Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-26 / 150. szám
PETŐFI PÉPE Hetvenöt évvel ezelőtt, 1908. június 26-án született, és 65 éves korában, 1973-ban halt meg — fasiszta puccs áldozataként — Salvador Ah lende, a neves chilei haladó politikus,-a nemzetközi munkás- mozgalom kiváló harcosa. Már orvostanhallgató korában érdeklődött a társadalmi kérdések iránt, s 1933-ban egyik alapítója volt a Chilei Szocialista Pártnak. 1938 és 1941 között egészségügyi miniszterként tevékenykedett a kormányban, s 1945-től volt szenátor. Hamar felismerte a haladó erők összefogásának történelmi szükségességét és társadalmi hasznát: 1956-ban részt vett a Népi Akció Forradalmi Frontjának megalapításában, amely egyesítette a kommunista pártot valamint a többi haladó szervezetet, mozgalmat. Az általa vezetett népi egységfront mind szélesebb tömegeket hódított meg. Már 1952-ben, majd ezt követően 1958-ban és 1964- ben minimális különbséggel maradt alul az elnökválasztási küzdelmekben. 1970'ben a Chilei Köztársaság elnökévé választották, s jelentős szerepet vállalt Chile szocialista úton való haladásának előkészítésében. János-napi ünnepély a Népligetben A pénteki ünnepségeket követően szombaton a Népligetben kulturális és sportprogramokkal folytatódott a nyomdászok hagyományos János napi ünnepélye. A szakma dolgozói már több, mint 100 éve gyűlnek össze június utolsó hetében Johannes Gutenbergre, a könyvnyomtatás feltalálójára emlékezve. Kezdetben a szakszervezet jogelődjének, a nyomdai munkások segélyező egyletének tagjaiban erősítette a János napi összejövetel az egység, az összetartozás érzését, s szolgálta a rászorulók anyagi megsegítését. Azóta kisebb megszakításokkal hagyománnyá vált a vidám találkozó. A szombati egész napos juniá- lison táncos, zenés műsorokkal, divatmutatóval, vidám kabaréval, sportbemutatókkal szórakoztatták az érdeklődőket. Több tízezer ember választotta hétvégi programjául a népligeti rendezvényeket; a belépődíjakból származó bevételt a szak- szervezet a szokásoknak megfelelően szociális célokra használja fel. (MTI) MŰSOR Június 26-án, vasárnap ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT Kiállítások: Kishonthy Jenő festő- ' művész kiállítása. Megyei pedagógus és amatőr képzőművészeti kiállítás. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A KARATÉZÖ COBRA VISSZATÉR. Sz., mb. japán bűnügyi film. Árpád mozi: fél 5 és fél 8 óraikor: VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT. Sz., kétrészes, amerikai—olasz wes- ternfilm. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: A KARATÉZÖ COBRA VISSZATÉR. Sz., mb., japán film. Fél 6 és fél 8 órakor: ATLANTIC CITY. Sz., mb., kanadai film. Mesemozi: fél 4 és Háromnegyed 6 órakor: KACOR KIRÁLY. Sz. Magyar mesefilm-összéállítás. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegrőző jelleggel tart előadást! . KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: VIADAL. Sz., mb., román bűnügyi film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 6 és 8 órakor: KALÓZOK JAMAICÁBAN. Sz. angol film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: ÖRDÖGBARLANG. KISKOROS Petőfi mozi: 4, 6 és'8 órakor: BOM- BANÖ. Sz., mb., amerikai vígjáték. KALOCSA Otthon mozi: 4, € és 8 órakor: A SZÉNBÁNYÁSZ LÁNYA. Sz. zenés amerikai film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: VÜK. Bács-Kiskun megyei krónika Június 20-tól 24-ig HÉTFŐ: Megkezdődött Kecskeméten a szocialista országok kozmikus orvosbiológiai állandó munkacsoportjának XVI. konferenciája. — Református egyházművészeti múzeumot avattak a megyeszékhelyen. KEDD: Évadzáró társulati ülést tartottak a Katona József Színházban. SZERDA: Szűkebb hazánkba látogatott Paul Verner, a Német Szocialista Egységpárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. — Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága, Kecskemét város tanácsa, valamint a KISZ Bács- Kiskun megyei Bizottsága. A soltvadkerti Jóreménység Szakszövetkezet tagi nagyüzemi ültetvényeit szemlélték meg a Hazafias Népfront Országos Elnöksége Szövetkezet- és. Agrárpolitikai Munkabizottságának valamint az Agrárpolitikai Albizottságnak a tagjai, al^ik e gazdaságban tartották ülésüket is, hétfőn. CSÜTÖRTÖK: Folytatódott az Interkozmosz tudományos tanácskozás. PÉNTEK:' Itt járt nálunk a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) háromtagú küldöttsége. — Véget ért a XVI. Kozmikus Orvosbiológiai konferencia. Pénteken küldöttközgyűlést tartottak a KISZOV-nél, amelynek elnöke, Fekete László — képünk bal oldalán — nyugdíjba vonult. Érdemeit Rév Lajos, az OKISZ elnöke méltatta. • A Finomposztó Vállalat hercegszántói telepén e héten helyeztek üzembe három új keresztorsózó gépet, és így július 1-től a szövéselőkészítő tevékenységük duplájára nőhet. Többek között a játékokról és a játékosságról tanácskoztak Kecskeméten az ország szinte minden részéből összesereglett óvónők, akik a helyi Óvónőképző Intézet és a TIT megyei szervezete által immáron tizenkettedik alkalommal megrendezett óvodapedagógiai nyári egyetemen vettek részt. Aerobic Kecskeméten Cavinton-üzem épül Dorogon Aerobic = torna és tánc, tökéletes kondicionáló. Az űrhajósoknak kidolgozott tréninget dr. Kenneth Cooper amerikai orvos állította ösz- sze. A gyakorlatok által erősödnek az izmok, eltűnnek a lerakodott zsírpárnák. Általában nő a szervezet- teljesítőképessége. Az amerikai professzor által inspirálva Jane Fonda tánccal kombinált tornagyakorlatokat dolgozott ki. Erről könyvet is írt a filmcsillag. Jóllehet, hazánkban még nem lehet kapni azt a lemezt, amelynek zenéjére végzik a gyakorlatokat, de az újfajta testedzés hódolóival már nálunk is találkozhatunk. A Testnevelési Főiskolán kívül több művelődési BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 óraikor: KRAMER KONTRA KRAMER. Sz., mb. amerikai film. Pajtásmozi: délelőtt 10 órakor: LUDAS MATYI. TISZAKECSKE Művelődési ház-mozi: Csak 7 órakor: BEN HÚR. Kétrészes, amerikai film. Sz., mb. JUNIUS 27-ÉN, HÉTFŐN ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÓZPONT Kiállítások: Kishonthy Jenő festőművész kiállítása. Megyei pedagógus és amatőr képzőművészeti kiállítás. MOZI A MOZIK MŰSORA HÉTFON AZONOS A VASÁRNAPIÉVAL, KIVÉVE: KECSKEMÉT Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és B órakor: A BETYARKAPITANY. Sz.. mb. román kalandíllm. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: FILMBARÁTOK KORÉ. AZ IFJÜSAC ÉDES MADARA. Amerikai film. Stúdiómozi; 8 órakor a Városi mozi épületében: CASANOVA. Sz., kétrészes olasz film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: VIADAL. Sz. mb. román bűnügyi film. 8 órakor: FILMMÚZEUM. NOSFERATU. Nyugatnémet film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4, 8 és 8 órakor: NÉVTELEN VAR. Sz. magyar film. KISKOROS Petőfi mozi: 4. * és 8 órakor: A NAGY MEDVE FIAI. Sz. német fűm. BAJA Uránia mozi: fél 4 és fél 6 órakor: ATLANTIC CITY. Sz. mb„ kanadai film. Fél 8 órakor: FILMMÚZEUM. MOULIN ROUGE. Angol film. ház indított vagy indít aerobic tanfolyamokat. Kecskeméten július 1-én, a Szalvai Mihály Úttörő és Ifjúsági Otthonban kezdődik 12 hetes tanfolyam. A péntekenként!, heti egyórás foglalkozásokra bérletet lehet váltani. Ezzel egyidőben az SZMT új székházának nagytermében belépődíjas aero- bic-kontíicionáló tornára lehet jelentkezni, ugyancsak korra való tekintet nélkül, természetesen tréningruhával „felszerelve”. Az edzésbe bárki, bármikor bekapcsolódhat. A 45 perces gyakorlatokat Szonda Mária és Szalay Attila előadóművész, táncpedagógus, koreográfus házaspár vezeti. Mint elmondták: Nagyon intenzív és hasznos kondicionáló forma ez, ami nemcsak zenére történő tornát jelent, hanem táncos elemektől kezdve különféle jóga- és légzésgyakorlatokat is — megállás nélkül. Növeli egyik világszerte keresett gyógyszerünk, a Cavinton gyártását a Kőbányai Gyógy- szerárugyár. Az e célt szolgáló beruházás kivitelezése megkezdődött, és a tervek szerint a jövő év végén már be is fejeződik. E jelentős exportnövelő beruházás során Dorogon új üzemet szerelnek fel. A kőbányai törzsgyárban pedig úgynevezett intenzifikáló beruházással teremtik meg a termelés növelésének a feltételeit. Az utóbbihoz már másfél évvel ezelőtt hozzáláttak, és június végére el is készülnek vele. Közben — régi berendezések átalakításával, újak felszerelésével és technológiai változtatásokkal — már Dorogon folyamatosan növelték és növelik a Cavinton gyártását. Á kőbányai és a dorogi beruházás eredményeként 1985-től a jelenlegi 800 kilogramm helyett évi 5000 kilogramm Cavintont készítenek, s ennek megfelelő arányban többet is exportálnak ebből a már jelenleg is 20 országban kapható magyar gyógyszerből. 1 (MTI) Jézus Krisztus Szupersztár Avügghoű :::uó»;á( *inbf(Kű> MmvéiluzJt* _ Rendűit« NORMAN JEWISON FILMSZÍNHÁZAINK MŰSORÁN: Kecskemét Városi Kalocsa Kiskunfélegyháza Baja Uránia június 30-júiius13. július 14 - 20. július 21-27. július 28-aug.3. NAPTÁR 1983. júnlui 26., vaiimap Névnap: Jánoa Napkelte: 4 óra 48 perc Napnyugta: 28 óra 48 perc Holdkelte: ai óra 56 perc Holdnyugta: 5 óra 26 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország területére ma estig: Nappali gomolyfelhőképződés, egy-egy helyi záporral, esetleg - zivatarral. Időnként megélénkül déli, délnyugati, a Dunántúlon átmenetileg északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai 'hőmérséklet 11, 16, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 25. 30 fok között. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 25. heti lottósorsoláson 5 találatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvények száma 84, ezekre egyenként 107 512 forintot fizetnek. A 3 találatos szelvények száma 9135 ezekre egyenként 494 forintot fizetnek. A 2 találatos szelvények száma 234 345 darab, ezekre egyenként 24 forintot fizetnek. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. • A Sportfogadási és Lofctó Igazgatóság június 28-án, kedden tartja a lottó júniusi jutalomsorsolását. A húzáson a 24. játékhét szelvényei között összesen 1290 • tárgynyereményt — köztük főnyereményként Polski Fiat 126-. ös és Trabant Limousin Speciál típusú személygépkocsit — sorsolnak ki. Az igazgatóság összeállította a jövő havi sorsolási naptárt. Eszerint július 1-én Csornán, 8-án Makón. 15-én Sükösdön, 22-én Hévízen, 29-én pedig • Harkányban sorsolják a lottó heti , nyerőszámait. (MTI) — FELÚJÍTJÁK a keceli áfész vágóhídját, melyen az utóbbi években már 4—5 ezer sertés került kés alá. Elkerülhetetlenné vált a korszerűsítés, melyet már meg is kezdtek. A munkával még ezen a nyáron végeznek. Indo• kolja a gyorsaságot az is, hogy a község lakosai igénylik a frissen előállított tőkehúst. — ORSZÁGOS CSERÉPVÁSÁR. Ismét megrendezik a híres pécsi cserépvásárt. Időpontja július 3., helyszíne a Székesegyház előtti sétatér. Már hajnali Ihat árától lehet nézelődni, vásárolni a kerámiautcává átalakuló fasorban, ahol kizárólag népművészek, népi iparművészek áru_ síthatják a mesterjegyiikikel hitelesített portékákat. — BOSTONBAN meghalt az a húszéves szaúd-arábiai asz- szony, akin a múlt hónapban májátültetést hajtottak végre. Annak ellenére, hogy a műtét utáni legkritikusabb szakaszban az asszony állapota ígéretesen javult, szervezete a kezdetben jól funkcionáló idegen szervet mégsem fogadta be. — Kertészkedők. A keceli Kertész Egyesület szervezésében működő palántanevelő és zöldséghajtató szakon a közelmúltban húsz kertész szerezte meg a betanított szakmunkás bizonyítványt, A tanfolyamot a kecskeméti Mezőgazdasági Szakmunkás- képző Intézet tanárainak a közreműködésével végezték el a hallgatók. ’ — Patronálók. A Ganz-MÁVAG kiskunhalasi gyáregységében dolgozó, Oktatás nevű szocialista brigád rendszeresen segíti társadalmi munkával a Szakszervezetek Szakmaközi Bizottságát. A fiatalok kerítést," kaput készítettek, remek munkájukat is dicséri a székház szép környezete. — Űjsolti utak. A másfélszáz- nyi lakású kis település, Üjsolt lakói kedvező helyzetben vannak, hiszen a 2,4 kilométeres útjukból 2,1 km a szilárd burkolatú. De ha a faluban jók is a közlekedés feltétélei, ez nem jellemző a külvilággal való kapcsolatukra! A falut hat autóbuszjárat érinti, de csak munkanapokon közlekednek a társas gépkocsik. Valószínűleg ez a körülmény is közrejátszik abban, hogy Üjsolt népessége rohamosan csökken, egy évtized alatt a lakosság 40 százalékkal megapadt. Akkora örömét szerzett a fiam! — Mit csinált? — Amikor legutóbb kiszabadult a börtönből- J dicsérték a jó magatartásáért! | ' B Bányásztemetés Oroszlányban Szombaton délután kísérték utolsó útjára Oroszlányiban a márkushegyi bányában tragikus szerencsétlenség következtében elhunyt 18 oroszlányi és 4 lengyel bányászt. A gyászoló bányászvárosban fekete lobogók lengtek a lakó- és középületeken, a temetőhöz vezető utak mentén. Már a gyászszertartást megelőző órákban sok ezren vonultak a temetőbe, hogy végső búcsút vegyenek az elhunytaktól. A temetőben a felravatalozott koporsók mellett díszőrséget álltak a párt, a kormány, a szak- szervezet és a társadalmi szervezetek képviselői, köztük Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese. A közvetlen hozzátartozók, az özvegyek, az apa nélkül maradt gyerekek mellett ott voltak a szerencsétlenül járt bányászok közvetlen munkatársai is, kezükben tartották az elhunytak piros selyemre tűzött kitüntetéseit. Eljöttek a végső búcsúra az ország valamennyi bányavállalatának küldöttei is. A gyászinduló hangjai után Méhes Lajos, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, ipari miniszter vett búcsút a hősi halált halt bányászoktól. — VIZET! Az Észaik-iBács-Kis- kun megyei Vízmű Vállalat területéhez 38 település tartozik, közülük 34-ben köziműves vízszolgáltatást valósítottak meg. A négy ellátatlan község: Helvécia, Fülöpháza, Ágasegyháza és Kun. peszér. A vállalat Helvéciát a kecskeméti rendszerhez tervezi bekötni, ha ennek meglesznek a feltételei; Ágasgyháza Izsákhoz kapcsolva kaphatna vizet, Fülöp- házán kutat létesítettek, erre lehet rákapcsolni a vezetéket. Kun. peszér vízmüvet fog „kapni”, melynek műszaki előkészítését már megkezdték. — Félszáz lakást vontak be napjainkig Solton a rendszeres szemétszállításba. A kommunális szolgáltatás fejlesztésének nagyobb arányú lendítésére a duna- földvári költségvetési üzemmel veszi fel a kapcsolatot a solti tanács. Ez annál is sürgetőbb, mert a településfejlesztési verseny feltételei között nagy súllyal esik latba e szolgáltatás. Keddi lapszámunkból A tejelőállítás gazdaságosságáról, s a tejtermék szerepéről étkezésünkben nem kevés szó esik mostanában. Lapunk 4. oldalán e témákat érinti nyilatkozatában a Tejipari Vállalatok Trösztjének vezérigazgatója. Ugyanitt olvashatnak a kecskeméti járásbeli szőlő- és gyümölcstermesztés problematikus helyzetéről, amivel a területi vezető pártszerv is foglalkozott. Az 5. oldal egyik riportjában a hercegszántéi nemzetiségi olvasótábor a helyszin. Film és közművelődés — ez a címe annak az írásnak, amely arra a kérdésre keresi a választ: példát mutat-e Bács-Kiskun az em- bergazdagítás e sajátos eszközének klhasználásá- | ban? PETŐFI népe A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. \ Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. . Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka Istváa Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.