Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-26 / 97. szám

1983. április 8«. • PETŐFI NÉPE • 5

Nyelvünk az élet szolgálatában

Az idei — sorrendben 17. — magyar nyelv hetének központi gondolata „Nyelvünk a tudomány, a, termelés, a közélet szolgálatában”.

A TIT Bács-Kiskun megyei szervezete több száz előadást tart e témakörből művelődési otthonokban, iskolákban, vállalatoknál. A szervezők és rendezők témaválasztása nagyon is időszerű, hisz a 80-as évek tudománya és technikai fejlettsége, az erre épülő' egyes szakmák szókincse egyre jelentősebb szerepet tölt be a hivatalos tárgyalásokban, a tömegkommunikációban, s a mindennapi életben. Azaz: a technika és korunk tudományának világa ma már nemcsak a tudósok és kutatók magánügye és nyelve, hanem közügy: nyelve pedig a százezrek által használt szaknyelv, amely a tudományágak és szakmák fejlődését segíti, ugyanakkor fejlettségi szintjét is tükrözi. Sajnos épp e nyelv szókincsének fejletlensége — közvetetten — akadályozója is lehet a termelés előrehaladásának.

Az egyes szakmák szókészlete szinte az egyik napról a másikra gyarapodik. Egységesülésük a termelés érdekében kívánatos: elterjedésének gyorsasága, pontos használata társadalmi szükség.

A szakmai nyelv a nemzeti nyelvnek igen értékes, egyre aktívabb rétege, amelyből .nagy számban áramlik szakszó a köznyelvbe i és az irodalmi nyelvbe. Az egyes tudományágak és szakmák műszavai akarva-akaratla- nul gazdagítják a köznyelvet. Valljuk be, soha ennyi közgazdasági műszóval, filozófiai és politikai fogalomszóval nem találkoztunk baráti beszélgetéseinkben, vagy különböző találkozásaink alkalmával, mint az utóbbi években.

A szaknyelv elterjesztésében az írott sajtónak is nagy szerepe van. A napilapokban megjelenő tudósítások, riportok egyre inkább a szakszerűséget követelik az újságírótól, s az olvasói igény megváltozásával alig tűnnek fel az olyan kifejezések, mint például: közúti járműprogram, exportigény, nemzetközi kereslet, gyártmány kínálat, licenc, termelési érték, pneumatikus kisgép, kézi csavarhajtó, köszörű, fúró, nyomásszabályozó, nem rubelelszámolású export, értékesítési program stb.

Mindezeket a Petőfi Népe „Megújult a bajai Kismotor- Gyár termékkínálata” című cikkében találtam, ahol egyaránt helyet kapott a szakmából jól ismert terminológia, és a gépekre a szakmai megjelölést kifejező nómenklatúra. Megtalálható itt olyan köznyelvi szó, amely az illető szakmában műszóként használatos (köszörű, fúró), vagy szakmai jelentésárnyalattal bíró köznyelvi szó (járműszerelvény), illetve olyan kifejezés, amelyet a köznyelvben alig vagy nagyon kevesen használunk csak (pneumatikus kisgép).

Szakmáink érdekesebbnél érdekesebb műszavait vég nélkül sorolhatnók. Érdekességük miatt most csak néhányat emelünk ki a vadászok nyelvéből: például cseklye, ami lószőrhurkot jelent madárfogásban, vagy „bokázik

az őz” futtában, vagy „cselt vet a nyúl”, ha nagy oldalugrásokkal menekül a vadászok elől.

A nyomdászok által használt műszó például: a szedés, a tükör, a tördelés, a bevonat, a nyomás, a matrica, a hasáb, a ciceró, az Antikva, a bányászok szakmai szókészletéből 'a homlok (szénfal), bika (hegyi támfal), bocskor (faalátét), kutyázás (csillézés), a hajtás (feltárási munka), s a már-már köznyelvivé is vált akna, tárna, vájár, csillés, frontmester.

A magyar nyelv hetén illő a nyelvtudomány szakszókincséből is idéznünk, olyan fogalomszókat, amelyekkel minden iskolát járt ember találkozott. Például: ige, főnév, melléknév, számnév stb., vagy a különböző igeidők, -módok, -ragozások elnevezése. Használatuk a tudós, a kutató számára kötelező és nélkülözhetetlen. Fontos és szükséges. Egy dolog azonban alapvető: — és ezt el kell fogadnunk a nyelvhéten kívül is — az egyik: a tudomány és az egyes szakmák nyelve nem az elkülönülésért jött létre, a másik: e szaknyelv nélkül a tudomány létezése, a termelés forogna kockán. Épp ezért a szakmai nyelv csak akkor tudja igazán funkcióját és feladatát betölteni, ha szakszavaink, kifejezéseink nyelvileg egyaránt helyesek, szakmai szempontból pedig világosak, egyértelműek. Ezen tudósnak és I nyelvművelőnek egyaránt fáradoznia keil. Mert ne feledjük a nyelv kincs, megbecsülése, ápolása s közérdek, mindannyiunk feladata.

Kovács István

KÉPTÁR, EMLÉKMÚZEUM ÉS -SZOBA — MÉLTÓ KÖRNYEZETBEN

Értékeket vonzó értékek

Közép-Európa egyik legsokoldalúbb kulturális központja bontakozik ki Kecskeméten a Szabadság tértől a Katona József utcáig. A Tudomány és Technika Házában számos fontos tudományos és művészeti eseményre került sor eddig is.

A'Michélangelo-kutató

Nem kevésbé örvendetes, hogy a szakmai ^örökben jól ismert Glück-féle képgyűjtemény tekintélyes részét az ősztől Kecskeméten tekinthetik meg az érdeklődők. Az azóta elhalt mecénás feleségével egyetértésben minden ellenszolgáltatás nélkül ajándékozott Katona, Kodály, Fényes Adolf szülővárosának háromszáz műtárgyat. (A családot csak vékony szálak kötik Kecskeméthez.) Csupán azt kellett vállalni, hogy a-gyűjtemény legszebb darabjai kiállító termekbe kerülnek. Meg sem próbálhatták volna a sok millió forint értékű, a XIX. századi, a XX. század eleji magyar festészetet reprezentáló gyűjtemény idehozatalát, ha az illetékesek nem döntenek úgy, hogy kulturális célra hasznosítják a Cifra-palotát. A Katona József Múzeum tulajdonába került Mednyánszky-, Nagy István-, Gadányi-, Egry József-, Fereri- czy Béni-képeket a volt szak- szervezeti székház első és második emeletén, a Kecskeméti KépAdósságtörlesztés

A Képtár létesítésével régi adósságot is törleszt Kecskemét. Még 1911-ben vállalta a tanács, hogy kiállítja a Művésztelep megszervezésén föllelkesülő Nemes Marcell által adományozott nyolcvanegynéhány műtárgyat. A földrengés, a nagy polgármester halála, az első világháború, az azt követő elszegényedés miatt csak most, több, mint hat évtized múltán kerülhet a falakra, ami a megfogyatkozott gyűjteményből arra érdemes.

A földszinti Tóth Menyhért- emlékmúzeumban a miskei kötődésű művész varázslatos szépségű fehér világa kér és kap majd ámuló figyelmet. Márkus Géza színes palotájának pávatermében főként a magyar szecesszióhoz kapcsolódó időszaki kiállításokat terveznek, mint megtudtam Bánszky Pál múzeumigazgatótól és Simon Magdolna művészettörténésztől. A

• Halaszthatatlanná vált a felújítás.

Képzőművészeti Világhétre mindenképpen megnyitják az új kiállítási termeket. A BÁCSÉP- SZER munkásai éppen olyan lelkiismeretesen dolgoznak a Rákóczi sít 1-es számú épületen, mint dolgoztak a szomszédban, a Ko- dály-iskola nívódíjjal jutalmazott renoválásán. Bizonyosra vehető: ősszel befejezik az Országos Műemléki Felügyelőség szakmai irányításával folyó belső munkálatokat.

Hogyan tovább?

Egy gonddal kevesebb nyomja a városi vezetők, a kulturális irányítók vállát. Ha minden jól megy, a következő évtized elején, közepén igazi, méreteiben a város nagyságának megfelelő múzeumot is kap Kecskemét az Ökollégium felújításával. Az udvari szobortárban a megnyitott sétáló-utcából is gyönyörködhetnek a jövő-menő emberek. Katona József születésének közelgő kétszázadik évfordulóján, 1991- ben, a mostanában körvonalazódó elgondolások szerint a Bajcsy- Zsilinszky utcából is megközelíthetik a korszerűsített életmű- kiállítást és a közelben kialakított színész-emlékhelyet. Itt idéznék föl látványosan az első magyar, kecskeméti származású színigazgató életútját, a drámaíró múzeumával szomszédos épületben született Latabár Kálmán híres alakításait, a Katona József Színház történetét.

Az erők céltudatos összefogásával még a mai nehézségek ellenére reálisnak, fokozatosan kivitelezhetőnek látszanak a váro6 idegenforgalmi vonzáskörzetét a Bánk bán és a Katona József utcai hangulatokkal bővítő elképzelések.

Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy új könyvtár is szerepel \ a távlati tervekben és előbb-utóbb lesz- Kodály-emlékszoba is, akkor senki sem tarthatja túlzásnak a cikk elején olvasható megállapítást: Közép-Európa egyik legsokoldalúbb kulturális központja bontakozik ki Kecskeméten.

A Dózsa-téíemből alakítják ki a város új nevezetességét, a Tol- nay Károly-emlékszobát. Vitrinekben, tárlókban itt mutatják be az 1918 óta külföldön élt, nemrégiben elhunyt művészet- történész hazánknak adományozott hagyatékát: értékes könyveit, kéziratait, vázlatait, rá vonatkozó dokumentumokat. Méltó környezetben, valósághű Michel- angelo-szobrok közelében állítják ki a világhírű Casa Buonarroti igazgatójának, a reneszánsz óriása monográfusának emléktárgyait.

A helyi, a múzeumi kulturális diplomáciának nagy sikere, egyúttal az eddigi kezdeményezések elismerése az értékes gyűjtemény megszerzése.

Műgyűjtemcny

tárban láthatják a művészetkedvelők. Itt mutatják be az adományozók rokonának, a Mednyánsz- ky-tanítvány Farkas Istvánnak jónéhány remekét is. A modern francia festészeti irányzatokhoz csatlakozó művészt, Fényes Adolf- növendék feleségéhez, Kohner Idához hasonlóan, a náci barbarizmus pusztította el.

• Ősztől,: képtár, emlékmúzeum. (Straszer András (elvételei.)

H. N.

Jakabszállás - 1983

Jóllehet, a naponkénti szótér- tésre jöttek össze, most azonban mintha a kedvemért tették volna, a szakszövetkezet központjában együtt találom Jakabszállás „vezérkarát”: Nagy Bélát, a közös gazdaság elnökét, Szirmai Lászlót, a községi pártszervezet titkárát, . Szabó Mihály tanácselnököt és Bán Gyulát, a helyi népfrontbizottság elnökét. Munkájuk aligha gondmentes, kedélyük azonban derűs. Érezhetően teljes közöttük az egyetértés.

Két nemzedék, apák és fiaik — Villan át agyamon a körükbe telepedve. Nagy Béla és Bán Gyula ugyanis az apák-n agyapák nemzedékét képviselik, a párttitkár, s a tanácselnök viszont akár a fiaik is lehetnének. A munkamegbeszélésen túl" vannak már, érkezésemkor éppen oldott eszmecserére váltottak át.

Gyarapodó belterület

t _/ - mm

{fÍHía_ . ,* ,*#*<*:,. r '

• Hárman a főutcán: Böröndc István tsz-tag, aki a múlt évben öl napot dolgozott társadalmi munkában a faluért, dr. Sebestyén László községi orvos és Szabó Mihály tanácselnök.

— Azt említettem az ' imént, hogy valaki hosszabb idő után itt járt és nem ismert rá a községre — avat társalgásukba, s egyben témát is pendít Nagy Béla. S máris szinte egymás szájából véve ki a szót, pár perc alatt „bebarangolják” az elmúlt mintegy húszévi utat, amely a mai életerős, jó közérzetű község kialakulásához vezetett.

Nagy Béla jól emlékszik .még a valamikori Forgó-tanyára, amely a mai szakszövetkezeti köz. pont helyén állott. És a Schmidt- kocsmára is, melynek helyét a tanácsház vette át. Szirmai László összehasonlítást, tesz: 1960- ban 3018 lakosa volt Jakabszállás- nak, a belterületen azonban csak háromszázhúszan éltek. Az 1980. évi népszámlálás viszont a Ml4 főnyi össznépességből ezerötszáz- hetvenet már a belterületen talált. És a fejlődés folytatódik.

A szakszövetkezeti dolgozóknak most osztunk ki huszonnyolc portát, négyszögölenként három forint jelképes áron. Hogy akarnak-e ennyien építkezni? A huszonnyolc telekre hússzal több igénylő volt! — említi a szakszövetkezeti elnök. Szabó Mihály hozzáteszi:

...N4jynk.általá.hao.„.tizer»ten-. '•ftú&tótf''épn'fkézbéft:'évéö idén meg egy híján ötvenen. Kiszámoltuk: csak a családi házaik alapozásához kell hatezer mázsa, azaz hatszáz tonna cement. Ez ik mutatja, hogy nagyon hiányzik a tüzéptelep.

— Van nekünk egy ideiglenes, de a gond megérett rá, hogy megoldjuk egy valamirevaló új teleppel — fűzi hozzá magyarázatként Bán Gyula, aki túl a népfrontbizottsági tisztén az áfész helyi intéző bizottságának elnöke.

Összefogás — az iskoláért

Hogy, hogy nem, Nagy Béla ismét a múltba kanyarodik, megjegyezvén:

— A negyvenes évek elején és még a Wolford dűlői iskolába jártam. Vagy száztízen tanultunk egy tanító keze alatt... Ma pedig? Jakabszálláson tizenhárom csoportban tanul a mintegy háromszáz gyerek. És ami nagy szó: egyműszakos a tanítás, amióta elkészült a nyolctantermes iskola!

— Az ám! Látta-e már az új iskolánkat? — kérdez felcsillanó tekintettel Szabó Mihály.

— Láttam. Nagyon szép. Nem volt hiábavaló a tanácselnök soksok futkosása, és álmatlan . éjszakája, s a helybeliek önzetlen munkája — mondom őszinte elismeréssel.

— És azt tudja-e, hogy az iskolát a nagyvállalat tizenkétmillióért építette volna fel, s ebben még nincs is benne az anyag ára. Mi pedig kihoztuk kilencmillió- kilencszázezerből! — szól ismét Nagy Béla:

Miközben az iskolaépítés nagy vállalkozásásánál időzünk bevallom,- hogy jó két évvel ezelőtt majdhogynem kétkedve fogadtam azt az értesülést, miszerint az autóval rendelkező helybeliek naponta felváltva fuvarozták Bugáéról az építőket, önzetlenül, társadalmi munkában. A tanácselnök pedig megjegyzi:

— Bennünk is volt hasonló érzés, amikor a cél érdekében az ilyen segítség kéréséhez folyamodtunk. Bugacon is csak néztek, hogy bol Mercedes, hol Trabant érkezik a brigádért...

Amikor azoknak a neve felől tudakozódom, akik élenjártak az iskolaépítés segítésében, partnereim összenéznek. A tanácselnök pedig mosolyogva közli:

— Nem lenne rá elég hely az újságban. És könnyen sértődés adódna belőle, ha Valaki kimaradna a' falu névsorából. Az is meggyőző, ha a társadalmi munka értékének alakulását említjük: 1980-ban lakosonként 1200,

1981-ben 1600, tavaly pedig 5400 forint értékű társadalmi munkát végeztek el a jakabszállásiak. Volt idő, hogy akkor futkostunk, szerveztünk, amikor betonozni kellett. Ma ott tartunk, hogy az emberek a tanácsot keresik fel, vagy megállítanak bennünket az utcán, hogy miben segíthetnek, nem kéne-e például fuvar.

— Emlékszel Laci, a fuvarra, amelyet a presszóban kínáltak fel? — fordul Szabó Mihály a párttitkár felé és máris folytatja:

— Egyszer estefelé betértünk a presszóba, ahol a gépcsoport néhány tagjával, így Török Pistával, Törteli Toncsival, Juhász Bélával és Bereute Simivel találkoztunk. Egyikük azt mondja: „Nem kellene egy kis homokot hozni? Benne dolgozunk”. Másnap ott volt az iskolánál 48 köbméter homok a vakoláshoz. Mert a fiúk nem üres gépjárművekkel tértek haza munka után.

Az iméntiről Szirmai László párttitkárrá választásának egyik mozzanata jut eszébe:

— Amikor a taggyűlésen el- hangzot^afjasa^iati-. a.tÄbbj.kPÄQtt-, felállt áz'egyik meglett korú élvtárs, és így szólt: „Rártfogolom Szirmai elvtársat, mert rendes embernek tartom. Mint agronó- mus is megállja a helyét. A kocsmát azonban elkerüli. Márpedig a párttitkárnak oda is be kell nézni. Ott mindent megtudhat a faluról. Anélkül pedig, hogy nem ismeri a véleményeket, hogyan tud majd jól politizálni, agitálni?...”

Üjra az iskolára terelődik a szó. Megtudom, hogy építéséhez 150 ezer forint befizetésével is hozzájárult a lakosság. Tv-vel, rádióval a szocialista brigádok ajándékozták meg, a rávalóért kommunista műszakban dolgoztak. A bakelitműhely brigádjának tagjai maguk varrtak két nagy kalocsai térítőt. S arról is szó esik, hogy most az iskola környékének parkosítása, és egy mini-arborétum létrehozása van folyamatban. Egyébként eltökélt szándékuk, hogy az eddigieknél is nagyobb gondot fordítanak a község rendjére, tisztaságára.

A fejlődés

fáradhatatlan lendítői

Ekkor Bán Gyula említi, hogy a falu öt szocialista brigádját részesítette Kiváló brigád elismerésben a Hazafias Népfomt.

— Hű, de nehéz volt a tizenhat egyaránt érdemesből az ötöt kiválasztani! — vágja rá a tanácselnök.

Szinmai László pedig a szakszövetkezetben működő 13, a Csepeli Jármű- és Konfekció Gyár helyi üzemében dolgozó két, s a Helvéciái Állami Gazdaság dolgozóiból álló brigád szerepét méltatja. Mert fáradhatatlan lendítői a község fejlődésének. S hogy így van, nem a véletlennek, hanem az értelmes feladatoknak köszönhető. Tennivaló volt, és van is bőven; a helyi vezetötestüle- tek által e közösségek számára ajánlott elvégeznivalóból kedvükre válogathattak, s ki is veszik részüket a brigádok. A szak- szövetkezetben dolgozók legutóbb például bekerítették a szeméttelepet.

A törekvésekre terelődik a szó. Bán Gyula újságolja, hogy a közkedvelt ABC-kisáruház szomszédságában iparcikk-kisáruház kialakítása van folyamatban régi épületből. 1985-ig ugyancsak épületátalakítással bővül és korszerűsödik a büfé-falatozó konyhája, megoldódik a közétkeztetés gondja. A lakosság célrészjegy- vásárlással és társadalmi munkával segít, a tanács a házilagos brigádot adja. Hasonló módszerrel, 5 épületátalakítással várhatóan jö_ vőre már saját gyógyszertárat is magáénak mondhat a falu.

— És a benzinkút? A múlt év novembere óta az is van — szól közbe egyikük. Magyarázatként pedig hozzáteszi: — Elég sok az autótulajdonos, így nagyon hiányzott. De nem volt rá pénz, s a hivatott közületek ezért nem váL lalták. összefogott a község, megcsináltuk társadalmi munkával.

S öröm, hogy kezd jó híre lenni ennek a szolgáltatásnak.

Boldogulni csak csapatmunkával lehet

Sikereik és lelkesedésük titkát ,tudakolva megkérdezem: a község vezetői soha nem fáradnak el? Egy zokszó nem sok, de annyit sem említenek. A népfrontbizottság elnöke válaszra készen felel:

— Volt időszak tavaly, hogy a tanácselnök elvtárs sűrűn vakar- gatta a fejét. Ez, az, egy kis határidőcsúszás az iskolánál. Akkor jött Szirmai elvtárs és csinálta. Eredményesen csak csapatmunkával lehet boldogulni.

■ ‘Atftán'SZiMmáí "László feíeT kér-' déseimre.

—v Ilyen községben mindig van gond. Nyáron például az őszibarack-szedés. Törhetjük a fejünket, honnan vegyük a munkaerőt. Vagy: nincs gyermekorvos; a vízkapacitás kicsi; szűkösen férnek az óvodában. Pénz, rengeteg pénz kellene. Sokat elvonnak, a szakszövetkezet .több mint 131 millió forint adót fizetett be. A tanács fejlesztésPalapja viszont 450 ezer forint. Marad hát a fejtörés.

Titkunk pedig nem titok: kedvező, hogy egy pártszervezet működik a községben. A pártvezetőség 85 százalékát fiatalok alkotják, a „régi motorosok” viszont tapasztalataikkal, bölcsességükkel adnak pótolhatatlant.

Elosztani munkát — ez a másik. Nem ugyanazok a fejek bólogatnak minden testületben, nem tíz ember dolgozik, irányítja a község dolgait, hanem mintegy nyolcvan aktivista. A tanácstagok között például tizennyolcán az első ciklusban teljesítik megbízatásukat. Ki, mennyit ér, a munkában válik el, feladatot pedig mi most is naponta osztunk.

A harmadik: minden fórumot kihasználunk áz agitációra. A nyugdíjasoknak például régi filmekből álló sorozatra bérletet adtunk. Alkalom az' eszmecserére is. Előállt például Kovács Gyula bácsi — és még mennyien! — nem kéne-e cementet, téglát szállítani? Szívesen befogná a lovakat. Vagy Fehér Józsi bácsi, aki rögtön adta a betonkeverőjét, amikor a tanácsé elromlott. És az sem mellékes, hogy szólnak otthon a fiuknak, menyüknek, hogy te, hallod-e, ezt, meg azt csinálják, menj el segíteni... Az ilyen tapasztalatok persze, hogy megújítják az ember erejét, lelkeie- dését.

•

Szó, ami szó, magam is jókedvre hangolódottan távozom a Nemzeti zászlóval múlt héten kitüntetett . Jakabszállásról. És szinte újra hallom, amit Szabó Mihály búcsúzóul mondott:

— Olyan szegény volt valamikor ez a falu, hogy még templomtoronyra se’ futotta neki. Néha csipkednek is-vele, hogy „még- csak tornyotok sincs, és tárgyalni akartok?!” De lesz, van rá reményünk!

Ferny Irén