Petőfi Népe, 1983. június (38. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-23 / 147. szám

1983. június 23. • PETŐFI NÉPE • 5 A LEGUTOLSÓ TANÍTÁSI NAP Lakat kerül az ajtóra • Kőszobor, hírmondónak. • Sokat szaladgáltak a gyerekek az udvaron. Mizse 121. Roskadozó iskolaépület. A bejáratnál Bor­nemissza Dezső szobra, aki pedagógus volt hajdanán, s az első világháborúban halt meg. A tanyai iskola alapításáról egyébként nincs pontos adat, egy közeli idős ember úgy emlékszik, hogy 1870-ben már volt itt tanítás. A kamra falának egyik téglájában pedig az 1884-es esztendő dátu­mát őrizték meg. Az udvaron fehér Skoda, körülötte há­rom kutya, vascsövekből hajlított mászóka. Június 17., péntek., az utolsó tanítási nap. Másodikosak, har­madikosok és negyedikesek ültek a padokban. Tízen. Ketten hiá­nyoztak. A gyerekek épp verse­ket mondtak, énekeket próbáltak, készültek a legutolsó búcsúra. A fekete táblán a tanévzáró ünne­pély időpontja: június 18. A te­remben két zöldre festett szek­rény, tizenhárom pad. A sarok­ban olajkályha, kis tévé, föld­gömb. Szeptembertől lakat kerül az ajtóra. Jövőre már csak két gye­rek koptatná a padokat, aztán pedig csak egynek kellene ide­járnia. Az alsósok a szarkási is­kolában, a felsősök pedig Lajos­mizsén tanulnak majd, s kollé­giumban ilaiknak. Szeleczki László, a „'tanító bá­csi” 1972. március 1-én költözött a tanyára. Felesége a három és fél kilométerrel arrébb található szaTkási iskolában foglalkozik a kicsikkel. Emlékeznék olyan idő­szakra, amikor száz—százhúszan is megtöltötték a tantermeket. A tanító nehéz szívvel csukja be az ajtót, Rossz rágondolni, hogy töb­bet itt nem magyaráz. A követ­kező tanévet Lajosmizsén kezdi. Felesége marad. - addig, amíg a másik iskola is meg nem szűnik. Emlékeket idéz föl: négy évig volt együtt egy-egy korosztály­ival. A pedagógiai módszerek kö­zül ebben az osztatlan iskolában az egyéni bánásmódot kellett al­kalmazni. A nebulók minden rez­dülésére tudott reagálni, olvas­hatott az arcukon. Ahogy ülök a padok között, va­lami azt sugallja, ide örömmel jöttek reggelente a környékbeli apróságok. A tudásért, a játékért, a kályha melegéért, a tanárért, s egymásért. Kérdezem őket: szerettetek ide járni? Bólintgatnak. Simon Z. Laci mindig jószívűen gondol majd vissza az itteni évek­re. Arra, hogy mennyit szalad­gáltak az udvaron, arra, hogy a tanító bácsi megengedte neki a zsebszámoló gép használatát. Az ötödiket Gyálon kezdi el, oda költöznek. Veszelszkii Marika kollégista lesz majd. Nem felejti el, hogy milyen sokszor kirándultak együtt; legutóbb strandolni vol­tak. • Az oroszt így tanulták. Mizse 121. A roskadozó épületben még néhány évig ott találjuk a pedagógus házaspárt, a hű lakókat. A vascsövekből hajlított mászóka, a zöld iskolapadok gyerekek nélkül maradnak. Marad a kőszobor is; hírmondónak: volt itt egyszer egy iskola ... Borzák Tibor FILMJEGYZET A Kecskeméti Otthon Mozi nagy érdeklődéssel kísért filmmúzeuma egymást követően A. Hitchcock két, időben igen távoli filmjét tűzte műsorára. A nyáron szinte az összes mozi fel­újítja ezeket. A nagy közönség- siker ellenére a mágus filmjeire a/néző általában vegyes érzel­mekkel érkezik, amire aztán Hitchcock csak rádupláz, s meg­teszi a tőle telhetőt annak érde­kében, hogy alaposan felkavar­jon (a gyomor kivételével) min­dent. Ha a horrorfilm megteremtőjé­nek is nevezett Hitchcockot fe­lületesen szemügyre vesszük, csakugyan látszik néhány ellent­mondás. Először is az, hogy a bűnügyi film — a köztudatban — rendszerint kommersz, s ez az egyetlen filmtípus, melyet művel. De azt is hozzá kell tennünk, hogy azt igazán tökélyre vitte, ez pedig nem kis erény. Ha al­kotásaiban állásfoglalást kere­sünk, azt csakugyan nehéz lesz megtalálnunk, legalábbis a ha­gyományos értelemben. Számá­ra a téma is csak alibi a filmes tartalom elmondására. A megol­dás lehetősége vonzza. A termé­szetellenesből. az irracionálisból építkezik — de nagyon is a va­lóságos világ határain belül. Hitohcock költő a maga eszközei­vel, mert nem eseményekben — szituációkban és képekben — gondolkodik. Ahogyan létezik bűnügyi prózairodalom, úgy lé­tezik S bűnügyi költészet is — Hitchcock legjobb filmjei ilye­nek. Az 1939-ben első hollywoodi filmjeként készült A Ma.nderley Hitchcock művei ház asszonya inkább filmtörté­neti jelentőségű az 1960-ban be­mutatott, komoly művészi érté­keket ■ .felmutató' Psycho- mellett.’' > Amerikában rendezett filmjé­nek hősnője első mondatával nemcsak a témát, hanem a ren­dezés módját is meghatározza; „Azt álmodtam, hogy visszamen­tem Manderleybe.” A film fő­szereplőiként, Joan Fontaine és Judith Anderson mellett nyugod­tan felsorolhatjuk árnyukat, az emléket és az álmot Maga a tör­ténet igen rövid: az özvegy Max feleségül vesz egy lányt és abba a kastélyba viszi, amelyben az előző asszonyhoz erősed kötődő házvezetőnő uralkodik. A szituá­ció gyökerei ebbe a kastélyba •nyúlnak, a Psycho-é pedig egy másikba. Kastélyokban gondol­kodik — mert a tér (függönyök­kel, árnnyal, lépcsősorokkal szű­kítve vagy tágítva.) filmjeinek igen jelentős eleme. Hitchcock egyik legértékesebb alkotása a Psycho. A rendező, aki­nek legegyszerűbb anyaga is szélsőséges (a bűn és eredői), itt magát a nyersanyagot is fokozta. Egy gyilkos: aki ráadásul skizof­rén, s egy áldozat; aki lopás miatt menekül. Amit látunk, nemcsak bűnügy, patológia is — erősítik egymás hatását. Nem esettanul­mányt, igazi mélységeket tár fel. Ügy vélte, minél sikerültebb a gonosz — annál sikerültebb a film. Ez nála nem morális kér­dés, inkább esztétikai állásfogla­lás (a gonosz — mint a különös kategóriája). Ahogyan érzékle­tessé teszi a gonoszt, ugyanúgy érzékletessé tud tenni bármilyen elvont dolgot, például a gyilko­lást, mely a Psyoho-ban szép pél­dája a naturalizmus—realizmus bemutatás—megérzékítés közti különbségnek: Bemutatás az, ha látjuk, amint belehatol’caröcés a testbe. Azonban szerencsére nem ezt látjuk, látjuk viszont a gyil­kosság. minden kellékét. Janet a kádban, zuhanyozás közben, a függöny mögül közeledő gyilkos, vergődés, szemek; megrebbenés- től a merevségig, vértől csöpö­gő kés, a lefolyóba zúduló egyre véresebb víz... A jelenségek, eszmék ábrázo­lásán túl meg kell említeni azt az újítást, amelyet Hitchcock ta­lált fél a belső ábrázolás terén. A feszültségteremtés egy sajá­tos és folyamatos módja — amely a film első kockáitól az utolsóig .jelen van. Például: Arbogast ma­gánnyomozó eljut Marion nyo­mait követve Normanhoz — a néző már tudja mire számíthat, amikor belopakodik a házba .. Hitchcock mindent 'elkövet a felfokozott hatás érdekében, leg­jobb filmjei a művészi hatásva- dászat remekei. Sikerét magya­rázhatjuk ahogyan akarjuk, de filmjeit továbbra is meg fogjuk nézni, s elvárjuk, hogy a vász­non át játsszék velünk, mert ha „elvérzünk” is — élvezzük köz­ben. Károlyi Júlia VÉDETT NÖVÉNYEINK Virginiai holdruta Hazánk területén csak Kunfehértón él a virginiai holdruta, latin nevén bot- rychium Virginiámmá. Má­jusban virágzik. Mindenfé­leképpen megérdemli, bogy óvjuk, védjük e botanikai ritkaságot. Értéke 3000 fo­rint. (Ternyák Jenő felvétele) ELŐADÁSSOROZAT INDIÁBAN, ANKARAI TAPS­ORKÁN, KIÁLL ÍTÁS BERLINBEN Kulturális diplomaták Bács-Kiskunból Bács-Kiskun megyei kulturális intézmények vezetői, te­kintélyes szakemberei közül többen jártak hivatalos kikül­detésben külföldön, a befejezéshez közeledő közművelődési évadban. Művészeti csoportjaink közül is jónéhány eljutott a szomszédos országokba, egyik-másik távolabbra is. Mit tapasztaltak, miként képviselték hazánkat, milyen él­ményekkel tértek haza, ezt kérdeztem néhány „kulturális diplomatánktól”. Boldog magyarok Tóth Ferenc, a Kalocsai Népi Együttes vezetőjeként gyönyörű emlékeket őriz a korábbi évek­ből is. — A felejthetetlen jelző nem­csak azért érvényes vendégsze­repléseinkre, mert az együttes sikerei mindig büszkeséggel töl­töttek el. hanem: gyerekkoruk­tól ismert, a népművészet szere- tetére általam is nevelt tánco­sokkal utazhattam. Málta valószí- nűtlenül fehér házai, zsebken- dőnyi kertjei, narancsligetei Csont- váry álomvilágára emlékeztet­tek. Az NSZK-ban csoportunk táncain kívül magatartásával is kivívta a közönség elismerését. Együttesünk alapító tagjai is ve­lünk tartottak Stara Moravicába. Egyik legutóbbi föllépésünkre 3600 kilométert autóbuszoztunk. Megérte, pedig 30 kisgyerekkel nem volt könnyű mulatság Tö­rökországban. Meg kellett szok­nunk a különleges étkezést, küsz­ködtünk a nyelvvel. De bírták a háromkilométeres menettáncot, lelkesen helytálltak a tévé- és rádiófelvételeken. A záróünnep­ségre megtelt a hatvanezres an­karai stadion. Több ezer népvi­seletbe öltözött gyerek között szinte elveszett a harmincfős kalocsai csoport. És mégis, ami­kor beléptünk a kapun, felállt a közönség és ütemesen kiáltozta: Ma — gya — risz — tán! Boldog magyarok voltunk! Megkülönböztetett figyelem Lapunkban beszámoltunk a Bécs közelében látható 'nemzet­közi halászati kiállítás sikeréről. Dr. Sólymos Ede, a bajai Türr István Múzeum igazgatója sze­mélyesen is megtapasztalhatta a nagyszabású vállalkozás iránti érdeklődést, mert őt kérték föl a Dunai halászat című kiállítás rendezésére. — A többi terem tematikus el­rendezésű volt. Bemutatták a ten­geri halászatot, a sporthorgásza­tot, láthattunk a halfogással kap­csolatos művészi alkotásokat és még sok mindent Csupán a mienk ■kötődött szorosabban egy tájhoz. Többször meghívtak. A kiállítás katalógusában két magyar vonat­kozású tanulmányt közöltek. Dr. Dobray Lajos a mai halászatról írt, én a régi Dunai halászatra vonatkozó ismereteinket foglal­tam össze. A megnyitóval egy- időben szervezett konferencián sok nemzetközileg elismert tu­dóssal, szakemberrel találkoztam. Jó néhányukkal már váltottam levelet, de személyesen nem találkoztunk. Novemberben magam irányítom a múzeumunk­ból kölcsönzött magyar anyag hazaszállítását. Valószínű, hogy idén Angliába is meghívnak. Ér­tesüléseim szerint itt ünnepélye­sen adják át a Bossányí-gyűjte- ményünket bővítő műalkotásokat. Kodályról, három földrészen Világszerte megemlékeztek Ko­dály Zoltán születésének százar dik évfordulójáról. Sok helyen arra is fölhasználták a centená­riumot, hogy alaposabban meg­ismerkedjenek a magyar zene­szerző életművével, pedagógiai munkásságával. Természetesen magyar szakemberektől vártak elsősorban hiteles tájékoztatást. Erdei Péter három földrészen tartott előadásokat. — Az NDK fővárosában én fog­tam össze az ottani Magyar Kul­túra Házában szervezett, Bemu­tatkozik a Kodály Intézet elne­vezésű többnapos • rendezvény- sorozatot. Meghívtak Nyugat- Berlinbe is. Tavaly novemberben Kodály Zoltánnével együtt részt vettem a „Kodály Center of Ame­rica" centenáriumi konferenciá­ján Bostonban és Chicagóban. Legjelentősebbnek idei februári indiai utazásomat érzem. Elő­ször kértek magyar szakembert hosszabb előadássorozatra. Az ország minden részéből mintegy 80 vezető zenei szakember gyűlt össze. A két zenei kultúra közti alapvető különbségek ellenére rendkívül nagy érdeklődést ta­núsítottak. Ittzés Mihály, a kecskeméti Zenepedagógiai Intézet igazga­tóhelyettese az Angol és a Nem­zetközi Kodály Társaság londoni konferenciáján tavaly decem­berben tartott előadást. — Arra kértek: ismertessem Kodály Zoltánnak a hangszerta­nítással kapcsolatos pedagógiai elképzeléseit, a zenetanulóknak szánt hangszeres műveit. Kivilág­lott- az- érdeklődők kérdéseiből,- hogy nálunk is keresnek és ta­lálnak ösztönzést a maguk mun­kájához. Főként a hangszertanu­lást megelőző előképzés érdekli őket. Rövidesen Herboly Ildikó­val és Kiss Katalinnal Dublinba utazunk, ahol először szerveznek hosszabb, kéthetes Kodály-sze- mináriumot. Siker már a megnyitón A berlini magyar intézetben rendezett kiállítást a Művelődési Minisztérium megbízásából Bánszky Pál, a Katona József Múzeum igazgatója. — Négy napot töltöttem az NDK fővárosában. Időm nagy részét a mintegy 60 alkotásból álló, a magyar naiv művészetet bemutató kiállítás rendezése kö­tötte le. A kecskemétiek által jól ismert festmények, faragások számos berlini érdeklődését is felkeltették. Már a megnyitóra — amelyen bemutattam a tárlatot — szép számú közönség gyűlt össze. Német művészettörténész kollégák figyelmét is felkeltette a kiállítás. H. N. Vili. Paul beugrott a gépbe és esze­veszetten kapkodta a számtáblát, de semmit sem tudott változtat­ni borzalmas helyzetén. Zokogva borult a fűre. És ekkor halk nyö­szörgés ütötte meg a fülét. Fel­pillantott. Az egyik, még élő lény ott hevert a gép mellett. Keser­ves hangokat adott ki, értelmes arcát kínzó fájdalom torzította el. Paul nézte egy ideig, aztán las­san odament és a küszködő mel­lé telepedett. A lény kinyitotta szép, nagy szemét. Félelem su­gárzott azokból a szemekből, amint az Embert nézte, aki úgy érezte, hogy megszakad a szíve. Figyelmesen nézte a haldokló arcvonásait, és rájött, hogy az in­ni szeretne. Az űrhajós villám­gyorsan vízért szaladt a patak­hoz. Megmerítette kezét és óva­tosan a lényhez vitte, majd meg­itatta. Az kortyolt párat, aztán fáradtan lehunyta egy pillanatra a szemét. Paul érzései leírhatatlanok vol­taik. Csák nézte, nézte a lényt, amint az ismét ráemelte a te­kintetét. De abban már nem a rettegés fénye, hanem a hála pil­lantása volt. Mielőtt meghalt, a lény még egyszer elmosolyodott, és szálas ujjaival melegen meg­szorította az Ember kezét. A férfi felállt és merengve nézte az élettelen testet. De köze­ledő léptek neszét hallotta, és már látta is a közeledő lényeket. Nem volt veszteni való ideje. Utolsó esélye a menekülésre az volt, hogy talán sikerül működésbe hoznia az időgépet. Beugrott az üvegbúrába, és gondolkodni kezdett. Emlékezett, hogy mielőtt idejött volna, a számlapon babrált valamit. Hogy hogyan jött rá, hogy a számlap az időzóna számlapja, ez örök rejtély marad. Mindenesetre be tudta táplálni az évszámot. Meg­indult a folyamat. Paul utoljára kihajolt az üveggömbböl, de ez volt a veszte. Vakító fénylobba- nás vetett véget életének, Holtan bukott ki a gépből, amely egy másodperc múlva eltűnt az ámu- ló lények közeledő csoportja elől. Pár másodperc múlva az idő­gép megint ott állt az „Északi fény” rakterének folyosóján. Michael megtalálta a memória­egységben, hogy hol járt az idő­gép: 34422-ben. Paul bizonyára ott maradt, vagy bajba került. Michael nem sokáig töpréngett, automatikára állította a hajót, fegyvert kötött az oldalára és le­szállt az üvegbúrába. Beállította a zónaidőt. A búra lassan megre­megett és elindult harmadik, utol­só útjára. Csodálatos mező fölött 'lassan már esteledett, amikor Michael odaért. Nem sokáig gyönyörköd­hetett a vidékben, mert felfedez­te a füvön heverő testeket. Rá­jött, mi történt. Paul idegei nem bírták tovább a megterhelést, és pillanatnyi elmezavar állt be, > amikor a vérfürdőt rendezte. — Ügy látszik, meglakolt érte — dörmögte maga elé a férfi. amikor a gondolatai addig a pon­tig értek, míg az embert lelőtték. Villámként futott agyába a gon­dolat. — De hiszen akkor még Itt le­hetnék — az eszmefuttatást ba­rátságtalan fegyverek torkolattü- ze szakíotta félbe. Michael körül szétégett a szép zöld fű, a le­csapódó energianyalábok nyomán. A férfi önmagát meghazudtoló ugrással tért ki az újabb fenye­gető veszély elől, s az üveggömb­ben keresett menedéket. Közben keze izgatottan motosz­kált a zónaidőtáblázatban. Beál­lította a visszaúthoz szükséges évszámot. Aztán még egy elkese­redett kísérletet tett. — Hagyjátok abba! Békével jöttem — próbálta túlharsogni a fegyverék zaját. Ez hatott. Bár a meglepődött lények nem értették mit mond, mégis leeresztették kü­lönös, .fekete puskáikat. A csend ködként borult közéjük. Csak áll­taik és bámulták a gépet és a benne ülő Embert. Michael most már szívesen maradt volna, de a folyamat megindult. — Soha nem térhetek vissza ide! — döbbent rá hirtelen az igazságra. A lények csak álltak és nézték Ot. Ö, mit nem adott volna, ha zavarában nem indítja vissza az üveggömböt. Kiszállni nem mert, hát Idegesen kapko­dott ide-oda . a műszerfalakon. Meg akarta állítani a gépet, de ez már nem sikerült. Még akkor is a gombokat kapcsolgatta, ami­kor már eltűnt a kinti táj képe, és az időzóna száguldó fényeit látta csupán. És ekkor olyan dolog történt, amely ma még meghaladja az emberi tudás határait. Az időgép váratlanul megállt. De hol állt meg? Nos, az IDŐZÓNÁBAN! Az üveggömb az ellentétes utasítá­sok miatt egyszerűen bennrekedt az időfolyosóban. Michael villám­gyorsan körülnézett. Igen. Az tör­tént, amire egyáltalán nem szá- mítött. Kelet felé, az ajtón át. világosan látta az űrhajó folyosó­ját, még a másik ajtón túl, ott zöldellt a rét, a patakokkal és az ezüstös házakkal. Michael szíve szinte megállt az ijedtségtől. Mit tett?! Az ablakot itt-ott égési nyomok csúfították el. A férfi remegő lábakkal má­szott ki a hajóra. Visszanézve lát­ta, hogy a gép túloldala felől semmi sem látszik. Csak bent- ről!... És Michael olyat érzett) melyet ezelőtt még soha! HA­LÁLFÉLELMET! Azért, amit tett, úgy érezte, büntetés jár. Esze­veszetten futott végig a folyosó­kon, még égy fotócellás ajtó előtt megtorpant. Az ajtón öles betűk­kel állt: „MENTŐKABIN — 2”. Az űrhajós berontott a kis helyi­ségbe, amely tulajdonképpen zsi­lipkamra volt. Egy egyszemélyes mentőkabin, amely el volt látva kéthónapi élelemmel és vízzel: Michael még utoljára hátranézett — Neem! — kiáltotta, és be­szállt az űrkabinba, majd elfor­dította a vészstartkapcsolót, mi­re a kis szerkezet rögtön messze maga .mögött hagyta az „Északi fény" fedélzetét, ahol újabb élet­jelek mutatkoztak. Egy folyosón, egy üveggömbből csodálkozó, emberszerű lények szálltak ki egymás után. Miután meggyőződtek arról, hogy az utol­só ember is elhagyta a hajót, az egyikük a maguk érdekes nyel­vén, így szólt a társához. — Kár, hogy így megrémült. Ö nem volt gyilkos! És az övé ez a nagyszerű találmány. Furcsa, hogy mi még nem fedeztük fel! — Ne félj, visszajön. Értelmes embernek látszott, visszajön! — És a lények óvatosan, min­denre vigyázva bejárták az űr­hajót, hogy majd méltó tudással fogadhassák a visszatérőt. A mentőkabin iszonyatos se­bességgel száguldott a Föld felé. Michael teljesen lehiggadt már. Nézte a közeledő Földet, és arra gondolt, hogy néhány tudóstár­sával visszajön majd az űrhajó­ra, és megtudja, hogy mi a titka az időgépnek és a lényeknek. (Folytatjuk.) BÁN JÁNOS Idő­zónában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents