Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-08 / 82. szám
Társulati ülés a színházban i Száz évvel ezelőtt, 1883. április 8-án született, és 73 éves korában, 1956-ban hunyt el Supka Géza újságíró, mű- ■ vészettörté- nész. Régészeti, műtörténeti tanulmányait a grazi egyetemen végezte; 1904- től a Magyar Nemzeti Galéria régiségtárában dolgozott, s ez idő tájt számos tanulmánya jelent meg különböző szakkiadványokban. Publicisztikai pályáját még az első világháború előtt, a Világ külső, majd belső munkatársaként kezdte; 1918 végén a Nemzeti Tanács prágai követté •nevezte ki. 1921-ben a forradalom idején tanúsított magatartása miatt múzeumi állásából elbocsátották. Ekkor teljes munkásságával a sajtó, az irodalom felé fordult, a Magyar Hírlap és a Pester Lloyd munkatársaként. A felszabadulás után a Magyar Nemzeti Múzeum elnökeként rehabilitálták. 1945-től 1949- ig főszerkesztője volt a Világnak, az általa alapított Polgári Demokrata Párt lapjának, s e párt kép-- viselőjekén.t bekerült a parlamentbe is. A magyar írók és az irodalom támogatására 1927-ben az ő kezdeményezésére rendezték meg az első könyvnapot. Mint újságíró, egyike volt az irodalmi igényű, népszerű-tudományos riport műfaja megteremtőinek. Műfordítással is foglalkozott. MŰSOR Í983. április 8-án, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: SZENTIVANÉJI ALOM. Arany-bérlet. ERDEI FERENC művelődési központ a Buday Dezső Általános Iskolában 9.30 órakor: SÉTA ÉS NÖVÉNYGYŰJTÉS A SZÉCHENYÍVAROSl PARKERDŐBEN. UTANA NÖVÉNY- NYOMAT-KÉSZtTÉS. Vezeti: Berhl- dai Magdolna. Előzetes Április 10-én, vasárnap 10 órakor az előcsarnokban: KICSI KÉGYÓ KIRÁLYFI. Kóka Rozália mesemondó műsora. BÁBKÉSZÍTÉS, VIRÁGKÖTÉS. (Tavaszi virágot hozzatok magatokkal!) Vezeti: dr. Juharos lm- réné és Dávid János. A MÉZGA CSALÁD. (Filmvetítés.) MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 háromnegyed 6 és 8 órakor: A NYOLCADIK UTAS A HÁLÁL. III. helyárú! Csak 18 éven felülieknek! Színes angol tudományosfantasztikus film. Árpád mozi: fél 4 és háromnegyed 8 órakor: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE. II. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai rajzfilm. 8 órakor: DETEKTÍV KÉT TŰZ KÖZÖTT. III. helyárú! Színes, magyarul beszélő amerikai bűnügyi film. Otthon mozi: délelőtt 10 órakor: HÓFEHÉRKE ÉS A HÉT TÖRPE. Amerikai rajz-mese film. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: ZSUZSI ÉS A VARAZSGYÜRÜ. A Városi mozi épületében a Mesemozi gyermekmegőrző jelleggel tart előadást! Stúdiómozi: 8 órakor a Városi mozi épületében: EPER ÉS VÉR. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes amerikai film. KISKUNHALAS Fáklya mozi: 4. 6 és 8 órakor: MINDENT FORDÍTVA. Színes szovjet filmvígjáték. KISKŐRÖS ' > Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: A LATOR. II. helyárú! Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyarul beszélő olasz—francia film. SZÜNIDEI MATINÉ: ERŐD AZ ŐSERDŐBEN. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: SÉRTÉS. Színes magyar film. Központi mozi: 4, 6 és 8 órakor: KOLÓNIA. 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes német film. TISZAKÉCSKE Művelődési ház-mozi: 7 órakor: SZÖKÉS A HÁLÁL ELÖL. 14 éven aluliaknak nem Ajánlott! II. helyárú! Színes, magyarul beszélő francia film. Vakációzóknak A tavaszi szünetben tartalmas, gazdag programmal várta a diákokat a kecskeméti’Szalvay Mihály Űttörő- és Ifjúsági Otthon. Jut érdekes műsor a hét végére is. Ma este hét órakor Sándor György humoralista nevetteti meg a fiatalokat. Szombaton délelőtt tízkor Dugár János keramikus a népi mesterségek közül az 1'agyagozást tanítja a gyerekeknek. Vasárnap délelőtt 10 órakor a Lépés.—Papp duó megzenésített versekből ad elő az érdeklődő vakációzóknak. A kecskeméti Katona József Színház Kelemen László Színpadán került sor arra a társulati ülésre tegnap délelőtt, amelyen a többi közöltt bejelentették a művészeti intézmény vezetésében belkövetkezett változásokat. Dr. Major Imre, a megyei tanács elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket, nrfajd dr. Gajdócsj István, a megyei ta- n'áqs elnöke szólott a társulat tagjaihoz, és a meghívottakhoz, Hangsúlyozva, hogy az itteni színházat ma már igazi művészeti-szellemi műhelynek tekinthetjük. Kiemelte annak a fontosságát, hogy a négi és az új társulati tagok egymást megértve és egyre jobban megismerve dolgozzanak majd az új délok megvalósításáért. „A színház a jövőben is segítse elő ennek a jellegzetes tájinak a kulturális gazdagodását. Legyen a szellemi élet erjeeúltőjef’ — mondotta beszéde végén a me- gjtei tanács elnöke. Ezt követőén bejelentette, hogy április 15-től kezdve új vezetősége lesz a kecskeméti 'Katona József Színháznak. Az elkövetkező időben Hernádi Gyula művészeti vezető, Jancsó Miklós főrendező és Gyurkó László vezető' dramaturg irányítjla majd az intézményt, Komáromi Attila szín- igazgató vezetésével. A társulati ülés végén az új főrendező, Jancsó Miklós szelFórum az üzemi demokráciáról :I i ■fä ■ Nincs még fél esztendeje, hogy napvilágot látott a Minisztertanács és a SZOT együttes határozata a munkahelyi demokrácia gyakorlásáról és fejlesztéséről. Ezzel egyidőbeo jelent meg a kormány azon határozata is, amely részben módosította az állami vállalatok irányításának, szervezeti rendszerének konábbi gyakorlatát, és intézkedett annak továbbfejlesztéséről. A végrehajtás sikere jórészt attól függ, helyesen értelmezik-e a vállalatoknál dolgozó vezetők és társadalmi tisztségviselőik a határozatokat, képesek lesznek-e a rendelkezésekben foglaltakat munkahelyük sajátosságainak megfelelően alkotó módon alkalmazni. A Szakszervezetek Bács-Kis- kun megyei Tanácsa a témáról tegnap fórumot rendezett a testület kecskeméti székházában. Hat megyei székhelyű vállalat, Vagy itteni gyár, gyáregység társadalmi, gazdasági vezetői mlondták el l'apasztálatadkiat, s vitatták meg a tennivalókat. Az elhangzottakról rövidesen részletesen tájékoztatjuk olvasóin-1 kát. 1 Ifi fel Megyénk az országos sajtóban Népszabadság, április 7-i szám. Mesefilmműhely. (Boros Jenő képriportja a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műterméről.) — Hangszerkiállítás Kecskeméten. (Az Erdei Ferenc Művelődési Központ öt napig tartó kiállításáról, Straszer András felvételével.) Magyar Hírlap, április 7-i szám. (braun): Duna-parti szálloda — Baján. (Miért érte meg a Bajai Mezőgazdasági Kombinátnak, hogy tízmillió forinttal segítse a Sugovica Szálloda felépítését ?) Szabad Föld, 15. szám. Besze Imre: Tanyaklub — homokalján, «■rdőszélen. (A Lajosmizse határában levő klub életéről.) — Egyikre haragudott, a másikat leszúrta... (Pintér József duna- vecsei munkás ittas állapotban elkövetett gyilkosságáról.) — Tájház. (Bács-Kiskun megye ötödik tájházáról, amit Császár- töltésen rendeznek' be.) — Virágcsodák. (Farkas János izsáki kaktuszgyűjtő növényházáról.) Közbeszólt az időjárás! Mint argói tegnapi lapszámunkban beszámoltunk, Kecskeméten bonyolítják le a KGST IV. Ifjúsági Közlekedésbiztonsági Versenyt, a XXI. Nemzetközi Iskolakupa és a VIII. Ifjúsági Közlekedésbiztonsági Kupa országos döntőit. Csütörtökön délben elromlott az idő, zuhogott az eső, s az Országos XKözlekedésbiztonsági Tanács úgy döntött, hogy az IKK-ban a segéd-motorkerékpárosok te- repvertsenye , helyett — ezt a biztonság is megkövetelte — a sportcsarnokban, a segédmotorosok kerékpáros ügyességi akadályversenyen mérjék össze tudásukat. m W: Megkérdeztük 0 A Lánchíd utcai Általános Iskola tornacsarnokában ;a Nemzetközi Iskolakupa kerékpáros szabályossági versenyét rendezték'meg. (Tóth Sándor felvétele) — Mit tudhatnak meg a kecskemétiek a telefonos tudakozótól? Válaszol a 09: — Ketten hallgatjuk hívóink kérdéseit a megyei postahivlat'al alközpontjában. Válaszolunk, hogy a keresett, névvel és címmel megjelölt személy vagy szerv előfizető-e és állomásának mi a kapcsolási száma. Bármilyen telefonszámot meg tudunk mondani, kivéve a titkos állomásokat. Mikrofilmen nézünk utána; ábécé, megye, közületi és magán előfizetőik szerint. Körülbelül négyezer címszavunk van. Sokan érdeklődnek a postai irányítószámok iránt is, s a nemzetközi beszélgetések menetét is kérdezik. Naponta 400— 500-szor cseng a készülék szobánkban. Van-e olyan kérdés, amivel nem tudunk megbinkózni? Különleges tudakozó csak Budta-< pesten van, mi csak telefonszá- mokróil adunk felvilágosítást. Így is megtörténik, hogy azonnal nem tudunk választ adni. Ilyenkor az adott városban kérdezzük meg a számot, 6 Visszahívjuk a telefonálót. —bt— A ZRÍNYI KIADÓ ÚJDONSÁGAI Bóna Gábor: Az 1848—49-es szabadságharc parancsnoki kara; Bokor László: Futártáska; Orsi Ferenc: A zöld notesz; Berkest András: Vallomás; Graham Greene: A harmadik; Jan Voldán: Egy úr az Y ügyosztályról; Szamos Rudolf: Kántor nyomoz, Kántor a nagyvárosban. A POHÁR „VISSZACSÓKOLT” Állandó vendége vagyok Kecskeméten a Széchenyi téri tejbárnak, így már volt alkalmam megszokni a kiszolgálók ujjlenyomatát a tejszínhabon, a gesztenyepürén, meg a lapostányérba adagolt madártejen. A tejespoháron virító, élénkszínű ajakrúzsok ízét viszont képtelen vagyok „bevenni". A minap már sokadik alkalommal mulasztottam el az előzetes alapos vizsgálódást, mielőtt teleengedtem poharamat a tejjel. Csak akkor figyeltem fel a szépen ívelő ajak körvonalaira, amikor már félig elfogyasztottam reggelimet. . . A Jó vendég együtt érez a bajban vendéglátójával, a magam szerény módján tehát én is segítek megoldani a tejbár gondjait. Az egyik lehetőség az orvoslásra: a nők ne használjanak rúzst. A másik: ne pohárból igyák az emberek a tejet. Persze, van egy harmadik Is ... —máris— • Pillanatkép a társulati ülés előtt. Középen dr. Gajdócsi István megyei tanácselnök és Hernádi Gyula művészeti vezető. (Straszer András felvétele) lemes és itömör mondatokkal fogalmazta meg a megyeszékhely fontos szellemi műhelyének jövőbeni alapvető törekvéseit. V. M. BUGACI ELŐZETES Jönnek a külföldiek A húsvéti, mintegy hatszáz fős nemzetközi vendégsereggel hivatalosan is kezdetét vette az 1983- as idegenforgalmi idény Buga- con. Itt említjük meg, hogy Bács- Kiskun, többi lovasprogramja — a lajosmizsei és a borbáspusztai — is egyre nagyobb számban fogadja már a hazai és külföldi turistákat. A Pegazus Tours és más belföldi utazási irodák, szállodák szervezésében március közepétől ugyan már érkeztek kisebb-na- gyoibb csoportok — elsősorban az NSZK-ból — a pusztára, most viszont már szümte minden hétvégére foglalt a csárda és a be- mutatópálya. Az idén nagyobb a kereslet az ökör- és malacsütései fogadások, illetve a csárdához közeli Kovács-tanyán a hangulatos táí^^airiák^lPáftt is; Az ujaip6 szezonra felújították fSc istállók 'közeiében levő szabadtéri pásztorépítiményeket, s több ősi állatot terelgetnek — elsősorban az érdeklődők kedvéért — a mezőn. Bővült a lovaspro- dukció is, és továbbra is csinos fogatokon járják be a pusztát a vendégek. Ugyanők azonban sajnálattal tapasztalhatják, hogy a Pásztormúzeum — a belső renoválás miatt — még mindig nem nyitott ki. A lajosmizsei Almavirág Szak- szövetkezetben és a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz- ben is foglaltak már a szombat- vasárnapi lovasprogramok. Legutóbb svéd és NSZK-beli turisták nézték meg a bemutatókat, de — miként Bugacon — várják a lovassport hazai kedvelőit és általában az egyéni utazókat is. NAPTAR 1983. április 8., péntek Névnap: Dénes Napkelte: 6 óra 11 perc Napnyugta: 19 óra 23 perc Holdkelte: 4 óra 36 perc Holdnyugta: 13 óra 59 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Állomás jelenti: Április 6-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 8,9 (az 50 éves átlag 9,3), a legmagasabb hőmérséklet 14,6 Cel- sius-fok volt, a nap 8 órán át sütött. Tegnap reggel 8 órakor 8,2, 14 órakor 10,2 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 5,1 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010.4 millibar (alig változó) volt. Április 6-án Baján a középhőmérséklet 9 (az 50 éves átlag 9,9), a legmagasabb hőmérséklet 15 Celslus-fok volt, a nap 7 órán át sütött és 0,1 milliméter csapadék hullott. Tegnap ‘reggel 8 órakor 8,8, 14 órakor 15,8 Celsius-fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 8,6 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1010,1 millibar (emelkedő) volt. — Köztisztaság Kecelen. Tavaly szervezték meg a konténeres szemétszállítást Kecelen. Az idén a zsákos hulladékgyűjtés bevezetését tervezik, ehhez azonban a költségvetési üzem lepusztult állapotban levő Robur tehergépkocsijának teljes felújítására van szükség. KEDVES ma. MKM NÁLUNK JÁRTÁL, SOK ll j KÖNYVÜNK ÉRKÉZÉIT GYERE EL, NÉZZ KORUL, BIZTOSAN TALÁLSZ OLYAT, AMI TÉGED IS ÉRDEKEL.KÖNYVTÁRUNKBAN BON- GföZHEJiP AZ ÚJSÁGOKAT, KEPE5 LAPO- KÁT BARAIODOL egyut . SZERETETTEL VÁRUNK* • Hát lehet ellenállni az ilyen szíves hívogatónak!? ... Béla fiú, ott a helyetek! (A kedves hangú levelezőlap feladója: a Katona József megyei Könyvtár.) — FÖLDRENGÉS. Kína nyugati térségében szerdán a Richter- skála szerint 6,2 erősségű földrengés volt. A kínai hírügynökség jelentése szerint több ház összedőlt; vannak halálos áldozatok és sebesültek is. . ^ — ŰJ GALAXIS. Két amerikai csillagász új csillagrendszert fedezett fel, amely az eddig azonosított legtávolabbi galaxis; a Földtől 10 milliárd fényévnyi távolságban található. Hyron Spin- rad, a Berkeley egyetem kutatója egyik diákjával együtt a coloradói Kitt Peak obszervatórium Mayall teleszkópján hónapokkal ezelőtt gyenge fényt pillantott meg; hosszas ellenőrző mérések után egyértelműen megállapítottákt hogy önálló galaxisáról van szó. — Az ÚTINFORM jelenti: A Szegedi VasútigazgatósAg értesíti az utazóközönséget, hogy pályafelújítást munkák miatt vonatpótló autóbuszok közlekednek április 11-én és 12- én Kiskunfélegyháza és Petőfiszállás között a Szegedről 8 óra 17 perckor és 12 óra 05 perckor Induló, valamint a Budapest Nyugati pályaudvarról 7 óra 25 perckor induló személyvonatok és a Cegléd állomásról 9 óra 20 perckor induló gyorsvonatok helyett jár* nak autóbuszok. Április 14-én és 15-én Kistelek és Szatymaz állomások között a Budapest Nyugati pályaudvarról 7 óra 25 perckor, a Szegedről 12 óra 05 perckor induló gyorsvonatot helyettesíti autóbusz. Április 13-án, 14-én és 15-én Klskő-/ rös és Kiskunhalas között a Budapest Józsefvárosból 7 óra 50 perckor és a Kelebia állomásról 12 óra 05 perckor Induló személyvonatokat pótolja autóbusz. Mezőberény és Békéscsaba között április 13-án, 14-én és 15-én a Keleti pályaudvarról 9 óra 30 perckor, Lő- kösházáról pedig 10 óra 07 perckor induló személyvonatok helyett jár autóbusz. Április 13-án, és 14-én Békéscsabáról Induló gyorsvonat 13 óra 30 perc helyett 14 óra 20 perckor indul a gyorsvonat. A vonatpótló autóbuszokon a vonatra megváltott menetjegyek érvényesek. (MTI) SAKKOS Az új autótulajdonostól megkérdezi a barátja: — Hogy megy az autóvezetés? — Csak úgy, sakkosan. — Mi az, hogy sakkosan? — Hát, hol egy gyalogost ütök el, hol egy futót. — KÖLTŐK DUNAVECSÉN. A megyei könyvbarát bizottság szervezésében az idén Dunavecsén lesz a költészet napi rendezvénysorozat megyei megnyitója. Az április 11-én kezdődő ünnepségen jeles költők — a Forrás munkatársai: Hatvani Dániel, Buda Ferenc és Pintér Lajos — lesznek a vendégek. Az énekkari bemutatóval és kiállítással egybekötött ünnepségen Bácskai János színművész, a kecskeméti Katona József Színház tagja mutat be részleteket az alkotók műveiből. — Hívja a 33-43-22-es telefonszámot! Április 14-én, csütörtökön ismét jelentkezik a rádióban a „Hívja *a 33-43-22-es telefonszámot!” című műsor. Vendégek: Huszti Péter színművész és dr. Szécsény Andor egyetemi tanár, az I. számú Sebészeti Klinika igazgatója. A műsorvezető: Wisin- ger István, a szerkesztő László György lesz. A hallgatók kérdéseiket április 11-én, hétfőn 14—20 óráig és csütörtökön, az adás napján 18 órától a műsor végéig tehetik fel. (MTI) — HANGDOKUMENTUMOK. Az ország első történeti hangdokumentációját hozták létre Pécsett. Megörökítették a gazdaság, a tudomány, ,a kultúra és a politika nevezetes személyeinek hangját: megnyilatkozásaikat és visszaemlékezéseiket. Az adattár a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályának keretében működik. — KÖLCSÖNKIÁLLlTÁS. Az ausztriai „Orth kastélyában nagyszabású. szeptember 13-ig nyitva tartó kiállítás nyílik április 16-án Halászat egykor és ma címmel. A bemutató magyar anyagát a bajai Türr István Múzeum kölcsönözte a rendezőknek. — Gelkából kisvállalat. A kisteleki Gelka —, amely eddig Kis- kunmajsán is javította a háztartási gépeket és berendezéseket — 1983. január elsején megszűnt és Kisteleki Elektromos Szolgáltató Kisvállalat néven alakult újjá. Az átszervezés után most egy elfogadható begyűjtő üzlethelyiséget kérnek a nagyközségi tanácstól, hogy a jövőben közmegelégedésre végezhessék a javításokat. Holnapi lapszámunkból J Negyedik oldal: Tudomány — Technika. A ro- i vatban számos érdekes írási találnak olvasóink. Hőszivattyú Tiszakécskéről: a nagyközség VEGYÉPSZER gyárában elkészült a víz- i konténeres hőszivattyú kísérleti darabja. Ilyen lesz... a Trabant, a Polski Fiat, a Skoda, a Dácia, a Wartburg: módosítások a személygép- ; kocsikon. Ugyancsak a negyedik oldalon jelenik meg Tiszai Lajos tárcája, Tukua Balázs dinnyéi címmel, ötödik, hatodik oldal: Kép és Hang — a rádió és a televízió teljes műsora, a jövő | hétre. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-KiíJkun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér,l/a. 6001 Telefon: 20-111 Telexszám: 26-216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 34,— forint negyedévre 102,— forint egy évre 400,— forint. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 20-466 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133-235 X.