Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-06 / 106. szám

UIJJ-lzl-lW-1 Száz éviéi ezelőtt, 1883. május 6-án született Kecs­keméten, és 63 éves korában, 1946-ban halt meg Bajáki Ferenc, a ma­gyar munkás- mozgalom ki­váló harcosa. A lakatosmesterséget választot­ta szakmájául, s belépett a Mű- lakatosok Szakegyletébe^ és a'szo- ciáldemokrata pártba. Két évet Berlinben dolgozott, ahol megis­merkedett a német munkásmoz­galommal is. Hazatérve a csepeli tölténygyárban lett lakatos. 1916- ban bizalminak választották; ré­sze volt a sztrájkok előkészíté­sében, a munkaidő megrövidíté­sének kiharcolásában és a bér- mozgalmaJc vezetésében. A Ma­gyar Tanácsköztársaság idején kezdettől fogva tagja volt a Bu­dapesti Munkástanácsnak. 1919. április 5-én kinevezték a szociá­lis termelés népbiztosának. A munkáshatalom vérbefoj- tása után a népbiztosperben élet­fogytiglani fegyházra ítélték, de 1921-ben fogolycsere útján Szov- jet-Oroszországba került. 1938 februárjában koholt vádak alap­ján letartóztatták, és a fogságban vesztette életét. MŰSOR 1983. május 6-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÚZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: SZENTIVANEJI ALOM. Odry-bérlet. ERDEI FERENC MŰVELŐDÉSI KÖZPONT A Molnár Erik-teremben 19 órakor: Anonymus—Phaeton klub. AZ ŰRRE­PÜLÉSTŐL AZ ÜRKOLÓNIAIG. Elő­adó: Üjvárosi Antal. Előzetes Május 7-én, szombaton, 10 órakor a földszinti előcsarnokban: Diákdél- előtt. A homokmégyl KATICABOGÁR bábcsoport bemutatója. Utána bábke- szítés. Vezeti: Balogh' Csaba. MOZI KECSKEMET Városi mozi: fái 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: DUTYI DILI. III. hely­árú! Színes, magyarul beszélő ame­rikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: A KEK LAGÜNA. II. helyárú! 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes amerikai film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: ELVESZETT ILLÚZIÓK. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes ma­gyar film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: PETI A CSODAGYEREK. Színes ma­gyar mesefilm-össze állítás. A Városi mozi épületében a Mese­mozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: NE SÁPADJ. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Magyar do­kumentumfilm. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4 és 6 órakor: ELE­FANT STORY. Színes Japán termé­szetfilm. 8 órakor: KOLÓNIA. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes né­met film. KISKOROS Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: ÜLDÖ­ZÖK. III. helyárú! Csak 16 éven fe­lülieknek! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film. BAJA Központi mozi: 4. 6 és 8 órakor: FOKHAGYMA ÉS ANANÁSZ. Szí­nes, magyarul beszélő német film- vígjáték. Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: HÉT MERÉSZ, KASZKADŐR. III. helyárú! Színes amerikai kaland­film. TISZAKECSKE Művelődési ház-mozi: 8 órakor: A HÉTSZAZ ÉVES TITOK. Színes, ma­gyarul beszélő szovjet bűnügyi film. Áfészek a kistermelés fejlesztéséért A megyénkből származó, kül­piacon értékesített zpldség, gyü­mölcs nyolcvan százalékát a ház­táji gazdaságokban állítják elő. S ez nem véletlen, hiszen * a kis­üzemek mind méreteik, mind a zömmel kézi munkára alapozott termelés miatt képesek igazodni a gyorsan változó kereslethez és az egyre magasabb minőségi kö­vetelményekhez. Önmagában a képesség azonban még nem ele­gendő a célok megvalósulásához, hanem sokféle más feltétel meg­teremtésére is szükség van. Pél­dául a kistermelők gyors tájé­koztatására, az exportigényeknek megfelelő szaporítóanyag biztosí­tására, megfelelő növényvédő sze­rekre, szakmai tanácsadásra, ösz­tönző felvásárlási árakra, és min­denekelőtt a folyamatos értéke­sítési biztonság fenntartására. Azaz együttesen: a kistermelés sokirányú, szervezett összefogá­sára és támogatására, amelyet megyénk áfészei — számos más gazdaság mellett — hosszú évek óta eredményesen végeznek. Bi­zonyítja ezt, hogy az elmúlt év­ben 1,3 milliárd forint értékű ter­ményt és terméket vásároltak fel tagjaiktól, ezenkívül a szövetke­zeti, boltok a közvetlenül hozzá­juk szállított zöldségért, gyümöl­csért több mint 34 millió forin­tot fizettek ki a termelőknek. A kistermelés ösztönzésének — különös tekintettel az export fo­kozására irányuló törekvéseinkre — mik a további lehetőségei, il­letve röviddel a felvásárlási sze­zon kezdete előtt milyen felada­tai vannak az áfészeknek a zök­kenőmentes átvétel, zöldség-, gyü­mölcsforgalmazás és -értékesítés terén? Egyebek mellett ezekről a kérdésekről tanácskoztak tegnap délelőtt Kecskeméten a MÉSZÖV elnökségének tagjai. Az értekez­leten — amelyen részt vettek a HUNGAROFRUCT és a ZÖLD­ÉRT Vállalat képviselői is — a teendők megfogalmazása között szó esett a szerződéses fegyelem erősítéséről, valamint a többcsa­tornás értékesítési rendszerben érdekelt partnerekkel való együttműködés javításáról is. K. K. Változó puszta • Nem riad a nyáj a leszálló repülőgéptől. A MÉM repülős szolgálat brigádja gyakori vendég a szalkszentmártoni határban. (Farkas P. József felvétele) Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, 1983. május 5-i szám. Tóth Benedek: Új falu a futóhomokon. (A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a tele­pülésfejlesztési társadalmi munkában elért eredményekért u közepes nagyságú községek csoportjában hat településnek adott kitüntetést. Ezek egyike Jakabszállás.) Nők Lapja, 1983. 19. szám. Bencsik Gábor—Szebeni András: Ki hitte volna? (A képriport a fajszi és a bátyai határban készült.) MHSZ Elet, 1983. 9. szám. Rajtmár István: Szabó Laci nem adja fel. (Interjú az EBKM Vízmű Vállalat sportolójával.) — Hasznos párbeszéd. (A lap munkatársai találkoztak a Bács- Kiskun megyei terjesztőkkel és olvasókkal.) — M. I.: Kecs­kemét—Szófia—Milánó. (A Kiskunsági Erdész Lövészklub ver­senyzőjének, Szabó Lászlónak a sikereiről.) — Rajtnál a peda­gógusjelöltek. (Képriport a Baján megrendezett összetett hon­védelmi versenyről.) PARKVÁROS LESZ KECSKEMÉT Épül a szabadidő- központ Már összességében 1100 hektár erdő övezi Kecskemétet, a távla­tok szerint pedig 1750 hektáros zöldövezet veszi körül a fában szegény várost. A levegőssé tett belterületen, ahonnan kitiltották a gépjárműveket, a madarak is megtelepültek, sőt a főtéri fákon nem kívánt jövevények is fészket raktak már ... Épül a szabadidő-központ is. A városhoz csatlakozott 220 hektáros park, amelynek kivitelezője és fenntartója az Eszak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat, már for­málódik. Részben elkészült á hét méter mély víztározó, amely a csapadékvizet fogja fel, jelentő-: sebb közművek nélkül, a kiter­melt földből pedig kialakították a szánkózódombot. Megkezdték a víz biológiai éle­tének megteremtését — egyelőre halasítással —, s figyelemmel kí­sérik, melyik halraj honosul leg­jobban. A parton móló készül, a napozókat homokföveny várja. A már terebélyesedő fákat úgy ül­tették, hogy a hatalmas területen el^Ülönjilhg^Mls a pihenni vá­gyó«., ,, s., .mindenki kedve szerint tölthesse szabad idejét. Lesz hor­gászparadicsom, a sportolóknak kocogóút, tornapálya és ligetzug a piknikezőknek. Később tájba il­lő vendéglátóegységek, szórakozó­helyek is épülnek Kecskemét leg­újabb parkjában. Orvosmeteorológiai előrejelzés Kissé mérséklődik a nappali felmelegedés, de május 6—13. kö­zötti időszakban előreláthatólag nem lesz nagy változás az időjá­rásban, a napsütés és a helyi sa­játosságok lesznek meghatározóak. Ajánlatos kihasználni a zavarta­lan napsütést, a tiszta időt és szer­vezetünket hozzászoktatni a nap egyre növekvő erejéhez. Hosszabb napozáskor védjük fejünket az erős sugaraktól. Az esetleges helyi záporok, zivatarok múló fejfájást, rossz közérzetet idézhetnek elő. A következő hét elején már nem­csak a napsütés okozza az erős felmelegedést, hanem az érkező meleg hullámok is. Hatásukra az erősen melegérzékenyeknek vál­tozhat a vérnyomásuk, csökkenhet koncentrálóképességük, figyelmük. Elkészült az M3-as új szakasza • Az M3-as autópálya Hatvan—Gyöngyös közötti szakaszát meg­nyitották a forgalom előtt. Az új sztrádán 45 perc alatt lehet el­jutni Budapestről Gyöngyösig. Áruházi szarkákat csíptek el 1982 novemberétől 1983. január 20-ig 14 kecskeméti és egy kis­kunfélegyházi ruházati, illet­ve dparcikkUzletből és ABC- ből, s egy szabadszállási vendég­lőből összesen 61 és fél ezer fo­rint értékű árut, valamint nyolc magánszemélytől 75 liter benzint és egy gépkocsi-csomagtartót emelt el az az ö,t fiatalember, aki­nek ügyében most fejeződött be a vizsgálat a Kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányságon. A nyomozás fázisaival ismerkedve, az első momentum, amire meg­lepődve kapja föl az ember a fe­jét: a IS bolt közül csupán egy­nek a vezetője tett feljelentést, csupán neki hiányzott az ello­pott holmi, nevezetesen egy sár­ga kardigán... Igen, január 20-án éppen • a megyeszékhelyen a kéttemplom- közi S-modell .üzlet kínálata csappant meg az említett ruha­darabbal, amit másnap már föl is fedezhettek a vásárlók — és az S-modell vezetője — a Nagykőrö­si utcai Bizományi Áruházban, így bukott le a 33 éves, foglal­kozásnélküli, többszörösen bünte­tett Sípos Éva kecskeméti (For­radalom u. 14.) lakos, és innen göngyölítették föl a csoport tag­jainak bűncselekmény-sorozatát. Hogy mit vitt magával elősze­retettel Sípos Éva és az általa irányított-buzdított négy fiú? Az Alföld Áruházból, legtöbb és leg­eredményesebb portyájuk szín­helyéről például sok-sok cipőt, csizmát, három bőrdzsekit, két rádiómagnói, egy rádiót, és férfi­ingeket, mintegy 36 ezer forintért a Centrumból villanyborotvát, di­vat- és diplomatatáskát, női láb­belit, hajszárítót; a leninvárosi ABC-ból 12 üveg Napóleon ko­nyakot, 10 Martinit és egy haj­sütővasat. A leltár női ruhákkal, pulóverekkel, mikrofonokkal, há­rom rekesz sörrel, Havanna szi­varral és ajándékcsomaggal egé­szül még ki. Általában ketten-hárman „dol­goztak” együtt, s az eladók éber­ségét kijátszva a száj rét a télika­bát alá rejtve távoztak. A bizo- nyítbttan és beismerten az üzle­tekből származó tárgyak közül — a házkutatások során — 31159 forint értékűt foglaltaik le a rend­őrök. Eközben figyeltek föl, majd a .későbbiekben derítettek fényt az egyik gyanúsított, Árva Tóth Ernő 31 esztendős, büntetett elő­életű gépkocsivezető, kecskeméti (Róbert K. körút 4.) ilakos más­fajta üzelmére, az áramlopásra: a fiatalember több mint 14 ezer forintnak megfelelő elektromos áramot „szedett te" egy utcai vil­lanykaróról, engedély és- fizetség nélkül. Sípos Éva és a fiatalkorúak börtönét megjárt Sánta József 19 éves, foglalkozásnélkülii, kecske­méti (Petőfi S. ű. 8.) Iákos a hu­szonhat akció túlnyomó többségé­ben benne volt, míg Árva Tóth Ernő, továbbá Messzi János. 33 éves büntetett előéletű gépkocsi- vezető, kecskeméti (Március 15. u. 30.) és Hörömpő Gábor 19 esz­tendős alkalmi .munkás, szabad- szállási (Gyárai G.. u. 9.) lakos csupán alkalmanként csapódott hozzájuk. Az iratokat a rendőr­ség vádemelési javaslattal elküld­te a Kecskeméti Városi és Járási Ügyészségre. —kutas!— Elsőbbségadás nélkül — a főútra Szerdán délután fél háromkor Hajós határában, az 54-es főúton Fuszenecker János 85 éves nyug­díjas, helybeli”(Damjanich út 17.) lakos kerékpárral nem adott el­sőbbséget a motoron érkező Schulcz Béla üzemmérnök, csátal- jai (Táncsics M. u. 34.) lakosnak és összeütköztek. Az idős ember súlyosan megsérült. Ugyanezen & napon, fél órával később Vaskúton, a Kossuth L. és az Aradi utca kereszteződésében Nuszpl János 56 éves műszakve- I zető, helybeli (Kun B. u. 25.) la­kos Személygépkocsijával nem adott elsőbbséget a védett úton motorozó Bátyai Béla 49 éves he­gesztő, szintén vaskúti (Bem u. 35.) lakosnak és egymásba futot­tak. Bátyai Béla súlyosan megsé­rült. HÍREK • HÍREK I ># ni' i.,.— - j, NAPTAR 1983. május 6., péntek Névnap: Ivett, Frida Napkelte: 5 óra 21 perc Napnyugta: 20 óra 2 perc Holdkelte: 3 óra 5 perc Holdnyugta: 12 óra 49 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteoro­lógiai Állomás jelenti: Május 4-én Kecskeméten a közép­hőmérséklet 15,8 (az 50 éves átlag 14,1), a legmagasabb hőmérséklet 20,9 Celsius-fok volt, a nap 10 órán át sütött és 7,3 milliméter csapadék hul­lott. Tegnap reggel 8 órakor 10,7, 14 órakor 15,6 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 9,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1016.6 millibar (emelkedő) volt. Május 4-én Baján a középhőmér­séklet 15,6 (az 50 éves átlag 14,4), a legmagasabb hőmérséklet 21,6 Cel- slus-fok volt, a nap 9 órán át sütött é9 0,9 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 11,4, 14 óra­kor 18 Celsius-fokot mértek. A leg­alacsonyabb hőmérséklet 9 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017.6 millibar (emelkedő) volt. — Egészségügyi hét. Május 9— 13-ig egészségügyi hetet rendez­nek Dunavecsén. A programban előadás szerepel — egyebek közt — az emésztőszervi betegségekről, a gyermekek életmódjáról, öltöz­tetéséről, az öngyógyszerelés ve­szélyeiről. Adj vért és életet men­tesz címmel gyermekrajz-kiállítás, valamint óvodai egészségnevelési nyílt nap is lesz. — KAMARAZENEI TALÁL­KOZÓ. Szombat délelőtt fél tíztől Kecskeméten, a Kodály iskola dísztermében tartják meg a Bács- Kiskun megyei zeneiskolák idei kamarazenei találkozóját. Az ifjú kamaramuzsikusok hagyományos seregszemléjén több mint 120 diák vesz részt Bajáról, Dunapatajról, Kalocsáról, Kiskunfélegyházáról, Kiskunhalasról, Kiskőrösről, Bács­almásról, Madarasról, Hajósról és Kecskemétről. A bíráló bizottság elnöke Devich Sándor hegedűmű­vész, a Liszt Ferenc Zeneművé­szeti Főiskola tanára. — KGST-VÁLASZTÉKCSERE. Csütörtökön befejeződött a KGST-tagországok belkereske­delmi választékcsere-murakacso- portjának háromnapos budapesti ülése. A részt vevő delegációk megvitatták a belkereskedelmi árucsere, az áruházi és a határ menti cserék továbbfejlesztésének lehetőségeit. A bemutatott ter­mékek alapján tárgyalásokat folytattak az idei választékcsere- forgalom bővítéséről és az 1934. évi megállapodások előkészíté­séről. — Felújítás. Befejezéséhez kö­zeledik a hercegszántói művelődé­si ház felújítása. A moziüzemi vállalat a napokban beszerelte a filmszínházterembe a két új vetí­tőgépet is. Most a festési, mázolá­si és a villanyszerelési munkála­tokat végzik a szakemberek. — Ütépítés. A bátmonostoriak legnagyobb munkaadója a helyi Kossuth Termelőszövetkezet, aho­va az Árpád és a Rákóczi út ve­zet. Ezért is nagy jelentőségű az az 1,8 millió forintos munka, amelyhez augusztusban hozzáfog­nak. A tervek szerint két éven be­lül szilárd burkolatú lesz az em­lített két út. — HEGEDŰS 2 LÁSZLÓ grafikáit mától a fővárosban, a Fiatal Mű­vészek Klubjában (VI., Népköz- társaság útja 112.) állítják ki. A kecskeméti művész munkáit má­jus 13-ig tekinthetik meg az ér­deklődök. — Töltelékáru baromfihúsból. A nagy teljesítményű gépsorok meg­érkezésére ugyan még várni kell, a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalatnál azonban máris meg­kezdték tizennyolcféle új termék gyártását. Mint azt az előzetes árubemutatók, kóstolók tanúsít­ják, a zömmel baromfihúst tartal­mazó készítmények — köztük kol­bász, szalámi, májas- és véres hurka — nemcsak a hazai fo­gyasztók körében lesznek kedvel­tek. , — VENDÉGJÁTÉK. Május 21— 23-ig a Játékszínben vendégszere­pei a kecskeméti Katona József Színház. Czakó Gábor színművét, a Karcsit adják elő, Balázs Ádám rendezésében. — Kiss István Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész­szel találkozhatnak ma délután 17 órakor a kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ kamarater­mében, a képzőművészet iránt ér­deklődők. — Mihály-napi nagyvásár. Deb­recen vásározni hívja az érdeklő­dőket: május 7-én és 8-án a Nagy­erdei körúton és az Ady Endre sétányon ismét megrendezik a nagyhírű Mihály-napi országos népművészeti és kirakodóvásárt. A mostani méltó folytatója lesz az 1405-ig visszanyúló debreceni vá­sári hagyományoknak: 400' nép­művész, népi iparművész, magán- kereskedő, valamint húsz állami és szövetkezeti kereskedelmi vál­lalat jelezte részvételi szándékát. HAZULRÓL Cicvarek csúnya sérülé­sekkel az arcán megy az utcán. Egy idegen megszó­lítja: — önt nyilván valami baleset érte. Ha akarja, ha­zakísérem. — Nem, köszönöm —Je­leli Cicvarek —, éppen ha­zulról jövök... — Védett az olimpiai fa. Véde­lem alá vették a Debrecentől tíz kilométerre fekvő Hajdúsámson főterén álló olimpiai fát. A Ber­linben 1936-ban megrendezett nyári olimpiai játékokon Harangi Imre ökölvívásban olimpiai baj­nokságot nyert. Ezen az olimpián minden bajnok az aranyérem mel­lé virágcserépben egy kocsányos tölgycsemetét is kapott. Ezt a cse­metét ültette el hazatérése után Harangi Imre szülőfalujában. A fa ma tizenöt méter magas. — VADÁSZKÜRT-VERSENY. Szerdán Szegeden rendezték meg Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye zeneiskolai tanulóinak va- dászkürtversenyét, mely az or­szágos vetélkedő területi válogató­ja volt. A hét továbbjutó közül öt Bács-Kiskun megyei: Háry Petra és Kecskés György (tanáruk: Háry Péter), Ringhoffer Gábor (tanára: Kuna Lajos), Kocsis Áttila (taná­ra: Karácsony Lajos) Kecskemét­ről, illetve Gmoser György (taná­ra: Boldóczki Sándor) Kiskőrösről. NAPIMÁDÓK (Tóth Sándor felvétele) Ll Holnapi lapszámunkból A Tudomány—Technika összeállításunkban — a ne­gyedik oldalon — olvasha­tunk a fenyércirok történe­téről és arról, hogyan pusz­títható ki ez a növény. ■ Írunk még a többi között | óriási, élő tintagyárakról és a simogatással történő bir­kanyírásról. Az ötödik-ha­todik oldalon a Kép és J PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák" Ferenc Kiadja: a Bác's megyei Lapkiadó vállalat: 1 Felelős kiadó: Preiszinger -András igazgató Szórk CKZtőség. Ki adó ti ivottal: Kecskemét,/ Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 20-1 n Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. , Előfizetési díj: egy hónapra 34,—, forint negyedévre 102,— forint egy, évre,. „400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással * Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 T^lefpn: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25.065 .HU ISSN 0133-235 X

Next

/
Thumbnails
Contents