Petőfi Népe, 1983. május (38. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-18 / 116. szám

1983. május 18. • PETŐFI NÉPE 5 SZOCIOFOTŐSOK A F Tény-képek Nagybaracskáról A miúlt éviben tíz nyári napra fotósok szállták meg Nagybaracs. kát, másodszor. Nem akármilyen, de szociofotósok, akik tudvalevő, leg szakadéknyi távolságot tar- tanak a fényképezőgépek egyéb kategóriáiba tartozó mesterei­től. Nem retusálnak, mint a mo­solyra vadászó vándorfényképé­szek, nem is csak eseményeket, eredményeket próbálnak felvil­lantani, mint általában a fotó- riporterek. A szociofotósok — mint történelmileg kialakult műfaj és szemléletmód örökösei — nem retusálnak, és nem is csak vidámságot mutatnak be, hanem magát a valóságot'szeretnék visz. szaadni: olyannak, amilyen. Éppen ez az, ami miatt nem mindenki tapsol munkáik láttán — olykor bizony maguk a lefo- tografáltak berzenkednek leg­jobban. Igaz, ami igaz: magunk­ról alkotott elképzeléseinket csak egy lágyan retusált képen láthatjuk viszont, ámbátor azt is kár volna tagadni, hogy bizo­nyos fotóinkat tilos megmásítani, mert mondjuk, nem ismernek ránk igazoltatáskor. Azok a bi­zonyos híres régiek a harmincas évek elején ezért nyúltak a tár­sadalomábrázolás, a valóságtük- röztetés objektív eszközéhez, az ohjektívhez: lefényképezni csak a valóságot lehet, az álmokat nem. A szociofotó tehát nem mű­faj (noha vannak sajátos stílus­jegyei), hanem eszköz: a valóság ábrázolásának — s ezáltal: meg­változtatásának — eszköze. Néz­zük hát, a valóság mely részeit örökítették meg Nagybaracskán a fotográfusok? Ha a tizenegy alkotó — Dor- mán László (Újvidék), Gyulavá­ri József (Baja), Helmut Hilgetn­felat (Brandenburg), Horváth Pé­ter (Budapest), Huszár Tibor (Ga- lánta), Kiss Árpád (Budapest), Kovács László (Baja), Straszer András (Kecskemét), Walter Pé­ter (Kecskemét), Kudelich Lajgs (Cegléd), Tamás József (Baja) — képeit téma szerint csoportosít­juk, nem a valóság fő vonulatait látjuk magunk előtt. -Ne feled­jük: a fotózás az objektív szub­jektív művészete, a paradoxon megfejtése egyszerű: hús-Vér személyiségek használnak tár­gyilagos tükröző eszközként fény. képezőgépet, így tehát az erede­ti kérdésre a válasz: ezt látták a valóságból ők, a fotósok. Mindenki mást. Dormant László tőle megszo­kott színvonalú, stílusú képeivel (Szerelem I—III., Nikotin I—III.) mindössze azt az üzenetet továb. bítja: az alkohol és a cigaretta mértéktelen fogyasztása meg­károsítja egészségünket. S mert ez az üzenet nem a cseresznye- pálinkás üveg címkéjének, szi- varkásdobozoknak a szövege, ha­nem valóságos személyeknek az arcáról (mint sors-tükörről) ol­vasható, azonnal hatásoisabb is. Horváth Péter technikai kísér, letet folytatott. íla jól értem, arról van szó, hogy egy képben több másikat akart szintetizál­ni, s ezt úgy vélte megvalósítha­tónak, hogy egy negatívkocká­ra több fázist exponált (vagy: egy papírra több felvételt nagyí­tott — az eredmény szempontjá­ból mindegy). Így lehetséges, hogy az öregember egyszerre van a háttérben és az előtérben, a kisfiú ránk is néz, meg oldalra is. Sajnos, hogy a technikai megva­lósításon kívül más érdekessé­gük nincs e fotóknak, minthogy Horváth nem mást lát, hanem pusztán másképp lát, ami ebben az esetben nem tartalmi, hanem formai kérdés, s mint ilyen: má­sodlagos. Nem különösebben ötletes Kiss Árpád Házak és lakóik című hármasa sem: égy kép a külsőt, egy a házbelsőt mutatja, azt pró. bálván sugallni, hogy a külső egyre csak szépül, míg a belső szépülést nem követi ennek a szépségnek a használata, birtok­ba vétele. Lehetséges, hogy külö­nös egy faluban emeletes és man- zárdos házat látni, s be nem ve­tett ágyat (feltételezhetően dél­után), azonban ez legföljebb ar. ról az egy házról (lakójáról) mond valamit, de mivel nincs sorsba ágyazva, nem tudhatjuk: igazat-e. Más a helyzet ugyanis, ha mondjuk éjszakai műszak­ból kelve még nem ágyazott be a tulajdonos, és más, ha be sem szokták vetni az ágyat (ne vitat­kozzunk most azon, hogy ez meny­nyire fontos kérdés). Kovács László Nagybaracskán sem tagadta meg festő- és fotó­művészi voltát, ö — Horváthtal ellentétben — jól tudja, hogy nem sok képet kell egymásra ko. pírozni, hanem azt az egyet kell megcsinálni, ami a legjellemzőbb. Egy korty című munkája egy­szerre néprajzi dokumentum és kompozíció (tartalom és esztéti­kum), Kendős nénije már-már festmény — ez a szociofotó egyik lehetséges előrehaladási iránya: valóság és esztétikum. Kudelich Lajos a legnagyobb meglepetés: jó szemű, érett fo­tós — nem mellékesen jegyzem meg, hogy három éve fogalma se volt a fényképezésről, s most is közderültséget keltett, mikor a százezres gépcsodák közé sze­rény Prakticájával beosont. Ké. pei egyben azt igazolják: többet ér a jó szem, mint az akármilyen kiváló gép (persze, ha van, nem hátrány). A kalapos című képe az alkotótelep kivételes munkái­nak egyike. Straszer Andrást is a különös izgatja, márpedig lehetne-e ellen, téteseibbb a huszadik század vé­gi Magyarország mindennapjai­val az a jólakottan doromboló has, amelyre ezt •'a szót tetovál­ták: „éhes”. Straszer formailag is kifejezi „különállását”, mert nem légből, ^'ate^o}^icü\jyal tózza álanyát, Vanem' Jegy ségft- ségkéz igénybevételével. Tamás József a szociofotósok „kályhájánál” kezdte nagyba­racskai munkáját, minthogy a műfaj minden művelője öreg­emberek és öregasszonyok fény­képezésével indul. Ö egy nyomo­rúságos körülmények között élő 9 Kudelich Lajos: A kalapos. öregembert keres fel, egy olyat, aki valamilyen kitüntetés birto­kosa is. Ez az érem egy ócska székre kerüli, a háttérben rozs­dás, ajtaja-ikinyílt csikótűzhely, míg az utolsó képen egyedül, a távolba meredve az öregember. Lehetséges, hogy Tamás József nem hiszi el: akkorát hazudott ezzel a képpel, amekkorát egy ál. talán csak lehetséges. A nagylá­tószögű (s persze torzító) objek­tív felülről lefelé döntése — a kicsi .még kisebb így — csak for­mai mátsítás. A tartalmi a komo. lyaibb, minthogy azt sugallja: ne­sze neked dolgos, eredményes (hisz: kitüntetett) élet, ha meg­öregedsz, magadra maradsz. Azért a dolgok — még ha egyének ese­tében igaz is — társadalmi mére. tekben nem ilyen egyszerűek. A végére hagytam Gyulavári József és Walter Péter azóta ki­sebbfajta botrányt kavart kísér­letét. Egy tüdőszűrés egész falut érintő alkalmát kihasználva ar­ra vették rá Szeremle 270 lako­sát, hogy üljenek le fényképez- kedrai. A vaku — ugyanolyan kö­rülmények között — 270-szer vil_ lant. A képek? Külön-külön nem sokat mondanak, de mivel közös lapra kasírozták őket, nem egyen­ként, hanem összességükben hatnak, megváltozik jelentésük, s immár arról vallanak: kik lak­ták egy bizonyos n^pon Szerem, lét. Sajátos, ki-ki hányféle módon olvashatja ezeket a tablókat, hányféle következtetést vonhat le e fotó-gramból. Az _ Erdei Ferenc Művelődési Közpöntbah^íatható^ kiállltás bi­zonyíték: a nagybaracskai tábor jelentős eredményekkel zárta 1982-t. Képeik is azt sugallják: érdekünk, feladatunk, s célunk a valóság mind teljesebb isme­rete, mert ez az alapja előrelé­pésünknek. Ballai József 9 Huszár Tibor: Ebből élek. Múzsáknak szentelt berek A címről ma aligha jutna bárkinek is eszébe az a tudo­mányos intézmény, amelyben a természet és a társadalom * fejlődésének tárgyi emlékeit, kulturális és egyéb dokumen­tumait gyűjtik, őrzik, feldol­gozzák, majd közszemlére bo­csátják, — azaz a múzeum. Pe­dig a szó a görög mouseion — múzsáknak szentelt berek — szóból származik. Az ókori Alexandriában számon tartottak olyan gyűjtményeket és in­tézményeket, amelyeket ezzel a névvel illettek, később az ókori Hómában a műgyűjtés már tudatosan, történeti és esz­tétikai igényeket érvényesítve folyt. Pár ezer évet ugorva, ma úgy is mondhatnánk, hogy a múzeumok nem csupán a mú­zsáknak, hanem nekünk — a régi korok emlékei iránt ér­deklődő látogatóknak — is szentelt helyek. Mégis, a mú­zeumba járás nem igen tarto­zik kulturális szokásaink közé. Ritkán fordul elő, hogy valaki csak úgy magától belépjen a kapun és szemügyre vegye a kiállított tárgyakat. Kivételes alkalom lehet egy-egy családi vagy munkahelyi kirándulás, de akkor sem biztos, hogy az első út a helybeli múzeumba vezet. Ezeken a szokásokon a mú­zeumok úgy tudnak hatásosan változatni, ha legnépesebb lá­togatórétegükre, az iskolásokra építenek és bennük próbálják egy életre felébreszteni azt a kíváncsiságot, amely újra és újra visszatérésre készteti őket. A termekben tétován bolyongó gyerekek nem sok élménnyel távoznak, szükség van arra, hogy ismereteikhez igazodó, szakszerű eligazítást kapjanak. Ilyen segítséget kínál például a Magyar Nemzeti Múzeum a ta­nulmányi kirándulásra érkező osztályoknak. Játékos feladat­lappal várják a tanulókat, amellyel egyszerűbben eliga. zodhatnak a régészeti kiállítá­son. A kérdéseket úgy állítot­ták össze, hogy a látott legfon­tosabb leleteket és a megis­mert összefüggéseket könnyen beépíthessék a tananyagba. A felnőttek társaságában kirán­duló gyerekekre sincs gond: amíg a szülők a régészeti anyagról előadást vagy tárlat- vezetést hallgatnak, kézügyes­ségük és fantáziájuk segítségé­vel elkészíthetik őseink hasz­nálati tárgyait, rajzokon eleve­níthetik fel mondáit, felidéz­hetik szokásaikat. A Nemzeti Múzeumban hagyományosnak számítanak a nyitott napok. Ma, a Múzeumi Világnapon éppen szakmunkástanulókat fogadnak, akik a régészeti rak. tár megtekintése után végig­kísérhetik azt a folyamatot, míg egy ásatási leletből kiállí­tási tárgy lesz. Hasonló kezdeményezések­kel találkozhatunk a megyeha­táron innen is. A bajai Türr István Múzeum például alkal­mat ad arra, hogy a diákok meglátogassák a Pusztafalun, Bátmonostoron és Hajóson fo­lyó ásatásokat. Nyáron az in­tézmény munkatársai a honis­mereti tábort vezető pedagógu­sok segítségére lesznek: elő­adásokat tartanak és kalauzo­lásukkal még a múzeum „leg­titkosabb” zugaiba is bepillant, hatnak a táborozok. A halasiak legutóbb a már-már kihalóban levő húsvéti népszokásokat elevenítették fel egy napra, ta­valy pedig Kecelen májusfát állítottak, ugyancsak a gyere­kek közreműködésével. Ezeken kívül még említhet­nénk egy-két megyei példát, de még ennél is több ötletes, vonzó programra, leleményes fogásra lenne szükség ahhoz, hogy a gyerekeknek a mú­zeumlátogatás ne csak egy pár iskolán kívül eltöltött szabad órát jelehtsen, hanem ott va­lóban találjon is valamit, ami miatt újból elmegy, talán a szülőkkel együtt... H. K. E. Készülődés a grafikai biennáléra Kiküldték a' meghívókat a de­cemberben nyíló 12. miskolci or­szágos grafikai biennáléra. Az országos seregszemlére a város­beli téli tárlattal váltásban ke­rül sor: egyik évben ez, a má­sikban az vonz nagy közönséget a borsodi megyeszékhelyre. A pá­lyázók műveiket szeptember 7-ig küldhetik be a miskolci galé­riába, illetve a budapesti Mű­csarnokba; az alkotások kiállí­tásáról zsűri dönt. A hagyomá­nyoknak megfelelően az előző grafikai biennálé nagydíjasa önálló tárlattal szerepel a kiállí­táson; az idén Swierkievitz Ró­bert mutatja be műveit kama­rakiállításon. (MTI) A nevelési értekezletek tapasztalatai Az utóbbi hetekben valameny- nyi általános iskolában lezajlot­tak a nevelési értekezletek. Eze­ken a fórumokon a pedagógusok és a szülői munkaközösségek ve­zetői, tagjai a család és az iskola kapcsolatára vonatkozó tapaszta­latokat vitatták meg. . A már több megyéből megér­kezett információkat összegezve a Művelődési Minisztérium illeté­kesei elmondották: a nevelési ér­tekezleteken élénk párbeszéd ala­kult ki: egyértelművé vált, hogy a nevelési és oktatási tervek vég­rehajtása az iskola feladata. A szülők segítik és ellenőrzik ugyan az otthoni (tanulást, de a külön­böző tantárgyak anyagának elsa­játíttatására nem vállalkozhat­tak. Különösen az új matemati­ka-tananyaggal összefüggésben merült fel sok gond: a szülők — mint mondották — nehezen tud­ják követni a komplex matema­tika gondolatmenetét, s kevéssé tudnak segítséget nyújtani gyer­mekeiknek ezen. .a téren, mint más tárgyak esetében. A pedagó­gusok is kifejtették: a rendre, a fegyelemre, a kötelességtudásra nevelésnek sarkalatos pontja a tanulók önálló munkavégzése. Hangsúlyozták: sajnos, sok helyen él még az a helytelen gyakorlat, hogy a diákok helyett a szülők készítik el a házi feladatot. Csaknem minden nevelési fó­rumon szó esett azokról a szülők­ről is, akik nem törődnek gyer­mekeik iskolai munkájával. Az ötnapos tanítási hét beve­zetésével kapcsolatban megálla­pították: a hét végi szabadnapo­kon meg kell találni az iskolai és az otthoni feladatokból adódó tennivalók helyes arányát. Ugyan­is több pedagógus felvetette: á diákokkal igen sok házi munkát végeztetnek, ezért nem jut ide­jük a tanulásra; a szülők viszont azzal érveltek, hogy a feszített iskolai munkatempó miatt a gye­rekek túlságosan' kifáradnak a hét végére. A kedvező tapaszta­latokat sem titkolva, a pedagó­gusok arra is rámutattak: újab­ban egyre több család szervez szombaton és vasárnap a gyere­kekkel közös programot. Ennek azért van különös jelentősége, mert ma ds sok iskolás tölti csel- lengéssel, semmittevéssel a hét­végét. (MTI) OMLADOZÓ MŰVELŐDÉSI HÁZAK (2) Aládúcolt színpad „Roskadófélben van a ház, Hámlik le a vakolat, S a szél egy darab födéllel Már tudj’ isten hol szalad ...” (Petőfi Sándor) Pedig most virágzik... Volt időszak, aimikor Kunbaja szép kör­nyezetű, tágas művelődési háza úgymond pangott. Leginkább csak „mozizni” jártak ide az emberek. Néhány esztendeje azonban, fi­gyelemre méltó virágzásnak indult e határ, menti település kulturális élete. Ma már gyer- mekszínpad, két zeneklub, felnőtt és úttörő népművészeti díszítőszakkör, nyugdíjasok klubja, modellezőszakkör működik a házban, s rendszeresek a különböző tanfolyamok (sza­bás-varrás, főző-, autós stb.), a TIT-elöadá- sok, a kiscsoportos foglalkozások, koncertek, bálok... Dr. Sáfár Jánasné tanítónő két éve vezeti másodállásban a művelődési házat. Au­gusztustól főállásban irányítja majd e 2300 lakosú község közművelődését. — Tervekből nincs hiányunk a jövőt ille­9 Szúette tetőszerkezet rothadozik a csere­pek alatt. tőén, ahogy tennivalókból sem — hallottam tőle. — Eléggé elhanyagolt ez az épület. Évek óta nem volt ikimeszelve, sok minden fel­újításra, renoválásra vár. A helyi szövetke­zetek szocialista brigádjai vállalták a belső szakipari munkákat, s a lakosság is segítő­kész, ha közös ügyről van szó. Nem is ez a baj... Elfuserálták a tetőt Tágas, háromszáz fő befogadására alkal­mas színházterem (egyben mozi is), két na­gyobb klubhelyiség, büfé, iroda, raktár ... Vagyis méreteiben kétségtelenül megfelel a község igényeinek a kunbajai művelődési ház. Valóban ráfér az épületre némi reno­válás, egy alapos festés és mázolás, de mond. hatni; „nem is olyan veszélyes a helyzet”. — Egészen addig, míg fel nem tekintünk a mennyezetre! A lehullt vakolat, a jókora pe­nészfoltok láttán szinte reflexszerűen behúz­za a nyakát a bámészkodó. A színpad fölötti plafonrészt vasgerendákkal dúcolták alá, de még így is életveszélyesnek tűnik. — Már jártak itt szakemberek és megvizs­gálták a födémet — mondta el a tanítónő. — Állításuk szerint pillanatnyilag még nem életveszélyes, de elfuserált valami az egész tetőszerkezet... Üj kellene helyette. Ugyan­is többnyire bontott, szúette anyagokból épült a művelődési ház annak idején, a hatvanas években. Nem tudom, mi lesz. Egy ilyen ha. talmas tető átépítése bizonyára rengeteg pénz­be .kerül... — Több millió egy új födém, a mérnökök szerint — tájékoztatott Csenger Lajos, a köz­ségi .tanács végrehajtó bizottságának titkára. — Saját érőből nem tudjuk megoldani, hi­szen mindössze 350 ezer forint az évi község, fejlesztési alapunk. Próbáltunk támogatást kérni a járástól, de azt mondták, hogy nincs ... Pedig legalább egymillió kellene, hogy egy­általán hozzá tudjunk fogni, belekalkulálva a helyi szövetkezetek és a lakosság segítsé­gét is, akikre mindig lehet számítani, ha tár­sadalmi munkáról van szó. Egyszóval: ma még bizonytalan a művelődési ház sorsa, jö. vője, bár egyre tartalmasabb népművelői munka, egyre pezsgőbb élet folyik az omla­dozó födém alatt... Zárt ajtó mögött Huszonöt évvel ezelőtt, amikor a bácssző- lősi művelődési házat építették, háromezer lé­lekszámú volt a falu. Ma alig 840 lakost szá­9 Bácsszőlős művelődési házában már meg­kezdődtek a felújítási munkák. mólnak. Az emberek a közeli nagyközségek­be (Mélykút, Bácsalmás) költöztek. A roha­mos lélekszámcsökkenés — még ma is tartó fo­lyamat — jelentősen megváltoztatta Bácssző­lős arculatát, szinte minden tekintetben. így többek között megcsappant a helyi tanács községfejlesztési alapja, azaz kevsebb jutott a közművelődés anyagi támogatására is. A pénz, iskola, óvoda, ivóvízhálózat építésére kellett, ezért hosszú éveken át elodázódott a művelődési ház renoválása. A kémények düle- deztek, a tető ibeázott, a mennyezet omlado_ , zott... Jelenleg zárva a kultúra otthona, ám a zárt ajtók mögött nagy munka, folyik. — Ebben a hónapban fogtak hozzá a fel. újításhoz a mesterek — újságolta Csincsák Istvánná, a művelődési ház vezetője. — A tervek szeclrmSŰ ezer forintba kerül a re­noválás. (Éz az összeg a tanács kétévi köz­ségfejlesztési alapja.) Reméljük, hogy ami­korra ősszel véget ér a betakarítás — szá­munkra akkor kezdődik a szezon — befeje­ződik az épület felújítása is. Általában nyolc, tíz nagyobb (községi szintű) rendezvényt tar­tunk évente. Egy hímző- és egy képzőművé­szeti szakkört működtetünk, s elég gyakoriak a TIT-előadások, a bálák, a műsoros estek. Mi is csak a lehetőségeink, s az igények sze­rint tevékenykedhetünk... A mélykúti Al­kotmány Termelőszövetkezet (régebben egye. sült a bácsszölősi.vel) évente 10 ezer forintot ad közművelődési célokra, míg a Bácsalmás és Vidéke ÁFÉSZ-től 5500-át kapunk. A töb­bit magunknak kell előteremtenünk. Miért panaszkodnánk? Töhb — és nagyobb — köz­ség is van a környéken, ahol omladozó, jdö- nyűtte falak között álmodoznak a népműve­lők, a kultúra szebb, korszerűbb, barátságo­sabb otthonáról... Koloh Elek Statisztikai zsebkönyv hazánk életéről. A Statisztikait Kiadó Vállalat gondozásában Magyarország 1983 címmel zsebkönyv jelent meg,' amely érdekes év eleji statiszti­kai adatokat közöl az ország éle­téről. Kitűnik például, hogy Bu­dapest után a legnépesebb ma­gyar város Miskolc, 21Ö ezer la­kossal. Ezt nagyságrendben kö­veti Debrecen, Szeged. Pécs, Győr, Nyíregyháza, Székesfehér­vár, Kecskemét, Szombathely, Szolnok, Tatabánya és Kaposvár. Az ország népessége 10 millió 700 ezer, a férfiak aránya 48,4. a nő­ké 51,6 százalék, a családok szá­ma 3 millió 28 ezer. A zsehkönyv megyei adatokat is tartalmaz. Tavaly Szabolcs- Szatmár megyében volt a legma-. gasabb a születések aránya, ezer lakosra csaknem 15 újszülött ju­tott, szemben az országos 12,5 ezrelékes átlaggal. A fővárosban alacsonyabb ez a szám, ezer la­kosra 10,2 születés jutott. A leg­népesebb megye Borsod-Ahaúj- Zemplén 803 ezer lakossal. A leg­kevesebben —- 238 ezren — Nóg- rádban élnek. Az iparban foglal­koztatottak aránya országosan 41 százalék, (ennél lényegesen ala­csonyabb — 31 százalék — Sza- bolcs-Szatmárban, a legmagasabb — 49 százalék — Borsod megyé­ben. A főváros után a legtöbb autó Baranya megyében van, ezer la­kosra 119 személygépkocsi jut. Televízió-előfizető a megyék kö­zül Szolnokban van a legtöbb, ezer lakos közül 285-nek van tv- je. Moziba leggyakrabban a Haj- dú-Bihar megyeiek járnak, leg­ritkábban pedig a Pest megyeiek. A zsebkönyv nemzetközi ada­tokat is tartalmaz.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents