Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-07 / 107. szám

FOJTOGATÓ GYOMNÖVÉNYEK Megállítható a fenyércirok terjedése %r 9 A Bacs-Kiskun megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás üvegházában többek között azt is vizsgálják, hogy a fenyércirkot me­lyik gyomirtó szer hogyan pusztítja. A fenyércirkot 1753 óta ismer­jük, ugyanis ekkor irta le Linné a Szíriái Aleppó környékéről gyűjtött növényt. Hazánkban elő­ször 1805-ben Kitaibel Pál írt ró­la. Alig hatvan évvel később egy tudományos munkában azt em­lítik meg, hogy takarmányként termesztik és előfordul a Bácská­ban, Csongrád, Pest, Komárom megyében és a Miskolchoz tartozó területen. Szűkebb hazánkban a tét mesztőkön kívül Kőrösmezei Csaba, a növényvédelmi és agro­kémiai állomás gyombiológusa foglalkozik vele, próbál minél többet megtudni a növény életé­ről és az ellene való védekezés­ről. Vele beszélgettünk erről az érdekes gyomról. Amikor már tudtuk, hogy veszélyes A felszabadulás után térképez­ték fel először hazánk gyomflórá- ját. Ez dr. Újvárosi Miklósnak hatéves munkát jelentett. Az or­szágban 12 ezer helyen vizsgálta a természetes növénytakaróhoz tartozó növényeket, akkor nem találta a fenyércirkot. 1960-ban, négy évvel a jeges ár után. Mo­hács-szigeten leltek rá ismét. Egy évtizeddel később már nyolc me­gyében terjedt el, ekkor a mi­nisztérium karantén kártevőnek minősítette, s megkezdődött ir­tása tűzzel-vassal. Néhány esz­tendővel később, 1974-ben már ..csak" veszélyes károsítónak is­merték. A növényről tudni kell. hogy évelő. 60—25U cm magasra megnőhet, kúszó, gyöktörzses és tarackjai révén rendkívül gyor­san terjed. Emellett óriási mag- mennyiséget érlelve hódít tért. Magjára jellemző, hogy 10 évig is csíraképes. A magról kelt fia- tM növény már rizómát fejleszt, s egyetlen példánya ezt egy te- nyészidőszakban több kilogramm­ra növeszti. A rizóma csomójain levő rügyekből a következő év­ben magot érlelő növények fej­A mélykúti Lenin Mgtsz MEGVÉTELRE KÍNÁL K—407 fajtájú paiudieioin­palántát nagy tételben. Ára 20 fill db ' Érdeklődni lehet Mélykúton. Telefon: 57 Telex: 281237 Ügyintéző: Racsmány Ferenc. 879 lödnek. Ebből a hihetetlen élet- képességből is látszik, hogy a kultúrnövények — védekezés nél­kül — veszélyes vetélytársra ta­láltak. Miért tudott elterjedni? A növény eredetileg a mediter­rán tájakon vol:t őshonos. Kiala­kult azonban egy hidegtűrő vál­tozata, és ez megél a hűvösebb vidéken is. Valószínű, ha télen altét hétig mínusz 20 Celsius-fo- kos hideg lenne, s ezalatt a mé­lyebb talajrétegek is kihűlnének, akkor eltűnne a fenyércirok. A faj meleg- és fényigényes. Leginkább a kapás növényi kul­túrákban érzi jól magát, ahol ele­gendő nagyságú életteret talál. A legnagyobb veszély a kukoricát fenyegeti, mert ez hasonló ökoló­giai igényű. A 70-es évek elején megjelenő klórtriazin tartalmú gyomirtószerek azzal, hogy ki­pusztították a kétszikű és a mag­ról kelő egyszikű gyomnövénye­ket, a konkurrenseit, tulajdonkép­pen tovább segítették a rizómás fenyércirok terjedését. A veszé­lyes gyomnövény a napraforgó­ban, a szója- és a cukorrépatáb- lákcn is jól érzi magát. Az egyre inkább elterjedt ve­tésváltás nélküli, úgynevezett monokultúrás növénytermesztés is segíti az elterjedését. Ugyanis a kukoricában a vetés előtt alkal­mazott, gázhatású herbicidek egy i észével hatékonyan irtható a magról kikelő fenyércirok. A bú­zában a vegetáció második felé­ben a tarlón, a rizómáról hajtó egyedeket lehet pusztítani. A napraforgó és egyéb más, kétszi­kű kultúrnövény esetében egyér­telműen várhatjuk az egyszi­kű fenyércirkot. A növényváltás ezért a hatékony védekezés egyik legfontosabb segítője lehetne. Szólni kell még a növényhigié- niai előírások betartásáról is. En­nek célja az lenne, hogy meg­akadályozzuk a fenyércirok-fertő- zöttség üzemen belüli és kívüli terjedését. Létre kell hozni a táb­lán belül az egyszerű géptisztítás tárgyi és időbeni feltételeit. Ugyanígy meg kell teremteni a tárolóberendezések, magtárak, színek mentesítését is a gyom­magvaktól. A fertőzött állomány vagy a kukorica-vetőmag előál­lításakor az apasor silózása ese­tén a betakarítást úgy kell üte­mezni, hogy ez a fenyércirok bu­gaérése előtt megtörténjen. Ugyan­is ilyenkor a trágya kijuttatásá­val, mintha vetnénk az életképes magvakat. Van jó technológia 'Jó néhány nagyüzemben bebi­zonyították. hogy igenis meg le­het szabdulni éttől a gyomnö­vénytől. Ehhez azonban az kell, hogy a gazdaság első számú ve­zetőjétől kezdve a feladat végre­hajtójáig mindenki tökéletesen, tisztában legyen munkája jelen­tőségével. Elegendő ugyanis egy apró mulasztás, például egy nem forgó, vagy eltömődött talajmű­velő tárcsaelem, és máris hiába költötték a pénzt a drága gyom­irtószerre. A teljes mentesség természetesen nem egy év mun­kája után várható, hanem öt— tíz—tizenöt éves program ered­ményeként. Alapjában véve a fenyércirok elleni védekezés technológiájával a talajművelési rendszer nem változik, csak olyan j elemekkel egészül ki, amelyek javítják az alapműveletek minőségét, vagy a védekezési eljárások hatékonysá­gát segítik elő. Leírhatnánk, rész­letesen, mit javasol a gyombioló-. gus, de ez már csak a szűk ér­telemben vett szakmai irányító­kat érdekelné. Figyelemfelkel­tő cikkünkkel csupán annyi volt a célunk, hogy tudassuk az érde­keltekkel: kipusztítható ez a nö­vény, de csak körültekintő, fe­gyelmezett munkával! Cz. P. # Jól megfigyelhető a rizómás és a magról kelt növény közötti élettani fejlődésbeli különbség. Összeállította: Czauner Péter Birkanyírás simogatással Az ausztráliai tudományos és ipari kutató intézet munkatár­sai egerek nyálmirigyeiből olyan fehérjekivonatot választot­tak ki, amely megkönnyíti a juhnyírók munkáját. Ha ebből a nyálkivonatból néhány milligrammot a juhok bőre alá fecs­kendeznek, akkor az állatok egy héten belül elveszítik gyap­júkat. Lágy simogatás elegendő és a juh nyomban megszaba­dul a gyapjától. Néhány nap elteltével azután újra nőni kezd az állat szőre. Ahhoz azonban, hogy az Ausztráliában élő mind a 135 millió julfot így puszta simogatással meg lehessen nyír­ni, a tudósoknak rá kell jönniük az „egérszérum” szintetikus előállításának módjára. Óriási, élő tintagyárak Az óriási tintahalakról szóló mesék annak idején nem maradhat­tak ki a tengerészek elbeszéléseiből. Ma már tudjuk, hogy ezek a hatalmas áljatok nem egy mítosz szülöttei, hanem valóban léteznek: Eddig azonban nagyon kevés ismeretünk volt a tengerek e lakóiról, mert még nem sikerült élő példányt fogni és tudományosan meg­vizsgálni. Mivel a zoológusoknak meg kell elégedniük néhány partra sodródott, már döglött állattal, vagy csak néhány testrészt ismernek, amelyeket a rablóhalak gyomrában találtak, még mindig nem is­meretes, hogy hány különböző fajuk, fajtájuk van. A nyílt óceánban élő architeuthis elérheti a 18—25 méter hosszúságot, és csaknem fél tonnát nyom. Ennek a fajnak a feje egy méternél is nagyobb le­het. A két szeme pedig 25 centiméteres átmérővel legnagyobb az állatvilágban. Végül a legtöbb tintahalra jellemző a tintazacskó, amelyből veszély esetén fekete folyadékot bocsát ki. Könnyen elkép­zelhető, hogy ezek a fél tonnát is nyomó óriások tintájával mennyit lehetne írni... Töredeznek az Akropolisz sziklái Még mindig bizonytalan, meg lehet-e akadályozni az Akropolisz szikláinak összetöredezését vagy a Pantheon-szentély romjainak ösz- szeomlását — mondta az UNES­CO főigazgatója, Amadou-Mahtar M'Bow a görög fővárosban tett háromnapos látogatása után. Az UNESCO támogatásával 1977 óta folyik a végleges pusztulástól fe­nyegetett Akropolisz restaurálása. Az antik műemlékeknek különö­sen a savas esők ártottak. Az UNESCO főigazgatója bejelentet­te, hogy intézetet létesítenek az építészeti műemlékek környezet­szennyeződésének vizsgálatára. Az intézetet Görögországban létesítik, és az UNESCO által rendelkezés­re bocsátott Akropolisz-pénzalap- ból finanszírozzák. Svábbogárfék Bevetették már a svábbogár el­len a legkülönbözőbb fegyvereket: a leghatékonyabb rovarirtóktól a legrafináltabb csapdákig. Maga­tartását a legapróbb részletekig tanulmányozták, keresve sebezhe­tő pontjait. A legutóbbi ered­ménytelen kísérlet a biológiai há­ború volt. Ügy tűnik, semmivel sem vagyunk képesek meggátolni a svábbogarak invázióját. Szapo­rodóképességükre jellemző, hogy egyetlen nőstény havonta lerakott tojásaiból egyenként 32 kis csó­tány jön ki. A nősténycsótány át­lagos életkorát figyelembe véve a kutatók megállapították. hogy egyetlen anyaállat 400 ezer utód­dal gyarapítja a „nemzetséget”. Más kutatók megvizsgálták a svábbogarak sejtállományát. Sike­rült elkülöníteniük olyan idegsej­teket, amelyek lehetővé teszik, hogy a rovar hihetetlenül gyorsan — óránként 4,5 kilométeres sebes­séggel! — meneküljön a veszély elől. Az idegpályán végigfutó in­ger aktiválja a lábak .motorikus idegeit és ezután kezdődik a ver­senyfutás az életért. Ha ezt az idegpályát sikerülne zárolni, blok­kolni, akkor elérhetnénk, hogy a kártékony rovart, mintegy távirá­nyítással lehetne a csapda felé menekíteni. Mit mondanék, hiszen semmi bajom sincsen, gondolta, csak nevetségessé ten­ném magamat. Senki se akarta rábeszél­ni, hogy orvoshoz menjen, ö maga érez­te szükségét, de nem akarta beismerni, hogy így van, önmagával szállt szembe, önmagával vitatkozott. Panaszmentes betegségről ki hallott? Nevetséges va­gyok, hajtogatta magában megszégye- nülten, nevetséges. Azt remélte, ha nem ismeri be, hogy betegnek érzi magát, sikerül megszaba­dulnia a fenyegetettségnek attól a nyo­masztó érzésétől, ami mostanra oly­annyira a hatalmába kerítette, hogy még az éjszakáit se kíméli meg, de mi­nél inkább nem akart rágondolni, an­nál jobban félt a betegségtől, az orvo- spktól. Nem vagyok, nem lehetek be­teg, hajtogatta, csak fölöslegeseit izga­tom magamat. Hányán megérik, sőt, elhaladják a hatvanat, és semmi bajuk, teli van ve­lük a város, mintha egyszerre öntötte volna ki őket valaki az odvukból — mint annak idején én is az ürgéket a mezőn —, egyszerre valamennyit a mű­helyek, az irodák homályos járataiból a nyugdíj. És még csak nem is szé­gyellik magukat, mintha évtizedek alatt a szeméremérzetüket is elveszítették volna a munka rabságában. Talán, hogy elhatárolja magát tőlük, egyenesebb tartást erőltetett magára a megszokottnál. Na, nem mintha bármi oka is lett volna a büszkeségre. Lecsú­szott irodalmár volt, olyannyira, hogy már-már maga is annak tekintette ma­gát. Sokáig képzelődött, hogy majd megírja ezt, megírja azt, ötletekben nem volt hiány, de kidolgozni az ötle­teket, végrehajtani a terveket, valahogy sohase sikerült neki, nem volt hozzá se ereje, se lehetősége, pedig ez a kettő legalább olyan fontos, ha nem fonto­sabb, mint maguk az ötletek. Aki kí­vülről nézi a dolgokat, annak persze könnyű ítélkezni, az nem érzékeli azt a kegyetlen, hogy ne mondjam vér­szomjas ellenállást, ami még a jóaka­rók, a barátok szeméből is süt, ha va­lami eredeti tervvel, szándékkal talál­koznak. Vagy őrültnek, vagy szélhá­mosnak kell lenni ahhoz, hogy az em­ber mindezek ellenére leüljön az író­géphez, és a sietős vázlatokból hosszú és fölöttébb unalmas munkával, átgé­pelések, javítások kilátástalan egymás­utánjában valami véglegesnek mondha­tó alakzathoz jusson, olyan szöveghez, amit jó esetben ki se adnak, mert mit várhat az ember, amikor még a bará­taiban se bízhat meg igazán, az irodal­mi bürokráciától. Nem egyszerre számolt le ifjúkori terveivel, eleinte csak lassan, óvatosan tologatta odébb s odébb őket: majd ha a lakás így meg úgy, a gyerek, aztán a gyerekek, az állás, a munka, és a ter­vek egyre morzsalékosabb talajra épül­tek, mígnem mára szinte valamennyi hamisítatlan légvárrá, beteges fantaz­magóriává változott, amelyekre a meg­valósulás veszélyének leghalványabb ár­nyéka sem vetül. Elégedetlen, türelmetlen lett a mun­kájával szemben is. Pedig hogy örült, amikor, annak idején, sikerült bejut­nia a könyvkiadóhoz, mit meg nem tett, hogy megőrizhesse a helyét. A dolga látszólag egyszerű volt: elolvasta a kéz­iratokat, aztán javaslatot tett azok ki­adására, vagy elsüllyesztésére. Persze, ez csak a felszín, a mélyben egész sor bonyolult összefüggés rejtőzött, amire mind figyelnie kellett, amiket számítás­ba kellett vennie, ha nem akarta ma­gára vonni a felettesei neheztelését; ha­ragját. S ő nem akarta. Tudta, számá­OLÁH JÁNOS: Minden rendben ra ez végzetes volna, senki se* állna mögéje, ha kritikus helyzetbe kerülne, senki se védené meg. De hát soha nem is volt rá szüksége, nem szorult rná- sokra: mint egy érzékeny műszer, azon­nal fölismerte,- mit várnak tőle. Még arra is ügyelt, hogy mindig nagy gon­dossággal magyarázza meg, a legkor­rektebb irodalomtudományi alapokra helyezve az érdekek hálóján fennakadt ítéleteket. Nem esett nehezére, mivel szerencsére egyformán gyűlölt minden beérkező kéziratot. Mind csupa önteltség volt, petőfies hi­valkodás, modern szópöffeteggyártás, szóvirágos' csillagvirág-bódulat, álsze­replési vágy ... Tehetséggel, tehetségte­lenül? Ez teljesen mindegynek, elhanya­golható mellékkörülménynek látszott az eleve elhibázott szándékhoz képest. Sőt, ilyen vállalkozásba akkor már jobb, ha tehetség nélkül kezd valaki, kevesebb kárt okoz vele, ez volt a véleménye. Eddig eszébe se jutott a gyűrött bo­ríték, amit1 már hetek óta hurcolt ma­gával a táskájában, amiről jelentést kellett volna írnia. Talán már el is mu­lasztotta a határidőt. Alattomosan tá­madt rá a kíváncsiság. Megpróbálta el­hessegetni: olyan lehet, mint a többi, lányos, üres arc, pökhendi tekintet, pá­lyázatot nyert, jó ajánlásokkal rendel­kező fiatal ... Mi szükség van itt rám, jobb volna, ha el se olvasnám, gondol­ta, ennek úgy is mennie kell. Igyeke­zete azonban hiábavalónak bizonyult, elővette a borítékot, ami most már végképp nem hagyta nyugodni, s olvas­ni kezdett. Gyűrött lapok, gondatlan gé­pelés ... Micsoda hülye dilettáns lehet. Aztán mégis belemélyedt az olvasás­ba, kapkodva, falánkan futotta át az oldalakat, már-már kétségbeesve kere­sett valamit, amibe belekapaszkodhatott volna, ami tetszik, ami csak egy kicsit is sérti a fülét, de nem talált semmit, mintha egyenesen neki szólt volna az elsőtől az utolsó betűig min­den, amit olvasott. Különös szemrehá­nyás volt ez. A fölismerés porig sújtot­ta, átjárta minden sejtjét, védekezni se tudott: igen, én is ezt akartam megírni, ezt akartam elmondani... Csak hát mindig alkalmazkodni kellett, az igazi szavakat mindig későbbre halasztani. Ez volt, amire a legkevésbé számított, hpgy valaki ilyen fiatalon, ilyen szeni- telenül, hogy ne mondjam illetéktelenül elírjon előle mindent, amiért eddig élt, amiért eddig olyan türelmesen vi­selte a sorsát, s mindezt az o múltja, szerteágazó élettapasztálata nélkül, csak úgy vaktában. Talán belelátott az ágyamba, és onnan másolta ki az egé­szet? Alig várta, hogy hazaérjen. Cseleked­ni akart, de azonnal. Érezte, sürget az idő- Mit csináljak? Keressem föl, és szorítsam meg a kezét? A szokatlan sietségnek tulajdonította, •hogy lépcsőmászás közben elkezdett zsibbadni a bal karja. Sokáig motozott az ajtó előtt, valahogy nem akart a ke­zébe akadni a kulcs. A felesége meg­hallotta, és kinyitotta az ajtót. — Mi bajod van? — kérdezte. Nem válaszolt. Most ez is nehezére esett vol­na. Arra eszmélt, hogy az ágyban fek­szik, s a felesége a ’doktorral susmo- rog az előszobában. — Nem volna jobb, ha kórházba...? — Fölösleges — mondta a doktor. — Jobb, ha itthon. . — A befejezést nem hallotta, nem akarta meghallani, de ér­teni értette. Föl akart kelni, hogy az írógéphez ül­jön, de mintha nem a sajátja lett volna a test, amelyik itt feküdt az ágyban, érezte, hiába is próbálna parancsolni ne­ki. A kezét még tudta mozgatni. Levél-' papírt, tollat vett elő. Írni kezdett: „Az őszinteség nem költői program. Az egyébként jószándékú próbálkozások kreativitás, alkotó képzelet hiányában kínos dilettantizmusba fulladnak. Ki­adását nem javaslóim.” Boríték, címzés, mindenre volt ideje, pedig nem sietett. Csöngött a telefon. Már a reflex se mozdult benne, várta a feleségét, vegye fel ő. Jött is nemsokára. Kisírt szemét zsebkendővel takarta el. — Nem hiszem, hogy meg tudná ír­ni — mondta, és az ágy felé villant a tekintete. — Jobb volna, ha kiadnák másnak. — Talán nem vette észre, hogy a leragasztott borítékkal feléje integet? — Egy pillanat — mondta, s mégis csak odalépett, igaz kicsit elkésve, az ágyhoz. — 'Megírta — mondta. — Igen, itt van a kezemben. Holnap beviszem. Szemé­lyesen. — Nézte az asszonyt: a szája tovább mozgott, de a szavait valami vattaszerű, visszhangos üresség nyelte el, nem hallott belőlük semmit- áe többé.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents