út­jában levő irracionális „érdekességeket”, melyek olykor művészet címén óhajtják elfogadtatni ma­gukat. Együttes fáradozással ■Megfontolt, józan stratégiára van szükség ma a kultúra területén is; indokolatlan és káros a kap­kodás. Mindenekelőtt figyelembe kell venni, hogy nem üres formula, amit időről időre, s egyre nyil­vánvalóbb hitelfedezettel így fogalmaznak meg a politikai dokumentumok: „fejlődött népünk szocia­lista tudata”. Számolhatunk azzal is — Aczél György fogalmazta meg —, hogy „nagyjából — de csaik nagyjából — ugyanaz az ember kapkod a kri. mi után, s tolong az olcsó hatást kereső filmeknél, aki szívesen olvas fontos, izgalmas, értékes köny­veket, memoárokat”. Valóban, mert miközben — joggal — elégedetlenkedünk amiatt, hogy az olva­sáskultúra szerkezete nem eléggé korszerű nálunk (sem), kiderül, hogy az idők folyamán közelmúl­tunk olyan klasszikus művei váltak sikertoönywé, mint például Bulgakov regénye, a Mester és Mar­garita. Persze nyilvánvalóan nem önmagától, ott van ©mögött a társadaílom általános szakmai.—po­litikai—ideológiai kulturálódásának ezernyi össze. függése, a propagandamunka, a népművelőik, a tö­megtájékoztatás együttes fáradozása. Kialakulóban van nálunk is a szocialista tömeg- kultúra, mely magába olvasztja az esztétikum mű. vészi és hétköznapi formáit, eddigi örökségét, és új jelenségeit. S nagy felelősség hárul azokra, akik — beosztásúiknál, munkakörüknél fogva — e tömeg- kultúra minőségi összetevőit szabályozhatják. Néze­tem szerint ugyanis a tömegkultúra nem lehet azo­nos mindazzal, amit a tömegek számára közvetíte­nek, „eszi, nem eszi, nem kap mást” alapon, aho­gyan, a népviselet sem azonos azzal, amit — egy cinikus' értelmiségi megjegyzés szerint — a nép visel, tehát mondjuk a svájcisapka. Károsnak tar. tóm az olyan típusú kívánságműsorokat, amelyeket jelentős ünnepeinken oly módon állítanak össze, hogy körvonalazatílan, rögtönzött óhajokat szolgál­nak ki, olykor meglehetősen alacsony színvonalon. Szomorú az is, hogy a művészileg sikerületlen, gics- cses, ideológiailag bizonytalan új magyar zenés já. ték előadása telt házak előtt zajlik a Fővárosi Ope­rettszínházban, nem lehet rá jegyet kapni. Igazi értékek Másfelől azonban — s ez bizakodásra ad okot — letisztulni látszik a.folklórdivat; igazi népművészek zsibvásáraira bukkanhatunk lépten-nyomon, műve. lődési házban, sportcsarnokban, utcán. És kezdi fölmérni önnön tömegművészeti hivatását, lehető­ségét a film is; a Mephisto nyomán egyre több ma­gyar játékfilm jut el a kettős — mint moziközön­ség és mint társadalom — értelmében vett soka­sághoz (Király Jenő szép megfogalmazása). Ván.nak makacsabb ellenállási pontok a tömeg- kultúra egészséges kialakításában. Miközben talán az öltözködési és a lakáskultúra előrébb tart, mint például a színházi s az olvasáskultúra, addig az otthont határoló négy falon kívül siralmasabb a kép. Falvaink, üdülőtelepeink látványára gondolok. Mint hogyha a falumúzeumok, skanzenek nem kí­nálnának átvehető-korszerűsíthető megoldásokat, épület- és építkezési típusokat! Talán mostanában, hogy létrejönnek műemléket, műtárgyat, környeze­tet védő társaságok, akadnak majd e lelkes, hozzá­értő és áldozatos emberek körében olyanok is, akik a magyar településkép átformálása, tömegkultúrá. ba emelése ügyének szentelik buzgalmukat. Anya­gi és szellemi-tudati kultúra kölcsönhatására, ösz- szetartozására keresve sem találhatnánk szemléle­tesebb, időszerűbb példát. Kőháti Zsolt KÖNYVESPOLC Szegedi kiadványok Jó értelmű időszerűség jellem­zi a Somogyi Könyvtárban kiadott antológiákat. bibliográfiákat, tartalmi mutatókat. Kiadványai­kat azért minősítem hasznosan aktuálisnak, mert többnyire év­fordulók, ünnepségek ürügyén gazdagítják egy-egy életműre, egy-egy ügyre vonatkozó ismere­teinket. Az áttekintést könnyítő csoportosítások,- a részletek, az árnyalatok gazdagságát, a motí­vumokat feltáró elemzések, a. ne. hezen hozzáférhető kiadványok­ból gyűjtött adatok, adalékok bő­vítik a kötet tárgyáról kialakult képünket. Bizonyítják: jeles életműről, fontos jelenségről, lé­nyeges kapcsolatokról, kötődé­sekről gereblyéztek össze továb­bi ismerkedésre ösztönző infor­mációkat. Vagyis: meghosszab­bítják az alkalom által fokozott érdeklődést. Németh László műveinek ossz. kiadása szinte az utolsó darabig elfogyott. Tanúsítja: tízezrek ked­velt olvasmánya, tízezrek remél­nek tanulmányaitól, esszéitől ter­mékenyítő gondolatokat, tízezrek helyeslik, vitatják megállapítá­sait. Az enciklopédikus művelt­ségű, a tudomány, a politika, a kultúra számtalan kérdésében vé­leményt'nyilvánító Kossütih-díj.as író könyveit szívesen fellapozná az olvasó: mit írt erről-arról Né­meth László, ha tudná, hol ke­resse a vonatkozó cikket, elem­zést. Még irodalomtörténészek is nehezen találnák meg ,a Somogyi könyvtár kitűnő mutatója nélkül. Hartyáni István alapos munká­jából tudható: az irodalomban 1925-ben jelentkező Németh László regényei közül az Iszony jelent meg legtöbbször magyarul, tizenkétszer. Tíz—tíz kiadást ért meg a Gyász, a Bűn és az Égető Eszter. A cikkeket, tanulmányokat a címek sorrendjében fölsoroló ösz- ^zeállítás az ízléses kiállítású fü­zet leghasznosabb része. Több mint ezerszáz tételből áll a Cím­mutató. A véletlen hozta úgy, hogy a Bánk bán Sárisápon (Ma­gyar Nemzet, 1961. január 1.) című írásával kezdődik és a Zsófikénak írt versének közlési adataival (Fejér megyei Szemle, 1981. 1. sz.) fejeződik be a föl­sorolás, de így is megmutatko­zik: nincs még egy írónk, aki ilyen buzdító figyelemmel kö­vette, segítette a vidéki kulturá­lis életet. Hely hiányában nem térhetek arra ki, hogy a bib­liográfiai adatokból milyen ha­talmas életmű tárul fel,' ám örömmel tudatnom kell: az ösz- szeállító nagyon alapos munkát adott ki kezei közül. Szokatlan körültekintéssel gyűjtötte össze, tárta föl a vidéki napi- és he­tilapokban lappangó Németh László-cikkeket, nyilatkozato­kat is. A hírős városban először az Üj politika című írása jelent meg 1933. április 16-án, a Kecs­keméti Lapokban. (Feltehetően Tóth László buzdítására emelte ki a Tanú készülő hatodik szá­mából.) Sajnos, a demokratikus polgári irányzatú régi helyi új­ságot háttérbe szorította a jobb­oldali, különféle kedvezménye­ket élvező Kecskeméti Közlöny, ezért csak hetilapként jelent meg 1935 januárjától. A szerkesztők kénytelenek voltak lemondani József Attila, Móricz Zsigmond, és más írók műveinek publiká­lásáról. A Németh Lászlótól 1933. december 24-i számban ol­vasható Magyar Kátéra azonban nem utal a Somogyi könyvtár kiadványa. Nyilván figyelmet­lenségből kétszer — az ötven- egyedik és az ötvennyolcadik ol­dalon — kerültek a mutatóba Tóth László Romsics Ignác által közölt leveleinek bibliográ­fiai adatai. * Olvasásra ajánlanám azoknak a szerencséseknek, akik könyv­tárakban hozzájuthatnak, Péter PfiTLR LÁSZLÓ Annák, szerelmek László Annák, szerelmek című új kötetét, ha a tudós iroda­lomtörténész „csupán” Juhász Gyula szerelmes írásainak ösz_ szegyűjtésére vállalkozott volna. Igaza van az irodalomtörténész­könyvtárosnak: a modern sze­relmi lírára jellemző eszményí­tés „senkiben sem vált olyan általános, az egész életműre jel­lemző vonássá, mint éppen Ju­hász Gyulában.” Túlságosan is tisztelte a nőket ahhoz, hogy gyors férfisikerekre számíthatott Volna. Erről zokognak az Anna- versek. Péter László gazdag tényanyagot fölvonultatva, ár­nyaltan elemezve érzékelteti az Anna-líra sokszínűségét, a tragi­kus vonzalom kibontakozását, halványulását, fölizzását, a sző­ke . színésznő mind nyomasztóbb szerepét a költő életében. Utánajárt Péter László annak is, hogy ki volt tulajdonképpen a „költő Júliája’', aki már 1924- ben Áldott vidéken című köny­vében részletesen írt a „hosszú­kás és sápadt” költőről. Nagyon részletesen mutatta ki a Júlia- élmény motívumait a nagy lán­golástól hálává csöndesedésig. Megtudható az Annák, szerel­mek kötetből, hogy ki volt az a Zöldi Vilma, akit több versében is említ, de Juhász Gyulának be kellett látnia, hogy „ez a sze­relem is önleikének kivetülése volt”. „Aztán ő is eltűnt Ju­hász Gyula életéből — közli Pé­ter László — mint a legtöbb nő, akinek sorsa csak rövid időre is összekapcsolódott a költőével, ő is eldobta magától az életet.” Névmutató gazdagítja az érté­kes kötetet. —i J— r SZÉPEN MAGYARUL — — SZÉPEN EMBERÜL Arany János aranyai A mongol nép tanítói Nemrég ünnepelték Mon­góliában a közoktatás 60. évfordulóját. Ez alkalomból új kitüntetést alapítottak az itt nagyon megbecsült értel­miségi réteg: a nagy néptö­megeket oktató, nevelő pe­dagógusok legjobbjai szá­mára. Ezt a kitüntetést, a „Nép tanítója” címet első­nek G. Bacuknak, a Mongol Állami Egyetem professzo­rának adták. Ma 14 ezer oktató tanítja, neveli a Mongol Népköztár­saság 887 általános iskolá­jának tanulóifjúságát. Kö­zülük sokan végeztek kül­földi egyetemeken és külön­leges szakképesítéssel ren­delkeznek. A közoktatási hálózat ki­építése lehetővé teszi, hogy az ország minden táján azo­nos körülmények között ta­nulhassanak a gyermekek. Példa erre Toszon városka, ahol a felszabadulás előtt sem tanítóban, sem tanu­lókban nem bővelkedtek, ma viszont a tízosztályos is­kolában 50 pedagógus más­fél ezer leányka és fiú okta­tója és nevelője. Hála a mongol nép taní­tóinak, ma nemhogy írástu­datlanság nincs az ország­ban, de büszkén hirdetik: az ország lakosai közül min­den negyedik tanul valami­lyen fokon. Ahogy az angoloknál Shakes­peare, a németeknél Luther és Goethe, az oroszoknál Puskin és Lev Tolsztoj a nemzeti nyelv klaszikusa, nálunk Petőfi és Arany. Ha szépen-emberül aka­runk élni nyelvünkkel, hozzájuk még ma is bízvást fordulhatunk. Arany Jánosról azt írta Koszto­lányi: „ő az, aki csodát' művelt anyanyelvemmel. Ügyszólván minden lehetőséget kihozott be­lőle, mely benne szunnyadt, úgy­szólván mindenre alkalmassá tet­te ... Valahányszor egy szót hasz­nál, az más színt, árnyalatot kap, mint a közbeszédben, valami va­rázst, mely addig nem volt ben­ne, erőt vagy bájt, zengést vagy selypítést, vagyis eltolja a költői­képzetes sík felé, s ez az a bo­szorkányság, mely minden irodal­mi alkotás mélységes lényege, titkos mivolta. Ó maga a magyar nyelv”. Szókincse neki is fejedelmi, akárcsak Jókainak, de azt is jól tudta, hogy a nyelv gazdagsága, eredetisége nemcsak szókincsé­ben rejlik: „sajnálattal vesszük észre, hogy csaknem minden fi­gyelem, érdek, szenvedély, törek­vés, kutatási szomj a szavak tes­te körül forog; ami azoknak, s így a nyelveknek is. szelleme volna, a szavakkal élés, igaz magyarosság a kifejezésekben, a helyes, az ékes syntaxis, aránylag mellő- zöttnek, művelés nélkül hagyott­nak mondható . . . Nem kisebbí­tem a szónyomozók érdemeit, de fájdalom ... míg egyes halvány gyökök elhangzott értelmének földerítésén izzadunk nem szen­telünk hasonló buzgalmat árnya­latok összegyűjtésére. melyeket az élő nyelv a szavakhoz kap­csol”. Ö nem sajnálta a gyűjtő buzgalmat! Azt, hogy beváltotta a szavát, így fejezi ki a Jóka ördögében: „Ura lett azonban szavának az ördög”. Na, dehát idézhetnénk garmadával egyéni leleményeit is! Maga alkotása az ugrál-ból az ugrándi: „összedugott kézzel a falakon nézik/ S nevetik Lajos­nak ugrándi vitézit”. Arisztopha- nész fordításában az úrhatnám mintájára igét alkot a madár fő­névből: „Madárhatnám, röpdös- hetném, nagyon ..Sokszor ne­héz is különválasztanunk: mi az, ami a költő alkotása, s m; .az, ami a köznyelvé. Mert igaza van Schillernek: sokszor a nyelv ma­ga költ (Die Sprache selbst dich­tet), de Kosztolányinak is: Arany János maga a magyar nyelv — s ők ketten együtt költenek. Sokat füstölgött magában azon a nyelvészkedésen, amely mintha csak a magyar nemzet művelet- lenségét, ,,barbárság”-át hangoz­tató bécsi köröket akarta volna igazolni sanda szófejtéseivel. Vá­laszul összeállított egy szellemes jegyzéket a magyar nyelv „né­met” jövevényszavaiból. (Például: „Haj ném. Heu (’széna’). A fű, melyből a széna lesz, a mező ha­ja, innen vitték át az ember-lfő- re”.) Keserédes öniróniával írta szü­lőfalujáról, nyelvi gazdagsága forrásáról: Disznairól hajda- nonta. Konya fülű nyájról: De ma híres NagySzalonta Az ö Arányáról”. S igaza volt, csak abban téve­dett, hogy nemcsak Szalonta, az egész ország, az egész magyarság büszke az ő Aranyára. nyelve aranyfedezetére: Arany János soha meg nem homályosuló ara­nyaira. Szilágyi Ferenc REMBRANDT ÉS ANDY WARHOL VÁRJA A BÁCS MEGYEIEKET IS! Remekművekhez kisföldalattival W A műgyűjtő Ludvig család személyesen is részt vett a Kortársaink kiállítás megnyitóján. Középütt Huxleux festette, „Engem örömmel és megnyug­vással tölt el a tudat, hogy tíz­percnyire a Nagykörúttól görög torzók állnak talapzatukon cson­kán és mégis tökéletesen. Ott van a Raffael Madonnája is, az Esterházy-Madonna légies de­rűjével, néhány kis szakasznyi­ra a nyüzsgő kávéházaiktól... Az emberek nagy része idegesen to­long a főútvonalakon, és nem gondol Filippo Lippire és Tin- torettóra, .akik ott állnak az Aré­na úton, és némán hirdetnek va­lamit, valami őszintét és hitele­set, valamit, ami eltér a körutak és villasorok és az üziletházak és a hírlapok életétől, valamit, ami mélyebb és ősibb szenzációkat jelent, mint az események”. Már Varsó határában dörögtek az ágyúk, már német bombázóra- jok pusztították Anglia keleti partvidékét, már a bombabiztos óvóhelyre menekítették a Louvre kincseit, amikor a jobbik embe­riségre, az időtlen értékekre fi­gyelmeztetett Bálint György a Pesti Naplóban megjelent Van más is című cikkében, Európában most csend van, higgyük: helyükön maradhat­nak hosszú ideig a Szépművésze­ti Múzeumban látható remekmű­vek. A biztatás most sem fölös­leges: több a turista a Hősök te­rén száz esztendeje megnyitott múzeumban, szépséggel töltekező, szabad idejéből a ritka találkozá­sokra valamennyit kiszakító honfitársnál, noha a rendszeres látogatóikat az igazgatóság újra és újra meglepi valamilyen szen­zációval. A dr. Arnold Hammer ameri­kai milliomos gyűjteményéből összeállított tárlat például ha­tározottan közönségsiker. A béke fennmaradását szolgáló orvos­nagytőkés bizonyára örül annak, hogy itt a Duna mentén megér­tik gesztusát. A polgárháború szörnyűségeivel küszködő Szov­jetuniót emberbaráti és üzlfeti megfontolásokból segítő üzlet­ember kezdeményezésére ugyan­is a szocialista államokba kül­dött vándorkiállítást a szovjet múzeumokból válogatott gyűj­temény amerikai bemutatásával viszonozhatták moszkvai, lenin­grádi kulturális intézmények. Hosszú élete során dr. Arnold Hammer személyesen is tapasz­talta, hogy a megismerés köze­lebb hoz, enyhíti az ellentéteket: a megértés forrása, örülhetünk, hogy a Szépművészeti Múzeum élt a ritka alkalommal, így ezren és ezren megcsodálhatják Rem- brand híres Juno-ját, a lüktetőén modern Vincent Van Gogh nem sakkal halála előtt festett (re­mekművét. Sorolhatnám hosz- szan a világ bármely fővárosá­ban szívesen fogadott műalkotá­sokat. Számomra Dürer Kanka­lin című képe adott a legtöbbet. Zöld levétkoszorúból néhány sárga virág nézi a látogatókat. A hazánkhoz is kötődő festő ki tud­ja hol figyelt föl a növény szép formáira. Megtetszett neki, meg­örökítette. Mielőtt a képet alá­írásával hitelesítette volna, az évszámot is fölfüntette: 1526. Tetszenek érteni! ■Hetekre elegendő látnivaló ta­lálható a híres múzeum hatal­mas termeiben. Végre helyet kap­tak a legmodernebbek is. Sokan nézegetik Schöffer egyik .mo­bilját. . * * * A tér túloldalán a Műcsarnok sem a régi. Fogékonyabb az új­látható portréjukat Jean Olivier ra, ínint hajdanán. Maradi pik­torok egykori birodalmában most a magyarországi alkotóte­lepeket bemutató sorozat első kiállítása látható. A látogatók ■személyesen alakíthatják ki vé­leményüket arról, hogy a győri ■Rába Gyárban, Siklóson, vagy a Borsodi Vegyi Kombinátban mi­ként éltek az adott lehetőségek­kel a meghívott művészek. Még a nyáron sorra kerül a kecske­méti kerámiastúdió és a tűzzo­mánc-alkotótábor is. (Egyetlen magyar város, ahol két képző- művészeti alkotótelep gyorsít­ja képzőművészetünk fejlődé­sét.) Mi tagadás, az oldaltermek- ben elhelyezett Alkotóműhelyek ■kiállítása kevesebb látogatót vonz, mint a Bécsből kölcsönzött kortársművészeti .tárlat. Tájé­koztatni kell a közönséget: mi történik a nagyvilágban. Lelki- ismeretes ember nem formálhat véleményt .a 'hazai törekvések­ről, nem minősítheti a magyar festők teljesítményét, ha nincs hasonlítási, viszonyítási alap, A kiállítás osztrák rendezői nem foglaltak állást: különböző irány, zatokhoz tartozó alkotók műveit hozták el Pestre. Végre nálunk is megtekinthető az avantgarde egyik amerikai világhíxességé- nek több elvont, geometrikus kom­pozíciója és a látványvalósághoz a fényképpel is hívebbnek tűnő Mick Jagger-sorozat: Roy Lich­tenstein és Andy Warhol művei előtt állnak, a legtöbben érthe­tően. Csodálkoznak,, vitatkoz­nak, lelkesednek, gúnyolódnak; elgondolkoznak a művész szán­dékán. ® A kőszobrászok alkotótelepén készült a „Csomag”. Emlékeztetjük olvasóinkat ar­ra, hogy a kisföldalattival. au­tóbusszal nagyon jól megköze­líthető mindkét kiállítási in­tézmény. Így a parkolás sem gond. Heltai Nándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents