Petőfi Népe, 1983. április (38. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-24 / 96. szám
GEORG W. Pf JET: Történetek Marxról A férfi A trieri gimnázium érettségi ünnepsége után, mikor hozzátartozóik és barátaik köszömtötték a végzősöket, a huszonegy esztendős Jenny von Westphalen odalépett egykori gyermekkori játszópajtásához, s a maga sajátosan hűvös modorában, visszafogott hangon gratulált neki. — Egyébként holnap estélyt adunk Edgar iskolai tanulmányainak befejezése alkalmából — tette hozzá végül. — És az ön tiszteletére is... — Miért nem tegez, mint azelőtt? — kérdezte Marx meglepetten. — Már nem tehetem. Férfi lett önből, Kari — válaszolta Jenny. — Én még nem érzem. — De én már igen! — felelte Jenny, s gyorsan visszalépett fivére, Edgar mellé. Értéktöbblet Ezernyolcszázhatvanöt téli hónapjaiban, mikor Marxot házhoz kötötte betegsége, meglátogatta egy fiatalember, Paul Lafargue, akit Marx már Párizsból ismert. A heves proudhonis- ta esküdött mestere korlátolt gazdasági tanítására, és ezért Marxszal ezen a napon vitába keveredett, amelyet még sok elkövetkező napon át folytatott vele. Marxra az ifjú — egyébként kubai ősök unokája — fess, idegenszerű külseje és társalgási készsége sokkal kevésbé hatott, mint az ilyesmi iránt fogékony lányaira. Amíg Lafargue Marx számára csupán érdekes partner és végeredményben egy okítandó diák volt, aki szívesen hagyta magát bevezetni A tőkébe, addig Lafargue egyre feltűnőbben szemezett Laurával, és a házban valamennyien — Marx kivételével — hamarosan észrevették kettejük néma egyetértését. Mikor a háziak végül elérkezettnek látták az időt, hogy a családfőt beavassák Lafargue új szerepébe, Marx elképedve csapott a homlokára: — És én, szamár még azt képzeltem, hogy miattam kuksol itt minden este olyan derekasan! — Azért nem volt hiábavaló a dolog — válaszolta Lafargue. — Úgy mellesleg sokat tanultam a, kapitalizmus gazdaságáról is. — De az. értéktöbbletet most magának sajátítja ki felelte Marx. Borravaló egy halálos ítéletért Marx rabja volt a szivarjának. A legszörnyűbb gazból készült szivart is megvette, ha keveset kellett érte fizetni. Egy nap olyan fajta került a piacra, amely dobozonként másfél schil- linggel volt olcsóbb. Marx lecsapott rá, s'attól kezdve még többet dohányzott, mint azelőtt. Környezetét, mely ezt nem látta szívesen, kioktatta, hogy ha egy dobozon másfél schillinget spórol, akkor kettőn a dupláját takarítja meg. Tehát minél többet dohányzik, annál kifizetődőbb lesz a számára a dolog, és ez ellen senkinek sem lehet ellenvetése! Ha ilyen tréfás dolgokat írt volna főművében, A tőkében is, akkor a polgárság bizonyára hozzájárult volna ahhoz, hogy a könyv minél kelendőbb legyen. A burzsoázia azonban egészen helyesen azt mondta magában, hogy az ügye csak addig fog virágozni, amíg senki sem látja át annak igazi lényegét. Minthogy most Marx fehéren- feketén feltárta azokat a törvényeket, amelyek szerint a kapitalista kizsákmányolás funkcionál, a burzsoázia már az első kötetet sem akarta megvenni. A kiadó is csupán borravalót adott az óriási munkáért. Marx megértette ezt és azt mondta: — Most tulajdonképpen az a kérdés, hogy az ember elvárhatja-e a burzsoáziától, hogy normálisan fizessen halálos ítélete megfogalmazásáért. (A hallei. Freiheitből) (Zahemszky László fordítása) KONGÓ ÉS PENGŐ A hazai pénzverés történetéből MILYEN NEMZEDÉK? A kertészeti főiskolás L. Szabó László finom humorú írásában arról elmélkedik, ki a fiatal. Legalább ilyen fontos — az egész társadalmat foglalkoztató — kérdés, hogy milyenek a fiatalok. A statisztikák elárulják, hogy ma már Magyarország lakosságának fele 1945 után született, s ha mondjuk a mai húszévesekről próbálnánk gyorsfényképet készíteni, aligha jutna azonnal eszünkbe, hogy abban az évben születtek, amikor a dokumentumok szerint „leraktuk a szocializmus alapjait”, s hogy' ez az ő számukra: történelem. Nehéz a „milyenek ezek a mai fiatalok” kérdésre tárgyilagos választ adni, mert hát — olyanok, amilyenek. Vannak köztük hölgyeket feldöntő punkok, de végső soron közülük kerülnek ki az OKTV győztesei is. Aki a vő-- röszöldre festett hajú faltámasZ- tókkal kerül össze, éppúgy hamis képet alkothat, mint aki az ifjú társadalomkutatók vetélkedőjének győztesével a marxizmus időszerűsége napi aktualitású részletkérdéseiről vitatkozna. Ez is, amaz is: véglet. Ami köztük van? Hát éppen ez az. Ahogy volt már beat-nemze- dék, meg rock-korszak, s ahogy ezeket hallva pontosan tudjuk, mire gondoljunk, annyira lehetetlen egy szóval meghatározni a mai tinédzsereket. Minden és mindennek az ellenkezője is igaz: meséli például korosodó barátom, hogy fia ellógott a fizikaóráról. „Verjem meg?” — kérdezi, mert folytatja a történetet: „a TIT-be ment ahol az atommagokról hallgatott meg előadást”. Tizenhat éves. Barátom fia nyolcadikos létére ötödik regényét kezdi, de lelki szemeivel már maga előtt látja a huszadik cselekményét is. Példát — vonzót, taszítót — saját környezetünkből is tudnánk. Pistikéről,’ aki nem köszön a lép- csőházban, és Pistikéről, aki átsegíti a zebrán a nagymamát: amennyire közhelyes, annyira valódi mindkét Pistike ... B. J. T e fiatal vagy? ön — fiatal? — Ej Szabó néni, de fiatalosan mozog! — mondta valaki 84 éves nagymamámnak. Tehát nagymaitíém már nem fiatal, csak úgy mozog. Vagyis, aki nem egészen fiatal, azért viselkedhet fiatalosan. így viszont továbbra sem tudjuk, ki a fiatal. Diszkóban vagyok» A falnál, kunyerált cigarettával a szájában pelyhedző állú srác, arcán a zsebpénzbeosztás látható gondjaival, ö fiatal? Nem messze tőle egy harminchoz közel járó, borotválatlan, kiélt arcú hobó. Ö már nem olyan fiatal, de még lehet, hogy az. A közelben frissen pattant mellű tini lányok vihognak — na jó, gondolom, ez nem lehet kérdés, ök még túl fiatalok. Vagy — én vagyok öreg? Április 16-án ebben az újságban az Utolsó oldalon jelent meg »/ i. «gggJM a fiatal? egy cikk, az volt a címe: Találkoztam a punkokkal. Ezt olvasva senki sem .arra gondol, hogy a cikk egy tizennégy éves kisfiúról szól, aki az utcán találkozik egy csapat ricsajozó, bőrdzsekis, biztosítótűvel és láncokkal teleaggatott róZsaszínhajú öreg nénivel. Vajon miént? Egy építőtáborból hazatért kislány mondta: — Jól éreztem magam, mert körülöttem mindenki fiatal volt, Értsd: hasonló korú. Nagymamám is jól érzi magát a nyugdíjasklubban, pedig ott körülötte nem mindenki fiatal, csak éppen vele egykorú. Kijelenthetem: mindenki fiatal — a korához képest. A múltkor kéz a kézben sétáltam egy hölggyel, bódító illatú fák között, egy parkban. Megnéztük magunkat a hídról a kis tó tükrében, miközben (micsoda giccs!) lemenőben volt áz izmosodó tavaszi nap. Hogy a hölgy fiatal volt-e? Miért, láttak [talán olyan nőt, aki öregnek tartotta magát? Jól elgondolkoztam itt a papíron, de még mindig nem tudom, ki a fiatal. Pedig azt mondják: a fiataloké a jövő. Azonban a jövőt nem lehet csak úgy átnyújtani, minit egy csokor virágot. Várni kell rá. Sajnos, úgy néz ki: mire a fiatalok kivárják, addigra a jövő — jelen lesz. Azoknak a fiataloknak, akiknek jelenük van, van múltjuk is. Az a fiatal, akinek már nagyon sok múltja van, az általában hosszasan elmeséli az unokáinak. Mesélés közben pedig — sziporkázóan fiatal... L Szabó László A Kiskunfélegyházán pár éve feltárt honfoglalás kori sírban lószerszámdísznek •használt páviai, milánói,, tóulousi és brlQú- 'dí,!d¥öáfglkaf találták á 'Jtutátók. Nem kalandozó eleink tudatlansága akasztatta hűséges társaik nyakába az értékeket, hiszen már a vándorló magyar törzsek is ismerték a pénzt, mint csereeszközt. A tetszésüket nem nyerhette meg a szerzett veret; többre becsülték a nagyobb, a szebb, a megszokott arab dirhemeket, bizánci soli- dusokat. Történelmi-családi okok miatt az első magyar pénz, István király ezüst dénárja mégis nyugati — bajor — mintára készült. A XI. században megőrizte első pénzünk az értékét, azt követően azonban megkezdődött a magyar pénzverés színes története. Európa szeles országútján éltünk ugyanis, ahol forgott a fegyver, s a hazai és külföldi pénzérmék sokasága is — s olykor becsúszott egy-egy pénzhamisítás. István dénárjával is próbálkoztak illetéktelen kezek. A történelem fura fintora, hogy e hamis másolatok maradtak fenn, évszázadokig csak ezeket ismerték a kutatók, mígnem 1968-ban Pécs környékén felszínre bukkantak az első igazi LANCEA REGIS-ek ... A magyar pénz történetének is fontos fejezete Mátyás uralkodása. Nagymértékben veretett ezüstpénzeket és 1467-es pénzügyi reformjával először határozta meg az érmék egymáshoz viszonyított értékét. Egy aranyforint 100 dénárt ért. Az Igazságos idejében egy nyúl 2, egy pár cipő 8. egy juh 15, egy timtatartó 75 dénárt „kóstált”. Egy lóért viszont 10—11 (hátaslóért 20—25), egy pár ökörért 3, huszonöt fácánért 1, egy hordó borért 7 aranyat kértek. Egy arany pedig — miként az évszázadok során általábait — 3,4 grammot nyomott. A nagy alakú, szép és -értékes tallérok mellett megjelentek a krajcárolt is. A csaknem színarany aranyforintok, vagy ahogy a XVII, század második felétől nevezték, a dukátok azonban változatlanul Vezető szerepet játszottak. Élt az ősi és legbiztosabb „minőségellenőrzési” mód is: fogukhoz verték a kalmárok... A Rákóczi-sza- badságharc rézpénzei, a Pro libertate felirat nyomán elnevezett libertások a hazai hagyományokhoz híven szépek, magas művészi színvonalon készített érmék voltak ezek, Icsak vajmi keveset értek. Kongók ..vijííák, szentben a pengő nemesfémpénzekkel. Kétszázhuszonhárom rézpolturáért adtak 1 aranyforintot. Az első magyar papírpénzek Kossuth Lajos nevéhez fűződnek. 1848. augusztus 6-án jelentek meg az első Kossuth-bankók 2) majd 1, 5, 10 és 100 forintos címletekben. Véget ért a magyar pénzek latin nyelv korszaka. Az 1848-ban kiadott dukáton ugyan még ott van V. Ferdinánd király neve, de a körirat már magyar nyelvű! Az 1849-ben kibocsátott réz 1, 3 és az ezüst 6 krajcárosok már magyar címerrel és felirattal kerültek forgalomba. S rövid idő után nemzeti ereklyévé váltak. A XIX. század végefelé Európa országai sorra áttértek az aranyalapú valutára, a Monarchia sem tehetett mást. Űj pénze a korona nevet kapta. A korona megérte az I. világháborút, és — alig élte túl, nemsokára felváltotta a pengő. A pengő — mint általában minden új pénz — nagy tervekkel indult. Az 1925. évi XXXV. te. még azt rögzítette: „1 kg színaranyból 3800 pengő értékű aranyérme verendő ...” Ezek azonban csak a próbaverésig jutottak. Közbeszólt a világválság. A II. világháború kitörésekor az ezüst, a nikkel és a bronzpénzek is kikerültek a forgalomból; pótlásukra alumínium, cink és vaspengőket bocsátottak ki. De a hazai pénz történetének ezt a korszakát már az élő emlékezet is őrzi... A háború után a történelem folyamán példátlan mennyiségű pénzt bocsátottak ki. Az 1946. augusztus 1-én az új forint átváltási arányai szemléltetik az infláció nagyságát: egy forint 400 ezer quadrillió sima pengőt ért... Ami pedig a mai, a mi forintunkat illeti, gyakran áll viták kereszttüzében — például családi költségvetéseknél. Hát — körültekintve a világban — ne panaszkodjunk. Kopogjuk le. És verjük a fogunkhoz. Szakemberek egyébként azt mondják, hogy mind az érmék, mind a bankjegyek földkerekségünk legszebb, legigényesebb pénzei közé tartoznak. D. G. • Az új magyar pénzérmék — s egy régi tízes. Ktií m i fi (Straszer András totói) P PN MAGAZIN
