Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-29 / 126. szám
1983. május 29. • PETŐFI NÉPE • I SPORT* SPORT .SPORT .SPORT RÖPLABDA Langyos tea Üjább győzelem küszöbén A várakozásnak megfelelően nagy volt az érdeklődés a tegnapi maraJ tonhajtás iránt. Többezres né- ’ zősereg kísérte figyelemmel az országos négyesfogathajtó bajnokság ’ versenyzőinek küzdelmét. A hajtők keményen mérkőztek a nehéz feladatok teljesítésével. A mara- tonpálya E-szakaszának négyes akadálya alaposan megfogta a a fogatokat, de tartós marasztalónak bizonyult a hetes is. újra Bács-Kiskun megyei győzelemnek tapsolhat majd a borbási közönség. Egyéniben Juhász már csak súlyos verőhibák után vesztheti el az egyéni 'elsőséget. A megye háj tói bravúros1 teljesítményt nyújtottak. A tavalyi borbási győztes, aki az összetett •magyar bajnokságöt )is megnyerte, ismét karnyújtásnyira van a győzelemtől. Juhász László, a Kiskunfélegyházi Lenin. Tsz SK versenyzője a maratonhajtásban világ- és Európa-bajnokokat hagyott maga mögött, s győzelmével átvette a vezetést az összetett versenyben is. Az őt követő Bárdos mögött ott van a kecskeméti Fü- löp Sándor — felvételünkön — és Muity Ferenc, a Szikra ME- DOSZ kiváló versenyzője. Várható tehát, hogy a mai akadály- hajtás után a csapatversenyben A maratonhajtás végeredménye: 1. Juhász László (Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK) 47,60, 2. Bárdos György (Szilvásvárad) 6,2.44, 3. Fülöp Sándor (KTE) 62.50, 4. Muity Ferenc (Szikrai MEDOSZ) 66.74, 5. Bálint Mihály (Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK) 72.26, 6. Bozsi’k József (Táp- piószentmárton) 72.42 ponttal.-A mai akadályhajtás előtt a verseny állása: 1. Juhász László 82.60, 2. Bárdos György 84.44, 3. Fülöip Sándor 93.50, 4. Muity Ferenc 99.74, 5. Bálint Mihály 100.26, 6. Bozsik József 114.42 ponttal. A férfi röplabda'NB I. negyedik rájátszásának második napján először a Kecskeméti SC játszott a Tungsram SC-vel. A nézők egy könnyed, látványos mérkőzés reményében foglaltak helyet a lelátón. A bajnokcsapat Szabó I., Demeter, Nagy P., Szabó Z., Konyá- ri és Lantos összeállításban kezdett. Később szóhoz jutott Kara- gics, Nyúl, Kocsis is. Az első játszma meglehetősen álmos iramban kezdődött. Ügy tűnt, a játékosok valami kötelező rossznak tekintik a rájátszást, amelyen túl kell esni, de az eredmény úgysem változtat már semmit sem a végső sorrenden. Beregszászi edző nemes gesztussal „egyenlítette” ki (Grózer sérülése miatt lépéshátrányba került a fővárosi csapat) a két együttes közötti különbségeket: Járosi helyén végig Szabó István játszott. Az első játszmát így is biztosan nyerték a kék-fehérek 12-re. A második játékrészben feljöttek Börcsökék. A kecskemétieknek rá kellett jönniük, hogy nem elég néhány szellemes megoldás, bizony küzdeni is kell. Ez a játsz-> ma „elment”. A Tungsram 13-ra nyert. A KSC így újabb lépést tett a százszázalékos bajnoki cím felé. Az együttesből Szabó I., Demeter és Nagy Péter játszott jól. —ri— ÖKÖLVÍVÁS A vártnál nagyobb küzdelem Kecskeméten, a Városi Sport- csarnokban szombaton délelőtt mintegy 400 s néző előtt folyit le az ökölvívó NB I. megyei rangadója, a Kecskeméti SC—Honvéd Kun Béla SE találkozó. A KSC az ifjúsági párok mérkőzésén már előnyt szerzett, s ezt a felnőtt csapat még tovább növelte. Meg. lepetéá talán, hogy Farkas csak döntetlent tudott kiharcolni Szili ellen. A Konkoly—Deél mérkőzés első menete érdekes módon teljesen, a., kecskeméti ökölvívóé volt, s ellenfelére rá is számoltak, a vezetőbíró Deél döntő fölényét hirdette ki. A nap legérdekesebb küzdelmét a 75 kg-ban láthattuk. Gál jól védekezett, pontosan is ütött. Rimóczi sokat szabálytalankodott. A 81 kg-ban a Sánta—Dömötör mérkőzést a pontozók 3:1 arányban Dömötörnek adták, bár a döntetlen. inkább megfelelt volna a látottaknak. A nehézsúlyban Kiss Gy. a második perc végén egy hatalmas ütéssel földire küldte Huszárt, aki a rászámolás után sem tudott tovább védekezni, s a vezetőbíró beszüntette a mérkőzést. Eredmények (elöl a KSC ver. senyzői): Kecskeméti SC— * Honvéd Kun iBéla iSE 17:11 ! Kecskemét, 400 néző. Vezették: dr. Révész, Andics. Pontoztak: dr. Katona, Neumann, Bada, Cse- perke. IFJÚSÁGIAK 54 kg: Csikós ellenfél nélkül győzött. 2:0. 60. kg: Kozák ellen Szabót az orvos sérülés miatt nem engedte a szorítóba. 4:0. 63,5 kg: Konkoly Z. pontozással veszt Konkoly J. ellen. 4:2. 71 kg: Török ellenfél nélkül győzött. 6:2. FELNŐTTEK 51 kg: Szalontai 3:1 arányúpon-í tozással veszített Pavjak ellen. 6:4. 54 kg: Baranyait az orvos nem engedte mérkőzni sérülés miatt Lénárt ellen. 6:6. 57 kg: Kincses pontozással győz Csikesz ellen. 8:6. 60 kg: Gönczi ellen Török az 1. menetben feladta. 10:6. 63,5 kg: Farkas—Szili döntetlen. 11:7. 67 kg: Csató egyhangú pontozással győzött Szeman ellen. 13:7. 71 kg: Konkoly ellen Deél a 2. menetben döntő fölénnyel-.győzött. 13:9. “ • 'V-;sooassoyjaMssí 75 kg: Gál ellen Rimóczit sérülést okozó szabálytalanság miatt a vezetőbíró leléptette. Rimóczit előbb megintették tenyeres ütésért, majd egy újabb tenyeres után Gál szemhéja felrepedt. 15:9. 81 kg: Sánta pontozással veszít Dömötör ellen. 15:11. +81 kg: Kiss Gy. döntő fölénnyel győzött Huszár ellen. 17:11. A vasárnap kiemelkedő eseményei Május utolsó vasárnapján a rangos versenyek, rang- adómérkőzések egész sorát láthatják a sport kedvelői. KECSKEMÉTEN Nem ikevésébb, mint nyolc sportágban rendeznek érdekesnek ígérkező versenyt. A délelőtti műsorból kiemelkedik a Városi Sport- csarnokban megrendezésre ikér.ülő két röplabda-mérkőzés. Ezzel zárul az 1982 —83. évi NB I-es küzdelem. A 9 órakor kezdődő Vasas—Tungsram SC italál. kozó, majd az ezt követő KSC—Csepel mérkőzés után a bajnokság ünnepélyes eredményhirdetésére is sor kerül. A fedett uszodában délelőtt az úszó ORV, a Széktói Stadionban a serdülő A-korcsoportos és ifjúsági atlétikai bajnokság, a Buday D. Ált. Iskolában pedig birkózóverseny folyik még délelőtt.. A bor- báspusztai lovasnapok keretében 9 órától díjugratás, voltizscsoport-bemu- tató szerepel a műsoron. Délután 13 órakor a fedett uszodában vízilabdamérkőzés 'kezdődik, a Városi Sportcsarnokban 16 órától az amerikai kosárlabdázók mutatják be tudásukat a KSC férficsapata ellen. A Széktói Stadionban 18 órakor lesz a KSC— Kazincbarcika NB Il-es labdarúgó-mérkőzés. ' A borbáspusztai lovasnapok délutáni műsorának fénypontja, a 14 órakor kezdődő látványos akadályhajtás. BAJÁN Az alsóbb osztályú mérkőzések és versenyek mellett a Bajai SE—Ganz- MÁVAG NB Il-es labdarúgó-mérkőzést előzi ■ meg rendkívül nagy érdeklődés. A MEGYEI LABDARÜGO- BAJNOKSÄGBfANV A rendkívül izgalmasnak ígérkező hajrá kezdődik vasárnap, s .mindjárt rangadóval. Miskén a Kiskun- halasi AC—MEDOSZ mérkőzik, a Soltvadkert iá nagymúltú Jánoshalmát fogadja, és a Kiskőrös—'Kalocsa találkozót is a jelentős ösz. szecsapásqk közé sorolhatjuk. — sz — MAI MŰSOR: Vasárnap TV I. MŰSOR: 7.55: Idősebbek is elkezdhetik. Tévé- torna (Ism.) Sz. 8.00: Óvodások filmműsora. Kisfiim- összeállítás: 1. Gedeon. Francia rajzfilmsorozat. 13/13. rész: A léggömbök. — Sz. 2. Á megtépett veréb. Szovjet rajzfilm. 8.25: Egy lány meg egy fiú. Lengyel játékfilmsorozat. 6/4. A nyomozás. Sz. 9.15: Ludas Matyi. Magyar rajzfilm. Sz. 10.25: Hírek. 10.30: Nemzetközi tűzoltóverseny. Közvetítés Balatonfüredről. 11.30: Tersánszky Józsi Jenő: Mese az ágrólszakadt igricről. Mesejáték. (Ism.) Sz. 13.10: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 13.15: Műsorainkat ajánljuk! Sz* 13.40: Reklám. 13.45: Szocialista brigádok kérték. Az Önök kérték különkiadása. Sz. 15.55: Képújság. 16.00: „Az úgy kezdődött, hogy kicsik voltunk . .Gyermeknap, 1983. Sz. 18.05: Delta. Tudományos híradó. Sz. 18.30: Reklám. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna'. Sz. 18.45: Esti mese. Sz. 19.00: A Hét. Sz. 20.00: Hírek. 20.05: Colombo. Magyarul beszélő amerikai bűnügyi filmsorozat: A szuperintelligens gyilkos csődje. Sz. 21.20: Kapcsoltam. Társasjáték. Sz. 22.00: Szekfű Gyula. (1883—1955). 22.50: Hírek. TV II. MŰSOR: 20.00: Hírek. 20.05: Az ember és a tenger. Olasz filmsorozat. 7/7. rész: A kimeríthetetlen kincsestár. Sz. 20.55: Az ezer torony országa. Szovjet rövidfilm. Sz. 21.15: Telesport. Sporthírek, férfi torna Európa-bajnokság. Közvetítés Várnából, felvételről. Szerenként! döntők. Sz. 23.35: Képújság. ÚJVIDÉKI TV: 8.00: Tv-magazin (románul) 9.00: Barázdák falumüsor magyarul 9,30: Gyermekműsor —. magyarul 9.45: T.v-magazin szlovákul 10.45: Tvnmagazin (ruszinul) 14.26: Műsorismertetés — magyarul 14.30: Kosárlabda EB: Jugoszlávia— Görögország — magyar nyelvű kommentárral 17.25: Műsorismertetés 17.30: Filmdélután fiataloknak 18.56: Sorozatfllm gyermekeknek — magyar nyelvű felirattal 19.25: Reklám 19.30: Tv-(hír adó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Távol az égbolt — jugoszláv sorozat II. rész 20.55: Reklám 21.05: Riport a Dinamó—Hajdúk labdarúgó-mérkőzésről 22.00: Sporthír adó — magyarul 22.30: Műsorzárás. KOSSUTH: 7.23: Kopogtató 8.05: öt kontinens hét napja 8.21: Énekszóval, muzsikával 9.00: Zenés, irodalmi magazinműsor 10.03: Éjszakai dolgozatjavltás. Lux Alfréd rádiójátéka 10.57: Vasárnapi koktél 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin 12.40: Rázós úton 12.50: A Londoni szimfonikus zenekar játszik 13.37: Így láttam Kodályt 14.04: Szonda 14.34: Népdalkörök pódiuma 15.05: Művészlemezek 17.05: Nyitott stúdió — a közéle tiség- ről 17.35: Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny 18.40: Diákkönyvtár hangszalagon Dante: Isteni színjáték. Pokol 19.40: Népdalcsokor 20.32: Wagner: Trisztán és Izolda. Az opera III. felvonása 22.15: A Magyar Rádió Brahms-ciklu- sa 23.05: Francia zeneszerzők műveiből 0.10: A Golden Gate együttes énekel PETŐFI: 6.00: Népszerű muzsika koránkelők- nekl 7.00: Az evangélikus egyház félórája 7.30: Vasárnapi orgonamuzsika 8.05: A tranzisztoros baba. Verses, zenés zűrzavar 8.31: A Bécsi Népopera zenekara játszik 8.50: „... bennünk élsz” 9.05: Mit hallunk? 9.30: Ritmus! Tony Christie felvételeiből 10.00— 11.00: Szerpentin 11.00: Volt egyszer egy előadás. Mo- liére: Tartuffe 12.10: Jó ebédhez szól a nóta 13.06: Udv néked, Arthur, nagy király! 14.00: Erről jbesséltünk 14.35: Táskarádió 15.35: Poptarisznya 17.30: Húszas stúdió 18.33: Otközben hazafelé 20.33: Társalgó 21.58: Slágermúzeum 23.15: Leonard Bernstein zenés játékaiból 3. MŰSOR: 7.00: A pécsi körzeti stúdió szerb- horvát nyelvű nemzetiségi műsora 7.30: A pécsi körzeti stúdió német nyelvű nemzetiségi műsora 8.11: Romantikus kamaramuzsika 9.10: Olasz nő Algírban 10.00: Oj Zenei Ojság 10.45: Ot kontinens hét napja 11.06: A Baden-Baden-i Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye 12.39: Klasszikus operettekből 13.05: A Bow Wow Wow együttes felvételeiből 13.35 : Barokk zene 14.59: George Coleman dzsesszegyütte- se játszik 15.25: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából 16.00: XX. századi muzsika 16.50: Nicolae Herlea Verdi-operaáriá- kat énekel 17.27: Ojdonságainkból 18.07: Reneszánsz vokális muzsika — xxx 2. rész 19.03: A kamarazene kedvelőinek 20.30: Sztárok sztereóban 21.10: Otto Klemperer vezényel 22.11: Rádiószínház. Chatterton, a költő Hétfő ÚJVIDÉKI TV: 16.40: Sporttorónika 116.55: Intermezzo 17.00: Tvihíradó . 17.15: Reklám 17.20: Bejelentkezés és akció 17.25: Tv-híradó 17.45: Gyermekműsor 18.00: .Mítoszok és legendák 18.15: Biztonság a közlekedésben 18.45: Népszerű tudományos film 19.15: Rajzfilm 19 j25 : Reklám 19.30: Tv-híradó — magyarul 19.55: Reklám 20.00: Világunk — magyarul , 21.00: Tv-híradó 21.20: Dokumentumfilm 22.10: Műsorzárás. KOSSUTH: 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: A hét zeneműve 9.30: Federico Garcia Lorca versei 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Nótamuzsika 11.04: Loránd István vokális műveiből 11.19: Bioritmus 11.39: Tom Jones Henry Fielding regénye 10. rész 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak 13.00: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.32: Lőrinc két almája 15.05: Verbunkosok, katonadalok 15.28: Zenélő Dominó 16.00: Ünnepi Könyvhét 1983. 17.10: Népdalgyűjtőúton Kodály Zoltán nyomában (befejező rész) 17.31: Tudományos könyvmozaik a könyvhéten 18.00: Fred Astaire dalokat énekel 19.15: Jegyezd fel! 20.15: Egy rádiós naplójából 21.20: Bartók: Concerto (Pittsburgi szimfonikus zenekar) 22.30: Halló, itt vagyok! 23.30: Hilde Zadek és Waldemar Kment operaáriákat énekel 0.10: Blum József táncdalaiból PETŐFI: 8.05: Robert Stolz operettdalaiból 8.35: Figyelmébe ajánlom ... 8.50: Slágermúzeum 9.50: A Német Néphadsereg Központi zenekara játszik 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Nótacsokor 12.40: Tánczenei koktél 13.25: Világújság 14.00: Kettőtől ötig . .. 17.30: Ötödik sebesség 18.35: Örökzöld dallamok 19.30: Tip-top-parádé 20.00: Sportvilág 20.35: Népdalest 21.20: Mozaik 22.20: A igerolsteini nagyhercegnő Részletek Offenbach operettjéből 23.20: Könnyűzene éjfélig 3. MŰSOR: 9.00: Mesedélelőtt 9.30: A Svájci Olasz Rádió énekkara 10.00: Szonda 10.00: Dzsesszarchívum Jimmie Lun- ceford zenekarának felvételeiből 11.05: Szvjatoszlav Richter zongorázik 12.10: Operafinálék 13.07: Zenekari muzsika 14.00: Magyar Irodalmi Arcképcsarnok 14.20: Szervánszky Endre műveiből 15.06: XVIII. századi operákból 15.58: Bemutatjuk új felvételeinket 16.30: A hét zeneműve 17.00: A Dolly Dots énekegyüttes felvételeiből 17.30: Mozart: D-dur vonósötös 18.04: Szimfonikus zene 19.05: Zs^brádiószínház A folyómérgező Tolnai Ottó hangjátéka 19.31: Händel: Acisz és Galathea — pásztorjáték 21.19: A Poptarisznya dalaiból 22.19: A Magyar Rádió Brahms-ciklu- sa XXIV/5. rész így kellett volna tippelni X/l. Az egyik, asapcjt a mérkőzés befejezése előtt 35 másodperccel 70—69 arányban vezet, és nála van a 'labda. Húsz másodperc jáiték után az ellenfél egyik tagja megsérül és a játékvezetők megállítják a játékot. Újra kezdődik-e a 30 másodperces periódus? A helyes válasz: nem, a csapatnak már csak 10 másodperce marad a dobás megkísérlésére. (2). X/2. A játékos sértő megjegyzést tesz a játékvezetőre, aki ezt technikai hibával- bünteti, és kizárja a játékost a további játékból. Maradhat-e ez a játékos a cserepadon? A helyes, válasz: igen, de csak a-hban az esetben, ha a játékvezető úgy ítéli meg, hogy a szabálysértés hevessége nem követeli meg a játékos eltávolítását a cserepadról. (2). X/3. A büntetővonalnál történt feldobásnál a játékos a labdát egyenesen a kosár felé üti. Amíg a labda a levegőben van, megszólal a mérkőzés végét jelző duda. A labda a kosárba jut. Érvé- nyes-e a két pont? A helyes vá* lasz: nem. Az a játékos, aki feldobásból a kosár felé üti- a labdát, nem számít kosárra dobó játékosnak. (2). X/4. Mindkét csapat cserét kér. A „B” csapat szabálysértést követ el. Mielőtt a jegyző jelezné a cserekérést, éz „A” csapat visz- szavonja a cserekérelmét. Cserél, het-e ebben az esetben a „B” csapat? A helyes válasz: nem. Az „A” csapat a jegyző jelzése előtt , bármikor visszavonhatja a csere- kérelmét. Ebben az esetben a jegyző még nem jegyezte a cserekérést, így a „B” csapatnak nincs joga végrehajtani a cserét. (2). Xj5. Az „A” csapat által kért holtidő alatt a „B” csapat edzője technikai hibát vét. Mi a büntetés? A helyes válasz: az „A" csapat részére egy büntetődobást kell ítélni és a labda birtoklása a határvonalon kívül a felezővonalnál. (x). TOTÓZÓINK FIGYELMÉBE! Arra kérjük pályázóinkat, hogy a találatok pontosítása érdekében tájékoztassanak bennünket saját találataik számáról. A tíz forduló alatt a maximálisan elérhető pontszám 50 volt. Azoknak a pályázóinknak a jelentkezését várjuk, akik legalább 45 pontot értek el a tíz forduló alatt. Természetesen, aki több szelvénnyel játszott, az közölje azt is, hogy hány szelvényen ért el 45 vagy annál több találatot. Kérjük, hogy találataikat postai levelezőlapon legkésőbb június 2-ig (csütörtök) adják postára. Címünk: Petőfi Népe szerkesztősége, Kecskemét, Szabadság tér 1/a. 6000. A levelezőlapra szíveskedjenek ráírni, hogy: Totó. H. G. Az olimpai bajnok meglepő veresége A Franciaországban zajló férfi kosárlabda Európa-bajnokság 2. fordulójában az 1980-as, moszkvai olimpia győztese, a jugoszláv válogatott alulmaradt Spanyolországgal szemben. EREDMÉNYEK: „A” csoport, Limoges: Spanyolország—Jugoszlávia 91—90 (48:54). „B” csopórtV Caen: Szóvjetúnió —Izrael 92:87 (43—46). GYERMEKNAPRA A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából Weöres Sándor Mi volnék című kedves gyermekverséből idézünk egy -strófát alábbi rejtvényünk hosz- szú soraiban. VÍZSZINTES: 1. A versidézet első sora (Zárt betűk: IVE, O.) 5. A versidézet harmadik sora (Zárt betűk: E, N.) 9. Ha kellemes, úgy illat. 10. Az ENSZ angol rövidítése. 12. Oktondi. 14. Kikötőváros az NSZK-to an. 15. Ágyneműhuzatnaik való sűrű .pamutvászon. 17. Minta, németül. 18. Rétesfajta. 20. A leningrádi operaház névadója. 21. Életétől megfosztja. 22. Ételízesítő. 23. Dúsgazdag személy. 25. Vagyis. 2fL Biztató szó. 28. Az arzén vegyjéle. 30. A falba verik. 31. Tüskés gyomnövény. 34. Korszerű kárpitos- ipari kellék, rugópárna. 36. ... Sawyer (Mark Twain regénybőse). 39. Fonyód , része! 40. Ürmérték volt. 41. A lovak betegsége. 42. Mad&gaszkári Demokratikus Köztársaság neve 1975-ig. 45. ... mars! takarodj! 46. Te szintén nem. 48. Színvonal. 49. Magatok. 51. A sivatag hajója. 52. Ritka férfinév. 53. A trombita hangja. 55. Ugyanez rövidítve. 37. ... Plata; Dél-amerikai folyó. 59. Iroda. 62. A kalória része! 63. Zúdít. 66. Nagy sós tó a Szovjetunióban. 68. Tíz gramm. FÜGG ÖLÉIG ES: 1. A mondás szerint a lélek tükre. 2. Bolgár fejedelem volt. 3. Lángol. 4. Faragatlan fajankó, argóban. 6. A rubidium vegyjele. 7. Német semleges névelő. &. Ruházat. 9. Nagy takarmánytároló. 11. ör távirati ásóval. 13. Női név. 14. A versidézet második sora (Zárt betűk: B, N, OJ 16. A hegedű pihenőhelye. 19, Kossuth-díjas író (Ferenc). 24. ... Derek, filmsztár. 25. Névelő. 26. A kutya nősténye. 29. Sérülés. 30. .. .-borsa; jellezetes jó íze, zamata. 32, Híres belga fürdőhely. 33. A Föld egyetlen mellékbolygója, névelővel. 34. A Noszty-íiű ... Tóth Marival; Mikszáth regénye. 35. Sokszoros bajnok, olimpiai helyezett kajakozó (József). 37. IJyen medve is van. 38. A kockában van. 43. Borókapálinka. 44. A versidézet negyedik sora (Zárt betűk: O, O.) 47. Egyes indiai fákból nyert gyanta. 50. Orosz Irén. 51. Angol együttes, magyarul mondva: tim. 52. Nulla. 54. Kossuth-díjas színművész (István). 55. Erős ellenszenvet érez iránta. 56. ... Sad (Újvidék). 56. Apró, élősködő pókféle állat. 60. Szülő. 61. Lefedő egynemű betűi. 63. Egy angolul. ©4. A fiók belseje. 65. 450 római számmal. H. J. Beküldendő: a vízszintes i* függőleges 14., vízszintes 4. és a függőleges 44. számú sorók megfejtése. A május 22-én közölt rejtvény helyes megfejtése: A szomszéd vagonban harmonikáján egy sorstárs reggeli dalt harmonikái. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek*. Szabó László, Bátmonostor; Teszárek Béla, Csengőd; Klám Ferencné, Soltvadkert; Görög Andrásáé, Kunpeszér. AZ ÖT TALÁLAT MAGYARÁZATA A X. fordulóval befejeződött a január 16. óta tartó siportpályá- zatunk. Befejezésként a kosárlabda szabályaira .tippelhettek olvasóink. Ezen a héten háromszáznégy értékelheti) tdippszelyényt kaptunk, ebből nyolcvannégyen helyesen töltötték ki szelvényeiket. Közöttük sorsoltuk ki a kecskeméti Centrum Áruház 200 forintos vásárlási utalványait. A nyertesek: Szabó Sándor helvé- ciai, Horváth Sándor kerekegyházi, Vasvári Károly, Bogdány Gyuláné és Mancz Tibor kecskeméti olvasónk. A nyertesek postán kapják meg utalványaikat. A X. totószelvény helyesen kitöltött tipposzlopa a következő: 2, 2, 2, 2, x: