Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-03 / 79. szám

1083. áprilii 3. 0 PETŐFI NÉPE 0 S Megnyerni az embereket... Az izsáki szövetkezetalapító Beszélgetés dr. Mátyus Gáborral, a Hosszúhegyi Állami Gazdaság igazgatójával Ha babonás lenne dr. Mátyus Gábor, bizonyára mindig a tizes számot választaná, mondjuk a tombolán... Úgy tűnik, ez a „nyerő”, vagy legalábbis efféle. Ugyanis tíz évente történt na­gyobb dolog az életében, attól kezdve, hogy felnőtt lett, s mun­kába állt 1952-ben, Egy évtizedre rá a Hosszúhegyi Állami Gazda­ság főagronómusának, igazgató- helyettesének nevezték ki, s ugyancsak ennyi idő után 1972. december 1-én lett a gazdaság igazgatója. S hogy az újabb kerek évforduló mit hozott? Nem szól erről Mátyus Gábor, de akik is­merik és számontartják a gazda­ság eredményeit, azt mondják: sikert. Ez volt az intenzív fejlesz­tés időszaka, amikor is négyszere­sére emelkedett a termelés, s át­lábaltak egy nehéz éven, mint az elmúlt esztendő. S ez önmagában sem kis dolog, különösen olyan szerkezetű gazdaságban, ahol az ültetvények — szőlő és gyümöl­csösök — elsődlegesek, s éppen e termékeknek nem kedvezett a piac. Az exportlehetőség már nem a régi... Az eltérő helyzetek és feladatok másfajta vezetői maga­tartást igényelnek. Erről beszél, gettem az igazgatóval. — Nem tartják vasszigorú vezetőnek, inkább rugalmas­nak. örül ennek? — Azokból a célokból, amit a gazdaság maga elé tűzött, nem le­het engedni. Ezeket el kell ér­nünk, következetes, ha szükséges, szigorú számonkérésekkel. A mód­szerben, a hogyanban, azonban már többféle változat lehetséges. Szívesen elfogadom, és igénylem is, hogy alkotó módon, gondol­kodva, munkatársaim minden tu­dásukat felszínre juttatva csele­kedjenek. A vezetői elhatározások szükségszerűen nem minden rész­letben lehetnek tökéletesek, s ha van jobb megoldás, könnyen haj­lok a módosításra. De az egész fo lyamatban sem a vezetői utasítá­sok a meghatározók, hanem a közvetett módszerekkel az érde­keltség felkeltése. Az ágazatok, üzemegységek nagy önállósággal oldhatják meg feladataikat. E stí­lusnak több előnyét és hasznát ér­zem, mint annak, ámi a „vasszi­gorú vezetőre” jellemző ... — Egyéniségéből táplálko­zik a vázolt magatartásforma, amivel a^t akarom mondani: nem felvett, magára erőltetett stílus. Azonban a gazdálkodás fejlettségi szintjei, az általá­nos gazdasági környezet hatá­sai másféle plusszokat is kí­vánnak a vezetőktől, felada­tokban, \hangsúlyokban” egy­aránt. A hetvenes évekre ho­gyan tekint ebből a szempont­ból? — A termelés növelése és bőví­tése állt gondolkodásunk közép­pontjában, a hatékonysági szemlé­let kibontakozása is elkezdődött. E terület eltartóképességének nö­velése érdekében több árut állí­tottunk elő, pótlólagos és új be­ruházásokkal gyarapítottuk gaz­daságunkat, a nagyobb termelési értékért dolgoztunk. Erre ösztö­nöztük a kollektívát, ugyanakkor ehhez kellett társakat, partnereket is találni. A gazdaságok egymás közötti kapcsolata erősödött, együttműködések kötődtek, és ter­melési rendszereket hoztunk lét­re. A szellemi értékeket adtuk át és egyben igényeltük is a többi mezőgazdasági üzemtől. Emellett a gazdaságon belüli kapcsolati rendszerek kidolgozása és szerve­zése kötötte le energiánkat. Min­den az intenzív fejlesztés, a több termék érdekében történt, s hoz­záteszem, hogy kedvező külpiaci körülmények között. Vagyis a hangsúly közvetlenül a termelésen volt. — Ez ma már kevés ... — Természetesen. Ha továbbra is felszínen akar maradni egy gaz­daság, akkor a vezetői palettán új színeket kell keverni. Átérté­kelésre, kibővítésre szorul a ter­melés, a termék, az érték fogalma is. A termelés az első költségrá­fordításról a bankszámlánkra be­folyt pénzig tart! A termék ekkor -válik értékké, s addig nem, amíg az ültetvényen van, a raktárban áll, vagy a megrendelőhöz eljut. Akkor nevezem annak, ha meg­kapjuk a pénzt is érte. Fokozato­san kibővült tennivalónk a köz­vetlen piaci hatások miatt. Leg­fontosabb, hogy azt és olyan mi­nőségben termeljünk, amit a piac, még pontosabban a vevő igényel. S itt a minőség meghatározó. Nemcsak az értékesíthetőségben, hanem a? árban is. Ez senkinek sem lehet közömbös a gazdaság­ban, mert ettől függ a fizetése, prémiuma ... egyszóval az élet- színvonala. Ennek megértetése, az említettekre való mozgósítás és ösztönzés, a célok érdekében az emberek megnyerése, ma a veze­tők legfontosabb feladata. Ezt a menedzseri, kereskedelmi teendők elé helyezem. Ugyanis, ha olcsón és jó minőségben termelünk, ezt tudjuk haszonnal eladni. Belső tennivalók és piac. Ez a sorrend. Természetesen ez alatt a kettő kölcsönhatását is értem. — Eszközei, lehetőségei ele­gendők ahhoz, hogy megnyer­je az embereket a jobb minő­ségű termeléshez? — A vállalat és az egyén érde­ke ma teljesen azonos. Ha a ve­zetők reális célokat tűznek ki, eh­hez az embereket könnyebb meg­nyerni. Erre törekedünk és arra is, hogy megérezzék dolgozóink a több és jobb munkájuk eredmé­nyét. Anyagi ösztönzési rendsze­rünk konkrétabb, világosabb, mint valaha is volt. Segít ben­nünket a napjainkat jellemző gazdaságpolitika, amely a vállala_ ti önállóság kibontakoztatását se­gíti — egyebek között a bérgaz­dálkodásban is — bár még ko­rántsem mondható teljes körű­nek. Azonban mód van a vállal­kozási formák, a kezdeményezé­sek szélesítésére. Gazdaságunk az elmúlt években olyan fejlesztése­ket végzett, amelyek lehetőséget adnak — különösen kohjukturálls időszakban — az átlagosnál ma­gasabb jövedelmezőségre. Az igé­nyesebb piaci követelményeknek is meg tudunk felelni. Minél ha­marább megérzik ennek előnyeit dolgozóink, annál könnyebben megnyerhetők a nagyobb felada­tokra. Csabai István Emlék és történelem Kellemesen hűvös a szoba, ahol egy asztal mellett beszélge­tünk Vörös Jánossal, a párt és a -munkásmozgalom veteránjá­val. Sovány, szikár ember, alig látszik meg rajta, hogy betöltöt­te hetvenharmadik életévét. Ha nem panaszolná, hogy sűrűn be­teg, néha napokig gyógyszereken él, el sem hinné senki a korát. Életútja inkább tövisekkel, mint rózsákkal volt kirakva. A nyolc- gyerekes családban 'mindenkinek korán kellett megismerkednie a 'munkával. — Apám nyomdokába léptem, 1927-ben szabadultam fel kő­művesként. Kalocsán nem talál­tam munkát, Budapestre mentem! Ott sem kedvezett nagyon a sze­rencse, hol itt, hol ott dolgoz­tam, s 1930-han visszajöttem Kalocsára ... — Igen —\ gondol­kodott el —, ebben az évben találkoztam össze Baksa Jóská­val, az illegális pártszervezet ve­zetőjével, akkor léptem be a párt­ba ... A harmincas évek világválsága Vörös Jánosnak sem kedvezett. Éveken át alkalmi munkából ten­gődött családjával. Szakmunkás létére kénytelen volt fát vágni, kukoricát szedni, járdát javíta­ni, s igazán örült, ha nagy pro­tekcióval néhány épület kémé­nyét megjavíthatta. — Jól konspiráltunk mi a pártban, de 1933-ban a pesti összekötő lebukott, s vittek mind- annyiunkat. Két hónapig voltam börtönben, igaz, előtte jó alapo­san helybenhagytak. Szabadulá­som után kitiltottak Budapestről, de nem sokat törődtem vele, mert harmincötben két hónapot is Pesten dolgoztam ... Állandó munka ezután sem akadt Kalocsán, bár Salacz épí­tőmester a jó szakmunkást éven­te három-négy hónapra alkalmaz­ta. A többi hónapokban maradt az alkalmi munka, a cipészkedés, A szegény emberek hozzá jártak bakancsot, csizmát javíttatni, mert olcsóbban dolgozott a kis­iparosnál, hiszen kellett a ke­nyér ... — Így teltek az évek, egyszer kopp, máskor hopp, de több volt a nélkülözés, munkanélkü­liség. A felszabadulás Kalocsán ért. Baksa József lakásán már 1944-ben kommunista szerveze­tet hoztunk létre. Addig működ­tünk így, míg haza nem ért Ru- zsinkó Mihály, aki megalakította a kommunista pártot... A fel- szabadulás előtti pártmunka? Nem volt könnyű! Hogy mit csi­náltunk? Agitáltunk, a háború, a német megszállás ellen, a vá­ros kiürítésének megakadályozá­sáért ... Jól emlékszem, amikor ki akarták üríteni Kalocsát, oda­jött hozzám egy akkor elég ma­gas beosztású ember, és azt mond­ta: „János! Beszélje meg az elv­társaival, világosítsák fel a né­pet: ne hagyják el a várost...” Jártunk házról házra. A lakos­ság itt is maradt, a fejesek el­menekültek ... bár volt köztük olyan, aki maradhatott volna ... A felszabadulás után sok volt a tennivalója. A kommunisták elsőként a szovjet hadsereg után­pótlásának segítségére töreked­tek. Rendbehozták a kórházat, a fürdőt, konyhát építettek ... Vö­rös János ott volt a földosztásnál, aztán a földművesszövetkezet megalakításánál bábáskodott, a többiekkel együtt járta a • közsé­geket,' agitált, s esténként részt vett a pártbizottsági üléseken. — Az államosításkor, 1949-ben felhívattak a Földművelésügyi Minisztériumba. Azt a feladatot kaptam, hogy Bátyán a Tarján— Zágon-féle paprikamalmot kell államosítanom. Ment is simán. Ebben az évben egyhónapos párt­iskolát végeztem, s a következő esztendőben már az államosított paprikamalmok vezetője lettem, később a Kalocsai Paprikafeldol­gozó Vállalat igazgatója ... Há­rom évig voltam igazgató, de sze­rettem volna visszamenni a szak­mámba. Sikerült. Az akkor ala­kuló ktsz-nél az építkezések irá­nyítójává neveztek ki. Tíz évig dolgoztam itt, s közben elláttam a párttitkári teendőket. Ország- gyűlési képviselőnek választat­tak meg 1958-ban, de tagja vol-‘ tam a párt és a tanács végrehaj­tó bizottságának is ... Az Iszkra Tsz építőrészlegének vezetőjeként, 1969-ben vonult nyugállományba, de párt- és ta­nácsi funkcióját 1975-ig megőrizte. Jelenleg a körzeti népfrontbizott­ság elnöke és a városi bizottság tagja* — A betegség az oka, hogy ke­vesebbet tudok vállalni — mondta nekikeseredve —, de ha az elv­társak megkérnek valamire, én szívesen megteszem ... Három gyermekem van. A fiam ktsz-nél szobafestő, az egyik lányom Bu­dapesten a Szellőzőművek Ipari Szövetkezet vezetőhelyettese, a másik Sopronban tanár. Várom őket haza hű&vétra, együtt lesz a család ... Sokáig beszélgettünk. Néze­gettük azt a sok emléklapot, amelyek Vörös János munkáját, tevékenységét dicsérik, a régi fényképeket, köztük olyanokat is, ahol kitüntetést nyújtanak át neki. Felesége, aki körülöttünk sürgölődik, kínál harapni- és innivalóval, bele-beleszól a be­szélgetésbe — mondván, hátha elfelejt a papa valamit... Vö­rös Jani bácsi nagyon is jól em- ikszik min den re, mert mint ■.nondta, van ideje gondolkodni, az agyát tornáztatni, az emléke­ket felidézni. A sok irat között három kitüntetési okirat — köz­tük a Szocialista Hazáért Ér­demrend — tanúsítja; Vörös Já­nos életét szentelte a kommunis­ta mozgalomnak. Gémes Gábor A hetven esztendős izsáki szövetkezeti gazda, Gyal- lai László, pár éve nyugdíjas. De ez korántsem je­lent neki, és az úgyszintén szövetkezeti nyugdíjas felesége számára teljes nyugalmat. Kettesben tart­ják rendben a Gedeon-dűlőbeli tanyát és környé­két. Gondozzák a háztájit, meg a nagyüzemi szőlőt és a jószágot a ház körül. Feleségével, fiával, lányával és annak családjá­val együtt 2,8 hektár termelőszövetkezeti szőlőt mű­velnek hosszú esztendők óta a Sárfehér Tsz közös területén. Ezzel a kézi művelésű ültetvénnyel éppen elég munka van az izsáki határ gyenge termőképes­ségű homoktalaján. Temérdek szerves és műtrá­gyát kellett az elmúlt hetekben is beledolgozniuk a talajba. A nyitással, metszéssel is eltelik ilyenkor az idő. Gyallal László. a nagyközség belterületétől elég távol lakik, mégis részt vesz a Sárfehér Tsz egész közösségének az életében. Jó két évtizede a gaz­daság vezetőségi tagja, illetve póttagja. A jogelőd Aranyhomok Termelőszövetkezet egyik alapítója, napjainkban is ott van a közös gazdaság rendezvé­nyein, és véleményét is kifejti mindarról, ami a szö­vetkezetben történik. A tapasztalt, a könyveket, új­ságokat olvasó szövetkezeti gazda észrevételeit jó­szívvel fogadja, s tevékenységét méltán megbecsüli az egész tagság. Jó két évtizede már annak, hogy Gyallai László naplót vezet. A saját és a hozzá legközelebb állók életének egy-egy fontos mozzanatát örökítette meg. De ebből visszatükröződik az izsáki szövetkezeti mozgalom sok-sok eseménye, az ott dolgozók fára­dozása, munkasikere is. Mindaz, ami a Kiskunság kiemelkedő nagyüzemi gazdaságává tette a Sárfe­hér Termelőszövetkezetet. K. A. 0 Gyallai Izsákra. László takarmányt daráltatni indul SZAKMASZERETŐ FIATALOK A HALASI GANZ-MÁVAGBAN Mitől „más” a Stúdió ’82 brigád? A Ganz-MÁVAG kiskunhalasi gépgyárában ezen a március végi napon az ott dolgozók szerint semmivel sem volt nagyobb a „forgalom”, mint általában lenni szokott. Igaz, az igazgatót a sza­badkai vásár szervezői lepték meg, a „C” üzembe megérkezett a szovjet átvevő, s a budapesti ko­hászok egy csoportja is a gyárba látogatott. Ám — mondják az it­teniek — egyéb napokon sincs ez másként. Nem ok nélkül keresik föl ilyen sokan a gyárat. A Ganz-MÁVAG termékei számos országba jutnak el, s nagyon sok fontos részegysé­get Kiskunhalason készítenek. Újabban például a vasúti és hajó fékkompresszorokat is. — A fékkompresszor szerelésé­re egy fiatalokból álló brigád vál­lalkozott — mondja Csányi József igazgató, mielőtt Rajnai Miklós munkaverseny-felelős és Sándor Sándor üzemvezető gondjaira bíz. A tágas gyárudvaron haladva, kísérőim munkáról, munkaver­senyről, eredményekről és gon­dokról tájékoztatnak, mígnem egy fiatalemberbe botlunk, aki akkor lép ki az egyik ajtón. — Gál János — mutatják be —, a Stúdió ’82. brigád vezetője. Az első hallásra szokatlan nevű ifjúsági brigád azonos azzal, ame­lyikről az igazgató beszélt. Ami­kor a vállalatnál megszületett a döntés, hogy a fékkompresszoro­kat, a motorvonatok, hajók és da­ruk e nélkülözhetetlen alkatré­szeit ezentúl Kiskunhalason kell készíteni, ők öten vállalkoztak e feladatra. „Nem féltetek tőle?” — tenném föl a kérdést, de Sándor Sándor üzemvezető megelőz. — Bíztunk bennük, és ők is ma­gukban — magyarázza. — A KISZ-szel egyetértésben elhatá­roztuk, hogy ifjúsági műhelyt ho­zunk létre. A legkiválóbb fiatal szakembereket választottuk ki. Megérkezünk a „C” üzembe, ahol a csarnok egyik sarkában üvegezett fallal elkerített műhely áll. A bejárat fölött tábla: IFJÚ­SÁGI MŰHELY. Itt látott neki az új feladat teljesítésének tavaly ja­nuár elején öt ifjú gépszerelő: Gál János, Csillag István, Borda Lász­ló, Farkas Tamás és Ván Imre. Hozzájuk csatlakozott hatodik­ként Lajkó' Károly, aki ipari ta­nulóból tavaly nyáron lett szak­munkás. Az üzemvezető mosolyogva em­lékezik: — Érdekes volt az idősebbek reagálása. Egyikük-másikuk nem nagyon bízott benne, hogy a fia­talok megbirkóznak a feladattal. Figyelték’őket, vártak. Aztán lát­ták, hogy minden jól alakul, megy a munka, a minőséggel sincs baj... Ván Imre a satupadnál dolgo­zik: egy dugattyút és egy hajtó­kart illeszt össze. Az alumínium meleget sugároz, az imént heví­tette föl 200 fokra, mert a rend­kívül pontosan megmunkált al­katrészeket csak így lehet össze­szerelni. — Hat éve végeztem el a szak­munkásképzőt, később leérettsé­giztem a szakközépben. Borda Lacival, Farkas Tamással és Csil­lag Pistával együtt éppen a na­pokban szereztük meg második szakmánkat: ív- és lánghegesztő szakmunkások lettünk. — Hogy miért ezt a nevet vá­lasztottuk? — kérdez vissza, ami­kor a Stúdió ’82 elnevezés erede­te felől faggatom. — Talán azért, mert Rákóczi brigádból, Kossuth brigádból már van elegendő. Az ötletet a tévé népszerű műsora adta. A brigádtagok korábban a Dé- ry János szocialista brigádban dolgoztak, s annak is Gál János volt a vezetője. A fiatal technikus tagja a kiskunhalasi városi-já­rási pártbizottságnak, egy időben alapszervi KISZ-titkár is volt. Ezt a funkciót most az ugyancsak bri­gádbeli Farkas Tamás látja el. Az ifjúsági műhely legifjabb dolgozója, Lajkó Károly egy TK 130-as kompresszorral „birkó­zik”. Egy ilyen gép összeszerelé­se igénybe vesz egy teljes műsza­kot. Igaz, az ára is borsos: felér egy Ladáéval. Ami pedig még en­nél is fontosabb: enélkül a rész­egység nélkül sem a Magyar Ha­jó- és Darugyár 60—70 milliót érő hajója nem indulhat el Angliába, sem a Ganz-MÁVAG motorvona­ta a. Szovjetunióba. — Amikor szakmunkás lettem és megkérdezték, hol szeretnék dolgozpi, ezt a helyet választotr tam — mondja Lajkó Károly. —■ Itt mindenki fiatal, jól megva­gyunk, az a legtermészetesebb, hogy segítünk egymáson. — Kétszer egy hétre utaztak le tavaly Budapestről azok a szak­emberek, akik Gál Janosiékat be­vezették a fékkompresszor-gyár- tás titkaiba — említi Rajnai Mik­lós. — Azóta teljesen önállóan, s tegyük hozzá: szinte hiba nélkül dolgoznak. Gál János brigádvezető még­sem teljesen elégedett. — Az igazsághoz hozzá tarto­zik, hogy a brigádéletre, művelő­désre, sportolásra, közös kirándu­lásokra az időnkből eddig nem­igen futotta. Gyakran túlóráz­tunk, a brigádtagok többsége ta­nult, így nem volt könnyű ösz- szehozni egy-egy gyárkapun kí­vüli találkozót. Azért volt persze ilyen is, de azt szeretnénk, ha ezután még több lenne. Elsődle­gesnek mégis azt tartjuk, hogy a feladatot, amit ez a kis közösség vállalt, a jövőben is hiánytalanul teljesítsük. A Ganz-MÁVAG kiskunhalasi gépgyárának Stúdió ’82 ifjúsági brigádja tavaly 200 vasúti és ha- . jó fékkompresszort szerelt össze. Az idén háromszázat vár tőlük a vállalat, a népgazdaság. Sitke! Bél« 0 A kompresszor semmivel sem egyszerűbb szerkezet, mint egy Diesel-motor. Szerelése hozzáértést, gondos munkát igényel.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents