Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-27 / 124. szám

1983. május 81. © PETŐFI NÉPE 9 5 SZÉLJEGYZETEK EGY PÁLYÁZATHOZ fiatalokról - fiataloknak Mindennapi aranyaink Közmondások között szemezgetek. Nem azért, mintha nem lenne jobb dolgom. De kíváncsi va­gyok arra, hogy kollektív emlékezetünk hogyan vélekedik és mit tart á törő ki tend őnek arról az alapvető tevékenységről, amélynek mai életünket köszönhetjük. Vagyis a munkáról. Érdekes, hogy legtöbb .mondásunk a bajhoz, a rosszhoz, aztán másik végletként a gyermekhez, il­letve épp a munkához kapcsolódik. Mit rejt pél­dául ez a megfogalmazás: Későn érő alma tovább tart? A szakszerű magyarázat: „annak a munká­nak az eredménye' értékes, tartós, amelyet alapo­san, gondosan végeznek”. És jól, világszinten mér. hető minőségre törekedve — tehetnénk hozzá tel­jes joggal a mai helyzet kihívó kényszerében. Mennyire igaz és időszerű az is, hogy nem hasz­nál az arany, míg a föld gyomrában hever. Vagy­is: csupán a munka hozhat létre igazi, veretes ér­téket. Vajon meg lehet-e jeleníteni évszázados tapasz­talatokat vizuálisan, képileg? Erre is kísérletet tett az a fotópályázat, amelynek az eredményét nem­rég hirdették ki Kecskeméten. A kezdeményező a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, a KISZ Bács- Kiskun megyei Bizottsága és a 70 ezres példány­szám felé közeledő napilap, a Petőfi Népe volt. Az eredmények közül néhány már napvilágot látott május elsejére — a sok emelet magasban dolgo­zók, a csőfektetők és a tetőfedő nádazók munká­járól. Minden nem jelenhetett meg, htszén csaknem száz mű futott be a pályázati felhívásra spontánul, minden különösebb rászervezés nélkül. A fotóklu­bok közül Bajáról érkezett közös válogatás. Egye­lőre szinte kivételként tanúsították, hogy az alkotó közösségek, fotószakkörök, művelődési házak veze­tőségeinek nagyobb figyelemmel1 érdemes kihasz­nálni a produkálási lehetőségeket. Az alapötletet egy létező és továbbfolytatódó so­rozat adta. A címe : Munka közben. Ehhez hasonló — jellegzetes kép, rövid kísérő szöveggel — a Szol­nok megyei Néplap első oldalain is föl szokott tűn­ni. Vagyis az alkotó munka ábrázolásának nyílt nagyobb tér, hogy minél szélesebb körben mutat­kozhassanak be a legkülönbözőbb mesterségek mű­velői. Nézem a képeket. A pályázatra érkezetteket és másokat is. A martinászt, a laboratóriumi dolgozó­kat, a fafaragót, az esztergályost, szocialista brigád­vezetőt és brigádtagot. Érdekes módon — vagy ta. Ián természetesen? — inkább a látványos művele­tek, mozzanatok kerülnek az érdeklődési körbe. Ám a zsűri véleménye szerint is sajnálatosan ke­9 Vincze János: Dolgos’kezek. vés a mindennapi és talán éppen ezért művészi színvonalon nehezebben megjeleníthető téma. Hát igen, a látszólag egyszerű, a vissza-visszatérően, rendszeresen végzett folyamatok képi kifejezése hem is olyan egyszerű. Művészi szintű megvalósí­tása különös odaadást, a munkával elfoglalt ember megbecsülését, szeretetét tételezi fel az alkotótárs­tól. Mintha a fényképezőgépek gyarapodása — sőt: általánossá válása — nem jelentené föltétlenül azt, hogy egyenes arányban nő az eszközöket jól, érté­kesebb felvételek készítésére használók, vállalko­zók száma. A művelődési házak, úttörőotthonok fotószakköreire is vár, hogy neveljék és igényesebb feladatokra biztassák a fiatalokat. Az utánpótlást. Hiszen senkinek az életéből nem maradhat ki a tartalmasán, eredménnyel — a magunk és mások hasznára végzett — munka élménye. Halász Ferenc KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK ________________________________________ I skoláról, tantervről, használt könyvről Az elmúlt napokban pedagó­gus aktívát tartottak Baján és Kecskeméten s legközelebb Kis­kunhalason kerül sor hasonlóra. Amint ígértük, az ott elhangzott | fontosabb kérdésekre lapunkban visszatérünk, s válaszolunk a problémákra. — Az ötnapos tanítási hétre való átállás lehetővé tenné a he­tes rendszerű oktatásra való visz- szatérést, ezzel egyszerűsödne az adminisztráció is. Mi ennek az akadálya? A tananyagcsökken­tés mikor alkalmazkodik az öt­napos tanítási héthez? A jogsza­bályok a pedagógusok szabad szombati foglalkoztatását el­sősorban az iskola anyagi lehető­ségeitől teszik függővé, s nem at­tól, hogy a gyermek személyes fejlődése ezt indokolja-e vagy nem. — Az ötnapos munkarendre való áttérést a tantervi követel­mények csökkentése nélkül kel­lett megoldani, így az egyes tan­tárgyak időkereteiről, óraszámai* tói az új munkarendben is gon­doskodni kellett. Az eredetileg heti hatnapos munkarendet fel­tételező tantervi anyagot már a tizenegy naposban is csak A. B hetes óratervekkel lehetett elvé­gezni, s ezt a gondot tovább nö­velte az ötnapos munkahét. A jelenlegi évi óraszámok teljesí­tése hetes óratervekkel' csak úgy lehetséges, ha az egyes tantárgyak­ból az egyes évfolyamokban át­rendezzük a tananyagot. A fo^ lyamatban lévő tantervi korrek­ciós munkálatoknak is egyik kiemelt szempontja a tananyag mennyiségének áttekintése, s ehhez szükség van legalább egy­két éves tapasztalatra. Eszerint az alsó tagozaton az 1984/85-ös, a felső tagozaton pedig az 1985/86- os tanévtől tervezzük a hetes óra­tervekre való átállást. — Lesz-e korrekciója az alap- dokumentumoknak, s ez mikorra várható? Mikor veszik figyelem­be a felterjesztett tantervi bírá­latokat? Milyen megoldást ter­veznek az olyan tanulók oktatá­sára, akik a legalapvetőbb tudást sem képesek elsajátítani a jelen­legi tananyagból1? — A tantervi korrekciót az ok­tatás-korszerűsítés szerves ré­szeként fogjuk fel, azonban a változtatás szükségességének megítéléséhez több éves ’tapaszta­lat kell. Nem lehet az első egyedi jelzésekre azonnal, lényegesen módosítani. Természetesen nem mondhatunk le a nyilvánvaló hi-, bák kijavításáról, ilyen volt a. harmadik osztályos olvasókönyv átdolgozása, amely kezdete a ma­gyar nyelv és irodalom tantárgy felülvizsgálatának. A korrekciós munkálatok fő szempontja a túl­méretezett anyag, a túlzott köve­telmények szükség szerin£j csök­kentése, az alapkészségek kiala- kítpiihoz, a megértéshez, a gyakor­láshoz szükséges idő biztosítása, különösen az iskolakezdés éveiben. Tervezzük a korrekciós nevelés tartalmi és tárgyi feltételeinek ja­vítását speciális programok és feladatrendszerék közreadásával, az óvodához hasonló felszerelés­sel, az egész napos nevelés kor­szerűsítésével, érzékenyebb fog­lalkozást nyújtó második osztá­lyok szervezésével, a különböző típusú első és második osztályok közötti átlépés gyakorlatának sza­bályozásával és ösztönzésével. — Mikor vizsgálják felül az osztályozási és értékelési rend­szert? — Az általános iskolai ellátás VI. ötéves tervi társadalmi-gaz­dasági programja végrehajtására készült intézkedési terv megha­tározta az értékelés-osztályozás kérdésének áttekintését. Ennek a feladatnak része az ötödik osz­tályos tanulók félévi osztályozá­sának problémája. Az 1982/83. tanév előkészítése során körle­vélben, s területi igazgatói érte­kezleteken tájékoztattuk az isko­lákat arról, hogy az ötödik osz­tályban félévkor a tanulók ne kapjanak osztályzatot, de termé­szetesen ez nem jelenti azt, hogy az első félévben nem kell érdem­jeggyel értékelni a tanulókat. Az általános iskolai rendtar­tás szerint a tanulóknak qz adott tantárggyal összefüggő minden lé­nyeges szóbeli, írásbeli vagy gya­korlati munkáját értékelni kell, a .nagyobb tantárgyi egységek le­zárása után teljesítményét ér­demjeggyel kell minősíteni, s a pedagógusnak lehetőséget kell adni az érdemjegy javítására. Ez az ötödik osztályos tanulókra is vonatkozik, sőt itt ennek kiemelt jelentősége van. 1984-ben tervezzük az osztályo­zási-értékelési rendszer felül­vizsgálatát. Ennek keretében, az eddigi kísérletek alapján meg­vizsgáljuk a készségtárgyak osz­tályozása nélküli, a magyar nyelv és irodalom külön osztályzattal /való értékelését, a belépő tan­tárgyak első féléves osztályozását. A gyakorló pedagógusok javasla­ta alapján úgy tervezzük, hogy az ötödik osztályos félévi értesítő visszaállításáról már az 1983/84-es tanévtől intézkedünk. — A fakultáció bevezetésével nem kerülnek-e lényegesen hát­rányosabb helyzetbe a kisebb fa­lusi általános iskolák tanulói, mi­vel a kis létszámok és a korláto­zottabb helyi adottságok a spe­ciális fejlesztés lehetőségét mi­nimálisra csökkentik? — Az 1984/85-ös tanévtől az általános iskola hetedik osztályé ban bevezetésre kerülő fakultatív foglalkozások alapvető célja a tanulók hajlamainak, érdeklődé­sének megfelelő képességfejlesz­tés és pályaorientáció. Ennek megfelelően az Országos Pedagó­giai Intézet a fakultatív foglal­kozások programjait hat fő irány­ban dolgozta ki: technikai, ter­mészettudományi, matematikai, társadalomtudományi, komplex esztétikai és nyelvi. A programo­kat 39 általános iskola 51 fakul­tatív csoportjában próbálták ki két tanéven át. Ezek a kísérletek a kérdésben megfogalmazott prob­lémát nem vetették fel, azt azon­ban igen, hogy a ^központi prog­ramok csak keretjellegűek le­gyenek, s így az iskola önállóan, a fakultatív foglalkozások meg­szervezésében és tartalmának ki­munkálásában maximálisan fi­gyelembe tudja venni a helyi szubjektív és objektív körülmé­nyeket és igényeket. — Mi tette szükségessé a hasz­nált tankönyvek begyűjtését? A jelenlegi tankönyvek minősége ugyanis nem teszi lehetővé a többszöri felhasználást. — Az általános és középiskolai tankönyvek 1968-ig az iskolák közreműködésével kerültek for­galomba, a tanulók részben új. részben használt tankönyveket kaptak, ennek arányát rendelke­zésre álló papírkeret határozta meg. 1969-ben a tankönyvellátás a Tankönyvkiadó kezébe került, a könyvek ismételt felhasználá­sára ebben a rendszerben is meg­van a lehetőség, de az alacsony árak miatt ezzel alig élnek. A takarékossági és nevelési szem­pontok, valamint az új tanköny­vek nagy száma is indokolja, hogy felülvizsgáljuk a jelenlegi tankönyvellátási rendszert és már az 1983/84-es tanévben szor­galmazzuk a többször felhasznál­ható tankönyvek önkéntes be­gyűjtését. Az általános iskolában köte­lezően előírt 123 tankönyvféleség­ből 41 többször felhasználható (nem munkatankönyv). Ez utób­binak évi kibocsátási mennyisége hatmillió darab, papírfelhasználási igénye- kétezer tpnna. Egy kilo­gramm papír beszerzési ára 18,73 forint. A papírfelhasználás csök­kenésével tehát megközelítőleg 37,5 millió forint takarítható meg. Az általános iskolai tankönyvel­látás évente 56 millió forint ál­lami támogatást igényel, amely­ből körülbelül 16,8 millió forint jut a többször felhasználható tankönyvekre. Intézkedésünkkel a jelenlegi tankönyvek minősé­géről megbízható tapasztalati adatokhoz juthatunk, s ezek segít­ségével az 1986/87-es tanévtől a tankönyveknek, vagy azok egy részének kötelező többszöri fel- használása zökkenőmentesen be­vezethető. EGY PÁLYAKEZDŐ TÖPRENGÉSEI A tanár és tekintélye — Erről írjál egyszer! — kér­leli ismerősöm, s máris ontja pa­naszos mondatait. Csendben hall­gatom, s fokozatosan megy fel bennem a pumpa. A téma: a fia­tal .pedagógusok tekintélye. — Jó, írok róla — bólintok. MárCsak azért is írok, mert időközben le­velet kaptam egy elszomorodott huszonéves tanárnőtől. „Túl a megyehatáron X. hír­hedt hely. Félelmetesek az alko­holista szülők gyerekei. Napkö­zibe dugtak. A többi lány már bőgött, itt akarják hagyni. Ren­geteg mindent sóztak a nyakam­ba, mozdulni sem bírok. Nyolc párhuzamos osztály van. Olyan sztorikat tudnék mesélni, mintha rémálmomban könyvet olvasnék. A gyerekek nyolcvan százaléka veszélyeztetett, elmaradott. A tizenegy éves lányok, hogy is mondjam: könnyebb vérűek. Egy tízéves gyerek az orrom előtt gyújtott rá. Beszámoltak arról, hogy az elődömet felpofozták, azért ment el. Szörnyű hely, egye­dül nem ajánlatos mászkálni. Az iskola tejet áruló ember pálinkát és dianát mér a tízéves kölykök- nek. (Ki engedi? — B. T.). A na­pokban derült ki, hogy a negy­venes létszámú osztályból tizen­nyolc önként vállalta a narkózást — így az iskolában tilos a Tech- nokol használata. ... Rengeteg a túlórám. Ma dél­től fél hatig suli, utána este hét­től tizenegyig a napközis-menzás adminisztráció. Százkét gyerek után! Az idegességtől nem tudok aludni... Mit írjak még? A sa­ját szememnek nem hiszek, hogy ilyen van.” Én 6em akarom elhinni, hogy ilyen (is) van. Hol a tanár tekin­télye? Mennyit ér — ma? A fia­tal, pályakezdő pedagógusok ne­héz helyzetben vannak, ez vitat­hatatlan. Korban közel állnak a tanítványaikhoz, de azért mégis csak őik adják az utasításokat, ők nevelnek, tanítanak. Már akit le­het. Nagy reményekkel indulnak neki a tanításnak, friss diplomá­val a kézben. A főiskolán élet- tapasztalatokat nem szerezhetnek meg néhány esztendő alatt. Meg amúgyis: ott, a gyakorlóiskolában csupa jól szituált gyerekkel ke­rülnek kapcsolatba. — Milyen aranyosak, okosak, de jó lesz majd tanítani! — ezek a mondatok röp­ködnek főiskolásként. S az első hetek után, amikor ennek ellen­kezőjét látják, már megváltozik a hamar alkotott vélemény. Nehéz a kezdés, a beilleszkedés. Vége a szép főiskolás éveknek, jön a hajtás. A tanári karral előbb „megbékélnek” (?), amint a gyere­kekkel? Űjabb mondatokat idé­zek a cikk elején emlegetett is­merősömtől : — Azt hiszem nekünk, akik ha­tározott célért küzdünk, nagyon sok buktatóval kell szembenéz­nünk. Nem arathatunk rögtön el­söprő sikereket, még ha képesnek érezzük is magunkat rá. Ez már az élet, és nemcsak huszonéve­sekből áll. Akaratlanul is meg kell értenünk az idősebbek visz- szafogottságát, „tekintélyét”, ta­pasztalatát. Eleinte meg kell elé­gednünk azzal, hogy magunknak és a külvilágnak dolgozunk. Az indulás tapasztalatai. Kér­dezősködhetnék tovább, műsza­ki, agrárértelmiségdek körében is, de ezúttal csak a pedagógusok töprengései kerültek papírra. Az, hogyan is állnak — a pálya szé­lén? Meghátrálnak-e, ha azt lát­ják: nem bírnak a gyerekkel? Rajtuk is sok minden múlik, s a kollégákon, a helyieken. Á te­kintély megszerzése, kivívása sok harcot, kemény munkát követel. Fiatalon — még többet. B. T. AZ ÉN PORTRÉM Hol A diákújságíró Bodnár Edit, a kecskeméti Ka­tona József Gimnázium újságjá­nak, a KJG-Híradónak diákszer­kesztője. Írásai a Petőfi Népében is megjelentek. Arra kértük, hogy Az én portrém sorozatban mutas­sa be saját magát. * Először meglepett a feladat: in­terjúvoltam meg önmagam. Ed­dig csak kérdeztem és jegyzetel­tem, most pedig válaszolnom is kell. Igyekeztem valami érdekes tervet kidolgozni, de a fejemben csak a kérdőjelek gyűltek. Mit kérdezhetnék magamtól? Azt, ho­gyan kerültem kapcsolatba az új­ságírással? Ez nagyon egyszerű: írni mindig szerettem, s 1982 szeptemberétől már a gimnázium diáklapjának „főszerkesztőjeként” róhattam a sorokat. Talán azt is megtudakolhatnám, hogy mi a kedvenc műfajom. Ez tényleg nem rossz kérdés. Vála­szom: az interjú és a riport. Ezek­ből írtam eddig a legtöbbet, s mindig nagyon jó érzés, ha sike­rül az olvasókkal megismertetnem valakit, aki megérdemli a figyel­müket. A riport segítségével azonban nemcsak bemutatni tu­dok, hanem a már ismert embe­rek képét pontosítani is. így kö­zelebb hozhatom őket a közön­séghez. Feltétlenül ki kell még faggat­nom magam arról is, hogy az írá­son kívül mivel foglalkozom. Er­ről lenne mit mesélnem, mert szinte minden érdekel. Szabad időmet általában olvasással töl­töm, a könyvet létfontosságúnak tartom. Kedvencem Sommerset Maugham és József Attila. Ezen­kívül a színház és a film érdekel ^komolyabban. A színpad varázsa ' híég kisiskolás/■koromban'megra­gadott. A legnagyobbak között tisztelem Moliert, akit a komédia legnagyobb mesterének tartok. És a suli? Erről majdnem meg­feledkeztem, pedig most akarva, akaratlanul a gimnázium tölti ki napjaim nagy részét. Harmadikos vagyok, orosz tagozatos osztályba járok, a nyelvek mellett a magyar a kedvenc tantárgyam. Érettségi után a JATE bölcsészkarára je­lentkezem. Ezek után felesleges megkérdez­ni; hogyan képzelem el az élete­met tíz év múlva. Hiszen termé­szetes, hogy írni szeretnék. A filmtől és a színháztól nem aka­rok elszakadni, ezért az a vá­gyam, hogy kritikus legyek. Most, hogy végre összegyűjtöt­tem a kérdéseket, nekifogok az „érdemi munkának”. Válaszolok magamnak, s igyekszem majd szorgalmasan jegyzetelni. Remé­lem, sikerül valódi önarcképet fes­tenem ... Stop! Péntek délután 3 óra. Kecs­kemét határában, az 53-as úton álldogálok. Felmérem a tere­pet. Ott a két magas nyárfa alatt remek lesz. A környezet bizalomgerjesztő, a tűző nap- - tói védve van az út melletti füves sáv. Próbáljuk meg! Utazótáska láb mellé, jobb kéz vállmagasságban kinyújt­va, bal kéz lazán a test mellé. Az első kocsi, fehér Zsiguli, benne középkorú házaspár rám se néznek. Utána két teher­gépkocsi szorosan egymás mö­gött ragyásig megpakolva ho­mokkal. Kilencvennel dübö- ' rögnek el mellettem. Teljesit- ményesek, futnak a pénzük után (vagy előtt). Igazuk van. Űjabb személygépkocsi, a vo­lánnál nyakkendős, jólfésült úriember. Rám mutat, majd többször a földre. — Maradj csak ott ahol vagy! — jelzi a gúnyos mosoly és az egyértelmű mozdulat. Vajon mi baja velem? Végignégzek magamon, barna cipő, farmer- nadrág, kockás ing, dzseki. ^ Egyik sem koszos, egyik sem rongyos. Nem értem. Na mind­egy, „gyerünk tovább". Fia­talok jönnek, sajnos tele van a kocsi, ők is sajnálják, látom az arcukon, A forgalom egyre nő. Las­san vége a munkának, s mi­vel hét vége van, egy kicsit korábban indulnak haza. Mit számít az a félórácska, igaz? Munkásokkal tömött buszok, mikrobuszok, személygépko­csik. Kezd elmenni a kedvem az egésztől. Azzal szórakoztatom magam, hogy ki lehet a veze­tő a kocsikban? Kopaszodó, negyvenes, pipával, művész­féle. Harminckörüli kisiparos, kedélyesen visszaint, aztán tűz tovább. Kifestett 60 éves nő, hosszú cigarettával, piros Zsi­gával. Minimum vállalatigaz- gató-feleség. — Kézi’ csókolom, naccs’ asszony — észre sem vesz. Nagybajszú, kalapos paraszt- bácsi, mellette felesége babos­kendőben, pirospozsgáson. Megbotránkozva néznek rám, hogy képzelem, ők huligánt nem vesznek fel. Huszonöt év körüli szemüveges nő, szolid konttyal. Mikor mellém ér, még gyorsít is. Nagyon öreg. ősz bácsika a \ kormány íve alatt néz ki a Trabantból. Csak a fejét rázza. — Ejnye, ejnye, ezek a fia­talok! Huszonöt-harminc éves, bo­rostás, bőrdzsekis srác, in­dexel, megáll. — Szevasz, Földvárra sze­retnék ... — nyitom ki az aj­tót. — Gyere öreg! (gyöngyösi) az igényesség mostanában? Kolléganőm meséli, hogy három srác megkérdezte tő­le az utcán: — Hol van a hangszerbolt? Az útbaigazí­tás után kíváncsiskodott tő­lük: — Talán zenekart ala­pítotok? — Ühüm — hang­zott válaszuk. Gombamódra szaporodnak manapság a fiatalokból (vagy . inkább tinikből) álló pop- rock csapátok. Különféle ze- ríét, stílust választanak. Nem is nagyon kell (szerintük) más létezésükhöz, csak hang­szer és hangzatos név. S mi kell(ene) még? Kellene komolyság. Egyediség. Érthető szöveg. Zenei képzettség. Ez utób­bi kettő gyakran okoz bonyodal­makat. A társadalmi témák, a fiatalok életérzései, problémái nem mindegy, hogyan fogalma­zódnak meg. Egyes zenekarok va­lami „jó bulit”, feltűnést, botrányt kívánnak elérni. Külső megjele­nésükkel is irritálóak. Az amatő­rök úgy vélik, ha „nagyobb elő­deik” tehetik, .miért ríe tehetnék ők is? Elő a hajfestékkel, a bizto­sítótűkkel, a vérfagyasztó színpa­di kellékekkel, az ízléstelen ruha­költeményekkel. A dallam hamis- kás, rejtvény a szöveg, de hát elő kellene adni valahol. Megtalálják a helyszínt. Minden hét végén. Bár ahol megjelennek, lehet, hogy legközelebb már nem tehetik be a lábukat. Erre van igénye a mai ifjúság­nak? így töltik okosan a szabad­napjaikat? Ekképpen szelektálnak az értékek közül? Szükségük van bohóckodásra? Kérdések... Vajon ki válaszol rájuk? (bor) Vizsga előtt... (Szűcs Édua rajza) Összeállította: Borzák Tibor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents