Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-08 / 108. szám
9 MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET MÜ ÉS KÖRNYEZET E Pálfy Gusztáv: Pingvinek Pálfy Gusztáv szobrászművész új alkotásával gazdagodott néhány hete a kecskeméti Szórakaténusz játékház. A pingvineket ábrázoló szobor 79 centiméter magas és bronzból készült. Miközben ■ nézegetem, : egy falka emberpalánta csatlakozik hozzám (ötéves forma gyerekek), körbeugrálva a pingvineket. — Én már láttam igazit is! Az állí^tkertben meg a tévében — magyarázza egy szőke, csíkos trikós kisfiú. — Én is, én is! — kiabálják többen, x ,— Annak itten fehér volt, ittén, ni. | — A hasa! — Nem a hasa, a mellénye — ellenkezik egy íehérblúzos kislány. — Igaz? — De ezeknek nem fehér . .. — Levetették? — Kacagnak. — Nem, hanem mejt szo- ■boj és vasból van — selypíti valamelyik. > — Olyan, mintha az anyukapingvin sfcorr.oi kodna valamiéit, a kisfia meg vigasztalná... — Nem is! — kiáltja egy fekete copfos lányka. — Inkább súg valamit a mamájának. — Azt, hogy szereti — véli a fehérblúzos csöppség. — Honnan tudod, hogy az anyukája? — Akkor az apukája. — Az nagyobb, te buta — tárja szét karjait egy szemüveges legényke. — Az én apukám is nagyobb, mint az anyukám. — Akkor most melyik? — A íkisplngvinek az anyjukkal szoktak lenni — mondja a fehérblúzos. — A papa meg elment vadászni! Halat fog ebédre, a kicsi meg biztos azt kérdezi a mamájától, hogy mikor jön a kaja... — rikoltja a csíkos- trikós, nagyokat bólogatva szőke fejecskéjével. — Az is lehet, hogy a többiek megverték a kispingvint. és éppen árulkodik ... — Nem igaz! — ellenkezik a fehérblúzos csöppség. —. Csak meg akarja puszilni, mert biztosan akkor is anyák napja volt, amikor csinálták a szobrot ... — De nincs a kezében virág! ! — Nincs is keze! — mutat u pingvinre egy rövidnádrágos. barnahajú ksfiú. — Ha virágot akarna adni, így kellene tartania a szárnyait. így ösz- sze!.. — Vagy ‘ a csőrében tartaná! Hiszen madár, igaz? — És tud úszni a víz alatt is, bizony, ám. és nem fázik a jeges' tengerben sem — magyarázza a csíkostrikós. — Honnan tudod te azt? És ha azért bújik a mamájához, mert fázik? i—- Nem azért, hanem mert szereti — mondja ismét a fehérblúzos kislány, nagyokat pislogva. Ezzel a vita lezárul. — Szereti! Szereti! — visongják még néhányan. miközben a kijárat felé tódulnak. És úgy ragyog az arcuk, mint odakint a tavaszi napfény. Koloh Elek KRÚDY GYULA: „ Valamikor a babája voltam!” (AZ ÓDONSÁGOK VÁROSÁBÓL)* — Már sokat vitatkoztak arról, hogy mi a különbség férfi és nő között, nemcsak szorosan vett. fizikai értelemben, hanem lelki dolgokban, így gondolkodásban és egyéb szellemi tulajdonságokban ás. Hogyan érez a férfi, és hogyan érez a nő? — kezdte történetét Szindbád azon az udvaron, amely a Három Gesztenyefá. hoz és Ecetfához volt címezve. — Magam részéről jótékony hatásúnak vélek mindenfajtájú vitatkozást, amely végeredményben az emberiség megjavítását szolgálná, amikor is a vitatkozás során kicserélt eszmék megköny- nyítik közállapotainkat, amelyekről bevallhatjuk, hogy betegek — folytatta Szindbád, miközben az érdemes vendéglős házaspár, akihez szavait mindig intézni szokta, felfigyelt. « — Nézzük csak Carmen történetét, amelyről már beszéltünk. Meg kell adnl*Carmennek, hogy még akkor is megható volt, amikor (mint mondani szokták) szépségének már csak romjai maradtak; karcsú dereka, mint a bajor Wittelsbach hercegnőké általában; csodálatos formájú keze, amelynek alapján rokonságát bármikor bebizonyíthatta vplna a Teck (az angol uralkodó)' hercegekkel; fenséges nyakszirtje. amelyen úgy volt elhelyezve feje, hogy legalábbis hercegnői korona illett volna a fejre ... — Murány gróf, amely álnév alatt tudvalevőleg egy király rejtőzik; volt a keresztapja! — mondogatták Carmen ismerősei, de Carmen csak legyintett,- mert Óbudán sok álmában élő öregasszony élt, aki még különb ismerősökkel is dicsekedhetett, ha a két mankót letette két kezéből, és időt adtak, hogy az álmait, emlékeit összeszedje. — Minden sánta öregasszony boszorkány volt fiatal korában, azért sántult meg.— mondta erről az ügyről általában a pepita nadrágjában a hasa miatt alig beszélő építész két fal között, tudniillik egy sarokban üldögélve és fröccsét iszogatva. És az ecetfa il. ■ latát szagolgatta, amelyet a legkegyelmesebb esti szél egyformán fújt öregasszonyok és nagy hasú urak felé. — Most virágzik. Vá- jon megérem-e gyümölcsét? — kérdezte az építész, hogy a vénasszonyokról a beszédtémát elterelje. De Carmen ott ült, igaz, a legutolsó asztalnál (holott régen mindig az első és a legfőbb asztalnál ült), és udvarló nélkül most sem volt, és az udvarló felelt \ az építésznek: — Akkor minden öregasszony boszorkány volt Budán? — szólt feddőleg. — Mert mind fájdítja a , lábát!, — A kövezet is teszi! — ismé* A Szindbád-soro/.at e novelláját abból az alkalomból közöljük, hogy az író 50 esztendeje, 1935. május 12-én halt meg. 9 telte az építész, mert eszébe jutott, hogy haza is kell mennie, amikor az öregasszonyok még felelősségre vonhatják útközben, mint már mással is rpegesett Óbudán. — A kövezet! — jelentette ki nyomatékosan a Carmen udvarlója. mintha tudomásul venné az építész bocsánatkérését. De Carmen egykori szép szemével, amellyel oly megadással tudott nézni a férfiakra, amely megadással elismerni látszott, hogy a férfiak a teremtés urai, Carmen bogarászó hangon megszólalt az utolsó asztalnál: — Lehetséges, hogy többé-ke. vésbé mind boszorkányok voltak azok, akik vitték valamire az életben, boldogsághoz jutottak, szépszámú családra tekinthetnek, áldozhatnak az ünnepnapoknak, keserűség nélkül megtarthatják a hétköznapokat, és megmaradhatnak finomaknak, mert nem laknak közös mosókonyhás és közös gangú házakban. Én például azt szerettem volna, hogy fürdőszobám legyen az életben, amélyet egyedül én használhatok. Csak egy «kis kamra, akkora, mint egy gyer- mekfürösztő teknő, akkora, mint egy ruháskosár. De nem... A szomszédban most is lakik egy leány, aki mindig akkor megy a mosókonyhába, amikor én akarok. Ez az elviselhetetlen életemben, a többit nem bánom ... ' — A többit nem bánja! — mondta ismét nyomatékkai Carmen udvarlója, egy házikabátos, barna arcú, szalmakalapos, francia szakáltú, igen öreg ember, ki úgy jött a vendéglőbe, mintha a szomszédból jött vplna. Pedig sokkal messzebbről jött, a hajó fenekéről, ahol fűtő volt negyven esztendeig, amíg teljes nyugdíj- jogosultságát elérte, és hasznát kezdte venni az életnek, amely addig a hajó mélyén telt el, tűzrakás közben, szénporban és lángban, piszokban és koromban, anélkül, hogy a napvilágot a fekete füsttől valaha igazán látta volna negyven esztendeig, amíg szolgálati ideje letelt, hatvanesztendős lett, mire kedvére fehérre mosakodhatott, és ugyancsak hatvanesztendős lett. mire francia szakállt ereszthetett, amelyre egész életében vágyva vágyakozott, de fűtői mesterségénél fogva álmát nem valósíthatta meg. Igaz, hogy amint szakálla megnőtt, megbokrosodott, alakot és tekintélyt nyert; nyomban herceg is lett Óbudán az egykori hajófűtő- ből. Kis házikót vett a Duna-par- ton, amelyet a legkényelmesebben rendezett be, zöldséget is termelt, és méhészetet is berendezett magának, mert a méhessel mindig álmodott a hajó- m%ly§ro ben, miközben a kazájJtifütötte^ és csak felkete kőszénfüstöt) teoA^ melt méz helyett. Ecetfához járt udvarolni ifjúkori imádottjának. Carmennek. akire fűtő korában csak nagy messziségből. a hajó fenekéből nézhetett. A fehér szakállú herceg tehát „indignálódva", mint ezt újabban megszokta, ismételte a nagy hasú építésznek: — Hallotta? Egy lány elfoglalja előle a mosókonyhát! ... De az építész még mindig nem látta idejét, hogy visszavonja a boszorkányokról tett kijelentését. Fröccsöt ivott, és hozza csettintett- nyelvével. Carmen tehát folytatta: — Az a fekete leány ellenben mást is tett. Ez az a leány, aki bepiszkította a pincémet. Mindenféle csúnyaságokat rakott le ott, ha a mosókonyhát zárva találta. Ott rakta le szennyes ingét, lyukas harisnyáját és egyéb holmiját, amit már nem használt. Nem is hiszik a férfiak, hogy egy felülről kifestett, kifehérített képű lánynak milyen szennyes szokott lenni az inge! És amikor megkérdeztem a leányt, hogy merte a rongyos alsószoknyáját az én pincémbe dobnn azt felelte, hogy én már öreg vagyok, és mossam ki, ha nem tetszik. Én mossak, takarítsak égy leány után! — ö mosson és takarítson egy leány után — ismételte az egykori hajófűtőből lett lovagias herceg. és reszketett a bal lába. De a nagy hasú építész még mindig gondolkozott pepita nadrágjában, mintha nem akart volna elhamarkodott véleményt mondani a nagy fontosságú ügyben. Elgondolkozva forgatta meg kömiveskezében immár kiürült poharát, és bele-belenézett. — Azt a leányt kellene látni elöbbN— mondta ki végre az ítéletet. — Valamikor a babája voltam! És most a leányt akarja előbb látni! — szólalt meg Carmen az ítélet elhangzása után. — Sok minden volt ’a világon — felelt az építész. Csak a tegnapi haiófűtő maradt meg változatlanul a tárgyar lás további folyamán Carmen oldalán, miközben lelkesen, lova- giasan védte Carmen igazságát a leánnyal szemben. De a végén ö is egy pengőt kért hogy vendéglői bor- és szivarszámláját, amely pengő és tizennyolc fillért tett: kifizethesse. Az építész maga fizette számláját. ugyanezért megengedhette magának azt a „luxust" — mint később mondta , hngv szemügyre vegye előbb azt a bizonyos leányt, mielőtt ítéletei mondana felőle. SIMÁI MIHÁLY: Keresztelések PROVAZN/K GÉZA: Kezemben virág fürödtem vérében legelőször sírva még tudatlan mi fáj « más volt minden belülről míg megtanultam sorsor/i szabály kezéért kiáltok most is álont-gondolatban mint gyermek-magam ha. ismeretlent látott és szorítom el nem engedem kezét a legszebb virágot. az igazságnak nincs neve közelítései csupán szavaim mondókáitok már-már szánalmasak vagyunk ahogy jutunk és táncolunk lakodalmán keresztelőjén s miközben ő a ritmusúnk — bensőnket átzengő zene ■ megpróbáljuk kimondani és csak az ÉN és csak az ö és csak a TE *zörgünk saját nevünkkel és e folytonos keresztelés közben nyilván már ő se tudja gúnyoljuk-e becézzük-e Népviseletek a Duna—Tisza közén (Időszaki kiállítás a Katona József Múzeumban) A Katona József Múzeum új időszaki kiállítása megyénk magyar és nemzetiségi népviseleteit mutatja be. A kiállított anyag jelentős részét Bács-Kiskun megye múzeumai, hely- történeti gyűjteményei és magánszemélyek kölcsönözték, de itt látható a Katona József Múzeum legújabb gyűjtéseinek eredménye is. Az ország más területeihez hasonlóan szűkebb hazánkban is több népviselet alakult ki. A falusi és, mezővárosi lakosság hn- gvománvris ruházata térben és 9 Sokác Múzeum. lány. (Katona Kecskemét) József időben egyaránt változott. Néhol már a múlt században kihalt a népviselet, máshol csak a XX. században alakult ki, jellegzetes helyi viselet. Tudunk olyan ruhadarabokról. amelyek egyes mezővárosokban a XVIII. században már általánosak voltak, sok helyen viszont csak e század elején tűntek föl. Valamennyi népviselet jelentős átalakuláson ment keresztül a gyári textilek múlt századi tömeges megjelenésével, amely új formák, szabásmódok, díszítések kialakítását tette lehetővé. Természetesen népviseletként tartjuk számon mindazokat az öltözeteket is. amelyek már nem házilag előállított, hanem gyári alapanyagból .készültek. Az . új anyagokat a szűkebb közösségekben érvényes szabályok és ízlések szerint használták fel. A bő- és sokszoknyás kiskőrösi szlovák népviselet az idősebb asz- szonyok körében ma is él. A szoknyák a századfordulótól fokozatosan rövidültek, de hosszabbak, mint a kalocsaiaké. A szoknyák szép ringását a csipkés, hímzett és keményített alsószoknyák alá erősített farpárna is elősegítette. A lányok hímzett szalagból készült pártát, az asszonyok gyöngyös főkötőt viseltek. A két világháború közötti kiskőrösi ünnepi és hétköznapi öltözetek több változatát is láthatják a kiállítás látogatói. A hartai németek a századforduló táján kezdték átvenni a közeli magyar falvak egyes ruhadarabjait. Az asszonyok jobban © Lázsiás. (Türr István Múzeum, Baja) megőrizték régi viseletűket, mint a férfiak. Többek között a fiatalasszonyok nyári ünneplő ruháját mutatjuk be a kiállításban. Szoknyájuk sűrű ráncokba szedett és hosszú, alája csak egy alsószoknyát vettek. Az egész öltözet az alak karcsúságát emeli ki. Jellegzetes hartai darab a színes kötött harisnya. Megyénk területének legismertebb népviselete a rövid- és sokszoknyás. gazdag hímzéssel díszített kalocsai viselet. A selyem és bársony teljes öltözetek — főként a jobbmódúak ruhatárában — általánosak voltak a század- forduló idején. A színes, rostás- hímzésű ingvállak. pruszlikok és kötények a két világháború közötti években terjedtek el és váltak világhírűvé. A kalocsai hímzés a tágabb környezet diszítésmódjá- ra is hatással volt. Kalocsai lány. menyecske és asszony teljes öltözete mellett régi és újabb kalocsai hímzéseket is bemutatunk. A századfordulótól e század közepéig kíséri végig kiállításunk Észak-Bácska magyar és nemzetiségi viseletéit. Sárközi hatások formálták Szeremle és Érsekcsa- nád magyar népviseletét. A rövides sokszoiknyás forma a két világháború között alakult ki. korábban hosszabb szoknyákat hordtak. Az újmenyecske jellegzetes fejviselete volt a ..tekerőd- zés". A hímzett főkötö, a konty- pántlika és az aran.vperém" (széles. díszes pánt a homlok fölött) elhelyezése után a fejre tekertek egy finom fehér fátvolt. a „bíbort". A sokszoknyás magyar népviseletekhez sorolható még Dávod és Bátmonostor újabb viselete. Fontos kiegészítő volt á nők lá- zsiásnak nevezett ékszere, amelyet eKÜstpénzek felhasználásával készítettek. A géppel hímzett tűzé- ses kötények a század elején nagybaracskai példára terjedtek el több faluban. A baracskai férfiak öltözékének kiegészítője a szőttes kötény volt. A magyar vi- seletek sorában található még a a sükösdi férfiak es nők. valamint a Garán élő bukovinai székely asszonyok ruházata. A délszláv eredetű bunyevác nők századforduló körüli viseletére jellemző a bemutatott hosszú • szoknya, hosszú blúz és az ezüsthím- zéses ..farkas főkötö" A bunyevácok' által használt anyagok és szabásmódok elterjedtek a németek körében és Észak-Bácska magyar falvainak viseletére is hatással voltak. A Hercegszántón élő sokácok fehér bodorvászonból készítették a hosszú pendelyt. a női inget és kötényt. Az inget és kötényt hímzéssel és gazdag flitterezéssel díszítették. Flitterezett volt a széles szőttes öv és a férfiingek eleje, kézelője, gallérja is. Ez a díszítés az 1920-as években terjedt el. Korábban keskeny, gyapjúval hímzett csíkokat alkalmaztak díszítésként. A sokác asszonyok selyemszoknyákat, majd — e század közepén — bársohy öltözeteket is hordtak. A kiállításban látható teljes együtteseket különálló, egy-egv* viseletre jellemző darabok és archív fotók egészítik ki. Székelyné Körösi Ilona muzeol jav s (19‘í 1) © Kiskőrösi család, 1911. (Kiss Béla felvételei)
