Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-19 / 117. szám

• 8 1983. május 19. • PETŐFI NÉPE Értékes, kitűnően ' szerkesztett művészeti könyv jelent meg a napokban Boldizsár Istvánról — hatvanöt színes festményével és töhb mint hatvan grafikával, réz­karcaival illusztrálva. Bodnár Éva művészettörténész munkája mél­tón kapcsolódik áhlhoz a televí­ziós portréfilmhez, melyet a mű­vész nyolcvanötödik születésnapja alkalmából készítettek legújabb festményeinek bemutatásával. Táblaiképeit nézve — műtermé­ben mindig találkozik a látogató néhány új darabbal —, legyen aZ táj vagy virágosén délet, a színeik pompája, lüktető elevensége káp­ráztatja el az embert olyannyira, hogy szinte hallja, mint,csapódik a csónak a parthoz, vagy akarat­lanul is a képen lehulló virágszi­rom után kap... De ugyaneny- nyire megragadják a nézőt gra­fikái, rézkarcai, a komor vona­lakból áradó könnyedség, ter­mészetesség, hűség. Budapesti, Nagymező utcai műtermében mo6t az utóbbiakról beszélgettünk. Grafikáinak különös értékük, hogy egy-egy darab múltat men­tenek át a jövőbe. Mi, akik ott sétálunk, járünk, vagy éppen si­etve megyünk Kecskemét utcáin, nézzük modern, égfelé törő épü­leteit — és ez vonatkozik Bács- Kiskun megye más városainak, községeinek is a fejlődésére, mai (arculatára — vajon hányán gon­dolnak közülünk arra, hogy itt hú­zódott meg a közelben a tanya- (világ. Grafikai munkásságának (egyik értéke a letűnő táj átmen- *tése a jövő számára. A rézkar­cokból is mennyi szín tárul elénk: 'rájzfcészség, színgazdagság, fris- Iseség, mozgás, élet és hit az al­kotás maradandóságában. — A magyar táj pusztulásra ítélt öreg malmai, szélmalmok, ''gémeskutak foglalkoztatnak, ré­szint rézkarcok, részint festmé­nyek formájában ... Fejlődik a 'város, korszerűsítik. Így van ez rendjén, csak hát a festő szíve mégis fáj értük. Ezek a szép gé­meskutas tanyák, akácfás udva­rok! Petőfi megénekelte, Koszta, Tornyai megfestette, udvarukon Rózsa Sándor is megfordult, nem sok idő múlva nyomuk sem ma­rad. Ezért festem, rézkarcolom 'őket — mondta látogatásomkor. — Nézem az épülő, felújításra ke­rülő várost, a tájból kiemelkedő magas épületeivel, a rendezett ut­cákat, de a szemem vissza is te­kint: lássák a jövő nemzedékei. Kecskeméti tanyák a művész palettáján • Tanyarészlet gémeskúttal, disznókkal honnan' indult és mi volt a mai élet bölcsőije ... Boldizsár István, aki évtizedek előitt, sok esetben éppen a 'hu­szonnegyedik órában kezdte az Alföld, a tanyavilág művészi megörökítését, missziót teljesít. Vikár Béla, Bartók és Kodály nyomdokain jár, amikor népünk múltját, a magyarság életét a tájban akarja megörökíteni. Raj­zai mennyit árulnak el. örömből, bánatból, munkából, küzdelemből, bitből... Képe központjába min­dig a táj jellegzetességét állítot­ta. — A festészet mellett á réz­karc volt művészi mondanivalóm kifejező eszköze ... A nagybányai festők harmadik generációjához 'tartozom. Természetes, hogy fes­tészetem magán viseli a nagybá­nyai művészet szellemét: egy mű­vészeti, erkölcsi magaslatot, a művészetnek az aszkétaságig emelkedő szeretetét és művelését. Mestereink ezt sugározták ma­glukból és ezt hagyták nekünk örökségül. Ferenczy Károly, Réti l6tván, Thorma János, Iványi Grünwald Béla voltak azok a ■nagy magyar mesterek ... — Iványi Grünwald Bélával volt a kecskeméti művésztelepein is egy nyáron? — 1919-iben, mint főiskolai hall­gatót utaltak be a kecskeméti művészteíepre a Réti-növendékek­kel, együtt voltunk Korda Vin­cével, a festővel, Pátzay Pállal. Persze, akkor nem olyan körül­mények között voltunk, mint a mai művésztelepen: néha asztal tetején aludtunk, ha többen vol­tunk, az ellátásunk is gyenge volt, de fiatalok voltunk, művé­szek akartunk lenni, dolgoztunk, tanultunk. Iványi GÍnünwald ve­zette a telepet. Akkor kerültünk közel egymáshoz, és élete végéig a legjobb barátságban voltunk (a róla festett portré Boldizsár leg­szebb alkotásai közé tartozik). A művésztelep közelében olyan aggok háza-féle volt, azt sokan megfestettük, közel volt, nem kel­lett a palettát messzire vinni. Ezt a képemet néhány évvel ezelőtt vette meg a kecskeméti múzeum. Egyébként a legjobb aktképemet is Kecskeméten festettem. Ké­sőbb, életem derekán kezdtem a kecskeméti tanyákat megörökíte­ni. Vonzódom az Alföldhöz, hi­szen Orosházán születtem. Sok­szor tértem vissza a tanyák han­gulatába, csendjébe. A feledhe­tetlen balatoni nyarak után, amikor a tó ezernyi arcát igye­keztem megörökíteni, az utóbbi évékben nyaranta Mindszenten — a Hódmezővásárhely és Szentes közötti tanyavilágban — élek, ki­béreltem egy szobát, meg egy nyi­tott, saeilős kocsiszínt, ez a mű­termem, és festem a kerteket, ta­nyát, falut, a rétek virágait... A Boldizsár Istvánról szóló al­bumot lapozgatva. Bodnár Éva szép írását, a művész önvallomá­sát olvasva felmerül a gondoláit, vajon a sok száz rézkarcból, a kecskeméti hajdani tanyavilágból nem kellene-e kiállítást rendezni Kecskeméten, vagy mint doku­mentumot, nyilvánosság elé vin­ni, elhelyezni. Mert ezek a képék élnek, beszélnek, mesélnek táj­ról, emberről, életről... pillana­tokról. 1979-ben Orosházán meg­nyílt a Boldizsár Képtár, mely­ben festményei és rézkarcai ál­landó kiállításra kerülték. Ugyan­is szülővárosa iránti szeretetből 1977-ben festményeinek értékes 'kollekcióját Orosházának aján­dékozta. Talán egy bemutatkozás erejéig jutna ezekből a képekből a művek egy részét ihlető „hírős •városnak” is. Schelken Pálma ARCOK ÉS VALLOMÁSOK Farkas Gábor Ybl-díjas építész Kiskunfélegyházán született 1944-ben. Épí­tőipari technikumot végzett, majd a Buda­pesti Műszaki Egyetemen szerzett diplomát, mint a BÁCSÉP ösztöndíjasa. Ennél a vál­lalatnál dolgozott, a kivitelezőknél. Fiatalon felelős beosztásba került ugyanott: a terve­zési csoport vezetője lett. Közben megsze­rezte második diplomáját: azóta építész-, és egyben építési-gazdasági mérnök. Jelenleg a Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalat osz­tályvezetője. Felesége üzemmérnök. Két gyermekük van. Városi és megyei tanácstag, az Építőipari Tudományos Egyesület megyei titkára. Tíznél több funkciója, társadalmi meg­bízatása van. Kitüntetések egész sora — a többi között az Alpár Ignác Érem, a Telepü­lésfejlesztési Emlékérem és az Ybl-díj — bi­zonyítja eredményes alkotói, közéleti mun­káját. — A Tudomány és Technika Házában színvonalas kiállítás lát~ ható. Az ön által tervezett objek­tumok is figyelmet keltenek. Ho­gyan szemléli saját dolgait? — Jó látni készen a megálmo­dott épületeket.. S az a tudat, hogy mindez közös munka ered­ménye, erősíti az együvétartozás érzését. Ilyenkor persze előjön a mérlegelő töprengés is: jól csi­náltuk-e? És úgy készült-e el, ahogy előre elgondoltuk? Legin­kább a részletekkel nem vagyok megelégedve. — Alkotásainak leltárát nehéz lenne hirtelen felsorolni. Mun­kásszálló, határátkelő, iskola, ra- vhtalozó egyaránt szerepelne a listán. Melyik munkájára a leg­büszkébb? ■ — A Kiskunsági Nemzeti Park központi épületegyüttesére. S ,— résiben — a kecskeméti főtér ki­alakítására. Ezt Mayer Antal kol­légámmal közösen terveztük. — Nem akarok kötözködni, de a főtér befejezetlen, yiem is min­den szempontból sikerült... — Kevés időnlk volt a tervezés­re. A hiirdetődomb és a távolság­jelző a jelenlegi megvalósításban vitatható. Remélem, hogy egyszer majd sikerül az eredeti elképze­léseinket a gyakorlatban lát­ni... Mindennek ellenére azt mondom: jó ügyet szolgáltunk a változtatással. — örömmel, könnyen vagy kínlódva dolgozik? — Élvezettel és gyötrődve. A végcél mindig ugyanaz: a megle­vő feltételrendszerben megtalál­ni az adottságaimnak legjobban megfelelő megoldást. Ez nem megy könnyen. Az örömet a keresés jelenti. A gyötrődés oka az, hogy munkaidőimnek a felét sokszor az teszi ki, hogy másokkal elfogad­tassam az elképzeléseimet. — iSokan beleszólnak abba, amit csinál? — Nagyon is sokan. Széchenyi mondta, hogy nagyobb elbizako­dottságot kevesebb tudással és ér­demmel soha egy nemzet nem fűzött szorosabban a karakteré­be, mint a magyar. Nos, ez ér­vényes a mi munkánkra is. Vagy­is nálunk az építészethez min­denki ért — legaláhhis azt hiszi. Én azokat a vezetőket szeretem és tisztelem, akik döntéseik meg­hozatala előtt meghallgatják a szakembereket, véleményüket fi­gyelembe is veszik. Egyszer ta­nácsülésen Vergiliust idéztem, aki azt mondta: az orvosak keveset értenek a gyógyításhoz, ám a be­tegek sokkal kevesebbet. — Gyakran ideges, lehangolt? Sűrűn térzi, hogy nem úgy men­nek ia dolgok, ahogyan kellene? — Amikor látom, hogy hosszú távon rossznak bizonyult, amit csinálok. A mi munkánkban egy- egy tévedés súlyos milliókba ke­rülhet, Sokszor nyomaszt ez a fe­lelősség. Az építészet a társadal­mi valóság tükre. Nem mindegy hát, hogyan bániunk vele. Hang­súlyozom: mi nem társadalmi igényt fogalmazunk meg, hanem azt akarjuk kielégíteni; tehát az építészetet érintő jogos kritikák­nál ezen is gondolkodhatunk! — Hogyan ítéli meg 1mai építé­szetünket? — Rossz helyén" állunk, meg­akadtunk valahol a szecesszió ma­gyaros törekvéseinél. Ami azóta történt, vajmi kevés. Elég csupán egy pillantást vetni mondjuk a finnek nagyszerű építészetére, hogy elhiggyük ezt. Kós Károly írta, hogy amennyiben az utódok folytatni akarják az apák munká­ját, akkor össze kell szedni | az országban a széjjelszórt köveket, amelyekből az ország újjáéled. — Vannak példaképei? — A finn Alvar Aalto. A ma­gyarok közül Csete György és Makovecz Imre hitvallása közel áll hozzám. Azokat ismerem el, akik nem a múló divatokat köve­tik, hanem a legjobb megközelí­tést; az adott feladat igényes meg­valósításával a tájhoz kötődést keresik. Sajnos, minket nem tel­jesen erre tanítottak. Azóta vi­szont felnőtt egy olyan generáció, amely másként nézi a világot. Rajtuk múlik majd, hogy milyen lesz a jövő építészete. — Van lolyan munkája. amit utólag nem vállal? — Némely épületet a kivitele­zéskor annyira elrontottak, hogy nem ismerek rá a ,,gyerekre”. Terveztem vagy száz családi há­zat, s közülük jó, ha kettőt-hár- mat megmutathatnék, .hogy ím, ezt én csináltam. Nem azt építik meg legtöbbször, amit én akarok. Szomorú, hogy éppen az úgymond saját személyre szabott karakter vész el. Ha a sógorommal, mond­juk, egy autót összeeszkábálok, nem adnak rá forgalmi enge­délyt. Egy házat büntetlenül iehet összetákolni. — Mi lehetne erre az orvosság? — Az építészeti kultúra ter­jesztése, sokoldalú összefogás ál­tal. A szépség iránti igény erősí­tése. Bosszant a tehetetlenség ér­zése. Hányszor elgondolom, hagy abból a pénzből, amit értelmet­lenül építettek be, mi mindent le­hetett volna csinálni! Fáj az egy­kori polgári ízlés kritikátlan után­zása. — Nyilván hasznos lehetne a jobb kapcsolat a megbízókkal... — Sajnos, a megbízó olykor szinte fiktív, megfoghatatlan. Egyes létesítmények esetében egy „valakinek” tervezünk, de a köz­vetítők és döntők egész sora épül be a tervező és a használó közé. Ha az alkotás és a befogadás kö­i zé megfoghatatlanul beékelődnek mások, misztifikálódik a szak­ma. Ha ma valaki tervez egy épületet, akkor tíz-húszféle szerv, személy szól bele a dologba, sok­szor minden hozzáértés nélkül. — JE z — mondjuk így — gz építészi munka külső korlátja. Van-e belső? — Az építész közéleti ember. Ha nem nyílt, ha tájékozatlan, nem ismeri az életválságot, lég­üres térben találja magát, kép­telen jól dolgozni. Fordítva pe­dig sokat használhat a szakma egészének. — ön sikeres ember. Elégedett is? — Ha a barátaim előtt úgy­mond lelkizek, nyűglődöm. azt mondják: ugyan mi baja lehet egy siker-embernek? Erre azt gondolom: kétélű a siker, örömet okoz, de magasabbra teszi a mér­cét. Ha kirakatba kerül valaki, akár egy kicsi tévedése, botlása is tízszer akkorának látszik, és sajnos irigyiei, „ellenségei" hat­ványozottan szaporodnak. — |Jelenleg mit csinál? — A vízmű vállalat megbízá­sából a szédhenyivárosj szabad­idő-központ épületegyüttesén és a strandfürdő előtti régi vízto­' rony hasznosításán dolgozom. Közösen tervezem Boros Pál épí­tésszel a Móricz Zslgmond utcai foghíj beépítését, Albrecht Lász­ló építésszel pedig a Batthyány utoa 7. számú épület hasznosítá­sát. Varga Mihály Van-e elegendő ) pedagógus? I Minden nemzetnek nagy ügye a közoktatás tovább­fejlesztése. A műveltség széles körű elterjesztése és az emberek . képzettségi színvonalának szakadat­lan emelése azért elsőren­dű feladat, mert a közös­ség jövőjének minősége függ az oktatási rendszer hatékonyságától. Amit az Iskoláztatásban számsze­rűen elértünk a felszaba­dulás után, az egyértel­műen kiemelkedő sikere a szocialista társadalmi rend­nek. Végigtekintve jelenlegi oktatási viszonyainkon, s ha a jövő igényeire is pil­lantunk, akkor már ko­rántsem lehetünk elége­dettek, mert az eredmé­nyek ellenére napjainkban számos nehézség tornyo­sul elénk, ezek közül a leg­nyugtalanítóbb a pedagó­gusellátottság nem kielé­gítő volta. Nem volna elegendő pe­dagógus Magyarországon, amikor évről évre töhb ta­nító és tanár lép ki a fel­sőfokú tanítóképző kapu­ján? Lássuk csak, mit tárnak föl a számok! Az 1980-as népszámlálás adatai sze­rint az alsó- és középfokú oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok szá­ma — a legnépesebb ér­telmiségi csoportról van szó — 150 ezerre tehető, ami ' tizenegyszer több, az ötven évvel ezelőttinél. Ha a pedagógiai végzett­séget vesszük tekintetbe, akkor jóval több nevelő van hazánkban másfél- százezernél, ámde nem mindenki dolgozik a vég­zettségének megfelelő munkakörben: a pedagó­giai képesítésűeknek csu­pán 78 százaléka tanít is­kolákban, a többiek kul­turális intézményekben, a közigazgatásban, tudomá­nyos intézetekben, gazda­sági vagy ügyviteli terü­leten helyezkedtek el. A pályát elhagyó pedagógu­sok aránya a képzettség szintjének emelkedésével növekszik: legmagasabb a középiskolai tanárok, leg­alacsonyabb az óvónők kö­rében. Lényegesen több férfi fordít hátat a kated­rának, mint nő. A legtöbb pedagógust az általános iskolák foglal­koztatják. Itt a számuk 78 ezer — kétezer hatszázzal nagyobb a tavalyinál —, ám még így sincsenek ele­gen. Bármennyire meg­lepő: az ország 3600 álta­lános iskolájának egyhar- madában tanerőhiány van. A területi megoszlás egye­netlen, a -legtöbb nevelő Borsod-Ahaúj-Zemplén, Pest és Szabolcs-Szatmár megyében hiányzik, átla­gosan 3,5—4 százalék, a legkevesebb Vasban és Za­lában, mindössze egy szá­zalék. Más oka is van a tan­erőhiánynak a pálya elha­gyásán kívül, például a gyermekgondozási segé­lyen lévő anyák nagy szá­ma. A diplomás nőknek országosan 6,4 százaléka marad otthon gyermekét nevelni, a pedagógus nők részaránya viszont 9,4 szá­zalék. -Helyettesítésükre egyelőre nincs más meg­oldás, mint képesítés nél­küliek munkába állítása. Az általános iskolákban je­lenleg 4876 képesítés nél­küli nevelőt alkalmaznak, ami a létszám 6,2 százalé­kának felel meg. Nagy erőfeszítésekre lesz szükség, hogy a helyzet mi­hamarabb, megváltozzék. Nem ülhetünk ölbe tett 'kézzel. Ahogy Aczél György rámutatott ez év januárjá­ban a budapesti pártbizott­ságon elhangzott beszédé­ben, „Magyarország mint szocialista ország nem me­het úgy az ezredforduló elébe, hogy betervezett’ maradjon a képesítés nél­küli nevelők foglalkozta­tása. Ez ellentétben lenne mind a diákok, mind a ne­velők érdekeivel. Mind­addig nem lesz a pedagó­guspályának nkgyobb be­csülete, amíg ez lesz az egyetlen olyan értelmisé­gi pálya, ahol szakképesí­tés nélkül egyenértékű le­het valaki a képesítettek­kel. Ma érettségi bizonyít­vány birtokában sokan ta­nítónak vagy tanárnak te­kinthetik magukat, de sen­ki sem mondhatja mérnök­nek magát, ha nincs mér­nöki oklevele”. Hogy az iskolai munka a mostaninál hatékonyab­bá váljék, vagyis a taní­tás színvonala emelkedjék az elkövetkező esztendők­ben, ahhoz eredményeseb­bé kell válniuk a pedagó­gusok szakmai tovább­képzésének is. Nem szíve­sen beszélünk róla. de tény: túlságosan sok pe­dagógus szerezte meg dip­lomáját esti és levelező ta­gozaton. Igaz, hogy az ott végzetteknek jó része ke­mény, áldozatos munkával jutott hozzá az oklevélhez, és szellemi tarsolyát is jól megtörnie eközben, más részük azonban nem a tu­dás megszerzéséért, ha­nem a papírért iratkozott be oda. Amit nem adott, vagy nem adhatott meg az esti kurzus, azt most a /to­vábbképzésnek kell ki­pótolnia. És a nappali képzés? Ott talán minden rendben fo­lyik? Dehogy. A hallgatók évek óta konokul azt haj­togatják, hogy a főiskola vagy az egyetem követel­ményei irreálisak, ráadá­sul nem készítik föl őket az iskolai gyakorlati mun. kára. Az oktatok pedig a hallgatókra panaszkodnak, mondván, nincs bennük kitartás, hézagos a közép­iskolából hozott, illetve a főiskolán szerzett tudá­suk, nem fogékonyak a szellemi javak iránt, csak a bizonyítvány megszerzé­se foglalkoztatja szinte valamennyiüket. Lám hét­köznapi kifejezéssel élve: folyik az egymásra muto­gatás, ahelyett, hogy előbb­re jutnánk. Évente másfél millió nö­vendékük van az általános és a középiskoláknak. Aki a pedagógusellátottságról töpreng, az óhatatlanul er­re a hatalmas ifjú seregre gondol. 'Neveltetésükre, műveltségükre, képzett­ségükre. Végeredményiben a társadalom jövőjére, amelynek alapjait minden­kor az iskola veti meg. P. K. I. Dokumentumfilm készül Derkovits Gyuláról Dokumentum- filmet készít Szombathelyen a Magyar Te­levízió Derko­vits GyuláróL A mintegy 30 perces film be­mutatja a fes­tő életművét. A film rendezője Redő Gyula, operatőre Káp­lár Ferenc. (MTI-fotó: Czika László felvétele — KS)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents