Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-12 / 85. szám

1983. április 12. • PETŐFI NÉPE • 5 SZÉP MAGYAR KÖNYV 1983-BAN NEHÉZ AZ ÜT A CJGÄNYSORBÖL Segíthet az iskola is A Hazafias Népfront Bács megyei elnök­sége nő- és rétegpolitikai munkabizottsága a közelmúltban megvitatta a megyében élő cigánylakosság helyzetét. Kiskunhalason él a legtöbb cigánycsalád. Ma már a munka­képes korúak 59 százaléka dolgozik. A helyi üzemek, vállalatok nem idegenkednek fog­lalkoztatásuktól. 9 A régi rigánvházak Kiskunhalason. 0 — és a barátságosabb környezet. (Straszer András — archív felvételei) Az idén harmincadik alka­lommal rendezték meg a Szép magyar könyv versenyét. Ti­• Corvina Kiadó: Vörös felhő földjén. Az oktatás, illetve a közműve­lődés területén végzett kiemelke­dő munkájáért huszonhárom Bács- Kiskun megyei fiatalt tüntetett ki március 21-én a művelődési mi­niszter — amint arról olvasóinkat is tájékoztattuk. — Valamennyien évek óta szorgoskodnak (mint tanár, népművelő, könyvtáros, színházi alkalmazott, muzeológus stb.) munkahelyükön, élethiva­tásuknak tekintve a kultúra szol­gálatát. Azaz mégsem valameny- nyien: Kocsis Ferenc neve mö­gött ugyanis ez áll a kitüntettek listáján: a kecskeméti 623. ,sz. Vágó Béla Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet harmadéves tanulója. Először azt hittem, valami fél­reértés. Azután megtudtam, hogy nem az. S amikor igazgatójával, tanárávalJbeszéltem, végleg....ein öszlpttakükétségieim. - mise >Í9Í i3f-ü<{íagyszieiríbrifiú — mamid báW róla, olyan természetes, minden kétséget kizáró hangon, mintha egy egyszerű számtani alapmű­velet eredményét közölnék. — ,Ez az igazság. Kiváló közösségi mun­kával hívta fel magára a figyel­met, mióta iskolánkban tanul. Három éve alapszervezeti KISZ- titkár, s az intézet KlSZ-vezető- ségének tagja, továbbá az iskola ifjúsági szakszervezetének bizal­mija. Számtalan városi és intéz­ményi szintű kulturális rendez­vény, vetélkedő, tanulmányi ver­seny szervezője és résztvevője volt. Emellett kitűnő tanuló. Szak­májának (épületasztalos) egyik legjobbika a megyében; a Szak­ma Kiváló Tanulója versenyen bejutóit az országos döntőbe. Dió­héjban ennyi, amiért Miniszteri Dicséretre javasoltuk ... Szolid, halk beszédű fiú, de ha megszólal, érdemes odafigyelni szavaira. Kicsit pironkodva vallot­zenhét kiadó 230 könyvet ne­vezett be, a hét előzsüri 107 művet javasolt a főzsüri elé. Kilenc kiadó élt fellebbe­zési jogával, és még húsz könyvet javasoltak a főzsüri elé. A főzsüri végül tehát ösz- szesen 127 műből választotta ki a legszebbeket: 24 díjat és 44 oklevelet nyújtott át 17 kiadónak. Nem volt könnyű a bírálók dolga, nem egyszerű egy-egy könyvnek elnyernie a szép­ségdíjat. A 30 évvel ezelőtti könyvek, amelyek akkor ré­szesültek elismerésben, ma már bizonyára nehezebben esnének át a rostán, s ami ennél is fontosabb: az akkori termést a mostanival össze­vetve, jól érzékelhetnénk az ízlésváltozást. la be. mennyire izgult, mennyire Ymfr -,.n£6X nf*poo"; 3-, [Művelődési Miniszté- iHiSöfeéinblcsa óivá Jö se — obnal — Nagyon örültek a szüleim is, hiszen nem volt még a családunk­ban soha senki, aki Miniszteri Dicséretet kapott volna ... — Népes a család? — öten vagyunk testvérek.­— Az édesapja mivel foglalko­zik? — Asztalos kisiparos. Már ap­ró gyerekként ott ólálkodtam a gyalupad körül, mondhatni, hogy a műhelyben nőttem fel. így nem sokat gondolkodtam, amikor pá­lyaválasztásra -került a sor. — Jelenleg is édesapja mellett tanulja a mesterség fortélyait? — Igen, az utóbbi két esztendő­ben már ő volt hivatalosan is a gyakorlati oktatóm. Elsős korom­ban az ÉPSZER-hez jártam szak­mai gyakorlatra, ahol megismer­hettem e mesterség nagyüzemi formáját. Egy vállalatnál korsze­rű gépek vannak, más a techno­lógia, a munkakörülmény. Véle­Emeljünk ki néhányat az idei szép könyvekből: díjat nyert a Corvina Kiadó Bie­dermeier-bútorok, Moholy- Nagy László Vörös felhő földjén című könyve; a Mű­velődési Minisztérium Kép­zőművészeti Osztályának kü- löndíját kapta Gyulai Liviusz Queneau Az élet vasárnapja című könyvének illusztrálá­sáért. Mind képzőművészeti, de természetesen a társada­lom-, a természettudományi, a tankönyveket, a gyermek­könyveket, a zeneműveket is díjakkal, oklevelekkel ismer­ték el, mert a szépséget, az esztétikumot nem egyedül a forma határozza meg: min­den forma csak tartalmával együtt lélegzik, alkot egészet. Gy. L. £ ményem szerint azonban a szak­tudás nincs annyira kihasználva, mint a kisiparban. Az egyik asz­talos darabolja az anyagot, a má­sik gyalulja, a harmadik csapol­ja, vagyis részfeladatokat végez­nek. A szalagrendszerben felgyor­sul ugyan a termelés, ám a mun­ka nem képes olyan örömet sze­rezni, mintha önállóan készít el egy munkadarabot az ember. — A munkában rejlő önkifeje­zés, önmegvalósítás lehetőségére gondol? — Igen. A szakmai ügyességre, a szépérzékre... — Tizenhét éves, egy-két hó­nap múlva befejezi az iskolát. Mik a tervei? — Mindenképpen szeretnék továbbtanulni. Ügy hallottam, Szólnokongvan asztalosipari tech-r nikuro.,.1 Ha leérettségiztem, ta­lán megpróbálkozom az egyetem­mel is, de ez még csak álom. olyan messze van... Ha majd si­kerül magasabb végzettséget sze­reznem, s valamelyik vállalatnál elhelyezkednem, bizonyára lesz rá bőven lehetőség, hogy közössé­gi, közművelődési tevékenységet is végezzek, ahogy a szakmunkás- képzőben. A 623. sz. Vágó Béla Ipari Szak­munkásképző Intézet és Szakkö­zépiskola elnyerte a KISZ Vörös Vándorzászlaját, április 4-én, ün­nepélyes keretek között vették át. — Nem meglepő siker, ahol olyan aktív, értelmes diákok szor­goskodnak a közösségért, a moz­galmi munkában, mint Kocsis Ferenc. Legújabb hírünk: Kocsis Fe­renc második helyezést ért el, a Szakma Kiváló Tanulója verseny országos döntőjén. K. E. Legtöbben a Baromfiipari Vál­lalatnál és az állami gazdaság­ban vállalnak munkát. 75 család vett igénybe házépítési hitelt. Másfél ezerből 130 ember még te. lepen él. Ezek főként idősek, be­tegek, munkaviszonyuk nincs, közülük 42 főt a városi tanács rendszeresen segélyez. 1981-től — megfelelő előkészítés után — a ci­gánygyerekek abba az iskolába járnak, ahová lakóhely szerint tartoznak, egy tanulócsoportba a többiekkel. Egy ilyen „vegyes" osztályban tanuló gyerekekkel találkoztam a Felsővárosi Általános Iskolában Beszélgetőpartnereim: Borsos Mátyás, Borsos Zoltán, és Kolom­pár Balázs az V c-ből. Mindhár­mukat kérdezgettem, de a leg­élénkebben Borsos Mátyás vála­szolt, ígv aztán Matyival alakult ki a párbeszéd. — Szeretsz-e iskolába járni? — Szeretek. — Miért? — Ha iskolába járok, okosabb leszek. Megtanulok olvasni, szá­molni, a boltban nem csapnak be. meg amikor majd dolgozni fogok, ki tudom számolni, mennyit kere­sek. Ha nem járnék iskolába, ak­kor az apu megverne. — Apu is járt iskolába? — Nem, apu nem járt iskolába még. de azt akarja, hogy legyen belőlem valami. Azt mondta, ha kijárom a nyolc osztályt, taxit is vezethetek. Pont 18 éves leszek, mire kijárom a nyolcadikat, mert későn adtak fel az iskolába. Sír­tam is, hogy iskolába akarok men­ni, mert a többi gyerek már járt. — Milyen tanuló vagy? «-«■ Négy egész valamennyi -az t»"'átlag, magyarból vagyok-a i-leg­jobb. több az ötösöm, mint a né­gyesem, csak most becsúszott egy kettes. — Vannak-e barátaid? — Vannak. Bálint is, a Barna, aztán felénk laknak a Mezei Izla meg a Faddi, a Miki, a Patyi, meg a nyolcadikosok között is van sok barátom, kézilabdázni járok ve­lük. Cigány barátom is van, a Ko­lompár Balázs, ő is idejár. Apu meg az anyu nem is engedi, hogy más cigánygyerekekkel játsszak. — Miért nem? — Mert ha rosszat csinálnak, akkor abba én is belekerülök, ki­jönnek a rendőrök, és engem is elvisznek. Szeretek anyuékkal lakni. — Akarsz-e továbbtanulni? — Igen, szeretnék. Festő aka­rok lenni, de apu azt mondja, hogy állatorvos legyek. Még nem döntöttem... Dimitrov téri Általános Iskola, Szörfi István igazgató, a Hazafias Népfront városi elnöksége mel­lett működő cigány munkacsoport vezetője így foglalja össze tapasz­talatait, bemutatva az egyik-« ta­nulót: — Számtalan gondunk mellett örülünk annak, hogy egyre több a rendszeresen iskolába járó, szorgalmas cigánygyerek. Konfár Feri. hetedik osztályos, közülük is kiemelkedik. Elég jó tanuló és tehetséges labdarúgó. A Sparta­cus serdülőcsapatának állandó tagja, és gyakran beválogatják az ifjúságiak közé is. Társai köré­ben igen népszerű, ezzel azonban nem él vissza, szerény, halk sza­vú, segítőkész. Kedveli a magyar irodalmat, a kötelezőt mindig el­olvassa, a verseket megtanulja. Autószerelő szeretne lenni. Cé­lunk, hogy minden cigánygyerek befejezze az általános iskolát, és közülük egyre többen akarjanak továbbtanulni. Ez nem egyszerű feladat. A városi tanács, a peda­gógusok ezért gyakran rendkívüli erőfeszítéseket tesznek. Az igazgató szavait csendben, láthatóan gondolataiba mélyed- ve hallgatja Forner László tanító. Azokhoz a pedagógusokhoz tar­tozik, akik kötelességükön felül tesznek a cigánytanulókért, s mint ilyennek, nem kis része van az elért eredményekben. Amikor évekkel ezelőtt az úgy­nevezett telepi iskolában tanított, a mulasztásra hajlamos gyerme­keket tanítás előtt a lakóhelyükön rendszeresen összegyűjtötte, mi­közben emiatt gyakran parázs vi­tába keveredett a szülőkkel. A problémásabb gyermekek családját ma is többször felkere­si, mint ahányszor ezt előírják. Az ilyen szülőkkel szemben küzd a saját gyermekeik valódi érde­keiért. — Mi ösztönzi erre a tanító urat? — Nehéz erről úgy szólni, hogy elkerüljük a frázisokat. Édes­apám volt Kiskunhalason az el­ső,- aki cigányokat tanított. Ezt / akkora hittel végezte, hogy úgy látszik, nekem is jutott belőle. — Ebben a munkában a kudarc vagy a sikerélmény volt több? — Kezdetben — 1976 óta taní­tok cigányokat — több volt a ku­darc, kevesebb a siker, de ezen a kevés sikeren tudta lemérni az ember, hogy van értelme annak, amit csinál. Ha húsz gyerek kö­zül hat—hét volt, akin látszott, hogy akar tanulni, meg is értette az anyagot, szeret iskolába járni, ez már sokat jelentett, nekem. Mindig hittem abban, hogy a következő évben valamivel jobb lesz. A hitem nem volt alaptalan. — Kapott-e tanító úr az értük vívott küzdelemért tőlük szemé­lyes hálát, elismerést, viszonzott szeretetet? *— A legtöbb elismerés nekem az, hogy többüket boldogulni lá­tom, hogy helytállnak. Sok az is­merősöm köztük, mert felnőtte­ket is tanítok az esti iskolában. Az is öröm, hogy az idősebbek közül jó néhányan belátják: ta­nulni kell. Lehet, hogy ez az isko­lába járó gyerekek hatása kör­nyezetükre? Talán az is. Az ut­cán köszönnek, megállítanak, be­szélgetünk. Nincs olyan, akit ha szigorúbban fogtam, most hara­gudna érte. Azt mondja egyikük a jninap: jó lenne Laci bácsi, ha az" én fiamat is maga tanítaná. Kell ennél nagyobb elismerés? — Tábori László SZAKMUNKÁSTANULÓ Akit a miniszter megdicsért V.V.V.V.V,' WMmMMMmmmmmmmmmmmmmmmmm A m fiatal házaspár minden I szombat s vasárnap dél­ben a reprezentatív étte­remben ebédelt. A férj jól sza­bott, mindig sötétszürke szövet- változatokból készült öltönyt vi­selt. Hozzá vakító fehér inget és különleges nyakkendőt. Közép­magas, vékony ember volt. Ko­moly, sápadtas arcú. Szigorú te­kintetében, keskeny szája szélén állandóan valami keserű konok- ság feszült. Tartásán, mozdula­tain látszott, hogy kisportolt al­kat. Felesége szalmaszőke, bántó­an szabályos szépség. Desztillált víz, jellegtelenség. Sötétbarna szeméből nem nyílt több érte­lem a világra, mint egy kirakat­bábáéból. Kihívó eleganciával öltözött, s nem csak úgy egysze­rűen ment az asztalukhoz, ha­nem fejedelemnői méltósággal v o- n u 11. Felsőtestét mereven . ki­húzta, mintha arra vigyázna, hogy meg ne rezdüljön vastag, sárga taféjba font frizurája. Unottan kaparászta az ételt a kínos sikkel tartott eszcájgokkal, és legtöbbször a semmibe me­redt. Ha a férfi szólt hozzá, kis gépies mosoly jelent meg az aj­kán, rebbent a szeme, de egész lényén látszott, hogy egyáltaláh nem figyel oda. Egyszótagos vá­laszokkal reagált. Férjét ez nem izgatta különösebben. Mintha ő is csak azért beszélt volna, hogy egymás jelenlétére ébredjenek. No, meg a közönség kedvéért, amely diszkrét érdeklődéssel fi­gyelte őket. Ha azonban jóvágású férfi lé­pett az étterembe, a nő feléledt közönyéből. Nem számított, fia­tal az illető vagy idősebb, loknis fürtű farmeroiS vagy deres halán­téké joviális polgár, a szalma­sárga hajú asszony egyetlen mo­hó pillantással „megmérte”. Sze­me sarkából leste, hol ül le az illető, s azontúl csak úgy léze- rezte tekintetével. Mondom egyszer a barátom­nak. — Skatulyamércével „nézve” kifogástalan házaspár, de csak úgy süt belőlük a hidegség. Az az érzésem, hogy abból a rideg, számító, „új” észlények fajtájá­ból való a pár, akiknek csak egy fontos létezik a világból: önmaguk. Kibernetikus gép tár­gyilagosságával ellenőrzik min­den megmozdulásukat, hogy töb­bet egy vonással se csináljanak annál, mint amiért fizetnek. Szi­gorúan csak saját nyugalmuk, kényelmük szögesdrót-határán belül élnek. Felőlük felfordulhat a világ — tőlük rimánkodhat •küszöbükön segítségért a szom­széd — őket hidegen hagyja. smerősöm rábólintott. — Van benne valami... Mind a kettő nagyon sze­reti önmagát. A fenti vezető mű­szaki egy vasüzemben. Feleségét és két gyerekét hagyta el ezért a nőért. Pedig közvetlen környe­zete s ismerőseinek népes tá­bora eleitől fogva tudja — ám­bár meglehet, ő is rájött azóta —, hogy ő csak az egyik a nő szép számú férfi-zsákmányá­ból ... De tudod, hogy van az. ha egy ilyen öntelt és dacos fér­fit elkap a gépszíj. Sok-sok téli, tavaszi, nyári hétvégén elnéztük a házaspárt. Amikor a narancssárga-kék csí­kos gombák is kikerültek az ét­terem teraszára, s a vásznon át­szűrődő napfény .paradicsomma­dár-tarkára festette a nőt, an­nak haja már sötétvörös volt. Csak a kakastaréj-frizura ma­radt. Könnyű ruháin rafinált ré­sek, merész kivágások vonzották a férfiszemeket. A férj ugyan­olyan szűkszavú volt, mint ré­gen, csak a mozdulatai váltak szinte gyilkos-idegessé. Barátom odavetette. — Kezd már kiborulni a fiú. Iszik. A vállalatnál összevigyo­rognak a háta mögött. Az asz- szonyt „váltott lovaikkal” látják •hol a szomszéd város lokáljában hol presszóban, hol a restiben, t— mialatt férje több napos kül­szolgálaton van. Ez a bolond ember pedig szin­te alázatosan ragaszkodik hozzá. Igaz, gyönyörű kisfiúk maholnap ötéves... De ami a legfurcsább. Ugyanakkor volt feleségének is könyörgött: engedje meg. hogy hazajárjon hozzájuk, eljátsszon a gyerekekkel, fát vágjon, szenet hordjon, törődjön velük. Az asz- szany jó ideig hallani se akart erről, s kiutasította többször is. De mikor már térden . állva ri- mánkodott. beleegyezett. Azt azért a szemébe vágta, hogy csak a gyerekek kedvéért teszi, mert tőle jobban undorodik, mint valaha, mikor kegyetlen önzéssel jogot formált az elha­gyásukra!; s hármuk életét tette tönkre azért a szőke férfifalóért. L egutóbb — mint jó ideje már — egymagámban ül­dögéltem a szombati ebéd mellett. Barátom róunt az étter­mi kosztra, s csupán a véletlen hozott össze bennünket nagy rit­kán. Egyre nyugtalanabb lettem. •Nem1 tudtam megmagyarázni ma­gamnak, miért olyan élettelen ott szemben a zenekar mögötti, fi­noman színezett sigraifittó tánco­saival, andalgó szerelmespórjai­val. zenélő fiataljaival. A más­kor derűs hangulatot árasztó. élénk színű üdítő italok, csillo­gó kristálypoharak mintha kifa­kultak volna a damasztteritős asztalon. A kedves, ismerős fel­szolgálók zajtalan osonása is in­gerelt, H atártalanul megörültem rég nem látott barátom érkezésének. Egyszers­mind rá is jöttem izgatottságom okára. — Hol van a házaspár? — ér­deklődtem. — Mostanában nem látom őket. Nyaralni mentek? Olyan más most nélkülük az asz­talsor ... Ha fagyosak, zárkózot­tak voltak is, itt a szolid evé­sek, hörpölgetések. csevegések emberi melegében egy kicsit ők is közösségben éltek. Ismerősöm hosszú hallgatás után válaszolt. — Ne is mondd ... Náluk vég­leg összeomlott minden. Persze, egyre tragikusabb fokozatokban. Közös barátaink mesélték, hogy már mások előtt se leplezték gyűlölködésüket. Vendégségben voltak náluk. Valami semmisé­gen összekaptak, s a kakasfrizu- rás asszony előttük és a kisgye­rek jelenlétében megpofozta a férjét. Az meg úgy tett, mintha csak nevetne a dolgon ... Egy időre rá a mi társaslíá- zunkban tetőzött a botrány. Min- depki tudta, hogy az asszony legújabb szeretője egyik lakó­társunk, facér agglegény az első emeleten. A nő rendszeresen fel­járt hozzá. Egyszer a férje ki­leste, fellopózott utána, hallgató­zott az ajtónál, aztán rájuk tört. Nekiesett a feleségének, pofozta, s -úgy neglizsében taszigálni kezdte lefelé a lépcsőn. „Mikor hbgyod már abba?!” — szisze­gett rá a nő, amire erőteljes. fe­nékbe rúgás volt a válasz. — Te, te-* — telhetetlen szuka, város szajhája! — üvöltött a férj, s akkorát lökött az asszonyon, hqgy az legurult a fokokon. — Csak a kisfiúnk tart vissza, hogy a szemétdombra ne hajítsa­lak ... — mondta dühtől reked­ten a férfi, mikor a hatalmas zu­hanástól majdnem áléit nőt fel- ■cibá'lta a lépcső alján, és a kor­látnak támasztotta. A feleség 'fájdalomtól eltorzult arccal tapo­gatta fejét, hiszen jócskán bele­verte a fokokba. Ahogy tenye­rén felfedezte a bő vércsikokat, a .hibátlan szépségén esett sére­lem miatt kimondhatatlanul fel­bőszült. A szeme is ölt, míg ri­kácsolja, végtelen bosszúszomj- jal — hadd hallja az egész ház —í oda vágta férjének: „A kis­fiúnk ... Ugyan maradj már meg magadnak!... Még hogy a kis­fiúnk ... Ha én azt tudnám, melyikőtöké a gyerek? Ééérted?! Több „sógorod” volt akkori­ban is, és úgy esett, hogy nem tudhatom...” A barátom hosszan eürévedt. Én megdöbbenten jegyez- ' tem meg. |— Ilyen helyzetet ép ésszel el­viselni nem lehet... '— Az a szerencsétlen örült se tudta — fűzte hozzá ismerősöm. —5 Mág aznap öngyilkos lett. TÓTH ISTVÁN: Hová lettek?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents