Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-10 / 84. szám

PINTÉR LAJOS: 1953 Születésem évére Készül a tél előtti körkép: a ló, egy gyerek s az apja-anyja. Ködfüggöny mögül valaki lesi, aki ha vernék, nem tagadna. Kattan a gép, cikázó villám fut ki az égi állomásról. Csillagos fejek csattannak kőhöz, fűvel megrakott s árva a jászol. Kisbaba-huszár, aki voltam — somfaág-ostor kezemből lendült. Bölcsők, koporsók. Álmok és dogmák. Álom volt: megdűlt, dogma volt: megdőlt. Készül a tél utáni körkép, emeli lábát apám a sárból — köszön emberre, köszön időre: jónapot fiam! jónapot zápor! GOÓR IMRE: Állok a hágón Mert csillagomat elkötöttem, seregnyi angyal száll mögöttem: angyalszárnyörvény-csapta zajjal üldöz a hatvan dühös angyal. Előlük el, hova is mennék? Szikla se barlang nem fed el még; szemeimben minden vadaknak kék vizei zöld hegyek forognak .. Hatvan fenyvesem behavazva bólong a feneketlen fagyra; állok a hágón zölden-kéken csillagon túli békességben. Nem-méltatlannak lenni Beszélgetés Pintér Lajos József Attila-díjas költővel 1875. Fehéringes folyók cím­mel — Kormos István szerkesz­tésében — megjelenik első kö­tete. Az egyetem elvégzését kö­vetően Kecskemétre, a Forrás szerkesztőségébe kerül. 1.978. A M'óra kiadja Zsivá- nytok arca címmel gyermekver­seit. 1982. A Forrás könyvek soro­zatában lát napvilágot harma­dik könyve, az Európai diákdal. 1983. Március utolsó napjai­ban expressz ’levelét kap. A bo­rítékon a címzés: Pintér (Lajos, Kecskemét, Nyíri út 57., Hl. 9. A karton'lapra nyomott levélke szövege: A Magyar Népköztár­saság művelődési minisiztere Ölnt kitüntetésben részesíti. A kitüntetés átadására meghívom. Ideje: április 1. (péntek) 14 óra. Helye: Vigadó nagyterme. (Dr. Ficze Ildikó, a (Művelődési Mi­nisztérium személyzeti főosztály- vezetője. 1983. április 1-én délután adja ki az MTI a hírt: Pintér Lajos költő József Attila-díjat kapott. — 1975-ben megjelent első ltö­ltetét legalább tizenöt lelkes han- Igú kritika köszöntötte. Publikált Iaz Üj írásban, a Kortársban, az IÉS-ben. Miért hagyta ott a fő­várost? — Ezt akkor, 1975-ben is so­kan kérdezték. Maga Kormos István is. maradásra akart bír­ni, valamelyik kiadóban biztos akadt volna állás a számomra. Azzal, hogy Kecskemétre jöt­tem, vállaltam, hogy kívülreke- dek a főváros irodalmi közéle­téből. — Ez vonzotta? — A Válasz sokkal egysze­rűbb. Megkerestek a Forrástól, hívtak. Tetszett a lap munkája, jöttem. Vidéken is lehet alkotó módon élni, döntésemmel — ha úgy tetszik — ezt a kihívást fo­gadtam el. Nem tagadom, fél­tem, hogy kikerülök az irodalom fő áramából — csodák-csodája ■nem ez történt. — Sőt! Több folyóiratban pub­likál, mint korábban, Európai diákdalát is lelkesen fogadták, s a József Atttla-díj a hivatalos el­ismerést jelenti. Mit jelent ez az ön számára? — József Alttila-díjasnak len­ni: nagy felelősség. Jó volna nem-méltatlannak lenni a név­adóhoz — mert hiszen méltónak lenni nagyon-nagyon nehéz. — József Attila születésnapja előtt hadd kérdezzem meg a Jó­zsef Attila-díjastól: mennyire aktuális ma József Attila? — Jobban, mint bármikor. Több esszében érintettem ezt a kérdést — a hamis ellentétele­zések kérdését. Akár elfogad­juk, akár nem, még most is él, most is hatni próbál a főváros— vidék, a népiség—urbánusság, a modernség és társadalmiság elő­ítéletrendszere; illik valami­lyennek lenni. Ez, noha divat, nem a lényeget fejezi ki, hanem a szellemi élet történelmi hasa­dását mutatja, a megosztást és a .megosztottságot. József Ajttila azért nagyon aktuális, mert el­utasította ezeket a tetszőleges szembeállításokat és hamisnak ítélte; mert egyszerre akart és tudott modern és társadalmi lenni, az ellentétek szintézisét példázza életműve — csakúgy, mint Bartóké. József Attila te­hát az én számomra is sokat jelent, azt a tanulságot, hogy magam is megpróbáljak egy­szerre lenni hagyományőrző és modern, európai és magyar — ahogyan az előd-példa életmű­vének útmutatása parancsolja. — Hárlom kötete már van. Mi­kor lesz negyedik? — Kemélem, hogy a jövő könyvhétre megjelenik az új könyvem. Az utolsó simításokat végzem rajta: az utóbbi három­négy évben publikált verseim­ből állítottam össze. Foglalkoz­tat egy esszékötet gondolata is. — Mi a témája? — Ennek már címét is tudom: Kollázs. Folyóiratokban már napvilágot látott egy kötetnyi esszém: kivétel nélkül az előbb említett hamis ellentétekről szólnak. Azt .példázzák, hogy fődül kell emelkedni az el nem fogadható megosztottságokon, s szintézist teremtve kell élni. Ez másképp fogalmazva a válaszom az első kérdésre is, miért jöt­tem . Kecskemétre: mert hittem, hogy lényegében nem választok más életet, mint amit Pesten éltem... Ballal József CSIKÓS ZSUZSA: Bejárók ■Rakoncátlan ég alatt tesszük a dolgunk. Sárgulnak, lehullnak napjaink, mint itthoni körtefákról túlérett gyümölcs. 'Esti harangszóra hazavisznek buszkeréken rázkódó utak, !szántóföldek kísérnek az ismerős házig, 'hol minket várnak moslékért röfögő ólak, •kiesett kocsikerék, •kapaélhez sorakozó légszomjas krumplibokrok Arcunkról lemossuk u rozsdát, cementport, rgéphezszokott kezünkkel •játszik a kanál — a tévét már csukott 1szemmel nézzük, mert kakasunkkal ébreszti magát a vekker, s a szántóföldek, szilaj nyárfasorok •buszkeréken kísérnek vissza h panelházak bűvöletébe, ahol élni sem tudnánk, mert visszahúznának a moslékért röfögő ólak, kiesett kocsikerék, kapaélhez sorakozó légszomjas krumplibokrok. •De reggeltől estig épül a panelvilág, ülepít rozsdát, cementport. Rakoncátlan ég alatt tesszük a dolgunk, míg elsárgulnak, lehullnak napjaink ... HATVANI DÁNIEL: Egy arc üzenete Homlokomon, haregyszer kiprjöngebé JJoesioí .1 az Egyenlítőig csúszott kontinensek] jégkorszaka töd is 3 értelme volna 'tárra tavásznakéitólsri JhavIMiale oilöb Csonkolt erdők a borosták (negyvenen túl minden férfiarc felfedezésre váró sivatag) Hová keringenek a tekintetemtől búcsúzó napok az eszmék bizonytalan ellipszisein Hagyjuk a kozmikus látomásokat úgyis csak a megcsapolhatatlan gondolat izzik a mélyben emészti hánytorgó halottaimat Redőimben nemcsak a dér de már a csontok sója is fehérük készül a megadás sohasem sötétben mindig világosnál Kínlódva kalászol csak a gond vetése nehéz a talaj egyre több a vakbarázda ködöt ígérnek mennyei magasságok e fegyverletételre fölöttébb alkalmas síkságon KAPCSOLAT Varga Imre grafikája. Csáky Lajos: „...csak a mamára gondolok..." PROVAZNIK GÉZA: sínfelirat vas alá hullt a múlt csont a csontra sírásra görbült száj a táj TÁRNÁI LÁSZLÓ: Hangulatjelentés egy látogatásról Kölcsönkapott papucsban csodálkozom, hogyan fröccsent a falra a sziklába ágyazott tó. A ragasztás tökéletes, s mintha valódi lenne, akárcsak a sarokban a szökőkút. A szőnyegbe süppedek illedelmesen. Hívom Krisztinát, lovacskázzon térdemen, a mellőzéshez nem szokott gyapjúmellényes szobakutya most hadd irigykedjen. Úri a dolgom, úgy, teszek. Dicsérem a színszerint válogatott, díszes könyveket... A vers és olvasója Nagy László'azt írta a költőről: „A leg­több embertől abban különbözik, hogy gondolatait, emocionális hullámzásait mű­vészi fokon fejezi ki. Közönség és költé­szet közt a kapcsolat azért teremtődött meg, mert a költészetből, mint más mű­vészetekből is. elsősooban a személyes sors beszél. A kapcsolat ideális esetekben azo­nosulássá változik...” Azért idéztük föl Nagy Lászlónak ezt a gondolatát, mert úgy tűnik, hogy a mai magyar költészet egyik legnagyobb kér­dése az, hogy egymásra talál-e a vers és az olvasó. Nagy László azt vallja, hogy a költő „nemcsak magának, saját csoport­jának ír. hanem nagyon sokaknak, sze­retné, ha minél többen megértenék ...” Mert: „csak így szerezhet verseinek ér­vényességet”. De mikor értik meg a köl­tőt? Milyen verseket értenek meg az ol­vasók? Á hagyományosat. Azonban: „A megszokotthoz idomítani a költészet új törekvéseit, akár kívánság­ban is, valóságos vétek. Sem a hagyo­mány, sem a költészeti folyamatosság nem ír elő ilyen törvényeket”. Ha nem töreked­nénk szüntelen az újra, nem volnánk századunk gyermekei.” A költő azonban azt akarja, hogy az új értékeket is meg­értsék az olvasók; hogy közte és a soka- dalom közt megmaradjon a kapcsolat. En­nek a fönntartása Nagy László szerint az esztétikai, a művészeti nevelés problémá­ja is. Igaz: „Tapasztaltam, hogy vannak, akiknek bármiféle költészet idegen, akár egyszerű, akár bonyolult.” A költészetre mégis szükség van: ellenükre is, értük is. annak ellenére is. hogy a gyárudvar mé­giscsak más értékrendet képvisel, mint a játszótér, s hogy ma a természettudomány, a műszaki tudomány tolult előre — mert a költészet a technikai civilizációban is változatlanul etikus és emberközpontú. Nagy László sem filozófus módjára el­méleti, de ebben az életében meg nem je­lent írásában mégis úgy fejti ki gondola­tait, hogy azok bízvást kiegészíthetik a tudások könyveit. A költészet gyakorlati művelője másképp gondolkodik, ám ép­pen olyan fontos figyelni rá. Nem tudni, mikor írta a Lélegző elevenség című jegy­zetét, kéziratban maradt fönn, de ma ki­váltképp időszerű: megérti-e egymást a költő és az olvasó. Nem művészeti, esz­tétikai gond, egy kissé leválasztható a köl­tészetről, viszont igenis fontos kérdés. Az emberek akár akarják, akár nem, számtalanszor találkoznak a verssel: isko­lás gyermekük révén, a rádióban, a tele­vízióban, sőt a napilapokban is — Kecs­keméten, Orosházán. Kaposváron. Ászá­ron egyaránt. Jó néhány író—olvasó ta­lálkozón voltam. Főleg az idősebbek mondják: nem értik a maiakat. Ha azt válaszoltam, hogy sokszor én sem, biztos sikerré számíthattam. Legtöbbször mást mondtam: aki szereti a verset, megtalálja a magáét, de keresnie kell. igyekeznie kell, hogy meg is értse; a vers, ha jó. sú­lyos. miért várnánk tőle, hogy egyből meg­adja magát. A költészet minden pillanatában együtt­sodródik a régi és az új. a jó és a silány, s nem könnyű sem a költő, sem az olvasó dolga, hogy végül egymásra találjanak. A versre azonban szükség van, s a költő jobban felelős azért, hogy a költészet bel­ső fejlődési törvényeinek szellemében bár, de az olvasóra is rátaláljon. Gy. L. GÁL FARKAS: Szelíd magvakból Szelíd magvakból tüske nő, káromlás hajlik ki a számon — Elfutott, üres napjaim homokban szélzilálta lábnyom. SZILÁGYI ZOLTÁN: Dokument umtöredék Lázár, kelj föl és járj! Lázár fölkelt. És járt. Szeme a fényhez. füle á káromkodásokhoz lassan hozzászokott. Élt. KISS BENEDEK: Szindbád meséiből Sült tökkel vart reám a drága, s mire a villamos megvitt, kihűlt. Hogy mégse szeressük egymást hiába, akadt egy darab kacsasült, meleg fürdőt vettem utána, beszéltünk erröl-arról hosszan, kávét ittunk, rumot is hoztam, macskáson dorombolt a cserépkályha, s öbleiből mikor el-kihajóztam, az erkélyre csapó sós léghuzatban fáklyaláng verdesett vagy pongyolája — mindegy volt már ... A tél ködöt petézett, s utánam, szegény, máris úgy .nézett, mint aki vissza-nem-térő hajómat várja. Ez a mese, nemes barátaim! S mi történt valóban? Megtréfál bennünket olykor a Dzsinn! Halljátok, ím: Nem ültem én hajómba: dorombol macskáson most is a kályha, mert ott-feledkeztem — nála ... 3

Next

/
Thumbnails
Contents