Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-24 / 148. szám

1983. június 24. • PETŐFI NÉPE • 8

A ravennai, velencei bazilikák stílusában épített első kalocsai székesegyház még a korai Árpádok alatt elpusztult. A tatárok dúlták föl a francia, hatásokat mutató másodikat. Nagy Lajos uralkodásának a végén ismét volt katedrális az érseki székhelyen. A törökök megtűrték a más hitűeket, de megtiltottak minden építkezést. Evlia Cselebi már elhagyatott, omladozó templomként írta le az ősi egyházat. A hajdúk gyújtották föl. Évtizedek múltán, 1754-ben fejezték be a két- iornyos, oszlopos, erkély es kapuzatú, napjainkban is megcsodálható katedrálist. A Mayerhoffer András tervei szerint épített templom átvészelte a szabadságharcot, a két világháborút.

Megszépült

a kalocsai székesegyház

Az elődök és az utánunk következő nemzedékek előtt felelősök vagyunk további sorsáért. Ne veszélyeztessék kővirágos falait háborúk, hirdesse hosszú évszázadokig az emberi munka szépségét! Időnként 'ki kell javítani korhadó, romlandó részeit. A homlokzat díszítésére utólag, a főpárkány felett emelt mellvédszerű falazat mentén beszivárgó esővíz, hóié — például — tönkre teheti a mennyezetet, ha idejekorán nem észlelik és javítják kf a hibát, mint a másfél esztendő alatt felújított kalocsai műemléknél.

Tudta a dolgát az állam, az egyház, a társadalom, hangoztatta lapunknak adott nyilatkozatában a templom plébánosa, Kovács Géza érseki helynök úr. Kérésünkre összefoglalta a kiváló színvonalú felújítás előzményeit, menetét.

—■ A szemben misézést elrendelő zsinati döntés tette szükségessé a szentély kinyitását. Az új liturgikus tér kialakítása során abból indultunk ikd,- hogy a miséző ? oltár anyagban és stílusban legyen összhangos az épület többi részével. A szentély beállványo- zása után tartott műemléki szemléken döbbentünk rá arra, hogy a beázások, a belső díszítés kopottsága miatt a tervezett állagmegóvó javítások, helyreállítás

helyett teljes belső felújítás kívánatos.

Az Országos Műemléki Felügyelőség szakvéleménye alapján 1978-ban már kidolgozott költségvetéssel kopogtathattunk az illetékes hivataloknál. Javaslatunkat elfogadták. Az Állami Egyházügyi Hivatal és a bécsi katolikus segélyalap támogatásával megtold tűk évek óta gyűjtögetett pénzünket, és így 1981 tavaszán megkezdődhetett a majdnem teljes belső műemléki felújítás. Sikerült nagyszerű szakembereket szerződtetnünk. Szeretném külön is megemlíteni Balázs Géza és Német Antal kisiparosokat, akik a műemléki felügyelőség legteljesebb elismerésével állították visz- sza az eredeti színeket. Oldalt

10—12, a mennyezeten 9 réteg festék került az idők folyamán a falra. Most már újra mályva, vajsárga, kékesszürke falfelületek harmóniája idézi a templom régi szépségét. A hófehér stukkók felújítása Kőfalvi Imrének, á műemléki felügyelőség osztályvezető szobrász-restaurátorának a tudását dicsérd. Főként a beázásoktól erősen rongált hátsó oldalkápolnák tették próbára képességeit.

Azt is megkérdeztem Kovács Géza kanonoktól, hogy folytatják-e a műemléki helyreállítást, felújítást.

— Némi erőgyűjtés szükséges, mert a tervezettet jóval meghaladták a kiadások, pedig lemondtunk a szószék újraaranyozásáról. Mérhetetlenül sokba került volna. A megyei tanács elnöke ígéretet tett az orgonakorszerűsítés támogatására. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke is — tudtommal — ígért pénzügyi hozzájárulást. A 3560 sípos, 1922-ben korszerűsített orgona átalakításáról már tárgyaltunk egy nyugatnémet céggel. A szépen fejlődő Lisztkultusz is indokolná értékes hangszerünk modernizálását. Elég sokak előtt isment, hogy a világhírű muzsikus jó néhányszor ellátogatott Kalocsára, többször koncertezett a városban. Idegen- forgalmi vonzása is lenne a székesegyházban sűrűbben rendezett orgonakoncerteknek. Elhatároztuk a külső felújítást is. Még ebben az évtizedben szeretnénk befejeztetni a hatalmas munkát.

Azzal a gondolattal köszönöm meg a beszélgetést, a tájékoztatást, hogy , a műemléki albizott-. ságok közelgő nyíregyházi országos tanácskozásán a szakemberek és a megrendelők, az állami és az egyházi hatóságok hasznos együttműködése, az igényes köve.tkeze- tesség jó példájaként említik az évente sok tízezer ember által látogatott egyházi műemlék belső felújítását. Heltai Nándor

Csomós tanító úr

Először haragudtam rá, mert nem vette észre, hogy én csodagyerek vagyok, aki nemcsak akarja, de meg is tudja váltani a világot. Mondtam magamban: az anyám, az apám szegény és tehetetlen, hiszen a .házunk is lassan épül... De majd én, majd én megmutatom! Leszek folyamokon szállító fakitermelő vállalkozó, leszek hajóskapitány, meg minden ...

Mit tudott vajon erről Csomós tanító úr, a tanítók tanítója, a rettenthetetlen, az örökké követelőző', a legfőbb szigorú, a sohasem elégedett ? Látott-e engem a félig-tüdőbajos, érzékeny kisgyermeket, a leendő idők nagyszerű hősét? Tudta-e vajon,- hogy icipici lelkemben világokat hordok eljövendő szép idők reményében.

Csomós tanító úr olykor — sokszor? — megsuhogtatta a nádpálcáját. Amitől rettegtünk, mert rettegnünk kellett. (A pálcáknak is megvan a maguk törvényszerűsége.) Megsuhogtatta — és le-lecsa- pott a körmünkre, fenekünkre, ö volt tán a hibás?

Vagy az a számunkra akkor még érthetetlen és megfoghatatlan hatalom — azóta tudom, hogy Franz Kafka-j téma ez, meg miegyéb —, amelyik titokban legalább félig és legfeljebb egy ideig még részben kormányozza a világot?

Ki tudja ma már ezt pontosan! Egy azonban bizonyos: hogy Csomós tanító úr emléke sohasem évül el bennem. Az ő emléke, aki rávert a fenekemre. Aki — akkori ítéletalkotó képességem szerint — igazságtalan volt velem szemben. S akinél kérlelhetetlenebb szigorú ember nem taposta az anyaföldet. Akit gyűlölni kellett...

Es azóta? Hogyan látom azt a cseppet sem magas, szigorúan szikár-kemény, vasarcú embert magam előtt legszemélyesebb élményformáló perceimben ? Ne nevessen ki senki: igazán- emberinek... Es elő-elővillan az emlék: megyünk az utcán ketten, és viszem a táskáját örömmel. Miközben gyermekfejemmel tépelődöm: miért is örülök, hogy vi- hetem a táskáját, amikor .pedig nem szeretem?

Azóta rájöttem vénülő fejemmel, hogy igenis szerettem ezt a kőkemény embert. Legfeljebb azt -fájlalhatom, hogy a szívét sohasem láthattam közelebbről ... V. M.

GYERMEKÉVEK- GYERMEKÉLET

Búcsúznak a helvéciai nyolcadikosok

Bármelyik városi iskola úttörői megirigyelhetnék azt a lombosvirágos parkot, amelyik Helvécián, a központi iskola udvara. Ottjártamkor az iskola tövében társadalmi munkával kialakított sportpályán a hatodikosak sorakoztak — Slavonits Istvánná tanár vezetésével — a tanév utolsó testnevelésórájára, miközben va- valamennyiük kedvence, Bemát, a kölyökkutya a pálya széléről akár egy érdeklődő néző, figyelte őket.

A Stromfeld Aurél úttörőcsapat tagjai — csaknem kétszázan — már minden táblára felírták a VAKÁCIÓ! utolsó betűit. A tanítás azonban. még komolyan folyt, a nagyszünetben beszélgettem a nyolcadikosokkal.

— Úttörőéletem legemlékezetesebb eseményeinek tartom az ünnepélyeinket, a megemlékezéseket. Azt, hogy mindig egy raj kapta meg a lehetőséget az ünnepély lebonyolítására... és mindenkinek volt feladata! — ez Thám Edit véleménye.

A csapat rajtitkára, Rompos Gábor Zánkán készült fel tennivalói elvégzésére. Olyannyira búcsúzik már, hogy megkapta _ a Lékay János Hajózási Szákközépiskolától az értesítést: felvételt nyert!

— Nagyon sok jól sikerült akciónk volt! Én azt tartottam a legjobbnak, amikor az úttörőtanács döntése alapján megszerveztük a hasznosanyaggyűjtést. A kijelölt napon lovas kocsival, kistraktoron, kézikocsival hoztuk a papírt, a vasat! Persze, jóeíore feltérképeztük: hol van a határban kidobott fémtárgy, kályha,

üst, vagy egyéb. És gyűjtöttük az .újságpapírt is szorgalmasan. A MÉH-től az átvevő pontosan érkezett.

— Ügy tudom, jó helyezést értetek el a versenyben.

— Igen! Az iskolánk saját kategóriájában az országos első helyet vívta ki. összesítésben pedig valamennyi .iskola között másodikok lettünk. Két társunk — Blaskovits Edit és Szikom Piroska — jutalomképpen az NDK-ban üdülhet. A csapat pedig kapott négyezer-négyszáz forint jutalmat.

— Mondjuk el a szüretet! — ezt Tóth Ági kéni —, mert nagyszerű volt. Két hétig dolgoztunk tavaly a jakabszállási Népfront Termelőszövetkezetben. Nem volt nehéz, hiszen mi dolgozunk otthon is, a háztájiban. Kétnapi bérünket pedig a csapatnak ajánlottuk fel.

— És mire költöttétek?

— Úgy döntöttünk, hogy veszünk egy televíziót és egy zongorát ... már használjuk mindkettőt !

— Azt hiszem, a mi csapatunkra az összetartás nagyon jellemző — véli Parádi Éva.

— Én a fenyőünnepekre fogok emlékezni, főleg az ajándékkészítések miatt, hiszen örömet szereztünk a kisdobosoknak. És persze, a farsangok! Mindig valamennyien jelmezben voltunk, nem volt sem verseny, * sem díjazás. Helyette tombolát rendeztünk és táncoltunk.

— Az összetartáshoz kapcsolódik az is, hogy községünk járdáinak tisztasága felett védnökséget vállaltunk. Ez persze * vonatkozik az iskolán belüli rendre, tisztaságra is — ezt Fok Erika teszi hozzá. — És vonatkozik arra a sok nagyszerű kirándulásra, táborozásra, amelyen együtt vettünk részt Szilvásváradon, Or- fún,. Tatán, Dömösön és a Balaton partján.

— Beszéljünk a sportról! — kéri Bodócs Zoli.

— A három helvéciai iskola: a rnatkói, a feketeerdei és mi rendszeresen együtt sportolunk. Legutóbb kézilabdázó lányaink a területi bajnokságon a harmadik helyre kerültek!

— A csapat búcsúzó tagjai most mire készülnek?

— Különvonattal megyünk a Ludas-tóhoz, ott lesz a kisdobosók és úttörők avatása, rendezünk akadályversenyt, számháborút. Ágoston László igazgatónk esztendők óta ünnepivé teszi számunkra ezt az eseményt, mert ilyenkor búcsúznak a nyolcadikosok is, hiszen szeptemberben legtöbben továbbtanulnak, elmennek.

Búcsúznak a gyerékek, és búcsúzik a csapatvezető, Kele Ilona is. Tíz esztendeig körvonalazta a feladatokat, értő szóval, tanácsaival irányította a 'csapat munkáját. Az évtized alatt három alkalommal érdemeltek ki elismerést, 1976-ban KIVÁLÓ ÚTTÖRŐCSAPAT lettek. A csapatvezető pedig most vehette át a KIVÁLÓ MUNKÁÉRT — kitüntetést. Búcsúzik, hogy egy kecskeméti iskolában folytassa tevékenységét a kisdobosokért, úttörőkért.

S. K.

REJTVÉNYFEJTŐKNEK

Az elmúlt alkalommal közölt rejtvényt ügyesen fejtettétek meg, SZABÓ PÁL nevét sokan küldtétek be. A •következőknek kedvezett a szerencse, részükre könyvet postáztunk: Petrika Csaba, Kiskőrös, Németh László Akasztó; Kalmár Mária, Fülöpháza; Bense Márta, Kiskunfélegyháza; Szőri András, Kiskunhalas; Somogyi Szilvia, Szeretnie; Ginál Tamás, Nemes- nádudvar; Radics Éva, Lajosmizse; Havasi Irén, Soltvadkert; Tóth Mi- léna, Szeged.

Ezen a héten kisdobosoknak kínálunk fejtörőt — de beküldhetik úttörők is! A lombos fán még több kis^ madár ül, hiába hívja őket társuk. Számoljátok meg, hogy hány kismadár üldögél még a fán?! A megfejtőknek ezt a számot kell be küldeniük levelezőlapon a szerkesztőség címére, június 30-ig. (Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecskemét 6001, Pf. 76.). A levelezőilap címoldalára írjátok rá: GYERMEK REJTVE NY ! A helyes megfejtést beküldők között tíz darab könyvet sorsolunk ki.

Zsoci és a szitakötők

Alkonytájt Zsoci kint ült az Ikva partján. A szemközti kis erdőben egy fácánkakas röppent fel. Míg a kisfiú a madarat figyelte, orvul megcsípte őt egy szúnyog. Hiába kapott utána, kereket oldott az apró vérszívó. Vagyis csak oldott volna, mert ebben a pilanatban kecsesen, odaröppent egy szitakötő,. lábával .megragadta a szúnyogot, • állkapcsával'' feldarabolta és jóízűen elfogyasztotta.

— Csodálatos volt! — tapsikolt Zsoci. — De jó lenne, ha éjszakánként az ágyamnál őrködnél, és nem engednéd, hogy összecsípjenek a szúnyogok. Ha összefognátok mind, ti szitakötők, és megtisztítanátok tőlük az egész tábort!

A szitakötő ott lengedezett Zsoci előtt, mintha szavaira figyelne, s megszólalt emberi hangon:

— Szívesen elmegyünk hozzátok szúnyogvacsorára — mondta —, az ón nevem Kígyópásztor, a szitakötők kapitánya vagyok.

Amint felgyújtjátok este a villanyt, s a lámpák köré gyűlnek a szúnyogok, mi is ott leszünk.

Ezt a beszélgetést Zsoci nem is merte elmondani a pajtásainak, csak a bátyjának, Ajtinak súgta meg titokban. Még fociztak, azután jött a vacsora, a fürdés. Az esti mesénél sem kellett még villanyt gyújtaniuk. Hanem amint felkeltek Pom-Pom kalandjai mellől, és kiléptek a pavilon ajtaján, epy különleges. felhő lebegett előttük. A szitakötők voltak, Kígyópásztor kapitánnyal az élen.

— Gyertek, gyertek! —hívogatta őket be a pavilonba Zsoci. — Itt van a finom terített asztal.

Azt a lakmározást kellett volna láni! A szitakötők pillanatok alatt minden legyet, szúnyogot kiirtottak. Azután minden este megjelent Kígyópásztor kapitány vezényletével a szitakötő sereg. Nem háborgatták a gyerekek álmát a szúnyogok!

Egy napon furcsa formájú gépkocsi hajtott! be-az üdülőbe. Tartály volt . a hátsó'fele, Cső vezetett ki belőle.

— Miért jöttek, bácsi? — kérdezte Zsoci a vezetőt.

— Kiirtjuk a szúnyogokat kispajtás. Nem csípnek majd ezután, ne félj!

— És a szitakötőknek? Azoknak nem árt?

— Azokat is kiirtjuk, cseppet se félj.

Dehogyis nem félt, most ijedt meg igazán Zsoci. Szaladt az Ik- va-partra 'és tarkaszakadtából kiáltotta:

— Kígyópásztor, Kígyópásztor! Merre vagytok?! Nagy a baj!

összegyűlt a csapat a pavilonban, a szitakötők szépen megültek a szekrénysor szélén.

— Innen addig el nem mozdultok — mondta Zsoci, —, míg a permetezőszer el nem veszti hatását.

Ültek is szépen két napig. Akkor újra kiröppentek az Ikva- partra. De két perc múlva visz- szatért az egész raj.

— Sehol semmi ennivaló! — mondta Kígyópásztor. El kell mennünk, de ha szükség lesz. ránk, visszatérünk. A magaslesnél lesz a tanyánk, ott keressetek bennünket, ha terített asztallal visszavár a tábor.

Átányi László

BÁN JÁNOS

Időzónában

IX.

Legalább öt napba telt, ’mire Michael el tudta magyarázni ba_ 'rátainak és néhány jeles tudósnak, hogy mi történt az „Északi fény” fedélzetén. Tíz nappal azután, hogy a mentőkabin szerencsésen földet ért, az űrkötelék leggyorsabb hajója kelt útra, íe. délzetén Michaellel és kilenc jeles tudóssal. Célja, utolérni az utasait vesztett „Északi fényt”.

Három hónappal később a világűrben feltűnt az elhagyatott űrhajó, Á parancsnok kiadta a szükséges parancsokat.

— Átzsilipelni!

A tíz ember átszállt az „Északi fény”-re, felszerelve különböző szerkezetekkel és mindenféle fontos szerszámmal. Jó pár percig járták a hajó folyosóit, mire találkoztak az első lénnyel. Az időgép mellett állt, és semmiféle meglepetést nem mutatott a jövevények láttán. Michael előrelépett társai közül és felemelte a kezét. Kíváncsian várta, mi fog történni. A lény viszonozta a kö. szöntést, majd sebesen bevágta magát az időgépbe.

— Most elment a saját világába — magyarázta elképedt társainak Michael. — De ha nem tévedek, nemsokára ismét előjönnek, s megkezdhetjük a kapcsolatfelvételt Addig is menjünk közelebb.

Pár lépést tettek, de aztán egy láthatatlan falba ütköztek. .

— Hm ... Úgy látszik, energia, mezővel védekeznek.

De ekkor néhány magas lény lépett ki az üveggőmlbből és várakozva megálltaik az időgép előtt. Michael végre elérkezettnek látta az időt. Felvette a gondolatát, vivő gépet és megindult előre a folyosón. Az erőtér megszűnt, az idegenek nem akadályozták a haladásban. A férfi nem egészen két méterre tőlük megállt, és a tolmácsszerkezetet egy kis süllyeszthető fali asztalkára helyezte, majd kezével hívó mozdulatot tett.

A lények egyike, ősz hajú, ráncos, de jóságos ardkifejezésű, lassan az ember mellé csoszogott. Néhány gombnyomás a tolmács- gépen és Michael máris megszólalhatott.

— Üdvözöllek. Nevem Michael. Én és népem békés szándékkal jött Ide vissza.

A masina pillanattal később már az idegenek mély, szép zengésű hangján szólaltatta meg a mondatokat. Aztán megjött a válasz.

— Én is üdvözöllek Benneteket Engem Kux-nak hívnak. Mi is emberek Vagyunk, akárcsak Ti. Szeretném, ha nem kellene harcolnunk.

Michael fellélegzett, a nehezén már túl voltak.

— Ügy gondolom, Kux, Ti többet tudtok rólunk, mint mi Rólatok.

— Így van. A Ti civilizációtok több millió évvel a miénk előtt élt a Földön, de ez az élet valami katasztrófa után teljesen kipusztult, s újrakezdődött minden.

— Vagyis egysejtűekkel és ősállatokkal? — kérdezte a férfi.

— Igen. A fejlődés lényegében ugyanaz volt, mint az elsőnél. Nem számítva persze, a természeti jelenségeket.

— Értem — mondta Michael. Most már tudta, hogy Alec-kal az új civilizáció őskorában jártak először.

— Bizony — folytatta a lény —, azokból az ősállatokból fejlődött ki az én népem.

— Aztán a második úton Paul, a társam, már a Ti világotokba — időtökbe — tévedt. Hozzáteszem, tudtán és akaratán kívül. Tévedés áldozata lett. Nem volt egészen rendben az egészsége sem.

— Erre rájöttünk, ami kór megvizsgáltuk a tetemét. Ennek ellenére néhány társamat megölte.

— Nagyon sajnálom, Kux. Hidd el, nem akart ő semmi rosszat.

— Rendben.

— Harmadszor pedig — és sajnos, utoljára — én magam voltam nálatok.

— Igen, és itt magyarázattal tartozom — mondta a lény.

— Rád azért lőttek a derék társaim, mert féltek Tőled.

— Hát még én hogy féltem! Énnek köszönhető, hogy az időgép megrekedt az időzónában a világaink között.

A lény mosolyogva bólogatott.

— És ez most már örökké így lesz!

Az ember határozottan élvezte a beszélgetést a lénnyel. Egyre rokonszenvesebbnek találta tárgyaló partnerét.

— Tudón, Michael — mondta Kux —, nagyszerű ez a ti találmányotok. Bár a mi civilizációnk mágasabb fokon áll, mint a Tiétek. az időutazás még egyik tudósunknak sem jutott eszébe.

Még sokáig beszélgettek a Földről, a történelemről, aztán egy kis szünetet tartottak. Végül abban egyeztek meg, hogy az űrhajót, fedélzetén az időgéppel, földkörüli pályára állítják, majd később veszik fel a kapcsolatot újra, az idegenekkel. És akkor

megkezdhetik a tudományos együttműködést, a Föld jelenlegi lakóinak érdekében, és a sok technikai probléma közös megoldásában. Michael és társai elbúcsúztak Kux-tól és embereitől. Az „Északi fény” az emberek hajójával együtt útrakelt a Föld felé.

Hat hónappal később a földi Houston űrkilövöröl útjára bocsátották a „Bensőn” nevű, tudományos küldetésű hajót. Parancsnoka: Michael Benson, fürkészve kémlelte a csillagos eget. Gondolatai az időgép körül jártak, és azon tűnődött, hogy mennyi jót fog nyújtani az emberiségnek kapcsolatuk az új barátokkal.

Így történt meg az első, nagy kapcsolatfelvétel értelmes idegen lényekkel. De nem egy más bolygón élő Mars-lakókkal, hanem emberekkel. Olyan emberekkel, akik több millió év múlva élnek majd itt a Földön.

Hogyan jött létre eg a csodálatos kapcsolat?

Egy öreg zseni, egy hatalmas tudós életének műveként, amely ott kering ma is pár ezer kilométerre a fejünk felett.

(Vége)