Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-08 / 108. szám
PN MAGAZIN Az édesanyákat köszöntik ma a kisgyermekek, s gyermeki hálájukat róják le a felnőttek. Szíves szóval, virágcsokorral, levélben az élőknek, és kegyelettel emlékezve, az elhunytaknak. De lehet-e megköszönni vagy viszonozni mindazt, amit az édesanyák gyermekükért tettek, tesznek? A szigorral vegyes gyöngédséget, az ön- feláldozást, a féltést, a bátorítást? Hogy óvta-vigyázta első lépéseinket, egyengette felnőtté válásunk útjait. Tudomásul vette, hogy felnőttünk, más a véleményünk, pedig de sokszor megsértettük! Megpróbált tanácsot adni, ám mi mindent jobban tudtunk. Csak akkor értettük meg, amikor immár szülőként mi is átvirrasztottuk az első. éjszakát a beteg gyermekünk ágyánál ... Boldog az, aki szerető édesanyja emlékét őrizheti szívében. Akinek természetes, hogy kimondhatja: édesanyám. Bánatával, gondjaival hozzá futhat, mindig megértést talál. A hálánknak csak jelképe a virágcsokor, a dísztávirat. Mégis úgy köszönik meg, mintha kincset adnánk. Pedig a kincs, a szeretet tőlük árad, s nekünk majd tovább kell adni. Az ő példájuk szerint ... J önnek a levelek távoli szülőfalumból, anyámtól. Örömök és keservek, aggódások és bizodalmák keverednek a mindig hosszúkockás papírlapra rótt, olykor sevége-se- hossza mondatokban. Anyám mindig ír, akkor is, ha én nem írok neki hosszú heteken át. ír, egyszerűen azért, mert édesanya, aki mindig a családjára gondol, s aki unokáival álmodik, ha rég nem látta őket. Jönnek a hosszúkockás papírra fogalmazott kérések, intelmek, az otthoni kis történetek: „Már nem bírom ki, 'hogy ne írjak levelet, nagyon szeretnék már Zolikáról hallani, hogy érzi magát a középiskolában, mivel foglalkoznak ott,' gondolom már voltál nála, vagy volt-e már ő otthon, hiányzik-e a két kissebb- nek? ígérte, hogy ír nekem és megírja a címjit, de még idáig nem kaptam tőle levelet, gondoltam már arra is hogy írt és nem kaptam meg. Mert nálunk most egy kis zűr volt a postán, a postások is váltakoztak, ha beszélsz vele kérdezd meg tőle, hogy írt-e?” „Mielőtt elmentetek üdülni és írtad a levelét hogy elolvastam egy kicsit meglepődtem, hogy Anyám ír... olyan soká jöttök haza. Én aba ringattam magamat hogy Zsolti- kának kiadják az óvodai szünetet és akkor majd haza jöttök. Ügy gondoltam, hogy ilyen drága külföldi út után nem mentek üdülni. Ha már Augusztus második felibe jöttök haza. mint a három gyereket hozzátok. Robikát biztassad hogy írojon többször, ő szeret levelet írni." „Újságot nemtudok semmi különöset írni csak csak annyit hogy már eben az utcában kettőnky nek lesz csak ez a régi féle kisháza, a Baksánéjé meg az enyém. Már Budaiék is lebontották a régit. Remélem jólvagytok, lábfájáson kívül én is jól vagyok, sokszor csókollak beneteket, édesanyád. Még eszembe jutót egy valami, ha rákerül a sor hogy haza jöttök írd meg fijam jóval előb mert tudod egy magányos aszony hogy van, ha van a háznál valami úgy is jólván, ha nincs úgy is jólvan.” „Kedves fijam. Várlak benneteket ... Vasárnap viradóra olyan idő volt náluk, ászt gondoltam itt a végítélet, nem tudok sémi különöset írni, várom már a leveledet hogy pontosan mikor érkeztek írd meg. sokszor csókolak beneteket, nagyon sok puszi a gyerekeknek. Én tudom nagyon rosz- szul esne a kisgyerekeknek ha nem jöhetnének haza.” „Bizony régen találkoztunk, a nyáron okvetlen várlak beneteket, tudom hogy nehéz összeegyeztetni az idői mert Zolikának az ilyen szakközép iskolában a szünidőben valamennyi gyakorlati időt * kell tölteni. Kaptam már kapu zárat is már fel is szereltetem csak nagy baj hogy fájnak a lábaim, most már a bal lábam is fáj, bot nélkül már alyig tudok menni, különben megvolnék elágjól remélem jól vagytok mindanyian.” „Nemigen tudok sokmidenről írni csak azért írok mert hogy tudjatok róla feladtam a kisgyerekeknek ajándékba 500 forintot, mondjad nekik hogy mind a hármójuké a pénz.” Jönnek a levelek. Anyám ír. És mennek a levelek — ha ritkábban is. E néhány sort most neki címzem, s minden magányos édesanyának: Rapi Miklós Beismerő vallomás 1972. május B. Kisebbik lányom születésének napja. Amit megelőzött az ismerősök lelkendező kérdezősködése: „na, és kit fogadtatok fel, melyik orvost?”, majd a tömör váriasz: „senkit" után az érdeklődők lehervadt mosolya, s lenéző-megvető felháborodása. Amiből külön felvilágosítás nélkül is megértettem, hogy legelemibb szülői kötelezettségemet — mármint a gyermekemet világra segítő szülész gondos és körültekintő kiválasztását — elmulasztottam. Hanyagságomat súlyosbította, hogy másodszori anyai örömök elébe nézve már tudnom kellett volna, mit vár el tőlem a társadalom. Vagy legalábbis az a szűkebb- tágabb környezet, amely a társadalom megtestesítőjeként nap mint nap árgus szemekkel figyeli, s minősíti, hogy miként töltöm be azt az anyaszerepet, amelyet számomra kijelölt. Bevallom, van mit a szememre hányni. Sajnos, egyik gyermekem' sem tudott háromhónapos korában járni, beszélni, önállóan öltözni (a szobatisztaságról ne is beszéljünk!), verset írni és a logaritmus-táblázatot rutinos mérnökként alkalmazni. Hogyan is tudták volna, hiszen én, rossz anyaként semmit nem tanítottam meg nekik a kellő időben. Ám, ez még hagyján! Hiába szakadt szét lábukon egy hét múlva az új cipő, elmulasztottam másik lábbelit vásárolni. Ma is elmulasztok. Ahogy annak idején a bölcsődében, óvodában, most az iskolában is csak mentegetődzök: nem lehet kapni! Persze, sejtem, hogy észreveszik: ez csak trükk. Gyanús. Hogyhogy éppen mindig az a méret hiányzik a boltokból, ami kellene?! Szégyenlem, de pont így járok a fehér zoknival, a harisnyanadrággal, a tornacipővel és "dresszel, meg mindenféle más iskolai egyenkellékkel. Amelyekből én az üzletekben mindig más színűre, formájúra lelek, mint amilyen szükségeltetik, s rossz szülő létemre nem veszem a fáradságot, hogy a fél országot beutazzam értük. Holott egy jó anyának, mint gyermekei példaképének ezt illene megtenni, alkalmazkodva a kereskedelemhez és a tantervi előírásokhoz... Ajaj! Tanterv. Erről bölcsebb lett volna még magam előtt is hallgatni. Mert vétkeim súlyát növeli, hogy képtelen vagyok csemetéim fejébe verni mindazt, amit az iskolák zsúfoltsága, a pedagógusok túlterheltsége, az oktatás ésszerűtlen!) reformja miatt nekem kellene a fejükbe töltenem. Ehelyett esténként mosok, főzök, maszekotok. S közben nem jut idő, hogy neveljem őket a kollektív szellemre, a családi életre, s mindarra, amit tőlem, mint anyától elvár a társadalom: a tömegszervezetek, az egészségügy, az ipar, a mező- gazdaság, a kultúra, illetve a rokonok, ismerősök, meg a szomszédok. Szóval tulajdonképpen nem is értem az egészet. Mármint azt, hogy miért tartanak engem a lányaim a legjobb anyának. Lehet, hogy ez is nevelési hiba? Kovács Klára ADY ENDRE: Az anyám és én Sötét haja szikrákat szórt. Dió-szeme lángban égett, Csípője ringott, a büszke Kreol-arca vakított. Szeme, vágya, eper-ajka, Szíve, csókja mindig könnyes. Ilyen volt a legszebb asszony, Az én fiatal anyám. Csak azért volt ő olyan szép, Hogy ő engem megteremjen. Hogy ő engem megfoganjon S aztán jöjjön a pokol. Bizarr kontyán ült az átok. Ez az asszony csak azért jött. Hogy szülje a legbizarabb, A legszomorúbb fiút. Ö szülje az átok- sarját,11 ' ■ Erre a bús,1 magyar’földre,- ‘ Az új hangú tehetetlent1,: 1 nássíöj! 9,9> Pacsírta-álcás sirályt. Fénye sincs ma a szemének, Feketéje a hajának, Töpörödött, béna asszony Az én édes jó anyám. Én kergettem a vénségbe: Nem jár tőle olyan távol Senki, mint torz-életével Az ő szomorú fia. Meggyes László rajza Hogy is volt? — Édesanyám, milyen kicsi voltam én, amikor még egészen kicsi voltam? — Olyan voltál, mint egy pont, mint egy gombostű feje. — Hiszen akkor mindenki agyontaposhatott volna! — Bizony úgy van! Minden élőlény kicsi kis pont, amelyet el kell rejteni, mint a magot a föld alá, hogy védve legyen, mikor fejlődésnek indul. Én téged a saját testemben, a szívem alatt hordoztalak, hogy ott biztonságban növekedhessél. — Tudtam én ott enni? Lélegezni? — Azt mind én cselekedtem helyetted. .Abban az időben többet ettem, hogy neked is jusson. — Anyukám, tudtad, hogy ott vagyok? — De mennyire! Néha már meg is mozdultál. Olyankor beszélgetni kezdtem hozzád: Jó reggelt kicsikém! Hát ébren vagy? — És meddig laktam benned? — Kilenc hónapig. Akkor egy hajnalon megéreztem, hogy elég nagyra nőttél, meg akarsz születni. Bementünk a szülőotthonba, hogy az orvos vigyázhasson reánk. Nem is volt semmi baj, egészségesen születtél. Kicsit ráncos voltál és vörös, de mi, édesapáddal nagyon szépnek találtunk. A miénk voltál. .. A SALAMONI ÍTÉLET Akkortájt elment a királyhoz, (Bölcs Salamonhoz) két asszony. Eléje járultak, s az egyik azt mondta: „Én és ez az asszony itt ugyanabban a házban lakunk. Szültem a jelenlétében a házban. Három nappal ■ lebetegedésem után ez az asszony is szült. Együtt voltunk, nem volt senki idegen a házban. Aztán éjszaka ennek az asszonynak meghalt a iia, mert agyonnyomta. Erre éjnek idején fölkelt, elvette mellőlem fiamat és saját keblére fektette, az ő halott fiát még az én keblemre tette. Amikor fölkeltem, hogy megszoptassam, lám, halott volt a fiam. De virradatkor jobban megnéztem, s kiderült, hogy nem az én fiam volt”. A másik asszony azonban ellene vetette: — Nem igaz, a te fiad a halott, •az enyém az élő. Aztán megparancsolta a király: — Hozzatok ide egy kardot! Odavittek hát a királynak egy kardot. Sja király így szólt: „Vágjátok ketté az élő gyermeket, s adjátok á| egyik felét a másiknak!” Az egyik így kiabált: „Ne legyen se az enyém, se a tied, vágd ketté!” Akkori az az asszony, akinek a gyerek a sajátja volt, azt mondta a királynak: „Engedelmeddel, uram, adjátok oda neki a gyermeket, ne öljétek meg!” Mosea király vette át a szót, s azt mondta: „Annak adjátok oda a gyereket, ne öljétek meg! Mert ez az anyja.” (Királyok Könyve) Édesanyám a legjobb a világon. Sötétbarna szeme szépen pislog reám. Haja barna, sűrű. Minden reggel reggelit készít, töri magát. Szabad idejében kézimunkázik. S ha beteg vagyok, türelmesen ápol. Nagyon, nagyon szerelem. (9 éves kislány) Mikor jön már az apu? 0 Katonadolog. • Köszöntsük a nagymamákat is, akik „besegítő családtagként” részt vállalnak a gyermeknevelésben. Köszöntő
