Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-29 / 126. szám
Az éjszakai árvákról ÜNNEPI KÖNYVHÉT Valóságról — középfokon mm • A műteremben. Szervátiusz Tibor szobrai >• Bartók. • Tavasz. Kettős célnak felelt meg haj" danában — Nemes György idejében — az Irószemmel hagyományosan könyvhéti kötete. Fölmutatta először is a magyar valóság tükrét, másodszor pedig* az esztendő legjobb riportjait közölte újra: a tartalom és a forma példamutatóan ötvöződött nemesebb anyaggá. 'Más vette át a szerkesztői ceruzát, s módosított a koncepcióin: témák köré csoportosította az írásokat, alkalmanként gyengécske fogalmazványokat is kötetbe szerkesztve, 6 — szakítva azzal a Nemes-hagyománnyal, hogy majdnem kizárólag az ÉS utolsó oldalán megjelent riportokat válogatott — más műhelyek alkotásait is kötetképesnek minősítette. A mostani szerkesztő, Ratzky Rita (1982-ben vette át ezt a posztot) a jelek szerint módosította a formát, azzal kezdve, hogy magát a kötetkülsőt terveztette újra. A tartalom? Huszonegy szerző 22 írását közli az idei könyv (R. Székely Julianna szerepel kettővel). Sajnos, a közlemények színvonala meglehetősen hullámzó. Cseppet sem mellesleg: nem a riport szinonimájaként használom a „közlemények” műfajjelölést, hanem gyűjtőszóként: interjútól a tanulmányig terjed a skála. Lehet, hogy a kötet összeállítója (aki magát „válogatónak" titulálja) ezzel is bizonyítani kívánta: válságban van a riport? Tény, hogy az ÉS utolsó oldalas írásai a mai időkben kevesebb szellemi izgalmat jelentenek, mint a Heti Világgazdaság — ma még nem műfajba sorolható — keretes cikkei. Tükrözi a, valóságot tehát az újságírás maga is: a szép szófűzést a rideg tényközlés váltotta volna föl? Ha már a Heti Világgazdaság került szóba: alig van lap, amely a közhiedelem szerint száraz gazdasági híreket olyan színesen fogalmazva tálalna, mint a HVG. Ne higgyük, hogy mindez mellékes, hogy csupán a tartalom a fontos. A henye szófűzés elveszi a kedvét az olvasástól, magának az ügynek okoz kárt. Márpedig ügyeink tavaly is bőven voltak, s — legalább tartalmában — ezeknek hű tükre a kötet. Hatvani Bániéi Berta Jenővel, a fajszi Kék Duna Tsz elnökével beszélgetett, az írás a Forrásban jelent meg, s az író- szemmel nyitó darabja, önmagában ezzel is mintegy hangsúlyozván a mezőgazdaság jelentőségét. R. Székely Julianna, Kurtái Zsuzsa és Megyesi Gusztáv, továbbá, ISZEMMEL !§§é?I|.«8MM érintőlegesen, Kaposy Miklós a magánépítkezésekről, az umbul- dákról tudósít; Megyesi Gusztávot kivéve középfokon. Megyesi a jelenkori újságírás kivételes tehetsége, riportja — túlfeszítve a műfaj korlátáit — irodalmi alkotás, az sem lett volna csoda, ha a Körképben a novellák között jelenik meg. A szerkesztés fontossági sorrendjében a „közéleti botrányok” sorolnak be Császár Nagy László és Kovács György Attila, továbbá Sóvári Zsuzsa tollából. A tanulság: vannak még kiskirályok — de ki az, aki ezt nem tudta? Hasonlóan vérszegény írások következnek; a minősítés ezúttal nem a témát, hanem a feldolgozást illeti. Levendel László vagy dr. Ratkóczi Éva nagyon fontos kérdéseket érint — az egészségügyet és a csöveseket — de tanulmányaik nem illenék ebbe a Kötetbe. Külön érdekessége az idei Író- szemmel című gyűjteménynek, hogy több Bálcs-Kiskun megyei szerzőtől közöl írást (a Forrásból egyébként ötöt). Lapunk munkatársa, Koloh Elek Arccal a pénz felé című riportjával jelentkezik, érdekesen mutatva be egy üzletember gondolkodásmódját. Az Írószemmel idei kötete nemtűzött különleges célt maga elé, ezért nem csoda, hogy elérte. Lehetne vitatkozni, hogy a válogatottak völtak-e gyöngébbek, vagy pedig a válogató hagyta földközelben a mércét. Lehetne, de minek — a könyv megjelent, 6 ilyen. Volt már nála rosszabb, de biztos, hogy lesz jobb is ... (Kossuth 1983.) Ballal József Egyik barátom mesélt pár hónappal* ezelőtt. Késő éjszaka ballagott egyedül hazafelé, Debrecen központi utcáján. Véletlenül észrevette, hogy az egyik villamosmegállóban, a várakozónak épített kis házban furcsa csomó lapul az egyik sarokban. Odament, megnézte, mi az. Két kicsi gyermek volt, két madárcsontú leányka, az egyik olyan tízéves forma, a másik még kisebb. Egymáshoz bújva dideregtek az éjszakai csöndességben, melegítették egymást, mint a fészkevesztett madárfiókák. Haza akarta vinni őket. Nem mentek. Nem beszéltek. Szófiának voltak, riadtak, az idegen ember láttára csak még közelebb bújtak egymáshoz. Másnap illetékes helyen jelezte, mit látott, mi történt. Mikor kiderült, hol is látta a két éjszakai árvát, szinte megnyugtatták. Ismerik őket, tudják mi történt, nem is ritka eset az, hogy a két leányka nem otthonában, hanem a villamosmegállóban tölti az éjszakát. Ilyenkor apjuk nagyon részegen megy haza, botrányt csap, s édesanyjuk elküldi őket hazulról, magára vállalván a részeg férj garázdálkodását Hova mehetnének máshova? A villamosmegálló csöndes. Aztán mikor a garázda részeg megnyugszik, anyjuk értük megy, hazaviszi őket. Haza? Mennek dideregni tovább, csak már nem a testük, hanem a lelkűk didereg. Tudom, hogy végletesen egyedi, tragikusan kuriózumszerű ez az eset. Mégis: van ilyen is. Ezért nemcsak azokra kell gondolnunk, akik mellettünk ülnek a televízió előtt, gondtalanul, jól öltözötten, az otthon melegét érezve. Azokra Is, akiknek sokszor otthonuk, sokszor még kenyerük sincs elég. A fejlődő országokban évente 125 millió gyerek születik, s közülük 12 millió nem éri el az egyéves kort. A világon évente átlagban 17 millió gyerek hal élen.. A gyermekek nemzetközi évében, 1979. május 6-ig 5 millió 666 ezer gyerek halt éhen. Megdöbbentő adatok, de valamennyi hivatalos forrásokból származik. S a felelősséget nem háríthatjuk másra, nem mondhatjuk azt, hogy semmi közünk hozzá. Az emberiség jövendőjét a mi mostani gyermekeink biztosítják, ök is a mi gyermekeink. S az a mintegy 52 .millió gyermek is, akiket 14 éves koruk előtt dolgoztatnak. Felelősek vagyunk értük is. Mint ahogy felelősek a kicsi éjszakai árvákért is. Tudomásul kell vennünk, gyermekeink olyanokká lesznek, amilyenekké mi formáljuk őket. Most dől el, éppen a gyerekkorban, hogy megtanulják-e az életnek és emberségnek azokat az alapjait, amelyekre építhetik a mienknél tartalmasabb jövendőjüket. Hányszor, de hányszor mondjuk: azt akarjuk, hogy a gyerekeinknek jobb legyen, mint nekünk volt. És mit teszünk ezért? Néha nagyon keveset. Mert kevés az, ha minden kívánságukat kielégítjük, megadunk nekik mindent, gondolkodás nélkül. Igen, néha a legtöbb is kevés, ha nem adjuk mellé életünk .példáját, mindennapunk tartalmát, az emberiség igazi normáit. Faludi Ferenc írta az alábbi szavakat: „Szülék! Kik nem éltek úgy, mint kellene, ha nem tudjátok, kimondom: gyilkoskodtok magzatitokon!” A gyermek nemcsak járni, 'beszélni, játszani, hanem érezni és gondolkodni is a családi körben tanul. Ott tanulja meg azt is, hogyan éljen, milyen erkölcsi normák szerint alakítsa életét. Megadjuk-e ezt nekik mindig? Az a két éjszakai árva vajon mit érezhet az otthon igazi melegéből? Hozhatnék más példát is. Évente több ezer gyermek marad ki az iskolákból, nem szerzi meg az élethez szükséges tudást, ismeretet. Vajon ezért csak ezek a gyerekek a felelősek? Az athénieknél volt egy kegyetlen, de igazságos törvény. Ha a fiút az atyja valamilyen hasznos mesterségre ki nem taníttatta, a fiú megözvegyült, megöregedett apját hem tartozott semmivel segíteni. Arisztipposs kü- rénei bölcshöz taníttatni vitte fiát egy földműves. Mikor megtudta, hogy 50 drachma a tandíj, kifakadt: „Ennyiért már egy rabszolgát is vásárolhatok!” „Vásárold meg tehát — felelte Arisztipposz — és lesz két rabszolgád”. Az antik bölcs jól tudta: a gyermekek tanításáért semmilyen anyagi vagy más áldozat nem sok. Ismétlem: olyan lesz jövendőnk, amilyenné most saját gyermekeinket formáljuk. A mi tudásunkra épülhet az ő életük, az ő most megszerzett tudásukra épülhet az unokáink, dédunokáink jövendője, az emeriség sorsa. Mennyit adunk hát gyermekeinknek? Nélha nagyon keveset. Még akkor is, ha minden reggel kitisztítjuk a cipőjüket, ha százasokkal tömjük tele a zsebüket, ha a legdivatosabb cikkeket aggatjuk, rájuk. De vajon megtanítjuk-e őket arra, hogy minden értéket, minden felhasznált tárgyat csak kemény és verejtékes munkával lehet megszerezni? Szűcs Istvánnénak, a Magyar Üttörók Országos Szövetsége főtitkárának nyilatkozatából idézem: „A mi gyermekeink szellemileg, fizikailag minden előző nemzedéknél fejlettebbek. Mégis ... túl hosszú az az időszak, amikor a gyerek úgy kap meg mindent, hogy nem kell érte .csinálnia semmit”. Igen, megtanítjuk-e eléggé a gyermekeinket, hogy mindenért meg kell dolgozni, .meg kell küzdeni, hogy viszont szívből örülni is kell annak, amit kezünk munkájával, harccal, verejtékkel szereztünk meg. Vajon nem éppen az igazi örömöt vesszük-e el tőlük, ha mindent készen tálalunk eléjük? Hadd hivatkozzam megint egy klasszikusra, ezúttal Ho- ratiusra: „Aki óhajtott célját el akarja érni, az már mint gyermek sokat elviselt, hol izzadt, .hol fázott”. Bizonyára nem kell bizonyítanom, hogy a küzdelem, a harc, az izzadtság és fázás példáival nem a kiét kis éjszakai árva sorsát akarom követendő útnak kijelölni. A szenvedéstől meg kell óvnunk gyermekeinket. Az árvaságtól, a nélkülözéstől, a lelki szegénységtől, a félelemtől is. De aki ismeri Sánta Ferenc csodálatos vallomását arról, milyen ember- fölötti érzés az első keresményből vásárolt kevéske ennivalót letenni édesanyánk asztalára, az tudja, mit akarok én mondani. A munka izombénító fájdalmát is meg kell ismertetnünk a gyerekeinkkel, hogy rá tudjanak érezni a becsülettel elvégzett feladat szívbéli örömére. Nemcsak védenünk kell tehát őket attól, hogy dideregjenek éjszaka elhagyott villamosmegállókban. Adnunk kell nekik hitet, kitartást, dacot, küzdeni tudást, belső és határozott emberi tartást, A gyermek tükröt keres, amelyben önmagát megismerheti, Jaj neki, de jaj nekünk is, ha ez e tükör — amely a mi szemünk—homályos, tisztátalan, törött. Bényei József E z a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Jankó hat óra előtt öt perccel beköszönt a kapusfülkében ülőknek: — Jó reggelt. És már ment volna tovább, ha a portás hangja meg nem állítja: — A jelenléti ív, hékás! Írd csak alá szaporán! — dugta ki az ablakon a fatáblára rajzszögezett papír, lapot. — Nézzenek már oda: besétál, mint egy gróf, én meg szoruljak miatta. Jankó rávigyorgott az idős emberre: — Három letolás fölér egy dicsérettel, papa! De azért aláírta engedelmesen az ívet. „A szabály, az szabály!” — csengett a fülébe Lajos bácsi intelme. S egy pillanatra idegen szorongás lett úrrá rajta, amint a mögötte álló átvirrasztott éjszakára emlékezett. Juli úgy' négy hónappal korábban közölte vele a hírt. 0 még nagykabátban toporgott az albérleti szobájukba nyíló folyosón, amikor az asszony hoz-. záfutott, szőke fürtös fejét a mellére hajtotta, és nekipirulva suttogta a fülébe: — Jankó..., drága Jankó, gyerekünk lesz! Ö meg csak állt, megdobbanó szívvel, .beleremegve örömbe-izgaloimba, s csak egy suta kérdésre tellett tőle: — Ez biztos? — Hát persze! — nevetett Juli, és a tekintetében ott ragyogott néhány hónapos házasságuk minden boldog pillanata; a szenvedélyes, szerelmes órák emléke éppúgy, .mint az esténkénti tervezge- tések meghitt perceinek bársonyos visszfényei. Jankó sokáig nem bírt elaludni aznap este. „Gye. rekünk lesz! Piciny emberkénk!” — dörömbölt a szívében az öröm. És ahogy alvó párjára nézett, elhatározta, mindent megtesz, csakhogy már az új lakásban fogadhassák a kis jövevényt. E hhez azonban még nagyon sok minden hiányzott. Igaz, állt már a ház a városka új negyedében, a Csalogány utcában, de a szürke kohósalakblokkbóá emelt falakon még vakon ásiitoztak az ajtó- és abla’knyílások, és a tető sem volt még befejezve egészen, na meg a kémények helyét is csak a cserépen tátongó sötét lyukak jelezték. S hol voltak még akkor a belső munkálatok: a vakolás, burkolás, vízvezeték- és villanyszerelés, festés... Szerencsére kifele jártak már a télből, az idő meg. javult, s a napok is egyre hosszabbak lettek: toa- ladt a munka szépen. Olykor — ha úgy kívánta a helyzet — a napnyugta sem vetette haza az építőket, folytatták vacsora után is a dolgot, Juli erős kávéitól doppingolva, a háromszázas villanyégő erős fényénél. Így telt, nehéz munkával, az előző éjszaka is. És Jankó, bár-érezte1 zsigereiben a fáradtságot, jókedvűen ébresztgette magát reggel a rövidre szabott pihenés után az udvlari kút jéghideg vizével. Mindkét szoba lebetonozásával végeztek hajnalra, egy. két hónap alatt jól kiszárad, aztán mehet rá a parketta. Így kell ezt csinálni, másként nem lesz kész .a lakás időre, az biztos! SITKÉI BÉLA: Ház a Csalogány utcában M ost mégis valami halvány bűntudat-féle környékezte meg, mielőtt Lajos bácsi irodájába belépett, önkéntelenül is megborzongott a gondolatra, hogy . mi történne, ha az öreg megtudna valamit ezekről a kiaívatlan éjszakákról. Jankó még jól emlékezett a tavaly őszi eset. re, amikor az igazgatóhelyettest vitte föl Pestre a tröszti ünnepségre, s csak éjfélkor került ágyba. Lajos bácsi másnap reggel nyolc óra előtt nem engedte útnak indulni, hiába hajtogatta a fődiszpécser, hogy neki kilencre Pécsett kelll lennie. — A gépkocsivezetők számára nyolc óra pihenés van előírva — mondta ellentmondást nem tűrve Lajos bácsi. Akkor tisztelte ezért az öreget, de ez a mostani helyzet egészen más. Öt most sürgeti az idő, hiszen Kisjankó (Vagy Kisjuli) maholnap megérkezik, és a tenyérnyi albérletbe nem vihetik a csöppséget. Persze, mit tudja ezt Lajos bácsi! Neki fedél van a feje fölött, nem is akármilyen: összkomfortos szövetkezeti lakáéiban lakik! S Jankó csaknem dühösen nyomta le az iroda, ajtó kilincsét: — Tiszteletem ... — Szervusz, Jankó! — nézett fel Török Lajos gépkocsielőadó. — Ülj le egy percre. Jankó letelepedett a kályha mellé, és előkotort a pufajkája zsebéből egy cigarettát! — Pestre mégy — közölte az őszhajú férfi. — Aztán vigyázz, mert ködöt mondott... — És a szekrény tetején álló rádió felé bökött, amelyből most éppen a Boney M. együttes harsogta, hogy „Hadi-hali-hó!....” — Rendben, Lajos bácsi — fújta ki a füstöt Jankó. Az öreg átnyújtotta a kitöltött menetlevelet. — Itt van, ni. És ne feledd, amit mondtam! — Nem feledem — ígérte Jankó, és máris kifelé indult a kocsihoz, hogy átnézze, letörölgesse indulás előtt. — Várj csak, fiam! — szólt utána váratlanul a gépkocsielőadó, s a homlokára tolta a pápaszemét. — Mondd csak, jól érzed magad? Olyan'nyúzott az arcod... — Semmi' bajom, Lajos bácsi. Egészséges vagyok, mint a makk! — hadarta Jankó, és igyekezett minél gyorsabban eltűnni az irodából. Török a fejét csóválva bámult utána. „Nem tetszik nekem ez a gyerek!” — morfondírozott magában. A Mzonnal ez jutott az eszébe, amikor nem I sokkal ebéd után megcsörrent az asztalán a telefon, és a központos hangja belerecsegett a kagylóba! — Budapest van a vonalban ... Rekedten szólt a mikrofonba: — Török Lajos gépkocsielőadó. A hetedik kerületi kapitányságról keresték. Udvarias, de határozott női hang hallatszott a készülékből: — Az önök AZ 80—39 forgalmi rendszámú Polski Fiat személygépkocsija ma tizenegy óra után ... — Micsoda? — hördült föl az öreg és a fejéhez kapott. — Hol? — A Rottenbiller; utcában, az egyetem előtt, — Uram teremtőm! Mi van velük? — A gépkocsivezető súlyosan megsérült, a mentők az István kórházba szállították. Utasa néhány karcolással megúszta. Kérem, gondoskodjanak a sérült gépkocsi elszállításáról. Azzal kattant a készülék. . Török letörölte a homlokáról a verítéket. — Én vagyok az oka — kesergett. — Nem lett volna szabad elengednem a fiút, hiszen láthattam, hogy valami nincs rendjén nála! Száraz, pattogó hangon adta ki az utasításokat a javítóműhelynek, aztán belebújt kopott ballonka- bátjába, kulcsra zárta az irodát, és elindult az óvá. ros irányába, ahol Jankóék albérletben laktak. S okáig elidőzött az öreg a házban, mert amikor a szipogó fiatalasszony kíséretében ismét kilépett az utcára, már csupán ne. gyedóra volt hátra a munkaidőből. Ám ő mégsem a lakása felé vette az útját, hanem visszasietett a gyáriba. A • műhelyesek és egy-két gépkocsivezető, akik már végeztek az aznapi fuvarral, éppen kezdtek cihelődni hazafelé, amikor az öreg .benyitott az öltözőbe. Mindenki hallotta már, hogy mi történt, és hirtelen nagy csend lett, mindannyian némán meredtek a belépőre. — Beszéltem a kórházzal, fiúk — mondta a gép- kocsielőadő. — Semmi vész, megmarad a gyerek. Hanem az biztos, hogy az ágyat keld nyomnia Vagy két hónapig. Kis szünetet tartott, majd így folytatta: — Holnap brigádgyűlést tartunk. Nem kötelező, aki nem akar, nem jön.. De úgy gondolom, kötelességünk segíteni bajbajutott társunkon ... E s szombaton reggel furcsa menet kanyarodott a kisváros új negyedébe, a Csalogány utcába. Vagy tucatnyi férfi baktatott a. földes úttesten, vállukon lapátot, kezükben kisebb szerszámokat cipelve. Az élen Török Lajos gépko. . esielőadó lépkedett, és a korai járókelők, akik is- y merték az öreget, tudták, hogy a balesetet szenvedett gépkocsivezető háza egészen biztosan elkészül, mir-.' Kisjankó (vagy Kisjuli) megérkezik. GALAKTION TABIDZE: (grúz költő) Szél forog... Szél forog, (szél forog, szél forog, szanaszét szállnak a ilefvelek... Hajlomganak ligeték, fasordk! hol lehetsz, jhol lehetsz, 'hal lehetsz? Hogy esik, havazik, (havazik, nem leiem sehol a |nyomaid! Arcod űz, jár faeleim, jön velem: mindenhol, mindenkor, mindenen! Bút, ködöt szitáknak távolok. Széli pörög, iszél forog, ! hánytorog ... / Tandori Dezső fordítása
